Magyar Szó, 1980. január (37. évfolyam, 1-29. szám)

1980-01-30 / 28. szám

XIII. évf., 4. (505.) szám 1980. január 30., szerda АРАШ Ménesen takatékoskod s kétségben Egyre inkábbb tért hódít a kollektív munka és felelősség • Felülvizsgálják a jövedelem szerzéséről és elosztásáról szóló szabályzatokat Mirko MEDIC-ČIČA, a Szakszervezeti Szövetség apatini köz­ségi tanácsának elnöke a minap elmondta, hogy a község dolgo­zói, polgárai egyöntetűen támogatták Tito elvtárs kezdeménye­zését, a kollektív munkára és felelősségre való áttérést társadal­mi-politikai életünkben. E téren eddig számos konkrét eredmény született. — Több hónapig tartó alapos előkészületeket folytattunk a tár­sadalmi-politikai szervezetekben, pontosan meghatároztuk a tenni­valókat, a határidőket. Megválasz­tottuk az elnökséget a Szocialista Szövetségben, a SZISZ-ben, a Harcos Szövetségben, a szakszer­vezetben és még számos más szer­vezetben. A Kommunista Szövet­ség községi választmánya is el­nöklőt választott egyévi megbíza­tással. Folyamatban van a közsé­gi képviselő-testület statútumá­nak módosítása. Bízvásit állítom, hogy nem pusztán formális vál­tozásokról van szó. A kollektív munkára és felelősségre való át­térés lehetővé teszi a káderpoli­tika szélesebb alapokra helyezé-­é­sét, számos értékes embert von­­rauuak be a társadalmi-palitikai­­ tevékenységbe — mondja. — A községi szakszervezeti ta-­­nácsnak például 13 tagú elnöksé­ge van, mindenkinek külön meg­bízatása lesz, így hatékonyabbá válik a munka, nagyobb az egyé­ni felelősség. A szakszervezeti alapszervezetekkel is szorosabbra kell fűzni az együttműködést, a kölcsönös tájékoztatásit szeret­nénk javítani. Az alapszervezetek többségében különben igen tar­talmas, áldandó jellegű munka fo­lyik, habár a nemrégen megtar­tott párta­la­pszervezeti választáso­kon számos fogyatékosságra is rámutattak a kommunisták. Vé­leményem szerint elsősorban a kommunisták kötelessége, hogy tevékenységükkel még hatéko­nyabbá tegyék a szakszervezeti alapszervezetek munkáját.­­ Különben elmondhatom, hogy a községben eredményesen meg­valósulnak a takarékossági prog­ramok, gazdaságstabilizációs in­tézkedések. A munkaszervezetek dolgozói már két évvel ezelőtt megszavazták az ötszázalékos szo­lidaritási takarékosságot. Az ily módon előteremtett anyagi eszkö­zök nagyban hozzájárultak a gyorsabb fejlődéshez, az eredmé­nyesebb gazdálkodáshoz. Számos társu­ltmunka-alapszervezetben is eredményesen takarékoskodnak.­­ A község munkaszervezetei­ben most mérik fel a jövedelem elosztásának és szerzésének sza­bályzatait. Tény, hogy a munka­­szervezetek többségében, formális szempontból minden rendben, val­, de a nem termelő munkahelye­ken, elsősorban az irodában még mindig nem alakultak ki a mun­ka szerinti javadalmazás mércéi. Pontosan szeretnénk tudni, hogy hányadán is állunk, ezután pedig meghatározzuk a korrát tenniva­lókat, ami a jövedelemszerzést és -elosz­tást illeti. Néhány munka­­szervezetben tavaly a megenge­dettnél több személyi jövedelmet vettek fel, az összeg 10 millió di­nár körül van. A Boris Kidric Hajógyár dolgozói és még néhány kisebb munkaszervezet tagjai már vissza is fizették.