Magyar Szó, 1971. április (28. évfolyam, 89-117. szám)
1971-04-22 / 110. szám
4. oldal Csütörtök, 1971. ápr. 22. MAGYAR SZÓ A stabilizáció időszaka • Lengyelország tartós politikai és gazdasági megoldásokat keres Varsóba jönni azzal a szándékkal, hogy az embernek valamilyen izgalmas politikai élményben lesz része — hiábavaló kísérlet is lehet. Mert Lengyelországban nincsen többé dráma, átadta helyét a kissé talán még nyugtalan, de annál komolyabb munkával kitöltött hétköznapoknak. Ha azonban nincsenek is drávmai pillanatok, a most kezdődő időszak — amely a válságból való teljes kilábalás kezdetét jelenti, és a tartósabb, jövőbeni megoldások keresését — mégsem mentes izgalmaktól, és figyelmet érdemlő részletektől. A mai helyzetben talán a legérdekesebb kérdés: az új vezetőség hogyan próbál ura lenni a helyzetnek és megtalálni a válságból kivezető utat, s milyen eszközöket használ fel a közeli vagy távoli célok eléréséhez. A politikai stabilizáció folyamata mindenesetre máris nyilvánvaló. Végső következtetéseket levonni korai volna, egyes tények azonban önmaguktól adódnak. Lengyelország joggal büszke ipari fejlődésére, noha gyors fellendülését gyakran kísérték előre nem látott társadalmi és egyéb következmények. Ezek jelentőségét hosszú ideig lebecsülték. A varsói Polytika nemrégen foglalkozott ezzel a témával, és hangsúlyozta, hogy az ipari termelés üteme a többi kelet-európai szocialista országhoz viszonyítva a leggyorsabb, s körülbelül ugyanazon a szinten van, mint a Szovjetunióban. Ennek jóvoltából Lengyelország a világranglistán az aránylag magas, 11. helyet foglalja el. A párt új munkastílust vezetett be A beruházások — különösen a nehéziparban — jelentősen növekedtek, elsősorban az elmúlt öt évben. A gyors fejlődésre törekedve azonban gyakran elhanyagolták az emberi, szociális problémákat, a termelési és társadalmi viszonyokat. Ennek az időszaknak a jelszava volt: „Ez a nemzedék még nem élvezheti a szocializmus gyümölcseit!” A munkások azonban —s ezt a tragikus decemberi események bizonyították a legjobban — követelték azt a jogukat, hogy az országépítés és a gazdaság fejlesztésének negyed évszázados eredményes munkája után többet kapjanak munkájuk gyümölcséből. A munkások nagy többsége a fiatal nemzedékhez tartozik, amely már a háború után nőtt fel, a szocializmusban formálódott életszemlélete, tehát ambíciói és igényeit is. A válság nehéz napjai az ország mögött vannak, noha okait még nem távolították el, mert nem is lehetett máról holnapra kiküszöbölni őket. Edward Giereknek a munkásokhoz intézett szavai segítsenek meglelni a kiutat a nehéz helyzetből, hogy új korszak kezdődhessék a párt és az ország életében — megértésre találtak. A párbeszéd a párt és a munkásosztály között megkezdődött és még tart. A megoldásokat egy olyan légkörben keresik, amely mentes minden feszültségtől. Még mindig történnek ugyan sztrájkok, de ma már a nehézségekről, valamint a munkások és a lengyel gazdaság nagyobb horderejű problémáiról is nyíltan beszélnek. Ha valamelyik lengyel városban sztrájk tör ki, a legmagasabb rangú vezetők azonnal odasietnek, s a munkásokkal tárgyalják meg a helyzetet. A párt új munkastílust vezetett be. Az első konkrét intézkedések A párt erőfeszítéseivel párhuzamosan a kormány már végrehajtotta a politikai és gazdasági konszolidáció első, legjelentősebb intézkedéseit: növelték a minimális kereseteket, akárcsak a rokkantak és nyugdíjasok juttatásait, a decemberben váratlanul és hirtelen megdrágított élelmiszerek árát visszaállították a korábbi szintre. Mindez azonban mintegy 25 milliárd zlotyt követelt az államkasszából, s természetesen ezek az eszközök nem teremthetők elő az eddigi gazdálkodás útján. Ezért szólították fel a munkásokat — különösen a közszükségleti cikkeket gyártó ipar dolgozóit —, hogy túlárázzanak. A fenti összeg egy részét takarékossággal, másik részét pedig külföldi kölcsönökből teremtik elő. (Lengyelország jelentős hitelt kapott a