Magyarország és a Nagyvilág, 1877 (13. évfolyam, 1-25. szám)
1877-05-13 / 19. szám
39. Szám. Magyarország és a Nagyvilág kodott) a »Bassiret« czimü lap munkatársa és a »Csailak« (»Héja«) czimü életlap szerkesztője. Isztambulban született. Az új török pártnak »Mukhbir« (»Hírnök«) czimü lapjában kezdette meg hírlapírói működését, azóta dolgozótársa volt az »Isztambul«, »Hudavendigjar«, »Terakki« és más lapoknak. Eredeti ember, életeit nem vesztegeti beszédjében, hanem annál borsosabban tálalja fel lapjában. Azt mondják, hogy nagyon sebtiben dolgozik. Hétfőn jelenik meg lapja s vasárnapig szövegről egyátalán nem gondolkozik. Leül s hevenyében megírja egymaga az egész lapot, mely különben nem is valami nagy. Itt időzése alatt is mindig az utolsó órában ütötte össze tudósításait lapja számára. Sokat irt, s mint mondja, nagyon szépen referált. Egyik banker alkalmával egy 5—6 sorú magyar felköszöntőt akart felolvasni, de társai lebeszélték róla, mondván, hogy ez a bankét nem »Csailak.« fiait bej, Huszni bej országgyűlési képviselő fia, 24 éves ifjú, Adrinápolyban született, egy ideig katona volt, de később kilépett a katonaságból s tanulmányaival foglalkozik. A hét tanuló nevei: 1. Nuri Resad (született 1857-ben), igen csinos fiú. Smyrnában tanult, görögül is tud, Párisban nem volt, de a legjobban beszél francziául társai között. 2. Ragib bej, Görögországban Negroponteban született 1857-ben. Élénk, szellemes ifjú. 3. Mohemmed Semszeddin bej, cserkesz fia s apja az oroszok által fizetett ki. 4. Esszad bej, Kanan basa fia és Esszad Mukhlisz basának a hires költőnek és vezérnek unokája, született 1856-ban Angorában. 5. Ali Dzsevad bej, 1857-ben született Isztambulban, a hires Haszan Takhszin basának fia. Ez ígérte meg, hogy megtanul magyarul. 6. Ali Riza bej. 7. Hasszán bej. Károly ronjániai fejedelen. (Arczképpel a 297. lapon.) ШДгinél tovább halad a keleti kérdés válságos bonyodalma, annál több-több szereplő kezd benne — kényszerüleg, — közreműködni. A podgoriczai vásáron két évvel ezelőtt támadt verekedésből eleinte csak kevés fontosságúnak tartott lázadás keletkezett, mely azonban csakhamar kiterjedt egész Herczegovina, Boszniára, majd Bulgáriára, míg végre tavaly már Montenegró és Szerbia is kardott rántottak. Most, hogy a keleti bonyodalmak legfőbb intézője, Oroszország is síkra szállt, szükségképen a szereplők sorába kellett lépnie Romániának is, mely földrajzi fekvésénél fogva a keleti véres tusában közönyös nem maradhat, ha azt nem akarja, hogy a viaskodó felek mindegyike a mellett, hogy egymást üti, még Romániát is pusztítsa. Kétségtelen, hogy Románia helyzete Orosz- és Törökországok közt nagyon kényes. Arra nagyon kicsiny és gyönge a román nép, hogy akár a portával, akár Oroszországgal szembeszálljon; ha pedig akármelyikkel szövetkezik, mégis veszedelem fenyegeti, habár talán nem is oly közvetlen közelről. Ha a portával szövetkezik, a muszka medve okvetlenül legelőször is őt tiporja el; ha pedig, — mint most hosszas habozás után tette — a porta ellen Oroszországgal köt frigyet, ezzel kardcsapás nélkül kiszolgáltatta magát az orosz fenhatóságnak, mely alól szép szerivel aligha fog többé szabadulni. Románia politikusai régóta fölismerték hazájuk e bajos helyzetét s több mint húsz esztendő óta folytonos »hintázó« politikát követtek, nem kötvén le magukat erősen egyik irányban sem, hanem mindig azon hatalom oltalma alá állván, melynek az idő szerint legnagyobb befolyása volt Keleten. Húsz év óta fő czéljuk Románia teljes függetlenségének kivívása, de mert jól tudták, hogy mint kicsiny, gyönge