Magyar Szó, 1995. április (52. évfolyam, 76-99. szám)
1995-04-07 / 81. szám
14 NAPSUGÁR JIRQSZEM/AEl^m\¡ÁlTOKRQL 1 • •Önarckép Ha valaki azt mondja, önarckép, nekem minden rossz tulajdonságom eszembe jut, csak éppen jó nem. Mondhatnám, borzasztó vagyok! Két évvel ezelőtt ritkán néztem tükörbe, csak amikor „muszáj” volt, de most egészen másképp van. Egész értem eltelne, és még az sem volna elég, hogy leírjam a rondaságom. Szóval, amikor belenézek a tükörbe, egyáltalán nem olyan lány néz vissza, mint amilyet én szeretnék. Egy egészen más lény! Kicsi a feje, sápadt az arca, beesett a szeme, és ami a legrosszabb, tele vagyok mindig pattanásokkal. Hiába kenem magam mindenféle „reklámos” kenőccsel,nem használ. A hajam? Ez nagy kérdés. Teljesen olyan, mint a második világháború, vagy mint a szénakazal, de leginkább söprűre hasonlít. Akár azonnal elmehetnék utcaseprőnek. Amikor megfésülöm, pár perc múlva annyira kócos, mintha egy póz állandóan mászkálna benne és szőné a pókhálóját. Egy jó is van a hajamban: az, hogy szőke. A termetem kicsi. Az öcsém mindig szemrehányást tesz, hogy dugó vagyok, mivel ő már nemsokára utolér, pedig négy évvel fiatalabb nálam. Tavaly még azt láttam, hogy túlságosan nagy a karom, most az már rendbejött, de mi van a lábammal? Nagyon kicsi. Vékonynak vékony vagyok, de igazán lehetnék egy picivel kövérebb is. Mivel így állandóan szédülök és fáj a fejem! Nem szeretnék még, de nem bírok sokat enni. Egy évvel ezelőtt még jók voltak rám a szoknyáim, ma pedig lecsúsznak a derekamról. Anyu mindig megjegyzi, hogy nem kellene annyit fogyókúráznom, pedig nem azt teszem. Teleírhatnám az egész füzetet számtalan tulajdonságommal, de azt hiszem, hogy ennyi elég. Hát ilyen vagyok! BUJÁK MÓNIKA 8.o., Kupuszina s VÉLEMÉNYEZTE: VUKOVICS GÉZA - DAGI Kedves Mónika! Minden hájjal megkent „véleményező” vagyok, így aztán egyáltalán nem lepett meg sokatlan „öndicséret"-ed. Ne csodálkozz, ugyanis nemrég egy német képeslapot böngészva egy jókora fényképre bukkantam, melynek aláírása így hangzik: „A modern csitri”. Egy pattanásos-szeplős, keskeny fejű, szöghajú, vékonyka és alacsony leányka mosolygott rám kedvesen. Mintha őt nézegetve készítettél volna önarcképet. Ugyanis leírásod szerint az „idei ideális európai bakus" hasonmása vagy. Ezért jegyeztem meg, persze, mókásan, hiszen te is élelődtél, hogy „öndicséret”-et gyakoroltál. Valójában ugyanis egy derűt árasztó portrét rögtönöztél, jóllehet igyekeztél minél kedvezőtlenebb színben feltántáidat ecsetelted. Ám a mindenféle reklámos kelak „rossz” tulajdonságai nőccsel való arcpiperézésed, a világháborúra, szénakazalra, végül pedig seprűre emlékeztető hajad, melyben mintha egy pók mászkálna és hálóját szőné, továbbá dugó termeted, lecsúszó szoknyáid bizonyára nevetésre ingerült olvasóidat, akárcsak engem. „Mindenki szép tehet ki vidám és neveti“ - üzeni egy középkori ismeretlen poéta, s mennyire igaza van! Akárcsak Andersen dán írónak is, aki tanulságos mesét állított össze a rút kis kacsáról, amely