Magyar Ujság, 1871. szeptember (5. évfolyam, 200-224. szám)
1871-09-16 / 212. szám
vaslatba foglaltassanak oly rendelkezések, melyek egy a két államterület minisztériumai között másrészt létrejött szerződés eredményeit képezik. Ezenfelül külön választandónak vélte a bizottság a törvényjavaslat azon részét, mely az első dunagőzhajózási társulat által fizetendő közadókról intézkedik. Sokkal czélszerűbbnek és helyesebbnek mutatkozott e szerint az, hogy ezen törvényjavaslat azon része, mely a nevezett társulattal a jövedelembiztosítási viszony megszüntetésére és a mohácspécsi vasútra vonatkozólag kötött szerződésbeli megállapodásokat tartalmazza oly módon alakíttassák át, hogy a dunagőzhajózási társulattal kötött egész szerződés mint elfogadás esetére beczikkelyezendő egyezmény terjesztessék elő, a törvényjavaslatnak a társulat adózására és az adónak a két államterület közti megosztására vonatkozó része pedig külön törvényjavaslatba foglaltassák. A bizottság tehát, mielőtt a minisztérium által előterjesztett törvényjavaslat feletti tárgyalásait tovább folytatta volna, felhívta Lónyay Menyhért akkori pénzügyminisztert a törvényjavaslatnak ily értelemben leendő átalakítására. Kerkápoly Károly pénzügyminiszter a bizottság ebbeli felhívása folytán a ./• és .//■ alatt ide zárt és a tisztelt képviselőháznak ezennel tiszteletteljesen bemutatott törvényjavaslatokat és egyezményeket terjesztette elő, és ez által, ami ezen törvényjavaslatok alakját és beosztását illeti, teljesen megfelelt a bizottság határozatának. Mielőtt az állandó pénzügyi bizottság ezen törvényjavaslatokra, nevezetesen azoknak elsejére nézve, mely a dunagőzhajózási társulattal a jövedelembiztosítási viszony megszüntetése iránt kötött egyezséget tárgyazza, és így ezen az ország anyagi érdekeit érintő nagyon fontos ügyben véleményét a 1. képviselőház elé terjesztené, szükségesnek véli a tényállás felderítése és azon indokoknak megvilágítása végett, melyek a bizottság szavazatának alapul szolgálnak, röviden előadni azon főbb adatokat, melyek az első dunagőzhajózási társulat és az állam között fenálló viszonyra vonatkoznak. Ezen adatok a társulat garantiális viszonyának fejlődését tüntetik elő és alapot nyújtanak úgy ez a viszony horderejének megbirálására, mint másfelől a bizottság szavazatának és e szavazat indokainak megítélésére. Az első dunagőzhajózási társulat egy 1846. évi aug. 16-án kelt legf. elhatározás által szabadalmat nyert, hogy a monarchia egész területén a dunai közlekedést gőzhajókkal kizárólag gyakorolhassa, köteleztetett azonban egyúttal arra is, hogy megfelelő gőzhajózási szolgálatot tartson fen a Duna mellékfolyóin. Az 1856-ik évi párisi szerződés értelmében a Dunán a hajózás szabaddá tétetvén, a társulat ezen kiváltsága is érvényen kivül helyeztetett. Ennek folytán 1857. évi május 23-án az első dunagőzhajózási társulattal szerződés köttetett, melynek főbb pontjait következőkben véli a bizottság kiemelendőknek: 1- szer. Az érvényen kivül helyezett szabadalom "kárpótlása fejében, nevezett társulat részére a részvénytőke 8% kamatjának megfelelő 1.920.000 frtnyi tiszta jövedelem biztosittatott az 1858. évtől 1880. évig önképen, hogy az igazgatási, üzleti és a hatósági engedély mellett megállapítandó fenntartási költségek, továbbá a biztosítási alaphoz csatolandó járulékok és a társulat vagyon értékéből történendő leírások, végre a társaság által felvett 8.450.000 írt kölcsön után fizetendő kamatok, a nyers jövededelemből fedeztessenek; a társulat ezen kölcsönére nézve meghatároztatott, hogy amily mérvben az törlesztetik, ugyanazon összeg magasságáig újabb kölcsön által kiegészíttethessék, 2- szor. Megállapíttatott az, hogy a jövedelem kiszámításánál, jelesül az érték leírásokra nézve