Magyarország, 1965. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)
1965-05-30 / 22. szám
18 MAGYARORSZÁG 1965/22 Híradástechnika A négyespáros Túl arádiótelítettségen55 Verseny a 3. helyért ! Magno-canossa Tévedtek a hajdani jósok: a televízió nem szorította le a pályáról a rádiót, és a magnetofon is békésen együtt él a lemezjátszóval. Sőt, az alkonyt hirdető vészjelek jót tettek a híradástechnikai négyes öregebb tagjainak: a rádió is, a lemezjátszó is újult alakot öltve, sikerrel lép a dinamikus ifjakkal szemben a versenyporondra. A hazai fejlesztés, illetve a kereskedelem közelibb-távolibb tervei is erre az elvre épülnek, a „négyes” eltérő ütemű, de egyaránt gyors térhódításával számolnak. Ilyen alapon dolgozták ki az 1980-ig terjedő időszak prognózisát az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság szakértői. Ez a prognózis nem jóslás: a várható igények több-kevesebb pontossággal felmérhetők, egyrészt a piackutatás, a gazdaságstatisztika eszközeivel, másrészt azért, mert jónéhány iparilag fejlett ország részben vagy egészben befutotta a mi tervezett pályánkat, amiből szintén levonhatók következtetések. Az alap természetesen ez: hol tartunk ma? A rádiókészülékek számában jócskán túlléptük a családokhoz mért telítettségi határt: 2,6 millió család él az országban, de ennél mintegy 20 százalékkal több készülék van forgalomban, 1000 családra tehát átlag 1200 készülék jut. (A családok második készülékeinek egy része: táska- vagy zsebrádió.) Televízióból, 1965. évi adatok szerint, ezer családra 240, lemezjátszóból 73 és magnetofonból 50 jut. Ami már most nem a telítettséget, hanem a vásárlói keresletet illeti, nemzetközi tapasztalatok szerint sajátos összefüggés figyelhető meg a négy cikk piaci mozgásában. Sorrendben ma is messze a rádió az első. Ahol adó működik, ott a televízió a második, a harmadik hely viszont országonként eltérően oszlik meg a magnó és a lemezjátszó között. A rádió egyértelmű keresleti hegemóniáját mellesleg az is jelzi, hogy az élvonalbeli japán híradástechnika exportjában magasan a rádió vezet. A harmadik hely versenyében több helyütt, például az USA-ban, az NSZK-ban, minden ellenkező feltevéssel szemben, pályahossz előnyben van a lemezjátszó, másutt, például Olaszországban, a magnó „elhúzott” idősebb társa mellett. Száz rádióvásárlóra az USA-ban 4 magnó- és 20 lemezjátszó-vásárló jut; az NSZK azonos számai: 9.6 magnó és 41 lemezjátszó, Olaszországban pedig: 21.5 magnó, de csupán 17 lemezjátszó. Természetesen ezeket a számokat sok tényező alakítja: a telítettség szintje, a hagyományok, szokások stb. Hozzávetőlegesen azért az a nemzetközi tendencia megállapítható, hogy a tv-telítettséggel párhuzamosan, gyorsan emelkedik a magnó és némileg lassabban a lemezjátszó kereslete. (Teljes tv-telítettségről egyébként ma még világszerte alig lehet szó: a kanadai szint 85 százalék, Angliáé 70, Dániáé 36, Hollandiáé 29 százalék.) Tekintsük át most már a hazai piac áramlatait, ezzel összefüggésben elsősorban a jövedelmek, illetve a jövedelem-megoszlás és a bolti forgalom kapcsolatát. A Belkereskedelmi Kutató Intézet vizsgálatai megállapítják, hogy a rádiókészülékek forgalma ma már nincs szoros kapcsolatban a jövedelmekkel, az eladás hozzávetőleg azonosan oszlik meg a különböző bevételű családok között. (Más kérdés, hogy a magasabb jövedelműek vásárolnak drágább típust, vagy másodikként zsebrádiót.) A televízió-forgalomban egyelőre más a kép: itt a vásárlás túlnyomórészt azokra a családokra koncentrálódik, ahol az egy főre jutó havi jövedelem viszonylag magasabb: