Magyar Ujság, 1873. október (7. évfolyam, 225-251. szám)

1873-10-09 / 232. szám

A jó szándék azonban sohasem lettt több mint jó szándék s Magyarország önállóságától messzebb vagyunk, mint voltunk a kiegyezés megkötésekor.* Szeptember 21-re 1872-ben, midőn Cserná­­tony kormányképességi uj elméletét nyilvános­ságra hozta először, fordulópontot képez Cserná­­tony egész politikai életében. E szerencsétlen nap, mint lidércznyomás nehezedik rá s követ­kezetlenségből ellenmondásba viszi itt is, amott is. E nap óta nem tud Csernátony sem követke­zetes lenni, nem fogi­e gondolkodni. Ott van kérem a 48 as párt. Anélkül, hogy én most e helyen saját részemről véleményt akarnék nyilvánítani a 48-as párt politikája vagy eljárásáról, csupán Csernátony nézetei változan­­dóságának illustratiójául hozom fel a következő­ket. Ha Csernátony végig futja elméletében mindazt, a­mit legújabban s az elmúlt egy pár év alatt a 48-as pártról össze-vissza írt és mon­dott, lehetetlen, hogy Csernátony be ne lássa, miszerint komoly ember az ő politikai vélemé­nyeire immáron semmi súlyt sem fektethet. Emlékezhetik Csernátony hogy ne emlékez­nék, — hiszen minden esztendőben ismételte — mennyire kívánatosnak tartotta az ellenzék két árnyalatának egyesülését és mennyire nem látott okot a különmaradásra. „Fogadj isten“ czim alatt 1868. vége felé azt írta volt a 48-as párthoz, hogy : „az ellenzék tömörülését, egyetemes működését­­, fegyelmi szilárdságát tartja azon első fő­­­té­teln­e és mely nélkül közös elveink diadalát csak egy szerencsés véletlentől reménylhetnék“ „ha én a „Magyar Újság” köréhez tartoznám, már a múlt tavaszon tettem volna indítványt a baloldal egysége érdekében.“ Őszintén szólottam s ad rém, mert lelkemből óhajtom egyesülését mindazoknak, kiknek közlönyeik a „Magyar Újság,“ „Hazánk“ és „Hon.“ Csernátony a bihari pontokat tekintette oly alapnak, melyen az ellenzék mindkét árnyalatá­nak egyesülni kell. 1869. nov. 23-án az „Ellenőriben kijelen­tette Csernátony, „hogy a 48-as pártnak semmi álláspontja és lét­joga nincs a különmaradásra azon ellenzéki párttól, mely az ismeretes elvi öt pontot vallja. Ezen különma­­radást sugallhatják egyéni nézetek, sajátságos hajla­mok, de elvileg nincs és nem is lehet rá semmi alap.“ 1870. jan. 15-én ugyancsak az „Ellenőriben, midőn a jobboldali sajtó beszélt a balközép ke­belében lappangó válságról, mely — állításuk szerint — a kormánypolika felé vonzaná pártunk egy részét, Csernátony a következőket írta: „Önök rettenetesen csalódnak, mert primo a bal­középben nem lappang semmi válság s mert — secundo — ha pártunkban elégedetlenség törne ki val­aha, ez nem a jobboldalra, hanem inkább a 48 as p­árt mere­vebb álláspontjának és élesebb eljárásának erősítésére vonzaná az elégedetleneket. Hát elfeledte a jobboldal, hogy a válság, mely pártunkban 1868 végén történt, nem azért történt, mert a kormánypolitikával kibé­külni t­e­he­ts­é­g­e­snek, kívánatosnak tartatott, — bárki által, — hanem történt ellenkezőleg azért, mert sokan közülünk nem tartották elég eré­lyesen jelzettnek pártállásunkat a kormánypolitika ellenében? Ne legyenek vakok és siketek.“ 1871. aug. 29-én azon gyanúsítás ellenében, hogy a balközép közelebb áll a jobboldalhoz, mint a 48-as párthoz, Csernátony ezeket irta: „Én a kormánypárthoz legkevésbé sem közel, ha­nem a közjogi alap egész elvi távolságában érzem ma­gamat, s ezen szempontból a 48-as párthoz állok k­ö­­zel, melylyel csak alsóbb rendű és eljárási kér­désekre nézve nem értek mindig egyet.