Magyarország, 1861. március (1. évfolyam, 50-76. szám)
1861-03-26 / 71. szám
ságnak a hajdankorban teljes , tökéletes önállása és Magyarországtól egészen független alkotmányo s önkormányzata volt. Magyarország és a három egyesült királyság között hajdan csak a király személyében létezett personal unió, de ezen függetlenség, ezen önállás később az idők viszontagságai által lassankint elenyésztek s Horvátország államjogai a magyar államjoggal csaknem egy testbe olvadtak; most azonban a horvát nemzet ismét visszaköveteli századokon meggyengült teljes, tökéletes autonómiáját s visszaköveteli mindazt, mi Kálmán király korában fönállott. De ha ez igy van; sőt még akkor is, ha a múltra nézve mindaz, a mi állittatik, nem teljesen állana, nem lett volna-e férfiasabb s talán nemesebb, a követeléssel föllépni azon méltatlan vádak nélkül, mik ellenünk szóvatnak s mik indokolva nincsenek ? Hiszen, hogy Horvátországnak függetlensége és önállása — mint Zágráb mondja — az idő viszontagságai által lassanként elenyészett, nem mi okoztuk. Horvátország államjogai nem a mi erőszakoskodásaink által, nem az ő ellenszegülésük daczára olvadtak a magyar államjoggal csaknem egy testbe. Azt, hogy ők ily teljes önállást és függetlenséget kívánnak, csak most halljuk legelőször a zágrábi körlevélből. Követeik azt az országgyűlésen soha nem formulázták, sőt ellenkezőleg az 1848-dik évi országgyűlésen a törvények alkotásában tettleg is részt vettek. Mi által van tehát igazolva Zágráb körlevelének azon vádja, hogy mi a horvát nemzetet a három királyságban a világ színpadjáról ki akarjuk törülni ? Szemünkre veti a körlevél, hogy Muraköz, mely állítólag több száz évig, sőt a legújabb 12 évi birtoknál fogva is Horvátországhoz tartozott, Zala megyébe ismét visszakebeleztetett. Ha Horvátország Muraközre nézve biztosabb jogalapot fel nem tud hozni, mint amit a körlevél megemlít, akkor követelése csakugyan alaptalan. Felhozza ugyanis a hajdankorbani több száz évi birtoklást s ennek bebizonyítására hivatkozik Ildik Ulászló 3-dik rendelete 34-dik t. czikkének 4-dik szakaszára. Ezen törvény elszámlálván a harminczadok helyeit, a 4-dik szakaszban azt mondja,hogy Tótországban Zágráb, Nedelcze, Varasd, Muraszombat — főharminczadok; mivel pedig Nedelcze Muraközben van, Zágráb megye azt következteti, hogy egész Muraköz Tótországhoz tartozott.. De nem figyelmezett Zágráb megye arra, hogy ugyanazon 4-dik szakaszban a tótországi jőharminczadok között Muraszombat is meg van említve ; ez pedig a Murán is innen, Muraköztől jó távul, Vasmegyében fekszik, mit Zágráb megye Horvátországhoz nem is követel. A következő 5-dik szakaszban pedig a fentebb elsorolt tótországi főharminczadokhoz tartozó fiókharminczadok között Szombathely és Pinkaföld Krapinával és Rácz-Kanizsával egy sorban vannak elszámlálva, s ebből mégis bajos volna azt következtetni, hogy Szombathely és Pinkaföld is Horvátországhoz tartozott. Általában véve, ha figyelemmel tekintjük meg a harminczadok helyeiről szóló törvényeket, meg fogunk győződni, hogy azokból az országok határaira következést vonni nem lehet, mert azokban a kereskedelmi vonalakra lévén főkép tekintet, különféle országok helyei össze vannak keverve. Tekintessék bár meg sok hasonló törvények között az 1715 : 91-dik törvény, hol a varasdi főharminczadhoz tartozónak emlittetik a muraközi Nedelcze is, Légrád is; a Muraközben fekvő rácz-kanizsai főharminczadhoz tartozónak pedig Regede Stájerországban; s ki fogja már ebből azt következtetni, hogy Stájerországnak Magyarországhoz vagy Horvátországhoz kell tartozni ? Azt mondja továbbá a körlevél, hogy Magyarország mellett nem szól