a biztosítási idő tartama alatt, ne legyen szabad a jövedelmezést illetőleg hátrányosabban ható módon eljárni, mint azt azon eljárási szabályzat tartalmazta, mely akkoron a társaságnál előírva volt; másrészről a társaság köteleztetett arra, hogy tartalék tőkét alapítson oly ezérből, hogy az a jövedelemnek esetleg beálló csökkenését a részvény kamatok beszámításával 5°/0-ig kipótolja. Egyúttal kijelentetett, hogy a biztosítási idő lejártakor találandó tartalékalap , mindenek előtt azon összegeknek törlesztésére fordíttassék, melyekkel a társaság az államnak, a nyert előlegekből még netalán tartoznék, 3- szor. Meghatároztatott az, hogy a biztosítás fejében fizetendő összegek a társulat által 4% kamattal megtérítendő előlegnek tekintendők, amely előleg a biztosított tiszta jövedelmet (1.920.000 ftot) meghaladó évenkénti jövedelmi feleslegekből — de csak az 1880-ik évig beveendő jövedelmi feleslegekből — lesz megtérítendő, oly módon azonban, hogy ha az 1880. évben a társaság ily előleggel még tartoznék, ezen tartozás csak azon esetre leszen a megállapítandó módozatok szerint visszafizetendő, ha és a mennyiben a biztosítási idő tartama alatt fizetett részvény-kamatok és osztalékok összege az ugyanazon időre biztosított jövedelmi minimumot felül haladná és csakis a részvényesek által élvezett fölös jövedelem erejéig. 1861. évi deczember 3-kán az akkori kormány hat év tartamára 1861-től, 1866-ig újabb egyességet kötött, mely szerint a társulatnak megengedtetett, hogy évenként 525.000 ftot fordíthasson 1000 db. részvény beváltására, másrészről azon kötelezettség állapíttatott meg, hogy a társaság ezen törlesztést 12 éven át fogja folytatni 6.300.000 forintra rugó társulati tőke tökéletes törlesztéséig. Ezen törlesztések- s megfelelőleg kijelentetett, hogy a tiszta jövede- lemnek biztosított összege 1.920.000 ft az évenkénti törlesztésnek megfelelőleg leszállíttatik úgy, hogy a 12 év lejártával a biztosított tiszta jövedelmi összeg 1.512.000 ftra olvadna le. Ezenkívül a társaságnak megengedtett az, hogy érték leírásokra, javításokra és értékbeszerzésekre évenkint 1.475.000 frtot számíthasson be, és így a részvények beváltására engedélyezett és előbb említett 525.000 frttal együtt 2.000.000 frtban állapíttatott meg azon összeg, mely hatósági ellenőrzés mellett ugyan, de a kormány különös engedelme nélkül is a társulat részéről évenként felszámítható volt. A kormány megengedte ezenkívül, hogy a társaság évenkénti kereseti és jövedelmi adójából 73,687 frtot írhasson a garantiális összeg terhére. 1867-ik évi junius 4-én a kormány a javítások és leírások felszámításának módozatára nézve ismét 6 év tartamára, tehát 1872-ig évig bezárólag, újabb egyezményt kötött, — ennek értelmében, az 1861-ben a részvénybeváltás, leírások és javítások fejében évenkénti beszámításra engedélyezett, 2.000,000 frt. 2.300,000 írtra emeltetett olyképen, hogy a társaságnak megengedtetett, miszerint rendkívüli beszerzések esetében 1000 részvény helyett kevesebbet, de mégis legalább 500 részvényt válthasson be és a fenmaradó összeget javításokra és beszerzésekre fordíthassa. A kereseti és jövedelmi adóból a garantiális összeg terhére felszámítható összeg a szerződésben kikötött hat évre 101,959 forintra emeltetett. Ezen kívül az 1866. évnek jövedelmi fölöslege 546,892 forint 60 krajcrár a társaságnál kamat nélküli előlegképen meghagyatott. Ugyanezen szerződés értelmében ismét kimondatott, hogy a hat év elteltével az állam a társasággal a javítások és értékleírások felszámításának módozatára és összegére nézve új egyezségre léphet, azon esetben azonban, ha ez iránt újabb egyezkedés létre nem jöhetne, ismét az 1857-dik évi május 23-dikán kötött szerződési feltételek lépjenek életbe, úgy mindazonáltal, hogy a részvénytőkének kevesbítése és így a garantiális összegnek leszállítása is mindenesetre eszközöltessék. E pótegyezményben kijelentetett végre az is, hogy a társaság a Duna melletti folyókon is a hajózási szolgálatot fentartani köteles. Mindezen az állami segélyt kétségtelenül minden újabb pótszerződésben terhesebbé tevő egyezmények folytán a társaság biztosítási öszszegek fejében tényleg és valósággal a következő összegeket vette át: 1858-ban . .2.435,690 frt 82 kr. 1859-ben . .1.494,905 79 1860-ban . . 