Magyar Szó, 2009. november (66. évfolyam, 256-280. szám)

2009-11-23 / 274. szám

2009. november 23., hétfő htaWtS/­ belfold@magyarszo.com BELFÖLD 5 Célkeresztben az iskolai agresszió A pedagógusok szerint a szülői házban gyökereznek a gondok, a szülők pedig sok esetben az iskolát okolják Az utóbbi időben mind több esetről hallani, amikor a diákok egymásra vagy tanáraikra támadnak az iskolában. Nem új keletű a gyerekek agressziója, hiszen ré­gebben ugyanúgy voltak kisebb-nagyobb ellentétek, szóbeli és fizikai összecsapások a diákok között, mégis úgy tűnhet, napjainkban aggasztóan megszaporodtak az erőszakos cselekedetek. Ahogy a felnőttek, úgy a fiatalok életében is előfordulnak konfliktusok. A háttérben a legkülönfélébb okok állhat­nak: személyes ellentétek, rivalizálás, kakaskodás, féltékenység vagy nemzeti alapú összezördülések, összetűzések, amelyek azonban a szakemberek sze­rint az általános iskolákban szerencsé­re igen ritkák. A fiatalok a problémát sok esetben fizikai leszámolással oldják meg, bár ez főleg a fiúkra jellemző, míg a lányok legtöbbször verbális úton intézik el egymás közti gondjaikat. A pedagógusok szerint a szülői házban gyökereznek a gondok, a szülők pedig sok esetben az iskolát okolják. SZABÁLYOK NÉLKÜL - Nagyon sok függ attól, hogy a gye­rek alapvető szükségletei ki vannak-e elégítve. Erre már születésétől kezdve nagy figyelmet kell fordítani, tehát a gyereknek éreznie kell a szülő részé­ről az elfogadást, szeretetet, törődést, a szülő-gyerek viszonynak rendezett­nek kell lennie és persze fel kel állíta­ni bizonyos szabályokat. Ezek hiánya a későbbiekben nagy problémákat okoz - mondja Kurtek Judit, a szabadkai Széchenyi István Általános Iskola pe­dagógusa. - A nyolcvanas években a gyermeknevelés nagyban megváltozott és sokkal szabadabb, megengedőbb lett. Tehát alig van szabályozás, felállított rendszer, hagyjuk a gyereket teljesen kibontakozni. Ez a nevelési mód, mint bebizonyosodott, nem jó, hiszen emiatt alakul ki a legtöbb probléma. A pedagógus szerint, akik olyan neve­lésben részesülnek, ahol nincs szinte sem­milyen határ szabva, azok nem tudnak megfelelő módon beilleszkedni a társada­lomba, nem tudják alárendelni magukat bizonyos szabályoknak, nincs bennük tisztelet mások iránt és rosszul reagálnak a stresszhelyzetekre, amit sokszor otthon lesnek el a szülőktől. Az otthoni környe­zet és viszonyok természetesen ugyanúgy meghatározzák és befolyásolják a gyer­mek viselkedését. A családi problémák és az otthoni konfliktusok feszültté teszik a gyereket, aki frusztráltan érkezik a kö­zösségbe, az otthont átélt agressziót pedig másokon éli ki. Az ilyen gyerekek azok, akik zavarják az órákat, feleselnek a ta­nárokkal és tiszteletlenek, és akik a leg­több fizikai összecsapásban részt vesznek, melynek hátterében sokszor jelentéktelen apróság áll. Az ilyen gyerekek viszont nem feltétlenül rossz tanulók, vagy ha gyengébbek is, az nem képességeik hi­ányából ered. A szakemberek abban is megegyeznek, hogy amikor megjelenik a probléma, azonnal reagálni kell rá, és elsősorban a fegyelmet kell megtanítani ezekkel a gyerekekkel, ami viszont hosz­­szadalmas feladat.