Magyarország, 1862. június (2. évfolyam, 126-148. szám)
1862-06-11 / 133. szám
1802.— II. évfolyam. 133- sz. 1 SZERKESZTŐSÉGI T. MUNKATÁRSAINK !!' HIRDETMÉNY.tH S' DIJA. MEGJELEN IJitér 2. sz. 2. emelet. , i kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő j 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9, 3-szorinál 7 ujkr, ünnep- és vasárnapot követő napok kivé+ rí jy 4 f 4 ’ séghez intézzenek.—A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 új kr. telével minden nap. . a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes példányok Kilián György, Osterlamm K., Lampel Róbert és ELŐFIZETÉSI ÁRustér 4. sz. földszint.j Bérmentetlen leveleket csak ismerős kézből fogadunk el. Eggenberger Nándor könyvkereskedőknél 10 új krajczáron kaphatók. Egész évre 18 ft. Félévre 9 ft. Negyedévre 5 ft Előfizetést nyitunk a ,MAGYARORSZÁG‘ 3 havi folyamára 5 ft. — kr Előfizetések minden hó elején fogadtatnak el. máj. 25-kén Mexikóban lesz : nagyjából a nevezetesebb pontokat kiszemeltük, miket a két ünnepnap alatt, a külföldi sajtó hírül hozott. 6 „ „ 9 „ „ 1 » 1 » ^ ” FEST, juntas 10. Külföldi szemle. A szent sir kérdése, mellyel a keleti háború kezdődött, újra felelevenült, csakhogy akkor Oroszország egymagának követelte a protectorátusi jogot, most pedig Francziaországgal együtt akarja az azóta megrongált szent sír kupolyáját kijavítatni. A porta azt kívánja, hogy ebben ő is részt vehessen, vagy legalább a restaurálás az összes keresztyén hatalmak részvételével történjék. Egyszóval, a porta ép oly kevéssé ismeri el Oroszországnak Francziaországgal együtt protectorátusi jogát, mint ezt 1853- ban külön el nem ismerte. A „Patrié“ e vitály alkalmából egy czikket hoz, mely úgyszólván fenyegetéssel végződik: „ha — úgymond — a keleti crizis kitör, az összes kelet keresztyén népségei Orosz- és Francziaországgal fognak tartani.“ Az „Opinion nationale“ pedig így kiált fel : „ha Franczia és Oroszország komolyan akarnak valamit keleten, most van a legjobb alkalom, midőn Herczegovina felkelésben, Montenegró harczolva és Szerbia harczra készen állanak.“ Ily kedélyhangulat után nem csoda, ha keletre nézve újabbnál újabb combinatiok merülnek fel, ha oly híreket olvasunk, melyek bizonnyal Francziaország elrettentésére vannak számítva; hogy előbb utóbb szakadásra kerül a dolog a washingtoni és párisi kabinetek közt Mexikó miatt; hogy ütött a franczia-angol szövetség végórája, mely egy évtized óta ad irányt az európai politikának; hogy Ausztria vasúton van : elfogadja-e a Francziaország által barátságosan nyújtott kezet s ezzel és Oroszországgal tartson; vagy pedig Poroszországnak, a német szövetségi reform kérdésében engedve,ehez és Angliához szegődjék, Orosz- és Francziaország keleti törekvései ellenében ? Ha Francziaországhoz szegődik, akkor valószinü, hogy Szerbia, Török-Horvátország és egyéb török végrészek egy korona alatt, Miksa félig uralkodó pálczája alá kerülnek — tehát a mexikói trón más kiadásban , s több ily valószinütlen valószínűségek. Ez angol ködből eddig csupán egy parányi tiszta pontot vehetünk ki, mely abból áll, hogy de Moustier marquis, a konstantinápolyi franczia követ utasítva van Prokcsch báró osztrák internuntiussal értekezésekbe bocsátkozni, miután a bécsi cabinet Francziaország azon ajánlatára ráállt, hogy a porta és Montenegró közt fegyverszünetet eszközöljön. Ennek aztán más jelentése van, mint a