Magyarország, 1861. június (1. évfolyam, 127-151. szám)
1861-06-11 / 135. szám
1861. — 1. évfolyam. 135. SZ. SZERKESZTŐSÉGI IRODA T mahkatímaisií HIRDETMÉNYEK DÍJA : MS G JELE H Vitér 3. ez. 2. emelet. . , , " . , , , , , „ 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9. 3-szorinál 7 ájkr. ünnep- és vasárnapot követő napok kivé„T.nA ry tttam a T kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő- Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 26 új kr. telével minden nap. KIADÓ-HIVATAL Béghez intézzenek.—A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények Egye, pdannk OBTEHNAMJI K. és LAHPEL BÖBÉÉT könyvkén «»fcedöknéi ELŐFIZETÉSI ÁRUjtér 4. sz. földszint. a kiadó-hivatalhoz intézendők. 10 ujkrejezszonk.ph.tók.________________Egészév 18 ft! Félév 9 ft Negyedév 5 ft. Országgyűlés. A nemzeti képviselőház XLI. ülése jun. 10-én. A tegnapi jegyzőkönyv hitelesítése után az elnök bemutatá Marosszék állandó választmányának feliratát, melyben kijelenti, hogy az országgyűlést kiegészítettnek nem tekinti, s az unio-törvénynek érvényesítését sürgeti. Háromszék, Abauj és Szathmár megye Teleki halála feletti részvétét jelenti. Liptó megye Széchenyi érdemeinek ez országgyűlés első törvényébe leendő beigtatását kéri. Nagy-Bányaváros azon jegyzőkönyv kivonatát közli, melyben Deák Ferencznek bizalom szavaztatik. Vas, Abaujmegye , Komáromváros a törvénytelen adó erőszakos behajtása miatt panaszolnak. Joannovits Szilárd lugosi választott igazoló levelét beadja. Domahidy képviselő,mint a Miskolczi választása ellen kiküldött, folytonos betegsége miatt e küldetésének másra ruházását kéri. Közakarattal b. Vécsey László küldetett ki. — Ezúttal megjegyezzük, hogy a 3 ki szavazás alkalmával Domahidy úr csakis betegsége miatt nem lehetett jelen. Az elnök jelentést tesz a tegnapelőtti szavazás eredménye felől. Bánó Józsefre mint jegyzőre 123, Tóth Vilmosra 113 szavazat esett. A felírásba igtatandó módosítványok fogalmazásával megbízott választmány tagjai lettek :Szalay László 156, Eötvös József báró 144, Tisza Kálmán 89 szavazattal. Az elnök a kérvényi bizottmány tagjait felhívja, hogy elnököt választva munkálkodását kezdje meg. Ezután folytattatott a felirati javaslat czikkenkénti tárgyalása. A 17. 18. 19. szakasz ellen semmi észrevétel. A 20. szakasz végére Deák a következő sorokat kívánja tétetni: „Sőt megtörténhetik a birodalomnak végképeni jogszerű felbomlása a fejedelmi háznak teljes kihalta előtt is. Mert azon sanctio pragmatica, mely az örökös tartományokra nézve megállapittatott s azok által elfogadtatott,azt rendeli hogy, III illetőleg VI.Károly és I. József ágainak teljes kihaltával I. Leopold leányai s azok maradékit, ezek után pedig a fejedelmi háznak minden egyéb ágait illesse az örökösödés elsőszülöttségi sorban. A magyar trónöröklési törvény, az 1723. évi II. czikkely, Károly és József ágainak teljes kihaltával a trónöröklést egyedül I. Leopold maradékaira szorítja s azt a fejedelmi ház többi ágaira semmi esetre ki nem terjeszti. Ha tehát III. Károlynak, I. Józsefnek és I. Leopoldnak minden maradékai teljesen kihalnának, Magyarország szabadon választaná királyát, az örökös tartományok pedig az általuk elfogadott sanctio Eragmatica értelmében ugyanakkor a fejedelmi ágnak más valamely még fenlevő ágát tartoznának uralkodójukul elismerni. Ez a lényeges különbség is figyelmet érdemlő bizonysága annak, hogy Magyarország és az örökös tartományok között realunió nem köttetett.