Magyar Szó, 1983. június (40. évfolyam, 148-162. szám)
1983-06-06 / 153. szám
4 BELPOLITIKA MAGYAR SZÓ TOPOLYA A határi ifjiúsáepikció előtt Szövetségi, köztársasági, tartományi és helyi jellegű önkéntes munkákon vesznek részt a fiatalok • Emléklapot kapott a Petőfi ifjúsági munkabrigád A Szocialista Ifjúsági Szövetség topolyai községi választmánya minden bizonnyal a VSZISZ egyik legnagyobb horderejű szervezete, amely mintegy nyolcezer tagot tart nyilván. Tavaly kiérdemelte Topolya város októberi díját, azóta is számos dicsérő oklevelet mondhat magáénak. Jelentős eredményeket ért el a marxista oktatásban, a társadalmi-politikai munkában. Az ifjúmunkás az önigazgatásban elnevezésű akción, a Fiatalok a honvédelemiben akción, forradalmi hagyományaink ápolásában, a testvériségi egység elmélyítésében. Számos szövetségi és köztársasági építőtáborban bizonyították tettrekészségüket. Amióta a SZISZ topolyai községi választmánya indítványozására megalakult a Május 25-e Brigádklub, egyre szaporodik a tagság és büszkék a klub nevével ellátott egyenruhára. Több százra tehető azoknak a topolyai fiataloknak a száma, akik pár év alatt különböző jellegű ifjúsági akciókon öregbítették Topolya város ifjúságának jó hvét és az országhatárokon túl Jugoszláviát képviselték az ifjúsági építőtáborokban. Mirko BUDIMLIJA, a SZISZ topolyai községi választmányának elnöke készségesen tájékoztatott bennünket a nyári akcióról. — A hosszú évek fáradozásai meghozták az eredményt. A Petőfi ifjúsági brigád tagsága egyre növekszik, és az eredmények sem maradnak el. Az idén is részt veszünk egy-egy szövetségi, köztársasági és tartományi ifjúsági akción. A tavalyikezdeményezésünkhöz híven az idén is szervezünk majd egy hónapig tartó helyi jellegű akciót. — Fz a második önálló kezdeményezésnek? — Igen. Az elmúlt évben próbálkoztunk első alkalommal helyi önkéntes munkával Jezera 112 elnevezéssel, a Krivaja Mezőgazdasági Birtokon, ahol három ifjúsági brigád dolgozott. Július 13- ától augusztus 10-éig a Krivaja és a zobnaticai vízgyűjtő tó környékét rendeztük. Mivel próbálkozásunk eredménnyel járt, munkaprogramunk összeállításakor halaszthatatlannak éreztük a Jezera *83 tartományi ifjúsági akció megszervezését, amelynek most is a Május 25. Brigádklub volt az indítványozója. Hol tartjátok az akciót és hány brigádra számítotok? — A Pannónia Mezőgazdasági Idegenforgalmi Kombinát területén, június 26-ától A fiatalok két váltásban fognak dolgozni, mégpedig 4-4 brigád és 40-40 brigádtal, beleszámítva a topolyai Petőfi ifjúsági munkabrigádot is, mivel a Május 25-e Brisfádklub a brigádvezetőikből, illetve szervezőkből tevődik össze. A terveik szerint a vízgyűjtő rendezésén fognak dolgozni, de bekapcsolódnak mezőgazdasági és más munkálatokba is. Ebből is látható, hogy Topolya község fiataljai nagy feladatok előtt állnak. Bízunk benne, hogy az idei vállalkozásuk is sikerrel jár, mivel a Petőfi Ifjúsági Munkabrigád április elseje óta, az ifjúsági akciók napja alkalmából megkapta Topolya község emléklapját, ami további munkára ösztönzi a tagságot SINKOVICS Antonius. HATVANHÁROM ÉVE TŰZOLTÓ Petrőcen megőriztek egy régi szép népszokást: a májusfa állítást. Minden évben annak a házára kerül, akit abban