Magyar Ujság, 1872. július (6. évfolyam, 149-173. szám)

1872-07-10 / 155. szám

Szerda, .N'i.•#■/.• c#ttoi irfum­­­ Lipót-utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap s­z e 11 e­­mi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezek­től fogadtatnak el. Aidd­á-fiira lat. Lipót-utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap anya­gi részét illető minden köz­lemény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körü­li pa­­naszok és a hirdetmé­nyek. 4 ISS- mztzik,m. POLITIKAI ES NEMZETGAZDASZATI NAPILAP. VI- évfolyam. 1872. julius 10. Előfizetési ár­t Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egész évre . . . 20 frt — kr. Fél évre .... 10 „ — „ Negyed évre . . 5 „ — „ Egy hónapra . • 1 „ 70 „ Egyes szám 10 kr. M­ird­etési d­ij­­ 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr, többszöri 9 kr. Bélyegdij minden minden hir­detéséi' külön 30 kr N­y­i 111 é­r, 5 hasábos petitsor 25 kr. Fest, július 9. Politikai szemle. A franczia nemzetgyűlés szombati ülésében a Németországgal kötött egyezményt minden vita nélkül elfogadta. A két kormány a meg­erősített egyezményt még az­nap kicserélte s ezzel az ügy be van fejezve. A külföldi sajtót a pápa­választás ügye fog­lalkoztatja. E kérdést minden áron nagy fon­tosságúvá akarják tenni, legalább erre czél­­zott a „Germania“ azon közleménye, hogy az új választás nem fog ugyan praesente cadave­­re, azaz az eddigi pápa netaláni halála és te­metése közötti időben, de mindenesetre nem Rómában, hanem külföldön eszközöltetni. A conclave, melyben a pápa megválasztunk, nem Olaszországban, hanem — hir szerint — Corsika szigetén fog tartatni. Ez egészen tör­vényes eljárás. Miklós pápa dekrétuma s a lyoni zsinat határozatai értelmében conclave bárhol összegyűlhet, a­mint tényleg például VII. Fiús sem Rómában, hanem Velenczében választatott meg. Angliában feszülten várják a titkos szava­zás kérdésének eldöntését. Az angol alsóház legközelebb már második ülésében foglalko­zott azon módosításokkal, melyeket a titkos szavazásról szóló billen a felsőház elkövetni megkísérlett. A kormány hajladónak mutatko­zott a módosítások elfogadására, hogy elvégre véget vessen a hosszas súrlódásnak, mely az alsó- és felső­ház közt­i javaslat örökös sorsa. Az alsóház többsége azonban egyátalán nem akarta a kormányt e térre követni, s Forster, a bili alkotója s védelmezője, csak hamar meggyőződött, hogy ép oly veszedelmes, mint czéltalan szerepet játszik. A felsőház több mó­­dosítványa, daczára hogy a kormány elfo­gadta, elvettetett; természetes tehát, hogy a reá következő második napon már a kormány vetekedett a radikális többséggel a módosítá­sok ellenzésében, szokás szerint bizottság kül­detett ki, mely a felsőház határozataival szem­ben az alsóház eljárását igazolni fogja. Ezen érvekkel kísérve fölkerülend majd a javaslat újra a felsőházh­oz. A felsőház valószínű, hogy végre is engedni fog annyival is inkább, mert a közvélemény óhajtja a titkos szavazás behozatalát. Spanyolországban a franczia lapok hírei szerint, mind a conservativok, mind a köztár­saságiak elálltak azon tervezett szándékuk­tól, hogy nem vesznek részt a választási moz­galmakban, s ezt proclamátióban tudatják párthiveikkel. Pest junius 9. Az uj aera, mely 1867-ben Magyar­­országon inauguráltatott, a feslett erköl­csök oly kitűnő talajának mutatkozott, hogy e föld