“ Ezek s ilyenek voltak Csernátony nézetei ed­dig a 48-as párt irányában. És milyenek most? Itt van néhány idézet legújabb czikkeiből, bá­mulatára azoknak, kik még adnak valamit a po­litikai elvhűségre és következetességre. Most azt mondja: „hogy lesz gondja, miszerint a választók megolvassák és megértsék az önök (t. i. 48-asok) politikájának és taktikájának nemcsak előleges természetét, hanem azon rom­lá­sos következé­seit is, melyek sikere esetében kimaradhatatla­­nul bekövetkeznének nemzetünk összes érdekei­nek megsemmisítésére.“ Most „üdvös igazság“ gyanánt veszi azon ki­jelentést, hogy a balközép és 48-as párt nem egy párt — s azt mondja — hogy ő erről mindig meg volt győződve. Most azt a tanácsot adja a választóknak, „hogy érdekeik képviseletét ne bizzák többé azon vakokra, kik nem látják, hogy 1873-ban élünk.“ S ezek után meri Csernátony állítani, hogy ő elveit nem változtatta, s ezek után meri Tisza Kálmán bizonyítani, hogy Csernátony elvhűsége minden kétségen fölül áll. Uraim, hát azt hiszik önök, hogy kettőjükön kívül az egész világ bolond, a­melylyel el lehet hitetni minden képtelenséget, mihelyt azt Cser­nátony állítja és Tisza Kálmán bizonyítja. A fájdalom mély megilletödésével látjuk, hogy ez is, amaz is, azok közül, kik hazánk jogainak védelmében dicsőségesen forgatták eddig a toll és ékesszállás hatalmas fegyverét — most kimerülve, elfáradva, hitevesztetten hagyják oda egyenként a csatatért. De egyesek kimerülése nem bizonyíték az ügy nagyszerűsége, jósága és igazsága ellen, és nem lehet nekünk ok a lankadásra. Jó katona, ha elesni látja oldala mel­öl bajtársát, kettőt vág egy helyet : egyiket magáért, a másikat elesett bajtársa helyett. A válságot, ha pártunkban bekövetkeznék, mély fájdalommal vennénk, de elveink, meggyő­ződéseink feláldozásának árán kikerülnünk azt nem volna szabad. Ki kételkedhetnék abban, hogy az ország el­lenzéki elvű férfiúi benső hazafiai örömmel ven­nék a párt tömörülését és összetartását, de igen­is, kétkedünk abban, hogy van az országban elv­vel bíró komoly ember, a­ki azt óhajtaná, misze­rint adjuk fel elveinket, csak azért, hogy egyet­­érthessünk azokkal, akik már feladták. Ezt józa­nul és becsületesen nem kívánhatja senki, és mi nem is fogjuk tenni soha. Nem lehet kedves közülünk senkire, szembe­­szállani azokkal, kikkel eddig egy sorban, egy elv mellett küzdöttünk, de ha elveink követelik azt, akkor a hazafias kötelesség parancsolja, hogy ostromló állást foglaljunk el azon bajtársaink álláspontja ellenében, kik elhagyni készülnek a régi tábort, s hamis tanok hirdetése által akar­ják bennünk megzsibbasztani az erőt a további küzdelemre. Mi rendületlenül bízunk a nemzet érzületében. A magyar ellenzék tétele nem függ egyesektől. Egyesek meghátrálhatnak, de a nemzet hű ma­rad ez elvekhez s küzdeni fog mellettük mindad­dig, mig Magyarorság teljes állami önállóságá­nak helyreállításában érvényre jutottak. Befejezésül ezeket írja Csávolszky : És most még egy szót Csernátonyhoz. Három év előtt november 2-án egy czikket irt, melyet a nemzet lelkületének emelése iránti égő vágy, az elgyávult meggörnyedés és megalkuvás si­lány eszélyességének kérlelhetlen ostorozása örök emlékezetűvé tesznek előttem. Czikkét az elősej­­telem következő szavaival zárja be Csernátony: „Megeshetik, hogy az edzettség zománczát lekop­tatja lassankint lelkületem hüvelyéről is az idő vagy betegség, a