egyéb, kétszáz esztendei bizonytalan birtoklásnál, melyet 1848-ban a fegyver eltörlött. Ne felejtse Zágráb megye, hogy a kétszáz esztendő előtti birtoklást semmivel nem képes bizonyítani Horvátország részére; azt pedig, hogy az utolsó kétszáz esztendő alatt Magyarországnak a zágrábi körlevélben is elismert birtoklása bizonytalan lett volna, épen semmivel nem támogatja, holott Magyarország részére e részben mind a törvények mind a közigazgatásnak sok évek óta szakadatlan okiratai elég bizonyságot tehetnek. Még különösebb a körlevélnek azon állítása, hogy Magyarország birtoklási jogát 1848-ban a fegyver eltörlötte, és hogy a legújabb 12 évi birtoknál fogva Muraköz Horvátországnak sajátja lett. 1848-ban, vagyis inkább 49-ben az osztrák császár hadserege, szövetségesének, az orosz cárnak hatalmas segítségével legyőzte a magyar forradalom seregeit. A háború bevégeztével a fejedelem félretéve Magyarország alkotmányát, absolut hatalommal rendelkezett Magyarország territóriuma fölött, s elszakasztván abból Muraközt, azt Horvátországhoz csatolta. Most, ugyanazon fejedelem ugyanoly hatalommal Muraközt ismét Zala megyéhez visszacsatolta. Ha a fegyver jogot adhatott volna 1848- ban, azt’ő Felségének adta volna, ki a maga és szövetségesének seregeivel győzte le a magyar sereget, nem pedig Horvátországnak, mely a császárnak nevében annak zászlói alatt, s nem saját kezére vett részt a háborúban. Ő Felsége azon sérelmet, melyet Magyarországnak okozott, midőn Muraközt elszakasztotta, a visszacsatolás által megorvosolta; s mi jogtalanságot követtünk el mi, hogy azt, a mi 1848 előtt kétségtelenül miénk volt s tőlünk erőszakkal vétetett el, midőn az által, ki tőlünk azt elvette, ismét visszaadatik, szívesen elfogadjuk ? és pedig annál szívesebben, mert azt Muraköznek népe is buzgón óhajtja. Állítsuk egymás mellé Horvát- és Magyarországnak jogérvényeit Muraközre nézve. Horvátország azt mondja: Muraköz hajdan Horvátországhoz tartozott, de azután kétszáz esztendeig Magyarország birtokában volt, hanem akkor a császár fegyveres hatalommal legyőzvén Magyarország seregeit, Muraközt Horvátországhoz csatolta, s így bírta azt Horvátország 12 esztendeig, mig azt ugyanazon fejedelem Magyarországhoz ismét vissza nem csatolta. Ellenben Magyarország részéről az mondatik : Semmiből ki nem tűnik , hogy Horvátország Muraközt a régibb korban valósággal birta volna, de az kétségtelen, hogy századok óta Muraköz Magyarországhoz tartozott, amint ezt Horvátország is elismerő. Ezen közelebb lefolyt századok alatt Horvátországnak elég alkalma lett volna Muraközre nézve követelését érvényesíteni vagy az országgyűlésen, vagy a fejedelem előtt, de ezt soha nem cselekedte, sőt ily követeléssel az országgyűlésen elő sem állott, hanem Magyarországnak , illetőleg Zala megyének Muraköz feletti törvényhatóságát mindig respectálta. Ily birtoklás fontosabb-e, vagy azon tizenkét esztendő, mit Zágráb megye felemlít ? Mit mondana Horvátország, hogy mi oly részekre nézve, melyek egykor nem Horvátországhoz tartoztak, épen oly okoskodással élnénk, minővel Zágráb megye és Muraközre nézve ? s azt mondanék, hogy például Verőcze, Pozsega és Szerém megyék hajdan egyenesen Magyarországhoz tartoztak s hivatkoznánk e részben sokkal világosabb törvényekre, mint a melyet Zágráb megye Muraközre nézve megemlített. Például az 1478 : 7-ik, és 1498 : 16-ik tczikkekre, különösen pedig Werbőczyre, ki az említett három vármegyét határozottan a magyar megyék közé sorolja; és ha felhoznók, mikép azon megyék a legújabb időkig külön voltak képviselve a magyar országgyűlésen, nem úgy adóztak mint a horvát megyék ; s mindezekből azt