“ E sorok, melyeket Eötvös olvasott fel, minthogy Deák gyengélkedése miatt jelen nem lehetett, a jegyző által lediktáltatván, közakarattal elfogadtattak s mint uj szakasz állandónak a 20-dik szakasz után. De ez által nem voltak megnyugodva Zsarnay, Vajai, s Vályi s az 1723. 1. 2. 3. t. czikkeknek megemlítését óhajtják a 10-ik szakasz után s annak kijelentését, hogy a pragmatica sanctio alatt nem értünk egyebet, mint e törvényeket. A többség a 10-ik szakaszt változatlanul megtartó. A 24-ik szakaszt Bobori kihagyatni kívánja, minthogy abban a birodalom, nem magyar országairól, mint a német szövetséghez tartozókról tétetik említés Galiczia pedig és Velencze nem tartoznak oda. Beniczky Lajos,a ház helyeslése mellett megjegyzi, hogy Galiczia és Velencze nem értethetnek az örökös tartományok köznevezete alatt, azokat más jogczimen bírván Ausztria. A 27-ik szakasznál Ivánka kívánja, hogy a következő szavakhoz : „Ugyanazért meg nem egyezhetünk abban, hogy a közadónak s katonaállításnak“ még e szavak tétessenek : „általában a pénzes hadügynek;“ mi egyhangúlag elfogadtatott. A 30-ik szakasz végén, mint az ország területi és politikai integritásának magyarázatából folyót Tisza László a „politikai integritása“ szavakhoz az „is“ kötőjegyet kívánta tétetni. Ezt többen pártolván a ház felállással ismételve szavazott. A szavazók száma a jegyzők által megolvastatván 117 szó 103 ellenében a szerkezetet változatlanul meghagyta. A 31. szakasznál Popovics Zsigmond következőleg nyilatkozott. Popovics Zsigmond: A közjogi kérdésen kívül én nem ismerek nagyobb fontosságú tárgyat, mely a ház figyelmét inkább megérdemelné, mint a nemzetiségi kérdés. Ezen kérdésnek szerencsés vagy szerencsétlen megoldásáról feltételeztetik hazánk alkotmányos függetlenségének, valamint a közszabadságnak most és jövőrei megállapítása. Az igazságos megoldást leginkább nehezítené a százados előjogokra való hivatkozás; ezek ellenében úgy hiszem elég lesz fölemlíteni, a százados szenvedéseket. Deák Ferencz úrnak beadott fölirati javaslatában ezen kérdést én igen felületesen találom megérintve, s azért kívánom, hogy épen ezen első lépésünk alkalmával vessük meg azon biztos alapot, melyre a jövőben bizton építhetünk. Amit a közös honban lakó nemzetiségek a törvényhozástól megvárnak, amit a testvér testvértől követel, az nem egyéb, mint ez egyen-nagy eszméjéből önkényt kifejlődő jogközösség, sek alapját megvetve találom Tisza Kálmán bemutatott javaslatában, s azért annak a nemzetiségi ügyre vonatkozó részét magamévá teszem, s azt indítványozom, hogy a fölirásba vétessék fel azon módosítvány, melyet a ház asztalára tettem. Az elv maga ezen szerkezet által megóva lévén, nézeteim bővebb előterjesztését a részletek alkalmazása körül a codificatióra halasztom. E szerint hiszem, hogy teljes jogegyenlőségből kiindulva eszközölni fogjuk azt, hogy érdekeink minden különbség nélkül egyek és közösek lesznek. Ezen módosítvány következő : „Törvény által kimondatni akarjuk, hogy e hazában, valamint kiváltságos osztály, úgy kiváltságos nemzet ne legyen ; legyen mindenik egyenlő, hogy egyenlően szerethesse a hazát mindenik. A mi tehát törvényeink közül ezen egyenlőséggel ellenkezik, azt eltörölni s megadni akarunk minden nemzetiségnek a teljes jogegyenlőségnek alapján mindent, mi a közös haza integritásával nem ellenkezik.