test erejének lazulása vagy a szellem ruga­nyosságának gyengülése, a nyugalomvágy itt, a nyu­galomvágy ott; remény­em azonban, hogy a kopottá válható hüvelyben is éles marad a férfiasság érzelmei­nek szablyája mindvégiglen. De ha megtörténnék va­laha — mitől nem tart öntudatom — hogy az ellágyu­­lás rozsdája mutatkozzék lelkületem nyilvánulásának szablyáján is, porhüvelyének széthullása előtt is: le­gyen tudtára mindenkinek jó előre, hogy az olyan el­­lágyulás, vagyis a hazafiság rideg, hősies, tántorítha­­tatlan kitartását követelő szén kötelességek iránti hi­deg számizgatás és langyos óvatosság dermesztő tanács­adásaira nálam sem lehetene más az igazi ok, mint el­mém elsatnyulása s lényem összezsugorodása. És ak­kor szavaimra, bár­mily bölcsek gyanánt ajánlgatná is azokat a kislelkűség hitszegény pártja, ne hajtson többé semmit senki, a­kiben a hazaszeretet ne­mes tetteket, dicső önfeláldozást, magasztos kitartást sugal egy nemzet jogainak védelmére, érvényesítésére, diadalmasítására, mint sugallóit azoknak, kik mint az ország igazságának vértanúi élnek és fognak élni örökre a becsületes polgárok kegyeletes emlékezetében.“ És én cselekszem, a­mint Csernátony mondja. Eddig hevültem büszke tollának lelkesítő sza­vain mindig, meghajoltam a szabadságszeretet­­ben erős és állami függetlenségünket semmi te­kintetnek alá nem rendelő nemes lelkülete előtt; imádtam minden sorát, melyet a nemzeti érzü­let, a hazafiság, lelkesedés és honszerelem szilár­dítására és növelésére leírt — de most már — ellágyulást, lemondást, gyáva megadást javasló tanácsaira nem hajthatok többé. Igaz, nem a fegyver hatalmával küzdünk, de az elvek hazafias, rideg, tántoríthatlan kitartást követelnek mindig, és a nemzet jogainak védel­mére, érvényesítésére, diadalmasítására magasz­tos kitartás kell m­a i­s, nem használhatók fel; kitűnik továbbá, az, hogy e pén­zek, ha lombard útján tovább adóthatnának, a már elért agro nyereségen kívül, 6%-os kamatot hoznak, és hogy legalább 14,402 frtnyi árfolyamkülönbözet tiszta nye­reség, ha további elhelyezés mindjárt bekövetkezhetett volna, a­mi egyébként a jelen körülmények közt igen kétséges. (A consortium azonban, mint tudva van, ez­zel sincs megelégedve, hanem megszabadulni óhajt az egész üzlettől). MAGYAR ÚJSÁG 1873. OKTÓBER 9. — A . P. Lt.“ szerint a közelebbi miniszterta­nácsban a fővárosi főpolgármesteri állomás betöltéséről volt szó, s miután az e tárgyban Ráth Károly úrral folytatott alkudozások mindkét részre kielégítő ered­ményre vezettek , a minisztertanácsban elhatároztatott, hogy a kormány Ráth Károly urat első helyen fogja ajánlani. — A bankkérdés megoldására vonatkozó egyez­mény, a mint a „N. fr. Presse“-nek Pestről 6-ról táv­­irják, a közös és a magyar miniszter közt még a múlt héten megköttetett. — A vaskapu és a többi zuhatagok szabályozása ügyében a romániai kormány által megkisérlett beavat­kozás semmi halasztó hatással nem volt. A török kor­mány jóváhagyva Andrássy gróf minden ide vonatkozó javaslatát, a szakértői megvizsgálás gyors keresztülvi­tele és a tervek és a teljes költségvetés kidolgozása mellett nyilatkozott, és e czélból azonnal el is küldötte képviselőit a szakértői bizottságba Orsovába. ■mi... MM HBB BB — — A határvidéki erdőségi üzlet tárgyában a félhi­vatalos „Agramer Zig“ a következőket közli: „Biztos forrásból arról értesülünk, hogy a határvidéki erdőüz­leti consortium vezérigazgatója, Divald Adolf ur és ■ Hodossy Imre ügyvéd úr múlt hó 29-én Zágrábba ér­­­­keztek, hogy a nevezett consortium nevében a cs. és k. főhadparancsnokságnál, mint határőrvidéki közigazga­tási hatóságnál aláírják azon pótjegyzőkönyvet, mely ő felségének folyó évi szept. 