következtetnék, hogy Horvátország bűnt követ el a magyar nemzet ellen, midőn azon megyéket meg akarja tartani. De mi ezt nem tesszük; mi tiszteletben tartjuk Horvátország jogait, sértheti ennek alkotmányos territóriuma integritását és ha tartoztak is az említett megyék egykor Magyarországhoz, nekünk az elég, hogy az utóbbi korban a három egyesült királyság territóriumához tartoznak, s mi azt mindig respectálni fogjuk, de hasonló méltányosságot kívánunk mi is Magyarország territóriumára nézve. Ugyanazon egy államhoz tartozó külön országok között lehet-e szó hódítási jogról a háború bevégzése után ? és alkotmányos nép, minőnek a horvát nép is bizonyosan óhajt tekintetni, használhat-e területének terjesztésére oly módot, egy másik, ugyanazon államhoz tartozó alkotmányos ország ellen, minőre, mint jogalapra, Zágráb megye hivatkozik ? Még osztrák és horvát szempontból tekintve is a dolgot, ha Magyarország fegyvert fogott a fejedelem hatalma ellen, s a fejedelem azt legyőzvén, a béke ismét helyreállott : helyes és igazságos-e, hogy a győző mellett harczoló örvendjen a másik szerencsétlenségének, osztozni kívánjon annak birtokában ? és midőn a győző azt, a mit elvett, ismét visszacsatolja, még ezen jogtalanul osztozó tekintse magát megkárosodottnak az által, hogy amaz elvesztett birtokát erőszak nélkül visszakapta ? Még sajátságosabb a körlevélnek azon vádja, miszerint mi a horvátokat is, más nemzetiségeket is a török rajákhoz igyekszünk lealacsonyítani. A magyar nemzet 1848-ban a népre és a népnek minden osztályára teljes egyenjogúságot hozott be; sem néptől, sem nemzetiségtől nem vett el jogokat, hanem adott kinek-kinek igazság és méltányosság szerint. Ilis ugyanazon pillanatban, midőn megtette azt, mivel az igazságnak tartozott, megtámadtatott fegyverrel minden oldalról ön testvérei által, kik harczoltak azon meggyőződésben, hogy nemzeti jogaikért harczolnak, miket mi csorbítani nem akartunk , és ha e részben valami követelésük még volt, azt harcz nélkül is szívesen teljesítettük volna; ők azonban harczoltak, véresen, és talán akaratjuk ellen más érdekekért, nyeremény nélkül, polgári harczban, minek még dicsősége is mindig fájdalmas. Ha a török rajáknak, kikhez mi, a zágrábi állítás szerint, hasonlókká akarjuk tenni az idegen nemzetiségeket, ha mondom, a török rajáknak olyan politikai helyzetük volna, mint minőt a magyar törvény adott az itteni idegen nemzetiségeknek : aligha biztosabban nem állana a török birodalom, és Déli-Szlávia létesülhetésének reménye valószínűleg távolabb volna. Nálunk politikai és polgári jogokra nézve semmi különbség nincs a magyar és nem-magyar közt. A törvényhatósági közigazgatásoknál mind a tanácskozó testületek, mind a tisztviselők választásában a többség határoz, és az határoz még a nyelv fölött is, mely a köztanácskozásokra használtassák. Mutasson valaki Európában államot, mely a területén lakó idegen nem-souverain nemzetiségek iránt több méltányossággal jár el! És mégis arra szólít föl minket Zágráb körlevele, hogy „tegyük szivünkre kezünket és ismerjük meg, hogy méltatlan viseletünk által a horvátok ellen vétkeztünk.