Magyarország és a Nagyvilág, 1877 (13. évfolyam, 1-25. szám)

1877-01-28 / 4. szám

54­ mány szerint Izland lakossága minden belügyeiben önálló törvényhozó és végrehajtó jogokat gyako­rol, Dánia általános állami kiadásaihoz nem járul hozzá; a sziget kormányzóját a király nevezi ki. A nemzetgyűlés — althing — 36 tagból áll, kik közül 30-at a nép választ, hatot a király nevez ki, az egész törvényhozó testület pedig két házra, alsó és felső házra oszlik. A felsőházban ül a király ál­tal kinevezett hat tag, más hat tagot pedig a nép által választott képviselők küldenek. Ha az althing­­nek panasza van a kormányzó valamely intézkedése ellen, panaszával a királyhoz fordul, ki a vitás kér­dést megvizsgálja és eldönti. A nemzetgyűlés min­den második évben tartja üléseit Reykjavikban, a sziget fővárosában. Egészen 1117-ig Izland törvényeit csak a lög sögu madr, vagyis törvénybeszélők emlékezete őrizte meg, az említett évben azonban közakarattal elha­tároztatott, hogy ezentúl a törvények írásba fog­laltassanak, természetesen van írásba. A legrégibb ilynemű kézirat 1150-ből való. Kölemlítésre méltó, hogy épen a legelső, legrégibb kéziratok és saga­­könyvek a legszebbek, leggondosabb kivitelűek. Említésre méltó körülmény Izland életében az is, hogy ős­időktől fogva a közelebb megtartott ezredéves ünnepélyig koronás fő soha sem lépett e szigetre. A jó izlandiak között nem egynek ugyan­csak sajátságos fogalmai voltak a királyról, leg­alább is két öl magasnak és rettenetes képűnek gondolták s ugyancsak kellemetlenül voltak meg­lepve, midőn azt látták, hogy a király végre is na­gyon, de nagyon hasonló a többi gyarló földi ha­landókhoz. Mihelyt azonban e kis kiábránduláson ü­llestek, nagyon meg voltak elégedve királyukkal, mert meggyőződtek, hogy IX. Keresztély őszinte tisztelettel viseltetik szabadságuk, önállóságuk iránt. Az izlandiak élénk értéke a szabadság, önál­lóság iránt még az ősrégi időkből ered, midőn aris­­tokrata köztársaság volt állami kormány formája. E köztársaság azon katonai uralomból fejlődött ki, melyet a nép csakhamar Izland kolonizálása után, 925-ben egy gödi, vagyis pap-hős vezetése alatt elfogadott. Valóban, Izland méltó a turisták figyelmére, nemcsak csodás természeti szépségei miatt, hanem népéért s ennek nagyszerű ősi irodal­máért és politikai szervezetéért is,­­ mert az Eu­rópában annyira bámult angol alkotmány eredete is egészen az ős izlandi köztársaságig vihető vissza. A jelen számunkban látható jelképes rajzon Izlandot egy nőalak ábrázolja, lábainál az ócze­­ánnal, fején jégkristályból való koronával, míg hajából lángok lövelnek föl. A jégkristály a sziget számos és hatalmas »jekul«-jának vagyis jéghe­gyeinek jelvénye, míg a lángok a folyton működő tűzhányó hegyeket jelképezik. Az alak fölött lát­ható Odin két hollója, Hugin és Munin, melyek minden nap hajnalán kiröpülnek a nagy világba s hírt hoznak a történt eseményekről; az egyik épen súg valamit, míg a másik még a jégben röp­köd. A kard jobb kezében az ősi vitézség és hata­lom jelvénye, baljában pedig az irás tekercs emlé­keztet a nevezetes Saga-irodalomra és arra, hogy Izland mentette meg az enyészettől századokon át a világirodalom legcsodásabb könyvét, az Eddát. Másik rajzunk egy Faröe-szigeti halászt ábrá­zol. Faröe szintén dán birtok s valamivel délibb fekvésű ugyan Izlandnál, de lakosai általában épen úgy halászatból s juhtenyésztésből élnek. Faröe lakosai nagy sportkedvelők, sportjuk pedig meglehetősen veszedelmes; törékeny csónakon in­dulnak a hatalmas czethalak elfogására s szédítő mélységű szirtek oldalán kapaszkodnak madarak­­ után. Kevés igényű, szorgalmas, vidám emberek, akik távol a nagy világ zajától, boldog, egyszerű életet élnek. A budapesti népszínház tagjai.