Magyarország és a Nagyvilág, 1876 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1876-05-28 / 22. szám
22. SZÁM. Magyarország és a Nagyvilág. 339 kívánja bevégezni életemet, de mégis félek: félek, hogy olyan betegségbe ne essem, mely miatt tűrhetetlenségemmmel az én jó Istenemet megbántsam.« Életben levő gyermekeire, s unokáira : László fiának leányára Josefára s az akkor született Antal nevű fiára áldását adván, meghalt öt hétig tartó súlyos betegség után, hugának Barkóczy Zsuzsannának, gróf Szécsenyi Antal özvegyének soproni házában, 1772. évi november 14-én, élete 72-ik évében. Halála nyugodt volt és könnyű, hisz hosszú élete alatt elég alkalma volt a halállal megismerkedni. Egyetlen költeménye, mely által költőnőink sorában foglalhat helyet, nemcsak azért, mert nő írta, hanem belső szépségeinél fogva is érdemel említést. Mindjárt legelső sorai bevezetnek minket szerzőjük kedélyállapotába: Gyászba borult és merült tündöklő napfényem, Midőn elenyészett az éltető reményem, Azért szivem zokog, Bánatban szomorog, Míg élek, Jaj csak félek, Mint kesergő lélek. Reménységem szép fái, és vígan bimbóztak, Csak bút, jajt, kint, gyászt adó virágokat hoztak, Ékes rózsát vártam, Fájós tövist láttam, Mely szivemet kisérti, S új-új sebbel sérti. Óránként a jó kedvben örömmel újultam, Szomorúság mit tegyen, azt nem is gondoltam ; Mikor szivem indult, A szerencsém fordult. Rám megharagudott És fölháborodott. Ami a versezet külső formáját illeti, arról—tekintve az akkori kort — csak jót írhatunk. Nyelvezete meglehetős folyékony, rímei közt jók is találkoznak, de legfőbb érdeme, hogy a költőnő valóban szívéből beszél, igazán átérzi azt, amit mond. — Nevezetes, hogy a rímek közt középrímek is fordulnak elő, mint például a következő versszakban : Okom erre nagy sebem, azt tőled szenvedem, Szivemet mely ereszti, s majd ketté repeszti, Mert fris vízre vittél, Szomjan eresztettél, Kiért ujul sok gondom, Kikben szomorkodom. Véleményem szerint Barkóczy Borbála többet is irt, de művei csak kéziratban forogtak a család körében. Ki tudja nincs-e a Barkóczy vagy valamely vele rokon család e kéziratok birtokában ? A Magyarország és a Nagyvilág« múlt évi 40., 41. és 42-ik számaiban »Magyar tudósnak és írónők a XVI., XVII és XVIII. században« czimü czikkemben közlött írónők sorát újabbakkal egészítem ki, kik eddig jobbára épen nem, vagy csak nagyon kevéssé voltak ismeretesek. Zay Anna: Egyike legrégibb írónőinknek, kinek virágzása a 17-ik század végére s a tizennyolczadik elejére esik. Zay Anna, Zay András tekintélyes hazafi, ki 1681-ben nádorjelölt volt, (meghalt 1685-ben) és báró Révay Krisztina leánya. 1683. év körül Vay Ádám nejévé lett. E Vay Ádám virágzása 1681—1711 közé esik. Igen jeles, hazáját szerető férfi volt; Rákóczynak leghívebb pártfele, kinek utóbb udvari marsalljává lön. Másképen nyakas természeténél fogva kurucznak is nevezik, és már a tizenhetedik század végén szerepelt az elégedetlenek táborában. 