Magyarország és a Nagyvilág, 1879 (16. évfolyam, 27-52. szám)
1879-07-06 / 27. szám
418 éves állásra, de magasra törekvő lelke rég ápolt tervének megvalósítására ösztönözte. 1868-ban elhagyta nevelői állását, feljött a fővárosba, hogy itt az akkor keletkezett nőnevelésügyi mozgalomban részt vegyen. Nemes tevékenységi vágyának és tehetségének megfelelő munkakört keresett. Meg is találta 1869-ben, midőn Eötvös az akkor felállított budai nőtanító-képezde vezetésével bízta meg. Hosszas nevelői pályájának üres óráit folytonos önképzésre fordítván, igazgatói terhes feladatát kiforrott képességének minden eszközével végezhette. Tapintatossága, szelíd és mégis szigorú bánásmódja, de különösen szeretetteljes jósága, melylyel tanítványait a tanévek után is körülveszi, ismeretes. Méltán nevezték el a nőtanítók anyjának. Kiben pályájának megfelelő képességet lát, azt nagy gonddal vezeti kitűzött czélja felé. Az állami nőtanító-képezdék igazgatói, tanítói majd mind az ő tehetségének köszönhetik állásukat, s közülök itt a fővárosban 4, Pozsonyban 4, Győrött 4, Szabadkán 2, és Kolozsvárit 1 vallja őt mesterének. A sugárúti állami nőtanító-képző intézet is nagyrészt az ő szervező képességének köszöni lételét. Méltó jutalmul ki is nevezték igazgatójának, hogy a nőtanítás fontos feladatát még előbbre vigye. S ma már a külföld szakférfiai is meghajolnak e mintaintézet előtt. Még a laikusra is meglepő hatást gyakorol ott minden, a vegytani műhelytől le a csinos kertecskéig, melynek virágai enyhülés gyanánt küldik fel illatukat a nagy termek tudományában elfáradt tanítók és tanítványaik számára. A tágas, tisztaságtól ragyogó tan-, munka-, étkező- és hálótermekben minden az avatott intéző kezére vall. Az intézet szabályai szigorúak, de mégsem terhelők, s az a növendéklányka, ki teljesítésükre magát kötelezi, a kormányzó két szeretetet is osztó vezérlete mellett könnyen viseli őket. Meg is látszik azon a sok egészséges, viruló, elégedett arczon, melyeken nyoma sincs a kényszer kinyomatának. A látogató megelégedetten távozik e helyről s a szülő csak arra gondolhat, hogy ilyen kezekbe bizton adhatja leányát. A mily ritka jelét adta Zirzen Janka a nőtanító-képzés terén való tehetségének, és olyan kiváló képességet fejt ki a női kézi munka és házi iparoktatás szakmájában is. Az elsőnek módszeres oktatását hazánkban ő érvényesítette legnagyobb eredménynyel s bocsátó világgá két nagy vaskos szemléltető albumban. A legutóbbi párisi világtárlat tanügyi eszközei közt e két album méltó feltűnést okozott s másodpéldányuk egy szentpétervári lelkes tanügybarát megkeresésére most készül. Az eredeti példány az orsz. tanszer-múzeum tulajdona s a székesfehérvári kiállítás egyik érdekes tárgyát képezte. A tanügy terén számottevő képessége mellett, minden izében lelkes magyar honleány s ily szellemben vezeti a kezére bízott intézetet. Volt idő, midőn e tulajdonságát nemcsak szóval, de tettel is gyakorolta a haza érdekében. Újabb ízben számos kitüntetés érte: hg. Koburg Fülöpné, felejthetlen József nádorunk unokája, őt választó meg nyelvi mesterévé; ez évben pedig a legfelsőbb kegy és elismerés jeléül, a hazai nőnevelés terén szerzett érdemeit, királyunk a koronás arany-érdemke-reszttel diszítette föl.* Példás szerénysége nem kereste e jutalmát; amiért küzdött, annak érvényesülése , a nő kereset-képesítésének diadalmas haladása. Ez az ő legszebb jutalma. Concha Károly. Magyarország és a Nagyvilág. S Falusi élet. VAKIG vagyok hát végre benned Falusi élet kelleme! Most csak nyakig, de hogyha így tart Az eső, megfutok bele — Megénekellek idején hát, — Megörökilek a kezek! Te, akinél jobb vályog-tésztát Dehogy terem a földkerek. Fölséges élet van liz itten, Kivált ez az én életem; Lévén a magam ura én most Vagy öt-hat öt területen ; Tudnillik a mezőn áll kajlán Asztagban egy kis búza, rozs. — Csak nyomtathatnám már, hogy menjek ! De az idő oly zavaros ! Szomszéd uram a pap, bölcs ember, S ez egyre int: uram, figyelj — Majd lesz még jó idő is, no mert Örökre csak nem tart igy el. Mig igy szól, hull a zápor, szél fuj, A bunda nagyon jól esik, Levelemet (pénzt kérek benne) Postára hat ökrön viszik. Előbb kindáltam, osztagomnál, S nem az eső vert