Magyarország, 1957. március-június (1. évfolyam, 1-17. szám)
1957-03-06 / 1. szám
______________________________________________________________________________L FODOR JÓZSEF: EMLÉKEZÉS DÖBBENETÉVEL Gelléri Andor Endre emlékének Kenu asszony bicegett le a járműről hős-csöndesen. Mint arra mentem, kedves és ismerős arc: az író Felesége, azé, ki „bevonult“ negyvennégy tavaszán És eltűnt. Asztmás volt szegény ifjan már és megviselt kora robottól, és csak a büszke, erős lélek tartotta fejét S az imádott betű. Óh, vén fiúk voltunk mi már Mi mor ő feltűnt, lázadó, csodás és zengő frisseség Volt mindegyik sora, mohó, féktelen, habzsoló roham Arra, mi szép, írásaiban megszólalt a gyár, Sürgő munkások kedves, víg hadja kocogott Élénkbe. Óh, jókedvvel kevert szomorúság, pogány derű, Mint ömöltél el az ifjú minden szaván. Óh emberek írója, s az írás mellett versenyben dolgozó Munkás-órák felemelője a múlhatatlan alkotás Rendjébe, hogy elment, az álom s való siratta őt. Ez jött eszembe, hogy az asszonyt láttam; a nőt Megbénította lábban a légitámadás, S barátom emlék lett. S mintha sohasem lett volna, hogy Még hárman együtt beszéltünk sétálva — a víg Ifjú, lázban, könyvtől, szótól égve, s az ép Asszony — róla beszéltünk, s mintha természetes Lett volna, hogy nincs s én azt súgtam magamban: őrület. Aztán elváltunk s nem tudtam levenni szemem Egy pontról lelkemben, mélyen ott láttam az írót. Pompásan és hahotázva s ifjú-egészségesen, Uj novellájáról beszélve és a festőüzem készülő regényéről. Inam a csontomig, s minden ízemig nyilait, Oly élő volt és oly lehetetlen, hogy nem él. Úgy állt előttem, hogy a járműről majd kiszöktem elé, Oly valósággal hívott, beszélt. Pedig, óh, a vad, vad mezők Rejtik, valahol messze, a hullt munkatáboros Hamvait! Lehet, hogy leszúrva a már kényelmetlen rab, lehet Hogy éhség döntötte ki, vagy a bús asztmával együtt tipró robot De elvitte a gyilkos erőszak örökre őt. A gyilkosok hadja, kiket leírni béna a szó. S összefogva, amit tettek, rajtunk csak a döbbenet ül. S az átok, amelyre a nagyságról nincsenek szavak. Óh, holt kedvesek! ami múlt, tehetetlenül Hívjuk s búsulnánk, de itt van az élő, aki tanul és nem felejt, S roskasztó élményeitől minden új rossznak megálljt kiált. Vesszen meg, aki itt még felfordulást akar és gyilkolást. Emberek hurcolását, öldökölni s hullni puska s fagy előtt, S mint dolgok intézőjét, a vak, őrült, mindent tipró háborút. Hol a szabaddá lett állat, s gép gyilkol s felrúgva sír az ész. Átkozott legyen, minden pusztultak nyomorékot siratok Átkával ezerszer, százezerszer, aki a békét mégegyszer Felfordítani vágynék s nem értelemmel keres utat Vitákban, az elme dicsőségére, mely annyi dús eszmét talált A jóra és gálád, mondani is csúf szégyenünk után. Végelégtételül, hogy Item hiába pusztult annyi derék, S ártatlan, kiket füstté lobbantott iszonyú tűz. Vagy teste a rabság poklába tört, vagy messzi mezők Rejtik a szörnyű önkény nyomán hullt csontjait. A KÖZLEKEDÉS NÉPGAZDASÁGUNK MOSTOHAGYERMEKE írta: Dr. Csanádi György műszaki egyetemi tanár Szükség van eddigi gazdaságpolitikánk mélyreható vizsgálatára és a feladatok tudományos elemzésére. E vizsgálatoknál egyes termelési ágak helyzetét és továbbfejlesztésének irányát az egész népgazdaság szempontjából kell áttekintenünk. A gazdasági élet összefügg a közlekedés hatékony munkájával. Ezt szembetűnően tapasztalhattuk az október 23-át