Magyarország, 1965. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)
1965-07-04 / 27. szám
Algéria Homokvihar A puccs gyökerei 99Hadsereg-ideológia 99 Ideiglenes ítéletek — Ha néhány év múlva visszajön, lehet, hogy miniszteri székben, de az is lehet, hogy börtönben talál — mondotta e sorok írójának az algériai szabadságharc egyik legendás és töretlenül szocialista meggyőződésű hőse, amikor kiléptünk a piros lakkbútorokkal berendezett, gondozott kis vendéglőből a forró algériai utcára. Mielőtt végleg búcsút vettünk volna egymástól, még azt mondotta: „Ben Bella a legjobb ..Azután figyelmeztetően felemelte a kezét és leszűkítette a meghatározást: „ ... az összes lehetőségek közül. Egyébként — minden lehetséges.” 1963 nyár vége volt akkor. Az az időszak, amikor éppen véget ért a belső küzdelmek egy szakasza Ben Bella és Bumedien szövetsége jegyében. , Ben Bella és Bumedien „politikai házassága” azóta drámai körülmények között bomlott fel és a politikai tankönyvek definícióinak megfelelő — a szereplők és az események jellegét illető — ítéletet ebben a politikai homokviharban továbbra sem lehet mondani. A tapasztalat azt mutatja, hogy a szereplők politikai magatartása és az események jellege sokszor meglepő változásoknak lehet alávetve. Az egyetlen kiút e politikai labirintusból, ha a múlt tapasztalatai alapján, a valóságból kiindulva az összes szereplőket — pillanatnyi „győzteseket“ és pillanatnyi „veszteseket” egyaránt — minden illúzió és előítélet nélkül vesszük szemügyre. Az események bebizonyították, hogy Algériában valóban „minden lehetséges” volt — s ezt Ben Bella is tudta. A „mit sem sejtő politikai vezető” képe, akit váratlan puccs dönt meg — félrevezetés. Igaz, egy nappal bukása előtt Ben Bella Sidi bel Abbés-ban elmondott beszédében támadta a külföldi sajtót, mert „arról beszél, hogy Algéria forradalmi vezetésében nézeteltérések vannak” és így kiáltott fel: „Sohasem voltunk olyan egységesek, mint most.” Ez azonban nem volt egyéb a közvélemény megnyugtatására szánt formaságnál. Ben Bella a forradalmi hatalom mellett a maga személyes befolyásának és hatalmának is fáradhatatlan és tudatos építője volt. Ezen az sem változtat, hogy ezt a személyi hatalmat alapvetően pozitív célok szolgálatában használta fel. Ugyanakkor azt sem lehet elfelejteni, hogy Ben Bella ismerte és magas szinten gyakorolta a hatalom megtartásának, a vetélytársak közti ellentétek finom kihasználásának technikáját is. A tenger fölé magasodó dombokon, a hófehér Villa Jolyban szóváltás és üvegcsörömpölés közepette azon a bizonyos hajnalon nem egy „mit sem sejtő” politikai vezetőt döntöttek meg —, hanem olyat, aki azt hitte, hogy már végleg megnyerte a hatalmi harcot! Az ellentétek csírái Ez a küzdelem már régóta folyik. Gyökerei visszanyúlnak egészen 1954-ig, az algériai fegyveres forradalmi harc kezdetéig. 1954-ben a küzdelem úgynevezett „történelmi vezetői” Algériát öt körzetre, Vilajára osztották, amelyekhez később hatodikként a Szahara járult. Az egyik legfontosabb vilaja (III.) Kabília volt. Ennek az élére Krim Belkaszem került. Az algíri vilaja (IV.) élére Rabah Bitat, az orániai vilája (V.) élére Boussaf. Ugyanakkor Ben Bella, Ait Ahmed és Khidder vezetésével Kairóban létrejött a szabadságharc úgynevezett „külső delegációja”, amelynek a nemzetközi kapcsolatok biztosítása volt a feladata. A vezetők egyike, Boudiaf a kapcsolatot tartotta fenn a külső delegáció és a vilaják keretei között kibontakozó belső partizánharc között. 1955-ben az algériai liberális polgárság vezető politikusa, Ferhat Abbaszi csatlakozott a felszabadító mozgalomhoz. Bumedien ebben az időben a tuniszi egyetem elvégzése után a kairói Al Azhar mohamedán egyetemen tanult, s itt csatlakozott Ben Bellához és társai* Középen: Slimane őrnagy* szóvivőhöz. Később azonban a partizánharcot választotta: kilenc emberrel Orán mellett partraszállt egy kis halászhajón és csatlakozott Boussufhoz. Az ellentétek csírájukban, ki nem jegecesedett formában már ekkor megvoltak. Egyszerűen azért, mert az algériai harc sajátos körülményei, a forradalmi vezetők számára nagyon is különböző helyzeteket hoztak létre. Más szinten és más feltételek között alakult a vilaják paraszti tömegeinek, majd később a legkülönbözőbb városi társadalmi rétegeknek gyakorlati harcát és ellenállását szervező helyi vezetők gondolkodása is ismét más szinten, más befolyások formálták a kairói „külső delegáció” vezető politikusainak fejlődését. A „szituációk különbözősége” tovább élesedett, amikor a franciák 1956 október 22-én a Rabat— tuniszi repülőgép elrablásával fogságba ejtették Ben Bellát, Ait Ahmedet, Khiddert és Budiafot — tehát az egész „külső delegációt”. Ekkor részben előtérbe lépett és önállóbb formákat öltött a vilaják belső harca a francia megszállók ellen — részben pedig új