Magyar Szó, 1970. november (27. évfolyam, 301-328. szám)
1970-11-01 / 301. szám
Vasárnap, T9TB. m, L MAGYAR SZÓ Szovjet hadihajó a Boszporuszon Az úszó Jalta Az amerikai és a szovjet hadihajóraj felosztotta a világ tengereit Jobbra vagy balra? Egy hét a világpolitikában Elegendő összehasonlítani a két nagyhatalom hadiflottáját, és mindjárt szemünkbe ötlik, hogy a hajórajokat nem az egymással való leszámolásra szánták. Úgyszintén elegendő egy pillantást vetni a tengerészeti térképekre hogy megállapíthassuk: a szovjet és az amerikai hadihajók elhelyezkedését a világtengeren sokkal inkább megfelel a tengerek befolyási övezetekénti felosztásának, semmint egy esetleges összecsapás előkészületeinek. Mindenesetre az adatok alapján megállapíthatjuk, hogy a két nagyhatalom hadiflottája hozzávetőlegesen azonos erejű, azzal, hogy az USA bizonyos tekintetben előnyt élvez, mivel 16 óriási repülőgép-anyahajója van, a Szovjetuniónak pedig mindössze 2 helikopter anyahajója. A Szovjetuniónak azonban több a rakétája, és a hajógyártás fejlődésének üteme alapján megelőzi az USA-át. 16 év leforgása alatt a szovjet haditengerészet megtöbbszörözte erejét. Ha továbbra is megtartja fejlődési ütemét, és ha az amerikai kongresszus továbbra is gátolja az amerikai haditengerészet pénzelését, akkor 1975-ben a szovjet haditengerészet erősebb lesz az amerikai hadiflottánál, a hajók száma, térfogata és harckészsége tekintetében egyaránt. A számok azonban önmagukban mégsem mondhatnak el mindent, mert a két hadiflottát valóban nehéz összehasonlítani. Az anyahajók Az amerikai oldalon a fejlődés főként a hatalmas repülőgép-anyahajók építésében nyilvánul meg. Ezek az úszó szigetek rendelkeznek mindenféle felszereléssel, amelyek a felderítést és a védelmet szolgálják, beleértve az atomtámadás elleni védelmet is. A hadiflotta minden más egységét az anyahajó szükségleteihez alkalmazva építik és fejlesztik. Az amerikai flotta előnye abban nyilvánul meg, hogy minden egység teljesen önálló, közvetlen összeköttetést tart fenn a hazai parancsnokságokkal, és nem függ a külföldi támaszpontoktól. Az amerikai hadiflotta hatalmas gépezete egymagában is eleget tud tenni a védelem feladatának, hagyományos vagy atomtámadást hajthat végre, tengeri ütközetet vívhat, partraszállást hajthat végre, bombázhatja az ellenséget és szembeszállhat a légierejével. Egy esetleges háborúban atom-tengeralattjárói még a szárazföldi haderő veresége esetén is tovább folytathatnák a harcot Polaris rakétákkal, s az ellenség képtelen lenne őket megsemmisíteni. Egyszóval, az amerikai flotta minden egysége zárt kör, amelyben mindent előirányoztak: a tengerészek rágógumijától az atombombáig. Természetesen ennek a rendszernek is megvannak a maga fogyatékosságai. Kétségtelenül a legtökélesebb mechanizmus, de máris elavult. A hatalmas repülőgép-anyahajók ugyanis, amelyek immár több mint 15 éve vannak szolgálatban, nagyon sebezhető célpontjai a legújabb típusú rakétáknak. Sokkal sebezhetőbbek — ismerik be maguk az amerikai szakértők is —, mint egyes kisebb, szétszórtan felvonuló tengerészeti egységek, amelyek rakétákat is hordoznak. Az amerikai kormány tudja, hogy egy szép napon kénytelen lesz leváltani az anyahajókat, amelyeket Hruscsov még 1960- ban „úszó koporsóknak” nevezett. Egyelőre azonban még tétováznak: a befektetések túl nagyok voltak, az esetleges átmeneti időszak pedig huzamosabb ideig meglehetősen legyengítené a flottát. Mi nyújthat védelmet? A szovjet rendszer, amely újabb keletű (nem egészen 15 éves), egészen más. Az oroszok ahelyett, hogy repülőgép-anyahajókat állomásoztatnának a tengereken, tökéletesített rakétákat helyeztek el hajóikon, amelyek így az ágyúnaszádok