követő időkben, amikor fájdalmasan éreztük, hogy mit jelent a közlekedés bénultsága. Közlekedésünk elmaradt A közlekedés szerepét gazdaságpolitikánkban sajnos sohasem vették és ma sem veszik kellően figyelembe. Részben ebből következik, hogy közlekedésünk technikai és műszaki színvonala, teljesítőképessége, energetikai megalapozottsága elmaradt. Ezért a növekvő szállítási szükségleteket mind kevésbé tudja kisebb vagy nagyobb zökkenők nélkül kielégíteni. Hazánk kedvező közlekedésföldrajzi helyzetéből adott lehetőségeink kiaknázására a kellő fejlesztés elmaradása miatt mind kevesebb módunk van. Pedig a lehetőségeknek észszerűbb felhasználása jelentős valutabevételt is biztosíthatna. Utalnunk kell arra, hogy a XIX. század végén és a XX. század elején európai méretekben is több területen élenjáró, gyors ütemben és technikai színvonalon fejlődő közlekedésünk az első világháború óta technikailag és műszakilag bár egyenetlenül, de fokozatosan elmaradt. A beruházási arányok kellő mérlegelésének elmulasztásával, a mostohán kezelt közlekedésünknek csak egyes vonatkozásokban sikerült a technikai színvonal világszerte tapasztalható rohamos fejlődésével lépést tartani (például: automatikus biztosítóberendezések, trolibusz-közlekedés). A műszaki követelmények szintjét azonban az elmúlt években általánosságban nem tudtuk biztosítani. Közlekedésünk technikai fejlődése több tekintetben mintegy negyven évvel elmaradt. A közlekedési és a távközlési eszközeinket előállító iparunk konstrukciói a világszerte tapasztalt fejlődéssel általában nem tartanak lépést, holott jelentős hagyományaink vannak e téren. Ennek szemléltetésére elegendő utalni a Kandó-féle ötven periódusú villamosvontatásra és a villamosmozdonyra, a Pollák—Virágh-féle távíróra, Duna-tengerjáró hajóinkra. A szállítás drága A szállítási igények az utóbbi években a társadalmi termelést meghaladó mértékben rohamosan emelkedtek. A közlekedési teljesítmények 1938-hoz mérten mintegy három-ötszörösükre emelkedtek — a közlekedés mégsem tudta a legfontosabb szállítási igényeket minden időben megfelelően kielégíteni — sem a személy-, sem a teherszállításban. A személyszállítás néha a szükségállapotokra emlékeztet, nem is szólva a tehervagonokban és a bódés gépkocsikon való utasszállításról. Hasonló a helyzet a távközlőberendezéseknél is. A távközlési igények nőttek s a szükséges beruházások elmaradtak. A közlekedés arra kényszerült, hogy ésszerűtlenül. mind gazdaságtalanabb módon fokozza, a teljesítményt, hogy minden áron teljesítse kötelességét. Ezt támogatta az a helytelen szemlélet is: a közlekedés alkalmazkodjék a többi gazdasági ághoz. Nyilvánvaló, hogy ez a szemlélet gátolta a közlekedés fejlesztését. Feltűnő a személyszállítás színvonalának csökkenése, műszaki, technikai és forgalomtechnikai vonalon. Elégséges, ha csak a menetrendszerű közlekedés hiányosságaira utalunk. Súlyosbította a helyzetet, hogy különösen a vasúti közlekedésben erőszakoltak az áruszállítási feladatok mindent megelőző elsődlegességét. A gépjárműközlekedést, a hajózást és a csővezetékes szállítást mind szembetűnőbben elhanyagoltuk. E hibák és aránytalanságok évről évre növelték a szállítási költségeket. A közlekedési igények elégtelen kielégítése több milliárd forintos kiesést okoz évente a társadalmi termelésben. Jellemző, hogy a vasút, továbbá a hajózás szállítási önköltsége 1950-től mintegy huszonöt százalékkal