Magyar Szó, 2019. február (76. évfolyam, 25-47. szám)

2019-02-08 / 31. szám

2019. február 8., péntek A Petőfi iskola bezárását javasolják Óbecsén Az előterjesztést nem támogatták a munkacsoport VMSZ-es tagjai­­ Több mint 3500-an írták alá az iskola megmaradását támogató petíciót A Petőfi Sándor Általános Iskola bezárását javasolta tegnapi ülésén az új községi iskolahálózat kialakításával megbízott munkacsoport Óbecsén. Az iskolának jelenleg a minimumként meghatározott 480 helyett csak 253 -nyolc­van százalékban magyarul tanuló - diákja van, és ha az okta­tási miniszter ezt a javaslatot elfogadja, ők valószínűleg már szeptembertől másik tanintézménybe lesznek kénytelenek járni, a direai és milesevói kihelyezett tagozatokat a Samu Mihály Általános Iskola venné át, a Petőfi iskola épületét pedig középiskolai diákotthonként hasznosítanák. Bár az iskolában az elvártnál több (a minimum 16 helyett 20) osztály működik, Suzana Dukic, a munka­­csoport elnöke szerint az iskolákban semmiképp nem lehet 480-nál kevesebb tanuló, és az sem törvényes, ha a tagozatok számának bővítése érdekében nagyon kis létszámmal alakítanak ki osztályokat. Ő úgy tudja, hogy épp a tagozati létszámok ellenőrzése miatt a közeljövő­ben több iskola is számíthat a községben a tartományi felügyelőség látogatására. Ha valóban lakat kerül az iskolára, sok pedagógus és kisegítő is munka nélkül marad, de a munkacsoport sajtó­­tájékoztatóján azt állították: a községi tanintézményekben 200 szabad állás van, és azok betöltésekor a munkaerő­felesleggé vált személyek élveznek elsőbbséget. Az iskola bezárására tett javaslatot nem támogatták a munkacsoport VMSZ-es tagjai, közülük Kinka Erzsébet úgy nyilatkozott: az ő megítélésük szerint lenne arra törvényes lehetőség, hogy az iskola megmaradjon, az ő tolmácsolásuk­ban ugyanis a törvény 480 tanulót vagy 16 osztályt szab meg a működés feltételéül.­­ Egy kulturális központ része az iskola, az Alsóváros szívében van a templommal, a kultúrkörrel és az óvodával együtt. A gyerekek számára is nehézséget jelentene, ha másik iskolában kellene a következő tanévtől folytatni a tanulmá­nyaikat. Mi azt szeretnénk, ha az iskola megmaradna, és olyan további lehetőségekkel bővülne, amelyek új tartal­makkal gazdagítanák az intézmény működését - mondta Kinka Erzsébet. Mielőtt a községi képviselő-testület is elfogadná a munka­csoport javaslatát, a dokumentumról közvitát tartanak, majd a Magyar Nemzeti Tanács és a tartományi oktatás titkárság véleményezése után az oktatási miniszter mondja ki a végső ítéletet az iskola felett. A tanintézmény megmentése érdekében hétfőn indított aláírásgyűjtési akció folytatódik, tegnap 16 óráig több mint 3500-an támogatták a petíciót. A kezdeményezéshez az Aracs ’95 Polgárok Egyesülete is csatlakozott, így Törökbecsén is alá lehet írni a dokumentumot. ■ feró Petícióval a Petőfiért Fehér Rózsa MAGYARTANSZÉK Tanulmányok 2018/1 100 ÉVE SZÜLETETT MÁNDY IVÁN Hózsa Éva: író, novellában. Mándy Iván 100 NYELVÉSZET Sólyom Réka: Napjaink­­(v)z képzővel keletke­zett sajtónyelvi neologizmusainak szemantikájáról és stilisztikájáról Cs. Nagy Lajos: Digitalizálás és informatizálás a magyar nyelvjáráskutatásban N. Császi Ildikó: Az additív szemlélet érvényesülése az újabb anyanyelvi tankönyvekben Károly Adrienn: Csáth Géza naplóbejegyzésinek kommunikatív szempontú vizsgálata az időhatározók­nak a mondatokban betöltött szerepe alapján IRODALOM, FILOZÓFIA, MŰVÉSZET Dalma Véry: Lyrical opacity. The roots of lyrical narration in Ulysses (Lírai homályosság. A lírai