korszerű változatai. Úgy vélik, hogy egy kisebb őrnaszád tökéletesített rakétáival elsüllyeszthet egy hagyományos típusú cirkálót , felismerésük alapján hozzáláttak hagyományos és atomüzemű tengeralattjárók építéséhez, s jelenleg évente nyolc atom-tengeralattjárót készítenek, s ma már a Szovjetuniónak nagyobb tengeralattjáró flottája van, mint a NATO országainak. Az oroszoknak ezenkívül rakéta- és helikopter-anyahajóik vannak. Ezzel egyidejűleg tovább fejlesztették a felderítő hajórajt is, amely rendkívül mozgékony és nagyon nehéz fölfedezni. Mivel az oroszok fontotosabbnak tartják a rakétákat a repülőgépeknél és a tengeralattjárókat az anyahajóknál, sokkal korszerűbb hajórajt építenek, mint az amerikaiak. Csakhogy ennek az elképzelésnek is megvannak a fogyatékosságai. A szovjet hajóknak, ha a nyílt tengeren cirkálnak, állandó támaszpontokra van szükségük, ahol biztonságban frissíthetik fel készleteiket. Végül pedig azzal, hogy a repülőgépeket nagy hatósugarú rakétákkal cserélték fel, megfosztották hajóikat a légierő támogatásától. A nagy ugrás A jelek szerint az amerikaiak nem aggódnak túlságosan. A fejlődés iránya azonban gyors és világos: 1967-ben a szovjet haditengerészet egységei megjelentek a Földközi-tengeren. Csupán három évvel később ereje kiegyenlítődött az amerikai VI. flotta erejével. Ugyanakkor szovjet hadihajó cirkál a Norvég-tengeren. Támaszpontjaik a Balti-tenger kikötőiben és a sarkvidéken vannak, tehát a hagyományos szovjet befolyási övezetekben. Két évvel ezelőtt egy kisebb szovjet tengeralattjáróraj az Atlanti-óceánon is megjelent a Bermuda- és az Azori-szigetek környékén. A szovjet hajók a kínai és a japán tengeren is cirkálnak. Az idén nagy ugrás történt: a Szovjetunió megvetette lábát az Indiai-óceánon és a Perzsa-öbölben is, előbb csak halászhajói érkeztek ezekre a vizekre, később szerződést kötött néhány baráti ország kikötőjének használatáról, úgyhogy hadihajói ma már a ceyloni Trincomalee, a Dél-Jemenhez tartozó Socotra-sziget és Mauritius-sziget kikötőjét is használhatják. Ez a háromszög pedig pontosan fedezi a Jóreménység foka körül hajózó szovjet kereskedelmi hajók útját, valamint a Perzsa-öböl és Kelet-Afrika valamennyi érzékeny politikai övezetét. (Nouvel Obsemateue)intha a nyári uborkaszezon az őszi napokra tevődött volna át, a héten nem volt szenzációnak számító esemény. Nem azért, mert nem történt semmi a világpolitikában, hanem azért, mert a világproblémák több vonatkozásban is holtpontra jutottak, s hamarosan elválik, milyen irányt vesznek a dolgok, jobbra vagy balra dől-e a helyzet, a javulás vagy a rosszabbodás felé indul-e. A jelenlegi helyzetben ugyanis mind a két ellentétes irányzat jelei megtalálhatók. Legelőször is egyformán megeshet, hogy jelentősen megromlik a szovjet—amerikai viszony, meg az is, hogy gyorsabban javulnak a két ország kapcsolatai. Az U—8 amerikai repülőgéppel kapcsolatos incidens ugyanis évekkel visszavetheti a két ország közötti együttműködést, Gromiko megbeszélései viszont meggyorsíthatják a kapcsolatok javulását Csak olvasóink emlékeztetésére mondjuk el, hogy a napokban szovjet légitérbe tévedt egy U—8 típusú amerikai repülőgép, amelyben két amerikai tábornok, és egy török ezredes utazott Washingtonban azt állították, hogy a repülőgépet egy „váratlan szélroham” térítette le útjáról, a Szovjetunió azonban nem fogadja el ezt a magyarázatot. Sőt a Pravda a napokban megjelent vezércikke azt állította, hogy az U–8 repülőgép esete ugyanolyan súlyos következményekkel járhat, mint annak idején az U—2 repülőgéppel kapcsolatos incidens. Márpedig emlékszünk rá, hogy Powers amerikai pilóta U—2 repülőgépének lelövése a Szovjetunió felett meghiúsította