Magyarország, 1861. június (1. évfolyam, 127-151. szám)

1861-06-11 / 135. szám

1861. — 1. évfolyam. 135. SZ. SZERKESZTŐSÉGI IRODA T mahkatímaisií HIRDETMÉNYEK DÍJA : MS G JELE H Vitér 3. ez. 2. emelet. . , , " . , , , , , „ 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9. 3-szorinál 7 ájkr. ünnep- és vasárnapot követő napok kivé­„T.nA ry t­tt­a­m a T kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő- Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 26 új kr. telével minden nap. KIADÓ-HIVATAL Béghez intézzenek.—A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények Egye, p­­dannk OBTEHN­AMJI K. és LAHPEL BÖBÉÉT könyvkén «»fcedöknéi ELŐFIZETÉSI ÁR­­­Ujtér 4. sz. földszint. a kiadó-hivatalhoz intézendők. 10 ujkrejezszon­k.ph.tók.________________Egészév 18 ft! Félév 9 ft Negyedév 5 ft. Országgyűlés. A nemzeti képviselőház XLI. ülése jun. 10-én. A tegnapi jegyzőkönyv hitelesítése után az el­nök bemutatá Marosszék állandó választmányának feliratát, melyben kijelenti, hogy az országgyűlést kiegészítettnek nem tekinti, s az unio-törvénynek ér­­vényesítését sürgeti. Háromszék, Abauj és Szathmár megye Teleki halála feletti részvétét jelenti. Liptó megye Széchenyi érdemeinek ez ország­gyűlés első törvényébe leendő beigtatását kéri. Nagy-Bányaváros azon jegyzőkönyv kivonatát közli, melyben Deák Ferencznek bizalom szavaztatik. Vas, Abaujmegye , Komáromváros a törvény­telen adó erőszakos behajtása miatt panaszolnak. Joannovits Szilárd lugosi választott igazoló le­velét beadja. Domahidy képviselő,mint a Miskolczi választása ellen kiküldött, folytonos betegsége miatt e küldeté­sének másra ruházását kéri. Közakarattal b. Vécsey László küldetett ki. — Ez­úttal megjegyezzük, hogy a 3 ki szavazás alkalmával Domahidy úr csak­is be­tegsége miatt nem lehetett jelen. Az elnök jelentést tesz a tegnapelőtti szavazás eredménye felől. Bánó Józsefre mint jegyzőre 123, Tóth Vilmosra 113 szavazat esett. A felírásba igtatandó módosítványok fogalma­zásával megbízott választmány tagjai lettek :Szalay László 156, Eötvös József báró 144, Tisza Kálmán 89 szavazattal. Az elnök a kérvényi bizottmány tagjait felhívja, hogy elnököt választva munkálkodását kezdje meg. Ezután folytattatott a felirati javaslat czikken­­kénti tárgyalása. A 17. 18. 19. szakasz ellen semmi észrevétel. A 20. szakasz végére Deák a következő sorokat kívánja tétetni: „Sőt megtörténhetik a birodalomnak végképeni jogszerű felbomlása a fejedelmi háznak teljes kihalta előtt is. Mert azon sanctio pragmatica, mely az örö­kös tartományokra nézve megállapittatott s azok ál­tal elfogadtatott,azt rendeli hogy, III illetőleg VI.Ká­­roly és I. József ágainak teljes kihaltával I. Leopold leányai s azok maradékit, ezek után pedig a fejedelmi háznak minden egyéb ágait illesse az örökösödés elsőszülöttségi sorban. A magyar trónörök­lési törvény, az 1723. évi II. czikkely, Károly és József ágainak teljes kihaltával a trónöröklést egyedül I. Leopold maradékaira szorítja s azt a fe­jedelmi ház többi ágaira semmi esetre ki nem ter­jeszti. Ha tehát III. Károlynak, I. Józsefnek és I. Leopoldnak minden maradékai teljesen kihalnának, Magyarország szabadon választaná királyát, az örö­kös tartományok pedig az általuk elfogadott sanctio Eragmatica értelmében ugyanakkor a fejedelmi ágnak más valamely még fenlevő ágát tartoznának uralkodójukul elismerni. Ez a lényeges különbség is figyelmet érdemlő bizonysága annak, hogy Magyar­­ország és az örökös tartományok között realunió nem köttetett.