Magyar Szó, 1981. október (38. évfolyam, 285-300. szám)

1981-10-31 / 300. szám

------- BELPOLITIKA MAGYAR SZÓ 1981. október 31., szombat OKTÓBER 31-E, A TAKARÉKOSSÁGI VILÁGNAP Harminckétmilliárd dinár és betétkönyveken Villáminterjú Nikola Radojoetyal, a Vajdasági Társult Bank közgazdasági és pénzügyi osztályának igazgatójával . Hány takarékbetétes van tartományunkban, és mennyi a takarékbetétek összege? — A Vajdasági Társult Bank 16 általános bankja 2 600 000 betétkönyvet tart nyilván, amelyeken ez év szeptemberében 32,6 milliárd dinár volt. ■ Növekszik-e a takarékbetétek összege? — Az utóbbi három évben megkétszereződött a takarékbetétek összege, 1978-ban a polgárok betétkönyvein 17,6 milliárd dinár volt, 1979-ben 21,6 milliárd dinár, a tavalyi év végén pedig 28 milliárd dinár. ■ A takarékosság több szempontból jelentős. — A takarékosság nemcsak a polgárok szemszögéből hasznos, hanem nemzetgazdasági szempontból is, mert a pénzintézmény nemcsak a polgárok építkezését és gazdasági tevékenységét hitelezi, hanem a tartomány gazdasági tevékenysége fellendítésének és fejlesztésének érdekeit szolgálja. ■ Az idén milyen értékben folyósítottak kölcsönt a polgároknak? — Mint ismeretes, a betétes kölcsönt kaphat lakásépítésre, továbbá mezőgazdasági és kisipari tevékenység fejlesztésére, ezenkívül népszerűek a vásárlási kölcsönök. Az idén októberig összesen 8 milliárd 784 millió dinárt hagytunk jóvá. ■ Egyre több azoknak a dolgozóknak a száma, akik a bank közvetítésével kapják a személyi jövedelmet. Mi ennek az előnye? — Amióta a dolgozók többsége a bank által kapja a személyi jövedelmet, a pénzintézményekben lényegesen megnövekedett a betétek összege. Évről évre növekszik azoknak a száma is, akik folyószámlát nyitnak a banknál. Az emberek rájöttek arra, hogy sokkal biztonságosabb és egyszerű a folyószámla által való fizetés. ■ A kibocsátott, a forgalomban levő pénz és a bankokban elhelyezett betétösszeg alaján megállapíthatjuk, milyen mértékben takarékoskodnak a polgárok. Mit mutatnak ezek az adatok? — Pontos kimutatást nehéz készíteni, a forgalomban levő pénz és a bankok takarékbetétösszegeinek alapján megállapíthatjuk, hogy még mindig meglehetősen sokan tartják a pénzt otthon. A Vajdasági Bank összbevételének a 32 százaléka a takarékbetétekből ered, de hazánkban vannak olyan bankok is, amelyekben ez az arányszám meghaladja az 50 sőt 60 százalékot is — fejezte be a beszélgetést az igazgató, E. L. V. TORNYOS Csökkent a kocaállomány A tornyosi tenyésztők évente 10 000, sőt esetenként annál is több sertést szállítanak le. Az idén azonban a töménytakarmányellátás hiányossága miatt kérdésessé vált a tervben előirányzott mennyiségű hízó sertés leszállítása. A helybeli társastermelési alapszervezetben szerzett értesülésünk szerint a szükséges heti négy vagon helyett csak másfél vagon takarmány érkezett. A dúsító szerek is a hiánylistán szerepelnek. Rendezetlen tehát a takarmányellátás, és emiatt csökken az állomány. A csökkentett kapacitással működő takarmánygyárak továbbra is képtelenek biztosítani a zavartalan ellátást. Ilyen körülmények között a kocák számottevő része vágóhídra kerül. Fel kellene lendíteni a szójatermelést, de öntözőhálózat híján alacsony a hozam, és a földművesek nem vállalkoznak az említett növény termesztésére. A szarvasmarha-tenyésztés fejlődőképesebbnek bizonyult a sertéstenyésztésnél. Nincs a „zsákhoz kötve”. A tenyésztők silózással oldják meg a növendékmarhák és a tehenek takarmányozását. A fejőgépek iránt nőtt az érdeklődés a tornyosi tenyésztők körében. A tehéntenyésztők naponta mintegy 2000 liter tejet adnak át a helybeli felvásárló állomásnak. si. Nem tudja a jobb kéz... égi igazság az, hogy a településfejlesztéssel, a városiasodással nemcsak örömök, hanem bosszúságok is járnak. Különösen akkor, ha a városrendezési buzgalom az intézkedések során nem eléggé körültekintően jár el... De hogy