el, dehogy ! Csak szomsz’ uram komondorának jegyese is hogy ott lakott, S mivel hogy az hideg volt hozzá, Mivel nyerhesse hát kegyét ? Elorzá lábamról czipőmet, —— — Soha ily édes csemegét! No erre szomsz’ uram is szólott, Kurtán, mert bölcsesége nagy : — Be jó, hogy könnyen járt le! máskép Sokat a lábadból sem hagy ! S azóta vele lakozom már, És nézem, hogyan nézi ő (Komáromi naptárból nézi) Hogy mikor lesz már jó idő. No de, a vizözönnek is volt — Ha jól emlékszem, vége — volt, Falunkban is, mert nem jött hozzá Mérnök : a viz szépen befolyt! Megvolt a nagy mosás az égben, Most már vasalnak, — érezem ! — Munkában folynak a napok már, Az éjek enyhén, csöndesen. Fölséges ég! ha udvaromból Merengve bámulok reád: Szép csillagidnak miriádját Ábrándos kéjjel nézem át; Oh ég, ilyenkor, hidd, olyan vagy, — Biz’ isten, új hasonlatom ! — Mint szomsz uramnak esernyője, Melyen tömérdek lyuk vagyon. A holdra pedig, oh a holdra Sohasem valék kiváncsiabb; Annak pedig, hogy úgy óhajtom, Oka világos, mint a nap; Tudj’ isten, félnek itt a holdtól; Ha ő fon pislog lámpakép, Nem lopja már úgy, mint sötéttel, Szalmám a jó falusi nép. Oh isteni falusi élet: írnék még rólad szépeket, De engedelmet kérek tőled, Mivelhogy immár nem lehet . A tinta elfogyott egészen S oly ismeretlen itt leve, Mint szappan, tükör, vagy terítő, S a többi, fésű vagy kefe. Bulla János. 27. Szám. A NAGYRALÁTÓ— Rajz a népéletből. — Irta: Palotás P’a.u.sztin.. 4jjj5oszúsÁGGAL eltelve ért ki a tanyára. Az első, kit keresett, Bálint volt. Meg is találta nagy hamar. Ott dolgozott a munkásokkal egy sorban. Ingújjai fel voltak gyűrve; izmos karjai pehelyként forgatták az éles kaszát, mely két akkora rendet vágott, mint akármelyik munkásé. Csupa gyönyörűség volt nézni! Sötét, anélkül hogy a kocsiról leszállt volna, oda szólt nevelt fiához. Bálint hátra fordult. Amint meglátta apja mogorva arczát, nagyot dobbant a szíve. Mintha valaki súgta volna neki, hogy nevelőapját valami nagy, váratlan esemény hozta ide, amelynek az oka egyedül ő és senki más! Le sem téve a kaszát kezéből, sietett a kocsi felé. — Hozta Isten apám uramat — köszönte nyájasan Sötét Pétert a legény. A gőgös öreg csak a fejét billente meg a köszönésre. — Tedd le azt a kaszát — szólalt meg nyersen — azután ülj ide mellém. Megyünk haza. Sürgetős beszédem van veled. Bálint szótlanul engedelmeskedett, mire az öreg tüzes lovai közé csördített. A kocsi sebesen haladt vissza a falu felé. A gazdag ember nagyon el lehetett gondolataival foglalva, mert egy szó sem hagyta el ajkait. Bálint is illendőnek találta a hallgatást. Meg volt az ő lelkének is a töprengése. Már fele után lehettek, midőn Sötét megszólította nevelt fiát. — Bálint! czifra hir kering felőled! A legény most már tudta, honnan fú a szélia szerint kezde alkalmazkodni. Nem ártott egy kis ellenvetés. — Valami pletyka! — Igazság! — indulatoskodok az öreg. — senki sem szopta azt az ujjából. Házasodni készülsz ! — Nem tagadom, apám uram. — Lehet belőle valami. Hanem azt hozza magával a becsület, hogy ne az apa legyen az, ki ezt utoljára megtudja. — Csak az aratás végét vártam. — Hogy addig is félrevezethess, orromnál fogva hurczolhass. Szép mátkát választottál magadnak, mondhatom. — Számítottam apám uram jó indulatára. Sötét Pétert felbőszíték e szavak. — Ilyen dologban — soha. Jó indulatomra — folytató gúnyosan — hogy a szemembe nevessenek, lépten-nyomon kigúnyoljanak! Bálint pedig nagy tettre határozta el magát. Most, először életében száll szembe jóltevőjével,— megmondja neki szive szándékát, fölfedi előtte szilárd akaratát. — Apám uram ! én másképen gondolkodom erről a dologról. Amit figyelmed ebben szégyennek tart, azt én dicsérni való tettnek nevezem, amit gyalázatnak gondol: az előttem egy szép cselekedet, tiszta becsület , semmi más. Megszerettem Erzsit, mert szépségben, jóságban hasztalan keresném mássát. Tehet-e ő arról, hogy isten az ő adományát nem egyformán osztogatta . . . hogy némelyiknek igen sok, másiknak pedig semmi sem jutott? Nézzük a szivét, a lelkét: ezek megmutatják, milyen drága kincs, milyen áldott teremtés ő és nem gyalázata, de fénye lenne házának, miatta nem lenne okunk pirulni ... ki talán nekem is megmu-