Magyar Ujság, 1872. június (6. évfolyam, 123-147. szám)

1872-06-02 / 124. szám

Vasárnap, az ork­essztoi iroda: Lipót-utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap szellemi részét ilete minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fo­gadtatnak el. ICíncia-h­i­vatal: Lipót-utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közlemény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdet­mény­ek. ess­mzm 4 V/ -»i Jtrf masm*» 104. POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. ■^nTftfi. M VI. évfolyam. mmmmmSmA..mSSSSSSiSmi... 1872. junius 2. Elot­ssofówl Ax­ : Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva: Egész évre....................................20 frt — kr. Félévre.........................................10 „ — „ Negyedévre...................................5 „ — „ Egy hónapra....................................1­9­70 „ Egyes szám ára 10 kr. Hirdetőisl­oíj s 10 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr többszörinél 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésőr külön 30 kr. Nyílt tér: 6 hasábos petitsor 25 kr Fgest, junius 1. Politikai szemle. A franczia nemzetgyűlés 28-ki ülésében folytatá a hadseregre vonatkozó javaslat tárgyalását. Első szónok Denfert-Rockerau ezredes volt, ki azonban nem oly jó szó­nok, mint katona. Beszédét, mely a kato­­nai fegyelemről igen furcsa elméletet állí­tott föl, a ház folytonos félbeszakításokkal kisérte. Changarnier tábornok igen élesen megtámadta ez elméletet s azt mondá, hogy a fegyelem az engedelmesség alapja a hadseregnek. A katona előtt a tiszt le­gyen az élő törvény. „Ha engem decz. 2-án elfogtak — mondja az öreg tábornok — nem azokat teszem felelősekké, kik az el­fogadást végrehajtották, hanem a hadügy­minisztert ; ők csak kötelességüket teljesí­tették, midőn engedelmeskedtek.“ Utána Aumale herczeg szólt, hosszasan, de új esz­mék nélkül. A deportáltak első szállítmánya a „Da­nae“ hajón már elvitorlázott Új-Caledonia felé. E hajón voltak Assy és Régére ismert commune tagok is. A hajóraszállás a legna­gyobb rendben ment végbe s csak egyszer­­másszor hangzott a foglyok sorából az „él­jen a commune“ kiáltás. Assy az utazás tartamára a deportáltak közös ebédjeinek felügyelőjévé neveztetett ki. Azt kihíresz­­telték, hogy a foglyok közül sokan roppant pénzösszegeket visznek magukkal. Ez nem igaz; Assy, ki aránylag gazdag ember, csak 90 francot és egy arany órátt vitt magával. A „Danae“ a jó reménység foka körüli úton megy rendeltetése helyére, míg a de­portáltak ellátásához szükséges anyag a rövidebb suezi után szállíttatik el. Azon hír, hogy a „Guerriére“ hajó Rocheforttal s más elítéltekkel kész az indulásra, korai­nak bizonyult. A német kormány már végleg kimutatta az 1870—71-diki háború költségeit. Német­országnak a háború összesen 231,091,334 tallérjába került. A francziák csak most ké­szítik számláikat s még nem fejezték be egé­szen. A háború utolsó négy hónapja 1870. okt. 12-től 1871. febr. 10-ig 874,015,000 frankba került. De ide Páris költségei, me­lyek a contributióval együtt mintegy 600 millió frankot tesznek, még be nem szá­­mítvák. A birodalmi gyűlés ülésszaka állítólag e hó 14-én fog véget érni. A császár maga tart trónbeszédet. Az ősz Vilmosról írják különben, hogy e hó 15-én fürdőre utazik. Kossuth Ferencz levele: Nagy érdemű bizottmányi Elnök uri és Sz.