Szovjetuniótól.) Mindez azonban még csak a kezdete a tartósabb és messzemenőbb vállalkozások végrehajtásának. Nyilvánvaló, hogy csupán ideiglenes intézkedésekkel nem oldhatók meg a lengyel társadalom jelenlegi problémái. — Fontos az, hogy most több időnk van — állapította meg egy ismert lengyel újságíró, s hozzátette: — Történelmi pillanatok ezek, amikor egyaránt el kell gondolkodnunk a múltról és a jövőről is, és meg kell találnunk problémáink megoldásának lengyel módszerét. Az, amit ez alatt a lengyel újságíró értett, már folyamatban van: a párt- és államapparátus javítani igyekszik munkamódszerén, s módosítja az állami gazdasági fejlesztési tervet. Ennek a tervnek kell szavatolnia a gazdasági források állandó növekedését, de ugyanakkor ügyelnie egy hosszú ideig elhanyagolt kérdésre, a dolgozók életszínvonalára. A foglalkoztatottság és a termelékenység Már az idén a reális keresetek 4,5 százalékos növelését tervezik, miután a keresetek két teljes tervidőszak — tehát egy évtized alatt — úgyszólván változatlanok voltak. A jelenlegi helyzetben a keresetek növelése bizonytalanságot idézhet elő a piacon, de mintha szükség is volna erre. A tervben történt változtatások arra irányulnak, hogy emeljék az életszínvonalat, nemcsak a könynyűipar erősítésével, hanem az ipari szolgáltatások fejlesztésével, a mezőgazdaság és a behozatali politika ösztönzésével és a lakásépítéssel is. Hozzávetőleges számítások szerint a kereseteknek az új ötéves terv végéig 22— 26 százalékkal kellene emelkedniük. Egyidőben arra is ügyelni kell, hogy a beruházások üteme, amely a legmagasabbak közé tartozik Európában — a bruttó nemzeti jövedelem 24 százaléka — ne csökkenjen. Felvetődik tehát a következő kérdés: hogyan hangolják össze a gazdaság intenzifikálásának elvét a teljes foglalkoztatottság meghirdetett politikájával, hogyan szavatoljanak munkát mindenki számára, nem a politikai jog elve, hanem a gazdasági lehetőségek és a rentabilitás alapján. A következő öt évben csaknem kétmillió új munkahelyet kell megnyitni. Ez az óriási nyomás a tervszámok szerint csak 1975 után fog némileg csökkenni. Ennek a problémának a megoldása a párt legfontosabb feladatai közé tartozik. Természetesen a végleges politikai álláspont kialakítását befolyásolják majd a társadalmi és gazdasági tényezők is. (Folytatjuk) a szabadkőművesek és a görög ezredesek A görögországi ezredesek a puccs után illegalitásba kényszerítették a demokratikus pártokat — a szabadkőművesek azonban elsőként kapták meg a gyülekezési engedélyt. Pattakosz miniszterelnök-helyettes „páholytestvér”, s támogatja szabadkőműves társait. Az év eleje óta azonban a miniszter 15 000 „testvérét” a hatvan görög páholyban kiközösítés fenyegeti. Az igazságügy és az egyház megegyeztek: a szabadkőművesség titkos és alkotmányellenes szervezet, ellentétben áll a jó erkölccsel és a közrenddel. A szabadkőművesek és ellenfeleik közötti vita több mint egy éve kezdődött, amikor az Apollo elnevezésű új páholy az athéni tartományi bíróságtól bejegyzését kérte. A bíróság megtagadta a bejegyzést. Véleményük szerint a rend alapszabályának 3. cikkelye minden tagot kötelezi, hogy minden eszközzel támogassa a testvériség érdekeit, ami a kőművesek illegális tevékenységéhez vezethet. Ezenkívül a bíróság úgy találta, hogy a szabadkőművesség vallás, amelyet az alkotmány nem védelmez. A görög ortodoxok szent zsinatja teljes elégedettségét” fejezte ki a döntéssel kapcsolatban. Sőt, a zsinatnak a dogmatikus és erkölcsi kérdésekkel foglalkozó választmánya nyilatkozatban követelte a kőművesek kiközösítését, mert „hamis isteneknek hódolnak”. Az igazságszolgáltatás és az egyház ilyen állásfoglalása után a szabadkőműves vezetők egy memorandumot juttattak el a Szent Zsinathoz. Magukat keresztény hitűeknek vallották és a páholyokat „jótékony, haladó és filozófiai szervezetnek” minősítették. Hivatkoztak 13 görög miniszterelnökre, két királyra és négy pátriárkára, akik szabadkőművesek