Magyarország és a Nagyvilág, 1875 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1875-08-29 / 35. szám
426 Magyarország és a Nagyvilág. 423 kusabb kénytelen lenni a csak »fenséges« főherczegi szigetnél a »felséges« császár fürdő. — A rózsákhoz sincs semmi köze. Amint a hajóból kilépsz, a keserű viz keserű szaga üdvözöl. Önkénytelenül átpillantasz a Dunának közepén gyökeret vert szárazra és elgondolod, mily jó volna a rózsák között édessel feledtetni a keserűt. Két épületet látsz. Az egyiken olvasod: császárfürdő. A másikon: Lukács-fürdő. Tehát nem felséges, hanem »feleséges« a császárfürdő! Mert nem tekintheted egyebének, mint hiányzó ■oldalbordájának a felemás Lukácsfürdőt, s e fölfedezés folytán elveszted azt a kis jó véleményt is, a rmelylyel eddig irányában viseltettél. Az egész fürdő két ördögmalomból áll. Körbefutunk a sétányon, mely oly rövid fölülről lefelé, mint alulról fölfelé és körbesétálunk az udvaron, mely oly udvariatlanul kicsiny, hogy kiszorítják belőle a kirándulók a fürdővendégeket, a fürdővendégek pedig a kirándulókat. Az utóbbiak az előbbiek között mulatságos szemlét tarthatnak. Könynyű megkülönböztetni a fővárosi vendéget a vidékitől, a beteget az egészségestől és nem nehéz megtudni, kinek előkúra, és kinek főkúra a császárfürdés. E tanulmányok eszközlésére hálásabb helyet, mint a mi felséges fürdőnk, nem találhatsz. Ha kiváncsi vagy valakinek kilétére, lesd meg, hányadik számú szobába lép, aztán fuss a fekete táblához, olvasd el (ha értesz fürdőszolga által rajzolt ákombákomat) az illető számra ragasztott czédulát és tudod, kivel van dolgod. Nekem is megtetszett — még a saison elején — egy négytagú család, mely már csak azért is megnyerte rokonszenvemet, mert ellenszenvvel viseltetet a divat iránt. Apa, anya (más néven: férj és nő) és két leány. A hölgy oly bazárellenes széles térfogatú volt, hogy krinolint kelle tunique nélküli, ruhája alatt sejtenem. Éveiről nincsenek biztos adataim , nem is illenék, korát diszkuszszitó tárgyává tenni, ennélfogva legyen elég megjegyeznem, hogy férjével egykorúnak látszott, ami nem a legszebb világot veti fiatalságára. Férje csak kora tekintetében hasonlított hozzá. Egyébként tökéletes ellentéte, ami kellőleg indokolja, hogy férj és feleség lettek. Vékony, mint egy säkerheitstandsticker gyufa és magas, mint egy telegráfrud, ami tetemesen megnehezíti négy láb magas gömbölyű hitestársának terveit, hogy vele karöltve járjon. A család másik két tagja egy pár hajadon a legreményteljesebb korban, amikor még ketten esznek egy rostélyost és féljegygyel utaznak a vasúton. A férjnek oly szövetből készült a ruhája, a melyből nejének kellett volna s a nő oly posztóval kegyeskedett, a mely a felöltőm matériája; a 9—11 éves eladó lányok pedig oly viseletnek hódoltak, mintha gymnazisták volnának. Valjon kik lehetnek ők, kik a divattal ily rész lábon állnak? — kérdem magamtól, s mert választ nem kaptam, megnéztem lakásuk ajtószámát. Rohanok a fekete táblához, keresem a numerusokat, megtalálom a nevet, szótagolom az ákombákomat.........ah...........hisz ez nem név! »Egy külföldi család Sziléziából« olvasom meglepetve. Kérdem ott egy intéző közegtől, mi oka e homályba burkolódzásnak : »Inkognito utaznak,« volt a felelet. Rettenetes ez a mi korunk! Kevésbbé kóros időkben csak fejedelmek és angolok mondták hogy köd előttem, köd utánam. Ma már nemcsak a fejedelmek ily angolosok és nemcsak az angolok ily fejedelmiek , szerénytelen időket élünk, a midőn minden ember »inkognito« utazik s a sziléziaiak is ismeretlenek akarnak maradni. Merő irigységből. Nem akarnak velünk érintkezni, félek, hogy importálják hozzánk a sziléziai kultúrát, (a vásznuk többet ér). Azóta elutaztak. Szobáikban mások ütöttek tanyát (talán egy bajor család Würtembergből), s mert nem érintkeztek senkivel, nem lesz halandó, ki hírt tudna vinni róluk (a császárfürdő,legérdekesebb vendégeiről!) a késő utódoknak. És ha valahogy a fürdőigazgatóság meg találna felejtkezni a kegyelet adójának lerovásáról és elmulasztaná emléktáblával jelölni a helyet, hol az inkognito utazó külföldi család (Sziléziából) lakott, akkor nagy hiányt fog szenvedni a császárfürdő históriája. Mely hiány annál is inkább nagy kár volna, mert a császárfürdő története eddigelé amúgy sem gazdag világeseményekben. A legkisebb német herczegségnek is van olyan múltja, mint neki, s mert nem tett szert soha valami nagy hírre, külföldön kétségbeejtő módon ignorálták mindig, mintha nem is tartoznék az európai államtestek egyik fő részéhez. Csak akkor beszéltek sokat róla Francziaországban, midőn a vörös herczeg — és pedig Bonaparte létére nem »inkognito«, mint a szerénytelen sziléziaiak — megfordult egy báljában és merő udvariasságból szánalomraméltó erőlködéseket tett a mi kedvünkért magyarul beszélni. Ez persze nem sikerült neki, de annál jobban sült ki az a franczia felköszöntő, amit az »országos közegészségi tanács rendes tagja és jegyzője, egyetemi m. tanár, államvasúti igazgató főorvos stb. stb.