­Lörinczi balpárti választók ! Őszinte megindulással vettem meg­emlékezésüknek és barátságuknak azon új jelét, melyet e kerület hal­párti bizottmánya tiszteletbeli elnöké­vé lett megválasztatásommal adtak. Fogadják ezen megtiszteltetésért, szívből eredő köszönetemet! Miután Helfy Ignácz barátom újon­nan fellép e kerületben, újólag felhí­vom önöket, hogy ő reá szavazzanak, és ismételve ajánlom őt e kerület vá­lasztóinak, mint szilárd jellemű, tisz­ A MAGYAR ÚJSÁG TÁRCZAJA. — 1872. junius 1. — Egy szegény ember szerelme. — Jávai beszély. — (Vége.) Végre Saidjah Bataviába érkezék. Egy gazdag hollandus házában csakhamar fog­lalkozást lelt, mert az oly javas, ki nem volt még európainál szolgálatban, nagyon kere­sett, miután még nincs elrontva. — Saidjah nagy s erős lett, mert minden nap enni ka­pott, mi falujában nem történt meg mindég. Megtudta magát kedveltetni, s haja kocsis lánya kezét megkéri, bizonyos lehetett vol­na, hogy nem fogják elutasítani. Bérét föl­emelték s apró ajándékok sem hiányoztak, mert meg voltak vele elégedve. Mevrouw neje Sue egyik regényét olvasta, s vala­hányszor Saidjaht látta, mindég eszébe ju­tott Djalma herczeg. A lányok is megérték, hogy a jávai festő Radhen Saleh Párisban miért aratott annyi győzelmet. Miután Saidjah a hollandus házában há­rom évig szolgált, elbocsájtatását kérte. — Háládatlannak tartották ugyan, de nem akarták visszatartani s Saidjah vig kedély­­lyel indult szülőföldjére. Egy vékony bambusznádban volt útleve­le­s a bizonyítvány, a melyet ura jó magavi­selete felől kiállított. Egy más nádban, a melyet szijra kötve mellére keresztbe téve hordott, valami nehézkes látszott lenni, de Saidjah e nád nyomását szívesen tűrte, mert húsz darab nehéz arany volt benne s e pénzzel három bivalyt vehetett. Mit fog Adinda mondani. Oldalán ezüsttel kivert kris csüngött, s ennek foggantyuja gondo­san el volt takarva selyem szövettel, mert művészi fa faragvány volt. A vászontarisz­nyában, mely csípőjén lógott, ezüst övet őr­zött, mely finom ezüst darabokból volt ösz­­sze­rakva. Az év persze, hogy rövid volt — de hisz Adinda oly karcsú. Egy kis sé­ta keblű, tevékeny és tehetséges, jó hazafit. Engedjék e felhívásomat és ajánla­tomat indokolnom. Teszem ezt, nem mintha fontossá­got helyeznék igénytelen nézetem nyilvánítására, de mivel önökhöz szó­­lanom mint bizottmányuk t. elnöké­nek, kedves kötelességemmé vált, melyet annál örömes­ebben teljesítek, mivel úgy látszik, ellenpárt szerve­ződik Szt.­Lőrinczen, melynek czélja e kerület következetességét megha­zudtolni. A jobboldali szent­lőrinczi válasz­tókhoz is szólok tehát, nem csak önökhöz! Mielőtt önök szavaznának, gon­dolják meg jól, a képviselőválasztás mily fontos mozzanat oly ország vi­szonyaiban, melyben a képviselő hi­vatva van, sarkalatos jogokat védel­mezni, és elveszett vagy feladott jo­gokat visszaszerezni. Sok választón hazánkban, könnyel­műen veszi ezen polgári kötelességé­nek teljesítését. Sokan percznyi élvezetért, néme­lyek egykedvűségből, némelyek is­mét megbecstelenítő bérért oly irány­ban szavaznak, melyet nemcsak mint hazafiaknak, de mint egyes egyé­neknek is, lehet, és lesz okuk meg­bánni. Minden egyes választás fontos­sággal bír; s a többség alkotásá­ban minden egyes választás