“ E sorok, melyeket Eötvös olvasott fel, mint­hogy Deák gyengélkedése miatt jelen nem lehetett, a jegyző által lediktáltatván, közakarattal elfogad­tattak s mint uj szakasz állandónak a 20-dik sza­kasz után. De ez által nem voltak megnyugodva Zsarnay, Vajai, s Vályi s az 1723. 1. 2. 3. t. czikkeknek meg­említését óhajtják a 10-ik szakasz után s annak ki­jelentését, hogy a pragmatica sanctio alatt nem ér­tünk egyebet, mint e törvényeket. A többség a 10-ik szakaszt változatlanul meg­tartó. A 24-ik szakaszt B­o­b­o­r­i kihagyatni kívánja, minthogy abban a birodalom, nem magyar országairól, mint a német szövetséghez tartozókról tétetik említés Galiczia pedig és Velencze nem tartoznak oda. B­e­n­i­c­z­k­y Lajos,a ház helyeslése mellett meg­­jegyzi, hogy Galiczia és Velencze nem értethetnek az örökös tartományok köznevezete alatt, azokat más jogczimen bírván Ausztria. A 27-ik szakasznál Ivánka kívánja, hogy a következő szavakhoz : „Ugyanazért meg nem egyezhetünk abban, hogy a közadónak s katonaállí­­tásnak“ még e szavak tétessenek : „általában a pénz­es hadügynek;“ mi egyhangúlag elfogadtatott. A 30-ik szakasz végén, mint az ország területi és politikai integritásának magyarázatából folyót Tisza László a „politikai integritása“ szavakhoz az „is“ kötőjegyet kívánta tétetni. Ezt többen pártol­ván a ház felállással ismételve szavazott. A szava­zók száma a jegyzők által megolvastatván 117 szó 103 ellenében a szerkezetet változatlanul meg­hagyta. A 31. szakasznál Popovics Zsigmond követke­zőleg nyilatkozott. Popovics Zsigmond: A közjogi kérdésen kívül én nem ismerek nagyobb fontosságú tárgyat, mely a ház figyelmét inkább megérdemelné, mint a nemzetiségi kérdés. Ezen kérdésnek szerencsés vagy szerencsétlen megoldásáról feltételeztetik hazánk al­kotmányos függetlenségének, valamint a közszabad­ságnak most és jövőrei megállapítása. Az igazságos megoldást leginkább nehezítené a százados előjo­gokra való hivatkozás; ezek ellenében úgy hiszem elég lesz fölemlíteni, a százados szenvedéseket. Deák­­ Ferencz úrnak beadott fölirati javaslatában ezen kérdést én igen felületesen találom megérintve, s azért kívánom, hogy épen ezen első lépésünk alkalmá­val vessük meg azon biztos alapot, melyre a jövőben bizton építhetünk. A­mit a közös honban lakó nem­zetiségek a törvényhozástól megvárnak, a­mit a test­vér testvértől követel, az nem egyéb, mint ez egyen-­nagy eszméjéből önkényt kifejlődő jogközösség, sek alapját megvetve találom Tisza Kálmán be­mutatott javaslatában, s azért annak a nemzetiségi ügyre vonatkozó részét magamévá teszem, s azt in­dítványozom, hogy a fölirásba vétessék fel azon mó­­dosítvány, melyet a ház asztalára tettem. Az elv maga ezen szerkezet által megóva lévén, nézeteim bővebb előterjesztését a részletek alkalmazása körül a codificatióra halasztom. E szerint hiszem, hogy tel­jes jogegyenlőségből kiindulva eszközölni fogjuk azt, hogy érdekeink minden különbség nélkül egyek és közösek lesznek. Ezen módosítvány következő : „Törvény által kimondatni akarjuk, hogy e ha­zában, valamint kiváltságos osztály, úgy kiváltságos nemzet ne legyen ; legyen mindenik egyenlő, hogy egyenlően szerethesse a hazát mindenik. A mi tehát törvényeink közül ezen egyenlőséggel ellenkezik, azt eltörölni s megadni akarunk minden nemzetiségnek a teljes jogegyenlőségnek alapján mindent, mi a közös haza integritásával nem ellenkezik.