­­ Általános jelenség az iskolán belüli agresszió, de a legfontosabb, hogy azon­nal reagáljunk rá - mondja Selken Kla­udia, a szabadkai Jovan Jovanovic Zmaj Általános Iskola igazgatónője. - Már a negyedik osztályban kiderül, melyik gyerek küzd viselkedési gondokkal, és ha nem lépünk közbe időben, rosszabb is le­het. Ebben sok minden közrejátszik, szép lassan haladnak a kamaszkor felé, nagyon sok agresszív hatás éri őket, a szülők nem figyelnek rájuk eléggé, és sokszor maga a családi háttér is rendezetlen, ami kihat a gyermekre. Nehéz dolgunk van, mikor a családban uralkodó viszonyokat kell ki­bogozni, nagyon kényes dolog beleszólni mások életébe, de néha elkerülhetetlen, mert a gyerek érdekei ezt kívánják. Sajnos többször tapasztaltuk, hogy a szülő sem tud hatni saját gyermekére, vagy éppen a gyerek otthon nem talál megértésre, a tanárai felé viszont nincs bizalma, így tel­jesen magára marad, míg a konfliktuso­kat nem tudja megfelelő módon kezelni. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy milyen sok múlik a tanárok megfelelő hozzáállásán, reakcióján, akik akár fokoz­hatják a bajt, ahelyett, hogy segítenének. A szülők segítsége nélkül azonban az isko­la nem sok mindent tehet. KI A FELELŐS? - Elsősorban a tanító, tanár feladata, hogy reagáljon, majd a szakszolgálatot kell bevonni, ha nem boldogulnak. Vég­ső esetben a pszichoterápia következik. Nagy baj, hogy az iskolai szakszolgálat túlterhelt és nincs lehetőség igazán fog­lalkozni az ilyen esetekkel. Sikert csak akkor lehet elérni, ha a szülők is együtt­működnek az iskolával. Tudni kell, hogy ilyen esetekben főleg a szülők követtek el valamilyen hibát a nevelésben és csak velük együtt lehet tenni valamit. A szü­lők sokszor az iskolát vádolják, mert nem kellemes szembesülni azzal, hogy rosszul nevelték gyermeküket, ezért nehéz meg­győzni őket, hogy változtassanak mód­szerükön - állítja a pedagógus. A szülők másként gondolják, és bi­zonyos esetekben nekik van igazuk. Nincs olyan gyerek, aki ne keveredett volna már bele valamilyen kisebb zűr­be, veszekedésbe, verekedésbe. Ter­mészetes reakció, hogy ilyenkor a szülő a saját gyermeke pártját fogja, elsősorban neki hisz és pró­bál segíteni. Sok összezördülés volt már az iskola és a szülők között emi­att, de vannak ese­tek, amikor igenis az iskola követ el mulasztást, mert a gondok láttán nem reagált időben vagy nem a meg­felelő módon tette azt. A tanárok sok­szor hajlamosak elsiklani a dolgok felett, igazságta­lanul megvádolni egy-egy diákot, aki, mivel állan­dóan csak baj van vele, természete­sen kevésbé szim­patikus számuk­ra, így könnyebb elhinni, hogy ő minden konfliktus kezdeményezője, és megérdemli a büntetést. A szü­lők pedig hiába panaszkodnak, ahelyett, hogy az iskola, vagy az egyik munkatársa, akihez a szülő pa­nasszal fordul, ko­molyan foglalkozni kezdene az esettel, hosszú időre a szőnyeg alá söpri azt. Volt rá példa, hogy hosszú hó­napokig nem rea­gáltak a gondra, és ahelyett, hogy vizsgálatot indítottak volna, egy diákot tettek meg bűnbak­nak. Ha két gyerek közt állandó a konf­liktus, ha egy diák vagy egy kisebb tár­saság állandóan terrorizál másokat, ott elsősorban az iskolának kell lépéseket tennie, és súlyos mulasztást követnek el a pedagógusok, ha szemet hunynak a gondok felett. EGYMÁS KÖZÖTT Tény, hogy a gyerekek nem szíve­sen avatják be tanáraikat ügyes bajos dolgaikba, egymás között oldják meg a gondokat. Mindig van néhány tanár, akit jobban kedvelnek, tisztelnek, viszont ha baj van, legtöbb­jük elsősorban saját csoporttársaihoz, ba­rátaihoz fordul. A ta­nárok segítségét csak a legritkább esetben kérik. Saját bevallá­suk szerint sokkal na­gyobb hatása van, ha egy osztálytárs az, aki harmadik személy­ként beleavatkozik az ügyekbe, egymásra jobban hallgatnak, míg, ha a felnőttek, tanárok avatkoznak közbe, azzal csak a tüzet szítják. A lányok természetüknél fogva békésebbek, empa­­tikusabbak, sokkal inkább kerülik a konf­­liktusokat és jobban boldogulnak a kényes szituációk elrendezé­sében, ezért nem egy esetben ők próbálják elsimítani az ellen­téteket. A fiúk pedig sokkal jobban viselik, ha egy lány feddi meg őket, mint egy tanár, vagyis egymásra sok­kal inkább hallgat­nak. A diákokkal való beszélgetésből kide­rült az is, hogy sokkal könnyebben elviselik a verekedésből szár­mazó esetleges testi fájdalmat, a gyors fizikai leszámolást, mint az állandó lelki terrort. Még akik ál­talában kerülik is a konfliktusokat, úgy tartják, hogy egy bi­zonyos idő után nem .