mint tényező szerepel, s az egyesekből alakuló többségtől függ hazánk sorsa, nemzetünknek, magunknak a válasz­tóknak jóléte. Drágán fizeti meg a választó kö­­zönbösségét, percznyi élvezetét, vagy ha szégyenletesen elfogadá, a lélek­­vásárlás zsoldját, tízszeresen fizeti meg a csekély összeget, melylyel lelkiismeretét terheltetni engedi, — ha oly követeke­t küld az ország­gyűlésre , kik veszélyes és ter­hes törvényeket alkotnak. Nem csak hazája, de anyagi jó­léte is szenved általa a választónak, mint szenvedett az utóbbi két ország­­gyűlés alatt hozott számos törvény által, így például, nem szavaztatott vol­na meg a közösügyes quota, mely­lyel hazánk az osztráknak adózik; nem fogadtatott volna el oly állam­­adósság egy része, mely érdekeink ellen köttetett, s melynek milliói fegyveres megtámadtatásunkra köl­tettek alig 20 év előtt, ha más irány­ban szavaztak volna a választók. És most maguk a jobboldali vá­lasztók is fizetik ezen milliomok fejé­ben az adót, míg hazánk mivelődé­­sére , anyagi és szellemi erői­nek érvényesítésére , önmagunkra, iyem táskában, melyet zsinóron függve szi­ve közelében viselet, egy szárított melatti volt. Lehet-e csodálni, hogy Saidjah sokáig sehol sem időzött, hogy ama jó ember háza előtt, ki őt három év előtt a szalmakalap fonásra tanitá, elhaladt s nem ment be, hogy a lányoknak, kik a szokásos üdvözlettel, hová ? honnan ? fogadták, csak röviden fe­lelt s serényen tovább haladt. Lehet-e cso­dálni, hogy azok szavait, kik az után talál­kozva vele darabig együtt haladtak, kevés figyelemmel hallgatá, hogy közömbösen fo­­gadá a hírt, hogy a kerü­letfőnök, a­kinek kerületéhez tartozott az a falu is, hol Said­jah született, nyilvános utczai rablás miatt két heti házi fogságra lön ítélve. Nem, lelke előtt szebb képek lebegtek. A felhőkben a ketapontát kérése, a mely alatt őt Adinda várta — de a fa még na­gyon messze volt. A levegő után kapott, mely őt körülvevé. S ha szemeit pillanatra behunyta, látni vélte őt, a mint előtte állt s nagy sötét szemeivel rá nézett, a mint orr­­czimpáit könnyedén fölvoná, a mint azt gyermekkorában szokta tenni, ha Saidjah ingerkedett vele. Igen, Saidjah teljes bájá­ban látta, látta a mint a könnyű ruha, me­lyet maga szőtt, karcsú derekát körül fog­ta s hullt alá egyszerű ránczokba kis lá­baira. Nem, Saidjah nem hallá a vele találko­zók mit mondtak neki. d­e más hangokat hallott. Hallani vélte, a­mint Adinda mond­ja : Isten hozott, Saidjah ! Rád gondoltam a rokkánál, szövőszéknél s a rizstörzsön ter­mett rizskölyüzésnél, melyre kezem három­szor tizenkét rovátkát vágott. Itt vagyok a ketapanja alatt, mert ez a meghatározott nap. Isten hozott, Saidjah, én nőd akarok lenni! E hangok hatoltak Saidjah lelkébe, s me­lyek megakadályozták az után találkozott vándorok újdonságait kellő figyelemre mél­tatni. Végre látta a ketapanfát, vagyis inkább messziről feltűnt az erdő, hol a fát megtalá­­landja. Még éjszaka volt, midőn az erdőbe érkezett, de kezével a fákat tapogatá, mig csak a feleslegből költhetnénk — ha volna felesleg, — mintha lehetne fe­lesleg, midőn minden egyes fillér, mely a nép adójából foly be, a mun­ka verejtékét képviseli. Ilyen következése van azon téves felfogásnak, vagy egykedvűségnek, mely a jelen uralgó pártot többségre emelte; — igy fizeti meg a választó