szántóvetőit meg sem lep­hette a jó termés, mely csűreiket, erszé­nyeiket évenkint megtöltötte. A gaz­dag aratás csak természetszerűnek lát­szott s midőn most legutóbb választási gyümölcseiket szedték, a gazdaság to­vábbi fennállását kétségen kívülinek tarthatták. Hiszen soraik szaporodtak s a többség — akármilyen legyen — uralkodik. S mégis úgy látszik, fordulóponthoz értünk. Egy határkőhöz jutottunk, mely föleszmélésre inti az ár vezetőit. Hall­gatnak-e az intő szóra, ki tudja? Hisz a­ki veszni indul a vakságot viszi utitárs­­nak. A jövő története azonban mégis e na­pok tanulságaiban fogja találni a válsá­gos pontot, a veszedelmes ár netovább­ját, melyen az túl is csaphat ugyan, de melynél az ár elleni küzdelemnek meg kell változnia, ha csak a jog és erköl­csi rend törvényeit nem kellene végkép eltörölve látnunk. E válságos pontot a most lezajlott képviselőválasztás mozzanatain kívül az arczátlan szédelgés elleni mozgalomban látjuk, mely pár nap óta ezer meg ezer embert tart forrongásban Ijd­­ Süd megyé­­ben, egy csapat lelketlen ámító zsarolá­sai, valamint az e zsarolásra szemet hunyt kormány vétkes hanyagsága miatt. Midőn mintegy félévvel ezelőtt a kö­zönségnek alkalma nyílt beletekinteni a zsebelés végett alakult borsod-miskol­­czi kiházasitó-egylet alapszabályaiba, melyeket a kormány — homlokegye­nest kötelességével, mely tőle a polgá­rok vagyona fölötti őrködést első sor­ban követeli — jóváhagyott s ekkép a kettyüs banditaság ez új nemének üzé­­sére jogot osztott, a közmegbotránkozás hangosan nyilatkozott ellene. A sajtó­ban és a parlamentben a kormány ismé­telve megrovatott, de azért az ügyben nem tett semmit s a közönségnek békén kellett tűrnie a zsebelést, melyet egy csalókból álló társaság a kormány ezége alatt rajta véghez vitt. Félév múlva, mialatt a társaság a 25­—30.000-nyi ér­deklettektől folyvást bántatlanul szed­hette be a pénzt, a minisztérium végre egy enquéte egybehívására határozta el magát. Ez enquéte kimondá, hogy a kiházasító­ egyletek ügye tisztán csalás­ra alapított szabályaiknál fogva nem vé­leményező bizottság, hanem fenyitő tör­vényszék elé való s midőn ilykér a kor­mány által választott közeg is palctát tört a vállalat fölött, a minisztérium még mintegy négy hétig engedé, hogy ezer meg ezer szegény ember a rablótársa­ságra bízza megtakarított filléreit. Hogy miért várt a kormány a vizs­gálat megindításával mintegy fél évig és miért halogatta az enquete ítélethozatala után még négy hétig az egyletek be­szüntetését és felelősségre vonását,­­ azt nem tudni. Csak sejteni lehet, hogy a választások alatt nem akarta a bot­rányt egész valóságában nyilvánosság­ra hozatni, nem akarta az egyletek ve­zetőit magától elidegeníteni és harmincz­­ezernyi kifosztott embernek ország-vi­lág hallatára azt mondani: hanyagságom miatt elvesztettétek pénzeteket, melyet egy év óta rakosgattok beleegyezé­sünkkel és megerősítésünkkel e csaló­dad pénztárába, mulasztási bűnöm miatt garázdálkodhatik e társulat most is, da­czára annak, hogy fél év előtt már figyel­meztettek az utonállásra és engedtem, hogy a legutóbbi időben is csak zsebel­jenek benneteket, ámbár közegeim ki­mutatták a csalást, melynek áldozatai vagytok. A választások ideje alatt nem szól­hatott így a Lónyay-kabinet egy tagja sem. A választásoknak vége s a kor­mány megszólalt. De talán még most is hallgatott volna, ha