Magyar Szó, 1990. október (47. évfolyam, 285-300. szám)
1990-10-16 / 285. szám
1990. október 16., kedd Kairó egész belvárosát romba akarták dönteni Újabb részletek az egyiptomi parlamenti elnök meggyilkolásáról Rifat Mahgub egyiptomi parlamenti elnök meggyilkolásának napján a terroristák Kairó egész belvárosának romba döntését is tervbe vették. Az időzített robbanószerkezeteket azonban a belügyminisztérium szakértői gyors akciójának köszönhetően tíz perccel a határidő előtt sikerült hatástalanítani, állítja a jól értesült Al Ahram napilap tegnapi száma. A tűszszerészek jelentése szerint pénteken annak a helynek a közvetlen közelében, ahol a továbbra is ismeretlen terroristák meggyilkolták Mahgubot és további öt embert, annyi dinamitot és más robbanóanyagot halmoztak fel, hogy Kairót nagymértékben lerombolhatták volna, s ez nagyszámú emberéletet követelt volna. Már az első jelentésekben szó esett arról, hogy megtalálták a pokolgépek robbanószerkezeteit a Mercedes mellett, melyben meggyilkolták Mahgubot. Emiatt nagy sietve a helyszínre érkeztek a tűzszerészek és a közeli Intercontinental Szállóban megtalálták a különféle robbanótöltetek összekötő rendszerét, ami mindössze 10 perccel később a levegőbe röpítette volna a szállodát és vele együtt a Lephard Szállodát, valamint több környező épületet is. Ettől a helytől nem egészen 500 méterre van az amerikai és a brit nagykövetség. A nyomozás lázas ütemben folyik, igyekeznek összekötni a beérkezett információk bonyolult szálait, a legalább 30 letartóztatott vallomását, akik különféle határátkelőhelyeken próbálták elhagyni Egyiptomot, a szemtanúk és más, a bűnözőkkel kapcsolatba került személyek nyilatkozatait. (Tanjug) Gorbacsov Nobel-békedíjas (Folytatás az 1. oldalról) több ízben jelölték Nobel-békedíjra. Tavaly is a legesélyesebbek között volt, amikor a dalai lámának, Tibet vallási és politikai vezetőjének ítélték oda a békedíjat. A díjat Gorbacsovnak december 10-én adják át, akárcsak az irodalom, a fizika a vegytan, az orvostudomány és a gazdaság területén elért eredményekért járó Nobel-díjat. A hagyományos oklevél és a Nobel képmásával díszített érem mellé az idei díjazottak mintegy 4 millió svéd koronát (mintegy 700 ezer dollárt) kapnak. Gorbacsov, miután értesítették róla, hogy neki ítélték oda a Nobel-békedíjat, kijelentette, hogy egy ilyen pillanatban nehéz szavakat találni. A külföldi és hazai újságíróknak elmondta, hogy nagyon izgatott, és hozzátette, hogy nem személyes álláspontjáról tekint a díjra, hanem a peresztrojka jelentőségének szemszögéből. Gorbacsov szerint a peresztrojka döntő hatással volt arra hogy neki ítélték oda a díjat. ..Amikor megkezdtük a peresztrojkát, tudtuk, hogy az összes országnak rendkívül sokat fog jelenteni.” Gorbacsov közölte, hogy december 10-én Oslóba szándékozik utazni, a díjátadási ünnepségre. (Tanjug) Magyaritó KÜLPOLITIKA Az erős márka és Kohl győzelme (Folytatás az 1. oldalról) a tartományi választások eredménye sugall. Kohl Kereszténydemokrata Uniója fölényes győzelmet aratott négyben az öt újkeleti tartomány közül, Szászországban még abszolút többséggel is (54 százalék), Bajorországban pedig 55 százalékot szerzett. Talán paradoxonnak tűnik, de nemcsak hogy számítottak ilyen eredményre, hanem reálisan várható is volt. Az erőviszonyok valószínűleg hosszabb távon ilyenek maradnak. Ennek első oka a reálszocializmus rút hagyatéka, mégpedig minden téren, kivéve a sportot. A keletnémetek tömegpszichózisát a szabadság hiánya, az ideológia és a rendőrség nyomása, a szürkeség és a nélkülözés alakította ki, amit csupán egy szögesdrót választott el a bőségtől. Igaz, hogy az állam és a gazdaság széthullása félelmet keltett a „piaci megoldás” modelljével kapcsolatban, mert ezzel megszűnt a meglevő minimális szociális biztonság is. Ilyen félelemmel fogadták azonban a szociáldemokráciát is. A keletnémetek egyetlen megoldásként a piacgazdálkodást választották, és ezen az úton az irányítást a Kereszténydemokrata Unióra bízták. Ezkülönösen a munkásosztályra vonatkozik. Egyes régiókban