általánosítások helyett azonnal a konkrétumra térjek, az egyik zentai utca, a Testvériség h egység körút egyik lakóját ért kellemetlenségről van szó. Ez a szép nevű utca egészen századunk derekáig meglehetősen foghíjas volt, ugyanis alacsony fekvése miatt (hétköznapi szóhasználatban még ma is csak Partalinak hívják) nem szívesen építkeztek oda az emberek, itt csak a kispénzűek vásároltak telket maguknak. A városiasodással, de talán mondhatnánk úgy is, hogy az építőipar fejlődésével együtt azonban rövid idő alatt megváltozott az említett utca képe. Az ötvenes évektől errefelé a vasúti töltésre néző hosszú kerítések és apró vityillók sora mintegy varázsütésre eltűnt, csinos, teraszos ikerházaknak adva át helyét. Két évtizeden át nem is volt az itt lakóknak semmi panaszuk (már ami az adminisztrációt illeti, mert a talajvíz azért — a régi „szép” idők emlékeként — még elég sok gondot okoz ma is), amíg az idei nyáron a bürokráciának valamelyik kis ördöge be nem fészkelte magát az egyik ügybuzgó városrendező koponyájába, és ott izegni-mozogni nem kezdett. — Micsoda dolog az — gondolhatta a lelkes ügyintéző —, hogy ebben a szépen rendezett utcában még mindig olyan összevissza vannak a házszámok? S ötletét azonnal tett követte. Körlevelet intézett az utca lakóihoz, amelyben értesítette őket, hogy az eddigi, betűkkel történő házszámjelölés megszűnik, s mint minden egyéb konszolidált utcában, a házszámok itt is az arab számok egymásutánjában fognak szépen sorjázni. Hogy az utca lakói úgy általában hogyan fogadták ezt az alapjában véve nagyon is ésszerű intézkedést, arról nincs tudomásom. Egy konkrét esetről azonban tudok, mivel az érintett fél maga panaszolta el nekem. Ő ugyanis mivel hírét vette, hogy az eddigi 8/1 házszám szimpla 30-asra módosult, annak rendje-módja szerint értesítette öszszes ismerőseit a címváltozásról. Előrelátásának meg is lett a foganatja: hosszú heteken át semmi sem történt! Olyan értelemben nem történt semmi, hogy a posta forrásai mintha bedugultak volna. Nem hogy levél, csomag, vagy folyóirat, de még egy árva képeslap sem érkezett a címére. Végül már gyanút fogott, és egy szép napon megszólította az arra igyekező postást. — Hogy mi van a maga leveleivel? — adta vissza a kérdést a megszólított, miután megtudta ismerősöm nevét. — A maga nevére szóló levelek a 30-as szám alá szólnak. Ott meg egy öreg néni lakik, aki nem lát olvasni, így aztán a leveleket mindjárt el is dobja. Mint utóbb kiderült, a címváltozásról a „gondos” illetékes csupán az utca lakóit értesítette, a postát viszont nem, sőt a számtáblák lecserélése felől sem intézkedett. Még szerencse, hogy ismerősömön kívül senki sem látta ennek kárát, mivel a hivatalos értesítésről egyszerűen tudomást sem vett. Az egyetlen károsult pedig most már kedvére elmélkedhet azon, hogy a jövőben mely hivatalos közigazgatási intézkedéseket vegye komolyan, és melyeket ne, hiszen ennél a szervnél, úgy látszik, nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal. Vagy az is megeshet, hogy ebben az esetben szó sem lehet jobb kézről? Csupán két balról? -as KIKINDA Az egészségügyi szolgálat az általános honvédelemben Tegnap Kikindán évi közgyűlést tartottak tartományunk egészségügyi dolgozói. A részvevőket Stojanka BERANOVIĆ üdvözölte, majd Hija VOJVODIĆ, a községi képviselő-testület elnöke tartott beszédet, amelyben ismertette a város gyors ütemű társadalmi és gazdasági fejlődését, valamint megemlékezett a felkelés és a szocialista forradalom 40. évfordulójáról. Az értekezleten külön súlyt helyeztek a vajdasági egészségügyi szolgálat fejlődésére. Megállapították, hogy az elmúlt időszakban mintegy 10 000-ren vettek részt a szakosztályok munkájában, és figyelemreméltó eredményeket értek el. Ezt követően új arab szakosztályok is létrejöttek, közöttük a betegápolók és egészségügyi technikusok szakosztálya, valamint a rehabilitációs szakosztály, amelyek