az évben a petrőciek a legméltóbbnak találnak rá. Az idén a Kevenski család Zmaj Jovan utca 17. számú házára tették fel a májusfát, és a hagyományoknak megfelelően, a hónap utolsó vasárnapján szedték le. Délután 5 óra tájban a tűzoltózenekar köszöntötte a ház előtt gyülekező embereket. A zenekart az önkéntes tűzoltók osztaga kísérte. Az első sorban menetelt Ljudevit Slavka, aki bizonyára Vajdaság egyik legidősebb önkéntes tűzoltója. őt mutatjuk be olvasóinknak. Ljudevit Slavka 1905-ben szülevoltam. Megengedték, hogy két évig gyakornok legyek. Sokat tanultunk az idősektől, azoktól, akik visszajöttek az első világháborúból. Megmutatták, hogyan kell gyorsan és bátran tüzet oltani, úgy, hogy ne sérüljünk meg. Nagyon vigyáztak rám. Amikor látták, hogy mi, fiatalok jól dolgozunk, megdicsértek bennünket. Azt elfelejtettem elmondani — mondja Ljudevit Slavka — hogy fölvételem öt liter borúba került édesapámnak. Annyit fizetett ugyanis áldomásként, amikor meghallotta, hogy belőlem is tűzoltó lett. Ljudevit Slavka még ma is gondosan őrzi az első tűzoltóövét és szekercéjét, amelyet azok kaptak, akik mindig az első vonalban voltak. Tudósítóink jelentik tett, 15 éves korában lett önkéntes tűzoltó. 63 évvel ezelőtt, igaz, ma bottal zár — de rendületlenül ott van bajtársai között. Kortársai közül — ahogyan Ljudevit mondja — csak Misko Lábát él. — S hogyan lett tűzoltó? — Kovácsnak tanultam, tízéves koromtól édesapám műhelyében dolgoztam. Amikor 1920-ban a tűzoltóparancsnok ellátogatott hozzánk, édesapám megkérte, hogy fogadjanak be az egyesületbe. A szabályzat értelmében csak 17 éves korban lehetett önkéntes tűzoltóvizsgát tenni, de én kivételes az örökké vidám, nyolcvanadik évéhez közeledő bácsi kétszer vizságzott a tűzoltói pályafutása alatt, a második vizsgga után tiszt lett. Egyedül él, 1980-ban meghalt a felesége, fiát már előbb elvesztette, lánya Hódságon van férjnél, egyedüli öröme az unokái. Az azonban nagyon fáj neki, hogy az unokák közül egyik sem akar nagyapja nyomdokaiba lépni. Élvezet volt Ljudevit Slavkával elbeszélgetni arról a sok-sok élményről, amely a 62 éves tűzoltói pályafutáshoz fűződik. Úgy véli, hogy ma már sokkal kevesebbszer fenyeget a vörös kakas. A háború előtt, főleg aratás idején, a cséplőgép szikrája vagy a meggyújtott kukoricaszár sokszor lángba borította Petrőcöt. Hogyan tekintenek rá a fiatalok? Mindenki szereti, és erre nagyon büszke Ljudevit Slaska. Tisztelnek és szívesen hallgatják élményeimet, és akkor sem haragszanak, ha tapasztalataimat akarom átruházni rájuk. Elégedett vagyok, jól élek, csak azt sajnálom, hogy miután három évvel ezelőtt eltörtem a lábam, nem tudom egyedül művelni a földemet, és nem tudok részt venni még tevékenyebben az önkéntes tűzoltók munkájában. Magam sem tudom, hogy múltak el az évek — fejezte be elmélkedését Ljudevit Slavka, SZÉKELY Marica TEMERINI LÁNY IZRAELBEN Az 1946-ban született Uracs Erzsébet Temerinben élte le gyermekkorát. Felejthetetlen szép emlékek ezek az apró csínytevések kamaszkori kis titkok évei. Emlék ez már — a sors messzire sodorta hazájától, szeretteitől. Vendég már csak itthon, most is a véletlen hozott össze bennünket. Életéről a következőket tudtuk meg. Az általános iskola