Magyar Szó, 2019. február (76. évfolyam, 25-47. szám)

2019-02-07 / 30. szám

MŰVELŐDÉS/OKTATÁS kult@magyarszo.rs JftkWKft. ÓBECSE A Petőfi mellett a Sever iskolában is aláírásokat gyűjtenek Szerdán 14 óráig, azaz nagyjából két és fél nap alatt mintegy háromezren írták alá azt a petíciót, amivel az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskola megma­radásáért szállnak síkra a szülők és a szimpatizánsok. A 64 éves tanintézmény létét azért érzik veszélyeztetve sokan, mert jelenleg az általános iskolák megma­radásának a feltétele 480 diák, illetve 16 osztály megléte, de ennek az iskolának 20 osztályban ugyan, de csupán 253 diákja van. A tanulók nyolcvan százaléka magyar nyelven tanul itt. A Petőfi iskola mellett már a belvárosi Sever Durkic Á.I. és a Zdravko Grozanski Á.I. képviselői is a nyilvánosság elé álltak azért, hogy kifejezzék tiltakozásukat a két iskola esetleges összevonása miatt, mivel mindkét iskola eleget tesz a működéshez szükséges törvényes feltételeknek. Az iskola önálló­ságának a megmaradása érdekében tegnap a Sever Durkic Általános Iskolában is aláírásgyűjtés kezdődött, ezt a petíciót munkanapokon 8 és 18 óra között lehet aláírni az iskolában, de a tanintézmény holnapján is lehet csatlakozni a kezdeményezéshez. A Petőfi iskola megmaradásáért síkra szálló petíciót a Petőfi Sándor Általános Iskolában ugyancsak munkanapokon 8 és 18 óra között lehet aláírni, illetve az Együtt a Petőfiért Facebook-oldalon elektronikusan is meg lehet ezt tenni. Az iskolahálózati javaslat kidolgozásával megbízott községi munkacsoport ma 13 órakor tart sajtótájékoztatót, ahogy a meghívóban írják az „Óbecse község általános iskolai és óvodai hálózatára vonatkozó határozati javaslat kapcsán”. ■ feró Újvidéken vendégszerepel a Magyar Állami Operaház A Bohémélet című előadást március 8-án láthatja a közönség A budapesti Opera a Puccini Itália­­iil-évadában turnéra viszi a szerző egyik leghíresebb és legkedveltebb művét. A kiváló fiatal énekesekkel megszólaló koncertszerű Bohémélet március 8-án az újvidéki Szerb Nemzeti Színházba látogat. A budapesti Operaház korszerűsí­tése lehetőséget biztosít arra, hogy az Opera együttesei több mint 22 vidéki és 4 külhoni magyarlakta nagyvárosban is bemutatkozhassanak. A turnésoro­zat keretében a párizsi bohémek életét bemutató megható szerelmi történet 2019 kora tavaszán 8 városba, köztük 4 határon túli településre utazik. Bár az előadás koncertszerű, a nézők nem maradnak látnivaló nélkül. A jobb átél­­hetőség kedvéért a szólisták Nádasdy Kálmán 1937 óta műsoron lévő klasz­­szikus operaházi rendezéséből, Márk Tivadar jelmezeiben formálják meg a szerepeiket. Mimi szerepében a Magyar Álla­mi Operaház Kamaraénekese, Sáfár Orsolya, Rodolfóként Horváth István énekét hallgathatja az újvidéki közön­ség, a további szerepekben Dobák Attila, Haja Zsolt, Kiss András, Szakács Ildi­kó és Cserhalmi Ferenc tűnik majd fel. A Magyar Állami Operaház Zeneka­rát, Énekkarát és Gyermekkarát - akik mind közreműködnek a produkcióban - Dénes István vezényli. Jegyek az újvidéki Szerb Nemzeti Színházban kaphatók. Ahogyan arról nemrég írtunk, a magyar kormány másfél milliárd forintot hagyott jóvá öt korábban megkezdett vajdasági nagyberuházás megvalósítására, beleértve a szabadkai Szent Teréz-székesegyház felújí­tását, amelynek befejezését 