hamarosan megkezdik tevékenységüket. A közgyűlés szakmai része az egészségügyi szolgálatnak az általános honvédelemben betöltött helyével és szerepével foglalkozik. Egyebek között elhangzott az a vélemény, hogy az alapfeladatok-ra vonatkozó kérdések megoldására kell törekedni. Ezek közé sorolták az egészségügyi szolgálat tevékenységét az esetleges háború idején. Ebből a célból az egészségügyidolgozóknak állandó továbbképzésre van szükségük, mert a kellő pillanatban az ő feladatuk a lakosság élelemellátása, a tisztaság fenntartása, a fertőző betegségek megfékezése és a betegeik ápolása. Ebben eddig is jó eredményeket értek el. RICE István A stabilizációs politikával összhangban Értekezlet a Vajdasági útügyi Érdekközösségben Tegnap ülést tartott a Vajdasági Útügyi Közösség Közgyűlésének Végrehajtó Bizottsága. A résztvevők pénzügyi beszámolót hallgattak meg az 1981. január— szeptemberi időszak tervezett bevételéről és kiadásairól. Ez a munkaterv az 1981—85. évi középtávú terv ez évi szakaszának megvalósításáról szól. A beszámolóból kitűnt, hogy az útügyi közösség az utak karbantartásához, felújításához és építéséhez szükséges pénzeszközök legnagyobb része az eladott benzinből és gázolajból származott. A külföldi közúti járművek illetékeiből és a pénzbírságokból befolyó összeget (amit az eddigi kimutatások alapján állapítottak meg) az év végéig mintegy 10 százalékkal túlszárnyalják. Az útpénzből befolyó összeg az előirányzat szerint alakul. A beszámoló foglalkozott a külföldi és a hazai bankok, valamint a kivitelezők kölcsöneivel, amiből kitűnik, hogy a hazai bankkölcsönök jóval az előirányzott összeg alatt maradtak. Az 1981. évi munkaterv szerint 5374,4 millió dinár bevételre számítanak, az év első 9 hónapjában ebből 2540,4 milliót valósítottak meg. A társadalmi-gazdasági stabilizációs politikával összhangban az útügyi közösség közgyűlése határozatot hozott egyes beruházások csökkentéséről, ami ebben az évben 586,2 millió dinárt tesz ki. Ennek értelmében néhány út építését megszüntették, illetve csökkentették a beruházási költségeket. A továbbiakban a küldöttek megismerkedtek az utaknak a téli időszakban történő karbantartásával foglalkozó szerződéssel, majd beszámolót hallgattak meg a beškai Duna-híd alatti folyómeder rendezéséről. F. A._ A Vajdasági Erdőtelepítők Szövetsége az idén ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját. Ebből az alkalomból a mozgalom elnöksége díszülést tartott, amelyen CSERVENÁK Sándor elnök méltatta a természetbarátok eddigi munkáját. Az erdőtelepítés terén elért eredményekért a Vajdasági Erdőtelepítők Szövetsége 33 egyént, 5 politikai szervezetet, 5 iskolát, 3 munkaszervezetet és 2 kaszárnyát emlékéremmel, illetve díszoklevéllel tüntetett ki. A Szerb Köztársasági Erdőtelepítők Szövetsége oklevéllel tüntette ki a becsei egyesületet, a topolyai erdőtelepítőknek pedig átadták a köztársasági szövetség zöld zászlaját. A tartományi erdőtelepítők vándorzászlaját szintén a topolyaiak érdemelték ki. Felvételünkön a szabadkai kaszárnya képviselője átveszi a kitüntetést. (NÉMETH Mátyás felv.) Hidcsjf. fartok, emberek Fémtestű, karcsú hidak, partokat, embereket összekötő hidak, szeretlek benneteket. Szülőföldem, szülőfalum nyagda, rozoga, kampókkal és szögekkel összetákolt fahidfával együtt, mert a hidak — legyenek bár fából, betonból, fémből — folyókon, szorosokon, szakadékokon ívelnek át, segítenek át, olyan akadályokon, amelyeket csak sok-sok kínnal, keservvel tudnánk meghódítani. A hidakon meg csak átballagunk, kerékpárral, gépkocsival, busszal átsuhanunk, mintha alattunk nem is csillogna víz, mintha fölöttünk nem is lebegne a még nálunk is szabadabb madár. Nyáron a fecske, késő ősszel és télen a pacsirta, ha meg épp dermesztő a hideg, akkor men a Nap. Mert az is magasan jár, parttól partig suhar, mint a madár, a tündöklő, fénytollú madár. Fémtestű, karcsú hidak, partokat, embereket