1679-ik évben Tököly fogságába esett, ki mint foglyát hívei közé kényszerűé. Ez által Bécsben kegyet vesztett, s fogságba került; a ráhozott ítéletnél fogva hűtlensége miatt mindenét elveszté, de 1700. évi julius 17-én kegyelmet nyervén, I. Lipóttól javai és összes kárai megtérítését nyerte. Ugyanekkor nyert kegyelmet hasonló vétségéért elitélt testvére Ábrahám is. Hazaszeretete nem engedé Vay Ádámot nyugodni; Rákóczyhoz csatlakozott s mint ilyen 1701. testvérével együtt Bécsújhelyben harmad ízben is fogságba jutott. Innen kiszabadulván, mint Rákóczynak egyik legnagyobb hive, a fejedelemnek udvari fő marsalljává, majd utóbb Békés vármegye főispánjává, Munkács és más várak parancsnokává s végre a jászkunok főkapitányává leve. Rákóczy bukása után — nem akarván élni azon honban, melyben elvei vereséget szenvedtek — Danzigba menekült, hol 1711-ben meghalt. Első neje iványi Fekete Erzsébet volt, ki 1672. év táján halt meg. Második neje volt az említett Zay Anna kitől négy gyermeke született. Zay Anna 1707. körül halhatott meg, mert végrendelete ez évi február 11-én kelt. Zay Annának két munkája ismeretes. Mind a két müve csak kéziratban volt meg. Az elsőnek tárgya vallásos és czime: » Nyomorúság oskolája« 8-rét.— Másik müve fordítás s czime: »Mathiolus herbariumából összveszedegetett orvoskönyv.14-ed rét. Mind a két kézirat megvolt a Bethlen Zsuzsánnaféle (a híres Bethlen Katalin által alapított) nagyenyedi könyvtárban; e könyvtár azonban 1849-ben az oláhok által felgyujtatva, számos más könyvkincssel együtt odaveszett. (Teleky Catalogus ,1 378 és 339.) Pongrácz Eszter, tudományosságáról hires főrangú hölgy. Ő volt az, kinek kívánságára »Első Remete szent Pál szerzetének barlangja« lelki szent elmélkedéseket magába foglaló könyvet névtelen fordítója magyar nyelvre forditá. E könyv Nagyszombatban 1721. évben jelent meg negyedévedben s a budapesti könyvtárak közül az egyetemiben található. Ozolyi eredeti nevén Frangepán Flóra, a Bécsújhelyben oly szerencsétlen véget ért Frangepán Ferencz leánya, ki atyja szomorú sorsa által elkeseredve, a világgal meghasonolva a pozsonyi szent Klára-rendü apáczák közé lépett s ezek magányában akará feledni a szomorú múltat, gyermekei fájdalmát. Művei minő fordítások, melyeket álnév alatt bocsájtott közre, atyja lakhelyéről Ozolyinak nevezvén magát. E könyvek czime: »Az Ur kínszenvedéséről irta Stanihurstius.« Meg■ jelent 1727-ben Pozsonyban. Másik szintén Stanihurstiusból fordított műve: »A halandó testben szenvedő halhatatlan Istennek szentséges históriája«. Első kiadása szintén Pozsonyiján, 1727-ben 4-r. Második Nagyszombat 1770. 8-rét. Utolsó javított kiadása 1776. Egerben. Harmadik latinból fordított müvének czime: »Lelki Oskola és a jó halálnak Mestersége«. Ez az írónőnek korszerint legelső müve. Megjelent 1722. Pozsony, 4-rétben. Negyedik fordítása Stafeld Ferencz müve után: »Jó reménységnek hajócskája.« Buda 1743. 8-rét. — Fordításait a korhoz képest erőteljes, magyar zamatéi nyelv jellemzi. Sándor István »Magyar könyvesház«-ában, s ennek nyomán Danielik a magyar irók életrajzában Ozolyi Flórának tulajdonit egy művet, melynek teljes czime :« Megdicsőétett Poenitentia tartásnak eleven példája, Seraphicus szent Ferencz Atyának szentséges élete, mely egy Clarissa szűz által Németből Magyarra fordittatott. dta Bonaventura Cardinalis«. Pozsony, 1722. 4-rét 440. E műhöz a 387. lapon szent Klára élete van csatolva a Clarissák krónikájából. — Igaz, hogy a fordító, a névtelen Clarissa — a nyomtatás ideje s helye Ozolyi Flórára látszanak mutatni. Ez után indult Sándor István is. — Én e fordítást nem egy személy, hanem az egész pozsonyi Clarissa apáczaklastrom munkájának vagyok hajlandó tulajdonítani. Hihetőleg fönállott a nevezett klastromban egy, a mostani papnevelő intézetek magyar nyelvgyakorló iskoláihoz hasonló intézmény, melynek czélja volt a keresztény