« tartott Napoleon herczeg nagyobb dicsőségére;nem sikerült azonban a derék orvosnak megakadályozni a német-franczia háború kitörését, (bár biztosította a herczeget az ő meleg rokonszenvéről) és kivinni azt, hogy a vörös Napóleon a nálunk való honosulásra kedvet kapjon. Ez volna a legfényesebb tükördarab, amelyet császárfürdőnk múltjából a napra tartani lehet. Máskülönben nyugodtan folytak napjai, évei és idényei. Télen üres volt, nyáron tele, ez külső formája. Csak Hymen tartott még minden fürdőidényben dús aratást a platánok árnyában tánczolók között. Mondják, hogy a császárfürdői bálok a legkülönb házasságközvetítő intézetek, amelyek belügyminiszteri szentesítő záradék nélkül ugyan, de sikeresen ölnek boldogságot és teremtenek házi bajokat. A törvény nyílt kijátszásával hoznak össze tánczoló párokat, akiket aztán — midőn a négyesek, csárdások és keringők révén összeszoktak — házaspárokká fejlesztenek. Páratlan a maga nemében a császárfürdő, amelynek vigalmai pártatlan szimmetriával úgy párosítják a párokat, hogy az egyik házasságnál a férj bánja meg a császárfürdőt, a másikban meg a nő keserüli meg a bálokat. Ez a párjára akadás oly népszerűséget szerzett a császárfürdőnek, hogy fölléphetett volna akár képviselőjelöltnek is. Újabb időben azonban — amióta a Margitsziget körül »csoportosul a választók tömege« — kissé lejárta magát. Sokat vesztett díszében. Szerencsére a politikában meg a gyógyfürdőkben nincs stabilitás, így történt, hogy az idén újra fölkapták. Pár évig bágyadt »idény«-eket élt, most jó »évad«-ja járja. Most meg épen nagy a virágzása, amióta konzervatív »vivát«-ok és liberális »éljen«-ek hangzottak föl gyógyudvarán. Az egyik párt a választási Campagne »előtt« a győzelem hiú reményében állította föl az asztalokra palaczk batteriáit; a másik párt meg a küzdelem »után« a kivívott diadal önérzetes mámorában fogyasztotta a hegy levét. Mikor Sennyei, a nemes báró, megkezdte német toasztját (e szavakkal: »Nun ich glaube«), a császárfürdő elmerengett a mult emlékein; eszébe jutottak Napoleon herczeg és »orvosi kalauz«-ának franczia szavai és büszke kezdett lenni önmagára, hogy mennyi mindenféle nyelvet beszélnek benne. A mikor meg ugyanazon budai kerület másik pártja magyarul mondta el udvarán — nem is a toasztokat, hanem — a felköszöntőket, akkor örömmel vette észre a császárfürdő, hogy »nini, a budaiak magyarul is tudnak!« Ez a két banker is nem csekély gazdagodása e fürdő históriájának , legalább is egy fejjel nagyobbnak érezte magát ez estéken az ambi■cziózus császárfürdő a Margitszigetnél. Képzelhetjük , hogy ilyen dicsőség közepett milyen kellemetlen a felséges fürdőre nézve, hogy most féláron lehet hozzáférni. Olyan felségsértést még nem követett el senki egy »császári« intézmény iránt, mint a propellertársulat, mely hét krajczáron szállítja hozzá a pasazsérokat. Fájhat neki szörnyen ez a megaláztatatás és nem volna csoda, ha ennek érzetében nagysága diminuálódnék újra azon fejjel, amivel fölötte vél állni a Margitszigetnek. De annál jobban örül e kedvezménynek a publikum, amelyre bizony ráfér egy kis árleszállítás. El is lepik a pestiek — csupa olcsóságból. Olyan csavargőzölgést, amilyen most van a Ganzház és a császárfürdő között, még nem látott Budapest. Van még annyi takarékossági hajlam a mi fővárosunk népében, hogy mindenki négyszer annyit rándul át most, mint a tizenötkrajczáros időkben — merő olcsóságból. De nemcsak a propellertársulatnak tartozik hálával, hanem Rácz Pali zenéjének is, mely a múlt hetekben ugyancsak öszszehegedülte a közönséget. »Diese guten Kerle sind keine schlechte Musikanten,« mondta egyszer nekem lefordíthatlanul szójátszva egy német, ki áhitattal hallgatta velem Elemér dalát. »Hátha még az »Angol királynő«-ben hallaná !« feleltem neki. Meggyőződésem ugyanis, hogy a barna zenekarnak több respektusa van az angol királynő felsége, mint a felséges császárfürdő előtt. De nekem is. A császárfürdő csak úgy »felséges« , mint ahogy független pártember Agarasztóczy Jeremiás, lelkiismeretes hivatalnok Onzőssy uram és hű feleség Élvezdy Flóra. Most demaszkíroztam mind Milkó Izidor. A nemzeti színház 1Tj palotája. 35. SZÁM. 35. SZÁM. Magyarország és a Nagyvilág.