“ E módositványt Branovaczky, Faur, Manil, Missies s többen pártolók. Missieset kivéve, hosszas beszédben fejték ki a külön nemzetiségek igényeit. Faur melegen emlékezett meg a románok honszere­­tetéről s nagy helyesléssel fogadott s általunk köz­lendő beszédében szintén kijelenté, hogy a románok nem kívánnak privilégiumokat de egyenjogot. Onossy a jelen felszólalásokban a bizalmat­lanság jeleit látja, holott a ház már­is elég tanúságát adá annak, hogy Szándéka iránt telj­es bizodalommal viseltethetnek a nemzetiségek. Missies meleg hazafius érzést tanúsító beszé­dében azon okból is óhajtja a mentál előbbi megnyug­tatást, mert a reactio ismét működik. Ám a kormány­nak most 12 év után jut eszébe az erdélyi elpusztult román templomok felépítésére 25,000 ftot resolválni, most osztják boldognak, boldogtalannak a decoratió­­kat s tót congressust hívnak össze a panszlavok. A kérdéshez szorosan nem tartozó hosszú vita­közben Ivánka Imre következő módosítványt adott be: „És megadni szándékozunk minden nemzetiség­nek a teljes jogegyenlőség alapján mindent, mi az ország politikai szétdarabolása és törvényes önállá­sának koczkáztatása nélkül megadható." Eötvös J. b. Czorda Bódog, Beniczky Lajos és Kazinczy Gábor következőleg szóltak: Eötvös József báró. Kétségkívül osztatlan örömmel és megelégedéssel hallotta az egész ház tisztelt képviselőtársunk, Faur úrnak nyilatkozatát. Engem ezen nyilatkozatok nem leptek meg, mert va­lamint igen jól tudom, hogy az 1848-dik évi dicső­ségben e hazának minden nemzetiségű polgárai részt vettek ; úgy tudom, hogy e hazában lakó kü­lönböző nemzetiségek híven megosztották velünk 12 évi szenvedéseinket, híven megosztják velünk re­ményeinket, s hogy azoknak teljesítésében velünk ke­zet fognak fogni minden pillanatban. Soha e ház és mondhatom, e magyar nemzet, ezen nem kételkedett kevésbbé, mint most. Sőt teljes meggyőződéssel ki­nyilatkoztatom, hogy ha a hazában lakó különböző nemzetiségek irányunkban rokonszenvet éreznek, ezen rokonszenvet nem fecsérlik el méltatlanokra. A magyar nemzet 1848 ban felállította és kimondotta a jogegyenlőség elvét, megpecsételte ezen elvet véré­vel, és el van határozva, hogy ezen elvet minden kö­vetkezésében keresztül fogja vinni. De épen, mert e ház, mely a nemzetet képviseli, a hazában lakó egyes nemzetiségeket ígéretekkel és puszta szavakkal kielé­gíteni nem akarja, mert reményeket gerjeszteni nem akar s nem akar ígéretet tenni, melyet teljesíteni ha­talmában nem áll, azért e ház épen a nemzetiségi kérdésre nézve csak megfontolva , csak kellő tanácskozás után mondhatja el nézeteit. — (He­lyeslés.) Egyes szavak pillanatra lelkesedést ger­jeszthetnek, de valóríágos megnyugtatást csak a törvény adhat, valóságos megnyugtatást csak az idézhet elő, mi nem egy pillanatnyi fellobbanásnak, de megfontoló tanácskozásnak eredménye volt és a­mi nem egy pillanatnyi lelkesedés, de mi resultátuma e ház valóságos meggyőződésének. E meggyőződést pedig, a­mint már utolsó tanácskozásunkban is meg­­mondom, mellékesen tárgyalva, ily fontos kérdéseket tisztán kihozni és világosságra deríteni nem lehet. Én tehát most is ismétlem azt, a­mit már tegnapelőtt elmondani szerencsés voltam : m­éltóztassék a t. ház, ezen igen fontos kérdésnek tárgyalására egy külön napot kitűzni. (Helyeslés.) Én az utolsó ülésben bá­tor voltam bejelenteni, hogy én e tárgyban, a nemze­tiségeket illetőleg egy alázatos indítványt fogok elő­terjeszteni, azt ezennel teljesítve, indítványomat a ház asztalára leteszem. Czorda Bódog (szabadkai képviselő.) Ezen szakasz első sorait, melyekben mondatik, hogy „a múlt idők szomorú eseményei káros félreértéseket idéztek elő közöttünk és nem magyar nemzetiségű polgártársaink között,“ úgy lehet értelmezni, leg­alább elleneink úgy értelmezhetnék, mintha közöt­tünk és egyáltalán minden nem magyar ajkú pol­gártársaink között félreértések keletkeztek volna, és léteznének ma is. Pedig tény az, hogy nagy