“ E módositványt Branovaczky, Faur, Manil, Missies s többen pártolók. Missieset kivéve, hosszas beszédben fejték ki a külön nemzetiségek igényeit. Faur melegen emlékezett meg a románok honszeretetéről s nagy helyesléssel fogadott s általunk közlendő beszédében szintén kijelenté, hogy a románok nem kívánnak privilégiumokat de egyenjogot. Onossy a jelen felszólalásokban a bizalmatlanság jeleit látja, holott a ház máris elég tanúságát adá annak, hogy Szándéka iránt teljes bizodalommal viseltethetnek a nemzetiségek. Missies meleg hazafius érzést tanúsító beszédében azon okból is óhajtja a mentál előbbi megnyugtatást, mert a reactio ismét működik. Ám a kormánynak most 12 év után jut eszébe az erdélyi elpusztult román templomok felépítésére 25,000 ftot resolválni, most osztják boldognak, boldogtalannak a decoratiókat s tót congressust hívnak össze a panszlavok. A kérdéshez szorosan nem tartozó hosszú vitaközben Ivánka Imre következő módosítványt adott be: „És megadni szándékozunk minden nemzetiségnek a teljes jogegyenlőség alapján mindent, mi az ország politikai szétdarabolása és törvényes önállásának koczkáztatása nélkül megadható." Eötvös J. b. Czorda Bódog, Beniczky Lajos és Kazinczy Gábor következőleg szóltak: Eötvös József báró. Kétségkívül osztatlan örömmel és megelégedéssel hallotta az egész ház tisztelt képviselőtársunk, Faur úrnak nyilatkozatát. Engem ezen nyilatkozatok nem leptek meg, mert valamint igen jól tudom, hogy az 1848-dik évi dicsőségben e hazának minden nemzetiségű polgárai részt vettek ; úgy tudom, hogy e hazában lakó különböző nemzetiségek híven megosztották velünk 12 évi szenvedéseinket, híven megosztják velünk reményeinket, s hogy azoknak teljesítésében velünk kezet fognak fogni minden pillanatban. Soha e ház és mondhatom, e magyar nemzet, ezen nem kételkedett kevésbbé, mint most. Sőt teljes meggyőződéssel kinyilatkoztatom, hogy ha a hazában lakó különböző nemzetiségek irányunkban rokonszenvet éreznek, ezen rokonszenvet nem fecsérlik el méltatlanokra. A magyar nemzet 1848 ban felállította és kimondotta a jogegyenlőség elvét, megpecsételte ezen elvet vérével, és el van határozva, hogy ezen elvet minden következésében keresztül fogja vinni. De épen, mert e ház, mely a nemzetet képviseli, a hazában lakó egyes nemzetiségeket ígéretekkel és puszta szavakkal kielégíteni nem akarja, mert reményeket gerjeszteni nem akar s nem akar ígéretet tenni, melyet teljesíteni hatalmában nem áll, azért e ház épen a nemzetiségi kérdésre nézve csak megfontolva , csak kellő tanácskozás után mondhatja el nézeteit. — (Helyeslés.) Egyes szavak pillanatra lelkesedést gerjeszthetnek, de valóríágos megnyugtatást csak a törvény adhat, valóságos megnyugtatást csak az idézhet elő, mi nem egy pillanatnyi fellobbanásnak, de megfontoló tanácskozásnak eredménye volt és ami nem egy pillanatnyi lelkesedés, de mi resultátuma e ház valóságos meggyőződésének. E meggyőződést pedig, amint már utolsó tanácskozásunkban is megmondom, mellékesen tárgyalva, ily fontos kérdéseket tisztán kihozni és világosságra deríteni nem lehet. Én tehát most is ismétlem azt, amit már tegnapelőtt elmondani szerencsés voltam : méltóztassék a t. ház, ezen igen fontos kérdésnek tárgyalására egy külön napot kitűzni. (Helyeslés.) Én az utolsó ülésben bátor voltam bejelenteni, hogy én e tárgyban, a nemzetiségeket illetőleg egy alázatos indítványt fogok előterjeszteni, azt ezennel teljesítve, indítványomat a ház asztalára leteszem. Czorda Bódog (szabadkai képviselő.) Ezen szakasz első sorait, melyekben mondatik, hogy „a múlt idők szomorú eseményei káros félreértéseket idéztek elő közöttünk és nem magyar nemzetiségű polgártársaink között,“ úgy lehet értelmezni, legalább elleneink úgy értelmezhetnék, mintha közöttünk és egyáltalán minden nem magyar ajkú polgártársaink között félreértések keletkeztek volna, és léteznének ma is. Pedig tény