523,872 7799 1861-ben . . 776,393 7724 71 1862-ben . .1.179,498 7744 1863-ban . . 960,097 77 19 71 1864-ben . . 28,642 7753 71 1865-ben . .1.133,263 7 48 77 Összesen 8.532,363 frt 78 kr. és miután ezen összegnek 4% kamatja 1868 ik évi decz. 31-ig 2,179,546 frt 93 krt tesz ki, a társaság az említett időig az államtól összesen 10,711,916 frt 78 krt vett át. Ez azon összeg, melylyel az 1869. és 1870- ik évi kamatokon kívül a társaság, mint átvett előleggel tényleg tartozik, és melyet az 1880. évig beveendő évenkénti jövedelmi feleslegekből visszatéríteni köteles. Ennek ellenében azon jövedelmi fölösleg, melyet a biztosított tiszta jövedelmen fölül az egyes üzlet évek a társaságnak hoztak a következő években a következő összegeket mutatja: 1866 . .... 546,892 frt 66 kr 1867 . .... 1.337,528 „ 80 „ 1868 . .... 1.466,340 „ 13 „ Összesen 3.350,761 „ 59 „ és miután — mint most már tudva van, — az 1869-ik évben a tiszta jövedelmi felesleg 677,430 forintot tett ki, ezen összeggel együtt összesen 4.028.191 forint azon összeg, melyet a társulat a szerződés megkötésekor illetőleg a jelen törvényjavaslat előterjesztésekor, mint oly jövedelmi felesleget vett be, melylyel az 1856-ik évi 546,892 frt 56 kr. kivételével, a mely összeg a társaságnak 1867. július 4-iki szerződésben kamatnélküli használatul hat évre átengedtetett, a kapott biztosítási előlegek törlesztését kellett volna eszközölnie, melyekből azonban eddig semmit sem törlesztett. Nem lehet tagadni, hogy az államra ma már nem áll egészen ily kedvezően a számítás, mert az 1870-ik üzleti év a társaság előleges közleménye szerint 11.328,212 frt 18 kr. nyers bevétel és 12.273,632 frt 54 kr. nyers kiadás mellett, amely összegben természetesen a részvénytőke 8°/o kamatai is foglaltatnak: 945,420 frt 36 kr. hiányt mutat fel, melyet az államnak pótolni kell, és így ma a társaság által bevett tiszta jövedelmi feleslegek, melyek az állam által kiszolgáltatott előlegeknek visszatérítésére fordítandó 3.028.771 frtot tesznek ki. Ezen adatokat vélte a pénzügyi biz. a beczikkelyeztetni szándékolt szerződésnek főrészéregarantiális viszony megszüntetésére vonatkozólag kiemelendőknek ; ami a szerződés másik részét a pécs-mohácsi vasútnak visszaváltási ügyét illeti, a bizottság erre nézve is mindenekelőtt szükségesnek tartja előadni, miszerint a kormány az 1853. július 20-án kelt szerződés értelmében kötelezte magát Mohácstól Pécsig a dunagőzhajózási társaság kőszénbányájáig egy teljesen az állam tulajdonát képező vasútnak kiépítésére oly módon, hogy a vasútépítés költségeit és pedig minden ellenőrzés joga nélkül kiszolgáltatva, egyedül a társaság tartozott viselni, viszont az építési költségek teljes törlesztése czéljából és a társaságnak ez általi teljes kielégítése mellett az állam a vasútnak üzletét és bevételeit 45 évre átadta a feltételek alatt, hogy az al- és felépítményen kívül minden üzleti eszközt a társaság tartozott beszerezni és fentartani. Ezenkívül a díjszabályozás megállapításának jogát az állam fenntartotta magának, és az építésre fordított költségeket a 45 év lefolyása alatt a társaság törleszteni tartozott; e szerződés szerint 45 év eltelte után a pálya minden hozzátartozandóval, kárpótlás nélkül