a miskolcziak ma­gatartása nem kényszeríti rá. Pár nap óta Miskolcz városa lázban van. Julius 4-én az ottani kih­ázasitó társulat igazgatósága közeli vesztét érezve, biztosítani akarta pénzkészletét és elfoglalást, vagyonátírást szándéko­zott véghez vinni. A dolognak hire fut­ván, 3— 4000 főre menő népség gyűlt a társulat háza elé s bizonyára rövid uton bánik el ámitóival, ha a katonaság nem állja útját. Másnap a zavargás lehetőleg még nagyobb mérvet öltött s a nép egy bizottsága lefoglalta az egylet pénztá­rát. Már ekkor a csalás nagyságára lehetett következtetni. A pénzkészlet összesen mintegy harminczezer forin­tot tett, mig az egylet vagyonából a befizetések után számítva ötödfél millió hiányzott. Erre történt az igazgató, az elnök és az ügynökök elfogatása. Mis­kolcz utczáin a nép kezét tördelve hul­lámzik s ez erekre megy azok száma, kik a nyomorult csalók által koldusbotra juttatva, a réginségnek néznek elébe. Íme az évek óta panaszolt korruptió egyik eredménye, mely most megdöb­bentő nagynak látszik s valójában az is, de amely elenyészőiig kicsiny lesz, mig társai is napfényre kerülnek. Pedig ki fognak előbb-utóbb s mig most ezrek pa­naszolják anyagi romlásukat, majdan milliók fognak jajveszékelni vagyonuk tönkremenése, erkölcsi alapjuk elvesz­tése miatt, ha a szédelgés helyébe a be­csület, a munka uralma nem áll vissza mielőbb. A borsod-miskolczi banditák ál­tal okozott romlás csak kezdete a kez­detnek. Aminek évek óta a hatalom által bé­nított szemtanúi vagyunk, az nem­ en­gedi remélnünk, hogy az okulás már­ most gyökeres legyen. A métely a tár­sadalom minden rétegében, de különö­sen a kihaló körökben, melyeknek ural­ma a mostani választások után egy időre legalább fen fog állni, sokkal nagyobb pusztításokat vitt végbe, semhogy állapo­taink javulása iránt kilátásaink vérmesek lehetnének. Amely országban évek óta a nemzeti érzület, a hazafias szellem ki­irtására irányzott kísérletekkel kell lép­ten nyomon találkoznunk, hol a szabad­elvűség helyén az előítéletek istájpolását­­ látjuk, hol a munka csarnokában a szé­delgés trónol, hol a jog testén a bűn ké­­jeleg, hol az erkölcsiség megrontásában azok járnak elöl, kiktől a nemzet más­kor nemes példát vett, hol a hatalom be­folyása csak az önös, a tetszetős, a ha­mis uralomra juttatására van irányozva, hol a magánérdek büntetlen gázolhat a közjóban , ott — félhető — húsz-har­­minczezer embernek még éhenhalása sem elegendő a kábultak fölverésére. De hogy a borsodi katastrófa tartó­­sabb nyom nélkül ne maradjon, arról a hasonló katastrófák bekövetkező hosszú lánczolata fog gondoskodni. Csak az a kérdés, hova fog e lánczo­­lat bennünket vinni? Ha pusztán a történelem rideg tanul­ságai után indulnánk sejtelmünkben, és nem számítanánk nemzetünk ébredő ön­érzetére, egy sötét örvényt kellene e vé­szes lánczolat végczéljául kitűzni, mely­ben népek számára csak az enyészet vár, a feltámadás soha. Mi széles e világon nem ismerünk or­szágot, mely legyen bár az alkotmá­nyosság oly kisszerű fogalmaival kor­mányozva mint a mienk, hol a minisz­terelnökre olyan táviratot lehetne olvasni mint azt minap a sátoraljaújhelyi vesz­tegetések alkalmából az ellenzéki sajtó tette, a nélkül hogy ez ember vagy meghajolva az igazság leverő súlya előtt lemondana állásáról, melylyel oly csúfo­san visszaélt vagy a vád igaztalan vol­tát kimutatni igyekezzék. Ha