7-étől kelt legfelsőbb elhatá­rozása szerint az 1872. október 5-diki szerződés kiegé­szítését képezi. E pótjegyzőkönyvbe felvétetett a legi. elhatáro­zás szószerinti szövege, amelynek értelmében a határ­vidéki erdőségi consortiumnak megengedtetik, hogy az 1872. okt. 5-én kelt szerződés értelmében már f. évi okt. 1-én esedékes második vételári részletet 2.775.000 forint erejéig ne egyszerre, hanem itz egyenlő és min­dig okt. 1-én esedékes 277.500 forintnyi részletekben fizesse le; a nevezett consortium köteles ezen részletet a végleges törlesztésig hat százalékkal előlegesen ka­matoztatni és pedig oly formán, hogy az első kamat­­törlesztés f. é. október elsején az egész részlet után és­­ minden további év október elsején a hátralevő részlet­­összeg után fizettesek. A jegyzőkönyv aláírása után a consortium megha­talmazottjai a második részlet hatos kamatát a folyó és jövő évi október közti időközre 166.500 frtnyi összeg­ben, nemkülönben az ezüst árfolyam különbséget 14.402 frt erejéig azonnal készpénzben lefizették. Ezekből kitűnik, hogy a részlet lefizetésének elha­lasztása nem involvál hátrányt, ha tekintetbe veszszük azon körülményt, hogy a beruházási pénzek a folya­matban levő előmunkálatok következtében egyelőre Eredeti levelek. Liptó-Szent-Miklós, 1873. okt. 1. Tisztelt szerkesztőség ! Honfiúi tisztelettel felkérem ezen igénytelen sora­imnak becses lapjábani szives felvételére. Szegény hazánkat a sors mennyi csapással sújtja egyszerre, azt mi, annak lakói érezzük leginkább. Eltekintve a ferde politikától, mely daczára a böl­csek bölcsességének, kik azon hiedelemben ringatják magokat, hogy „minden kivánataink teljesültek“, sze­gény hazánkat már­is az örvény szélére sodorta, — ha az országszerte pusztító járványt, ínséget és nyomort tekintjük, mély fájdalommal kell hogy megteljen az érző szív, és ha meg nem vigasztalna a remény, hogy „még jönni fog egy jobb kor“, a végtelen búskomorság ellepné az embert és kiirtaná szivéből a hit utolsó szikráját is. De nem is csoda, ha elcsügged és ingadozik hitében az ember akkor, midőn számára nincsen menekvés és mi­dőn elfordul tőle még az is,kinek hivatása és esküszerű kö­telessége neki segédkezet nyújtani, vagy ha pedig feléje néz is, teszi azt azért,mert viszket a marka azon napi díj után, melyet a szegény adózó nép filléreiből húz. Értem ez alatt azon egyes orvosokat, kik vagy képtelenek, vagy nem akarnak hivatásuknak megfelelni. Az egyik hiba, a másik bűn. Megyénkben is pusztítván a járvány, kötelessé­gemnek tartom e szomorú körülmények közepette nyil­vánosságra hozni, hogy bizony ebben is, sajnos, talál­koznak ilyenekbel egyesek, és­pedig úgy a képtelenek vagyis hibásak, valamint az akaratlanok , vagyis bűnösök közül is, és legsajnosabb az, hogy a megye főorvosa magának tulajdonítja azon előjogot, hogy neki mint ilyennek nem kötelessége betegekhez járni, sőt mi több, midőn valamely községbeli magán­házban időz is, a meghívás daczára ezekhez menni vonakodik. De hiszen ez nála máskülönben is rendes szokássá vált, mondom rendes szokássá azért, mivel rendes körülmények­ közt is szeszélye szerint, ott és akkor, a­hol és midőn neki tetszik, gyógyít. Emberbaráti kötelességet akarván teljesíteni az