­­ Az utóbbi időben fegyelme­zettebben hajtják végre községünk dolgozói a stabilizációs intézkedé­seket. Elmondhatom, hogy a dol­gozók többsége nagyfokú megér­tést tanúsít, kedvező a hangulat a kivitel növelésére, a termelési költségek csökkentésére törek­szünk. KŐVÁRI Árpád Mirko MEDIC: — Fegyelmezetten hajtjuk végre a stabilizációs in­tézkedéseket A szakosztályok szerepe a küldöttrendszerben Körzeti jellegű tanácskozás Hódságon A múlt héten tanácskozást tar­tottak Hódságon a Szocialista Szö­vetség zombori, apatini, palánkai, bácsi, kulai, verbászi és hódsági községi választmányának képvise­lői. A tanácskozáson jelen volt Nemanja Jovanovic, a Szocialista Szövetség Tartományi Választmá­nyának elnökségi tagja is. A tanácskozáson elsősorban a Szocialista Szövetség helyi és köz­ségi szervezeteiben működő szak­osztályok tevékenységével és munkájuk jelentőségével foglal­koztak a küldöttrendszerben. Nemanja Jovanovic felszólalá­sában hangsúlyozta, hogy a szak­osztályokban különösen a küldött­ségek tagjainak a tevékenységét kell tovább fokozni. A szakosztá­lyokban minél nagyobb számú dolgozónak és polgárnak kell te­vékenykednie. A tanácskozáson a jelenlevők tapasztalatot cseréltek eddigi munkájukról. TÁNCOLÓ ÖTÖSFOGAT A telecskaiak is fellépnek Ífjabb megbeszélést tartottak az Ötösfogat képviselői. Jelen voltak a telecskai művelődési egyesület bizottságának tagjai is. Elmondták, hogy Telecskán új vezetőséget választottak, és a vezetőség élére olyan szemé­lyek kerültek, akik dolgozni szeretnének, a művelődési terü­leten odaadóan tevékenykedni. Az ötösfogat műsorán ők is fel­lépnek, mint az elmúlt évek­ben. Gombos, Doroszló, Szilá­gyi és Kupuszina képviselői megértést tanúsítottak, s elha­lasztották az idei évad műsorá­nak megnyitóját Kupuszinán. Az első előadás a kupuszinai művelődési otthonban február 10-én lesz 18 órai kezdettel. A jelenlevők úgy ítélték meg, hogy a diákok téli szünideje alatt több próbával és odaadással a telecskai népi táncosok is kö­zönség elé léphetnek. Telecska a népi táncban nem rendelkezik hagyománnyal, de a Táncoló Ötösfogat műsorán való fellépés a rendszeres munka kezdetét jelenti. (mg) A község továbbfejlesztéséről A zombori községi szakszerve­zeti­­tanács legutóbbi ülésén tár­gyaltak a község fejlesztési tervé­ről és az 1980-as pénzügyi terv­ről. A tervet a társult munka­­alapszervezetekben is alaposan megvitatták. A tanács arra muta­tott rá, hogy az idén korlátozni kell az egyéni és a közös fogyasz­tást, hogy ezáltal is hozzá­járul­junk a gazdaság stabilizálásához. A. R. BARANYA Téli élet a Belicében Baranyában a búzavetés igen jól átvészelte az elmúlt napokban betört hideghullámot. Ez részben annak köszönhető, hogy a hideg napokban vastag hóta­karó fedte a búzamezőket, de azt is el kell mondani, hogy az ősszel sikerült idejében elvetni a búzát, a talaj nedvessége és hőmérséklete is a megfelelő volt. Megállapítható te­hát, hogy a búza jelenleg a múlt év ugyanezen időszakához képest, összehasonlíthatatlanul jobb álla­potban van, és minden remény megvan rá, hogy az idén jó búza­termés legyen. A kombinátban már megkezdődtek az előkészüle­tek a tavaszi fejtrágyázás előké­szítéséhez, valamint folynak a munkálatok a feldolgozói kapaci­tás kibővítésére, mindent megtesz­nek, hogy az új malom idejében elkészüljön, mert a tervek szerint az idei termés túlnyomó részét itthon szeretnék feldolgozni. Valentin VIDEMSEK, a Bellyei Kombinát vezérigazgatója helyet­tesével, PINTÉR Jánossal a na­pokban fogadta a magyarországi bólyi mezőgazdasági kombinát