“ De mi tehát azon vétkünk, melyért ily bűnbánó vallomást kellene tennünk ? Hiszen ha a recriminatióknak helye és ideje volna, szólhatnánk talán mi több joggal, de fátyolt vetve azokra, miket a múltban szenvedtünk, nyugodt lélekismerettel nézünk a jövendővel szembe. Ismétlem, hogy mi Horvátországot az 1848-ki törvények által nemzeti jogaiban nem sértettük, de sérteni nem is akartuk és keserűség nélkül mondom, hogy mindazt, ami 1848 után ellenünk történt, szerencsétlen félreértésnek és a fölzaklatott indulatok rohamosabb kitörésének tulajdonítjuk. Nincs bennünk gyűlölség a múltért, még akkor sincs, ha Horvátországot saját érdekeinek helyes vagy helytelen fölforgása tőlünk elszakasztva más útra vinné. És miért nem áll ez így Horvátországban a magyar nemzet irányában? miért van a zágrábi körlevélnek mindenik sorában gúnnyal párosult gyűlölet ellenünk ? mi czélból izgatja Zágráb megye a Magyarországban lakó idegen nemzetiségeket a magyarok ellen ? még felsőmagyarországi szláv barátainkat is, kiknek ellenünk panaszuk nincs s kiket azért, mert barátink s testvéreink akarnak maradni, általunk elnyomott török rajáknak gúnyol? mi öröme ,— mi nyeresége lenne abból Horvátországnak ,— ha sikerülne ingerültséget támasztani ez országban faj és faj között és az által nehézzé tenni egyiknek is, másiknak is a kölcsönös méltányosságot ? Mi nem ijedünk vissza más nemzetiségű honfitársaink követelésétől, mert erős bennünk az akarat: teljesíteni mindazt, mit Magyarországnak politikai szétdarabolása nélkül teljesíteni lehet; s meg vagyunk győződve, hogy oly követeléseket, miknek teljesítése lehetlen, más nemzetiségű honfitársaink tenni nem fognak. A mely nemzet 1848-ban elég erős és eszélyes volt, senki által, még az események által sem kényszerítve, minden politikai jogot megosztani a népnek minden osztályával, elég erős és eszélyes lesz ezentúl is arra, hogy a nemzetiségek kérdésében is igazságos legyen e honnak minden polgára iránt. És Zágráb megye nem elégli meg, hogy méltatlan vádjaival gyűlöletet fejez ki és gyűlölet akar gerjeszteni ellenünk ön hazánkban is, hanem még gyűlöletessé akarja tenni a magyart a külföld előtt is, mert ránk fogja, hogy mi egy nagy államot akarunk alapítani, mely a Kárpátoktól a Balkánig, sőt talán Konstantinápolyig terjedne s mely szerintünk nem Magyarország leendene, hanem kizárólag magyar (magyarisch). Pedig jól tudja Zágráb megye, hogy nem mi vagyunk azok, kiknek óhajtásaik ilynemű terveken járnak; mi óhajtjuk, hogy e haza erős legyen polgárainak egyetértése által, fölvirágozzék jótékony s igazságos törvények alatt; de határait terjeszteni, más idegen állam birtokára vágyni, más szabad népet meghódítani akarni szándékunk nincs, még ha tehetségünk oly nagy volna is, — hogy e czért könnyen elérhetnek. Miért akarja tehát Zágráb megye még e váddal is, melynek alaptalanságát épen ő tudja legjobban, békés szomszédunkat ellenünk gyűlöletre izgatni és minket oly színben állítani a világ elébe, mint akik sajátunkkal be nem elégedve, vagy veszélyes, vagy nevetséges nagyravágyásból birodalmakat akarnánk fölforgatni, országokat meghódítani, oly országokat, melyek jelenleg másokéi, melyekre, ha a sors úgy úgy akarja, hogy mostani uzokat változtassák, más hatalmasabbak számítanak ? Midőn azon őszinte készségünket, hogy fátyolt vessünk a múlt idők szomorú eseményeire, más részről annyi váddal, keserűséggel látom viszonozva: nem örömest mondom ki, de akaratlanul eszembe jut , hogy rendesen nem a sértett fél az, ki a méltatlan sérelmet nehezen felejti. De miután elmondottam nézetemet Zágráb megyének körlevelére, szabad legyen elmondanom egyéni meggyőződésemet Horvát-, Dalmát- és Tótorországnak Magyarországgali egyesülésére nézve is. Az egyesülés kérdésének megoldása főkép Horvátországtól függ. Ha Horvátország velünk egyesülni akar, mi az egyesülést szívesen fogadjuk ; ha saját nemzetiségének vagy önkormányzatának érdekében föltételeket akar kikötni, ha saját országgyűlésének hatáskörét szélesebbre akarja terjeszteni, ha a velünk közös törvényhozásban más módon, más arányban akar részt venni, mi föltételeit vissza nem utasítjuk, módosításait nem ellenezzük. Tudjuk