a száma azon nem magyar ajkú polgártársainknak, kik a ma­gyart soha félre nem értették, így különösen én kö­telességemnek tartom küldőim nevében, kik legna­gyobb részben egy Dalmatiából származott katholi­­kus szláv törzsnek ivadékai, s közönségesen bunye­­váczoknak, dalmatáknak neveztetnek, kijelenteni, miszerint semmiféle eseményeknek nem sikerült ekkorig közöttük és a tulajdonképi magyar között félreértést idézni elő, és nincs hatalom, mely olyat előidézni képes volna. Tudja azt a dalmata, hogy neki nincs jobb, igazabb lelkű barátja a magyarnál, s szereti, és be­csüli azért a magyart, mint idősebb testvérét. Ha valaki e két testvér között félreértést, vagy bizalmat­lanságot akarna támasztani, az félreértené az érdek­és érzelemközösséget, mely őket közös édes­anyjuk— a magyar haza szeretetében egybeforrasztotta. Hasonlóképen állíthatom, miként a múlt idők eseményei, legalább a Bácskában, mely pedig tudva­levőképen a legszomorúbb eseményeknek volt véres színhelye, sem a nagyszámú németek, sem a soka­­ezok, sem a rusznyákok kebleiben legkisebb félre­értést sem hagytak hátra a magyar ellenében. Óhajtottam volna ezeknél fogva, hogy a tár­gyalt szakasz második sorában e szavak : „és nem­magyar nemzetiségű polgártársaink“ után tétetett volna: „egy nagy része.“ így lenne aztán helyes, és igaz értelme a kö­vetkező mondatnak: „Ezen polgártársainknak nem­­zetiségek érdekében követeléseik vagynak­ ; mert vannak nem magyar ajkú polgártársaink, kiknek nem­zetiségi követeléseik nincsenek; — nincsenek például a dalmatáknak olyannyira, hogy állítani merem, mi­ként az összes dalmata népben nincs egyetlen egy ember sem, ki nemzetisége érdekében valami újabbat követelne a magyartól. A dalmata nép, mely — köz­­bevetőleg mondva — akár a cultura fokát, akár a vagyoni állást tekintsük, semmivel sem áll hátrább más, nem magyar nemzetiségű polgártársaitól, nem követel magának semmit a magyartól, ki vele mint menekülttel testvérileg megosztotta legtermékenyebb földjét, jogait, dicsőségét, és a­kinek részéről ő a ma­ga nyelvét, ősi szokásait és jellemét mindig csak tisz­teletben tartva tapasztalta. De hogy félre ne értessem, szükségesnek tartom más részről azt is kijelenteni, miszerint küldőim sem­mit élénkebben nem óhajtanak, mint más, nem magyar nemzetiségű polgártársaikat, különösen pedig a velük együttélő szerbeket az ő nemzetiségi valódi érdekeikre nézve kielégítve látni, és a megszakadt testvéri vi­szonyt velük, az egységes és feloszthatlan magyar állad­alom oltalma alatt újra foly­tatni. Beniczky Lajos: Bár magam is időveszteség­nek tartom, a nemzetiségi kérdést akkor tárgyalni, mikor ahhoz csak per tangentem lehet szólani; mégis mivel több részről hallottam ezen kérdést oly alakban — a­mint történt — megpendittetni, kénytelen vagyok én is egypár szóval a tanács­kozáshoz járulni.­­ Én is egy népfajnak kép­viselője vagyok több képviselőtársaimmal, mely számra nézve, mind azokét, a­kik szóltak, felülmúlja. Ezen nép hallgat, de hallgat azért, mert bizodalom­mal viseltetik e ház, vagy hazája iránt; hallgat azért, mert igen jól tudja azt, hogy azon idő még meg nem érkezett, a­hol az ő kívánalma jogszerűen tárgyaltat­­hatik.S azt hiszem, igen helyesen, mert mikor ily kér­dések idő előtt megemlíttetnek, és csak per tangen­tem, azok a nagy közönséghez kimennek, oly gondo­latokat idézhetnek elő, melyek viszálkodásokra szol­gáltatnak anyagot. Az, a­ki meg nem fontolván jól a dolgot s a tárgy mibenlétét, azt teszi, hogy épen ve­szélyezteti a­mit elérni akar; nem veszélyezteti csak saját ügyét, hanem veszélyezteti egész hazája ügyét, mert az erők