narrá­­ció gyökerei az Ulyssesben) Máté Zsuzsanna: Az intermedialitás hermeneutikai sajátosságairól - Madách Imre Az ember tragédiája és Jankovics Marcell animációs rajzfilmje kölcsönviszo­­nya alapján Beke Ottó-Samu János: A digitális írásbeliség irodal­mi előképei. Gibson, Simmons, Orwell és Murakami Turbucz Péter: Nyitott könyv vagy lezárt dosszié (I.) Alexander Bernát tudományos emlékezete és életművé­nek sorsa 1927-1945 között TÖRTÉNELEM, KULTÚRTÖRTÉNET Ana Vujkovic Sakanovic: Teritorija i naselja zemlje Macve u srednjem veku (Macsóföld területe és telepü­lései a középkorban) Raffai Judit-Vukov Raffai Éva-Mikuska Éva: Anya­nyelv és identitás. A vajdasági magyar óvodatörténet 175 éve Roginer Oszkár: Moravicai szépirodalom. Adalékok Bácskossuthfalva sajtótörténetéhez Fehér Viktor: Magyar-szerb etnikai viszonyok a Rákóczi-újratemetés idején 2018/2 ÉRTELMEZÉS, RÉGIÓ, IRODALOMPOLITIKA Szajbély Mihály: Hová tűnt a gonosz? Az „eset” és az „emlékállítás” módozata Vörösmarty Széplak című kiseposzában Bencsik Orsolya: A senki-, sehol-, soha-lét vidéki/ világi állomásai Nemes Krisztina: Nyelvi emlékezet a Mequinenia­­mítoszban. Feltámasztott szavak Bene Adrián: A kánonok mögötti személyes. A művé­szet ideológiai megközelítésének korlátairól SZÖVEGALKOTÁS ÉS NEVELÉSTÖRTÉNET Katona Edit: Élményszerűség, gazdagítás, önmegis­merés, önkifejezés, szövegalkotás révén Bécsi Zsófia: Dewey és a neveléstudomány MÉLYSÉGEK ÉS MAGASSÁGOK Gazsó Hargita: Mélységek és magasságok. Mank Arthur író, orvos első világháborúban és orosz fogság­ban töltött időszakának katonaorvosi szerepéről Gruber Enikő: Milyen szerepe volt a Pionírújságnak a jugoszláv identitás megerősítésében? DOKTORI HALLGATÓK TANULMÁNYAI Pápista Zsolt: Feledésbe merült kutyák. A magyar kutya vezérszavú frazémák archaikus rétege kognitív nyelvészeti megközelítésben Ternovácz Dániel: Virtuális közösségek és reprezen­tációs diskurzusok a közép-európai irodalomban Károly Adrienn: A szecesszió stílussajátosságai Csáth Géza korai novellisztikájában KÖNYVISMERTETŐ Gazdag Vilmos: Gleb Pilipenko: A vajdasági magya­rok nyelvi és etnokulturális helyzete. Külső és belső nézőpont. Tegnap este megkezdődött a 69. Berlini Nemzet­közi Filmfesztivál (Berlinale). A tíznapos seregszem­lén 14 szekcióban 400 alkotást fognak bemutatni, köztük két magyar rövidfilmet, valamint a klasszi­kusok közül vetítik Mészáros Márta Örökbefogadás és Tarr Béla Sátántangó című filmjét is. A cannes-i és a velencei mellett a legjelentő­sebb A-kategóriás filmfesztiválok sorába tartozó Berlinale középpontjában idén a hatalommal való Lone Scherfig:The Kindness of Strangers visszaélés, az állami elnyomás és az ezekkel szem­ben állók harca áll. A nemzetközi zsűri elnöke Juliette Binoche francia színésznő, tagjai Sebastián Lelio chilei rendező, Sandra Haller német színésznő, Justin Chang amerikai filmkritikus, Rajendra Roy ameri­kai filmkurátor és Trudie Styler brit színész. A versenyprogramból a zsűrinek 17 alkotás közül kell kiválasztania a legjobbat. A fesztivál nyitófilmje Lone Scherfig dán rende­ző alkotása, a The Kindness of Strangers volt. A film főszereplői mindannyian nagy traumákat éltek át, útjaik egy New York-i orosz étteremben kereszte­zik egymást. Az idei Berlinaléra két magyar alkotás, Buda Flóra Anna Entropia és Tóth Luca Lidérc úr című filmje kapott meghívást a rövidfilmes programba. Az Entropia három párhuzamosan létező univerzum működését mutatja be. A 19 perces Lidérc úrban egy fiatal férfi mellkasröntgenén egy aprócska személy sziluettje rajzolódik