-2 lehet és nem kell to­­­­vább eltűrni másoktól­­az állandó sértegetést,­­ megaláztatást, csú­folódást, és olyankor meg kell torolni a sérelmeket.­­ SZTOJÁNOVITY Lívia Oros András ­ Fülhegyező I / És akinek sorsjegyre sem telik? Végre van egy nyereséges vállalko­zás, egy jól működő cég az országban! Ez pedig az állami sorsjegyiroda, amely az előző évet közel 5 milliárd dináros NAGY bevétellel zárta, idén NÁNDOR pedig csupán az év első két hónapjában egymilliárd dinár adót ömlesztett az ál­lamkasszába. Ami tehát a szerencsét ille­ti, nincs gazdasági válság, a szépséghiba csupán az, hogy ebben az esetben az jár jól, aki a szerencsét kínálja és osztogatja, és nem az, aki várja. Az emberek álta­lában két okból vesznek sorsjegyet, lottót, bingót és egyebeket. Szórakozásból vagy azért, mert más lehetőségük és kilátásuk nincs az élet folytatására. A nyilvános bingósorsolásnak, vagy sorsjegyhúzásnak több és főleg lelkesebb nézője van, mint a parlamenti tévéközvetítésnek. Ennél az utóbbinál annak van a legnagyobb szerencséje, aki nem nézi a parlamenti közvetítést. A sorsjeggyel és a szeren­csejátékkal kapcsolatban talán a húzás előtti néhány nap a legérdekesebb és a legizgalmasabb, amikor egyenrangúan, mindenki milliomosnak és nyertesnek álmodhatja magát. A valóság az, hogy amíg a bori bá­nyamedencében és a nagyobb gyárcsar­nokban gombát termesztenek, az állami sorsjegyiroda nagyszerűen üzemel. És ez olyannyira bátorítóan hat, hogy mi­közben gyárakat és üzemeket zárnak be - 1600 fogadóiroda és nem kevesebb, mint 2138 játékkaszinó üzemel, legális munkaengedéllyel! A statisztika azt mu­tatja, hogy a szerencsejátékokkal szóra­kozó polgárok havonta átlagban 1500 dinárt költenek erre, ami gy család egyhavi kenyérszükségleteit fedezhetné - de ugye nemcsak kenyérrel él az em­ber. Ott tartunk, hogy az emberek jobban bíznak és reménykednek a szerencsében, mint a munka által biztosítható lehető­ségekben. Egyik ismerősöm már évek óta játssza ugyanazt a kombinációt a lottón és azért nem meri abbahagyni, mert attól tart, hogy pont akkor húzzák majd ki az ő kombinációját - amit soha sem tudna magának megbocsátani. A nyereményjátékokban, sorsjegyben, lottóban, bingóban és egyebekben, a vára­kozás a legszebb és a legizgalmasabb, a 2-3 napig tartó reménykedés. Persze az sem mellékes, hogy könnyebb és egyszerűbb egy lakást megnyerni, mint 30 éven át törlesz­teni a részleteket. És persze a szerencse­­játékokkal az állam, kenyeret és cirkuszt biztosít derék választópolgárainak­­ saját költségükön. A miniszterek, tanácsok és a képviselők, bizonyára nem próbálkoznak szerencsejátékokkal, mert ők a szerencsét más módon keresik és általában meg is találják. De ne irigyeljük a gazdagokat sem, mert ők is veszítenek, igen gyakran. Amerika leggazdagabb embere, Bill Gates például az elmúlt 12 hónapban 7 milliárd dollárt veszített a gazdasági válság miatt és már csak 43 milliárd dollár maradt a vagyonából. Ehhez képest valóban csekély­ség az a pár száz dinár, amit a sorsjegyen vagy a lottón veszítünk el. Szomszédom mindig azzal vág neki, hogy: vagy megüti a főnyereményt, vagy őt üti meg a guta. Szerencséjére vagy pechjére eddig még egyik megütésre sem került sor.

Next