Magyar Szó, 1995. április (52. évfolyam, 76-99. szám)

1995-04-07 / 81. szám

14 NAPSUGÁR JIRQSZEM/AEl^m\¡ÁlTOKRQL 1 • •Önarckép Ha valaki azt mondja, önarckép, nekem minden rossz tulajdonságom eszembe jut, csak éppen jó nem. Mondhatnám, bor­zasztó vagyok! Két évvel ezelőtt ritkán néztem tükör­be, csak amikor „muszáj” volt, de most egészen másképp van. Egész értem eltel­ne, és még az sem volna elég, hogy leírjam a rondaságom. Szóval, amikor belenézek a tükörbe, egyáltalán nem olyan lány néz vissza, mint amilyet én szeretnék. Egy egé­szen más lény! Kicsi a feje, sápadt az arca, beesett a szeme, és ami a legrosszabb, tele vagyok mindig pattanásokkal. Hiába ke­nem magam mindenféle „reklámos” ke­nőccsel,­­nem használ. A hajam? Ez nagy kérdés. Teljesen olyan, mint a második vi­lágháború, vagy mint a szénakazal, de leg­inkább söprűre hasonlít. Akár azonnal el­mehetnék utcaseprőnek. Amikor megfésü­löm, pár perc múlva annyira kócos, mint­ha egy póz állandóan mászkálna benne és szőné a pókhálóját. Egy jó is van a hajam­ban: az, hogy szőke. A termetem kicsi. Az öcsém mindig szemrehányást tesz, hogy dugó vagyok, mivel ő már nemsokára utolér, pedig négy évvel fiatalabb nálam. Tavaly még azt láttam, hogy túlságosan nagy a karom, most az már rendbejött, de mi van a lábammal? Nagyon kicsi. Vé­konynak vékony vagyok, de igazán lehet­nék egy picivel kövérebb is. Mivel így ál­landóan szédülök és fáj a fejem! Nem­ sze­retnék még, de nem bírok sokat enni. Egy évvel ezelőtt még jók voltak rám a szok­nyáim, ma pedig lecsúsznak a derekamról. Anyu mindig megjegyzi, hogy nem kellene annyit fogyókúráznom, pedig nem azt te­szem. Teleírhatnám az egész füzetet szám­talan tulajdonságommal, de azt hiszem, hogy ennyi elég. Hát ilyen vagyok! BUJÁK MÓNIKA 8.o., Kupuszina s VÉLEMÉNYEZTE: VUKOVICS GÉZA - DAGI Kedves Mónika! Minden hájjal megkent „véleményező” vagyok, így aztán egyáltalán nem lepett meg sokatlan „öndicséret"-ed. Ne csodálkozz, ugyanis nemrég egy német képeslapot böngész­­va egy jókora fényképre bukkantam, melynek aláírása így hangzik: „A modern csitri”. Egy pattanásos-szeplős, keskeny fejű, szöghajú, vékonyka és alacsony leányka mosolygott rám kedvesen. Mintha őt nézegetve készítettél volna önarcképet. Ugyanis leírásod sze­rint az „idei ideális európai bakus" hasonmása vagy. Ezért jegyeztem meg, persze, móká­san, hiszen te is élelődtél, hogy „öndicséret”-et gyakoroltál. Valójában ugyanis egy de­rűt árasztó portrét rögtönöztél, jóllehet igyekeztél minél kedvezőtlenebb színben feltán­táidat ecsetelted. Ám a mindenféle reklámos ke­lak „rossz” tulajdonságai nőccsel való arcpiperézésed, a világháborúra, szénakazalra, végül pedig seprűre emlé­keztető hajad, melyben mintha egy pók mászkálna és hálóját szőné, továbbá dugó terme­ted, lecsúszó szoknyáid bizonyára nevetésre ingerült olvasóidat, akárcsak engem. „Min­denki szép tehet­ ki vidám és neveti“ - üzeni egy középkori ismeretlen poéta, s mennyire igaza van! Akárcsak Andersen dán írónak is, aki tanulságos mesét állított össze a rút kis kacsáról, amely