fentebbi badar combinatióknak. Nulla dies sine loma! Lavalette azon utasítással tér vissza Rómába, hogy a császár megszálló hadait jövő tavasszal kiviszi, ha a szent szék, Francziaország ajánlatait ezután is visszautasítja. Ezt kürtöli a fáma — hozzátévén, hogy Lavalatte ez utasításával rögtön nem rukkol ki, de bevárja, míg a jelenleg Rómában összegyűlt katholikus főpapok eltávoztak. Tehát nemcsak a szándék, de az okosság is el van árulva. Mi Ratazzi parlamenti beszédéből, mely lapunk múlt számában nagyjából közölve vala, azt olvassuk ki, hogy a római kérdésben nem történt még oly határozott lépés, mint azt hetek óta rebesgetik; azaz, hogy még maga III Napóleon sem jutott ki tétovája és tapogatásai tömkelegéből arra a „tisztás“ra, hol a mit tenni szándékozik, nyílt világosságban fog majd állani. A porosz király a válaszfeliratot kegyes szavakkal fogadta, de mi azt nem értjük, hogy identifizálhatta ő felsége a maga politikáját minisztériuma politikájával, mely a megfoltozott, toldozott adresszben is tagadhatlanul meg van szappan nélkül mosdatva. A minisztériumnak, Vincke jobbra-balra hajladozó előadásából, vagy inkább megbukott adressetervezetéből látjuk, hogy nincs az országgyűlésen pártja s a király mégis kijelenti, hogy ő e párttalan minisztériummal egyetért. Talán atyai tanácsul van ez a demokrata követeknek mondva? — A német ügy fejlődésére nézve fontosabbnak tartjuk ennél frankfurti táviratunkat, melyre szabad legyen az olvasót egyszerűen utasítanunk. — Ha még hozzáteszük, hogy Lorencet tank a császárnak katonai porolájára fogadta, miszerint A porosz képviselőház felirata június 7-kén 5 órakor a felirati bizottmány által átnyujtatott. A király Heydt miniszter és Hohenloherg hadsegéd (a miniszterelnök fia) jelenlétében jelent meg. A képviselőház elnöke Grabow pár bevezető szó után felolvasta a feliratot, mely következőleg hangzik: Legkegyelmesebb és leghatalmasabb király, Felséges királyunk és urunk ! „Tanácskozásaink kezdetén a korona iránt tartozó tántorukatlan hűségünk, s a nép sürgős óhajtása kötelességünkké teszik, hogy őszintén és tisztelettel Felséged elébe terjesszük meggyőződésünket az ország jelen helyzetét illetőleg. Mindenekelőtt szükségesnek látjuk kimondani, hogy a legutóbbi hónapok mozgalmai közepette a monarchia irányábani tisztelet és hűség, mint a nép összes törekvéseinek megingathatlan alapja, fennáll; s hogy ezen érzelem mélysége és melegségére nézve egyik osztály, egyik tartomány és a nagy politikai pártok egyike sem marad mögötte a másiknak. A porosz nép királyával egynek érzi magát, s egynek akarja örökre érezni. Miután a katonai javaslatok és a porosz politika jövő iránya felöli bizonytalanság a kedélyeket sokáig foglalkoztatták volna, bekövetkezett a követek házának feloszlatása, és a minisztérium átalakítása oly körülmények közt, melyek az országot bizonytalanságban hagyák ama válság indokai iránt. Megjelentek az új minisztérium és a többi hatóságok kibocsátványai, melyek nemcsak megcsorbiták a hivatalnokoknak szabad választási jogát — s némely helyt a többi állampolgárok választási jogára is törvénytelen nyomást gyakoroltak, hanem a pártok küzdelmébe Felséged szentelt nevét is bevonták és alkotmányellenes ellenzéket állítottak a parlament és a királyság közt. Azon több oldalról nyilvánított gyanúsítás, mintha a népképviseletnek s azzal együtt a porosz választóknak nagy része a kamra jogainak