felnőve gyönyörű hattyúvá változott. Nos hát, olyan vagy, amilyen egyelőre vagy, és punktum! (Mindenesetre semmiképpen se fogyókúrázz, ebben igazat adok anyunak, mert hát nőnöd, fejlődnöd kell.) A legfontosabb azonban, hogy élénk színekkel élethűen ábrázolni tudtad magadat, s hidd el, önarcképed eléggé sikerült. Tehát egyáltalán nem „borzasztó", mint állítod. Idő múltán ezt ismét tedd meg, s meglátod, másképpen fogsz „festeni”. De ha éppen tetszik, akkor is tréfálkozhatsz saját rovásodra. Egyénként figyelmedbe ajánlom a Rostand francia drámaíró színművében megörökített Cyrano de Bergeracot, a legendás hírű lovagot, költőt és a holdbéli utazás nagyképzeletű szerzőjét, ki kedélyesen magát csúfolta, ám másoknak ezt nem engedte meg. Íme verssorai: „Mert magamat kigúnyolom, ha kell, De hogy más mondja, azt nem tűröm el!” PÁLYÁZATUNK I. DÍJAS MUNKÁJA Sátán Ez az esemény 1994 decemberében történt. Csendesen hullott a hó, én pedig fütyörészve ballagtam az istálló felé. Fejni mentem. Az istállóba érve végigpillantottam a fejésváró teheneken. Öt szarvasmarhából kellett kifacsarnom a tejet. Ezek közé tartozott Sátán is. Nekiláttam a munkának. Az idő szaladt, a munka haladt. Négy tarkát elég gyorsan megfejtem. Utoljára hagytam Sátánt. Sátán nagy, fekete, okos, de agresszív tehén volt. Rúgott és döfött. Arra azonban vigyázott, hogy csak azt a vödröt borítsa vagy rúgja ki a kezemből, amelyikben tej is van. Szóval egy sóhajtás után leültem, és elkezdtem a fejést. Izmaim és idegszálaim megfeszültek. Már féniy volt a vödör és semmi incidens nem történt. Megnyugodva folytattam a munkát, amikor az egyik pilanatban hirtelen előre, majd hátrafelé rúgott jobb hátsó lábával. Mire reagáltam volna, a vödör már hosszú ívben repült a tejet váró macska felé. Szegény cica eltűnt a tejzuhatag mögött. Amikor a vödör elgurult a macska elől, láthatóvá vált az egerek réme. Még a bajuszáról is csöpögött a tej. A nagy riadalomtól égnek állt a szőre. Prüszkölt egyet, majd kirohant az istállóból. Ordítottam valami cifraságot Sátánnal kapcsolatban. Az ordításra valaki elröhögte magát az utcán. Szégyenkezve fölvettem az alakját vesztett vödröt, és dühösen folytattam a munkám. Mire újra összegyűlt valami a vödör alján, ez a sátánfajzat megint kirúgta. Úgy éreztem, szétrobbanok a dühtől, felkaptam hát egy kőrisfa botot, és nekiestem a kajánul vigyorgó tehénnek. Az ütlegelés hevében Sátán, amely csodálatosan célzott hátsó lábával, fenéken billentett. Rövid légi út után az alom kétes tisztaságú részén landoltam. Hosszan szitkozódtam, majd megfeledkezve sajgó fenekemről, újra nekimentem a fekete ördögnek, és jól elláttam a baját. Most először ő húzta a rövidebbet, ő hátrált meg. A győzelem most az enyém volt. Sikerült betörnöm Sátánt. Azóta ő a legjámborabb a tehenek közül és őt kedvelem a legjobban. Most már befejezem az írást, mert eljött a fejés ideje. HORVÁTH Zsolt 8. a Samu Mihály iskola, Péterréve A barátom A barátomat Norbertnek hívják. Szeret enni, ami meg is látszik rajta. Az