küldöttségét, amelynek tagjai KIS JAKAB Lajos, a bólyi kombinát vezérigazgatója és munkatársa, TIMOTICS István voltak. A vene­r­dégek megtekintették a nemrég megnyílt 75 ezer hízót befogadó dárdai állattenyésztési központot, majd megbeszélést folytattak a további együttműködésről, és megelégedéssel nyugtázták, hogy az eddigi kapcsolatok is igen eredményesek voltak. A hosszú távú együttműködésre helyezték a hangsúlyt, valamint a piacon való közös megjelenésre, és a jégkár elleni védelmi rendszer közös ki­építésére. A Bellye takarmánygyárában folynak a nagy javítások és előké­születek az eljövendő idényre. Az idén jelentős befektetést eszközöl­nek új objektumok építésére és a meglevők felújítására, különösen nagy gondot fordítanak a környe­zetvédelmi berendezések felszere­lésére, valamint a tűzrendészet berendezések beszerzésére, mivel a nyersanyag (olaj repce, naprafor­gó) igen gyúlékony. A Bellyei Kombinát munkaszer­vezeteiben a téli idényt arra hasz­nálják fel, hogy a dolgozókat ki­képezzék a tűzvész elleni védeke­ -zésre. Jelenleg Sim­en, Karancson és Mirkovácon szerveztek tanfo­­lyamo­t. A tanfolyamokat két évig folyamatosan tartják, és ez idő alatt a kombinát minden dol­gozója megszerzi a tűzvédelem­hez szükséges alapkészséget. Mint minden évben, az idén is téli üdülésre küldi a kombinát dolgozóinak jelentős részét. Az idén a Bellye dolgozói Lipsken, Vinjačka Banján, Kupariban, Baško Poljen és Bledben fogják eltölteni téli pihenőjüket. A kom­binát összes munkaszervezeteiből mintegy 600 munkás veszi igénybe azt a lehetőséget. A téli pihenés, üdülés költségeit évek óta a kom­binát közös kasszájából fedezik. MÉSZÁROS Vera ITESTVÉRVÁROSI EGYÜTTMŰKÖDÉS Bajai vendégek Zomborban A Zombor és Baja város között létrejött baráti kapcsolat sokrétű és tartalmas programjában jelentős helyen van az MHSZ bajai városi és a Népi Technika zombori szervezetének együttműkö­dése. A három évvel ezelőtt kezdődött gyümölcsöző kapcsolatnak szépszámú példáját említhetnénk meg. Éppen az eddigi eredmé­nyek adtak rá okot, hogy a két rokonszervezet közötti együtt­működést újabb egy évvel meghosszabbítsák. Pénteken sor került az elmúlt időszakban kifejtte­tt munka ered­ményeinek elemzéseire, majd mi­után elemezték és egyeztették a terveket és programokat, aláírták az 1980-ra szóló együttműködési megállapodást. Az MHSZ bajtai városi vezetősé­gének a képviseletében VALKAI Pál, a Népi Technika zombori szervezetének nevében Stipan OSTROGONAC véglegesítette a dokumentumot. Az egyezmény, amelyet Zomborban írtak alá, meghatározza ez egyes együttmű­ködési területeket, a versenyek, találkozók és eszmecserék időpont­jai­t-PAPP István, a Népi Technika zombori szervezetének egyik kép­viselője elmondta, hogy a rádió­amatőrök, hajó- és repülőmodelle­zők, valamint a pék­lövők fognak versengeni és együttműködni 1930-ban. RISKÓ István, a báján Tűr Ist­ván é­s SÁRKÖZI Árpád, a zom­borii Nikola Tesla Rádiókilutó kép­viselői szerint a kapcsolat eddigi eredményeivel elégedettek. Az együttműködés előnyös mindkét egyesültetimfik különösen szakmai téren értek el figyelemre méltó eredményeket. Az idén újabb, tar­talmasabb programot terveznek mindkét városban. Áprilisban Ba­jára látogatnak a zombori rádió­amatőrök, majd a magyarországi vendégek szeptemberben viszo­nozzák. Bajáin példá­ul öt-öt ver­senyző méri össze