Magyarország, 1862. január (2. évfolyam, 1-25. szám)
1862-01-14 / 10. szám
1862. — II. évfolyam. 10. SZ. Kedd Január 14. SZFRKCS 7 TnQtrMAnnA T. MUNKATÁRSAINK 111 ................. HIRDETMÉNYEK DÍJA ® ^ ®'L ® ^ TJitíri ,» s emelet kéretnek hogy a lat szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztői 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9, 3-szorinál 7 ujkr. ünnep- s vas rnapo ögető napo ív T yj‘ér.4, 7 a T Séghiz inté Jenek il lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 újkr. f 1 nzr J?' IADO-HI a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes példányok Kilián György, Osterlamm, K. Lampel Róbert és i ■ “~* ftn ■ Ujtér 4. sz. földszint. Bérmentetlen leveleket csak ismerős kézből fogadunk el. Eggenberger Nándor könyvkereskedőknél jó új krajczáron kaphatók. Egész évre 18 ft. Félévre 9 ft. Negyedévre 0 ft i - I1' '<■' ' ' í, i 1 m... ,'1,,''' 'n' ir 111.' ■ 1 ,J. " . '1 j if PEST, január 13. Külföldi szemle. Az olasz-ügy temporizál. Ez a mai nap jelszava. A parlament többsége, mely gyöngesége által erős, Ricasoli árnyékába húzódott vissza, de nem rokonszenv, hanem azon félelemből, mivel bizonyos lenne, hogy Ratazzi a kormányra lépvén első tisztének tartaná e gyámoltalan „többséget“ feloszlatni. A római államokban nem megy minden olyan szépszerivel, mint a párisi „Moniteur“ Írjál, mely szerint a párisi és római udvarok közt mosolygó barátság uralkodik. Tán inkább az áll, hogy kénytelen az olvasó e barátságon elmosolyodni, midőn látja, mily eréllyel lép fel Lavalette Antonelli ellen. Az osztrák-római követ azt írja kormányának: „Lavalette azzal fenyegette Antonellit, megmutatja, hogy annak kell történni, amit Francziaország akar; pedig ha Francziaország komolyan akar, akkor Rómában engednek.“ A bécsi „Presse“ erre azt a malitiósus megjegyzést teszi, hogy Bach bárónak ez egyszer igaza van. Egyik távirati sürgönyünk arról értesít, hogy a római tüzérség nagy sebbel-lobbal a határszélekre küldetett, mivel a piemontiak berontásától tartanak.Egyébiránt az olasz ügy alakulására nézve majd csak a császár trónbeszédéből veszünk biztos tudomást. A „Patrie“ egy czifeke e részben figyelmet érdemel:véleményünk szerint, úgymond a „Pátrie,“ az óra elérkezett, hogy az olasz kérdést megoldjuk. Ezt a parancsoló szükség diktálja. A franczia kormánynak, mely annyit tett Olaszországért, joga, sőt kötelessége határozni a helyzet felett, mely oly közelről érdekli Francziaország befolyását és Európa jövőjét.“ A bécsi „Presse“ arról értesít, hogy Rechberg gróf még a múlt év novembe 5-kén válaszolt Beust szövetségi reformjavaslatára. E válasz annyiban érdekel bennünket, hogy Ausztria szándékaival közelebbről megismertet. Beust javaslata azon elven alapszik, hogy a szövetségi okmány szerint egyedül Ausztriát illető szövetségi elnöklés, jövőre Poroszországgal osztassák meg. Rechberg gróf válasza viszont azon feltételből indul ki, hogy ily javaslatba a bécsi kabinet csak akkor egyezhetnék, ha az egész német szövetség (és így Poroszország is) Ausztria nem-német tartományait garantirozná. Ez oly kívánság, vagy inkább oly kísérlet, mely az ausztriai birodalom saját autonóm kormányzattal biró tartományait és legkivált Magyarországot, legérzékenyebb oldalán megsebzi; oly kísérlet, mely a Bach-kormány