jókarban az államnak lenne átadandó, egyedül a fundus instructus becsértékben megváltása esnék az állam terhére ; végre a kormány fenntartotta magának a jogot, hogy a 45 év letelte előtt is a pályát félévi felmondás mellett bármikor viszszaveheti, úgy hogy az építési költségeknek a megállapított 45 évi törlesztési terv szerint nem törlesztett részét a társaságnak megtéríteni tartozik. E feltételekben később fontos változás történt, amennyiben az 1861. deczember 3-diki egyezmény szerint az üzletnek a társaság részére 45 évre átengedett tartama az 1858. évi decz. 1-ső napjától, mint a pálya átadási napjától számítandó 90 évre terjesztetett ki. Ennek megfelelőleg hosszabbittatott meg 90 évre a törlesztési határidő is, és alakíttatott át az államra sokkal terhesebb módon a törlesztési terv is. felőink ! Mióta legszentebb kötelmük mellőzésével, három évi megbízatás lejárta után vonakodtak visszaadni a népnek, a néptől nyert jogot: azóta a Nemezis üldöző keze gyakran annyira összezavarja előbbi tiszta látásukat, hogy folytonos tévedésükben most már azt sem veszik észre, midőn a haladókor előtt önnön kezeikkel sütik saját homlokukra a visszaesés szégyenbélyegét ! — Valóban, pirulnunk kell egymás előtt," hogy emberi alakot viselünk; vagy hát csakugyan nem vagyunk egyebek, mint a természet által nemesítve idomított majmok? Így vagyunk a főispán fogadtatásával is, midőn egyes ellenzéki képviselők első zavarban buzgólkodtak azon, hogy a tüntetésszerű ünnepély emelése által eddigi képzelt „rosz hírnevüket“ megcáfolhassák, nem kíméltek áldozatot, hogy városunk részéről értelmiséget és lojalitást fitogtassanak úszófénynél; a rendezőség erre nézve meg is tette a magáét, s mikor a főispán megérkezett, volt elégnél több taraczkozás, fáklyásmenet, banquett, víg zeneszó, rezgő dal és egyéb mulatság. És ez mind szép volt, csak elvi szempontból lehetett ellene kifogást tenni; azonban alig hogy a főispán távozott, az elnémult taraczk, zene és dal szavát most már a számlakövetelők zsidaja váltotta fel, mert a bőkezűnek mutatkozott rendezőség között nem foghattak egyetlen fizetőt is. És most a dáridók a zsíros számlákat megint csak a sorvadó városi pénztár nyakába sózták ; ott van a mozsarírzók számlája 18 frt, az éneklő dalárdáé 62 frt, a zenélő czigányoké 75 frt és így tovább. Most csak az a kérdés merül fel, hogy az adózó közönség el fogja-e tűrni, hogy eme kiadások fedezésénél ismét ő vonatott a credóba; mert hogy valakinek joga legyen a közönséget ily célokra megadóztatni, az józan ész előtt kérdés tárgyát nem képezheti. Az idei termésünk egyátalán silány, az aratás eredménye sehol sem üti meg még a legmérsékeltebb számítást is; a szőlő, a folytonos szárazság folytán már fonnyadni kezd. Péter Pál, fejsze csakugyan Groheé-e,miután ez azt tagadta. Megfoghatlan volt előtte, hogy Grohes fiai — ha csakugyan ők voltak volna a gyilkosok — oly vigyázatlanok lettek volna a gyilkossági eszközt, mely pedig legnyiltabban tanuskodhatik ellenük, maguktól eldobni, holott egyéb nyomokat oly ügyesen el tudtak csinálni, hiszen nem igen nagy előrelátási tehetség kellett volna Grohe részéről ahhoz, miszerint reá nézve jobb leend, ha a fejszét minden legcsekélyebb vérnyomtól megtisztítva haza viszi. De Baum ezen nézeteivel a népnél a legnagyobb ellenmondásra talált, az hozatván fel ellene, miszerint a legtöbb gonosztevő követ el valami irányban egy csaknem megfoghatatlan vigyázatlanságot. És zokon vették tőle, hogy bebizonyított gonosztevőket védelme alá fog. Befogatásuk után Grohe és fiai a meggyilkolt hullájához vezetettek, ahol azonban a legteljesebb nyugodtságban maradtak. Senkinek sem tűnt fel ezen nyugodtságuk és csak annak bizonyítékát vélték abban feltalálni, hogy azok végképen