eléri vagy meghaladja az 1200 forintot. A harmadik cikk sorrendjébe is beleszól a pénztárca: a magasabb jövedelműek általában a magnót, az alacsonyabb jövedelműek pedig a lemezjátszót szerzik be harmadszori „nekifutásra”. A jövőbeli kereslet felméréséhez fontos támpont a vásárlói óhaj matematikai mutatószáma: az úgynevezett jövedelemrugalmasság együttható. Ez azt jelenti, hogy átlag 1 százalékos pénzjövedelem növekedés milyen arányban emeli az áruvásárlást. (Mindig kevesebb mint 1 százalékkal.) A szakértők kiszámították, hogy a híradástechnikai fogyasztási cikkeknél elég magas ez a jelzőszám: 0,73. Más szóval: olyan mágneses e cikkek vonzása, hogy előkelő helyet kapnak a jövedelmek emelkedésével együttjáró vásárlási sorrendben. Ezt a vonzást és — természetesen — gazdasági feltételeit mérlegelve határozták meg a közeli s a távolibb esztendők várható adatait. A nemzeti jövedelem és a lakosság reáljövedelmének emelkedését alapul véve úgy számolnak, hogy a négy termékből ezer családra átlag a következő mennyiség jut. A számok valósághűbb értékeléséhez figyelembe kell venni, hogy a családok száma a mai 2,6 millióról 1980-ig mintegy 3,6 millióra emelkedik. Mégis: a családok 63 százalékában lesz második rádiókészülék (ez nagyjából megfelel az Egyesült Államok mai színvonalának), 97 százalékossá bővül a tv-telítettség — az előfizetők száma eléri a 3,5 milliót —, s átlag minden harmadik családnál szól a magnó, lemezjátszó. A várható rádiókereslet két sajátos okból is eltolódik a korszerűbb típusok irányába. Egyrészt: 1950— 1956 között mintegy 450 ezer néprádió került forgalomba és hozzávetőleg 250 ezer a vezetékes rádióelőfizető. Ez önmagában 700 ezer olyan készüléket jelent, ahol minőségi cserére van szükség. A másik ok: a táska- és zsebrádiók iránti gyorsan növő igény. Sokáig alig, vagy egyáltalán nem árusítottak nálunk ilyen készülékeket. (Az 1950—1962 között forgalomba hozott összes rádiókészülékből mindössze 2,3 százalék volt a táska- és 0.6 százalék a zsebrádió. Mindehhez járul a nemzetközi tapasztalat: a rádiókereslet gyors emelkedését — a tv páratlan térhódításával egyszerre — jobbára az injekciózta, hogy megjelentek a korszerű Hi—Fi, stereo, URH típusok, s a tranzisztoros, miniatűr zsebrádiók. Így lendült az eladás görbéje sok országban messze a papírforma szerint telített piaci szint fölé. A televíziókészülékek forgalmának előzetes tervét az utóbbi egy-két évben valósággal szétfeszítette a kereslet. A tervek 1965 végéig 550 ezer előfizetővel számoltak, a tényleges szám: 750 000. (Egyetlen évben, 1964- ben 213 ezer készüléket adtak el. Kétségkívül helyesnek bizonyult a televíziófejlesztésnek az az irányzata, hogy legalábbis az első években, nem a különleges teljesítményű, hanem az egyszerű, tömegesebben forgalomba hozható típusokat teremtették meg. De a kereslet most már itt is differenciálódik, hiszen televíziós igényeink régesrégen kinőttek a „műszaki csodálkozás” korszakából, amikor az is elég volt, ha a készülék folyamatosan működött. (Ámbár ma sem utolsó dolog, ha a készülék működik — de ez más kérdés, ezúttal nem érintjük. Annyit csak összefoglalóan: típusaink nemzetközileg is a jók közé tartoznak, hibaarányaik általában nem rosszabbak a neves európai márkákénál. Az átlagos európai hibastatisztika szerint évenként egy készülékre 2—3 hiba jut, nálunk 1961-ben 3,5 volt ez a szám, de 1963- ig 2—2,5-re csökkent.) Jelenleg tízféle típust gyártunk. Négyet 5—6 éve, hatot 1—2 éve — a többség tehát fiatal. Van olyan készüléktípus, nem is egy, amely már-már megközelíti a világszínvonalat: az AT 550 és 650, a TR 643, a TB 642. A fejlesztés-korszerűsítés iránya a televíziógyártásban: tranzisztoros típusok, egységpanelekből, családelv alapján, tipizált alkatrészekből és szerelvényekből épített, s ezért nemcsak gazdaságosabban gyártott, de üzembiztosabb és egyszerűbben javítható készülékek, illetve hordozható típusok. (Ez utóbbi még világszerte lényegében kuriózum, nem terjedt el tömegesen, noha például a japánok változatos formákban gyártják. Jellemző, hogy az NSZK összes tv-készülékeinek mindössze 3 százaléka a hordozható típus. A hazai fejlesztést ugyan elkezdték, 1967- ben készül el a prototípus, de szélesebb körű elterjedésével a közeli években nem számolnak.) S hogy az 1980-ig szóló fejlesztési körvonalak nemcsak holnapi, de mai, sőt tegnapi feladatokat is jelentenek, azt a rádió- és televíziógyártás idei eredményei is szemléltetik. A Villamossági Rádió és Televízió Gyár, amely ma már egyedül állít elő rádiót Magyarországon és a tv-készüléknek is profilgazdája — kialakította a családelvre épülő rádiógyártást, a hordozható, a kis-, közép- és nagykészülékek alaptípusait. Újdonságai a jövő korszerű irányait jelzik: év végéig elkészül az R 5700 jelű, stereo rádió nullsorozata (ami azért is fontos, mert 1966—1970 között indul a stereo műsor), s nemrég új változatban hozta ki az öttranzisztoros, Madison zsebrádiót. Az idén előállított rádiók 85 százaléka már nyomtatott huzalozással készül. Ami a tv-újdonságokat illeti: a legfontosabb itt is a családelv megvalósítása. Háromtagú a család: 19 colos képméretű kiskészülék, 23 colos, részlegesen automatizált közép- és teljesen automatizált nagykészülék. Idén több új tv-típussal — a családok egy-egy tagjával — találkozhatunk a boltokban, valamennyi nyomtatott huzalozással, tipizált alkatrészekből készül. Ugyancsak idén törleszti egyik adósságát tv-gyártásunk: megszületik a részben tranzisztorizált készülék. (Ebben elmaradást kell behoznunk, már a teljesen tranzisztoros típus is időszerű lenne.) A magnetofongyártás körül több a gond. (A lemezjátszóval sokkal kevesebb, mert olyan tervek körvonalazódnak, hogy gyártásáról lemondunk az egyik baráti ország javára, s cserébe átvesznek nálunk gyártott magnetofonokat.) A magnóval az a baj, hogy kissé hosszú kálváriát járt, s ez megviselte. Gyárról gyárra vándorolt a „profil”, s itt még nem , ott már nem foglalkoztak vele. Az ős 1954-ben született: akkor készült egy lemezjátszóra szerelhető magnó-adapter. Igaz, most már van néhány kitűnő típus, sőt, az idei Budapesti Nemzetközi Vásáron megjelent a kitűnő hangminőségű „Riporter 5” — a Mechanikai Laboratórium fiatal mérnökeinek produkciója. Kialakultak a magnetofon-családok körvonalai is (négy típusból áll a hálózati család), de a berendezések műszaki színvonalában még van javítanivaló. A távlati célok megvalósításának sok-sok elágazása van még, amelyről nem szóltunk, a szervizhálózat gyors bővítésétől a 3,5 millió tv-előfizetőnél már nélkülözhetetlen központi antennákig, hiszen másként erdővé tenyészik az antenna-dzsungel. A legfontosabb, hogy mindehhez gyártókapacitás és sok egyéb gazdasági feltétel is szükséges — ehhez pedig: pénz. Ám, ha kissé visszanézünk — alig néhány éve még nem is gyártottak nálunk magnót, televíziót —, akkor a mai eredmény jelzi és garantálja a jövőbeli előirányzatok megvalósulását. TÁBORI ANDRÁS Tele- Magne- Lemez-Rádió vízió tofon játszó 1961 860 44 35 62 1965 1200 240 50 73 1970 1340 603 122 137 1975 1550 820 230 236 1980 1630 975 320 350 ORION „SIGMA" ÚJ TELEVÍZIÓS KÉSZÜLÉK A BNV-N A tervet szétfeszítette a kereslet