a munkások 60 százalékánál több is az Uniónak hisz, nem a szociáldemokratáiknak. A másik ok pszichológiai jellegű és a választási hadjárat módszereivel függ össze. Ha a reálszocializmus rossz ízű hagyatéka ellen nem is tehettek semmit, a szociáldemokraták nagyot tévedtek a választási hadjárat során. A mával és a tegnappal törődtek. Kelet-Németországban tehát a vasárnapi tartományi választások után a konzervatívok még jobban megerősítették pozíciójukat. A CDU nyerte a szavazatok 43,1 százalékát, és négyben győzött az öt keleti tartomány közül. A Szociáldemokrata Párt 22,9 százalékot kapott, és csak Brandenburg tartományban győzött, míg a Demokratikus Szocializmus Pártja tovább veszíti táborát: csak 12,1 százalék szavazott rá. Berlini egyöntetű vélemények szerint ezúttal is az erős márka és Helmut Kohl szövetségi kancellár győzött, mint a márciusi parlamenti és a két hónappal későbbi helyhatósági választásokon. A keleten élő választók nagy része súlyos szociális körülmények között él, ezért arra adták szavazatukat, aki a keletnémet gazdaság talpra állítását ki tudja fizetni. Ez a kereszténydemokraták sikerének titka. Berlini vélemények szerint a tartományi választások jó terepszemlét jelentettek a december 2-i parlamenti választások előtt. Kohl pártjának nagy esélye van, hogy akkor is győzzön. (Tanjug) Magyarország az Európai Közösség tagja szeretne lenni Jeszenszky Géza külügyminiszter kijelentése Bonnban Magyarország 1995-ben szeretne az Európai Közösség tagja lenni, és ennek érdekében kész eleget tenni a biztonsági és politikai feltételeknek — jelentette ki tegnap Bonnban Jeszenszky Géza magyar külügyminiszter. Az Adenauer Alapítványban tartott előadásán Jeszenszky hangsúlyozta, hogy az EK-hoz való csatlakozás a gazdasági helyzettől is függ. Kijelentette, hogy Magyarország 1991. január 1-jétől konvertibilissá teszi a forintot. Jeszenszky azonban emlékeztetett arra, hogy Spanyolország és Portugália sem éri el az EK alapító tagországainak gazdasági szintjét. A külügyminiszter hozzátette, hogy Magyarország kész lemondani állami szuverenitásának egy részéről is azzal összhangban, amit az EK-tagországoktól elvárnak. A KGST Jeszenszky szerint többé nem működőképes és ugyanez vonatkozik a Varsói Szerződésre, mint katonai szövetségre is. Ezért, Magyarország még az esetleges kisebbségi konfliktusokban sem támaszkodhat a VSZ-re. A magyar diplomácia vezetője szerint a kisebbségi feszültségek a legveszélyesebb konfliktusforrás Délkelet-Európában. (Magyarországnak Romániával vannak nézeteltérései e kérdésben.) Jeszenszky valamiféle regionális biztonsági rendszerért száll síkra, azaz Jugoszlávia, Magyarország és Csehszlovákia közötti szövetségért, melyben Ausztria és Olaszország közvetítő szerepet vállalhatna. Jeszenszky leszögezte, hogy a magyar külpolitika egyik célja a kisebbségi kódex megfogalmazása, szerinte ez az EBEÉ feladata. Magyarországnak az EK-hoz való csatlakozásáról Jeszenszky megbeszéléseket folytatott Hans-Dietrich Genscher német külügyminiszterrel is. A német egyesülés óta Jeszenszky az első külföldi államférfi, aki hivatalosan Bonnba látogatott. (Tanjug) Rabolnak, gyilkolnak... (Folytatás az L. oldalról) milyen hihetetlen gesztust, olyant, mint amilyen az invázió is volt. Azok, akik ismerik őt, azt mondják, hogy ez lehetetlen. Dzsiddában tartózkodik néhány szemtanú, akik a napokban hagyták el Kuvaitot, tőlük valamivel részletesebb tájékoztatást kaptunk az agresszió jellegéről. Elbeszélésük mindenekelőtt a megszállói kórtanról tanúskodik, mint az agresszió alapvető motívumáról. Az iraki katonák magatartásában számtalan részlet tanúsítja, hogy tényleg patológiáról van szó. Az augusztus 2-ai invázió óta a kuvaitiak hamar rájöttek, hogy a gerillahadviselés, a fegyveres akció, a robbantásos támadások, tehát a fegyveres ellenállás nem lehet a küzdelem igazi fegyvere. Ezért rövid idő alatt megszervezték az ellenállás kevésbé szembeötlő, szerintük azonban hatékonyabb módszerét — a polgári engedetlenséget. Hogy ez miben nyilvánul meg? Mindenekelőtt abban, hogy