250 millió forint­tal támogatja. A Szent Teréz-székesegyház 1773 és 1779 között épült A kétszáz éves jubileum alkal­mából, a hetvenes évek elején a belső terét újították meg. Azóta kisebb-nagyobb javítá­sokra került sor, például az 1897-ben épített orgonáját 1997-ben restaurálták, de az épület külseje sokáig érintetlen maradt. Időközben a két tornya között húzódó repedés egyre láthatóbbá, szembetűnőbbé vált, de más problémák is jelentkeztek. A Szent Teréz­­székesegyház teljes körű felújítását a Magyar Nemzeti Tanács kezdeményezte, amit akkor a magyar kormány 165 millió forinttal támo­gatott A munkálatok 2015-ben kezdődtek el A felújítás fejleményeiről Mirko Stefkovic püspökségi titkárt kérdeztük: - Nehéz volt eljutni oda, hogy megkez­dődjön a felújítás, mert bárhova is fordul­tunk támogatásért, rögtön azt kérdezték, hogy mennyi pénzzel rendelkezünk. Nagy összegekről van szó, és a magyar kormány nélkül nem tudnánk megvalósítani a felújí­tást Egyházmegye­­ként is hálásak vagyunk a magyar kormánynak a támogatásért. Az egész folyamat az MNT közbenjárásával zajlik, a felújítással kapcsolatban pedig elis­mert szakemberekkel és műemlékvédőkkel konzultálunk - hangsúlyozta Mirko Stefko­­vic, aki a felújítás részleteire is kitért. - A munkálatokat megelőzően kiír­tuk a közbeszerzési pályázatot a tervrajzok készítésére, ezt támogatta a város. Ezután már a magyar kormány támogatásából lett kicserélve a villanyhálózat, majd pedig tovább folytatódott a felújítás. A legnagyobb gondok a tornyoknál jelentkeztek, miután a szakemberek megállapították, hogy a talaj nem eléggé stabil. Mint kiderült, a tervek sem voltak megfelelőek, a körülmények nem lettek eléggé alaposan kivizsgálva. Az eredeti terv nem irányzott elő semmi­lyen beavatkozást a talajban. Ahogyan azt megtudhattuk, a tornyokat lehet ugyan összekapcsolni, viszont a talaj továbbra sem lesz stabil, és az épületen máshol is megje­lenhetnek a repedések. Új tervmegoldást kellett készíteni, ehhez pedig több szakem­bert kapcsoltunk be. A templom homlok­zatán levő repedés nem új, amikor elkezd­ték építeni, már megjelent, mert nem álltak egyensúlyban a tornyok az épület többi részével. Az alapok eleve gyengék voltak, a tornyok elkezdtek süllyedni, és megjelent a repedés. Megpróbálták korrigálni a homlok­zaton, de újból megjelent, mivel nem csupán külső, esztétikai hibáról volt szó. Mindeddig nem adódott lehetőség arra, hogy tartó­san meg legyen javítva és utána lehetőleg ne repedjen tovább. A szakemberek javas­latára, az új tervrajzok szerint, 2017-ben vascölöpökkel támasztották ki a tornyokat. Mivel a munkálatok az alapoknál folytak, a tornyok még jobban elkezdtek süllyedni. Emiatt új módszer után kellett nézni, amely­­lyel a talajt lehet megszilárdítani. A szakem­berek a műgyanta befecskendezését ajánlot­ták. A munkálat eme részének befejezése után újabb méréseket végeztünk. Ez időbe telt és türelemre volt szükség, de nem észlel­tünk mozgást a tornyokon, ami azt jelenti, hogy a süllyedés megállt. Ez alapján lehet új tervrajzokat készíteni, alkalmazkodva az új helyzethez - tudtuk meg Mirko Stetkovic­­tól, akinek elmondása szerint mindeközben a belső felújítások is zajlottak, majd pedig szólt arról is, hogy milyen munkálatokra lehet számítani a továbbiakban. - A két sekrestyénél levő homlokzatot kell megvizsgálni, javítani