voltak. A szabadkőművesség pártfogói vereséget mértek az egyházra: a Katechese című vallásos könyv 55 000 példánya zúzdába került, mert a kereszténység fő ellenségeként az ateizmus és a kommunizmus mellett a szabadkőművességet sorolta fel. Ugyanakkor püspökök és egyházi lapok azt követelték, hogy a kormány nyilvánítsa illegálisnak a páholyokat, kobozza el vagyonukat és „tisztítsa meg hazánkat a szabadkőművesség alvilágától”. A szabadkőművesek ennek ellenére bizakodnak, mivel — ahogy egy szabadkőműves nyilatkozott — „a kormányzatnak legalább 20 százaléka a mi embereink közül kerül ki”. (TEMPO) A Szovjetunió a világ legnagyobb fakitermelője A Szovjetunió területének csaknem egyharmadát — 747 millió hektárnyi területet — erdő borítja. Ez körülbelül 80 milliárd köbméter fa, nem csoda hát, hogy a Szovjetunió a világ első fakitermelő országa: évente félmilliárd rubel értékű faanyagot szállít külföldre. A híres angarai fenyő különösen keresett cikk: a szovjet kivitelben igen jelentős tétellel szerepel, mert sok ország elsősorban ez iránt a fenyőfajta iránt érdeklődik. Az angarai fenyő úgyszólván aranyat ér, márpedig Szibéria hatalmas területein rengeteg ilyen fa nő. Moszkvától hét és fél órás repülőút után érkezik meg az ember a nyugat-szibériai Bogucsaniba, a favágók falujába, amely a tajga zöld óceánjának közepén fekszik. A Bogucsanlesz nevű kombináthoz 10 fakitermelő vállalat tartozik. Évi termelése az utóbbi hét év alatt 1 167 000-ről 3 680 000 köbméterre növekedett. A fakitermelés körülményei itt úgyszólván ideálisak, a gépesítés pedig szinte teljes: a favágóknak 409 tehergépkocsi, 522 traktor, 93 önjáró emelődaru, 76 bulldózer és 93 autóbusz áll rendelkezésükre. A munkások négytagú csoportokban dolgoznak, amelyeknek napi normája 99 köbméter fa. A favágás a legnehezebb munkák egyike, s amellett veszélyes is. A munkások évente kétszer tíznapos tanfolyamot hallgatnak a baleset-elhárításról és az elsősegélynyújtásról. A hatóságok gondoskodnak róla, hogy a favágók élelmezése jó, és olcsó legyen. Emellett más kedvezményben is részesülnek: öt évvel kevesebbet kell dolgozniuk a teljes nyugdíjig, mint más munkásoknak. Repülőgépből az Angara folyó vizének gesztenyebarna a színe, felszíne teli van tutajokkal. A folyón évente mintegy 6 millió köbméternyi szálfát úsztatnak le. A Pincsugát, az Angara mellékfolyóját, egyes napokon teljesen elborítja a fa, amelyet bulldózerokkal zúdítanak a medrébe. A folyóvíz először egy medencébe viszi a fát, s ott a munkások tutajokká ácsolják össze. A folyó szállította fa legnagyobb része a maklakovói feldolgozó üzembe kerül. A szálfák kiemelése szintén gépesített művelet: egy emelő a folyóvíz erejét felhasználva ragadja ki a vízből a hatalmas fatörzseket, majd futószalagra helyezi, amely azután egyenesen a gyárba szállítja őket. Az üzemből a szibériai fa jó része a tengeri kikötőkbe kerül, onnan pedig számos ország hajói viszik szét az egész világba. (Vie Nuove) Grissom özvegye pereli a NASA-t Grissom amerikai űrhajós özvegye kártérítésért beperelte annak az Apolló-űrkabinnak a gyártóit, amelyben a férje elégett. A tragédia felszállás előtti tréning közben történt Grissom White és Chaffee űrhajósok még egyszer végiggyakorolták teendőiket, amikor az űrkabinban tűz ütött ki. A három férfinak a legcsekélyebb életben maradási lehetősége sem vott. Elevenen égtek el. A földi személyzet rádión kapcsolatban állt ugyan az űrkabinba zárt űrhajósokkal, de nem volt mód rá, hogy beavatkozzék: az űrhajón nem volt még egy vészkijárat sem. Most több mint négy évvel a szörnyű tűzkatasztrófa után Betty Grissom, az űrhajó-parancsnok özvegye, kártérítési pert indított a North American Rockwell cég ellen, amely a fülkét gyártotta. Jogi és űrhajózási szakértők az Egyesült Államokban úgy vélekednek, hogy a bíróságok helyt adnak majd a keresetnek. Az 1967. január 27-én bekövetkezett szerencsétlenség hivatalos vizsgálata már kiderítette, hogy az űrhajó építésénél és az