nemzet Oroszország szomszédságában alig maradhatnának meg önállóan, óvakodtak szakítani a portával és a nyugati hatalmakkal. A legújabb bonyodalmakban is sokáig folytatták a bukaresti kormányférfiak ezt a tétovázó, de alapjában jól meggondolt eljárást. Midőn a szerencsétlen Szerbia hadat szent a portának, Románia semleges maradt; később kedvében járt a hatalmas orosz czárnak s készséggel áteresztette Szerbiába a muszka önkénteseket! majd Nagyszebenbe jöttek Ferencz József ő felsége üdvözlésére, majd Livadiába mentek tisztelegni Sándor czárnak és végre legújabban, midőn már törésre került a dolog, midőn a roppant orosz sereg egybegyűlt Románia határán, a bukaresti kormány megkötötte a szerződést Oroszországgal, de azért még néhány nappal ezelőtt is a kamrában kijelentette, hogy a portával, suzerainjével nem tekinti magát háborúban levőnek. Úgy látszik azonban, hogy e kétkulacsos politika, melynek mentsége a szükség volt, nem igen fog már sokáig tarthatni. A török kormány nem hajlandó nyugodtan eltűrni az orosz-román szövetséget, támadni fog s ennek az lesz következése, hogy Románia, melynek védelmére a nagyhatalmak semmit sem tettek, végképen Oroszország karjaiba veti magát; ki fog-e aztán onnan valaha szabadulni ? az valóban kétséges. E válságos pillanatban kétszeresen magára vonja a figyelmet a fejdelem, ki ezen ország élén áll: Károly, hohenzollerni herczeg, a német császár közel rokona. Kétségtelen, hogy a szerepet, melyet Károly fejdelem játszik, jórészt Berlinből sugalmazzák s ez teszi kiválóan fontossá Károly fejdelem állását. Hohenzollern Károly herczeg 1839. ápril 20-án született. Atyja több éven át elnöke volt a porosz államministeriumnak, azonban, bár az uralkodóházhoz is rokoni kapcsok fűzték, a másodszülött Károlynak kevés kilátásai voltak valami fényes jövőre. A hadseregbe lépett s kapitány volt egy dragonyos ezredben, midőn egy szép reggel arra ébredt, hogy uralkodó fejdelem lett belőle. A románok ugyanis 1866-ban elkergetvén III. Napóleon kegyenczét, Kuza Sándort, miután a flandriai gróf elutasította a román trónust, megválasztották a különben senkitől sem ismert fiatal porosz herczeget . Károly nem habozott, elfoglalta a trónust és immár tizenegy esztendeje uralkodik Romániában. Károly fejdelem eddigi uralkodása épen nem volt rózsákkal tehintve. Román szomszédaink örökös belválságok közt éltek, pénzügyi katasztrófák, pártviszályok egyaránt dúlták a szerencsétlen országot, e mellett pedig folyton nagy politikát is szerettek volna űzni s megszabadulni a törökök névleges fenhatósága alól. A mostani orosz-török háborút, úgy látszik, e régi tervük megvalósítására akarják fölhasználni s Károly fejdelem alighanem királyi koronáról ábrándozik. Félős azonban, hogy végre majd Károlynak nem lesz országa, az országnak pedig nem lesz Károly királya, hanem talán a muszka czárja. Ha ugyan Európa akár az egyiket, akár a másikat megengedni jónak fogja látni. Képek az Al-Dunáról. (Képekkel a 296. és 297. lapokon.) I.Az a remény, hogy a Keleten támadt válságos bonyodalmak a mi érdekeinket közvetlenül talán nem fogják érinteni, már is elenyészett. Még jóformán meg sem kezdődött a harcz, már érzékenyen sértve vannak érdekeink s minden szem az Al-Duna felé fordul, hol előre láthatólag nevezetes eseményeknek leszünk szemtanúi. A Dunát szeretjük kiválóan a mienknek tekinteni s méltán, mert hazánk egyik legfontosabb forgalmi ere Kelet felé, az Al-Dunához nemcsak politikai, hanem kiválóan nemzetgazdasági érdekeink is hozzá vannak fűzve. Ez ép oly fontos, mint természeti szépségekben gazdag tájból