mi azt, hogy Horvát-, Dalmát- és Tótország a magyar koronához tartoztak ugyan, de nem voltak Magyarország. És ha nem bírtak is oly teljesen elkülönzött önállással, minőt némelyek vitatnak, ha azon kapcsolat, mely közöttünk és közöttük fönállott, sokkal, igen sokkal több és szorosabb volt is a personal uniónál, de volt mindenkor saját elkülönzött territóriumok, volt politikai nemzetiségek , s a mellett hogy Magyarország minden jogaiban osztoztak , voltak külön jogaik is, miket Magyarország mindig tiszteletben tartott. — A magyar törvény, midőn ezen országokat kapcsolt részeknek nevezte , nem értett az alatt erőszakos kapcsolatot , nem értett alárendeltséget, hanem oly kapcsolati viszonyt, melyet Horvát- Dalmát- és Tótország önkényt, szabad akaratból kötött velünk, a jognak, méltányosságnak és közös szabadságnak alapján. Azt a vádat, hogy mi hódított országoknak szeretnénk tekinteni a három egyesült királyságot, nehezteléssel utasítjuk el magunktól. Tudjuk mi azt, hogy kölcsönös viszonyainknak alapja nem hódítás. De ha hódítással vette volna is kezdetét Magyarország birtoklása azon országokban, arra hivatkozni méltatlanságnak s valóban fonákságnak tartanók. Mi a hódítást soha nem ismerjük el érvényes jogalapnak a hóditott nép irányában, s azt hiszszük, hogy a hódított nép kötelességei csak addig terjednek, meddig a hódítónak fegyvere ér. Morális kötelességet csak a szerződésileg, vagy a szó nélkül ugyan, de kényszerítés nélküli folytonos cselekvényekben nyilvánult szabad beleegyezés vonhat maga után. Mi a három egyesült országot társainknak tekintjük, kik önkényt, szabad akaratból, sorsukat a mi sorsunkkal már századok előtt összekötötték, és századok óta jóban roszban osztoztak velünk. Felsőbbségi hatalomról, alárendelt helyzetről közöttünk szó nem lehet, hanem csak a kölcsönös egyetértéssel kötött százados egyesülés föntartásáról. Ezen egyesülésnek föltételeit, ha azok valamely részben egyik vagy másik félre nyomasztókká váltak, lehet kölcsönös egyetértéssel módosítani, de magát az egyesülést egyoldalúlag erőszakosan szétszaggatni, talán sem jogos, sem czélszerű nem volna. Ha tehát Horvátország minden közjogi viszonyt, mely közöttünk fönállott, teljesen meg akar szüntetni s minden kapcsot végkép el akar szakasztani, mi ki nem mondhatjuk azt, hogy a végelszakadásba is beleegyezünk, sőt kötelességünk leendő jogaink föntartására óvást tenni, valamint Horvátország is óvást tenne, ha a három egyesült királyságnak bármely része el akarna tőle szakadni; de az elszakadás meggátlására tettleges lépéseket nem teendünk s erőszakhoz még akkor sem nyúlnánk, ha azt tenni hatalmunkban volna. Mert a gyülölséggel párosult kényszeritett kapcsolat nem volna áldást hozó sem mireánk, sem őreájok. Az egyesülés tehát, vagy elszakadás — leginkább Horvátországtól függ. De ha Horvátország épen akkor, midőn teljesen független önállást követel, ezen önállást mindenekelőtt arra használná, hogy belépne a birodalmi tanácsba, és az eddig közöttünk fönállott közjogi viszonyokat azért bontaná föl, hogy az osztrák örökös tartományokkal hasonlókat, sőt még szorosabbakat kössön ; ha Horvátország az adó és katonaállítás kérdéseinek elhatározását azért akarná a magyar országgyűléstől elvonni, hogy azt a birodalmi tanács kezeibe adhassa; ha azért nem akarja a magyar felelős minisztériumot, mert állami életének legfontosabb tárgyaira nézve, minek a birodalmi tanácsnak föntartott adó- és katonaajánlás , hadügy , pénzügy , kereskedelem, az osztrák minisztériumtól , és pedig valószínüleg nem felelős osztrák minisztériumtól akar függni : már akkor az egyesülés közöttünk csakugyan lehetetlen, mert