ellenséges megsértése bűnét követné el, félreismeri a nemzetnek,mély monarchikus alapjellemvonását, melyben a királyság erős gyökeret vert, az ellenkezik a népjog s igazság érzetével, mely nem érdemli meg, hogy anarchikus fölforgatási vágyakkal gyanusittassék. Alázatosan kérjük tehát Felségedet, ne méltóztassék semmi ellenmondást találni ama lelkesült szeretet közt, melylyel az ország Felségedhez mindig viseltetett s a választások eredménye közt, mely kétségkivül az államkormány egyes nézetei s intézkedései ellen vannak irányozva. Legkegyelmesebb királyunk s urunk! A kedélyeknek semmi veszélylyel fenyegető ingerültsége sem létezik. A porosz nép nem változott meg. Az a korona irányábani ősi odaadásával, saját alkotmányszerű jogához szilárd s higgadt ragaszkodást párosít. Belát alkotmányunk kiegészítésére, önálló községi és kerületi igazgatás — s a nép erejének kifejtésére szükséges törvények kibocsátását kívánja; kívánja, hogy az öszadóterek az adóképességnek megfelelelő mérvre szállíttassák, az állami iskolaügy a vallási túlterjeszkedések ellen biztosíttassék, az ellenállás alkotmányosan megszüntettessék, melyet eddigelé a törvényhozás egyik tényezője e kívánatnak ellenébe felállított. Kívül hatalmas és haladó politikát óhajt, mely Felségednek 1858. november 9-én mondott nyilatkozatát: „Tudja meg a világ, hogy Poroszország mindenütt készen áll a jog védelmére, teljes mérvben megvalósítsa; kívánja tehát előbb kimondott meggyőződésének ismétlésével, hogy a hesseni alkotmányos jogállapot visszaállítására, főként pedig a hesseni népképviseletnek az az 1831. január 5-iki alkotmány, az 1848- 49-ben hozzáadott felvilágosítások és a foganatba vett módosításokkal, továbbá az 1849. ápril 5-iki választótörvény alapján egybehivatására lépések tétessenek, hogy igy saját jogállapotunk biztosítva legyen, Poroszországnak pedig, mint európai nagyhatalomnak, érdekei és becsülete fentartassék. Távol lévén attól, hogy a korona előjogába avatkozzunk, a koronát csupán erősbitni s támogatni hiszszük, midőn Felséged előtt a legmélyebb tisztelettel azon meggyőződést fejezzük ki, hogy egyetlen oly kormány, mely ezen pontokban a nemzet szükségeinek ellenszegül, sem lenne képes a korona s az ország elválaszthatlan érdekeit előmozdítni, kivált miután Poroszországnak Németország- s Európábani hatalmi állása főleg erkölcsi erélyen, tehát a nép odaadó lelkesültségén alapszik. Annak tudatában, hogy csupán ezen uton lehet biztositni egy, valóban sonservativ s monarchikus politikát, Felséged atyai szivéhez azon tiszteletteljes kérelmet intézzük, hogy a nemzeti óhajtások nagylelkű megadása által, önnek hű népe teljes egyetértésben, Felséged magas háza, valamint a hon számára újabb fényt s nagyobb jövőt előkészitni méltóztassék. Legmélyebb tisztelettel öröklünk, stb.“ Minekutána az elnök e feliratot elolvasta volna, a király a következő választ olvasta fel: „Örömmel vettem az irántami hűség és loyális ragaszkodás épen most kifejezett biztosításait. A midőn ismételve kijelentem, hogy az esküvel fogadott alkotmány s 1858-iki novemberben nyilvánított programmom terén változatlanul állok, s hogy e tekintetben miniszteriumommal teljesen egyetértek, azon szilárd várakozásomat csatolom hozzá, hogy kifejezett érzelmeiket tettleg tanusitandják, s minthogy önök 1858-iki programmomból egy mondatot kiemeltek, fontolják meg azt sorról sorra s akkor helyesen fogják felismerni érzületemet.