megátalkodott gonosztevők, kik számtalanszor követtek el gyilkosságot, és annak következtében az általuk meggyilkoltakkali szembeállításukkor sem vesztik el nyugodságukat. Mindhárman makacs tagadták,hogy a tettnek bármi csekély részben is részesei lennének, azt azonban az öreg Grohe a legelső hivatalos kihallgatásban bevallá, hogy a neki elé tartott fejsze az övé. A vizsgáló bíró azon kérdésre, hogy mi okból ijedett oly igen meg a fejsze éleibe mutatásánál, s miért nem akarta mindjárt mint sajátját elismerni, azt válaszolá: a vérnek látása sodrából kihozta. A nála megejtett házmotozásról s ama pontosságról, amelylyel a rendőrség egész telkét és annak környékét átkutatta, azt a következtetést voná, miszerint ő vagy fiai ellen gyanút táplálnak. Igen természetes tehát, hogy a véres fejsze megpillantásánál megijedve hátrált vissza, s ezen első rémületében tagadta csak, hogy a fejsze az övé. Habár jól tudta, hogy fiai sem az előtte való estén, sem pedig az éj lefolytán a házat el nem hagyták; és habár ily tett elkövetésére eléggé elvetemülteknek nem tartja őket, mégis fejszéjének a rendőr által véres állapotbani előmutatásánál némi nyugtalanság támadt benne, és csak az e miatti zavarában tette azt a végzetteljes nyilatkozatot, mintha a fejszét nem ismerné. V . . . lakossága természetesen ebben is vétkességének bizonyítékát látta, csupán az a kérdés nem volt előttök még tisztában, hogy váljon Grohe fiaival együttesen, vagy csak ő maga — vagy harmadik esetben a fiúk maguk követték-e el a gyilkosságot ? E kérdésre határozottan felelni nehéz feladat lett volna, miután mindhárman állhatatosan tagadtak. A vizsgálat által azonban legalább az idősebb fia , Vilmosnak a gyilkosságbani részvétele bebizonyultnak látszott, amennyiben annak jobb ingujján egy vérfoltocska fedöztetett fel. Ehhez járult még Vilmosnak e felől először tett azon nyilatkozata, miszerint a vérfolt mi módon kerülhetett ingébe, nem tudja, és csak nagy sokára akart neki eszébe jutni, hogy a gyilkosság elkövetése előtti napon tyúkot ölvén, a vérfolt azáltal juthatott ingébe. Sokkal nyíltabban viselte ezen vallomás, homlokán a valótlanság bélyegét, mintsem valakinél a legkevesebb hitelre talált volna. Vilmos bűnössége legalább kétségtelenül be lett bizonyítva, és most már mindenkinek úgy rémlett, hogy a két testvér között csakugyan ő volt a gonoszabb. A három fogoly elleni vizsgálat, — kik elkülönítve három különböző, s egymással semmi összeköttetésben sem álló szobában ültek — elkezdődvén, rendszeres folyamát vette. V. . . . lakosainak a vizsgálat igen lassú menetűnek tetszett; ha az ő akaratjuk szerint menenci vala, a három rabbal igen röviden kellett volna elbánni, miután — szerintük — bűnösségük felett semmi kétség sem foroghatott fenn, és a hatóság késedelmezése felől a városban igen rászólólag beszéltek. A rendőrség a meggyilkolt tulajdonát képzett elrablott tárgyak utáni nyomozását szakadatlanul tovább folytatta, anélkül, hogy azokból legcsekélyebbet fedezett volna is fel, s oly dolgokhoz keresett tanukat, melyekhez átalában az ilyenek egészen fölöslegesek voltak. Úgy a többek közt tanukat keresett fel annak bebizonyítására , hogy a fejsze csakugyan Groheé, holott pedig azt már maga sem tagadta. Csak egyedül Baum ügyvéd bátorkodott még az elfogottak bűnösségén kételkedni. Behatóan tudakozódván azon rész hit, amelyben ezek állottak, miképeni eredetéről, a legkevesebbet sem talált, ami ezen részhírnek alaposságáról tenne tanúbizonyságot. Az öreg kertész — az igaz — mogorva és heves természetű ember volt, de ezen természete, a már évek óta ellene táplált gyanú következménye is lehetett. Szép kis vagyonnal is bírt, de tekintve, hogy mindig szorgalmatosan dolgozott, s takarékosan élt, azt a legigazságosabb