alatt, Poroszország ellentállásán már kudarczot vallott. Maga a nemes gróf is kivihetetlennek találja ezt, legalább a jelen körülmények közt, mint ezt válaszában, finom diplomátiai negátióval bevallja, és egész eréllyel hozzáteszi, hogy ha erre a kedvező pillanat nem érkezett el, Ausztria sem tartja másfelől alkalmasnak az időt arra, hogy Németországon első hatalmi állásáról Poroszország javára lemondjon. Ez részéről a legvégső áldozat lenne, stb. A porosz külügyminiszter Bernstorff úr jegyzékéből tudjuk, hogy a berlini cabinet sincs a Beust ur jegyzékével megelégedve, mégpedig egészen ellenkező okból, mint a bécsi kabinet. Poroszország nem kívánja a német szövetséget (és így Ausztriát sem) arra kötelezni, hogy garantírozza neki a poseni nagyherczegséget.Poroszország saját erkölcsi és anyagi erejére támaszkodik, és nem is abban látja a német szövetség-reform valósulását: porosz vagy osztrák államférfi él-e a frankfurti diéta elnöki székében, de hogy valóságos szövetségi és központi egység legyen Németországon, mely ne heterogén nemzetek cohoesióját, de a német nemzet szervezett erejét képviselje Európa nagy államcsaládjában. A bécsi és berlini felfogás e szerint homlokegyenest eltér egymástól, melyet a Beuster javaslata alapján megoldani nem lehet, ha szintén abba Ausztria beleegyeznék is. A palmerstoni lappal egyértelműleg nyilatkozik a tory „Herald.“ „Világos“ — úgymond — „hogy az amerikaiak csak az erőnek engedtek s ezt készakarva nagyban hirdetik is. A washingtoni kabinet úgy tesz, mintha épen úgy volna, mint Portugal a „Charles et Georges“ esete alkalmával. Ennek egyelőre nincs valami nagy jelentősége. A washingtoni kabinet barátsága mindig nagyon hasonlított az ellenségeskedéshez, s ezentúl is alig viselheti magát roszabbul Angolország iránt, mint eddig.“ Az „Advertiser“ arra figyelmeztet, hogy Amerika most már csak boszan fogja eszét jártatni; inti ennélfogva a kormányt, hogy valahogy föl ne hagyjon Kanada védelmi karba helyezésével, sőt még erősebben járjon el a fegyverkezésben. Épen így beszél a „Daily Telegraph“ és „Chronicle“ is. Az összes angol sajtóban csak két lap nyilvánít igazi jóindulatot Amerika iránt. Mondanunk sem kell, hogy e két lap a „Daily News“ és „Star.“ Mason és Slidell urakat s két titkárjokat, kik decz. 27-dikén bocsáttattak szabadon s jan. 1-én indultak el New-Yorkból az „Amerika“ gőzösön, f. hó 13-dikára várták Liverpoolba. Az „Advertiser“ inti a közönséget, ne tekintsék valahogy ez urakat, mint a nap hőseit. Angolország lobogója becsületéért s a menedékjog szentségéért szállt síkra, koránsem pedig rokonszenvből ezen urak iránt. A közönség rokonszenvét nem is igen érdemli meg egy Mason, a legvadabb angolfaló, a menekült rabszolgák kiadásáról szóló törvény indítója, azon ember, ki John Brown-t még akasztása előtti éjjel vallatta s faggatta, hogy csak az észak legtisztességesebb férfiait bitófára juttathassa. Az angolok gyanakodását és bizalmatlanságát — nem lehet tagadni — az amerikai lapok hangja nagyon is igazolja. A „New-York Herald“ és „New- York Time“ idevágó nyilatkozatait szombati számunkban már ismertettük. Most még a „New York World“ot is megmlíthetjük, mely tisztán kimondja, hogy a nemzet Mason és Slidell urak kiadásában, mint a helyzet parancsolta politikai