az, hogy nagy a száma azon nem magyar ajkú polgártársainknak, kik a magyart soha félre nem értették, így különösen én kötelességemnek tartom küldőim nevében, kik legnagyobb részben egy Dalmatiából származott katholikus szláv törzsnek ivadékai, s közönségesen bunyeváczoknak, dalmatáknak neveztetnek, kijelenteni, miszerint semmiféle eseményeknek nem sikerült ekkorig közöttük és a tulajdonképi magyar között félreértést idézni elő, és nincs hatalom, mely olyat előidézni képes volna. Tudja azt a dalmata, hogy neki nincs jobb, igazabb lelkű barátja a magyarnál, s szereti, és becsüli azért a magyart, mint idősebb testvérét. Ha valaki e két testvér között félreértést, vagy bizalmatlanságot akarna támasztani, az félreértené az érdekés érzelemközösséget, mely őket közös édesanyjuk— a magyar haza szeretetében egybeforrasztotta. Hasonlóképen állíthatom, miként a múlt idők eseményei, legalább a Bácskában, mely pedig tudvalevőképen a legszomorúbb eseményeknek volt véres színhelye, sem a nagyszámú németek, sem a sokaezok, sem a rusznyákok kebleiben legkisebb félreértést sem hagytak hátra a magyar ellenében. Óhajtottam volna ezeknél fogva, hogy a tárgyalt szakasz második sorában e szavak : „és nemmagyar nemzetiségű polgártársaink“ után tétetett volna: „egy nagy része.“ így lenne aztán helyes, és igaz értelme a következő mondatnak: „Ezen polgártársainknak nemzetiségek érdekében követeléseik vagynak ; mert vannak nem magyar ajkú polgártársaink, kiknek nemzetiségi követeléseik nincsenek; — nincsenek például a dalmatáknak olyannyira, hogy állítani merem, miként az összes dalmata népben nincs egyetlen egy ember sem, ki nemzetisége érdekében valami újabbat követelne a magyartól. A dalmata nép, mely — közbevetőleg mondva — akár a cultura fokát, akár a vagyoni állást tekintsük, semmivel sem áll hátrább más, nem magyar nemzetiségű polgártársaitól, nem követel magának semmit a magyartól, ki vele mint menekülttel testvérileg megosztotta legtermékenyebb földjét, jogait, dicsőségét, és akinek részéről ő a maga nyelvét, ősi szokásait és jellemét mindig csak tiszteletben tartva tapasztalta. De hogy félre ne értessem, szükségesnek tartom más részről azt is kijelenteni, miszerint küldőim semmit élénkebben nem óhajtanak, mint más, nem magyar nemzetiségű polgártársaikat, különösen pedig a velük együttélő szerbeket az ő nemzetiségi valódi érdekeikre nézve kielégítve látni, és a megszakadt testvéri viszonyt velük, az egységes és feloszthatlan magyar álladalom oltalma alatt újra folytatni. Beniczky Lajos: Bár magam is időveszteségnek tartom, a nemzetiségi kérdést akkor tárgyalni, mikor ahhoz csak per tangentem lehet szólani; mégis mivel több részről hallottam ezen kérdést oly alakban — amint történt — megpendittetni, kénytelen vagyok én is egypár szóval a tanácskozáshoz járulni. Én is egy népfajnak képviselője vagyok több képviselőtársaimmal, mely számra nézve, mind azokét, akik szóltak, felülmúlja. Ezen nép hallgat, de hallgat azért, mert bizodalommal viseltetik e ház, vagy hazája iránt; hallgat azért, mert igen jól tudja azt, hogy azon idő még meg nem érkezett, ahol az ő kívánalma jogszerűen tárgyaltathatik.S azt hiszem, igen helyesen, mert mikor ily kérdések idő előtt megemlíttetnek, és csak per tangentem, azok a nagy közönséghez kimennek, oly gondolatokat idézhetnek elő, melyek viszálkodásokra szolgáltatnak anyagot. Az, aki meg nem fontolván jól a dolgot s a tárgy mibenlétét, azt teszi, hogy épen veszélyezteti amit elérni akar; nem veszélyezteti csak saját ügyét, hanem veszélyezteti egész hazája ügyét, mert