után szerezhete. És elvégre egész vétke csak abból látszott állani, hogy közvetlen ama hírhedt erdő szélén lakott. Baum ezen tett tapasztalatait leplezetlenül kimondotta, de avval nemcsak heves ellenmondásra talált, hanem még ellenséget is szerzettmagának általa. Tovább egy negyedévnél ült már ezen három férfiú a vizsgálati fogságban, s minden kísérlet őket vallomásra bírni, — vagy többszöri kikérdezés által ellenmondásokba bonyolítani — meghiúsult. Szintúgy azon remény, miszerint az elkülönített szigorú magányfogság talán porhanyóbbá teendi őket — semmivé lett, sőt inkább heves természetük mindjobban növekedett, s végre csak békázottan lehetett őket a vizsgálóbiró elé vezetni. Sajnálatos módon nyilatkozott V. . . város lakosainak gyűlölete, Grohenek már idős neje, s annak egyetlen leánya ellen. Nyíltan kimondták, hogy ők is bűnrészesek s senki sem akart többé zöldséget tőlök venni, azt hivén sokan, hogy a meggyilkolt gabonakereskedő vérével vannak áztatva azon kelfejek s egyéb főzelékfélék, mik Grohe kertjében tenyésztetnek. Mindhárom fogoly az előleges vizsgálatoknál összhangzólag kinyilatkoztatta, hogy a fejsze a gyilkosság előtti napon még a faszínben volt, hogyan jöhetett az onnan ki, mindhárman megfoghatatlannak mondták. Egy idegen pedig onnét nem vihette ki azt, mert annak közelében egy igen éber és vad kutya lévén lánczra kötve, mely ha idegen csak az udvarra lépett is, heves ugatása általfigyelmessé téve a háznépet. Végre egy fél év eltelte után az elővizsgálat befejezettnek nyilváníttatván, meghatároztatott a nap, a melyiken a három fogoly nyilvános esküdtszék elé lesz állítandó. A vádlottak minegyikének volt egy hivatalos védője, Baum ügyvéd, mint a háromnak privát védője kért felléphetni, mit a törvényszék neki meg is engedett , sőt a vádlottakkal egy előleges értekezés is engedtetett neki. Ezen elhatározása átalános neheztelést szült a városban, de ő csupán az igaz ügy érdekében vélvén cselekedni, a nehezteléssel mit sem gondolt. Eljött a meghatározott nap is. Ezen a napon V . - ben csaknem oly izgatottság uralkodott, mint mikor a gyikosság hire elsőben terjedt el a a városban. A polgárság rendkívüli feszült figyelemmel várta az esküdtek verdiktumát, habár semmi kétségük sem volt, miszerint mindhárman el fognak ítéltetni, hiszen szerintünk az egész táj közbiztonságának érdeke követelte azt. Az esküdtszéki terem karzata, a legutolsó helyig zsúfolva megtelt kiváncsi hallgatókkal. Az esküdtek rendszeres kisorsolása után, a törvényszék elnöke rövid megszólítást intézett hozzájuk, amelyben oda nyilatkozott, miszerint vádlottak ellen általános , és reájuk nézve súlyos előítélet van elterjedve, amely azokat már előre elítéli, még mielőtt a bizonyítékok, melyek vádlottak ellen vagy mellette szólnak, fel vannak hozva. Figyelmezteté az esküdteket, minden előítélet félretevésére, és hogy csak tisztán a tárgyalás folyamában nyert meggyőződésük szerint határozzanak. A hallgatók közül némelyiknek, az elnöknek még ezen szavai is, pártosoknak és csak a három „gonosztevő“ javára mondottaknak látszottak lenni. Ezek után a három vádlott a terembe vezettetett. Már több egy fél évnél most láthatták először egymást, és megijedni látszanak, észrevévén egymáson a változásokat, melyeket a hosszú fogság rajtuk előidézett. Arczuk halavány volt, szemeik beesettek, de mégis daczos tekintettel jártatták őket körül a teremben. Indulatos s durva természetük a hosszú magány fogság alatt sem változott meg, sőt inkább minden szónál kirívóbb volt mint azelőtt. Legelkeseredettebben az öreg Grohe tekintett körül, s belső düh által ösztönöztetve ökölre szokta kezeit. A karzati publikum szerint még soha sem lehetett talán gonosztevő arczából és eszméiből bűnösségét oly világosan