Magyarország, 1974. július-december (11. évfolyam, 27-52. szám)
1974-07-07 / 27. szám
Szovjetunió Energiatávlatok Nemzetközi szerződések A gazdasági-műszaki határ Sasin szovjet olajipari miniszter egy május végén lezajlott, amerikai újságírókkal folytatott beszélgetése, amelyben megjegyezte, hogy a Szovjetunió maga kívánja kiaknázni természeti kincseit, ideges és helyenként rosszhiszemű visszhangot keltett a vezető tőkés lapokban. Szovjet részről tiltakoztak a miniszter szavainak félreértelmezése ellen, s emlékeztettek arra, hogy szó sincs az utóbbi években kibontakozó gazdasági együttműködési politika megváltozásáról. A Szovjetunió kész olajat, földgázt és más nyersanyagokat szállítani nyugati partnereinek az anyagi és műszaki közreműködés kompenzációjaként. Más kérdés, hogy semmiféle koncessziós jellegű kitermelési jogot nem szándékozott és a jövőben sem szándékszik biztosítani külföldi vállalatoknak. A sajtóvita hátterében azonban egy reális megfigyelés áll. A Szovjetunió nagy súlyt helyez arra, hogy gazdaságosan hasznosítsa olajkincsét, amelynek az árszintje a világpiacon néhány év leforgása alatt meghatszorozódott. Belső sajátosságok Amerikai és japán vállalkozók néhány évvel, de még néhány hónappal ezelőtt is olyan hazai ellenérvekkel találták szemben magukat, melyek nemcsak a szovjetekkel való együttműködés gazdasági előnyeit vonták kétségbe, hanem politikai célszerűségét is: megengedhető-e — kérdezték —, hogy gazdasági függőségbe hozzák országaikat a nagy mennyiségű szovjet energiahordozótól. Ezek az „aggályok” most megszűntek. Az El Paso és az Occidental Petroleum szovjet vállalatokkal kötött földgázegyezménye annak idején már jelezte, hogy jóllehet összértékükben igen tekintélyes, sok milliárd dolláros üzletek születhetnek, az egy évre számított szovjet gázexport az amerikai energiamérleget legalább egy-két százalékban érintheti. Még inkább a szovjet fél mértéktartására lehet következtetni a tyumenyi olajjal kapcsolatos szovjet—japán tárgyalások elhúzódásából, melynek ismert oka, hogy a szovjet fél nem kíván kötelezettséget vállalni évi ötvenmillió tonna kőolaj szállítására, s ennél kisebb volumenű együttműködési megállapodás elérésére törekszik. A gazdasági tényezők, melyekről még szó lesz, természetesen eleve természetes korlátokat szabnak a kivitel növelésének, de tagadhatatlanul számolni kell kereskedelempolitikai prioritások érvényesülésével is. A Novoje Vremja című hetilapban nemrégiben megjelent cikkében Sasin miniszter így ír erről: „A kőolajtermelés növekedése a Szovjetunióban lehetővé teszi számunkra, hogy a továbbiakban is csaknem teljes mértékben fedezzük a szocialista országok kőolajszükségleteit.” A miniszter ugyanitt helyt ad egy másik alapelvnek — a hosszú lejáratú szerződésekben vállalt kötelezettségek elsődlegességének: „A Szovjetunió — írja —, folytatja a tőkésországokba irányuló kőolajszállításokat is a különleges egyezményekben előirányzott mennyiségben.” .E tekintetben nagy feltűnést keltettek Kreisky kancellár legutóbbi moszkvai kijelentései arról, hogy a szovjet fél a tőkés energiaválság legsúlyosabb pillanataiban is aprólékos pontossággal tett eleget szállítási kötelezettségeinek. A szovjet fűtőanyag-kivitel, lehetőségeinek vizsgálatakor mégis elsősorban a belső gazdasági és technikai sajátosságokból kell kiindulni. Sziget a mocsárban Bár a Szovjetunió három legfontosabb perspektivikus olajtermelő bázisa — a nyugat-szibériai alföld, a kelet-szibériai „platform” és a Szahalin környéki kontinentális talapzat együttes kincsei alapján feltételezhető, hogy az ország magáénak mondhatja a világ legnagyobb olajtartalékait, az is tény, hogy a három „olajtenger” közül gyakorlatilag csupán egynek az ipari kitermelése van folyamatban. Márpedig ennek az egynek, a tyumenyi olajmezőknek a helyszíni tanulmányozása óhatatlanul arra a következtetésre indítja a megfigyelőt, hogy a szibériai föld mélyében rejlő olaj mennyisége másodrendű gazdaságpolitikai tényező a felszínre hozatal geológiai, gazdasági és műszaki problémáihoz képest. Egyszerűbben: a Szovjetunió nem olyan mértékben növeli termelését, amilyen mértékben a felderített vagy feltételezett geológiai tartalékok megengedik, hanem amilyen mértékben a pénzügyi, technikai és emberi tényezők lehetővé teszik. Repülőgépről a nyugat-szibériai tajga órákon át véget nem érő árterületnek tűnik, ahol az Ob folyó és