hitet idegen nyelvű munkák átültetésével terjeszteni. Ez állítást igazolja a nevezett munkának a nemzeti múzeum könyvtárában őrzött egyetlen példánya , az egyes fejezetek nyelvezetének egymástól elütő volta, nyíltan arra enged következtetést vonni, hogy a fordítás nem egy személy, hanem egy egész társaság munkája. A művet különben maguk a Clarissák adták ki. Említést érdemel a múlt századból egy névtelen írónőnek következő, Kolozsvárott megjelent műve: »Egy megkeseredett lélek keserves nyögése. Irta egy mély sebet viselő özvegyasszony.« Megjelent 1760-ban. Gróf Wass Krisztinától, Wass Dániel (ki 1744-ben gróffá lett) és Vay Katalin leányától, báró Kemény Miklós nejétől egy munka jelent meg : »Emlékezet köveiből készített tisztesség temploma«. Kolozsvár, 1778. 4-rét. Újfalvi Krisztinától férjezett Máté Jánosnétól (1761—1818) e mélyen érző erdélyi költőnőtől sikerült egy prózai munka czimére akadnom: »Nevezetes születés, hasonló keresztelő.« 4-rét. Kézirata ma szintén Zay Anna művei sorsára jutott. Egyetlen példánya a Bethlen-féle nagy-enyedi könyvtárban hamvadt el 1849-ben. A múlt század utolsó évtizedében fölvirágozni kezdő színészet a drámairodalom mezejére is vonzott nőket, kik részint fordításokkal, részint eredetikkel gyarapiták e nemben való szegény irodalmunkat. Ilyen: Báró Rudnyászky Karolina, kitől »A puszta sziget« czimű érzékeny játék jelent meg egy felvonásban Metastasio után fordítva. Megjelent a »Magyar játékszín« első esztendei folyamában, Pest, 1792—1793, a második kötetben. E színdarab az akkori nemzeti színjátszó társaság rendes repertoire-darabjai közé tartozott, mint ezt a »Zsebkalendáriom a szép nem kedvéért az 1795. esztendőre« tanúsítja, melyhez hozzá van csatolva a »Pesti Teátromi Zsebkönyvecske az 1791. évre.« Móór Anna, férjezett Kelemenné, kinek az emlitett Zsebkalendárium szerint következő darabjai kerültek színre 1794-ben: »Toldy Miklós«, nézőjáték Dugonics András után; »A prédikátum vagyis vezetéknév«, vígjáték három felvonásban; és »A papagáj«, érzékeny játék 5 felvonásban. Színdarabjai álnév alatt, L. A. M. asszonyság neve alatt kerültek szinre. Ernyi Francziska színésznő, az 1794-iki nemzeti, Busch Eugen alatt álló színjátszó társaság tagja, egy »Új emberi nem« czimű darabot irt, mely 1795-ben került szinre. Még egy költőnőről kell bővebben szólanom, kit múlt évi czikkemben csak röviden emlitek meg; ez : Artner Mária Terézia. Említést érdemel, nemcsak azért mert hazánkban született, hazánkban élt, hanem mert a nagy német irodalomban igen előkelő állást foglal el. Született 1772-ben Semptén, Nyitra vármegyében. Élete legnagyobb részét Soproniján tölte, innen irta költeményeit s egyéb munkáit. Halála 1829-be esik. Koránál fogva tehát inkább a jelen századba esik, de mivel működését a múlt század utolsó éveiben kezdé el, őt tehát itt említem föl. Egyaránt föltűnt ő a lyrai költészet, a drámairodalom és a prózairás terén. Működését a lyrai költészetben alkalmi költeményekkel kezdé. Ilyenek: »An Eleonoren Grafin von Colloredo gebohrne Freyinn von Wagenfels.« Sopron, 1798. 4-edrét 2 lap; — továbbá : »An Eleonoren Gräffin von Pejacsovich, geborne Gräfin von Erdödy«. U. o. 1798. 8 rét. 6 lap. Ugyanez évben lépett összeköttetésbe Tiell Marianna jeles német költőnővel s e költői viszony egy költeményfüzért eredményezett, melynek czime : »Feldblumen von Minna und Theone« Jena, 1800. — Minna alatt Tiell Marianna, Theone