“ Belföldi szemle. — Máramarosból értesütnek, hogy e f. hó 1-sÖ és 2-ik napján Szigeten a megyeházánál tiszti gyűlés tartatván, a tanácskozás legfőbb tárgyát az igazgatási és törvénykezési nyelv képezte. Élénk vitára szolgáltatott ugyanis alkalmat azon kérdés eldöntése, hogy az 1860. évi oct. 20-ki legfelső rendeletet foganatositólag van-e elég oly hivatalnok, ki az orosz beadványokat oroszul elintézni képes legyen. Ez többek által kétségbe vonatván, elhatároztatott, hogy a szolgabirák minden községet kihallgatván, jelentéseik nyomán fog felsőbb helyütt vélemény adatni. A vélemény színezetéről, a közelmúltból ítélve, nem lehet kétség. Ezen gyűlés alkalmával a „Garibaldi“ czímű röpirat számos orosz, oláh és csekély számú magyar példányban is hivatalosan kiosztatott a tisztviselők között. Az öt koronavárosnak rendezett tanács és törvényszék iránt fenálló kiváltságos joga, s e jog alapjáni gyakorlata a jelen ideiglenesség alatt kétségbe vonatván, a helytartótanács és kanczellária által egyhangúlag kimondatott, hogy „ezen, 1329. évben Károly királytól nyert s több király által szentesitett jog a városok által 1848. évig szakadatlanul gyakoroltatván, Sziget városnak (ez volt a panaszló fél) az 1840., 1848 és 1861. években hozott törvények értelmében szervezése nemcsak jogában, de szoros kötelességében is állott“ Hosszumező, Técső és Visk városban a tanács már újra szerveztetek, noha nem ezen rendelet s nem a törvény szellemében. Huszton és Szigeten küszöbön áll a rendezés. — Maros Vásárhelyről írja rendes levelezőnk, hogy a bizottmány megalakitása előmunkálatával már nagyon előhaladtak s e hó közepén az egész bizottmány névsorát kihirdetik. A katonai adóbehajtás e hó 7-dikén volt újólag megindulandó. — Belső-Szolnokmegye árvaszéki birályá Dadai László, Pánczél Samu és Flórián Demeter neveztettek ki. — Fiume megye jan. 4. tartott közgyűlése elhatározta fölkérni a horvát helytartótanácsot, petrováljon Fiume városa számára uj tanácsot, mert „e város az alkotmányra még meg nem érett “ Szerda, június 11. A Magyar Gazdasági ügylet emlékirata a magyarországi vasutak tárgyában. (Vége.) Harmadik fővonal, mely az előbbeniekkel fontosság tekintetében vetekedik, a keleti, mely a pest-nagyváradi már kész vonalnak folytatása által Kolozsvár és Brassónak vezetne, Galacznál érné el végpontját. Nem csupán országos, de egyik legfőbb világkereskedelmi fontosságú vonal ez; lényeges kiegészítő része a nyugatról kelet felé vonuló európai vasúthálózatnak, s nevezetes tényező a világkereskedés fejlesztésében nemcsak egyes országok, de világrészek, Európa és Ázsia között, mint amely vonal által az összes nyugati forgalom a Fekete tenger legnevezetesbb kikötőjébe vezettetik, honnan már is a legélénkebb hajózási közlekedés létezik a közel ázsiai partokig. Azon országos és világkereskedelmi szempontok mellett, melyek e nagyvárad-kolozsvár-brassógalaczi vonal mellett szólanak, alig foghatjuk meg, miként lehetett e vonallal szemben egy másikat tervezni, mely Aradról indulva ki, s II.