szétdarabolására dolgozik. Én nem akarom fölemlíteni sem a kamarilla működését, sem más egyebet, nekem a körül volt elég tapasztalásom, igen jól tudom, miként működött a kamarilla, jól tu­dom, hogy e kamarilla emberei miként jártak el fe­ketesárga zászlóikkal, azok, kik magukat mindig szlávoknak nevezték, midőn egyszer a nemzet leigáz­­tatott, azok hivatalokat fogadtak el, és zsarnokos­kodtak azok felett, kiket tévútra akartak vezetni. Nem akarom itt a fegyveres erőt felemlíteni, kár is volt fölemlíteni e pillanatban, a­midőn a szerb nemzet a fegyveres erőre akkor sem támaszkodhatik, mikor saját testvérei és fiai megadóztatásával és az adónak fegyveres erőveli behajtására épen szerb testvéreik által kényszerittetnek és alkalmaztatnak. Ezek mind oly kérdések, melyekhez per tangentem szólani nem lehet, hanem a Szőnyegen levő tárgya­lást befejezve,­­hogy üdv legyen az országra nézve, várjuk be a pillanatot, a­midőn nemsokára a most letett indítvány tárgyaltatni fog. Kazinczy Gábor: A lefolyt szomorú 12 év alatt a nemzet váltig bebizonyitá, miszerint a türelem keresztényi erényében meglehetős gyakorlata van, de még­is midőn a tanácskozás alatt oly elvek mon­datnak, melyek magyar álladalom létezése ellen va­lóságos megtámadások volnának, ha azok a képvi­­selőház által elfogadtatnának, hallgatni nem lehet. Az 1848-as törvények csak országos képviselőkről be­szélnek, és mi itt felállunk úgy, mint ruthén, mint román és mint szerb képviselők. Ha azt mondanánk: Pest­ vagy Borsod vármegye követe, ezt érteném, mert az valami territoriális volna, a­minek eddigi alkalmazása elfogadva volt, de a magyar álladalom­­ban a magyar országgyűlésen nem lehet másnak képviselője, mint a nemzetnek. De én ezen elveknek ezúttal sem czáfolatába, sem felvilágosításába eresz­kedni nem akarok. Ha ezen tárgy szőnyegre jön, majd akkor szeme közé nézzünk a dolognak. Most röviden a szerkezetet pártolom. Tisza Kálmán a nemzetiségi kérdés, illetőleg Eötvös J. indítványának tárgyalására külön napot kívánván kitüzetni, Branováczky és Manilnak felelt kijelentvén, hogy sokkal jobban tiszteli a nemzetisé­geket, semhogy azt higyje, miként azok a camarilla bujtogatása nélkül keltek fel 48-ban a jogegyenlősé­get szentesítő törvények ellen. Latinovich Vincze nem hagyhatja megjegy­zés nélkül Branováczky azon állítását, hogy a szer­­bek száma hazánkban 1 millió. De legyenek bár­mi kevesen, mondá, a magyar mégis megoszt velők min­den jogot s teljesítendi minden jogos igényüket. Miután a szólástól többen elállnak, végre sza­vazásra bocsájthatá az elnök a kérdést. A többség a szerkezetet változatlanul meg­hagyta. Kedd,junius II. PEST, június 10. Kü­l­földi szemle* A külföldi sajtó mély megindulással szól Ca­­vour halála — és dicsőítő magasztalással emléke fe­löl. Az angol sajtóról ezt kivétel nélkül el lehet mon­dani — még a Herald is, mely a „nagy olasz“ politi­káját annyiszor ostromló, ejt felette egy forró kö­­nyet. A londoni börze, a­mint a gróf halálának hírét vevők, a dicsőült iránti kegyeletből, azonnal bezára­tott. A lordok házában Woodhouse jelenté halálát a ház nagy megilletődése között, az alsóházban Pal­merston és Russel emlegették magas tulajdonait, azon kitűnő férfiak közé sorozván őt, kiknek dicső neve, a legtávolabb nemzedékekre átszáll. A Times így szól felőle: „ő csak oly nagy lesz a sírban, mint a miniszteri tanácsban való, és a római udvar egy cseppet sem örülhet annak hallgatásán, ki beszélni fog még, noha meghidegültek tetemei. Pél­dáján más Cavour támad — mielőtt a jövő elmúlnék, mert a jelen csöndes, meglátjuk : eltemettetett és el­­feledtetett-e a nagy államférfi példája!