Magyar Szó, 2009. november (66. évfolyam, 256-280. szám)
2009-11-23 / 274. szám
2009. november 23., hétfő htaWtS/ belfold@magyarszo.com BELFÖLD 5 Célkeresztben az iskolai agresszió A pedagógusok szerint a szülői házban gyökereznek a gondok, a szülők pedig sok esetben az iskolát okolják Az utóbbi időben mind több esetről hallani, amikor a diákok egymásra vagy tanáraikra támadnak az iskolában. Nem új keletű a gyerekek agressziója, hiszen régebben ugyanúgy voltak kisebb-nagyobb ellentétek, szóbeli és fizikai összecsapások a diákok között, mégis úgy tűnhet, napjainkban aggasztóan megszaporodtak az erőszakos cselekedetek. Ahogy a felnőttek, úgy a fiatalok életében is előfordulnak konfliktusok. A háttérben a legkülönfélébb okok állhatnak: személyes ellentétek, rivalizálás, kakaskodás, féltékenység vagy nemzeti alapú összezördülések, összetűzések, amelyek azonban a szakemberek szerint az általános iskolákban szerencsére igen ritkák. A fiatalok a problémát sok esetben fizikai leszámolással oldják meg, bár ez főleg a fiúkra jellemző, míg a lányok legtöbbször verbális úton intézik el egymás közti gondjaikat. A pedagógusok szerint a szülői házban gyökereznek a gondok, a szülők pedig sok esetben az iskolát okolják. SZABÁLYOK NÉLKÜL - Nagyon sok függ attól, hogy a gyerek alapvető szükségletei ki vannak-e elégítve. Erre már születésétől kezdve nagy figyelmet kell fordítani, tehát a gyereknek éreznie kell a szülő részéről az elfogadást, szeretetet, törődést, a szülő-gyerek viszonynak rendezettnek kell lennie és persze fel kel állítani bizonyos szabályokat. Ezek hiánya a későbbiekben nagy problémákat okoz - mondja Kurtek Judit, a szabadkai Széchenyi István Általános Iskola pedagógusa. - A nyolcvanas években a gyermeknevelés nagyban megváltozott és sokkal szabadabb, megengedőbb lett. Tehát alig van szabályozás, felállított rendszer, hagyjuk a gyereket teljesen kibontakozni. Ez a nevelési mód, mint bebizonyosodott, nem jó, hiszen emiatt alakul ki a legtöbb probléma. A pedagógus szerint, akik olyan nevelésben részesülnek, ahol nincs szinte semmilyen határ szabva, azok nem tudnak megfelelő módon beilleszkedni a társadalomba, nem tudják alárendelni magukat bizonyos szabályoknak, nincs bennük tisztelet mások iránt és rosszul reagálnak a stresszhelyzetekre, amit sokszor otthon lesnek el a szülőktől. Az otthoni környezet és viszonyok természetesen ugyanúgy meghatározzák és befolyásolják a gyermek viselkedését. A családi problémák és az otthoni konfliktusok feszültté teszik a gyereket, aki frusztráltan érkezik a közösségbe, az otthont átélt agressziót pedig másokon éli ki. Az ilyen gyerekek azok, akik zavarják az órákat, feleselnek a tanárokkal és tiszteletlenek, és akik a legtöbb fizikai összecsapásban részt vesznek, melynek hátterében sokszor jelentéktelen apróság áll. Az ilyen gyerekek viszont nem feltétlenül rossz tanulók, vagy ha gyengébbek is, az nem képességeik hiányából ered. A szakemberek abban is megegyeznek, hogy amikor megjelenik a probléma, azonnal reagálni kell rá, és elsősorban a fegyelmet kell megtanítani ezekkel a gyerekekkel, ami viszont hoszszadalmas feladat. Általános jelenség az iskolán belüli agresszió, de a legfontosabb, hogy azonnal reagáljunk rá - mondja Selken Klaudia, a szabadkai Jovan Jovanovic Zmaj Általános Iskola igazgatónője. - Már a negyedik osztályban kiderül, melyik gyerek küzd viselkedési gondokkal, és ha nem lépünk közbe időben, rosszabb is lehet. Ebben sok minden közrejátszik, szép lassan haladnak a kamaszkor felé, nagyon sok agresszív hatás éri őket, a szülők nem figyelnek rájuk eléggé, és sokszor maga a családi háttér is rendezetlen, ami kihat a gyermekre. Nehéz dolgunk van, mikor a családban uralkodó viszonyokat kell kibogozni, nagyon kényes dolog beleszólni mások életébe, de néha elkerülhetetlen, mert a gyerek érdekei ezt kívánják. Sajnos többször tapasztaltuk, hogy a szülő sem tud hatni saját gyermekére, vagy éppen a gyerek otthon nem talál megértésre, a tanárai felé viszont nincs bizalma, így teljesen magára marad, míg a konfliktusokat nem tudja megfelelő módon kezelni. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy milyen sok múlik a tanárok megfelelő hozzáállásán, reakcióján, akik akár fokozhatják a bajt, ahelyett, hogy segítenének. A szülők segítsége nélkül azonban az iskola nem sok mindent tehet. KI A FELELŐS? - Elsősorban a tanító, tanár feladata, hogy reagáljon, majd a szakszolgálatot kell bevonni, ha nem boldogulnak. Végső esetben a pszichoterápia következik. Nagy baj, hogy az iskolai szakszolgálat túlterhelt és nincs lehetőség igazán foglalkozni az ilyen esetekkel. Sikert csak akkor lehet elérni, ha a szülők is együttműködnek az iskolával. Tudni kell, hogy ilyen esetekben főleg a szülők követtek el valamilyen hibát a nevelésben és csak velük együtt lehet tenni valamit. A szülők sokszor az iskolát vádolják, mert nem kellemes szembesülni azzal, hogy rosszul nevelték gyermeküket, ezért nehéz meggyőzni őket, hogy változtassanak módszerükön - állítja a pedagógus. A szülők másként gondolják, és bizonyos esetekben nekik van igazuk. Nincs olyan gyerek, aki ne keveredett volna már bele valamilyen kisebb zűrbe, veszekedésbe, verekedésbe. Természetes reakció, hogy ilyenkor a szülő a saját gyermeke pártját fogja, elsősorban neki hisz és próbál segíteni. Sok összezördülés volt már az iskola és a szülők között emiatt, de vannak esetek, amikor igenis az iskola követ el mulasztást, mert a gondok láttán nem reagált időben vagy nem a megfelelő módon tette azt. A tanárok sokszor hajlamosak elsiklani a dolgok felett, igazságtalanul megvádolni egy-egy diákot, aki, mivel állandóan csak baj van vele, természetesen kevésbé szimpatikus számukra, így könnyebb elhinni, hogy ő minden konfliktus kezdeményezője, és megérdemli a büntetést. A szülők pedig hiába panaszkodnak, ahelyett, hogy az iskola, vagy az egyik munkatársa, akihez a szülő panasszal fordul, komolyan foglalkozni kezdene az esettel, hosszú időre a szőnyeg alá söpri azt. Volt rá példa, hogy hosszú hónapokig nem reagáltak a gondra, és ahelyett, hogy vizsgálatot indítottak volna, egy diákot tettek meg bűnbaknak. Ha két gyerek közt állandó a konfliktus, ha egy diák vagy egy kisebb társaság állandóan terrorizál másokat, ott elsősorban az iskolának kell lépéseket tennie, és súlyos mulasztást követnek el a pedagógusok, ha szemet hunynak a gondok felett. EGYMÁS KÖZÖTT Tény, hogy a gyerekek nem szívesen avatják be tanáraikat ügyes bajos dolgaikba, egymás között oldják meg a gondokat. Mindig van néhány tanár, akit jobban kedvelnek, tisztelnek, viszont ha baj van, legtöbbjük elsősorban saját csoporttársaihoz, barátaihoz fordul. A tanárok segítségét csak a legritkább esetben kérik. Saját bevallásuk szerint sokkal nagyobb hatása van, ha egy osztálytárs az, aki harmadik személyként beleavatkozik az ügyekbe, egymásra jobban hallgatnak, míg, ha a felnőttek, tanárok avatkoznak közbe, azzal csak a tüzet szítják. A lányok természetüknél fogva békésebbek, empatikusabbak, sokkal inkább kerülik a konfliktusokat és jobban boldogulnak a kényes szituációk elrendezésében, ezért nem egy esetben ők próbálják elsimítani az ellentéteket. A fiúk pedig sokkal jobban viselik, ha egy lány feddi meg őket, mint egy tanár, vagyis egymásra sokkal inkább hallgatnak. A diákokkal való beszélgetésből kiderült az is, hogy sokkal könnyebben elviselik a verekedésből származó esetleges testi fájdalmat, a gyors fizikai leszámolást, mint az állandó lelki terrort. Még akik általában kerülik is a konfliktusokat, úgy tartják, hogy egy bizonyos idő után nem .