az erők szétdarabolására dolgozik. Én nem akarom fölemlíteni sem a kamarilla működését, sem más egyebet, nekem a körül volt elég tapasztalásom, igen jól tudom, miként működött a kamarilla, jól tudom, hogy e kamarilla emberei miként jártak el feketesárga zászlóikkal, azok, kik magukat mindig szlávoknak nevezték, midőn egyszer a nemzet leigáztatott, azok hivatalokat fogadtak el, és zsarnokoskodtak azok felett, kiket tévútra akartak vezetni. Nem akarom itt a fegyveres erőt felemlíteni, kár is volt fölemlíteni e pillanatban, amidőn a szerb nemzet a fegyveres erőre akkor sem támaszkodhatik, mikor saját testvérei és fiai megadóztatásával és az adónak fegyveres erőveli behajtására épen szerb testvéreik által kényszerittetnek és alkalmaztatnak. Ezek mind oly kérdések, melyekhez per tangentem szólani nem lehet, hanem a Szőnyegen levő tárgyalást befejezve,hogy üdv legyen az országra nézve, várjuk be a pillanatot, amidőn nemsokára a most letett indítvány tárgyaltatni fog. Kazinczy Gábor: A lefolyt szomorú 12 év alatt a nemzet váltig bebizonyitá, miszerint a türelem keresztényi erényében meglehetős gyakorlata van, de mégis midőn a tanácskozás alatt oly elvek mondatnak, melyek magyar álladalom létezése ellen valóságos megtámadások volnának, ha azok a képviselőház által elfogadtatnának, hallgatni nem lehet. Az 1848-as törvények csak országos képviselőkről beszélnek, és mi itt felállunk úgy, mint ruthén, mint román és mint szerb képviselők. Ha azt mondanánk: Pest vagy Borsod vármegye követe, ezt érteném, mert az valami territoriális volna, aminek eddigi alkalmazása elfogadva volt, de a magyar álladalomban a magyar országgyűlésen nem lehet másnak képviselője, mint a nemzetnek. De én ezen elveknek ezúttal sem czáfolatába, sem felvilágosításába ereszkedni nem akarok. Ha ezen tárgy szőnyegre jön, majd akkor szeme közé nézzünk a dolognak. Most röviden a szerkezetet pártolom. Tisza Kálmán a nemzetiségi kérdés, illetőleg Eötvös J. indítványának tárgyalására külön napot kívánván kitüzetni, Branováczky és Manilnak felelt kijelentvén, hogy sokkal jobban tiszteli a nemzetiségeket, semhogy azt higyje, miként azok a camarilla bujtogatása nélkül keltek fel 48-ban a jogegyenlőséget szentesítő törvények ellen. Latinovich Vincze nem hagyhatja megjegyzés nélkül Branováczky azon állítását, hogy a szerbek száma hazánkban 1 millió. De legyenek bármi kevesen, mondá, a magyar mégis megoszt velők minden jogot s teljesítendi minden jogos igényüket. Miután a szólástól többen elállnak, végre szavazásra bocsájthatá az elnök a kérdést. A többség a szerkezetet változatlanul meghagyta. Kedd,junius II. PEST, június 10. Külföldi szemle* A külföldi sajtó mély megindulással szól Cavour halála — és dicsőítő magasztalással emléke felöl. Az angol sajtóról ezt kivétel nélkül el lehet mondani — még a Herald is, mely a „nagy olasz“ politikáját annyiszor ostromló, ejt felette egy forró könyet. A londoni börze, amint a gróf halálának hírét vevők, a dicsőült iránti kegyeletből, azonnal bezáratott. A lordok házában Woodhouse jelenté halálát a ház nagy megilletődése között, az alsóházban Palmerston és Russel emlegették magas tulajdonait, azon kitűnő férfiak közé sorozván őt, kiknek dicső neve, a legtávolabb nemzedékekre átszáll. A Times így szól felőle: „ő csak oly nagy lesz a sírban, mint a miniszteri tanácsban való, és a római udvar egy cseppet sem örülhet annak hallgatásán, ki beszélni fog még, noha meghidegültek tetemei. Példáján más Cavour támad — mielőtt a jövő elmúlnék, mert a jelen csöndes, meglátjuk : eltemettetett és elfeledtetett-e a nagy államférfi példája!