összekötő hidak, szeretlek benneteket. Mert itt, Újvidéken a Duna fölött, vagy bárhol másutt a világon, azért nyújtózkodtok, íveltek át a másik partra, a védtelenbe, hogy közelebb hozzátok, megszelídítsétek a távolságokat, megtakarítsátok a bolyongásokért, kitérőkért, elvesztegetett időt, elérhetővé tegyétek számunkra az elérhetetlent, a szépet, a jót, az örömöt. Fémtestű, karcsú hidak, partokat, embereket összekötő hidak, szeretlek benneteket. Most, hogy új társsal, rokonnal, az újvidéki Szabadság-híddal gyarapodtatok, még nagyobb, még teljesebb az örömöm. De nemcsak az enyém, mindazoké, akik ott voltak, ott szorongtak, daloltak és örültek a fölavatásodon. Fölemelő, feledhetetlen pillanat volt ez. Történelembe való, így is éreztük mindannyian: gyerekek, felnőttek, hídverők, hídépítők, tartományunk és hazánk minden tájáról egybesereglett hídavatók. Miután a kettémetszett vörös szalag földre hullott, elindultunk az új hídon, elindultunk a túlsó partra, Szerémség felé. Oda, ahol kenyérrel, sóval és gyümölccsel vártak bennünket. Meg tapssal, mosolylyal, öleléssel, vállveregetéssel, csókkal. Akkora lelkesedéssel, mintha öt esztendeig mi is ott szorgoskodtunk volna az emelődarukon, ott hajlongtunk volna a pilléreken, és esőben, hóban, tűző napsütésben ott dacoltunk volna az idővel. Mi azonban legfeljebb csak vágyainkban voltunk hídépítők. Igen, igen, pontosai így, a vágyainkban! Mert akkor is, amikor a Horgászszigeten, a „spiccnél” áztattuk a zsinórt, akkor is, amikor a strandon fürödtünk — vagy éppen sikló csónakokon, vízisín száguldoztunk le-föl — szemünk sarkából a hidat lestük! Az épülő, víz fölé szökellő, partot és eget karoló hidat! Ezt lestük, ezt figyeltük, érte dobogott a szívünk. Tik-tik, lak-tak. Talán ezért éreztük ott ezt az ütemet, ezt a dobogást a fölavatott új híd, a Szabadság-híd kellős közepén is, a Duna fölött. Én legalábbis megesküdnék rá. Még akkor is, ha tudom, a fizika és mechanika józan törvényei szerint, csupán az égbe szökő tartópillérek, tartóoszlopok kilengése és a hídon átkelő emberlábak, gyermeklábak ütemes lépte, topogása váltotta ki azt az érzést, mintha velünk együtt a híd is megindult volna!... De nem. A híd, a Szabadsághíd ott maradt, ahová építették, ahová mi valamennyien álmodtuk. Ott maradt és él, dobog a szíve. Frissen, fehéren, karcsú acélhuzalokkal ível át a túlsó partra. Embereket, tájakat, világokat köt össze. Barátságot, szeretetet és szerelmet visz át a túlsó partra. Én onnan is azt hoz. Egy lány, egy fiú kévébn, egy váratlan kopogtatásban, ölelésben. Mert ez a híd — mint minden híd — a meghosszabbított kezünk, a meghosszabbított életünk. Bennünket szolgál, értünk van, értünk lesz, századokon át. A fölötte köröző sirályok is ezt kiáltják, a huzalain harsonázó szélrohamok is ezt muzsikálják. Fémtestű, karcsú hidak, partokat, embereket összekötő hidak, szabadság-hidak — hát ezért szeretlek benneteket!... SZŰCS Imre Százéves a zombori fogászat. A zombori dr. Radivoj Simonovic Egészségügyi Központ fogászati társultmunka-alapszervezetének dolgozói, a község társadalmi-politikai szervezeteinek képviselői és a meghívott vendégek tegnap a zombori városháza dísztermében megünnepelték a zombori fogászat százéves jubileumát. Dr. Ljubivoje JOVANOVIĆ fogászszakorvos, a részleg igazgatója ismertette a község társadalmigazdasági fejlődését, majd az Újvidéki Egyetem Orvostudományi Kara Fogászati Tanszékének tanára, a zombori származású dr. Danilo BRANOVACKI köszöntötte a község egészségügyi dolgozóit. Hangsúlyozta, hogy a múlt század végén megalakított fogászat különösen a felszabadulás után indult erőteljes fejlődésnek, számos ismert szakembert adott a jugoszláv orvostudománynak. A centenáriumi ünnepségen 20 fogászt, technikust és laboránst több éves sikeres munkájáért kitüntettek. Az egynapos rendezvényen ismert orvosok és tanárok több tudományos jellegű előadást is tartottak. F. M.