szükségben, meg fog nyugodni, de fentartja magának a jövő busza reményét. Washingtonban egyébiránt úgy hiszik, hogy az elnöknek e lépését a keleti partok mentében jobban fogja méltányolni a nép, mint a szövetséges államok belső és nyugati felén. Scott tbnok decz. 27-én még New Yorkban volt, s ekkor már nem gondolták, hogy Francziaországból hivatalos ajánlatokat hozott. A Trentéhez hasonló „Eugenia Smith“-féle esetet már amerikai lapok is jelentik. Azt mondják, hogy a hajón nem találtak dugárut, két utast azonban, irományaik alapján a déliek ügynökeinek kellett tartani s ezen gyanú következtében elfogni. A foglyok neve Zacchiri és Rogers. A„N.Y.Her.“ levelezője szerint az „Eugenia Smith“ brit lobogó alatt Matanzas és Havanna közt haladt, s a nevezett lap úgy vélekedik, hogy az amerikai kapitánynak kellett is tudni, mily lobogó alatt volt a nevezett schooner, különben martalékul magával vitte volna. Az „Evening Post“ azt írja, hogy az „Eugenia Smith“ angol lobogó alatt vitorlázott, de amerikai hajónak nézték, mely részben Zacciri és Rogers tulajdona. Angolországban azt hiszik, hogy a Tren Leseinek e második kiadása nem fog új bonyodalmakat okozni, miután az első eset már el van intézve. Az angol kormány azon jegyzékben, mellyel Sewardnak a biztosok szabadon bocsátását jelentő jegyzékére válaszolni készül, ki fogja fejezni reményét, hogy a Trent ügyének elintézése az Eugenia Smith-féle esetre nézve szabályozó legyen. Southamptonban e hó 8-dikán a „Tuscarora“ jelent meg, egyik az észak-amerikai új, nagy fegyverzetű csavarkorvettek közül. Azt mondják, az észak amerikai kereskedőhajókat kell ótalmazni a déli kalózhajók ellen, s hogy nevezetesen a „Nashvillet“ akarja elfogni. A „Nashville“ különben még csendesen pihen a southamptoni kikötőben, bár teljesen meg van rakodva s kész az indulásra. 9-dikén éjjel a „Tuscaróra“ négy fegyveres emberét a révben lelték a „Nashville“-re leskelődve azon szándékkal, hogy elindulásáról rögtön hírt adjanak, de a kikötő felügyelője kiutasította őket azon kijelentéssel, hogy a rév magánbirtok. Most még a Sumter déli hadigőzöst is e kikötőbe várják; van 7 ágyúja s 140 embere. Belföldi szemle: — Veszprém megye kinevezett hivatalnokai a következők: 1-ső alispán Győröcskei György, a provisorium alatt társasbirósági ülnök; 2-od alispán Ferenczy János volt cs. k. szolgabiró Pápán; főjegyző Bikóty Ede volt cs. kir. államügyészi helyettes; aljegyzők : Kenessey Pongrácz, Tóth Kálmán ; főügyész Sebestyén Pál cs. kir. közjegyző; 1-fő alügyész Burghardt Lipót volt cs. k. figyelő; 2-od alügyész nincs még; főorvosok: Böck János volt cs. kir. főorvos, és Makara György; mérnök Bóday József; pénztárnok Szent-Gály László, a császári rendszer alatt e minőségben Veszprém városánál; főszámvevő Udvardy József; alszámvevő Simon Rudolf volt cs. k. írnok; törvényszéki ülnökök: Koroncz László veszprémi kanonok, Pápay Miklós volt cs. k. törv.széki ülnök, Kun József, Komáromy Dániel, Kupricz Sándor volt cs. kir. jbiró, Kovács Lajos, Tamássa Pál volt cs. kir. számvevő; főbirák : Willax István volt cs.k. megyei biztos,Czerhák K., Mányoky László, Rada Antal, mind a hárman volt cs. k. segédek; alszbirák: Büky Miklós, Miklós Károly, Bosányi József, szintén volt cs. k. segédek, Lamperth Sándor volt cs. k. törv.széki