tévedését, vagy ha erkölcstelenül, csábításért szavazott, saját megbecs­­telenitése bérét. Nem lehet egy választónak sem, szavazata fontosságát kicsinyleni; — nem szabad szomszédjára bízni a pol­gári kötelesség teljesítését, mig ő maga percznyi előnyt elfogad és élvez. Ez oly joggal mint te hagyod szomszédodra, hagyhatja szomszédod te rád, a kötelesség teljesítésének látszólagos önmegtagadással járó, de a valódi érdekekkel megegyező sze­repét ; s mindketten a rövid s er­kölcstelen jóért, évekig vagy élethosz­­szan bűnhődtök! Azon választót, kit meggyőződése vezet a jobb oldalra és úgy meggyőz­hetik moralitet a bekövetkezett és elvitázhatlan tények, mint meggyőz­heti az említett erkölcsteleneket, a rájuk nehezült anyagi teher. Most már nem következtetések és okoskodások, de tények után ítélhet! Érthető volt az 67-ben, hogy sok őszinte hazafi, ki a passiv ellenál­lásban kifáradt, bár látható, hogy en­nek morális hatása alig 20 év alatt, a végfelbomlás szélére és a kialkuvás keresésének kényszerére vezette az osztrákot-----------érthető volt, hogy sok őszinte hazafi elfogadá a 67-es egyezményt mint alapot, melyen odább haladhatunk, tágult légkörünk­ben beldolgainkat rendezhetjük, gaz­dagokká lévén, hatalmasokká lehe­tünk, és a jövőben jogfeladásból fej­lődött bár, de hathatós jog vissza­­szerezhetési képességre jutunk. Érthető volt, hogy a remények, bár helytelen felfogáson alapulónak, elcsá­bíthatták az önzéstelen honfiak egész tömegét. De most már tények bizonyítják (mit előre lehetett látni) hogy az elfo­gadott alapon csak hátra s nem előre haladhatunk. Természetes következésnek kell ezen hátramenést egyedül már azért is tekinteni, mivel sértés volna egy egész tisztelt pártra nézve, ha azt hinnék, hogy szabad önakaratból esnek egyik jogfeladásból a má­sikba. Ha szabad, önakaratból tennék ezt, polgártársaink egy igen tekintélyes részére rá kellene ütni a hazafiatlan­­ság bélyegét! végre egy fatörzsre akadt, a melynek kér­gébe mély rovátba volt vágva. — Ezt haj­danában fejszéjével Si-Panth vágta, a rosz szellemet elűzni, miért ez anyjának fog fájdalmat okozott s Si-Panteh anyja ezu­tán fájdalmától nem sokára megszaba­dult. — Ez volt a Saidjah által keresett fa. Egykoriban Adinda a melattit ez alatt nyújta át. A fa alá leült, s a csillagokat szem­­lélgeté, s ha ezek közül valamelyik hirtelen letűnt, Saidjah ezt szülőfalujába való visz­­szatérésre üdvözletőnek tartotta. Azt gon­­dolá, ha várjon Adinda alszik-e most s a hó­napokat a rizs szárára pontosan följegyzé-e? Oly annyira fájna az neki, ha a számításba megtévedt volna — hisz ez oly sok hónap — harminczhat! S arra gondolt, hogy atyja házában most ki lakhatik s lel­ke előtt fiatalsága vonult el, anyjára gon­dolt s kérdé magától, hogy mi lett volna Adindából, ha ama bivaly kevésbé hű s bátor ? Nyugodtan a csillagok eltűnését figye­lemmel kisérte, s minden csillagnál, mely az égről eltűnt, arra gondolt, hogy vala­mint keleten a nap mindig fölebb tör, úgy találkozása Adindával mindinkább közele­dik. Mert tudta, hogy az első napsugárral a ketapanja alatt lesz, ő reá várakozva. De miért nem volt Adinda itt ? Napkelte előtt pár órával nem siethetett volna-e fölhasz­nálni a boldog perczet, mely Saidjah lelkét három hosszú éven át fénysugárral tölté el. De haragra még nem volt oka, mert a nap még nem jött föl, a nap szemefényt az alvó földre még nem terj­eszte szét. A csillagok fénye mindinkább halványabb lett s el­ eltem­edez­­tek, az égboltozat a hegy orma mögött vilá­gosabb lett ugyan, keleten a felhőkön át mint a tüzes nyil czikázva tört elő a fény, de még­is eltűntek ama szürke fátyol mö­gött, mely Saidjah szemei előtt a nappalt elzárta. S körülötte mindinkább világosabb lett, a távolban már a falut szemlélhette , s Adinda ott pihent. Nem !