számtalan mellékfolyójának homokszínű szalagrendszere egybeolvad a kacskaringós holtágak, tavak és állóvizek sötétkék szövevényével. A „vízdzsungelben” elszórt szürke foltokról helikoptermagasságból kiderül, hogy szintén nem szárazfölddarabok. A lápos talajon itt-ott ritkás tűlevelű erdők nőnek, de tavasszal ezek is derékig vízben állnak. Az erdők között látható sárga rozsdafoltos massza pedig mocsár, melynek mélysége a tyumenyi területen kettőtől nyolc méterig terjed. Ősmocsár. Nem azonos az európai mértékkel mért, szárazföldbe ékelődött árterekkel, kiszáradófélben levő tavakkal. A természet normális létezési módja. Sem fizikailag, sem elméletileg nem csapolható le. Eltűnése ugyanolyan katasztrófa lenne, mint az Antarktisz jegének felolvasztása. Az üledékes kőzeteket hordozó tyumenyi mocsárvidéket így nem lehet „meghódítani”. Legjobb esetben apró darabokat lehet elragadni tőle homokutak és homokszigetek formájában, mint Fjodorovszkoje lelőhelyen teszik. Egy kilométernyi ilyen tőzegalapú, vastag homokréteggel lefedett, esetleg előregyártott betonlapokkal kirakott mocsári út építése néha félmillió rubelbe is belekerül. A fúrótorony elhelyezésére szolgáló homokszigetek képzése pedig összehasonlíthatatlanul nehezebb és költségesebb feladat, mint maguknak a kutaknak a megfúrása. Ezért Tyumenyben többnyire rézsútos kutakat fúrnak, mert ezzel a módszerrel egyszerre hatnyolc kutat tudnak kivezetni ugyanarra a szigetre vagy homokdombra. A szurguti geológiai igazgatóság vezetője szerint a mocsár évente több tucat traktort nyel el, s ezek az esetek nem számítanak katasztrófának. A traktorosnak rendszerint van ideje biztonságos helyre menekülni, a gépet pedig, mely örökre eltűnik a mocsárban, egyszerűen leírják. Az ilyen veszteségeket előre tervezik. Terv szerint közlekednek a munkahelyeket a „szárazfölddel” összekötő helikopter-rajok is, amelyek olvadás után, a téli légutak megszűntével az olajvidék számos pontján a legfontosabb közlekedési- és szállítóeszközökké lépnek elő. Szerepelnek a tervben a félelmes külsejű és erejű „Orkán” tehergépkocsik százai. Végül természetesen szerepelnek a tervben azok az emberek, akik vállalják a szabadtéri munkát a téli negyvenfokos fagyban és szélben. A fúróbrigádok átlagfizetése 400—500 rubel között van, s egy-egy tapasztaltabb fúrómester vagy brigádvezető könnyen megkeresi az 1000—1200 rubelt (13 000—16 000 Ft) is havonta. A szibériai olaj így is megéri a pénzt és fáradságot. Attól a pillanattól kezdve, hogy elkészült a homoksziget, helyszínre juttatták a fúrótornyot, máris a világ legolcsóbb olajai közé tartozik. Viszonylag nem nagy mélységből hozzák felszínre, s így a fúrás ideje is csak átlag 15—20 nap a könnyű talajban. A Szamodor— Uszty—Balik—Ufa—Almetyevszk olaj fővezeték megépülésével a tyumenyi olaj egyik legnagyobb szállítási problémája is megoldódott: akadálytalanul jut el az európai főútvonalakra, köztük az Almetyevszkből induló Barátság kőolajvezetékbe. A szurguti csúcs Nyugat-Szibéria olajtartalékai nemcsak, hogy nehezen adják meg magukat, de nem is korlátlanok. A legnagyobb lelőhely — Szamodor — termelése most szédületes ütemben nő, de négy-öt éven belül megállapodik az évi 120 millió tonnás csúcsérték körül. Ekkorra várható a nagy fellendülés Szurgut vidékén, ahol ma tízmillió tonnánál tartanak, de ahol a geológusok szerint a potenciális lehetőségek még a szamodorinál is nagyobbak. A ma legtöbbet emlegetett perspektivikus „szuperlelőhely” — Holmogorszk, melyet egyelőre semmilyen út és csővezeték nem köt össze az olaj meglevő központjaival. A vidék, mely már ma is szinte egymagában biztosítja a szovjet olajtermelés évi 30 millió tonnás növekményét, tíz-tizenöt éven belül jut el lehetőségeinek felső határára. Némileg más a helyzet a földgázzal, melynek termelési és kiviteli lehetőségeit is speciális körülmények határozzák meg. A már feltárt tartalékok alapján nyilvánosságra hozott adatok szerint jelenleg a Szovjetunió a világ földgáztartalékainak egynegyedét mondhatja magáénak. Egy tonna olaj felderítése a szovjet geológiának 15 kopekjébe kerül, ezer köbméter gáz felderítése alig egy kopekbe. A már feltérképezett, s részben kitermelés alatt álló észak-tyumenyi és egyéb készletek megkönnyítik a több évtizedes távlati tervezés megbízható elvégzését. BOKOR PÁL TYUMENY: HELIKOPTER A MOCSÁRON Mélysége kettőtől nyolc méterig terjed MAGYARORSZÁG 1974/27