a hallga­tás vallomásnak vehető egyebütt, minek tartjuk ez esetben ? Nem-e a kormány­elnöki bűnnel való nyilvános kérkedés­nek , a közmorál megvetésének, a neme­sebb érzés arczni­­csapásának­? Vagy képzelhető-e jó alappal bíró kormány, melynek tagjai közt ül egy ember, kit hetekkel azelőtt a közhír szája egy botrányos történet egyik hőse­­kép emlegetett? S­it tartsunk egy oly ország fővá­rosáról, melynek legfőbb rendőri hatal­ma egy oly egyén kezébe van letéve, kinek nevét a legocsmányabb pörökbe keverve hurczolták meg a törvényszék előtt, mig a nagy közönség, melynek ér­dekeit védeni volna hivatva vagy un­dorral fordult el a botránytól vagy — mint kétségkívül sokan tették — neve­tett rajta, azt hívén, hogy általa nincs közelebbről érintve? Vegyük föl e kép látterében a politi­kai kuruzsolást, mely e nemzet egéssé­­ges testét már­is sorvasztja, színesítsük ki a vasúti- és bank­szédelgések, a ha­zárdjáték, a lelkiismeretlenség, a pro­­tektío és kegy uralmának rikító színei­vel és ismerni fogjuk az öt év alatt te­remtett helyzetet. Jövőt mondani azonban nem akarunk belőle. Mert még hiszünk és remélünk. Erdei Bódog: könnyű, mint netán az első tekintetre lát­szik. A második pont a két ország közti pénzügy rendezéséről szólva, az önkormányzatot a mos­tani átalány mellett eredménytelennek mond­ja. Az eddigi mód szerint Horvátország bevé­teleit az önkormányzatra fordítja, s ha azon felül marad valami, azzal járulna a delegációk által megállapított közös költséghez. Tudva van azonban, hogy Horvátország bevételei a horvát önkormányzat fedezésére sem voltak elégségesek s azt még eddig Magyarország volt kénytelen pótolni. Ha tehát e helyett egy jobb módot tudnak kigondolni, annak csak örvendeni lehet. A dalmát kérdés szintén megemlíttetik, hogy egybehivatván a dalmát országgyűlési bizott­ság, ezen ország közös ügyeinek tárgyalása megkezdethessék. Ez Dalmátiának visszacsa­tolását czélozza; hogy ez mielőbb megtörtén­jék, azt nem lehet eléggé hangsúlyozni. Dal­matia még mindig a reichsratba küld képvi­selőket, ideje volna a múlt szomorú korszak által teremtett viszonynak véget vetni.­­ Tehát ismét.­­ kormánylapok azt hirde­tik, hogy a törvény előkészítő bizottság alelnö­­kévé Fabinyi Theofil fog kineveztetni. Ha e hír valósul, úgy már nem lehet kételkedni, hogy mintegy készakarva keltenek bizalmat­lanságot oly emberek kinevezésével egy új in­tézmény iránt, melynek életbeléptetése kedve­zően fogadtatott, kik támogatói voltak azon rendszernek, mely a közelmúlt szomorú idő sötét lapját képezi. De várjuk be a kineve­zést, mely mint állítják, már a közelebbi na­pokban a hivatalos lapban meg fog jelenni. A Nagy-Szeben város képviselete e hó 5-én tartott Ülésében azon határozatot hozta, hogy a jezsuiták ellen a minisztériumhoz s az or­szággyűléshez kérvényt fog intézni. A kérvény mindenekelőtt a jezsuitáknak Erdélyben Űzött garázdálkodásaira vet vissza­pillantást. A jezsuitákat 1579-ben Báthori hozta be a kath. ifjúság nevelésére — mond a kérvény — s már 1588-ban a rendek és a kor­mány szükségesnek látták a jezsuita rendet, mint „a haza ellenségét“ az országból kiűzni. Az approbaták a jezsuitáknak örök időkre való kiűzetését rendelték el s ez a diploma Leo­­poldiana által is megerősittetett. Hogy a pá­pai sz.