kiolvasni, mint ezen hároméból lehetett. A tárgyalás megkezdődött. A rablógyilkosságról szóló vád, egyedül csak Vilmos ellen lett intézve; atyja és testvére csak mint a gyilkosság tudói s bűnrészesek lettek vádolva. Vádlottak, bűnösségöket ez alkalommal szintén avval a makacssággal tagadták, mint azt az elővizsgálatnál tevék. Sem az elnök, sem az államügyész, elég ügyesen tett keresztkérdéseikkel, nem bírtak tőlök a vallomásnál csak egy ellenmondást is kicsikarni. „Raffinirozott gonosztevők ezek,“ vélekedett a hallgatóság. (Vége következik.) MAGYAR ÚJSÁG, 1871. SZEPTEMBER 16. Megyei élet. Pécs, szept. 12. A közelmúlt keletű külföldi és hazai lapok közleményei szerint, a pápa csalhatatlansága mellett újabban 13 magyar püspök küldött nyilatkozatot Rómába; a fatális 13 szám között méltó helyet foglal el a pécsi püspök is, kit városi képviselőink — egyenes ellenzés után — a tegnapi közgyűlésen díszpolgárságra emeltek. E szerint tehát demokrata szellemű (?) városunk, az országos botrányt ez egyszer iker alakban szülte meg, mert a vízözön előtti eszméknek eme két rokonfaju kinövését oly csekély időköz választja el egymástól, hogy a diszpolgárosítás tényezőjeként első helyen a csalatkozhatlansági nyilatkozat emelkedik a felszínre, s így a diszpolgárosítás által püspökünk korszerűtlen cselekménye ma már nem csupán a jutalmazás , hanem a szentesítés látszatát is magán viseli. — Szegény képvi KÜLFÖLD. Napoleon titkos irataiból. A nemzeti védelem kormánya, mint tudva van, bizottságot küldött ki, mely a császári levelezés rendezésével és közzétételével már bele engedett tekintenünk a tuiberiák utolsó lakójának hazugságok és árulásoktól duzzadt ügyeibe. A mexikói expeditióra vonatkozólag is már jó csomó került a nyilvánosságra, hanem még távolról sem merítették ki annak történetét. Most az egész ügyre vonatkozó iratok rendezve vannak s az ujabban közzétettekből egy párt olvasóinknak is tudomására hozhatunk. 1864-ig az iratok nem tartalmaznak semmi fontosabbat. Ez évi ápril 4. és 5. napjairól ellenben az akkori bécsi követ Grammont herczeg kezétől két érdekes levél van köztük. Mind a kettő Fleury tábornokhoz van intézve s igy hangzik: Bécs, 1864. ápril 4. Tábornok ur! Ferencz József császár ma a főherczegtől , (Miksától) levelet kapott, mely tizenkét órával előbb küldetett el mintsem a főherczegnő útnak indult s némi tekintetben a titkos reversálist illetőleg, mely hivatalos lemondását megsemmisitené, ultimátuma látszik lenni. E levél igen rosz benyomást tett s azok után, miket láttam, meg vagyok győződve, hogy a császár határozata e részben megdönthetően. Azt hiszem, hogy ő felsége nagyon meg van sértve azon makacsság miatt, melylyel testvére követeli azt az okmányt, melyben ő a császár egy magához épp úgy mint öcscséhez és Ausztriához méltatlan csalást lát. A főherczegnek erről le kell mondania, még pedig mielőbb, mert ha ez okmány a hosszas halogatás folytán nyilvánosságra jutna, jó hire s talán becsülete is szenvedne alatta. A főherczeg s neje vagy gyermekeinek biztosítását illetőleg azt állítják, hogy a családi statútum és a császár intézkedik. A császári trónhoz való jog kivételével minden egyéb megmarad nekik. Véleményem szerint a főherczegnek nincs semmi reménye azon eshetőleges jogokhoz, melyek annyira szívén feküsznek. Mindenesetre véget fogok vetni a dolognak, amint ön is kívánja. Császárunkat nem szabad igy várakoztatni. Szinte kezd illetlennek lenni a dolog. Fogadja stb. Grammont. Bécs, 1864. ápril. 5. Tábornok úr! Saint-Ferréol utazását felhasználom, hogy önnek egy némelyet megírjak. A főherczegnő beszélt a császárral s ma este tudósította Hidalgo urat tett lépéséről. Azt mondá neki: „Úgy hiszem, hogy mindent kiegyenlítettem, de még nem mondhatok határozottat semmit.