felnőve gyönyörű hattyúvá változott. Nos hát, olyan vagy, amilyen egye­lőre vagy, és punktum! (Mindenesetre semmiképpen se fogyókúrázz, ebben igazat adok anyunak, mert hát nőnöd, fejlődnöd kell.) A legfontosabb azonban, hogy élénk színekkel élethűen ábrázolni tudtad magadat, s hidd el, önarcképed eléggé sikerült. Tehát egyál­talán nem „borzasztó", mint állítod. Idő múltán ezt ismét tedd meg, s meglátod, máskép­pen fogsz „festeni”. De ha éppen tetszik, akkor is tréfálkozhatsz saját rovásodra. Egyén­ként figyelmedbe ajánlom a Rostand francia drámaíró színművében megörökített Cyra­no de Bergeracot, a legendás hírű lovagot, költőt és a holdbéli utazás nagyképzeletű szerzőjét, ki kedélyesen magát csúfolta, ám másoknak ezt nem engedte meg. Íme versso­rai: „Mert magamat kigúnyolom, ha kell, De hogy más mondja, azt nem tűröm el!” PÁLYÁZATUNK I. DÍJAS MUNKÁJA Sátán Ez az esemény 1994 decemberében tör­tént. Csendesen hullott a hó, én pedig fütyö­­részve ballagtam az istálló felé. Fejni men­tem. Az istállóba érve végigpillantottam a fejés­váró teheneken. Öt szarvasmarhából kel­lett kifacsarnom a tejet. Ezek közé tartozott Sátán is. Nekiláttam a munkának. Az idő szaladt, a munka haladt. Négy tarkát elég gyorsan megfejtem. Utoljára hagytam Sátánt. Sátán nagy, fekete, okos, de agresszív te­hén volt. Rúgott és döfött. Arra azonban vi­gyázott, hogy csak azt a vödröt borítsa vagy rúgja ki a kezemből, amelyikben tej is van. Szóval egy sóhajtás után leültem, és elkezd­tem a fejést. Izmaim és idegszálaim megfe­szültek. Már féniy volt a vödör és semmi inci­dens nem történt. Megnyugodva folytattam a munkát, amikor az egyik pilanatban hirtelen előre, majd hátrafelé rúgott jobb hátsó lábá­val. Mire reagáltam volna, a vödör már hosszú ívben repült a tejet váró macska felé. Szegény cica eltűnt a tejzuhatag mögött. Ami­kor a vödör elgurult a macska elől, láthatóvá vált az egerek réme. Még a bajuszáról is csö­pögött a tej. A nagy riadalomtól égnek állt a szőre. Prüszkölt egyet, majd kirohant az istál­lóból. Ordítottam valami cifraságot Sátánnal kapcsolatban. Az ordításra valaki elröhögte magát az utcán. Szégyenkezve fölvettem az alakját vesztett vödröt, és dühösen folytattam a munkám. Mire újra összegyűlt valami a vö­dör alján, ez a sátánfajzat megint kirúgta. Úgy éreztem, szétrobbanok a dühtől, felkap­tam hát egy kőrisfa botot, és nekiestem a ka­jánul vigyorgó tehénnek. Az ütlegelés hevé­ben Sátán, amely csodálatosan célzott hátsó lábával, fenéken billentett. Rövid légi út után az alom kétes tisztaságú részén landoltam. Hosszan szitkozódtam, majd megfeledkezve sajgó fenekemről, újra nekimentem a fekete ördögnek, és jól elláttam a baját. Most először ő húzta a rövidebbet, ő hátrált meg. A győze­lem most az enyém volt. Sikerült betörnöm Sátánt. Azóta ő a legjámborabb a tehenek kö­zül és őt kedvelem a legjobban. Most már be­fejezem az írást, mert eljött a fejés ideje. HORVÁTH Zsolt 8. a Samu Mihály iskola, Péterréve A barátom A barátomat Norbertnek hívják. Szeret enni, ami meg is látszik rajta. Az