és átfesteni. Lecse­rélni az ablakokat, amelyek már 2016-ban elkészültek, készen állnak, és amint lehet, a helyükre kerülhetnek. A felújítás tehát bent is folytatódik. Megközelítőleg egy hónap múlva a kórushely alatt és fölött zajlik majd tovább, ahol két boltívet kell megerősíteni. Az orgo­nát már leszereltük, hogy ne sérüljön meg a hangszer. Azután kerül sor a tetőtérre és a tornyok összekapcsolására. Kívülről is fel kell majd újítani az egész homlokzatot, rendbe tenni a templom körüli teret és megolda­ni a kivilágosítást. Mindez idő kérdése, és mindenekelőtt türelemre van szükség. Ez egy régi épület, és nem minden esetben reagál a beavatkozásokra úgy, mint ahogyan azt egy új teszi. A szakemberekkel, műemlék­védőkkel folytatott párbeszéd, egyeztetés is időbe telik. Számunkra az a legfontosabb, hogy a templom szilárdan álljon és a repe­dés ne jelenjen meg újból. Ütemterv szerint haladunk és reméljük, hogy az idei év végéig teljesen sikerül befejezni a külső felújításo­kat, és részben a belsőt - szögezte le Mirko Stefkovic. ■ L. M. ANYAORSZÁGI TÁMOGATÁSRÓL A repedés a múlté lesz Idén befejeződhetnek a szabadkai Szent Teréz-székesegyház felújítási munkálatai Horváth István Rodolfo szerepében Rákossy Péter Emmer István Sáfár Orsolya Gergely Árpád A belső tér hamarosan ismét munkálatok színtere lesz Az év végéig régi/új fényében tündököl a szabadkai Szent Teréz-székesegyház A sekrestyék is megújulnak GIACOMO PUCCINI: BOHÉMÉLET Koncertszerű előadás két részben, négy felvonásban, olasz nyelven Szövegíró: Luigi Illica / Giuseppe Giacosa Jelmeztervező: Márk Tivadar Szereplők: Rodolfo: Horváth István Schaunard: Dobák Attila Marcello: Haja Zsolt Colline: Kiss András Mimi: Sáfár Orsolya (a Magyar Állami Operaház Kamaraénekese a 2018/19- es évadban) Musetta: Szakács Ildikó Benoit / Alcindoro: Cserhalmi Ferenc Parpignol: Roska Dániel Közreműködik a Magyar Állami Operaház Zenekara, Énekkara és Gyermekkara. A gyermekkar vezetője: Hajzer Nikolett Karigazgató: Csíki Gábor Vezényel: Dénes István 2019. február 7., csütörtök Több mint 300 nevezés érkezett A szegedi Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválon számos fiatal alkotó munkáját is levetítik A kontinens egyik legrangosabb filmes seregszemléjévé nőtte ki magát a szegedi Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál, legalábbis a kisjátékfilm kategóriában. A jelentkezési határidő a napokban járt le, több mint 300 alkotás nevezése érkezett. A város május 28-a és június 1-je között ad otthont a fesztiválnak. A korábbi évektől eltérően idén nem hirdettek versenyt a doku­mentum- és animációs filmeknek, a hangsúly így még erőtel­jesebben a kisjátékfilmekre és a kísérleti filmekre helyeződött. Idén 3 kategóriában lehetett indulni. A közönség leginkább a nagyjátékfilmekre kíváncsi, amelyekből az idén sem lesz hiány, összesen 59 egészestés alkotást mutatnak be, ezek közül 43 érkezik külföldről, 16 pedig Magyarországról. A legfrissebb és legjegyzettebb magyar filmek szinte kivétel nélkül vetítővászonra kerülnek. 234 kisjátékfilm is érkezett, ami azért is fontos, mert a fiatal alkotók általában ezzel kezdenek, és csak később jutnak el a játékfilmig. A Belvárosi mozi felújítása miatt a fesztivál központja az újszegedi Délvidék Ház lesz, a legtöbb alkotás itt kerül bemutatásra. ■ tuti

Next