befejezése után még három évig az újvidéki Moša Pijade gimnázium tanulója voltam, a képzőművészeti szakon. Mint jó rajzoló Vécséra Lajos rajztanárom ajánlatára választottam ezt a tagozatot. Tizennyolc évesen kikerültem az osztrák fővárosba, Bécsben gyári munkásként. Két évet dolgoztam a villanyégőgyárban, de folyton tanulni vágytam. Míg dolgoztam, esti tanfolyamokon továbbképeztem magam, befejeztem a gyorsírási és könyvelői tanfolyamot. Ekkor már tökéletesen ismertem a német nem a fővárosban, mint titkárnő, nyelvet, és sikerült elhelyezkedve titkárnősködtem Münchenben is egy ideig. Nem álltam meg. Éreztem, ha tanulnék angolul, többre vihetném. Elhatároztam tehát, hogy olyan országba megyek, ahol megtanulhatok angolul. Ekkor jelentkeztem egy hirdetésre Londonba gyermekőrzőnek. Ehhez a lépéshez is felejthetetlen élmény fűződik. Egy kukkot sem tudtam angolul. Vonatra ültem, és elindultam. Az állomáson körülnéztem, hogy mi is lesz most velem? Ekkor megláttam a nevemet egy feliraton, amit a gazdáim tartottak, így kezdődött az angliai fővárosban az életem. A munkám mellett nyelvtanfolyamra jártam, és tíz hónap leforgása alatt úgy elsajátítottam az angol nyelvet, hogy utána gépírónői munkára mentem. Időközben beiratkoztam az egyetem pszichológiai szakára. A magánéletem azonban Izraelbe szólított, úgyhogy most távhallgató vagyok. Egy év hiányzik a befejezéséhez, de közben szorgalmasan tanulom a héber nyelvet. Szabad időmben szeretek kézimunkázni és nővérem révén tagja lettem a temerini kézimunkázok klubjának, a kiállításra már az én munkámból is jutott. Még csak annyit mondanék, hogy idehaza nagyban megváltozott az élet. Kiskoromban nem hiányoltuk a kávét, mert azt sem tudtuk, mi fán terem. A 19 év alatt sokszor jöttem haza. Jól érzem magamat a családi és régi jó ismerősök körében. Persze, a festészetet is kedvelem, képeimet kiállítottam már az ottani iskolában. Izraelben sok magyar él, főképp vajdaságiak, akik régebben vándoroltak ki ERŐS Ilona Uracs Erzsébet PADINA A legjobb ifjúmunkás A padinai Július 7-e munkaszervezetben lezárult az egy évig tartó akció, amelynek során a legjobb dolgozót, önigazgatót választották meg. Michal Sladeček fiatal szakképzett lakatosra esett a választás, az elmúlt időszakban ő mutatta fel a legjobb munkaeredményt és az önigazgatásból is tevékenyen kivette részét. D. T. PANCSOVA Husztinégymilliós beruházás A pancsovai UTVA két munkaszervezetében az év első negyedében 21 693 000 dinárt ruháztak be. Felújították a gyárcsarnokokat és új felszerelést vásároltak. D. T. 1983. Június 6., hétfS Bárdalóács helyett szerelmes Vándormunkások között a hegyekben és a tengeren (3.) Kik a baradéklakói, honnan jönnek csoportosan és hullámokban a Drna Gora-i építőhelyekre? Zömük Észak-Bácska nagy falvaiból és kis városaiból érkezik: az ácsok Kanizsáról, a betonozó munkások Csaktavérről, Zseddikről, Tavamkutról, Horgosról és máshonnan. És persze Boszniából és Kosovóból is. Szabadkáról szintén szép számban vannak, főleg szakmunkások, de ezeknek tetemes része is vidéki származású, 10—20 éve, hogy a városba költöztek. Kisipari környezetből, mezőgazdasági háttérbe szakadtak ki szinte kivétel nélkül. Lengyel József darukezelő is közülük való. 1969 