levéltárnok, Csoknyai János, Biró István volt cs. k. figyelő, Dencs Benedek, Biró Sándor volt cs. k. tollnok; esküdtek : Urhegyi Károly, Forster György, Szemadám József, Sárupek Antal, Ozvek Ferencz, Stettner Pál, Nagy József, Téglássy Miklós, Szelestey Lajos, Szily Imre, Németh Ferencz, Nagy Imre, Ferenczy Dávid, Németh Imre. Az esküdtek, írja levelezőnk, szintén mind cs. k. hivataloknál foglalkoztak. A megye főispáni helytartójává kinevezett Jagasics Sándor ur, a megyebeli községekhez decz. 28-dikán kibocsátott körlevelében, az uj hivatalnokok hivatásának elősorolásában, első helyen „a nem mellőzhető rendszabályoknak, mennyire hatalmukban áll, enyhítését említi. — biharmegye uj hivatalnokai: Első alispán: Oláh Mátyás, volt cs. k. orsz. tszéki tanácsos. Másodalispány: Balázsovich Zsigmond cs. kir. orsz. tszéki tanácsos és államügyész. Harmadalispán: Joannesku Döme, volt cs. kir. helytart. tanácsos. Főjegyző: Tokody Lajos, v. cs. kir. segédszolgabiró. Aljegyző: Keszthelyi Ödön, v. cs. k. tszéki segéd: Tokody György, v. cs. figyelő: Papp József, cs. figyelő: Kiss Kálmán, cs. figyelő. Főügyvéd: Decsy Károly, volt cs. kir. tszéki tanácsos Alügyvéd: Porubszky László, v. cs. segédszolgabiró, Folinus Antal, cs. kir. segédállamügyész. Benyö Mihály, cs. kir. tszéki segéd. Selmeczy Ignácz, cs- kir. tszéki segéd, Ámánt Béla cs. kir. tszéki segéd. Főpénztárnok : Kollárszky. Főorvos: Nagy Károly, volt cs. k. megyei főorvos. Grosz Lajos. Levéltárnokok meghagyattak ; az alkotmányos megye által is átvétettek- Várnagy: Döry József. A Váradi járásban: Főszolgabíró : Román József, volt cs k. segédszolgabiró. Alszolgabirák : Dehelián György, volt cs.k. segédszolgabiró, Boros István, Brindus Döme, volt cs. k. tszéki segéd, Fráter Ferencz. Esküdtek: Prichistal Antal, volt cs.k. szolgabirói tollnok, Fejér Izidor, volt cs. k. szolgabirói tollnok, Petruss János, volt cs. k szolgabirói tollnok, Docbekáll Károly, volt cs. k. szolgabirói tollnok, Bozontav. A Sárréti járásban: Föszbiró: Govrik Márton, v. cs. kir. szolgabiró. Alszbirák: Kardos János, v. cs. hivatalnok: Kolláth Ferencz, v. cs. kir. tszéki segéd. Tikos Lajos, Jakó Pál. Esküdtek: Balogh Kálmán, Boros Sándor, Dancsházy, Tokody Sándor, Mócz János. Az érmelléki járásban: Főszolgabíró : Nagy Lajos, v. cs kir. szolgabiró. Alszbirák : Ottlik Gyula cs. k. segédszbiró. Nyisztor József, v. cs. hivatalnok. Borha Gy. Fráter Béla. Esküdtek nincsenek még. A Szalontai járásban: Föszbiró: Nagy József, v. cs. k. segédszbiró. Alszbirák: id. Fonyad László, volt cs. k. tiszti segéd, Mág Manó, cs. k. pénztári tiszt, Erdélyi Péter, cs. k. segédszbiró, Lázár László, cs. k. segédszbiró, Kiss Imre, cs. k. tszéki segéd. Esküdtek: Kunczky Lajos cs. k. tollnok, Széles József, cs. k. tollnok, Cseresnyés Sándor,Szabados Márton, ,ifj. Tokody István, Schavel Károly. A belényesi járásban: Főszolgabíró : Paál Péter. Alszbirák: Kosztin Tamás, cs. kir. segédszbiró, Vass János, Veres János. Esküdtek : Lukács Elek, Popovics István, Zachariás Gergely cs. k. tollnok, Oláh István cs. kir. tollnok. Törvényszék polgári: Lakatos Benedek, volt cs. urb. törvényszéki tanácsos. Szerdahelyi Imre 1849 után főszolgabíró és járásbiró. Porubszky István. Beliczay Ferencz, v. cs. tszéki tanácsos. Komlóssy Antal, v. cs. kir. szolgabiró. Fráter József. Tokody István cs. kir. tszéki irodaigazgató. Sorbán János cs. kir. szolgabiró. Fényes Sándor 1849 után szolgabiró. Örley Dienes, Vinkler Lajos cs. kir. segéd államügyész. Fenyitő: Ingruber Károly, v. cs. kir. államügyész Lakatos Alajos 1849 után tszéki tanácsos. Juricskay Rudolf, 1849 után szolgabiró. Stepanovics Lajos, 1849 után N.