-Szebent érintve, a szerencsétlen számítással tervezett, s még roszabbul épített küsztendzsei vasúton vezetne a Fekete tengerre. Nem kerülték el figyelmünket azon hosszas polémiák, melyek e kérdésben csak nem rég folytak a hírlapokban. Anélkül, hogy e polémiában részünkről be akarnánk avatkozni, mint kiáltó tényt jegyezzük föl, hogy mig az arad-küsztendzsei vonal mellett, a tervezők érdekeinek védőin kívül, tudomásunkra, senki szót nem emelt az összes országos közvélemény, innen és túl van a Királyhágón, hangosan, és a legnagyobb egyértelműséggel nyilatkozott az általunk is ajánlott nagyvárad-kolozsvár brassó-galaczi vonal mellett. Az országos közvélemény ez egyértelmű nyilatkozata, vállalatoknál, melyek közül mindenik csak kamatbiztosítás mellett jöhet létre, már magában elhatározó befolyást gyakorolhat a pénzpiaczokra. S egy tekintet az országos érdekekre, a világkereskedelmi szempontokra, — bármi rövid párhuzam a két vonal között, a napfénynél világosabban földeriti azon vonal kétségtelen előnyeit, melyet Magyarország és Erdély közvéleménye fölkarolt, s melynek ügyében emel szót az orsz. M. Gazd. Egyesület ez emlékirata. Mig az arad-küsztendzsei vonal csak Erdély déli részét, s annak is csak felét, s ezt is közel a határokhoz érinti, s ezen országrész anyagi fejlődésére alig lehet nagyobb befolyással : a nagyvárad-galaczi vonal nyugatról keletre egész Erdélyen vonul keresztül, hosszában a legtermékenyebb és legnépesebb vidékeken, majd minden iparos lakhelyet megérint, a bányatermelés középpontjaihoz közelebb esik, s irányában az ország nevezetesebb völgyeinek kiszakadásával, tehát a természetes közlekedési főutakkal találkozván, a távolabb vidékek termékeit is könnyen fölveheti forgalmába; s midőn annálfogva a mezei gazdaság, ipar és kereskedelem országos érdekeinek egyaránt, s oly nagy mértékben megfelel, koronánk ama szép országát, melyért a természet annyit, s az emberek még aránylag oly keveset lőnek, melynek még semmi vasútja nincsen, holott folyói a hajózás nevezetes kifejlődését alig engedik, bevonja a hazat, s e ez által az összes európai vasúthálózatba s részesíti mindazon előnyökben, melyek a tökéletesített közlekedési eszközök létesítése által egy hátramaradt országban az anyagi jobblét fejlesztésére oly hatalmas tényezők szoktak lenni. Elismert igazság, hogy a főbb közlekedési vonalak kijelölésében a nemzetgazdaság igényei lényegesen nem térhetnek el az államférfiú követeléseitől. A nagyvárad-galaczi vonalt sem csupán az érintett túlnyomó közgazdasági szempontok ajánlják minden más gondolható tervek fölött , azon megbecsülhetlen előnnyel is bír az, hogy midőn egész hosszában saját területünkön fekszik,s a magyar korona azon területének összes népiségeit egyaránt részesíti jótékonyságaiban , egyszersmind rögtönzött megtámadások ellen könnyű hadi kibontakozást enged a dunai torkolatok felé, s politikai és katonai szempontból oly szabad mozoghatást biztosít, mely bizonyos eshetőségekre nézve kiváló előnyökkel kínálkozik. Egyértelműig elismerték ezt a birodalmi kormány megbízottai, kik a helyi viszonyok megtekintésére küldetvén ki, mindannyian ez általunk kijelölt vonal mellett nyilatkoztak. Ezt a vonalt hagyta helyben az erdélyi kormányszék és udvari kanczellária, e vonalt pártolta a pénzügy- s követelte a hadügyminisztérium. Midőn ezek szerint a nagyvárad-brassó-galaczi vonal mellett szólanak mind az országos, mind a közbirodalmi érdekek, s egyaránt e vonalt sürgetik a közgazdaság, a politika és hadtudomány : méltán tehetjük azon kérdést, mi az oka, hogy e vonal ellenében mégis tervek állíttatnak föl, melyek ama nagy érdekek, ama nagy szempontok mellőzésével is megnyerhetni vélik mind az engedélyt, mind a kamatbiztosítást ? Talán kivitel tekintetében