a négyhatalmi csúcsértekezletet és évekkel meghosszabbította a hidegháború korszakát. A Pravda éles reagálását megmagyarázta a keményhangú jegyzék, amelyet a Szovjetunió az incidenssel kapcsolatban — valamint a Törökországba térített szovjet repülőgépek ügyében — az USA-hoz és Törökországhoz intézett. A jegyzék ugyanis arra mutat rá, hogy a Szovjetunió nem véletlen incidenst lát az U–8 repülőgép szovjet légi térbe repülésében, hanem annak következményét, hogy amerikai támaszpontokat építettek a Szovjetunió határai közelében. Éppen ezért a szovjet kormány attól tart, hogy az amerikai politikának ez a megnyilatkozási formája újabb incidenseket robbanthat ki és súlyos következményekkel járhat. z US8 tehát a hidegháború emlékét idézte föl. Ugyanakkor az, ami az ENSZ jubláris ülésszakával kapcsolatban történt, arról tanúskodik, hogy sem a szovjet, sem az amerikai politikában talán még sohasem volt ilyen erős a két szuperhatalom közötti megegyezés irányzata. Nixon amerikai elnök az ENSZ jubiláns ülésszakán mondott beszédében nyíltan ki is mondta, hogy az USA-nak és a Szovjetuniónak közvetlenül kell megegyeznie, kirekesztve még a hajdani nagyhatalmakat is, Nagy-Britanniát és Franciaországot. Gromikó szovjet külügyminiszternek Nixonnal és Rogersszal folytatott megbeszélései után nem alakítható ki vitágos kép, hogy meddig jutott a két szuperhatalom közvetlen megegyezése a nixoni elképzelés gyakorlati megvalósításában. A Fehér Ház azonban azt közölte, hogy „tartósan megalapozták a szovjet—amerikai viszony javítását”. A szovjet külügyminiszter az USA-ból hazatérőben, Európában folytatott megbeszéléseket. Európai körútjának első állomása London volt, és Wilson 1968-ban Moszkvában tett látogatása óta most folyt először igen magas szintű szovjet—angol eszmecsere. Utána Berlinben járt, tárgyalásokat folytatott Scheel nyugatnémet külügyminiszterrel. Az utóbbi megbeszélés — azzal együtt, amit a nyugatnémet kormány ezekben a napokban tett Lengyelországgal és Magyarországgal való kapcsolatok rendezése érdekében — arról tanúskodott, hogy az európai közeledés folyamata tovább tart, s nem Európában dől el, hogy a két szuperhatalom közötti viszonyban mutatkozó negatív és pozitív irányzatok közül melyik kerekedik felül. A közöttük fennálló kapcsolat sokkal nagyobb mértékben függ attól, ami Közel-Keleten történik. Márpedig Közel-Keleten — éppúgy, mint a szovjet—amerikai viszonyban —, szintén olyan pontra jutottak dolgok, amikor jobbra és balra egyaránt dőlhetnek, vagyis egyforma esélye van a tárgyalások megkezdésének és a háború folytatásának. Egyes jelek azt mutatják ugyanis, hogy megvan az érdemleges tárgyalások minden lehetősége. Ebben az irányban hat a Biztonsági Tanács első külügyminiszteri szintű értekezletének határozata. A Thant ENSZ-főtitkárnak a négy nagyhatalom külügyminiszterével kötött megállapodása, de bizonyos jelek szerint még a közvetlenül érdekelt hatalmak állásfoglalása is. Egyiptom már beleegyezett a tűzszünet meghosszabbításába, és valószínűleg Izrael sem zárkózik el előle. Más kérdés azonban az, hogy Izrael levonja-e a következtetéseket a helyzet alakulásából, és be- látja-e, hogy a jelenlegi helyzet, amelyben nincsenek harcok, de tárgyalások sem folynak, nem tartható fene ajkáig. Ugyanakkor azonban nem lehet kizárni azt a lehetőséget sem, hogy az ellenséges- skedés kiújul. Egyiptom új vezetői ugyanis nem halogathatják sokáig a döntést: ha Izrael nem egyezik bele a tárgyalásokba, Egyiptom nem hosszabbíthatja meg a végtelenségig a tűzszünetet Az már biztos, hogy nem tehetnek eleget annak az izraeli föltételnek, hogy távolítsák el a Szuezi-csatorna övezetéből a rakétakilövő berendezéseket, hisz — ha