“ Hozzá kell tennem, hogy a császár ma délelőtt sokat dolgozott minisztereivel. A minisztertanács leendő eredményét még nem tudhatom, de annyi bizonyos, hogy a titkos reversálisokhoz a beleegyezés nem fog sikerülni. E reményről a főherczegnek már le kell mondani. Ha ő fensége úgy tudná mint én, hogy e halogatás mily hatással van a közvéleményre, véget vetne a viszálynak s mielőbb utaznék. Minden, de minden jobb rá nézve, mint az, hogy az ügyet hozza halasztja. Ha holnap valamit megtudok, táviratilag fogom önt értesíteni. Fogadja stb. Grammont. Az 1865-ik levelekből de la Pierre urat Napoleon pénzügyi mindenesét ismerjük meg, ki mellesleg mint a tuilieriák emberének főkéme és czinkosa figurái. Az évi máj. 11-éről így ír a császárnak Mexikóból. Az előrelátott helyzet ma már ténynyé vált. Az eredmények, melyekhez a mexikói császár makacs útja vezetett, létesültek. A népszerűség helyett, melyet neki, az ismeretlenek szereztek, a császár ma azokra nézve, kik meghívták, a gyűlölet tárgya, azokra nézve pedig kik visszautasították, a nevetség és gúny czéltáblája. Ez időben Napóleon már elveszettnek hitte a mexikói császárság ügyét, különben senki sem mert volna hívei közül ily kép írni neki e tárgyról. Párisi dolgok. Páris, szept. 12. A császárság bukásának egyik legszerencsésebb következményének a Siécle az adók komoly hovafordítását tartja. III. Napóleon alatt a kiadások négy vagy öt különböző költségvetésre osztottak fel, hogy a hiányokat növelő zavart idézzenek elő. Volt akkor rendes, rendkívüli, rendkívüli bevételeket illető és egy javított költségvetés, melyeket Thiers igen taiálóan azon kis hajókkal hasonlított össze, melyek egy kikötőben a nagyobb hajók terhének egy részét veszik át, hogy azok a veszélyes helyeken át mehessenek. Az „Union libérale et democratique de Seine-et-Oise“ a Seine-et-Oise megyék praefecturájából eredő igen érdekes okmányt közöl. Ez Vilmos német császár a präfekturai épületből való eltávozása után ott talált bútorok jegyzéke, mely Normálul báró praefecturi tanácsos által készíttetett és a következő pontokból áll. A porosz és német sereg 1870. szeptember 19-én vonult Versaillesba. A korona herczeg körülbelül 14 napig lakott a praefecturi épületben és ezt ezután király atyjának engedte át. 1871. márczius 7-én ismét átvettük a praefecturát és Laurent Hanin, másodsegéddel vizsgáltuk az elfoglalt szobákat, melyekben hihetlen rendetlenség és piszkosság uralkodott. Következik ezután az elveszett tárgyak jegyzéke. Egyik arany gyertyatóról az áll, hogy azt, Vilmos császár emlékül vitte magával. Az új radikális lap Rossel halálra ítéltetése alkalmával a következő kissé sophistikus szarvasokoskodást állítja fel. Rossel a katonai büntetőtörvény 238 §-a értelmében, mely „az ellenséghez való átszökés a halálbüntetést teszi, halálra ítéltetett. Ha Rossel azért büntettetik, mert a felkelőkhöz ment át, a szakasz oly esetben alkalmaztatik, melyre nem érvényes. Ha azonban az elítélés ellenséghez való átszökés miatt történt, azzal a kommunet háborút vezető félnek ismerik el. A felülvizsgáló tanács ítéletét nagy feszültséggel várják. Freycinet Károly, a már nyilvánosságra jött és a franczia keleti hadseregről szóló mű szerzője, az első példányt Gambettának a következő ajánlással küldte meg: Gambetta Leo úrnak, a nagy hazafinak, ki a védelem lelkét képezte, a miniszternek, ki engem műve mellé tett barátomnak, kinek emlékezetre méltó tetteit szerencsés voltam ecsetelhetni. Azon szigor jellemzésére, melylyel Párisban még mindig tartják fenn az ostromzárt a következő történet is szolgál Motta Gyula, ismeretes socialista, falragaszok utján akarta a közönség feltudatni, hogy ő, Mottu, az ostromzár megszüntetése után egy Le Radicale czímű lapot