óta szabadkai lakos, korábban kanizsai volt. Amikor ő a vasszerkezetet felszereli az építőhelyen, akikor kezdődhet az építés. A munka azonban valójában már korábban megindult, sőt két szakasza addigra már véget is ért Befejeződött a felvonulás, vagyis az épületanyag előkészítése, szállítása, meg az ideiglenes épületek felemelése a munkások részére. Ezek leginkább a barakkok, de újaibban rohamosan terjed a konténerek alkalmazása. Az építőipar ezt a módszert, saját szükségleteihez alkalmazva, a szállító ipartól leste el, amely az árufuvarozást a szabványosított, fémvázas ládák révén már jó ideje gépesítette. Az építőiparban és a konténereket teherkocsival szállítják az egyik helyről a másikra. Ha befut a telep kijelölt helyére, emelővel leemelik, rákapcsolják a víz- és villanyhálózatra, s máris kész az iroda, a hálószoba, a konyha, az étterem, a fürdőszoba, vagy bármi más, a belső berendezéstől függően. Az utánfutókra emlékeztetnek, de mivel ménes kerekük, nem nevezhetem hálókocsiknak, de lakóládáknak már igen, az idegen és nehézkeskonténer helyett. Amikor Lengyel József vagy bárki más daruja az építkezés helyére kerül, túl vannak már persze a földmunkáikon is. A forgó kotrók, a billenős tehergépkocsik legfeljebb a szomszédos telken fejtik a bevágást, hordják a földet. A darus egyike azoknak, akik elejétől végig ott bábáskodik az épület körül, és születését a magasból, madártávlatból szemlélheti. „Megvan az az elégtételünk — mondja Lengyel József —, hogy láthatjuk azt, amit csinálunk, mindig hagyunk is magunk után valamit, ami eddig nem volt. Ez a szép a mi szakmánkban.” A darus az ácsoknak a jobbkeze, gépének acélkarjával könnyűszerrel emeli fel és szállítja az egyik helyről a másikra a nagy táblás zsalukat az alapozáshoz. Az ácsok említésénél álljunk meg egy pillanatra, hiszen e szakmán belül is nagy változások történtek és az átalakulás napjainkban tovább tart. A technikai fejlődés tulajdonképpen már századunk első éviztezedeiben kíméletlenül két táborra szakította őket: a kötőácsokra és a zsaluzókra. A kötőácsok, hogy úgy mondjam, az igazi ácsok, a szakképzett iparosok, akik valamikor nagy szakértelemmel bárdoltak, nagyoltak a tetőzeten. Ők, a többi építőipari munkáshoz képest, bensőségesebb viszonylatban voltak egymás között, mert a munkában jobban egymásra voltak utalva. A tető gerendaszerkezetének elkészítéséhez például hárman kellettek. Innen a szólás is: egy ács, nem ács, két ács, fél ács, három ács, egy ács. A gépesített építőipar ma már egyre kevésbé igényli tudásukat Ezért a hagyományos értelemben vett ácsszakma kihalóban van, utánpótlás alig érkezik. A zsaluzó is ács, csakhogy munkája kevesebb szakképzettséget követel, emiatt már a két háború között lecsökkentették az ezen a munkán dolgozó ácsok bérét, vagy helyettük betanított munkásokat alkalmaztak. Manapság a technikai fejlődés feje tetejére állított helyzetet teremtett: az építésből egyre jobban kiszorul az ácsok, a zsaluzok alapvető anyaga — a fa. Pedig értelmező szótárunk szerint is az ács „. .. famunkákat , főleg tetőzetet készítő szakképzett iparos”, mint ahogy a zsaluzás is „deszkákkal történik”. Ott egy szó, egy fogalom értelmének átalakulására figyelhetünk fel. Napjainkban