az egyesülésnek nem leend tárgya. Magyarország valószínüleg nem fog a birodalmi tanácsba lépni; mi Magyarország törvényes önállását föl nem áldozhatjuk; a sanctio pragmaticát, mely ezen önállását biztositja, föl nem forgathatjuk; azon szent és sérthetetlen alapszerződést, melyet őseink az uralkodóházzal kötöttek s mely a nemzet és fejedelem jogainak egyformán alapul szolgál, meg nem semmisíthetjük; az adó és katonaajánlás jogát, mely századok óta a nemzetet illette, idegen kezekbe nem adhatjuk ; a törvényhozás jogát a magyar királyon kívül senkivel mással meg nem oszthatjuk ; egyszóval, Magyarországot törvényes önállásától, függetlenségétől és alapszerződésekben biztosított ősi alkotmányától megfosztva, odrogrozott alkotmányú osztrák provinciává nem tehetjük. Ha tehát Horvátország, jövendőjének vélt érdekében tőlünk elválva, az erősebb hatalomhoz csatlakozik , mi ezt nem gátolhatjuk, de e csatlakozást kénytelenek leszünk végelszakadásnak tekinteni, mert nem marad fönn tárgy, mire nézve egyesülhessünk. Minden fontosabb közjogi tárgyakat a birodalmi tanács fog eldönteni Horvátországra nézve is; a magánjogi s közigazgatási törvényhozást Horvátország a maga országgyűlésén fogja gyakorolni. A közigazgatást minden a birodalmi tanácsnak fönntartott tárgyakra nézve a bécsi minisztérium intézi Horvátországban is, a többi tárgyakra nézve pedig természetesen Horvátország önmaga viszi. Mi marad tehát az egyesülésre ? A personal unióra nem szükséges közöttünk külön egyesülés, mert a personalunio úgyis megvan az osztrák birodalom minden tartományai között, és így Horvátország épen oly viszonyban fog állani velünk, mint Galiczia, Csehország, Tirol vagy Ausztria. Bezárom e sorokat azon óhajtással : vajha az egyetértés békítő szelleme lengené által Szent István koronája minden országait, minden népeit, hogy legyenek egységekben erősek, egyesült erejök által szabadok és minden időben méltányosak egymás iránt! A mi akaratunk komoly és határozott; ezen egyetértésnek létrehozására és fönntartására nézve mi nem fogjuk engedni, hogy a múlt idők keserű emléke a méltányosság békülékeny indulatját elfojtsa keblünkben; és ha mégsem sikerül eggyé tenni ezt a hont , legyen Isten biró közöttünk és azok közt, kik miatt a kitűzött szent czélt elérni lehetetlen len ! DEÁK FERENCZ. PEST, márcz. 25-én. A meghívó kir. levél szerint az országgyűlés ápril 2-kán megnyílik. Az országbíró fogja azt megnyitni. A törvényhozás souverain jogának gyakorlatára ismét egybehívott nemzet mindenekelőtt a törvényhozás minden része számára követelendi a törvényhozás jogát. E jog az ország minden részét illeti. Erdély az ország része. Erdély meghívása nélkül az országgyűlés csonka. A Budára hívott országrészek az országgyűlés kiegészítését sürgetendik. Vissza kell szerezniük az egybegyült törvényhozóknak a szentesített törvénynek az erőt, elégtételt kell szerezniük a megsértett jogérzetnek. S midőn az országgyűlés a törvény érvénye mellett emeli fel első szavát, a Budára egybehívott országgyűlés Pestre áttételét, a törvényre támaszkodva, követelheti és követelendi. És csakis, midőn a törvény visszanyeri érvényét, midőn az országgyűlés a törvényesség minden kellékeivel biranol, csak akkor bocsátkozhatik a korona jogainál fogva előterjesztendő kir. propositiók tárgyalásába. De mi azt hisszük, hogy mielőtt a nemzet a jövő művéhez fog , előbb visszatekint múltjára , visszatekint a szenvedés éveire. Az első találkozás a törvényes téren részünkről az őszinte szót, a halálig üldözött jog, a vakmerőn megtagadott törvény, az eszélytelenül és gyűlölettel megtámadott nemzetiség méltó és jogos szemrehányását szó