ál­tal, ha a tények valódi állását nyilvánosságra hozva, eze­ket a tisztelt olvasóközönség ítélete alá bocsátom , nem szabad az igazság érdekében elmulasztanom, egyúttal kiemelni azon ritka egyéniségek egyikét, kik emberszere­­tetük és önfeláldozó tevékenységük által lekötelezik ma­guk irányában a szenvedő emberiséget és jó érzelm­ű közönséget. Ezen egyéniséget tiszteli Liptó megye közönsége Makoviczky Adolf kerületi orvos úr személyében, ki a járvány kezdete óta, tehát már hetekig nem kimérve sem időt, sem egészséget, éjjel nappal egész erélylyel és kitartó buzgalommal működik a kolerabetegek gyógyí­tása körül, elismerést kiérdemelvén magának különö­sen az által, hogy a neki kiosztott járványkerületben Horánszky Antal szolgabiró úr közbenjúrásával erélye­­sen betiltván a szeszes italok mérését, mint egy ütéssel megfékezte, mondhatni beszüntette a járványt. Saját kerületén kívül más községekben is fáradhatlanul a leg­jobb sikerrel működik, áldva a hozzá egész bizalommal ragaszkodó néptől a környéken. Különben is széles és eredménydús gyakorlattal bírván, rendes orvosa a leg­több s legelőkelőbb úri házaknak is. Orvosokról írván, nem szabad megfeledkeznem azon lelkiorvosokról sem, kik a megpróbáltatás e nehéz napjai közepette mint őrködő szellemek tündökölnek, értem a jó lelkipásztorokat. Nem kételkedvén azon, hogy mindegyike ezen uraknak lelkiismerettel teljesíti lelkipásztor kötelessé­geit, nem mulaszthatom el még különösen kiemelni és a tisztelt olvasóközönséggel megismertetni a liptó­­szentiváni rém. katholikus lelkész Pataky István urat, a­ki egyházi kötelességeinek pontos teljesítésén kívül, a kolerabetegekhez rang és valláskülönbség nélkül el­jár, őket gyógyszerekkel és jó tanácscsal ellátja, vigasz­talja, szóval: jó tetteinél fogva szenvedő embertársait örök hála, elismerésre kötelezi. Bezárom tudósításomat azon kívonatommal, adjon isten szegény hazánknak jobb napokat és sok oly de­rék becsületes orvost és papot, mint a fent tisztelt urak! Honfiúi üdvözlettel maradok a tisztelt szerkesz­tőségnek alázatos szolgája: egy emberbarát, most pedig megbízatás, fölhatalmazás nélkül és a nem­zetgyűlés együtt nem lételében Francziaország egész jövő sorsa fölött alkudoznak néhányan, egy jövő fölött melyet azonnal minden vita s a főrészes, az egyedül tör­vényes souverain, az országra való hivatkozás nélkül megerősitni akarnak. A­mit Amerikában s Angliában izgatásnak nevez­­nek, a jelen körülmények közt meg volna engedve; de a dolgok s mindannak érdekében, a­mit védeni akarunk minden izgatást kerülni kell. Nemsokára nemcsak a köztársaságot kell majd védenünk, mely előttem az egyedüli kormány forma, mely képes volna a közérdek nevében a szétforgácsolt pártokat egyesíteni, mely egyedül szólhat a kellő tekintélylyel a demokratához s mely ma Francziaországot nemcsak nem nyugtala­nítja, hanem épen ellenkező színben tűnt föl előtte hogy a rendet, a hadsereget, pénzügyet, hitelt helyre­állítsa, az országot megváltsa, szóval a harcz minden sebeit, csupán egynek kivételével, behegeszsze; nem­csak a köztársaságot kell védenünk, hanem Franczia­ország minden jogait, polgári, politikai és vallási sza­badságait, társadalmi viszonyait, elveit, melyeket 1789-ben kimondott, melyek az egész világ elveivé let­tek; végre zászlóját, mely alatt a világ ismeri, mely alatt katonái, voltak bár légyen győzők vagy legyőzöt­­tek, dicsőséggel elhalmozá s bár mennyire drága is sziveinknek, nem volna kielégítő, ha