-szék által 1773-ban eltörölt, de 1814-ben a reactio érdekében ismét visszaállított jezsui­ta­ rend mitsem változott — az tudvalevő. Azok, a­kik a jelenlegi államélet jogi és cul­­tur-alapelveihez ragaszkodnak, kik a tudomá­nyos haladás és a különböző vallások közt a békét óhajtják, aggódva néznek a Németor­szágból kiűzött jezsuiták bevándorlása elé. Mindezeknél fogva a nagyszebeni képvise­lőtestület azt a kérelmet intézi a kormányhoz, hogy a jog és az alkotmányosság összes esz­közeivel oda hasson, miszerint a jezsuiták be­vándorlása és megtelepedése hazánkban meg ne engedtessék. Miután nagy kilátás van rá, hogy a Német­országból kiűzött jezsuiták hazánkat fogják ellepni, óhajtandó hogy a magyarországi és erdélyi községi képviseletek hason tartalmú kérvényeket intézzenek a kormányhoz. A leg­főbb pedig az, hogy a kormány e kérvények alapján tegyen is valamit. — A horvát pártok közt a kiegyezés létre­jött. A viszály elmúlt, mely ismét újabb bo­nyodalommal fenyegetett. A felirati javaslat negyedik kikezdése s a kifogásra okot adott indítvány el van ejtve. A felirati bizottság teg­nap azonnal hozzá fogott a felirat végleges szövegezéséhez s az éjjel tartott ülésben en bloc elfogadtatván, ma másodszor olvastatik föl. Ezt a regnicolaris küldöttség és a felira­tot átnyújtó országgyűlési küldöttség tagjai­nak választása fogja követni. A felirat a feje­delemnek csütörtökön fog átnyújtatni. Nem ismerjük a viszályra okot szolgáltató körülményt, sem azon rugókat, a­mik folytán — mint mondják, erős küzdelem után — si­került a kiegyezést létrehozni. S így csak ké­sőbbben emlékezhetünk meg majd csak, hogy melyik párt járt el tapintatosan. A felirati javaslatban kiválóan három pont érdemel figyelmet. Az első annak kijelentése, hogy a közös képviseleti mód a gyakorlatban czélszerűtlennek bizonyult. Hogy ez így van, azt fölösleges volna bizonyítgatni, mert a ta­pasztalás e tekintetben minden kételyt elosz­lat. Az a kérdés tehát már most, hogy a két ország közti kapocs mint tartassák fenn ? Az új mód rosznak bizonyult, a 48. előtti viszonyt pedig a horvátok nem akarják, tehát egy újabb expedienst kell kigondolni. Ez nem lesz oly . A „Pesti Napló“-nak Brassóból a követ­kezőket távírják : „A választók összeírásánál szokatlan vissza­élés, az összeíró bizottságtól hivatalosan kiállí­tott névsorban ezer szavazattöbbségben volt az egyesült magyar román német párt. Ezt lát­ván a kizárólagosan szász érdekeket pártoló ugyanezen választmány szász többsége, fenne­­biekből annyi jogosult házbirtokost és régi sza­vazót kitörölt és most a speciális szász párt van négyszáz szavazattal többségben. A reclamaciók után a névsor nem volt nyilvánossá téve. A belügyminiszterhez számtalan indokolt panasz létetett: még nem történt érvényes intézkedés, törvényhatóságaink hetvenkét ezer lakója jo­gainak védelmére húszezernyi szász frac­ió általi elnyomatás ellen. A belügyminiszteri rendele­tek a választmány által nem vétettek tekintet­be. Ha a törvények megtartására hatályos in­tézkedés nem létezik, nagymérvű zavaroktól tarthatni.