elutasítják a megszállókkal való együttműködés minden formáját. Senki sem tartja velük a kapcsolatot, még csak nem is beszélnek velük, nem is szólnak hozzájuk. Az elutasítás áthidalhatatlan fala annyira feldühíti az irakiakat, hogy vad támadásokat intéznek és minden ok nélkül gyilkolnak. Iszmail el Sah, a kuvaiti polgári engedetlenség szervezője is Dzsiddába érkezett, hogy beszámoljon az ilyen jellegű akciókról. Iraki katonák hatolnak be a lakásokba, azzal vádolják a családokat, hogy az engedetlenek szervezetéhez tartoznak. Egyszer egy iraki katona úgy felbőszült, hogy a szülők szeme láttára kidobott egy 3 éves gyermeket az ablakon. Egy másik alkalommal egy idős embert a szakállánál fogva ragadtak meg, és addig verték a fejét a falba, míg meg nem halt. Ezt is a családtagok szeme láttára. Hogy megfélemlítsék az embereket, a város különféle részeiben öt-tíz embert vezetnek ki a terekre vagy utcákra. Néhányukat megölik, a többieket pedig elvezetik ... Csupán a múlt hét folyamán 50 embert gyilkoltak meg, mondta El Sah a konferencián. A kuvaiti nemzeti öntudat megtörésének másik módszere a rombolás, az állampolgárság megvonása. Hogy ezt hogy végzik? Tudnivaló, hogy minden kuvaitinak volt gépkocsija, sokuknak nem is egy. Ma már nem vezethetnek kuvaiti rendszámtáblával. A rendszámtábla kicseréléséhez új gépkocsiért kell folyamodniuk, ehhez pedig csatolniuk kell a személyi igazolványukat. Az igazolványokat azonban bevonják, és helyette iraki állampolgárságú igazolványt adnak ki. Ezért sokan nem hajlandók megváltoztatni rendszámtáblájukat, nagy kockázattal a jelenlegivel vezetnek autót, vagy lemondanak a gépkocsizásról. Kuvait egyre inkább kihalt, néma város lesz. Szemtanúk állítása szerint a megszállóknak éppen ez a fő célja. Az összesen mintegy 700 ezer kuvaiti majdnem 50 százaléka már elhagyta az országot. Becslések szerint a városban még mintegy 250—300 ezren maradtak. A kényszerű kiköltöztetés a következőképpen fest: a szaúdi határhoz viszik a családokat az iraki katonák, megparancsolják, hogy a férjeknek maradniuk kell, az aszszonyok és a gyerekek pedig folytathatják útjukat. A sírás és a könyörgés nem indítja meg Szaddam katonáit, és miután a család szeme láttára megöltek néhány férfit, és ennek híre ment, többé senki sem tanúsít ellenállást, az asszonyok és a gyerekek távoznak. A 18—45 éves férfiak kiutazása tilos. Külön figyelmet érdemel a város kifosztása. A tanúk szerint kifosztották az iskolákat, az egyetemet, elvitték a felszereléseket, a padokat, egyszóval mindent, még a város lámpaoszlopait is. Mindent felpakolnak, és Bagdadba szállítanak. Egy magas rangú tisztségviselő kifejtette, egyszerűen hihetetlen, hogy az állam egy városát ennyire kirabolják. A fosztogatásról meggyőzően szólt az olajipari miniszter is. Minden értékesebb olajkitermelési és -szállítási felszerelést leszereltek és elvittek Irakba. A kár felbecsülhetetlen, mert senkinek sincs betekintése abba, hogy mi mindent fosztottak ki. A fenti tények tükrében felmerül egy kérdés, melynek mind kevésbé van "értelme , felszabadítható-e Kuvait békés úton? Amikor a békés kiútkeresés szükségességéről beszélnek, mindenekelőtt az emberéletekért való félelemből indulnak ki, akár kuvaiti, akár iraki életekről van szó. TÓTH László Újvidéki Televízió Szlovénia kampánya A szlovén vezetés sorozatos lépéseket tesz a köztársaság szuverén államként való külföldi elismertetése érdekében A The Independent című lap egyik hétvégi számában olvashatjuk: „Szlovénia nemzetközi kampányt kezdett azzal a céllal, hogy szuverén államként ismerjék el. Bejelentette ugyanis, hogy a jövő év januárjában vendégül látja a kis országok nemzetközi konferenciáját annak ellenére, hogy elutasították a kérelmét, hogy az európai biztonsági és együttműködési folyamat közelgő párizsi értekezletén külön képviselője legyen.” A lap idézi Dimitrij Rupel szlovén külügyminiszter nyilatkozatát is, miszerint „Szlovéniát, Horvátországot, a balti államokat, Csehországot és Szlovákiát megfosztották attól a lehetőségtől, hogy állást foglaljanak, amikor