mindazoktól me°­­­fosztatnék, miknek jelvényét képezi; mert e megszen­telt dolgoknak nemcsak jelvényét akarjuk leirni, ha­nem magát a valót is : ha a háromszinű zászló csak azért maradna meg, hogy az ellenforradalmat födözze, a legutáltabb s leggyűlöltebb volna minden hazugsá­gok közt. Mindezt, ismétlem, nem­sokára védenünk kell és pedig nem oly fegyverrel, melyet csakhamar félrema­­gyarázni szoktak, hanem a rideg és józan észszel. A kí­méletes tekinteteket, melyeket vádlóinktól megtaga­dunk, az ország komoly helyzete számára kell fentarta­­nunk, mely a mily szilárd és oly mérsékelt magatartást követel. Én tehát önöket nem most, hanem későbben fogom meglátogatni, ha a jelen válság elmúlt s ha az or­szág fölszabaditásának biztonságát s nyugalmát fogjuk élvezni. Addig is fogadja forró köszönetemet szives meghívásáért s legyen szives ezt a szeretett polgártár­sakkal tudatni. Thiers“. A másik levelet Leon Say a balközép elnöke in­tézte e hó 2-án a balközép tagjaihoz s ez igy szól: „Kedves collega! Közeledik a pillant, melyben a nemzetgyűlés újra megkezdi üléseit. Az elnapolás ideje alatt kollégáink egy részében megfogamzott a monarchia restauratiojának eszméje Chambord gróf javára. . A­ pontosság tehát szigorú kötelesség most reánk nézve — és ön felfogja annak szükségességét, ho­gy a megnyitási ülésen mindnyájan helyeinken legyünk. Sőt arra kére­d, siettesse néhány nappal előbb való megérkezését Párisba vagy Versaillesba, hogy így a balközépnek politikája felett értekezhessünk szemben a mostani körülményekkel. Szokott helyiségünkbe egy értekezletet hívok egybe ezennel s felkérem a legsürgősebb módon, hogy abban október 23-án részt vegyen. A balközép nem tehetne ellenvetést elméleti szem­pontból egy oly alkotmányos monarchia ellen, mely az 1789-ki elveken alapszik, de mindig azt hitte, hogy az egyedüli kormány, mely ma Francziaországban lehet-8­5^68. az, mely a l­eegkon­olyabb biztosítékokat advev a rend és a conservatio elveinek legkevésbé zavarja fel az országot és legtávolabb van attól, hogy egy pártnak kormánya legyen. Ily nézetektől vezettetve, nem szűntünk meg kö­vetelni soha, hogy a kormány mostani formájában szer­­veztessek, hogy így egy enerválós provisorium helyett, állandóságot létesítsünk. Semmi sem történt olyan, a­mi e határozatunk megváltoztatására bírna. Két herc­­eg között az egyik trónkövetelő volt; a másik nem volt trónkövetelő, ha­nem­ jelölt a trónra, s megválasztathatott volna Fran­­cziaország által, ha ez vissza akart volna térni a monar­chiához. Egyébiránt sem egyiknek sem másiknak nem volt joga, hogy az ország nevében beszéljen. Csak egy orleanistával van kevesebb, vagy inkább az orleanismus eltűnt, hogy helyet adjon a liberális pártnak. Valamint a fusio előtt úgy ezután is meggyőződve maradnak annak szükségességéről , hogy szavazzuk meg az alkotmányozó törvényeket és szervezzük a con­­servativ köztársaságot. De ha ez a czélunk, melyek cselekvési eszközeink? Ezeket fogjuk megállapítani a balközép értekezletén, melyet okt. 23-ra hívok egybe, — Leon Say, a balkö­zép elnöke“. KÜLFÖLD. A franczia monarchia elleni nyilat­kozatok. *) Tegnap a távirati tudósítás után kivonatban közöl­tük Thiers-nek Bernardhoz, a nancy-i polgármes­terhez intézett levelét, melyet most, miután azt pro­gramosnak tekintik, egész terjedelmében közlünk. A levél igy hangzik: „Ouchy, 1873. szept. 