állatokat is szereti, onnan tudom, hogy tart papagájokat és gondjukat is viseli. Sokszor segítségért fordul hozzám, de ő is segítőkész. A problémáinkat közösen oldjuk meg. Kedvenc időtöltése a kerékpározás a futballozás és a tenisz. Gyakran szoktunk sétálni vagy kerékpározni a Tisza-parton. Sokszor megállunk, s nézzük a horgászokat és addig bámészkodunk, hogy észre sem vesszük, hogy már indulni kell haza. Jószívű, mert mindig akar segíteni. A gyümölcsök között nem válogat, de néha mégis van kivétel. Szereti a filmeket, amelyek a természetről szólnak, és a rajzfilmeket is kedveli. Télen nagyon szeret szánkózni és hógolyózni, nyáron vagy a medencére vagy a Tiszára jár fürödni. Ez az én barátom, egyben szomszédom is. BÁRÁNY Andor 5. a Zdravko Grozanski iskola, Becse Magyar Szó Ha én lennék anyu Ha én lennék az édesanyám, nem lenne a gyermekemnek ennyi dolga az iskola után. Mikor hazaérek, anyu rázendít: Kislányom, segíthetnél. Már a segítség és az a szó, a kislányom is borzalmas. Én lány, már nagy vagyok! nem vagyok kis-- Anyu, sok a lecke — mondom. - Neked mindig akkor van sok leckéd, ha segíteni kell. De ha egyest kapok, akkor biztos elvennél, de időt arra, hogy tanuljak, nem adsz. Apa nem ilyen, ő mindig azt mondja, lányom, tanulj, hisz neked még ez a dolgod. A gyermeknek előbb tanulni kell és utána segíteni. Ha én anya leszek, más leszek. A gyerekemnek előbb a leckét kell megcsinálni és csak utána segíteni. Ha kész a lecke, átnézném neki, hogy pontosan megcsinálta-e, ha nem, akkor utasítanám, hogy csinálja meg újból. NAGY Annamária 7. a Samu Mihály iskola, Péterréve PÁLYÁZATUNK I. DÍJAS MUNKÁJA Ez vagyok én Hogy tulajdonképpen ki és mi vagyok, azt jómagam sem tudom: vagyok, az tény, és még szeretnék sokáig lenni, persze ha mások is úgy akarják. A külsőmet inkább hagyjuk, az úgy, ahogy van, csapnivaló. Egyszerűen pocsék. De engem nem is zavar, s talán már a környezetemben élőket is hidegen hagyja a tény, miszerint olyan vagyok, amilyen. Mindent megkaptam az „istentől”, csak szépséget nem. De ez van, ezt kell szeretni. Ha pedig valaki szeret engem, akkor tudom, nem a szépségem vonza elsősorban, hanem az egyéniségem. Számomra ez a fontos. Engem kényszerből vagy önszántukból, de elfogadtak az emberek. De meg kellett tanulnom keménynek lenni. Ez eddig csak hasznomra vált. Régebben sok problémám volt az olyan kellemetlennek nevezhető alakok miatt, akik bizonyos értelemben kellemetlen megjegyzéseket tettek rám. Azokat nem én, hanem a barátaim és a barátnőim utálták meg. Nagyon sok barátom és barátnőm van. Ezt valószínűleg kíváncsi és egyben barátkozó alakatomnak köszönhetem. Mint minden tizenévesnek, nekem is szükségem van arra, hogy meghallgassanak és megpróbáljanak megérteni. Régebben apám adott egy kis pénzt és azt hitte, ettől majd megoldódnak a problémáim. Most már leül velem beszélgetni, és amennyire tud, felkészít az életre, átadja élettapasztalatait. A pénz. „A pénz az egy borzalmas dolog, minden rossznak a forrása.” Hiába van azonban valakinek