nyújt a nagyváradgalaczi vonal legyőzhetlen akadályokat ? Vagy talán a világkereskedés érdeke kívánja, hogy Magyar- és Erdélyország, sőt a birodalom érdekei feláldoztassanak ? A kivitelt illetőleg eldöntő előttünk Bate angol mérnök tekintélye, ki a tervezett vonalaknak a helyszínén tett megvizsgálása után nyilvánítá, hogy épen az ellenkező, az arad-küsztendzsei vonal ütközik legnagyobb mütani nehézségekbe Erdély szorosain, míg a nagyvárad kolozsvár-brassó-galaczi pálya e tekintetben is legalkalmatosabb. S Bate nézeteit minden tekintetben támogatja Ghega osztrák miniszteri tanácsos. Annyival inkább hitelt érdemlő tekintély, mivel a helyi érdekektől távol, azokon fölülemelkedve, kormány biztosként, teljes részrehajlatlansággal jár vala el. Említsük-e az arad-küsztendzsei vasútra nézve, Erdély szorosain túl is, csak a Duna áthidazásának roppant költségeit? Mind csekélység, mondhatják ellenünk, ha a világkereskedés érdekei követelik ez áldozatokat, ama nehézségek leküzdését! Ám vizsgáljuk tehát, minő kilátásokat nyit az egyik és a másik végpont, egyfelől Küsztendzse s más részről Galacz! vizsgáljuk azon adatok alapján, melyeket Becke osztrák consul, szintén elfogulatlan és részre nem hajló tekintély, bocsátott közre. Küsztendzse, mond Becke, alig 2—3 tengeri hajó biztos horgonyvető helye s 200,000 font sterlinget kellett beruházni, hogy csak azzá tegyék. Hogy a világkereskedés érdekeinek megfeleljen, legalább 2—300 hajó befogadására alkalmas kikötővel s roppant raktárakkal kellene elláttatnia. Tömérdek milliót igénylő s annál kevesebb hasznot ígérő vállalat, mivel a küsztendzsei vasút, egyfelől a dunai, másfelől a tengeri versenyzés között, fenyegetve a várnai vasút keletkezése által is, alig van egyébre hivatva, mint főleg touristákat s gyorsvitelt igénylő árukat szállitni, egyedül Stambulba. Mi más, mi nagyszerű kilátás nyilik Galaczon, főleg mióta a Duna torkolatai az orosz kizárólagos uralma alól fölszabadulván, e gyönyörű folyam szabaddá lett, s — ami az orosz-angol-franczia háború egyik legnagyobb eredménye —az európai bizottság a Duna torkolatainak szabályozását munkába vette. Minő eredménnyel járt el a bizottság a szabályozásban, megítélhetjük azon tényből, hogy a homokzátony fölött a sulínai csatornában a korábbi 7‘/a angol lábnyi mélység 16 lábnyira szállott alá. Ez által Galacz a mély járatú tengeri hajóknak is megnyílt, s szakértők véleménye szerint , a világ egyik legbiztosabb és legnagyobb kikötője lett, hol az idézzük tekintély szerint, a világ összes hajóraja megfér. S valóban a szalinai kijárás szabályozását nyomban a hajózás nagyszerű emelkedése követte. Míg ugyanis 1847/57 között a sulinai csatornán átkelt hajók összes száma 19,096, vagyis évenként 2000 hajó sem volt, az 1860 ki forgalomban már 3288 hajó van följegyezve, 564,336 tonna tartalommal. Tekintve az idő rövidségét, mely alatt ez eredmény létesült, lehetetlen át nem látnunk, mily nagyszerű dolgok vannak itt készülőben, s könnyít belátnunk, hogy a Dunán s torkolatinál fejlődő forgalmi viszonyok csak egy részét képezik ama nagy forgalmi életnek, melynek egyik súlypontja saját vasutrendszerünkben rejlik. S míg Küsztendzse, alkalmas kikötő nélkül, figyelmet is alig érdemlő forgalommal, csupán a stambuli gyors szállításra nyit kilátást. Galacz mértföldekre terjedő biztos kikötője, melynek forgalma oly óriási mérvben emelkedik, három főirányban ké-