“ A „Morning Post“ úgy nyilatkozik, hogy Can­ning óta nem volt miniszter, kinek halála több ro­konszenvet és több sajnálatot ébresztett volna, mint a Cavouré. „E kitűnő férfiú ereje — úgymond — eszméinek szabatosságában állott és ha a szerencse folytonosan kegyelte, ez nem pusztán bátorsága miatt, de azért is történt, hogy bátorságát magas bölcseség védte.“ A Sun szerint Cavour az egyetlen ember volt, ki az olasz kérdés gordiusi csomóját meg tudta volna oldani, halála után aligha karddal nem kell ketté­vágni. A Globe az olasz miniszter halálát azon vesz­teséggel hasonlítja össze, mely a franczia sereget érte volna, ha Napóleon valamely csata napján meg­hal. „Cavour gróf — úgymond — többet ért Olasz­országra nézve, mint húsz a legjobb államférfia közül.“ A franczia lapok, a clericalis és legitimista rész kivételével, mely igen ügyetlen káröröme titkolásá­­ban, s gyásztógája alól a lóláb kilóg — nem­ keve­sebb rokonszenvvel hódolnak a „nagy olasz“ szelle­mének. A Constitutionnel legragyogóbb phrázisa: Ita­lia egy nagy emberrel lett szegényebb és egy nagy néppel gazdagabb“ ! Aztán bizalmat akarván csepeg­tetni a megrendült vesékbe felkiált : az olasz szabad­ságot nem kell addig félteni mig Napoleon él. Külön­ben Cavourt — helyesen-e vagy helytelenül — Per­rier Kázmér franczia államférfiuhoz hasonlítja. Az „Opinion nat.“ az olasz államférf­it igy jel­lemzi : „nemzetgazdász, ragaszkodás nélkül a fenn­álló rendszerekhez ; szónok parazis nélkül, politikus utópiák nélkül, roppant, világos, fürkésző, bölcs és határozott szellem, csodálatos jó tapintattal s gya­korlati érzékkel megáldva. Czéljához mindig a leg­­egyenesebb és legbiztosabb uton haladt a veszélytől meg nem félemlítve vagy leküzdése által el nem ká­bítva. Halála ünneplésének igazi módja Olaszország­ra nézve: elsajátítani örökségét erényeinek, megtes­tesíteni magában azon nagy eszméket, melyek emlé­két kedvessé és tiszteltté teszik. A Patrie hasonló tanácsot ad Cavour utódainak s halálát a Mirabeau-éhoz hasonlítja. Altalán a fran­czia sajtó úgy beszél róla, mint a kiben a nagy ál­lamférfi szelleme, a nagy hazafi szivével egyesült. Napoleon c­sászár, Victor Emánuel ő felségéhez irt sajátkezű levelében fejezte ki „sajnálatát és fáj­dalmát“ Cavour halála felett, egyúttal némi tanácso­kat adva a királynak, politikai miheztartására néz­ve. Párisból írják, hogy Ricasoli megbízatását a ca­binet alakításával, franczia főbb körökben jó néven vették. Cavour még halála előtt való este maga aján­lotta volna Victor Emánuelnek Ricasolit, mint utód­ját. Ratazzi, elkötelezettsége miatt a baloldalnak, mellőztetett, noha a közvélemény őt tán inkább óhajtotta volna. Olaszország barátai Párisban min­dent elkövetnek, hogy Francziaország az olasz ki­rályságot mihamarább ismerje el, de ellenségei sem nyugosznak, hogy Napóleont más gondolatokra bír­ják — eddig azonban nem boldogultak s valószinü, hogy ezután sem fognak boldogulni. Olaszország mellett, melyhez van kö­tve az eu­rópai szabadság sorsa, hazánk mindjárt az első he­lyet foglalja el a sajtó figyelmében. Alig olvastunk egy czikket Cavour halála s Olaszország politikájá­nak jövő alakulása felöl, melyben Magyarország is felemlítve ne lett volna azon solidaritásnál fogva, mely a szabadságra vágyó népek törekvésére a kö­zös felelősség kötelességét rárótja. Ezúttal csak a magyar országgyűlés felirati szavazatának hatásáról kívánunk egy pár szót mondani. Az Opinion Nationale miután a „határozati“ és „felirati” párt programját lényegében egynek állítja, így szól: „Ausztria ebbe az alternatívába jutott a

Next