állatokat is szereti, onnan tudom, hogy tart papagájokat és gond­jukat is viseli. Sokszor segítségért fordul hoz­zám, de ő is segítőkész. A problémáinkat közö­sen oldjuk meg. Kedvenc időtöltése a kerékpá­rozás a futballozás és a tenisz. Gyakran szok­tunk sétálni vagy kerékpározni a Tisza-parton. Sokszor megállunk, s nézzük a horgászokat és addig bámészkodunk, hogy észre sem vesszük, hogy már indulni kell haza. Jószívű, mert min­dig akar segíteni. A gyümölcsök között nem vá­logat, de néha mégis van kivétel. Szereti a fil­meket, amelyek a természetről szólnak, és a rajzfilmeket is kedveli. Télen nagyon szeret szánkózni és hógolyózni, nyáron vagy a meden­cére vagy a Tiszára jár fürödni. Ez az én bar­átom, egyben szomszédom is. BÁRÁNY Andor 5. a Zdravko Grozanski iskola, Becse Magyar Szó Ha én lenn­ék anyu Ha én lennék az édesanyám, nem lenne a gyermekemnek ennyi dolga az iskola után. Mikor hazaérek, anyu rázendít: Kislányom, segíthetnél. Már a segítség és az a szó, a kislányom is borzalmas. Én lány, már nagy vagyok! nem vagyok kis-- Anyu, sok a lecke — mondom. - Neked mindig akkor van sok leckéd, ha segíteni kell.­­ De ha egyest kapok, akkor biztos elven­nél, de időt arra, hogy tanuljak, nem adsz. Apa nem ilyen, ő mindig azt mondja, lá­nyom, tanulj, hisz neked még ez a dolgod. A gyermeknek előbb tanulni kell és utána segí­teni. Ha én anya leszek, más leszek. A gyere­kemnek előbb a leckét kell megcsinálni és csak utána segíteni. Ha kész a lecke, átnéz­ném neki, hogy pontosan megcsinálta-e, ha nem, akkor utasítanám, hogy csinálja meg új­ból. NAGY Annamária 7. a Samu Mihály iskola, Péterréve PÁLYÁZATUNK I. DÍJAS MUNKÁJA Ez vagyok én Hogy tulajdonképpen ki és mi vagyok, azt jómagam sem tudom: vagyok, az tény, és még szeretnék sokáig lenni, persze ha mások is úgy akarják. A külsőmet inkább hagyjuk, az úgy, ahogy van, csapnivaló. Egyszerűen pocsék. De en­gem nem is zavar, s talán már a környeze­temben élőket is hidegen hagyja a tény, mi­szerint olyan vagyok, amilyen. Mindent meg­kaptam az „istentől”, csak szépséget nem. De ez van, ezt kell szeretni. Ha pedig valaki sze­ret engem, akkor tudom, nem a szépségem vonza elsősorban, hanem az egyéniségem. Számomra ez a fontos. Engem kényszerből vagy önszántukból, de elfogadtak az emberek. De meg kellett tanul­nom keménynek lenni. Ez eddig csak hasz­nomra vált. Régebben sok problémám volt az olyan kellemetlennek nevezhető alakok mi­att, akik bizonyos értelemben kellemetlen megjegyzéseket tettek rám. Azokat nem én, hanem a barátaim és a barátnőim utálták meg. Nagyon sok barátom és barátnőm van. Ezt valószínűleg kíváncsi és egyben barátkozó alakatomnak köszönhetem. Mint minden tizenévesnek, nekem is szük­ségem van arra, hogy meghallgassanak és megpróbáljanak megérteni. Régebben apám adott egy kis pénzt és azt hitte, ettől majd megoldódnak a problémáim. Most már leül velem beszélgetni, és amennyi­re tud, felkészít az életre, átadja élettapaszta­latait. A pénz. „A pénz az egy borzalmas dolog, minden rossznak a forrása.” Hiába van azon­ban