ki, fejének búbja tumorként türemkedik ki az ifjú oldalából. A fesztivál felújított klasszikusokat felvonultató válogatásában Mészáros Márta világhírű filmjét, az Örökbefogadást tűzik műsorra február 12-én. A filmért Mészáros Márta 1975-ben - első női rende­zőként és első magyar résztvevőként - vehette át a Berlinale fődíját, az Arany Medvét. A finoman árnyalt női portréban Berek Kata­lin magányos gyári munkásnőt alakít, aki hiába szeretne nős szerelmétől gyereket. Az Örökbefoga­dás teljes körű, 4K felbontású restaurálása a Film­alap tízéves digitális filmrestaurálási programjának keretében készült a Magyar Filmlaborban. A berlini Collegium Hungaricum február 13- án Mészáros Márta tiszte­letére levetíti a Cannes-ban díjazott Napló gyermeke­imnek és az Ok ketten című filmeket is. A vetí­tések után beszélgetés lesz a rendezőnővel, amelyen Hanna Schygulla színész­nő is részt vesz. Tarr Béla 1994-ben készült világhírű alkotá­sa, a Sátántangó felújított változatát a közönség a Berlinale Fórum prog­ramjában láthatja először, ahol 25 évvel ezelőtt elsöprő sikert aratott. A Krasznahorkai László regénye alapján készült 450 perces, fekete-fehér alkotást világszerte a legfontosabb filmek között tartják számon. A Sátántangó digitális felújítását 4K felbontásban a Los Angeles-i Arbelos filmfor­galmazó és -restauráló cég, valamint a Magyar Filmlabor végezte el. A legifjabb filmesek számára rendezett Berlinale Talents programban idén Tasnádi Zsófia látvány­­tervező vesz részt Magyarországról. (MTI) Megkezdődött a 69. Berlinale A volt jugoszláv tagköztársaságok területéről a Bog postoji­­­zove se Petrunija című film szerepel a versenyprogram 17 alkotása között. A koprodukcióban készült alkotás rendezője a macedón Teona Strugar Mitrevska. Berek Kati Mészáros Márta Örökbefogadás című filmjében kult@magyarszo.rs MŰVELŐDÉS/OKTATÁS 7 MKKUÍ&Ó Könnyítés a leendő elsősök szüleinek Az iskola szerzi be a gyermek anyakönyvi kivonatát Ettől a tanévtől az eddigieknél könnyebb lesz azoknak a szülőknek a dolga, akik az általános iskola első osztályába íratják gyer­meküket. Ezentúl a szerbiai általános isko­lák feladata lesz a jövendőbeli elsősök anya­könyvi kivonatának és a lakóhelyüket igazoló dokumentumnak a beszerzése - áll az oktatási minisztérium közleményében. Az iratkozáshoz szükséges dokumentu­mokat az általános iskolák a tervek szerint egy, márciusban üzembe helyezett új szoft­ver segítségével tudják beszerezni. A szoft­ver Szerbia kormányának projektumaként született meg az illetékes minisztériumok közreműködésével. Az újítás ellenére a szülő, illetve a gyermek más törvényes képviselője papírformában is átadhatja az iratkozáshoz szükséges dokumen­tumokat. Továbbra is a szülő kötelezettsége marad az első osztályba induló gyermek orvosi vizsgájáról szóló igazolás, valamint az iskola­előkészítő program befejezéséről szóló bizony­lat átadása az iskolában való jelentkezéskor. A szerb kormány által kidolgozott új szoft­ver abban nyújt segítséget, hogy a gyermek anyakönyvi kivonatát és lakóhelyét igazoló dokumentumot elektronikus úton is be lehes­sen szerezni. A gyakorlatban ez annyit tesz, hogy az esznevnik rendszer révén jut hozzá az oktatási intézmény a leendő elsőseik anya­könyvi kivonatához és a lakóhelyükre vonat­kozó adatokhoz. Az általános iskolák admi­nisztrációs munkatársainak dolga lesz, hogy kikeressék a megfelelő adatokat. Ennek a rendszernek a mintájára az illeté­kes minisztériumok az idén júniusban a közép­iskolai iratkozásnál is be szeretnék vezetni az új szoftvert. ■ SzaB

Next