“ A „Morning Post“ úgy nyilatkozik, hogy Canning óta nem volt miniszter, kinek halála több rokonszenvet és több sajnálatot ébresztett volna, mint a Cavouré. „E kitűnő férfiú ereje — úgymond — eszméinek szabatosságában állott és ha a szerencse folytonosan kegyelte, ez nem pusztán bátorsága miatt, de azért is történt, hogy bátorságát magas bölcseség védte.“ A Sun szerint Cavour az egyetlen ember volt, ki az olasz kérdés gordiusi csomóját meg tudta volna oldani, halála után aligha karddal nem kell kettévágni. A Globe az olasz miniszter halálát azon veszteséggel hasonlítja össze, mely a franczia sereget érte volna, ha Napóleon valamely csata napján meghal. „Cavour gróf — úgymond — többet ért Olaszországra nézve, mint húsz a legjobb államférfia közül.“ A franczia lapok, a clericalis és legitimista rész kivételével, mely igen ügyetlen káröröme titkolásában, s gyásztógája alól a lóláb kilóg — nem kevesebb rokonszenvvel hódolnak a „nagy olasz“ szellemének. A Constitutionnel legragyogóbb phrázisa: Italia egy nagy emberrel lett szegényebb és egy nagy néppel gazdagabb“ ! Aztán bizalmat akarván csepegtetni a megrendült vesékbe felkiált : az olasz szabadságot nem kell addig félteni mig Napoleon él. Különben Cavourt — helyesen-e vagy helytelenül — Perrier Kázmér franczia államférfiuhoz hasonlítja. Az „Opinion nat.“ az olasz államférfit igy jellemzi : „nemzetgazdász, ragaszkodás nélkül a fennálló rendszerekhez ; szónok parazis nélkül, politikus utópiák nélkül, roppant, világos, fürkésző, bölcs és határozott szellem, csodálatos jó tapintattal s gyakorlati érzékkel megáldva. Czéljához mindig a legegyenesebb és legbiztosabb uton haladt a veszélytől meg nem félemlítve vagy leküzdése által el nem kábítva. Halála ünneplésének igazi módja Olaszországra nézve: elsajátítani örökségét erényeinek, megtestesíteni magában azon nagy eszméket, melyek emlékét kedvessé és tiszteltté teszik. A Patrie hasonló tanácsot ad Cavour utódainak s halálát a Mirabeau-éhoz hasonlítja. Altalán a franczia sajtó úgy beszél róla, mint a kiben a nagy államférfi szelleme, a nagy hazafi szivével egyesült. Napoleon császár, Victor Emánuel ő felségéhez irt sajátkezű levelében fejezte ki „sajnálatát és fájdalmát“ Cavour halála felett, egyúttal némi tanácsokat adva a királynak, politikai miheztartására nézve. Párisból írják, hogy Ricasoli megbízatását a cabinet alakításával, franczia főbb körökben jó néven vették. Cavour még halála előtt való este maga ajánlotta volna Victor Emánuelnek Ricasolit, mint utódját. Ratazzi, elkötelezettsége miatt a baloldalnak, mellőztetett, noha a közvélemény őt tán inkább óhajtotta volna. Olaszország barátai Párisban mindent elkövetnek, hogy Francziaország az olasz királyságot mihamarább ismerje el, de ellenségei sem nyugosznak, hogy Napóleont más gondolatokra bírják — eddig azonban nem boldogultak s valószinü, hogy ezután sem fognak boldogulni. Olaszország mellett, melyhez van kötve az európai szabadság sorsa, hazánk mindjárt az első helyet foglalja el a sajtó figyelmében. Alig olvastunk egy czikket Cavour halála s Olaszország politikájának jövő alakulása felöl, melyben Magyarország is felemlítve ne lett volna azon solidaritásnál fogva, mely a szabadságra vágyó népek törekvésére a közös felelősség kötelességét rárótja. Ezúttal csak a magyar országgyűlés felirati szavazatának hatásáról kívánunk egy pár szót mondani. Az Opinion Nationale miután a „határozati“ és „felirati” párt programját lényegében egynek állítja, így szól: „Ausztria ebbe az alternatívába jutott a