valakinek pénze, ha nincs egészsége. Azért mégis jó, ha van, mert ebben a világban már ahhoz is pénz kell, hogy valaki érvénye­sülni tudjon. Ezért nem szeretem a pénzt. Úgy általában hogyha meglátnak a taná­rok és mások, először nem éppen a legjobb tulajdonságokkal ruháznak fel. Azt hiszik, va­lami szélhámos alak vagyok, de akik már kö­zelebbről megismernek, egész más véle­ménnyel vannak rólam. Nem mondom, néha tényleg túlzásba viszem a hülyeséget. De az sem az igazi, ha valaki csendben egy sarokba húzódva éli le ezeket a szép diákéveket. Én a pillanat örömeinek élek. Nem vagyok a legjobb, de a legrosszabb sem. Egyszerűen a „felsőbb” középosztályba tartozom. Soha nem szerettem kitűnni a tö­megből. Talán úgy festek, mint aki nem szégyen­lős, zárkózott. De ez csak a látszat, és a látszat néha csal. Nekem is megvannak a magam titkai. Azt hiszem, engem senki sem ismer iga­zán. Mindig valami újjal állok elő, ami meg­botránkoztatja az „ellenségeimet”, barátaimat és a szüleimet is. Nem vagyok tökéletes. Sen­ki sem az. Ebből kifolyólag nekem is vannak hibáim, rossz és jó tulajdonságaim, vannak sokszor fölöslegesnek tűnő ötleteim, melyek bonyolulttá teszik az életem. De ennek elle­nére "szeretem” magam és meg vagyok elé­gedve eddigi teljesítményemmel. Bizonyos értelemben hátrányban vagyok a többi fiúval szemben. Ennek ellenére soha nem érzem magam vesztesnek, pedig néhanapján lenne rá okom. Bízom a lehetetlenben is. Ez vagyok én, ezen változtatni nem tudok, és bizonyos dolgokat kivéve nem is akarok. Aki elfogad, az ilyennek fogadjon el, ilyennek szeressen meg. A barátom is mindig azt mondja: „Ne a szépet szeresd, hanem a jót!/ Mert a szép elévül/ a jó örökre való!/ - szerin­tem ebben van némi igazság. Ezzel próbálom megvigasztalni magam. LUDMÁNY László 8. , Néphősök iskola, Csantavér A Gyermekrádió fönnállásának 45. és a Magyar Szó fönnállásának 50. évfordulója al­kalmából meghirdetett közös pályázatunk bí­ráló bizottsága (B. Foky István, Farkas Zsuzsa és Kókity Rozália, illetve Gyurkovics Hunor) értékelte a beérkezett pályaműveket és a kö­vetkező döntést hozta: I. Az írói portrék kategóriában: 1. díjas: Hirsik Dóra 7. o. Ivó Lola Rihar iskola, Szabadka (Kosztolányiról szólva című verséért) 2. díjas: Kovács Zsuzsanna és Váradi Lí­via 8. b, J. J. Zmaj iskola, Kanizsa (Sztanko­­vics doktor bácsi című írásukért) 3. díjas: Dénes Tímea 7. d, VIII. Vajdasá­gi rohambrigád iskola, Szabadka (Kosztolányi Dezső élete és munkássága) II. Életképek: 1. díjas: Horváth Zsolt 8. a, Samu Mihály iskola, Péterréve (Sátán) 2. díjas: Mészáros Karola 6. c, VIII. Vaj­dasági rohambrigád iskola, Szabadka (Bé­lyegország) 3. díjas: Ózer Katalin 7/7 Petőfi Sándor is­kola, Újvidék (Micsoda csalódás) III. Ez vagyok én 1. díjas: Ludmány László 8. b, Néphősök iskola, Csantavér 2. díjas: Boda Olivér 8/3, Fejős Klára isko­la, Kikinda 3. díjas: Engi Mária 7. b, J. J. Zmaj iskola, Kanizsa Dicséretben részesülnek a következő tanulók: Öreg Anna 4. c, Újvidék, Nikola Tesla is­kola, Stanacev István, Sveti Sava iskola, Ki­kinda, Lackó