-Várad kapitánya: Szervánszky Ferencz. Telekkönyv igazgató: Lehman János. — Komárommegye uj hivatalnokai: 1-ső alispán: Pázmány Zsigmond. Törvényszéki ülnökök: Ondrus Ágoston, egyszersmind helyettesített 2-od alispán: Nagy István, Curry Adolf, Szilágyi Pál, Schmutzer János. Főjegyző: Kégly József. 1-fő aljegyző: Tholt János. 2-od aljegyző: Henfher László. Főügyész : Boór József. 1-fő alügyész: Tóth Ignácz. Főszolgabirák: udvardi járásban: Nagy Dániel. Csallóközi járásban: Gschray József. Tatai járásban: Koller Ödön. Gesztesi járásban: Miskey Géza. Alszolgabirák udvardi járásban: Bangya Miklós, Nagy Lajos. Csallóközi járásban: Istvánffy Antal, főbirói czimmel: Mezey Gyula. Tatai járásban: Vecserey Károly, főbirói czimmel: Jakabffy Károly. Gesztesi járásban: Lamperth József, főbírói czimmel: Vrabely Armand. Esküdtek: Udvardi járásban: Juhász Ignácz, Migázzi József, Bujáky Mihály. Csallóközi járásban : Penthe Samu, szolgabiró czimmel. Tóth József, Ecsedy Gyula. Esküdtek: Tatai járásban: Loysch Imre, Varga József, Kováts Károly. Gesztesi járásban: Kelemen Ignácz, Hóss Boldizsár, Farkas Ádám. Központi esküdt: Kabik József. Tiszteletbeli esküdt: Csallóközi járásban: Pázmány Géza. Főpénztárnok: Kauszek Fer. Számvevő: Pállya Lajos. Főorvosok: Klein Mihály, Minich János. Telekkönyvvezetők: Rumpler Ödön, Palkovics Imre Levéltárnok: Jankovich Pál. Levéltári írnok: Kulcsár Sándor. Igtató : Petteny Lajos. Kiadó: Knand Ignácz. Várnagy: Huszty Illés. Seborvosok udvardi járásban: Nehéz Győző. Csallóközi járásban : Mikolay Lajos, egyszersmind fogházi orvos. Tatai járásban : Eszterghamy Mátyás. Gesztesi járásban: Cserna Ede. Utibiztosok udvardi járásban: Konkoly Benő. Csallóközi járásban: Csóka Gábor. Tatai járásban : Nedeczky Ignácz. Gesztesi járásban: Orbán János. írnokok: Both Dániel, Fröhlich József, Magyarics József, Merkner Ferencz, Szalay László, Székely István. — Csongrádból rendes levelezőnktől azon igazítást vesszük, hogy a megye alkotmányos tisztviselői közül következők vállaltak újólag hivatalt: Kádár Henrik, Szlávik Károly, Pixi István, Vidovics Imre, Rózsa Endre, Czillinger Lajos, Schönvizner János, Krikkai Ágoston, Beck János, Pillich János,Bécsi József, Fekete Imre, Horony György, Deli János és a már említett, egy vásárhelyi, Kovács Imre. — Debrecenből írja rendes levelezőnk, hogy a kir. biztos e hó 11-dikén oda érkezett. Szöllősy polgármester a hitet már letette. A közigazgatási tanács tagjai közül egy sem vállal hivatalt. — Zombor városa tisztikara le nem mondott s a cs. k. biztos által hivatalában megerösittetett E tisztikarra nézve úgy értesülünk, hogy annak választása nem történt helyesen s azt a helytartótanács is törvénytelennek nyilatkoztatta. A városi tanács mellé 24 tagból álló bizottmány is neveztetett. — Krasznamegye főispánja, saját kérelmére, e méltóság alól fölmentetett, főispán-helyettessé pedig Nábráczky Antal, volt cs. k. urb. törv.széki