Magyar Turista Élet, 1934 (2. évfolyam, 1-24. szám)
1934-01-01 / 1. szám
Turistaság és művészet Dr. Prém Lóránd megnyitó beszéde a „Magyar Turista Élet“ első zeneakadémiai művészestjén, december 12-én Ma itt turisták azért gyűltek egybe, hogy kulturestet rendezzenek. A szabad természet rajongói, hegyek-völgyek vándorai, erdők-mezők csodáiéi, a napfény és a csillagos ég imádói egybesereglettek a magyar zeneművészet palotájában és műsoros estén a költészetet, a zenét és a színjátszást szólaltatják meg, hogy tanúbizonyságát adják művészetszeretetüknek. Ha kutatjuk, hol van az összefüggés turistaság és művészet között, akkor a gondolatok hullámaiban mélyre kell merítenünk, egészen mélyre, a dolgok lényegéig. Ott a fogalmak és képzetek elemeinél találjuk meg a kapcsolatot, ott leljük fel a felvetett kérdésre a feleletet és ha onnan kiindulva fejtjük tovább a gondolatok fűzését, elmélkedésünk a megismerésnek olyan élvezetes útját futhatja be néhány rövid perc alatt, amely alkalmas arra, hogy jobban megértsük a turistaság lényegét és jobban megszeressük a művészetet. A turistaságot — az emberi gondolkodásnak általánosító irányzata folytán —sokan sportnak tartják és párhuzamba hozzák a sport töbi ágazatával, talán legelőször a síeléssel és az evezéssel, de megkísérelnek egybevetést tornával, athletikával és más sportokkal is. Kétségtelen, hogy van a turistaságban is sportelem, van főleg a magashegyi turistaságban, az alpinizmusban, de ez lényegesen különbözik minden más sporttól. Van a turistaságban sport, sőt az, ami talán az említett sportokkal még inkább késztet az egybevetésre, az nem is a sport, hanem a testnevelési elem, ami a turistaságban tökéletesebben van meg, mint akármelyik másik sportágazatban. Szögezzük le azonban mindjárt a gondolatsornak elején, hogy a turistaságnak sem a sport, sem a testnevelés nem az alapvető sajátossága. A turistaság több mint sport, több mint testnevelés, mert nemcsak testi, hanem lelki kultúrát is jelent. A turistaságnak lényege: az egész embert átható, átformáló és amellett aktív formában megnyilvánuló természetszeretet. A turistaság természetszeretete, ahogy említettem, aktív. Nemcsak szemlélődő vagy filozofáló, hanem a természetszeretetnek olyan megnyilvánulása, amely fáradságokkal, testi megerőltetéssel van egybekötve, belső erőtől hajtva, ellenállásokkal megküzdve és azok felett diadalmaskodva mélyed bele a természet vizsgálatába. Ezért találom meg a turistaságban, annak küzdelmi részében a sportot és találom meg benne a küzdelemre való felkészülésben a testnevelést. A gyaloglás, a vándorlás, a sziklamászás, a jégtúrázás akkor lesz turistasággá és alpinizmussá, ha serkentő ereje nemcsak valamely sportteljesítmény elérése, hanem a természet szépségeinek felkeresésére irányuló tiszta ösztön. Nem elég, ha a fizikai megerőltetések, testi küzdelmek az anyag feletti diadal érzésével töltenek el, hanem mindenben fel kell ismernünk azt az esztétikai ajándékot, amit nekünk a természet nyújt. Így jutok el gondolatsorunk végén arra a megállapításra, hogy a turistaság lényege, ereje és eredménye az élet esztétikai élvezete, a szépnek tökéletes megismerése. Úgy hiszem ezek után nem lesz nehéz a kapcsolatot felismerni a turistaság és művészet között. Mert mit keres a művészet? Az ember esztétikai szükségletének kielégítését. És honnan merít a művészet erőt, tárgyat, hangulatot, megjelenési formát? A természetből. Ha egészen elvonatkoztatva foglalkozunk a művészet lényegével, akkor arra a megállapításra kell jutnunk, hogy nincsen különféle művészet. Nincsen külön festészet, szobrászat, építészet, költészet vagy zene, hanem csak egy nagy, közös fogalom van: „a művészet“. Művészetté mindezeket a fogalmakat csak az teszi, ami közös bennük és hogy az, ami közös bennük ecsettel, vésővel, tollal, élőszóval, vagy hangszerrel jut-e kifejezésre, — nem lényeges.*) Ha elérkeztünk erre a megállapításra, akkor tovább fejtegetve a kérdést vizsgálhatjuk, hogy ez a közös, nagy fogalom: „a művészet1 honnan veszi erejét, témáit, megnyilvánulási formáit? A feleletek keresése közben előretör az ember büszkélkedése, amely azzal hivalkodik, hogy a művészet mestere az ember maga; hogy a művészet az emberi lélek kinyilatkoztatása, az ember belsejének, lelki értékének kisugárzása. Ha azonban kevésbbé egocentrikus állásponton vizsgáljuk a művészetet és magunkat, akkor arra a megállapodásra jutunk, hogy az emberi lélek e téren inkább csak tükör, mert csak visszavetíti mindazt, amit a környezetéből, a természetből felvett, magába szívott. Erre a visszatükröződésre nem minden lélek alkalmas és ez a visszatükröződés nem minden lélek tükrében egyforma. Éppen ez különbözteti meg a művészlelket más embertől és ez engedi meg különbségek megállapítását a művészek között is. A művészetnek szülőanyja a természet, annak minden szépsége, ereje, bája és fensége. Az a szín és hangulat pedig, ami a képek e vetítése közben a tükör munkája, vagyis az emberi lélek közreműködése a művészet megnyilatkozásában, az is végeredményben a természetnek, a külső impresszióknak, a tapasztalatoknak és azokból levont ítéleteinek, szóval az ezekből kialakult egyéniségnek eredménye. És ennél a megállapításnál már két oldalról felfelé ívelő egységes szivárvánnyá válik az eddig külön tárgyalt két fogalom: a turistaság és művészet. Közös nagy boltozatot alkotnak, amelynek talapzata az anyaföldön, a természet biztos bázisán épül fel, kétszínű boltozatán keresztül nézve pedig feltárul lelki szemeink előtt az élet megismerésének az a képe, amely az életnek lényegét, a szépnek, a felemelőnek, a lélké nemesítő jelenségeknek kutatásában és felismerésében találja meg. Induljunk el tehát mi is a szép keresésére de ez alkalommal nem turista,mezben és nem a hegyek-völgyek, erdők-mezők, sziklák és jég országában, hanem a költészetnek és zenének abba a birodalmába, ahol lényegében ugyanazt az esztétikai értékeket keressük és találjuk fel, mint a szabad természetben. * Rendkívül szellemes variációja a Richard Wagner által felvetett „Gesamtkunst”-gondolatnak, amelyre a múlt század 80-as éveiben a fiatal Gerhart Hauptmann és társai iskolát alapítottak. (Szerk.) MAGYAR TURISTA ÉLET