emelkedett. körébe tartozik az idegenforgalom, a társasutazások fejlesztése, a Balaton, Budapest és sok más hazai természeti adottság kiaknázása. E feladatok megoldásának egyik feltétele az ágazati vezetés és a végrehajtó munka gazdasági és műszaki színvonalának emelése, a szakszerűség fokozása. Beruházásainkat és felújítási kereteinket elsősorban a járműkihasználás fokozására, a járműforduló rövidítéséhez szükséges kapacitásnövelésre kell felhasználni. Valamennyi közlekedési ágban a fenntartás, szükségletek biztosítását központ feladattá kell tenni. A bővítő-fejlesztő beruházási tévéinket úgy kell elkészíteni, hoy emeljük a járműállomány számát s teljesítőképességét. A hálózat kifeszítése és korszerűsítése során az ország földrajzi adottságait, a nemzetközi forgalmi lehetőségek mind teljesebb kihasználását, az export-import forgalom mind nagyobb mértékben hazai járművekkel való lebonyolítását kell figyelembe venni. Különös gonddal kell foglalkozni a vasútvillamosítás gyorsütemű és széleskörű fejlesztésével, a diesel-vontatás gazdaságos mértékű bevezetésével, s mindezek alapfeltételeként meg kell teremteni a villamos- és dieselmozdony-gyártás ipari bázisát. Ez a rövid összefoglalás, úgy vélem, világossá teszi azt a közlekedési szakemberek, tudósok részéről több esztendeje hangoztatott kívánságot, hogy egész népgazdaságunk érdekében egyik fontos feladatunk a közlekedés megfelelő rekonstrukciója. Szárítsuk el a fenyegető veszélyt! Eddig nem használtuk ki kedvező közlekedésföldrajzi helyzetünket sem. A közlekedési ágak — a hajózás, a közúti- és légiközlekedés, valamint a nemzetközi távközlőhálózat — fejlesztését elhanyagoltuk. Például a nagy lehetőségeket nyújtó Duna-tengeri hajózás elhanyagolása következtében a népgazdaság évi több százmillió forint devizabevételtől esik el. A szomszédos államok gyorsabb fejlődése következtében nem tudjuk a kedvező lehetőségeket kihasználni. Megtörténhet, hogy kedvező földrajzi fekvése ellenére sem Budapest, hanem Belgrád lesz a jövőben Délkelet-Európa Duna-tengeri kikötője. A kontinentális úthálózatba, a nemzetközi légi és újabban a távközlő forgalom kiépítésébe is mind kevésbé kapcsolják be hazánkat. Egyre aggasztóbb lesz közlekedési berendezéseink energiagazdasági elmaradottsága. Vasútvillamosításunk elmaradása évről évre súlyos nehézségeket okoz. A vasút szénellátása mind nagyobb gond. A gőzvontatás nagyon gazdaságtalan. Szénhelyzetünk szinte életkérdéssé teszi, hogy vasútvillamosításunk sokkal gyorsabb ütemben fejlődjék. A múlt időszakban jelentessebb beruházásokat kaptak más olyannépgazdasági ágak, amelyek gazdasági eredményessége kisebb, mint a szállításé. A közlekedés az utóbbi években jóval több felhalmozást szolgáltatott,, mint amennyi beruházáshoz jutott. Jellemző, hogy nálunk az ötéves terv időszakában a közlekedésre a népgazdasági beruházásból 13,3 százalék esett, ez időben a Szovjetunióban e szám 18,4 százalék, Lengyelországban 14,9, Romániában 16,2, Csehszlovákiában 15,7 és Bulgáriában 18,8 százalék. Ennek a káros következménye: a közlekedés állóeszközei elhasználódásának egyszerű reprodukcióját több vonatkozásban még 50 százalékban sem tudta biztosítani. A szükséges évenkénti 4,5 százalék helyett 2,6 százalékos volt a talpfacsere, a minimális sínszükségletnek csak 47 százalékát elégíthettük ki. Elmaradás volt az út- és hídfenntartásban is. Mi a leendő Mindezek a tények