indulás előkészületeinél szinte hihetetlen hanyagságról tettek tanúságot. A felszerelés egyes részei gyorsan égtek az űrkabin levegőjében. Egyébként a katasztrofális gyakorlat idején még tűzoltók sem álltak készenlétben Cape Kennedyn. Miután ezek a körülmények ismeretessé váltak, támadások érték a NASA-t, amelyet a legélesebben Erik Bergaust űrhajózási szakértő „Murder on Pad 34” című könyvében ítélt el. Időközben a NASA átalakította az Apollo-űrhajót. Az új biztonsági előírások alapján semmiféle éghető anyagot nem tárolhatnak az űrkabinban. Sőt, a biztonsági előírások megkövetelik, hogy az űrhajósok íráshoz használt papírja is éghetetlen legyen. ■BHnnmmi^iiiniiiiiiiiiiniHiiniNiiiiiiniiiiiiniiiiiiiiitii JU inifóMjfoRi« oimm i lllmiNtiinmNtniniiiiiuillllllllllllllllllllliiiMlMllllllllllul Új betegség A Los Angeles-i orvosok új halálos betegséget fedeztek fel, amelyet a kábítószerekkel való visszaélés okoz. Ez a betegség, az úgynevezett nekrotikus angina a létfontosságú szervekhez vezető verőereket pusztítja. Ezzel fény derült számos, kábítószert fogyasztó fiatal titokzatos halálának okára is. Egy orvoscsoport 14 beteget figyelt meg, akik hosszabb időn át kábítószereket szedtek. A betegek közül négy nekrotikus angina következtében halt meg. Jobb a kávénál Rio Grande do Sul dél-brazíliai városban egy igen jó ital kapható, amelyet egy ott termő fűből főznek. Kisipari módon állítják elő, s az országban már több mint háromszáz éve isszák. Mint a Journal de Brasil írja, most végre rájöttek annak a titoknak a nyitjára, miért jó ez az ital, amelyet ott chimarcának hívnak: igen nagy a koffeintartalma. Megkezdték az alapanyag nagybani termesztését, és rövidesen két óriási üzemet is felállítanak, amelyben az üdítőitalt gyártják. Az ital nagyipari termelése sokkal olcsóbb, mint a kávétermesztés. Izében és hatásában is jobb a kávénál. Telefonközpont a Tuileries alatt ! Grandiózus tervvel foglalkozik a párizsi városi tanács, amely a nagyon mostoha telefonviszonyokat lenne hivatva megjavítani. Párizs egyik legszebb parkja, a Tuileries, a volt királyi lakóhely kertje, amely a francia főváros egyik ékessége. A park alatt óriási föld alatti telefonközpontot akarnak létesíteni, amely nem kevesebb, mint kétszázötvenezer új telefonvonal befogadására lenne alkalmas. A tervnek sok ellenzője és támogatója van. Sokan attól félnek, hogy a munkálatok során megbolygatják a park szépségét, mások a város központjában elterülő nagy térség jó kihasználását fontosabbnak tartják. Mint a párizsi Le Monde írja, a vita még nem dőlt el Már a bikaviadal sem jó üzlet Egy híres torreádor fényképét láttuk a Figaróban. Az illető kerékpáron utazik lakhelyéről a madridi bikaviadalok színhelyére, hogy ezzel dokumentálja szegénységét. Hát már a bikaviadal sem jó üzlet? — teszi fel a kérdést az említett lap. Az idén elkészül az új londoni híd A londoni Temze-hidak közül, az egyik legrégibb a gránitból és homokkőből készített, boltozott, úgynevezett London-Bridge, amely 1813-ban épült. Most új, feszített vasbeton híddal cserélik föl. Az új közúti híd pályaszélessége 32 méter lesz, tehát 50 százalékkal szélesebb, mint az eddigi volt. A forgalmat addig sem lehetett elterelni, amíg a híd épül. Éppen ezért először a régi híd jobb és bal oldalán a Temze vizén úszó daruk segítségével megépítették az új hídpályákat, majd ezekre terelték át a forgalmat, és csak ekkor bontották le a régi hidat. Most pedig a régi híd helyén megépül a két szélső új pályát összefogó pályaszerkezet. Az új hidat 30—70 tonnás előregyártott és előfeszített vasbeton szekrényekből állították össze, amelyeket 4 daru emelt a helyükre. A három nyílású híd 78+102+78 méter hoszszú, és az idén teljesen elkészül. Kivitelezési költség? 9 millió dollár. A lebontott régi hidat átszállítják az USA- ba, és az Arizona állambeli Lake Havasauban, a Colorado folyó alsó szakaszán felépítik, idegenforgalmi látványosság lesz — írja az Engineering Construction World.