-2 lehet és nem kell tovább eltűrni másoktólaz állandó sértegetést, megaláztatást, csúfolódást, és olyankor meg kell torolni a sérelmeket. SZTOJÁNOVITY Lívia Oros András Fülhegyező I / És akinek sorsjegyre sem telik? Végre van egy nyereséges vállalkozás, egy jól működő cég az országban! Ez pedig az állami sorsjegyiroda, amely az előző évet közel 5 milliárd dináros NAGY bevétellel zárta, idén NÁNDOR pedig csupán az év első két hónapjában egymilliárd dinár adót ömlesztett az államkasszába. Ami tehát a szerencsét illeti, nincs gazdasági válság, a szépséghiba csupán az, hogy ebben az esetben az jár jól, aki a szerencsét kínálja és osztogatja, és nem az, aki várja. Az emberek általában két okból vesznek sorsjegyet, lottót, bingót és egyebeket. Szórakozásból vagy azért, mert más lehetőségük és kilátásuk nincs az élet folytatására. A nyilvános bingósorsolásnak, vagy sorsjegyhúzásnak több és főleg lelkesebb nézője van, mint a parlamenti tévéközvetítésnek. Ennél az utóbbinál annak van a legnagyobb szerencséje, aki nem nézi a parlamenti közvetítést. A sorsjeggyel és a szerencsejátékkal kapcsolatban talán a húzás előtti néhány nap a legérdekesebb és a legizgalmasabb, amikor egyenrangúan, mindenki milliomosnak és nyertesnek álmodhatja magát. A valóság az, hogy amíg a bori bányamedencében és a nagyobb gyárcsarnokban gombát termesztenek, az állami sorsjegyiroda nagyszerűen üzemel. És ez olyannyira bátorítóan hat, hogy miközben gyárakat és üzemeket zárnak be - 1600 fogadóiroda és nem kevesebb, mint 2138 játékkaszinó üzemel, legális munkaengedéllyel! A statisztika azt mutatja, hogy a szerencsejátékokkal szórakozó polgárok havonta átlagban 1500 dinárt költenek erre, ami gy család egyhavi kenyérszükségleteit fedezhetné - de ugye nemcsak kenyérrel él az ember. Ott tartunk, hogy az emberek jobban bíznak és reménykednek a szerencsében, mint a munka által biztosítható lehetőségekben. Egyik ismerősöm már évek óta játssza ugyanazt a kombinációt a lottón és azért nem meri abbahagyni, mert attól tart, hogy pont akkor húzzák majd ki az ő kombinációját - amit soha sem tudna magának megbocsátani. A nyereményjátékokban, sorsjegyben, lottóban, bingóban és egyebekben, a várakozás a legszebb és a legizgalmasabb, a 2-3 napig tartó reménykedés. Persze az sem mellékes, hogy könnyebb és egyszerűbb egy lakást megnyerni, mint 30 éven át törleszteni a részleteket. És persze a szerencsejátékokkal az állam, kenyeret és cirkuszt biztosít derék választópolgárainak saját költségükön. A miniszterek, tanácsok és a képviselők, bizonyára nem próbálkoznak szerencsejátékokkal, mert ők a szerencsét más módon keresik és általában meg is találják. De ne irigyeljük a gazdagokat sem, mert ők is veszítenek, igen gyakran. Amerika leggazdagabb embere, Bill Gates például az elmúlt 12 hónapban 7 milliárd dollárt veszített a gazdasági válság miatt és már csak 43 milliárd dollár maradt a vagyonából. Ehhez képest valóban csekélység az a pár száz dinár, amit a sorsjegyen vagy a lottón veszítünk el. Szomszédom mindig azzal vág neki, hogy: vagy megüti a főnyereményt, vagy őt üti meg a guta. Szerencséjére vagy pechjére eddig még egyik megütésre sem került sor.