hinni lehet az izraeli adatoknak — ott tényleg ötven egyiptomi rakétaüteget — mintegy 500—600 rakétát állítottak föl, akkor ez olyan erő, amelyről Egyiptom a nagy légi fölénnyel rendelkező Izraellel szemben nem mondhat le. És Izraelnek számolnia kell azzal is, hogy az arab tömegek hangulata csakis a háború folytatása irányában hathat. Nem véletlenül mondotta ezekben a napokban Anvar el Szadat, az EAK elnöke: — Ellenségeinknek és támogatóinknak tudniuk kell, hogy 1967 soha többé nem ismétlődhet meg, mert okultunk a vereségből. Harcunkat mindaddig nem fejezzük be, amíg imperializmus létezik, és amíg csak bízunk ügyünkben. Közel-Keleten tehát a tárgyalások és a háború folytatása egyaránt lehetséges. A bizonytalanságot csak növeli az új jordániai kormány megalakulása. Ha ezt összekötjük azzal, amit a szovjetamerikai viszony alakulásáról mondottunk, akkor a világhelyzetet ebben a két központi kérdésben csakis így jellemezhetjük: nincsenek szenzációk és valószínűleg nem is várhatók a közeljövőben, a dolgok mélyére látók azonban annál nagyobb izgalommal várják a fejleményeket, mert attól, hogy a pozitív vagy a negatív irányzatok kerekednek-e felül, az egész nemzetközi helyzet alakulása függ. BÁLINT István MAD lui HA FÜRDÉSHEZ fii FÜRDŐSAMPONT HASZNÁL, EGÉSZ NAP ÜDE LESZ! !g*S’ G&LENIK& Salvador Allende évember negyedikén egy szocialista, Salvador Allende vonul be a santiagói elnöki palotába. Chile új köztársasági elnöke negyedszeri rohammal, negyedik elnöki jelöltetése után vette be a Moneda palotát. A három elnökjelölt közül Allende kapta a legtöbb szavazatot a szeptember negyedikén tartott választáson, azonban csak viszonylagos többséget szerzett, ezért — a chilei alkotmány értelmében — október 24-én a parlament választott elnököt a két legtöbb szavazatot kapott jelölt közük A jobboldal terrorakciókkal — ami Schneider vezérkari főnök meggyilkolásában csúcsosodott ki — akart zűrzavaros állapotokat teremteni, hogy meggátolja a Népi Egységbe tömörült hat baloldali párt jelöltjének, Allendenek a megválasztását. A kísérlet meghiúsult, mert Frei eddigi elnök kormányzata erőteljes intézkedésekkel megvédte a demokratikus intézményeket. A jobboldal jelöltje, Jorge Alessandri, a számára kilátástalan helyzetben az utolsó pillanatban visszalépett a parlamenti szavazás előtt, és Allende „simán” győzött. A 62 éves Salvador Allende harminc éve szerepel Chile politikai életében. Az élénk tekintetű, kis termetű elnök meggyőző erejű szónok, aki azonban meghallgatja ellenfele érvelését is. Nagy könyvbarát és jól összeválogatott könyvtára van, emellett műgyűjteménye, mert Allende a művészetek barátja is. Fiatalon elvégezte az orvostudományi kart és idegorvosi szakképesítést szerzett. Csak rövid ideig volt gyakorló orvos — ellenségei rosszmájú állításai szerint a bolondok házában — mert a fiatal szocialista orvos belevetette magát hazája politikai életébe. Már 1938-ban a népfront jelöltjének, Pedro Aguirre Cerda választási hadjáratát szervezte, és Cerda győzelme után kinevezték egészségügyi miniszternek. Ezt követően 1942-ben a munkás betegsegélyző pénztár igazgatói posztjára került. Tevékenyen részt vett 1943-ban a szocialista párt újjászervezésében. Hamarosan szenátornak választották, később a szenátus alelnökének. Következetes marxistának tartják, és ezúttal sem rejtette véka alá szándékát, hogy Chilét fokozatosan átvezeti a szocializmusba. Meghirdette a bankok, a bányák, a tőkés nagyvállalatok államosítását és a földreform következetes végrehajtását. Chile népe, a haladó erők — még a szélsőbaloldali csoportosulások is — reménykedve várják Allende „népfront” kormányának színre lépését, a „dél-amerikai tavaszt”. & X S. oldal