mutatják, hogy a közlekedés fejlesztésében súlyos hibákat követtünk el, amelyeket halaszthatatlanul jóvá kell tenni. Úgy vélem, hogy csak a közlekedés fejlesztésének népgazdasági hatásfokát kimutató elemzésre építhető a helyes közlekedéspolitika. A közlekedés nem másodosztályú népgazdasági ág! Tudományosan megalapozott és valamennyi hazai adottságunkkal, józan előrelátással számoló közlekedésfejlesztési, közlekedéspolitikai koncepciót kell kialakítanunk. Nagy szerepe lenne ebben a közlekedést érintő, tudományos kutatási tevékenységnek, a Magyar Tudományos Akadémia keretében szervezés alatt álló Közlekedéstudományi Intézetnek, a közlekedési tárca műszaki és gazdasági szakembereinek. A legsürgősebben azokat a tennivalókat kell eldönteni, amelyek beruházások nélkül, vagy kis beruházásokkal az előzőkben vázolt nehézségeket — addig is, amíg nagyobb beruházásokra lehetőség lesz — jelentősen mérsékelhetik. A többi között bizonyos szervezési megoldásokkal az egyes közlekedési ágakat, a gépjármű-közlekedést és a gépjármű-javítást hatékonyabbá tehetjük; az egyes közlekedési ágak kooperációja fejleszthető; a szállítási igények ésszerűtlen alakulása csökkenthető a csúcsforgalmak további széthúzásával stb. Ezen intézkedések Mentsétek meg lelkeiket!... Sosem volt könnyű, de masinában különösen nehéz megérteni ki miért lelkesedik. A lelkesedés indkívül bonyolódott szellemi és lelki értelmi és érzelmi szálak szövetke. Vannak, akik elvekérttelítésednek, vannak akik anyagiakért, nyilvén nem kevés a száma azoknak sem akik gazdaságosan egyesítik kettőt: mondjuk a politikát a csokoládé bőségével, a dollárt a kajlái meggyőződéssel. Gondolatokat és érzéseket mi lehet fényképezni. Nem olyan egyszerű felfogni, miért örülnek eesek annak, ami másoknak fáj. Sokan lelkendeziek például azon, ilyen melegen fogadták ésminő csodás repülőkön, remek hajókon pazar vonatokon vitték fiataljainkat a földteke másik oldalára, a szélrózsa minden irányába. Mások elkomorodnak az eféle szenzációállatára. Felfogásról, beállítottságról ti itt szó csupán? Úgy hisszük, sokkal többről. Nem kell kommunának lenni ahhoz, hogy gondolkodásra késztessen: miért e meglönböztetett érdeklődés Nyugaton a kiskorú magyarok. 10—17 ékeskékek iránt? Gróf Széchenyi Beatrix aki az ellenforradalom tomból csak napjaiban hirtelen Budapesten termelt, a müncheni Új Hungár november 16-i számában ,.a magyar nép iránt való igazi rokonszenv szeretet" legigazibb megnyilvánulásáról cikkezett. Mi azonban hihetjük el sem neki, sem a Német Máltai Lovagrend Segítőzolgálatának, vagy a" legbelsőbb ügyeinkbe szabadon beavatkozó abad Európa rádiónak, hogy a kapitalisták rokonszenvből és szemből költenek pénzt fiainkra és lányainkra. Lényegében itt tőkefektetésről van szó s tökét a kapitalisták semmiféle vállalkozásba, sát politikaiba sem szoktak befele lenni önzetlenül, pusztán a hunum nevében. Talán világmegváltó kapitalistákká, nagyhasú, vastatvarú gyárosokká akarják hizlalni a hazátlan ifjú magyarokat? Bizos jelek félreérthetetlenül más célokra mutatnak. Nyugati képeslapok megölettek magyar „hazafiakat", amint megcsókolják az angol anyaföld tízéves győri gyerekeket, amint felesküsznek az amerikai zaszh, akadhat-e magyar szülő akinek ne felhősítené el homlokát az ajrci hírügynökség jelentése, amely szerint neves amerikai személyelségi csoportra bejelentette egy társadalmi külügyi bizottság (Cons Foreign