ugyanis előregyártott acélzsallókat alkalmaznak, ezeket most már többször is felhasználhatják, a betonfalat sírmára képezhetik vele, úgyhogy a vakolás is elmaradhat. Drága portéka, de a fa még költségesebb, mert egyszeri használat után hulladék lesz belőle. Vannak persze még mai is hagyományosan dolgozó ácsok és zsaluzók, de a kombinátokban már elszaporodtak a szerelőácsok, a zsaluszerelők. Ilyenekből, azaz szerelőácsokból áll jórészt Juhász László 27 tagú brigádja, maga az oroszlámosi származású brigádvezető valamikor bognárnak tanult. 1983 tavaszán két becsói ház alapozását kezdték el, Lengyel József adogatta nekik hosszú karú darujával a tisztára mosott zisailótáblákat. Vidékünkön az ácsmesterségnek két elhíresedett központja van még ma is: az egyik a már említett Kanizsa, a másik pedig a Tisza túlsó partján fekvő Törökbecse. Mia valaki onnan fogadott fel mestereket, nyugodt lehetett: az esetek túlnyomó többségében jó munkát kapott. Annyira elterjedt szakma volt a két háború között, hogy az egyszerű lány, amikor hazament, a kanizsai iparosbálból, elpamaszalta, hogy ott pedig egy-két szabón, óráson, aranyművesen kívül nem is vélt iparos, csak ács és kőműves. Manapság csak néhányan dolgoznak önállóan, zömmel a helyi munkaszervezetben, a szabadkai Integrálban, a zrenjanini Bánátban, a belgrádi nagyvállalatokban álltak munkába, de megtalálhatók bármelyik nagyobb építőipari szervezetben az ország minden szegletében. A 27 tagú cégbrigádból itt is öten kanizsaiak — Csécsei Péter, Sas Sándor, Molnár József, Szakavi János, Losoncz József — öten pedig törökbecsei ese: Galambos József, Póczik István, Simon Miklós, Nedeljiko Balibarski, Juhász László. A többiek Szabadkáról és a környező helységekből valók. Boszniából is elkerültek ide néhányan. Az Integrálban egyébként harmincan -negyvenen dolgoznak. Őket aztán több százkilométer választja el mind a vállalat székhelyétől, mind az otthontól. Zömük iskolázott szakmunkás, egy-két kivétellel valamennyien Teckó környékéről érkeztek. Régi szabály, hogy a nagyobb területi egységeken belül egy-egy településen hagyományos valamelyik szakma, a munkaképes lakosság viszonylag nagy számban szegődik el az építőiparba. Mindegyik tájnak megvan a mágia Kanizsája, Törökibecséje. KALAPIS Zoltán Holmi számunkban: Betonozok a szolgálati éveik elején és végén ZRENJANIN Fiatalok nagy családja A zrenjanini Petőfi Művelődési Egyesület táncegyüttese 15 éve munkálkodik. STOCKER Eduárddal, az egyesület titkárával az együttes jelenéről beszélgettünk. Mostani koreográfusa és művészeti vezetője STRAUB János, javarészt az ő munkájának köszönhető, hogy a tánccsoport ilyen szép eredményeket ért el: részt vett a temerini Gyöngyösbokrétán, és a községi és a körzeti versenyek legjobbjaként június 8-án fellép a 20. jubileumi zenei szemlén. Június 14-én Tabán és Csernyén vendégszerepel az együttes kétórás műsorral (19, illetve 21 órai kezdettel). Az együttes nagy akaraterővel dolgozik. Igazából a munkásifjak és diákok nagy családja ez, a sikerek őket dicsérik. A legtöbb sikert a kalocsai párossal és az ugrással aratták, Temerinben és Rumán Dobrovoljski József zenekara kíséretében az ecseri lakodalmat és a cigándi kemény csárdást adják elő. P. I.