indítunk meg ezennel egy hosszabb képsorozatot. A magyar határt dél felé Zimonytól kezdve Orsováig a Duna képezi. A hatalmas folyónak csakhamar útját állják az erdélyi Kárpátok végső kifutamodásai s a Duna sziklaszorosokon tör keresztül, helyenként összeszorulva, a meredek szirtfalak között kanyarogva, tajtékozva s nem ritkán komoly veszedelemmel fenyegetve a hajósokat. Még csak néhány évvel ezelőtt a magyar part nem közvetlenül Magyarországhoz tartozott, hanem mint a katonailag szervezett határőrvidék egy része, a közös hadügyminiszérium hatósága alatt állott. A határőri szervezet megszűnt, de vajmi hamar bekövetkezett ismét a szükség, hogy fegyveres erő őrködjék itt határainkon. A szűk dunai szorosban, vagy magas szírt tetején vannak az őrállomások, de a jámbor határőrt, ki katona, csendőr, pénzügyőr és földműves volt egy személyben, sorhadi katonák váltották föl. Az utas, ha a Duna e részén végighajóz, alig győzi szemét legeltetni a szebbnél szebb természeti látványokon. A meredek sziklafalak elzárni látszanak az utat, de a folyó merész kanyarodással keresztülront a szirtek között, melyeknek tetejéről itt-ott omladozó várromok még mindig büszkén néznek le s emlékeztetik az utast régmúlt idők regényes eseményeire. Egyike a legszebb pontoknak az, hol Galambócza (Kolumbács) várromjai merednek égnek. A hatalmas bástyák lenyúlnak egészen a Duna vizéig s innen a szikla oldalán emelkednek fölfelé, mig legfölül vastag torony koronázza a hozzáférhetetlen szirtet. E vár hazánk történelmében nem egyszer szerepelt a szerb despoták elleni háborúkban ; sok ostromot állt ki, nem egyet diadalmasan is, mig végre elmúltak a zord napok s a kemény falakat lassan, de biztosan rombolni kezdte az idő foga. Utolsó lakója s a régieknél talán nem kevésbé hatalmas ura egy rablóvezér volt, ki a romok között bandájával megfészkelvén magát, rettegésben tartotta az egész vidéket. Megsarczolta a Dunán közlekedő hajókat, adófizetőjévé tette a környéket s ha üldözték, várába vonult s itt több ízben valóságos ostromot állott ki. Nem is került kézre mindvégig, hanem csöndes nyugalomban halt meg a régi századok hősei számára oly kitünően épített erősségben. A regényes várromoknál még régibb s még csodálatosabb mű a Traján útja, melyet a Dunába meredeken lenyúló sziklafalba vágtak a római légionáriusok. Tudósok sokat vitatkoztak már e sziklaútról, utazók számtalanszor leírták és a ki látja az óriás munkát, melyet évezredekkel ezelőtt, a lőpor és más újkori segédeszközök nélkül végeztek a rómaiak, kevésbé fogja bámulni a mai nap anynyira tökéletesített technikai eszközökkel létrehozott modern műveket. Szemben, a magyar parton vonul végig nagy Széchenyink egyik nagy alkotása, a Traján-úttal párhuzamosan futó országút, Drenkovától Orsováig, mely csak 1857-ben fejeztetett be egészen s mely lehetővé teszi, hogy mikor az alacsony vízállás miatt a hajók a Duna szirtjei között keresztül nem juthatnak, az utasok kocsira ülve kényelmesen hajtatnak Orsováig s ott más hajóra szállva,folytatják utjokat. Bakay Nándor (Arczképpel a 296. lapon.A z utóbbi néhány év óta a magyar társadalomban kiváló fontosságához mért elismerésben kezd részesülni az iparügy és ezzel együtt előtérbe lépnek azon jelesebb iparosok is, kik ezen, hazánkban még erős vezérkezekre váró ügyek érdekében a sorompóban állanak. Azon férfiak között, kik mint iparosok kiválólag megérdemlik a közfigyelmet, Bakay Nándor az első sorban áll. Eddigi tevékenysége és az iparügynek tett szolgálatai érdemessé tették őt arra, hogy a hazai olvasóközönségnek e helyen is bemutassuk.