*) (Arc­képekkel a 53. lapon.)A magyar vidéki szinészet legkevésbé sincs ör­vendetes állapotban. Lelkes városok fényes palotákat emeltek, melyek azonban üresen állanak. A miskolczi, sz.-fehérvári, aradi, szabadkai, debre­­czeni színházak mit sem használtak a szinügynek. Van szép ház, de hiányzik a jó színész s eszerint kö­zönség sem találkozik. Ennek oka kétségkívül azon korlátlan szabadság, melyben vidéki szinészetünk részesül. Mindenki könnyű szerrel kaphat igazgatói engedélyt s ennek folytán szellemi s anyagi tőke nélküli egyéniségek korlátlan számmal alakítanak társulatokat; vezetések alatt az ügy sülyed. A magyar ember természetének a korlátlan szabad­ság nem hasznos, mert vérmességénél fogva köny­­nyen visszaél előnyeivel, holott kellő ellenőrzés és egy kis fegyelem mellett kitűnő szolgálatokat te­het. Mig a kormány nem veszi kezébe a szinügy rendezését, mig az igazgatók száma a szükséghez képest meg nem szorittatik s az engedély megadása szellemi, erkölcsi s annyagi föltétekhez nem kötte­tik — a szinészet virágzásának első föltétele fog hiányozni. Tehetségeket, nagyobb képességeket csak a véletlen adhat, de legalább bizonyos tisztes­séges közepességre fogunk vergődni, ami legkevésbé sem megvetendő. Nagy hadvezéreket képezni nem lehet, de jó, pontos, derék tiszteket és közkatoná­kat lehet nevelni s nekünk egyelőre erre volna szükségünk. Hogy mindezt kapcsolatban a népszínházzal mondjuk el, nem ok nélkül történik. Ez intézet hivatása és jelentősége nagy. Eddig a nemzeti szín­házon kívül alig létezett Magyarországon színház, mely a színész becsvágyának czélpontul szolgálha­tott volna, amellett, hogy neki tisztességes megél­hetést biztosított. Pedig a színművészet emelésére ily színházak szaporodása igen szükséges, ahol a felebbieken kívül még értelmes vezetést s díszes társadalmi állást talál az illető. A népszínház Rá­kosi vezetése alatt mindezt biztosítja tagjainak s és azért hisszük, hogy a működési tér tágulván s a régi, nagynevű nemzetinek oly sokat ígérő ifjú testvére támadván— ennek jótékony hatása idő­vel meg fog szinmű­vészetünkön látszani. Amit Rákosi jó tagokban szabad erőt talál­hatott, azt iparkodott megszerezni. Volna még néhány erő, melyek megnyerése óhajtandó, hanem ezek részint le vannak kötve szerződési helyükhöz hosszabb időre, részint más körülmények nem en­gedik elszegődésüket egyhamar reménylenünk. Hölgyeké az elsőség. Vidmár Erzsi, a »kis menyecske« egy szö­késsel meghódította a közönséget. Imént a conser­­vatorium növendéke, ma már művésznő. Nem nagy, hiszen genre-ja sem az. Tán ebben is sok a tanulni valója még — de meg fogja tanulni amire szük­sége van. Pajkosság, szellem, pergőnyelvűség, ked­ves szeszély teszik vonzóvá. Biztossága meglepő; szinte szeretnek egy kissé félénknek. »Graziellája« igazán gracziózus; az ifjú lány­kedélynek hamva tette azzá. Vidmár Erzsi k. a. egészben tehát még csak ígéret, de a­melyet bizonyára be fog váltani az idő. Szép szó s igaz is lesz. Ami az ily fakadó te­hetségnek leginkább van ártalmára, az a hirtelen siker, mely égető meleg gyanánt ahelyt hogy fej­lesztené,sokszor elforrázza a bimbót. Tekintse gyor­san nyert kedveltségét előlegnek. Művészi hivatása, szorgalma és szerénysége által busásan fogja visz­­szatéríteni a midőn, reméljük nem­sokára, énekben és játékban megtette azon haladást, melyre még szüksége van. Horváth Vincze, Solymosi, Együd, Tihanyi s Eőry a színház