Relations Committee) alakítását — a Szovjetunióban a népi demokráciákban végzendő „demokratikus felforgatás" tiltására. A nyilatkozat nem titkolózik, nyíltanmondja: „Hogy tértén ne essék, önkéntes szabadságharcosokra, demokratikus felfon sejtekre és csoportokra gondolunk a vasfüggöny mögötti országok. Mi ez, ha nem, a janicsáriszer XX. századbeli változata? Mi nem janicsár-sorsot szánunk érekeinknek. Ha a gyűlölet propagandája itthon kerget életvesz kalandokba iskolásgyermekeket a féltő szülő, e lelkiismeretes pógus és az államhatalom együttesen gondoskodhat róla, hogy ártatlelkükből eltűnjék a bomlasztó méreg. Odakint céltudatosan adáák beléjük a gyűlöletet, a lélekmérgezés háborús apostolai, a koolák tanárai, a „demokratikus’’ felforgatja szakemberei. Emberibb, nemzetibb esetet nem követelhetünk az ország vezetőitől: mindent kövessem hogy viharszórta fiatal csemetéink ne idegen földbe verjenek eret, ne fordíthassák őket hazájuk saját véreik ellen. Nekünk sínek bontani a hibák falát, építeni a szocializmust. Mentsük meg telkeiket. Bertalan Imre Levél IV Yorkból A levelet Pichler Elem teraházunk zenekarának nyugalmazott tagja írta. Nem is olyan 11, alig néhány hónapja még Múzeum körúti lakásában éldegéltéveken át fáradhatatlanul küzdött útleveléért. Három fia él az alt Államokban, hozzájuk készülődött az öreg muzsikus. Végre májusban, ki tudja hányadik kérelmére, életének nyolcvanhaik esztendejében megkapta a régen várt útlevelet. . .Kútié természetesen, amely csak az ország elhagyására jogosít, visszafejban nem lehet vele átlépni a határt. Örömmel készülődött a nara, de a szíve bizonyára elnehezedett amikor lemondott hosszú tök munkájával kiérdemelt nyugdíjáról, megvált régi családi hói, minden emlékétől, búcsút vett emberektől és dolgoktól, a Bős utcáitól és házaitól. Vonatra szállt majd Bécsben repülőgépre, fia június 19-én már a New York-i repülőtérről vitte haza lat Az öregtől most leveleit, légiúton hozta a pasta, dr . I budapesti ügyvéd cimére-inned összpontosul minden reményem hogy helyzetemből, melyalamivel jobb a pokolnál, kijuthassak Leküzdhetetlen honvágy peára hogy odahaza, tudom, igen nagy gondok várnak rám...’’ kezdi öreg keze reszkető vallomásaival írt levelét. Kéri a tedet, sürgesse az illetékes hivatalokban visszatelepülési kéreteivel alig négy héttel Amerikába érkezése után, már 1956. 16-án benyújtott a New York-i magyar konzulátuson. Nem bír riadni New Yorkban, mert mint írja „ez nem az én városom,a Rém!“ ! ’ A levegőt nem bírj£ az embereket? Nem kutatjuk hiszen tudjuk, aki magyar napdot tolt külföldön, akármilyen jó is a sora, előbb-utóbb rácszrr-, jól vagy rosszul élni mindenütt lehet de magyarnak, akárhogyak itthon élet az élete. Ezt a nyolcvanhároméves aggastyánt legyűrte a kínzó honvágy, hiszen neki már nincsen sok ideje S°. Rövid hetek múltán elkezdte keresni a hazafelé vezető utat.Magát vádolja, hogy olyan könnyen elhagyta Magyarországot. „Akit az isten kindr, annak elveszi az eszét Én is csak a hazai földön nyerheted elmem ruganyosságát. Extra Kutyariam non est vita! Rigi’ong my country! Pereat Amerika' Magyarországon kívül mint! Jó vagy rossz, de az én hazám' El Amerikából!“ — ezekkakka! fejezi be keserves levelét és év készül haza Pich’er El éves életkorú, nvo’dinnsmne kivádoló Egy a sok közül. ?Van nem restellj bevallani hogy az ide falattálan kínált drágBrenel idehaza a sáraz kenyér Is Y.esebb