­ö már nem aludt, hogy is tudott volna aludni, hisz tudta, hogy Saidjah vár reá. Az egész éjen át virasztott, s az éjfől­­e magunkat tisztáknak érezvén, mást ne gyanúsítsunk! A létrejött jogfeladások, logikai következményei voltak tehát az el­foglalt állásnak. A jobboldal, a kormány, sőt maga tisztelt honfitársunk Deák Ferencz is, szándékaiknál jóval odább sodor­tattak. Megkérdezhetnék önök magát a Deák-párt egykori érdemdús vezérét, ki most oly sokszor marad pártja ülésein kisebbségben, nem áll-e ő is oly messze nem csak 61-ben de még 67-ben hangoztatott irányától is, mint állt egykor a vérben fetrengő Robes­pierre, a halál eltörléséről álmodozó philosoph Robespierre-től. Egyébiránt­­, hogy a párt egyes tagjai jóval odább ragadtatnak saját akaratuknál s meggyőződésüknél a párt összege által, az nem csak app­­reciáció, hanem nyilvános tény. Hiszen köztudomású dolog, hogy gyakran a jobboldal magány­értekez­letében a párt számos része, a káros törvények ellen szavaz, de pártfegye­­lemből törvénynyé emeli az ország­­gyűlésen ugyanazon javaslatot, me­lyet meggyőződésből ellenzett, bár tudja, hogy az ellenzék száma az ellenzékhez csatolva többséget al­kotna az általa is károsnak vallott javaslat ellen. Még a tisztes Deák maga is, ily alkalommal távol tartja magát az üléstől, s így passivitásával erkölcsi­leg és oly felelősséget vállal, mint vállalnak párt fegyelemből meggyő­ződésük ellen szavazó párt felei. A párt fegyelemnek ily bámulatos felfogását hiába­ keresnék a világon akárhol! De polgártársaim­ ezen szomorú systémának oly gyakorlati eredmé­nyei vannak, melyeknek gondolko­zókká kellene tenni önöket. Parlamenti szervezetet akarnak önök hazánkban? — — választók akarnak önök lenni ? Tudják önök mi az alapja a modern parlamentarismusnak és követválasz­tásnak? Ezen alap, az ismert elvekkel bíró egyénben öszpontosuló személyes bi­zalom. És ime a jobboldali képviselő bár­mily elvekkel bír, melyek folytán vá­lasztóinak bizalmát megnyerő, ezen elveket alárendeli a párt fegye­lemnek ! Elvei tehát tényleg, eredményileg, nem léteznek! S minthogy a benne fektetett biza­lom személyes elvein nyugodott — e bizalom al­apja elenyészik; elenyé­szik tehát a modern parlamenti szer­vezet alapja is. A választó, ki ilyen képviselőre sza­ajtaját megkopogtatva, kérdezé, hogy lám­pája miért ég még s mosolyogva viszonzá, hogy fogadás kötelezi a kendőt a hónap első napjáig megszöni. Vagy az éjt sötétben a rizstörzsökön ülve tölté, s kis ujjaival a rovátkákat tapogatva számlálgatá , hogy meggyőződjék , hogy csakugyan harminczhat. S nyilván többször a számítást készakarva eltéveszté, újra meg­szerezhetni a kellemes megnyugtatást, hogy csakugyan háromszor tizenkét hónap múlt el, mióta Saidjaht utoljára látta. S hova tovább mindinkább világosabb lett. A felhő fátyolon kékesvörös vonal tört át s