29. Polgármester ur! A déli megyék derék lakossága nevében ön engem azok meglátogatására fölszólított, hogy velük együtt örvendjek az ország területének föl­szabadítása fölött. Szívesen megtettem volna, de a je­lén pillanatban nem tartom időszerűnek s ha Párisba a nélkül visszatérek, hogy önöket meglátogattam volna, a­mint azt kívánták, s a­mit örömest tettem volna, ez iránt okaimat el kell mondanom. Önök tudni fogják jobban mint bárki más, hogy mennyire előre nem sejtett s részemről nem is gyanított volt belforti fogadtatásom. S mégis mi mindent nem beszéltek azonnal! . . Hogy ők radikálisok s én izgató vagyok. Időszerű volna-e ma a gyanúsításoknak újabb ürügyet szolgáltatni, mi­dőn én szabad akaratból mentem­ azon tüntetések alá, miket önök számomra készíteni véltek ? Kétségkívül vannak pártok, melyeket megvetni kell tudni; az sem szenved kétséget, hogy egy a szabadság erkölcseihez szokott országban az izgatás meg volna engedve oly pillanatban, midőn a­nélkül, hogy Francziaországot megkérdeznék, annak sorsa fölött határozni akarnak. S ez alkalommal önök mégis a pártok őszintesége fö­lött csodálkoznak! Néhány hónap előtt azzal vádoltat­­tunk, hogy a bordeaux-i egyezményt megszegtük, mert néhány halaszthatatlan törvényjavaslatot terjesztünk elő, melyek távolról sem vetettek korlátot a jövő elé, s melyeket mi, a nélkül, hogy valakire ráerőszakolni akartunk volna, a törvényhozó hatalomhoz benyújtónk. *) A tegnapi fim­­­o­ te­jhiány m­iatt kimarad­t. Bazaine pere. Említettük, hogy Bazaine perének tárgyalása e hó 6-án megkezdődött. E nevezetes per ismertetéséül leg­elsőben is adjuk a Riviére tlek által szerkesztett vádle­vél ismertetését. E munka három főrészre oszlik. Az első a tényle­ges műveletekre vonatkozik, aug. 5-től szeptember 1-ig; azután a második minden Metz ostromára s zárolására vonatkozóval foglalkozik; a harmadik végre elsorolja mindazt, a­mi a capitulatióra vonatkozik, megvitatja azt önmagában s vonatkozással a törvényhozás eziránti in­tézkedéseire. Az első rész a háború kezdetét foglalja magában. A rajnai hadsereg szervezése, a mód, melylyel a csa­patok öszpontosítása Elszászban és Lotharingiában tör­tént, a souverain akaratának folytonos ingadozásai van­nak itt feltüntetve. Riviére­tlek tökéletes képét nyújtja a forbachi ütközetnek s a körülményeknek, melyek in­dokolták a franczia csapatok leveretését, daczára azok kitűnő voltának. Ekkor már Bazaine parancsnok­sága alatt volt minden ez ütközetben részt vett csapat. Mielőtt Metzbe vonult volna, a tábornagy visele­tében oly tünemények mutatkoztak, a­melyek, Riviére tábornok szerint nem magyarázhatók meg csak azon személyes érzületből, hogy mindenekelőtt főparancsnok­ságra akart jutni s e czélból misteriózus ármánykodásra félreértésük keltésére is vállalkozott a hadügyminiszter s a rendelkezésére bocsátott tábornokok közt. A mű e részében azonban a vádló nem említ fel egyetlen egy kriminális vonást sem. Az ostromzároláshoz érkezvén, a tábornok min­denekelőtt Metz ellenállásának feltételeit vitatja s a szerepet, melyet egy idezárt hadseregnek játszania kell vala. Kutatja, vájjon megtartottak-e az ostromzá­rolt helyek védelmére előírt szabályok. Ezután az élelmezés kérdésére tér. A tábornok előadó bizonyítva látja, hogy Metz nem volt felszerelve a háború elején s hogy azután mi sem történt ez állapot megjavítására. A Regnier-inczidencz — a­mely méltó arra, hogy akármely regényíró képzelmi inventiójának mondassák, — hosszú lapokat foglal el, s nem a legkevésbé érdekes a könyvben.

Next