Katalin 6. b J. J. Zmaj iskola, Kanizsa, Góli Andrea 8. a, Samu Mihály isko­la, Péterréve, Bagi Zsolt 5. b, J. J. Zmaj isko­la, Kanizsa, Nagy Csaba 8. c, Sveti Sava isko­la, Szabadius, Váradi Lívia 8. b, J. J. Zmaj is­kola, Kanizsa, Márton Melinda 7. c, VIII. Vajdasági rohambrigád iskola, Szabadka, Komlósi Kornél 7. c VIII. Vajdasági ro­hambrigád iskola, Szabadka és Tóth Katalin 4. d, J. J. Zmaj iskola, Kanizsa. Képzőművészeti alkotások 1. Lévai Gabriella 7. e, VIII. Vajdasági rohambrigád iskola, Szabadka (Portré) 2. díjas: Dobos Enikő 5. o, Csokonai Vitéz Mihály iskola, Felsőhegy 3. díjas: Farkas Hajnalka 5. b, J. J. Zmaj iskola, Kanizsa Dicséretben részesülnek a következő tanulók: Vasas Zsolt 5. o., Thurzó Lajos iskola, Ap­ró Tímea, Ivó Lola Ribar iskola, Szabadka, Orosz Beatrix, 7. o., J. Miklé iskola, Szabad­ka, Berkes Igor 6. o, Thurzó Lajos iskola, Zenta, Lengyel Csaba 5. o, Thurzó Lajos is­kola, Zenta, Rá­cz Szabó Csilla 5. o, Csokonai Vitéz Mihály iskola, Felsőhegy és Hubai Ág­nes 6. o, Thurzó Lajos iskola, Zenta. Különdíjban részesül a kishegyesi Ady Endre iskola színjátszócsopotja Ez voltam - ez vagyok c. előadásáért. A szerző: Goda Har­gita 8. b, tanára: Spasojevic Magdolna. Valamennyi díjazottnak, akárcsak minden részvevőnek gratulálunk, a következő szá­munkban pedig majd bővebben beszámo­lunk a díjakról és a velük járó egyéb „előjo­gokéról is. Elöljáróban csak annyit, hogy mindazok a 7-es és 8-as tanulók, akik 1. és 2. helyezést értek el, jogot szereztek a nyáron, augusztus 2-a és 8-a között Szabadkán meg­rendezendő Kosztolányi Dezső irodalmi tá­borban való részvételre. A képzőművészeti kategóriában díjazottak közül pedig az első tíz gyerek részvételi jogot szerez a júlus ele­jén Szabadkán a Bucka Gányó alkotótábor­án való részvételre. Baráti üdvözlet mindannyiotoknak: Zsuzsa , 1. díjas pályamű: Lévai Gabriella 7. o VIII. Vajdasági rohambrigád iskola, 2. díjas pályamű: Dobos Enikő 5. o. Csokonai Vitéz Mihály iskola, Felsőhegy 1995. április 7., péntek Koratavasz a Duna-parton Egy szép tavaszi délután végiglovagoltuk a Duna-partját. Mivel a lovaglásban csak kezdő vagyok, így a legszelídebb lovon ültem, amely szép lassan, sőt inkább táncolva lépkedett a magas fűben. Amikor az erdőbe értünk, majdnem minden faág megkarcolta arcomat, és leverte a sisakomat. De nem baj. Legalább magasnak éreztem magam, és jobban föllát­tam a fákra. Egy kis madárka a kezem fejére is szállt. A madarak csirippeltek, ágról ágra röpdöstek. Hirtelen nagy ricsaj csapta meg az erdőt. Biztos érezték a madarak, hogy valaki idegen jár erre. Amikor kiértünk a tisztásra, lágy szőlő simogatta meg arcomat. Illatoztak a virágok, zümmögtek a méhecskék, vödös­­tek a lepkék. Leszálltam a lóról, hogy köze­lebbről lássam az apró bogarakat, az ügyes hangyákat, pókokat és a sütkérező békákat. Míg én élveztem a természetet szépségeiben, addig a lovam legelészett. Már majdnem rám sötétedett, amikor nagy csokor mezei virággal eiindultam hazafelé. BALGÓ Róbert 5. , József Attila iskola, Újvidék

Next