“ A szászok nagyon hamar eltanulták a kor­mánypárttól, hogy ha győzni akarnak, miként közgazdasági s társadalmi viszo­nyaink. Hol a földbirtokos úgyszólván csak bérlője saját birtokának, a bérlő pedig ingyen kezelője vagy inkább zsarolója a bérbirtoknak, mert a földmivelés ügyei elhanyagolvák, a pénz drága, forgalmi eszközünk csak kölcsön vett papírjegy, de az adó rendkívül nagy, holott keres­kedelmünk a szomszéd pénzkirályok kezeiben van. Hol a földmivelő a szom­széd országnak kénytelen adni nyers terményeit s attól kénytelen bevásárol­ni iparczikkeit, mert annak ipar s ke­reskedelme elnyomta a hazai ipart s ke­reskedelmet. Hol az ipar s kereskede­lem ezen állapotán a kormány s ország­gyűlési többség 5 éven át sem tud se­gíteni, sőt csak ront, mert meghagyta a szomszéd iparát s kereskedelmét egyedárulkodó kiváltsággá tevő véd­­vámrendszert és külkereskedelmi szer­ződéseket. Hol végre a köznevelés költ­ségeire nincs pénz, annak vezetése pe­­­­dig nagyrészt az ultramontán, ábrándos érzelmű pápai hívek kezeiben van s igy a köznevelés főkép a felekezetesség fen­­tartására és mérgének szitására szorít­kozva közgazdasági s társadalmi érde­keinket elhanyagolja: ott nem lehet szó egészséges közgazdasági viszonyokról s oly társadalmi rendről, mely az érte­lem, szolgalom, becsületesség s takaré­kosság alapján alakult s fejlődik tova. Nem lehet szó Magyarországon ily közgazdasági s társadalmi viszonyokról már csak azért sem, mert itt nem a ter­melés, nem az értékes­ít­és, nem a földmi­­velés és ipar szakmái, hanem a pénzhaj­­hászat, az üzérkedés veszélyes tevé­kenysége vagy épen a vak­ engedelmes­­ség, a korteskedés fizeti ki legjobban magát. Mily mérvet öltött Magyarországon közgazdasági és társadalmi viszonyaink eme romlottsága, számokkal bizonyítják ezt a közelebbi népszámlálás adatai, mi­szerint az oktatást teljesen nélkülözte 6 éven felül: Magyarországon 51, Erdély­ben 78,6 Horváth­-Szlavonországban 83,9 a mostan már nem is tudjuk hovatartozó határőrvidéken pedig 67 százalék. Mily mérvben nélkülözik a közokta­tást a gyermekek első oktatói s veze­tői, az anyák? Kitetszik onnan, hogy a betűt nem ismerők száma 62,2 százalé­kot tesz vagyis 4,014,402 egyén. Sőt 10,000 nőnembeli egyén közt 1,550-el kevesebb tud írni és olvasni mint a fi nembelieknél, holott a nőnembeliek kö­zül majdnem annyi iskoláztatik mint a fő nembeliek közt. Természetes összefüggésben van a nőnevelés elh­anyagoltatásával a munka­­képtelenség, a rendes foglalkozás nél­küli állapot, mely kivált a nőnemre nézve oly nagy mérvű, minőt hasztalan keresünk Európa műveit államaiban. Magyarországon ugyanis összeírás alkalmával a csak 161/8 milliónyi lakos­ság közt 8,117,693 egyén, tehát a la­kosságnak több mint fele élt bizonyos határozott foglalkozás nélkül. S minő aránytalanságok vannak a lakosság eme jobb fele a foglalkozók szakpályája közt? Ősterme­éssel foglalkozott 32­0 iparral csak 4—5, kereskedéssel 1 százalék; személyes szolgálata után élt vagy él 81/2, s hivatala után 1—2 százalék. Ily arányok csak gyarmatországok­ban észlelhetők, hol nomád életet él a lakosság nagy része, s az ipar és keres­kedelem, sőt a hivatalok is azon 1—2—3 százaléknyi idegenek kezében van­nak, kik a gyarmatország kiaknázására vállalkoztak. kell eljárniok a speciális szászpárt érdekében A szászok sem tettek egyebet, mint hogy több ezer választót, erőszakosan megfosztottak jogá­tól. Kiváncsiak vagyunk, hogy mit fog a bel­ügyminiszter tenni ez esetben, kihez a pa­nasz fölterjesztetett. A kormányra nézve ké­nyes kérdés, mert mindenek előtt is nyilván azt tartja szem előtt, hogy 22 szavazatról van szó, a­mit nem igen lehet nélkülözni. — íme, ez azon politika érni kezdő gyümölcse, melyet a a törvény nem tisztelése­s erőszakoskodás ér­lelt meg.

Next