szélyeit tüzes fénynyel vonta be. Az ég­boltozaton villámok czikáztak s a levegő­ben újra tüzes oszlopok tűntek föl. De ezek nem estek le, hanem a sötét alapra tapad­tak, s fényök kisebb nagyobb gyűrűkben elveszett, ismét egymásba folyva; s fénysu­gár fénysugár után tört elő egymásba hi­­gyódzva s ismét szétoszlottak, s az ég sötét­kék alapján ezer s ezer színben világítva s ragyogva. Piroskék, ezüst, vérvörös s arany­sárga, tüzes szinpompában világítva, az el­sőségért küzdöttek ! Ez a napkelte volt, Adinda viszontlátása! Saidjah soha sem tanult imádkozni! De szentebb imát, forróbb köszönetét, mint a mi­nőt néma csodálkozása kifejezett, emberi nyelv soha sem nyilvánított. Nem akart a faluba menni. Adinda vi­szontlátása kevésbé tűnt volna föl előtte szépnek, mint a találkozás bizonyos tudata. Szemeit a vidéken jártatá­s számos hely, melyet megpillantott, lelkében a fiatalkori emlékeket költők föl. S ha­bár tekintete s gondolata ide-oda kalandozott is, azért sze­me mégis az ösvényre volt irányozva, mely a faluból a ketapantához vezetett. Minden a mit látott s hallott — Adinda volt. Bal­oldalról látta a mélységet, hol oly sárga a föld. Ott egykor a mélységbe egy fiatal bi­valy zuhant, s a falu férfiai erős köte­leken leereszkedtek , az állatot megmen­teni. De mindannyiuk közt legbátrabb Adin­da atyja volt. S kezeivel mily örömmel tap­solt, a mint a bivaly meg volt mentve — Adinda­ vaz, egy ismeretlen nézetben bízik meg; üres ivet ir alá; kéz kötötten adja magát át mások akaratának ; is­meretlen pártfeleiért, századik szom­szédjáért, kit nem ismer, soha sem látott, kezességet vállal; — ha töb­ben ezen ismeretlen századik szom­szédai közül terhes adósság fizetését elvállalják, implicite elvállalja ő is;­­ ha ezen szomszédai elhatározzák, hogy magukat lekaszaboltatják,megy összekaszaboltatni magát ő is. A korát túlhaladott József császárt halálos ágyán is kényszerítették őse­ink megsemmisíteni egész éltének gyakran bár üdvös irányú törekvé­sei eredményét, egyedül azért, mert őket, népeit gépekké alacsonyitá. Holott mai napon azon jobboldali választó, ki az ismeretes tények da­czára is a jelen kormánypártra sza­vaz, önkényt mond le emberlétének legszebb atributumairól, öntudatosan szűnvén meg ön irányú, ön meggyő­ződésű, ön lelkiismeretű, ön akaratú lény lenni. Lehetséges az, hogy ennyire elkor­­csosodtunk ?! De midőn ily erős oka van az ön­érzetes és meggyőződésből jobboldali szavazónak gondolkozni s habozni, eltekintve szavazata irányának min­den más közügyi eredményeitől, le­hetséges volna azt feltenni önökről t. sz. lőrinczi polgártársak , hogy épen most fognának beállni jobboldali vá­lasztóknak ? épen most állni be, mi­dőn elvitázhatlan tények bizonyít­ják, mennyire nem képes a jelen több­ségnek diktáló kormány ellenállani az általa teremtett helyzet fatális kö­vetkezményeinek. Mik ezen következmények külvi­­szonyainkban, s belügyeinkben ? Íme röviden elősorolom önöknek. Engedjék előbb a külviszonyokra mutatnom. Midőn a 67-es egyezmény hazán­kat Ausztria egyik felévé tette, s a birodalom többi részeit együttesen s akaratuk ellen a másik féllé alkotá, előre látható volt, hogy mi kötelez­tük magunkat, gátul szolgálni szom­szédaink nemzeti aspiratiói érvénye­sítésének. Önkényt vállalkozunk­ a mieinkhez hasonló jogok tiprására. Midőn