tudását és ügyességeit rádió iránymérésben és az adó-vevők összeszerelésének ismereteiből vizsgáznak. Érdekes­sége a bajai találkozónak, hogy az adó-vevők összeszaneoláséh­ez a zomihck­i klub biztosítja az alkat­részeket. A szeptemberben Zom­­bo­riban sorb­a kerülő visszavágón a gyorrszávírászok­ és a rádiókezelők ülnek asztalhoz. A rádióamatőreik tartalmasnak ígérkező versenyei mellett ha­­son­ló összecsapásokra kerül sor a védövők, hajó, valamint a repülő­­modellezők közöt­t. Itt is a mun­kaprogramokat pontosan határoz­ták meg, így is konkrét intézkedé­sekkel segítve valóra váltásukat. P. M. VINKOVC3 A vinkovei községi képviselő-tes­tület végrehajtó tanácsa elfogadta az eszéki régió földgázvezeték-háló­zatának kiépítéséről szóló társadal­mi megállapodást. Ennek a megál­lapodásnak az értelmében a Bo­­sanski Brod—Apát közötti olaj­vezetéket földgázvezetékké fogják átalakítani. Ez a megállapodás elsőbbségi jogot biztosít vinkovói községnek arra vonatkozóan, hogy ennek a gázvezetéknek a kiépí­tését az elsődleges, 1982-re terve­zett helyett már az 1981. évi prog­ramjában előirányzotta. A végrehajtó tanács szintén el­fogadta az eszéki régió területén 1980-ig építendő földgázvezeték­­hálózatnak a kiépítését. A föld­­gázvezeték ugyanis jelenleg csak Szlavónia északi területén halad keresztül, míg az előterjesztett és elfogadott program előirányozza annak kiépítését Szlavónia más részeiben, Vinkovcr és Vukovár területén is. Jelenleg a község gyáripara energiaforrásként több mint 22 000 tonna mamutot halzál fel évente, s a földgáznak, mint ol­csóbb energiának a bevezetésével erre többé már nem lesz szüksége. (b-r) Elfogadták a földgázvezeték kiépítésének tervét JOSIP BFJOZ TITÓNAK - LJUBLJANA „Most, hogy összegezzük a pártalapszervezetek, a párttagok tevékenységét, felmérjük a Kommunista Szövet­ség községi választmányának munkáját, azt kívánjuk szere­tett Tito elvtárs, hogy minél előbb gyógyuljon fel, hogy ön­nel munkálkodhassunk a továbbiakban is a bonyolult nem­zetközi viszonyok között, a világbékéért, a békés együtt­élésért, az el nem kötelezettség további erősítéséért." A Kommunista Szövetség zom­bori községi választmánya, a község lakossága Veled élni és a Te utadon járni A nemesmiliticsi Testvéri­ség-Egység Általános Iskola munkaközössége és az Előre pio­nírcsapat pénteken táviratban köszöntötte Tito elvtársat a ljubljanai klinikai kórházban. Szeretett Tito Elvtárs! A nemesmiliticsi Testvériség- Egység Általános Iskola vala­mennyi tanulója és tanára szív­ből kívánja mielőbbi gyógyulá­sod. Kívánjuk, hogy sokáig ve­zesd meg az egységes Jugoszlá­viát a béke és a haladás útján, mert leghőbb vagyunk Veled él­ni és a Te utadon járni. A nemesmiliticsi Test­vériség-Egység Általá­nos Iskola magyar és szerbhorvát tanulói és tanárai Jókívánságok Tito elvtársnak A Szocialista Szövetség csonop­­lyai választmányának értekezle­téről táviratot küldtek Tito elv­társinak, amelyben a választmány, Csonoplya pionírjai, dolgozói la­kossága mielőbbi gyógyulást kí­ván Tito elvtársinak. A választmány értekezletén Ivan PROBOJCEVIC számolt be az időszerű társadalmi-politikai kérdésekről, az ezt követő vitá­ban pedig felszólalt Nikola ZO­­RAJA, Dragan VUJAKLIJA, Mile MILKOVIC, Dusan VIDOVIC, Djuro ZDJELAR és Simo ZDJE­­LAR. Az új összetételű vezetőség ha­marosan megtartja első ülését V­­ Sz. P.

Next