feltételek között (és új emberekkel) kellett megszervezni az algériai szabadságharc külső támogatását. Boussuf elhagyta Orániát és Tuniszba ment, hogy megkezdje a határokon kívül az algériai felszabadító hadsereg (ALN) reguláris egységeinek megszervezését. Bumedien és a külső hadsereg Bumedien — Boussuf távozása után — a vilaja vezetője lett, Boussuf azonban később Tuniszba hívta, ahol 1960-ban Bumedien átvette a hadsereg parancsnokságát. Ez azonban különleges helyzetben levő hadsereg volt. A franciák magasfeszültségű árammal telített drótakadályok, aknamezők rendszerével zárták le a marokkói és főleg a tunéziai határt. Az ALN reguláris egységei egyre nehezebben, később gyakorlatilag szinte egyáltalán nem avatkozhattak be az Algéria területén folyó fegyveres küzdelembe. A „külső hadsereg“ katonai szerepe a határ menti francia ellenőrző egységek lekötésében merült ki, tényleges harci cselekményekben nem vett részt. „Politikai hadsereg” volt ez, amelyet Bumedien és a körülötte csoportosuló fiatal tisztek sajátos „hadsereg-ideológiával” telítettek: a paraszti hadsereg a gyarmatosítás ellen vívott küzdelem és a forradalom fő hordozója, az egyetlen homogén erő, amely egy sajátos és mélyen „iszlám-jellegű szocializmus” nevében a győzelem után vezetheti az új Algériát. Közben a börtönben Ben Bella és társai körül egy másik politikai koncepció érlelődött. Ez is az iszlám és a szocialista eszmék összehangolását tűzte ki céljául, hatalmi bázisának azonban nem a hadsereget, hanem az egységes forradalmi párttá szervezendő felszabadítási frontot (FLN) tartotta, s egész magatartásában a korszerűség, a laicizmus, sőt a marxista eszmék iránt kétségtelenül „nyitottabb” volt, mint a „külső hadsereg” ideológiája. Ennek a csoportnak a résztvevői nem voltak ugyan teljesen azonos elvi véleményen — a köztük levő különbségek azonban jóformán észrevehetetlen árnyalatokká homályosodtak. A fogság egész periódusában Khidder és Boudiaf jóformán „megkülönböztethetetlen” volt Ben Bellától. Az egyetlen felfedezhető árnyalat az volt, hogy Ben Bellánál kevésbé értették meg a parasztság szerepét a sajátos algériai körülmények között. Aii Ahmed volt az egyetlen, akinek a gondolkodásában már ekkor felfedezhetők voltak bizonyos „ultrabaloldali” kalandor vonások. ,, A történelem fantasztikus logikája, hogy a tényleges katonai és politikai küzdelemből kiszorított erők viszonylag homogén és radikális politikai magatartást alakítottak ki. A vilaják magukra hagyatva és elszigetelten küzdő (s éppen ezért igen nagyhatalmú) partizánvezetői, valamint a politikai irányító szerepet betöltő ideiglenes kormány tagjai erre nem lehettek képesek. A politikai tárgyalásokat folytató vezetők (Ben Khedda, Krim Belkaszem, Ferhat Abbasz) a hatalmi realitásokkal küzdve, azoknak a keretei között mozoghattak csak. Ez rányomta a bélyegét a háborúnak 1962-ben véget vető eviani megegyezésre is. Ez nemcsak a háborúnak , de a kompromisszumot kötők hatalmának is véget vetett, a színen előtérbe kerültek a mostani dráma főszereplői. Az első konfliktus akkor robbant ki, amikor a harcokban részt nem vevő „külső hadsereg” nevében Rumedien elítélte az eviani egyezményt és politikai harcot kezdett a kormány ellen. Ezért június 30-án a kormány lefokozta, azzal az indokolással, hogy „aláássa a kormány tekintélyét”. Ugyanakkor Ben Bella és köre Algíron kívül Tlemcen városában 1962 júliusában felállította az FLN „politikai irodáját”, hogy „kézbe vegye Algéria sorsát”. Ebben az akcióban kezdődött Bumedien és a „külső hadsereg“, valamint Ben Bella és a hajdani „külső delegáció” szövetsége. Ben Bella felszólítására a határmenti drótakadályokat átlépett külső hadsereg a kormány mellett állást foglaló IV. vilája (Algír) ellen vonult. Szeptember 9-én Bumedien bevonult Algírba. Ben Bella győzött , de erre a győzelemre árnyékot vetett, hogy a siker egyetlen reális hatalmi bázisa „Bumedien hadserege” volt... Gazdasági háttér A harc következő szakasza már nem a háború, hanem a politikai, gazdasági feladatok háttere előtt zajlott le. Jelentős eredmények születtek, társadalmilag haladó lépések követték egymást. A földreform első szakasza elsöpörte a gyarmati földbirtokokat, majd a második szakasza hozzányúlt az algériai kézen levő birtokokhoz. Előbb az elhagyott üzemeket, majd később több vállalatot államosítottak és megkezdték az algériai burzsoázia erőinek korlátozását. Mindez eredmény volt , de Algériában a gyarmati korszak után egy viszonylag gyors és radikális gazdasági változáshoz nem is eredmények, hanem valóságos csodák kellettek volna. Algériában tízmillió emberből hat millió gyakorlatilag a gazdaságon kívül él és hárommillió a munkanélküli. Ezt a tömeget csak egy nagy* A FORRADALMI TANÁCS ELSŐ SAJTÓÉRTEKEZLETE* „Zbiri! Tudod, hogy mindig megbíztam benned...!” MAGYARORSZÁG 1965/27 3