tehát helyzetünk logicája, elvállalt szerepünk játszására kény­­szerítend, méltó gyűlölet fog eláradni szomszédainkban ellenünk. És ez be is következett. A­mint tudják önök, a múlt or­szággyűlés folyama alatt, a cseh nem­zet visszakérő történelme és kötései által szentesített jogait. A Lajtántúli minisztérium feléje hajlott, s az uralkodó nevében ígére­teket is tett a cseheknek. . De a keskeny ösvényen, mely a faluból a ketapanfához vezetett, senki sem jött. S Saidjáhtól jobbra, hol a pálmafák csú­csai a falu házai fölött előkandikáltak, egy­koriban Si-Denah ott esett le a fáról. Mily keservesen sirt akkor Si-Oenah anyja, mert a gyermek még oly kicsiny volt. Igen, na­gyon kicsiny volt, még Adindánál is kisebb s gyöngébb. S a keskeny ösvényen, mely a faluból a ketapanfához vezetett, még sem jött senki. Nyilván az éji virrasztás elfárasztó, ál­mos lett s elaludt. A faluba menjen-e ? — Nem, ez a hűség gyanuskodásához hasonlí­tana. Megszólitsa-e azt az embert, ki amott bivalyával földjét szántja? Nem, ez ember nagyon távol volt, kiáltását nem fogja meg­hallani, s Saidjah nem akart Adindáról be­szélni, felőle kérdezősködni — őt magát egyedül akarta viszontlátni. Bizonyára nem sokára el fog jönni — rebegő. Várni akart, várni . . . — De ha beteg vagy ha talán meg­halt ! Saidjah a meglőtt szarvashoz hasonlóan a földről fölugrott s az után, mely a keta­­pantától a faluba vezetett, hol Adinda la­kott, tova rohant. Semmit sem látott, sem nem hallott, s pedig hallhatta volna, a mint a falu elején az emberek kiáltozták ! Said­jah ! Saidjah! Az aggodalom vagy a nagy gyorsaság volt-e oka, hogy Adinda házát nem tudta megtalálni ? Már az egész falun végig ro­hant, ismét visszatért s újra a falu elején volt. Adinda házát még sem találta meg. Megállt s fejét mindkét kezével kétségbe­esve meglogá. — Részeg vagyok! — kiáltá gyönge hangon. S a falu asszonyai házaikból előjöttek, Saidjaht meglátták s fájdalmát megértették, mert tudták, hogy Saidjah Adinda házát keresi s tudták azt is, hogy a faluban ilyen ház már nincsen. Mert a midőn későbben P . . . k . . . ng kerületi főnök Adinda atyja bivalyát elvé­­teté, anyja bánatból meghalt s Adinda nő­vére is meghalt, mert nem volt, ki ápolta olna. Az atya, ki félt a büntetéstől, mely­be a cseh nemzeti aspiratiók, össze­ütközésbe jővén a 67-es egyezmény egyik alapelvével, az összes monar­chia kormánya a magyar miniszter­­elnöknek beavatkozását kikövetelé. A magyar miniszterelnök , bár­mennyire „fontos 11 ember lehet is sze­mélyesen, nem saját súlya, de azon nemzet hatalmának mérlegbe vetése által nyomott h­atározólag, mely nem­zet kormányának élén állt, beavat­kozása folytán a Lajtántúli miniszté­rium megbukott; a cseheknek már teljesülendő reménye meghiusittatott, s gyűlöletük méltán hazánkra hárit­­tatott. És ime mi, kik inkább szörnyű ,,de­­legátiv halált“ haltunk, mint halt ször­nyű víz halált „Csont a kóbor szí­nész“ mint sem hogy a „raixrátba“ belemenjünk, most mi reidisvatkozzuk szomszédainkat , ódiumot halmozva önnön fejünkre. De beavatkozásunknak káros ha­tása nem áll meg ily közel. Egyrészt példát adtunk s tényle­ges pr­ecedenst alkottunk a már jo­gilag létező alapnak az egyik fél be­avatkozására a másik dolgaiba. Másrészt megmutattuk azon nem­zeteknek, melyek Ausztria másik fe­lévé