pénze, ha nincs egészsége. Azért mégis jó, ha van, mert ebben a világban már ahhoz is pénz kell, hogy valaki érvényesülni tudjon. Ezért nem szeretem a pénzt. Úgy általában hogyha meglátnak a tanárok és mások, először nem éppen a legjobb tulajdonságokkal ruháznak fel. Azt hiszik, valami szélhámos alak vagyok, de akik már közelebbről megismernek, egész más véleménnyel vannak rólam. Nem mondom, néha tényleg túlzásba viszem a hülyeséget. De az sem az igazi, ha valaki csendben egy sarokba húzódva éli le ezeket a szép diákéveket. Én a pillanat örömeinek élek. Nem vagyok a legjobb, de a legrosszabb sem. Egyszerűen a „felsőbb” középosztályba tartozom. Soha nem szerettem kitűnni a tömegből. Talán úgy festek, mint aki nem szégyenlős, zárkózott. De ez csak a látszat, és a látszat néha csal. Nekem is megvannak a magam titkai. Azt hiszem, engem senki sem ismer igazán. Mindig valami újjal állok elő, ami megbotránkoztatja az „ellenségeimet”, barátaimat és a szüleimet is. Nem vagyok tökéletes. Senki sem az. Ebből kifolyólag nekem is vannak hibáim, rossz és jó tulajdonságaim, vannak sokszor fölöslegesnek tűnő ötleteim, melyek bonyolulttá teszik az életem. De ennek ellenére "szeretem” magam és meg vagyok elégedve eddigi teljesítményemmel. Bizonyos értelemben hátrányban vagyok a többi fiúval szemben. Ennek ellenére soha nem érzem magam vesztesnek, pedig néhanapján lenne rá okom. Bízom a lehetetlenben is. Ez vagyok én, ezen változtatni nem tudok, és bizonyos dolgokat kivéve nem is akarok. Aki elfogad, az ilyennek fogadjon el, ilyennek szeressen meg. A barátom is mindig azt mondja: „Ne a szépet szeresd, hanem a jót!/ Mert a szép elévül/ a jó örökre való!/ - szerintem ebben van némi igazság. Ezzel próbálom megvigasztalni magam. LUDMÁNY László 8. , Néphősök iskola, Csantavér A Gyermekrádió fönnállásának 45. és a Magyar Szó fönnállásának 50. évfordulója alkalmából meghirdetett közös pályázatunk bíráló bizottsága (B. Foky István, Farkas Zsuzsa és Kókity Rozália, illetve Gyurkovics Hunor) értékelte a beérkezett pályaműveket és a következő döntést hozta: I. Az írói portrék kategóriában: 1. díjas: Hirsik Dóra 7. o. Ivó Lola Rihar iskola, Szabadka (Kosztolányiról szólva című verséért) 2. díjas: Kovács Zsuzsanna és Váradi Lívia 8. b, J. J. Zmaj iskola, Kanizsa (Sztankovics doktor bácsi című írásukért) 3. díjas: Dénes Tímea 7. d, VIII. Vajdasági rohambrigád iskola, Szabadka (Kosztolányi Dezső élete és munkássága) II. Életképek: 1. díjas: Horváth Zsolt 8. a, Samu Mihály iskola, Péterréve (Sátán) 2. díjas: Mészáros Karola 6. c, VIII. Vajdasági rohambrigád iskola, Szabadka (Bélyegország) 3. díjas: Ózer Katalin 7/7 Petőfi Sándor iskola, Újvidék (Micsoda csalódás) III. Ez vagyok én 1. díjas: Ludmány László 8. b, Néphősök iskola, Csantavér 2. díjas: Boda Olivér 8/3, Fejős Klára iskola, Kikinda 3. díjas: Engi Mária 7. b, J. J. Zmaj iskola, Kanizsa Dicséretben részesülnek a következő tanulók: Öreg Anna 4. c, Újvidék, Nikola Tesla iskola, Stanacev István, Sveti Sava iskola, Kikinda, Lackó