létezésének egy éve alatt megfész­kelték magukat a közönség kegyében úgy kitartó szorgalmukkal, mint szép tehetségükkel. H­orváth Vincze apaszinésznek alakító ereje, rajzainak finomsága, mértéktudása, jó ízlése és ke­délyes humora már régóta ismeretes volt a szín­házi ügyek iránt érdeklődő körök előtt; mind­amellett mikor a »Toloncz« Mravcsákjában elő­ször játszott a fővárosban tökéletesen új szerepet, kellemes sajátságai mindenkit megleptek. Ő férfi­korának delét éli s azon szorgalom mellett, mely nála is mint a népszínház egész személyzeténél ta­pasztalható, remélhetjük, hogy működésének tető­pontját nem érte el. Külföldi hasonló intézeteknél minden tag annyira amennyire énekelni is tud, mert a játékrend jó részben vaudeville-ekből áll, nálunk még kétféle személyzetet kénytelen a nép­színház tartani: drámait s éneklőt. Horváth Vincze az­­előbbihez tartozik. Sólymosi Elek az istván téri rövid életű színház fenállása óta jó emlékében van közönsé­günknek. Burleszk tehetsége ez új intézetre várt, hogy teljesen kifejlődjék. Alkalma elegendő nyit­­hatik, mert úgyszólván folytonosan színpadon él, alig lévén nap, mikor nem játszik. Mégsem esik meg rajta, hogy szerepét ne tudja. Több alakja már népszerűségre is vergődött igy­­. a zsidó­gavallér a »Toloncz«-ból. Kiválóképen komikai tehetség létére — amiben nálunk ünnepélyes ma­gyaroknál bizony meglehetős a hiány — nem hanyagolja el a komolyabb szakmát sem. Jafet-ja a » Vízözön«-ben elismerésre méltó discrétióval vá­zolt alak és a franczia könnyebb vígjátékokban is mindig szívesen fogadja a közönség. Operette pe­dig épen nem képzelhető nélküle s csak nem rég is a »Kis menyecske« életteljes marquis-jával sok élvezetet szerzett. Együd a mulatságos pedánsok szerencsés alakítója. Sokan ismerik merev, de mindamellett rokonszenves angolját az »Utazás a föld kör­ü­l«­­ből, »Képzelt beteg «-ét, mely szintén figyelemre­méltó rajzolat. Aki pedig a »Venus elvonulásá­nak« tanárát nem látta tőle, egy élvezettől esett el. E derék tagja a népszínháznak már Molnár alatt is elsőrendű színésze volt a budai népszín­háznak, a­ztán évekig Debreczenben működött, míg végre a Rókus megötti ház kikötőjébe jutott, melynek kétségkívül állandó tagja fog maradni. Drámai és operette-színész, a leghasznavehetőb­­bek egyike, amilyet igazgató kivánhat, mindig jó, mindig pontos, mindig készült, művelt és lelkiis­meretes tag. E­b­b­k n­e­k tulajdonképen a nemzeti színház­ban volna helye, ahol e melegen szavaló, sok tem­peramentummal bíró színész a drámai előadások­nak csak előnyére válhatnék. A népszínháznak jeles első szerelmese és kitűnő »naturpursa«.A nem­zeti színházban a »Csók« Carlóját igen szépen játszta s ezzel, valamint Ripacsos Pistával, a Kincskere­sők parasztlegényével és sok más szereppel ismert névre tett szert, még mielőtt a népszínház csarno­kai megnyíltak. Azóta egyremásra megteremtette azokat az eleven, tőrül metszett alakokat, melye­ket üdének,színesnek tud kifesteni. A » Vízözön «-ben Azel, a »Kintornás család«-híím a malacztolvaj Samu » Utazás a föld­­körül«-ben Passepartout stb. egyaránt kedvesebb alakításai közül valók. Tihanyi tehetsége még forrongásban van. Horváth és Együd már megállapodott talentumok, Eőry és Sólymosi fejlődnek ugyan, de már biztos­ ít­ Soldosné és Tamási arczképét és életrajzát lapunk egy korábbi folyamában közöltük. Magyarország és a Nagyvilág, Faröe szigete is gazdag ősi legendában és ha­gyományokban s ezekből Browning ar, ki ott hu­zamosabban időzött, sokat jegyzett föl s készül kö­zölni az európai miveit közönséggel. 4. Szám.

Next