az egész Európa átalakuláson megy keresztül”, s amely szerint Jugoszlávia Szövetségi Külügyi Titkársága „szisztematikusan dezinformációkat terjeszt Szlovénáról a nemzetközi közvélemény előtt.” Ezért a szlovénok nem akarják, hogy bárki másképviselje érdekeiket, s azt kívánják, hogy „a közös európai házhoz” ne Belgrádon, hanem Ljubljanán keresztül csatlakozzanak. Az APA hírügynökség egyik legutóbbi terjedelmes jelentésében megállapítja, hogy „Szlovénia már válaszolt a Jugoszláviát olyannyira foglalkoztató hamleti »lenni vagy nem lenni« kérdésre (amelyet ebben az esetben így módosíthatunk: megőrizni a föderációt vagy konföderációvá alakítani”. Bizonyságul a hírügynökség Milan Kučan szlovén elnök kijelentését idézi, miszerint „az államszövetség az egyedüli alternatíva, s a kompromisszumok egyáltalán nem reálisak”. „Jugoszlávia széthullásának a folyamata már magától folytatódik” — konstatálja a hírügy nökség Janez Drnovšek nézetére hivatkozva, amely szerint a Szerbiában, Bosznia-Hercegovinában, Crna Gorában és Macedóniában megtartandó idei parlamenti választásokig terjedő rövid időszak „csak elodázza a halálos ítélet beteljesülését”. „Verbálisan Szlovénia már régen aláírta ezt a halálos ítéletet” — olvashatjuk a jelentésben. Teljesen ennek szellemében mondta Lojze Peterle szlovén kormányfő a külföldi újságíróknak — arra válaszolva, vajon tisztában van-e Szlovénia azzal, mekkora költségei lehetnek számára Jugoszlávia konföderációvá alakításának, hogy „a temetések általában igen sokba kerülnek”. „A szlovén politikusok egyre nagyobb erőfeszítéseket tesznek, hogy a jugoszláv problémát internacionalizálják, hogy ezzel engedékenységre bírják Szerbiát” — olvashatjuk tovább az APA hírügynökség tudósításában, amelyben ennek alátámasztásául példaképp megemlítik, hogy Peterle szlovén kormányfő és Rupel külügyminiszter egy sor országba látogatott, bejelentve, hogy önálló nagykövetségeket nyitnak stb. Drnovšek nyilatkozatát is idézi a tudósítás, amelyben a jugoszláv államelnökség tagja síkraszállt azért, hogy Szlovénia teljesen önálló külpolitikát folytathasson, s amelyben felrótta Borisav Jovic jugoszláv elnöknek, hogy elhanyagolja Jugoszláviának az Európai Közösséghez való közeledését. Milan Kučan szlovént elnök egy másik kijelentését is idézi többek között az APA, amelyben reményét fejezte ki, hogy Jugoszlávia saját erejéből meg tudja oldani majd problémáit, de ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy „külföldi szakértők tudását is gyümölcsöztetni kellene”. „Nem akarjuk, hogy Európa e részén századunkban immár másodszor is tűz üssön ki” — mondta a szlovén elnök hozzátéve: „Mivel ez Jugoszlávia minden szomszédját és egész Európát katasztrófába taszítaná, senkinek sem szabad katonai eszközökhöz folyamodnia.” A BBC egyik műsorában ismertették Janez Drnováek nemrég megtartott sajtóértekezletének érdekesebb részleteit. Ebben hangzott el: „A szlovénok nem a jugoszláv déli köztársaságokhoz és életszínvonalukhoz hasonlítják magukat, hanem Ausztriához és Olaszországhoz. S azt látják, hogy e szomszédos országokban sem dolgoznak az emberek többet, mint nálunk, ezért természetesen nyugtalanítja polgárainkat a kérdés, vajon miért maradt le Jugoszlávia a szomszéd államoktól a fejlődésben, vajon a jugoszláv állam kereteiben keresendők az okai a szlovénok alacsonyabb életszínvonalának? A szlovénok elsősorban az európai integrációs folyamatokba való bekapcsolódást sürgetik, s úgy gondolom, azt akarják, hogy egész Jugoszlávia mielőbb bekapcsolódjon ezekbe a folyamatokba, de az a baj, hogy Jugoszlávia egyes részein nem alkalmazkodnak eléggé ennek követelményeihez, úgyhogy ennek a lehetőségnek a megvalósulása, amelyért korábban is mindig síkraszálltam — hogy Jugoszláviát egészében tegyük Európa, s a jövőben az Európai Közösség részévé —, egyre valószínűtlenebbé válik. Azért erősödnek Szlovéniában az elszakadási és az Európához való csatlakozási törekvések, mert a szlovénok véleménye szerint Jugoszlávia egyik részében túlságosan lassúak a csatlakozásra irányuló folyamatok.”