tétették, hogy tényező erővé fej­lődésünk az ő nemzeti autonómiájuk reményének véget vetett. Megszűntünk mindnyájan együtte­sen testvérek lenni a szenvedésben; ellenségeivé lettünk egymásnak, azon veszvén össze, hogy ki legyen mily része azon államnak, mely mindnyá­junk nélkül egy semmi, — egy üres név. S ezen fajok közt kik ellensége­inkké lettek, oly nemzetek elszakadt részei vannak, melyek a világ­uralom küszöbén állnak. Ott vannak a németek, ők kizár­­vák még a hatalmas német hazából. Ott vannak a szlávok, kiket ha nemzeti önállásra szert nem tehetnek, bizonyosan inkább vonzza saját fajuk hatalma, mint a kóbor reichsrathos állam bankrutt dicsősége. De nehogy túlságosan hosszadal­massá legyek, mellőzni fogom ez utób­biakat, mert érveim kimutatására elég lesz a német fajra szorítkoznom. Ugyan­­, polgártársaim­ volna önök közt oly gyámoltalan, a­ki azt elhinné, hogy Ausztria akadályoztat­hatja Németország végképein és tel­jes megalakulását, mely csak úgy lé­tesülhet, ha Ausztria német része a birodalomtól elszakad ? Vagy akadna a­ki elhinné, hogy netalán legyőzheti most Ausztria, a diadal edzett, egységes létre ébredt, milliárdokkal gyarapodott, a győz­hetetlenség nymbusától környezett és ennek hitétől lelkesített egész német «■■awawqiMi'wriMmii1 1 in'mwmjr vwi'.a utolérhető, ha az adót nem fizetheti, elbuj­dosott s Adindát testvéreivel magával vitte. Adinda atyja gyermekeivel, oly kerület­be menekült, mely a tengerrel határos volt. Itt mindaddig a bokrok közt rejtőzött, mig a többiek, kik szintén a faluból elmenekül­tek, mert a főnök minden vagyonuktól meg­­fosztá, utána nem jönnek. Ezután csónakra tettek szert s a tengerre szálltak. Sok mért­földet eveztek, egész a Panassamig, melyet az európai hajósok fekvésénél fogva her­­czeg-szigetnek neveznek. A szigetet körül­­evezték s a császár-öbölben partra szálltak. Ez volt a menekültek által választott ut, s ha a faluban bivaly-rablás s fizetetlen adókr­ól volt szó, akkor ez utat is emlí­tették. De Saidjah nem hallotta a hozzá intézett szavakat; fejében s szivében heves vértolu­lást érzett s azt hitte, hogy halántékán az erek megrepednek. Vad tekintettel nézett maga körül, de a falu lakosait még sem vette észre, kik szánakozólag vették körül, s végre hangos nevetésre fakadt. A szerencsétlent egy szegény nő megsaj­nálta, gunyhójába magával hitta s ápolta. Saidjah nem nevetett, de ajkaira szó nem jött s a gunyhó lakói néha éjjel bánatosan hangzó dallamtól lettek fölébresztve. Ez na­gyon szomorú dal volt s mindég e szavak­kal kezdődik . Nem tudom, hol fogok meg­halni. A falu lakosai pénzt gyűjtöttek áldozatot hozhatni a szegény őrült meggyógyitására. De Saidjah nem volt örült. Mert egy hold­­fény világította éjszakán fekhelyéről fölkelt s a gunyhót nesztelenül elhagyá. Ama he­lyet akarta fölkeresni, hol egykor Adinda háza állt. Ez nagyon nehéz volt, mert a fa­luban sok ház összedőlt. Félig elrothadt bambusz darabokon bo­torkálva, útját a keresett szent hely felé irányza. A helyet föltalálá, sőt a ház egyik falát is meglelé, mely az összeroskadásnak ellentállt s ebben még a szeg is benne volt, melyre Adinda ruháit aggatta volt, midőn pihenni ment. Por­s Did hevert körülötte s Saidjah ebből egy marokkal magához véve, az ápolónő gunyhójába visszatért. Következő nan SUI/voK k-----

Next