ülnök neveztetett ki. — Küküllőmegye alkotmányos törvényszéke révén azon rendeletet, mely az osztrák polgári és bűnvádi törvények elfogadását parancsolja, e hó 4-dikén testületileg lemondott. A lemondási okmányt a főispánnak adták át. — Felső-Fehér megyéből hivatalosan megczáfolják azon hírt, mintha az alkotmányos tisztikar már lemondott volna. Az uj hivatalnoki névsor, mely az erdélyi lapokból a Királyhágón inneniekbe is átszivárgott, gúny. Pest, jan. 13. Tegnapi czikkünkben megérintettük több bécsi és néhány külföldi lap azon czélzatos állitását,hogy a magyar szabadelvűek hajlandók a birodalmi tanács szabadelvű részével szövetkezni a feudal-ultramontán párt ellen, és hogy a magyar ó-conservativek (ezúttal mi is élünk a német lapok e kifejezésével), hogy, mondjuk, az ó-conservativek a Thun-Clampárttal alkudoznak a magyar kérdés megoldása czéljából. Czélzatosnak mondtuk ez állításokat. Mert lehetetlen fel nem ismernünk azon szándékot, hogy ép azon pillanatban, midőn a megoldás szüksége elutasíthatlanul előáll, a megoldásnak más módon való lehetősége is feltüntettessék, mint amelyet a magyar országgyűlés kijelölt és elfogadhatónak nyilvánított; fel kell ismernünk azon szándékot, minélfogva a magyarországi ügyek iránt érdekelt világgal elhitettessék, hogy a jelzett jelenségben, a nemzet vezéreinek insinuált készségében a közhangulat átalakulására lehet ismerni. És ezélzatos az „ó-conservativek“ felőli állítás is, mert elvelleneink ez állítással a magyar nemzet azon erejének meggyengülését kívánják jelezni, mely ép a nemzet egyérzetében, minden vélemény árnyalatnak egybeolvadásában áll. És ép ezért szükségesnek tartjuk, hogy e fogást, ez állítást kellő értékére szállítsuk le. Mindenek előtt kereken ki kell mondanunk, hogy a magyar szabadelvűek készsége felőli állítás merően alaptalan. Itt senki sem tud e felől semmit, legkevésbbé azok, kiket a német lapok a „szabadelvűek“ nevezete alatt ért, s kik szerinte is leghivatottabbak volnának, bár semmikép sem jogosultak, szövetkezésre oly czélból, hogy a szövetség a magyar kérdés megoldására vezessen. Ezt, mint tagadhatlan dolgot megállapítva, vizsgáljuk valószínűségét, lehetőségét a lapok által jelzett iránynak. A bécsi s a többi lapok, ha az állítás nem czélzatos, azon téves nézetből, felfogásból indulnak ki, hogy a magyar nemzet vezérei, hogy a magyar országgyűlés, Magyarországnak a birodalomhoz való viszonya s így a ma Angol-amerikai ügyek. A Trentről elvitt foglyok szabadonbocsátásának híre Angolországban megelégedést szült s a jan 8dikai börzén az angol papírok értékét *,—% százalékkal feljebb emelte; csalódnánk azonban, ha a megelégedést valami teljesnek tartanók. Az ingerültség csillapodott, de a bizalmatlanság és ellenszenv megmaradt Amerika irányában. Bizonyítják ezt a jan. 9- dikén megjelent hírlapok czikkei, melyek a foglyok kiadásáról szólnak. A„Times“ és „M. Post“ nyilatkozatait, társürgönyi kivonatban, szombati számunkban már közöltük, s e kivonathoz, mely a nevezett lapok czikkeinek velejét híven adja vissza, csak azt kell még pótlólag hozzátennünk, hogy a „M. Post“ nem mulasztja el, mindjárt czikke elején, nyomatékkal kiemelni, hogy az amerikai kormány az utolsó pillanatban, nem maga jószántából, hanem a brit követelések nyomása alatt engedett.