Katalin 6. b J. J. Zmaj iskola, Kanizsa, Góli Andrea 8. a, Samu Mihály iskola, Péterréve, Bagi Zsolt 5. b, J. J. Zmaj iskola, Kanizsa, Nagy Csaba 8. c, Sveti Sava iskola, Szabadius, Váradi Lívia 8. b, J. J. Zmaj iskola, Kanizsa, Márton Melinda 7. c, VIII. Vajdasági rohambrigád iskola, Szabadka, Komlósi Kornél 7. c VIII. Vajdasági rohambrigád iskola, Szabadka és Tóth Katalin 4. d, J. J. Zmaj iskola, Kanizsa. Képzőművészeti alkotások 1. Lévai Gabriella 7. e, VIII. Vajdasági rohambrigád iskola, Szabadka (Portré) 2. díjas: Dobos Enikő 5. o, Csokonai Vitéz Mihály iskola, Felsőhegy 3. díjas: Farkas Hajnalka 5. b, J. J. Zmaj iskola, Kanizsa Dicséretben részesülnek a következő tanulók: Vasas Zsolt 5. o., Thurzó Lajos iskola, Apró Tímea, Ivó Lola Ribar iskola, Szabadka, Orosz Beatrix, 7. o., J. Miklé iskola, Szabadka, Berkes Igor 6. o, Thurzó Lajos iskola, Zenta, Lengyel Csaba 5. o, Thurzó Lajos iskola, Zenta, Rácz Szabó Csilla 5. o, Csokonai Vitéz Mihály iskola, Felsőhegy és Hubai Ágnes 6. o, Thurzó Lajos iskola, Zenta. Különdíjban részesül a kishegyesi Ady Endre iskola színjátszócsopotja Ez voltam - ez vagyok c. előadásáért. A szerző: Goda Hargita 8. b, tanára: Spasojevic Magdolna. Valamennyi díjazottnak, akárcsak minden részvevőnek gratulálunk, a következő számunkban pedig majd bővebben beszámolunk a díjakról és a velük járó egyéb „előjogokéról is. Elöljáróban csak annyit, hogy mindazok a 7-es és 8-as tanulók, akik 1. és 2. helyezést értek el, jogot szereztek a nyáron, augusztus 2-a és 8-a között Szabadkán megrendezendő Kosztolányi Dezső irodalmi táborban való részvételre. A képzőművészeti kategóriában díjazottak közül pedig az első tíz gyerek részvételi jogot szerez a júlus elején Szabadkán a Bucka Gányó alkotótáborán való részvételre. Baráti üdvözlet mindannyiotoknak: Zsuzsa , 1. díjas pályamű: Lévai Gabriella 7. o VIII. Vajdasági rohambrigád iskola, 2. díjas pályamű: Dobos Enikő 5. o. Csokonai Vitéz Mihály iskola, Felsőhegy 1995. április 7., péntek Koratavasz a Duna-parton Egy szép tavaszi délután végiglovagoltuk a Duna-partját. Mivel a lovaglásban csak kezdő vagyok, így a legszelídebb lovon ültem, amely szép lassan, sőt inkább táncolva lépkedett a magas fűben. Amikor az erdőbe értünk, majdnem minden faág megkarcolta arcomat, és leverte a sisakomat. De nem baj. Legalább magasnak éreztem magam, és jobban fölláttam a fákra. Egy kis madárka a kezem fejére is szállt. A madarak csirippeltek, ágról ágra röpdöstek. Hirtelen nagy ricsaj csapta meg az erdőt. Biztos érezték a madarak, hogy valaki idegen jár erre. Amikor kiértünk a tisztásra, lágy szőlő simogatta meg arcomat. Illatoztak a virágok, zümmögtek a méhecskék, vödöstek a lepkék. Leszálltam a lóról, hogy közelebbről lássam az apró bogarakat, az ügyes hangyákat, pókokat és a sütkérező békákat. Míg én élveztem a természetet szépségeiben, addig a lovam legelészett. Már majdnem rám sötétedett, amikor nagy csokor mezei virággal eiindultam hazafelé. BALGÓ Róbert 5. , József Attila iskola, Újvidék