Magyarország, 1974. július-december (11. évfolyam, 27-52. szám)

1974-07-07 / 27. szám

Szovjetunió Energiatávlatok Nemzetközi szerződések A gazdasági-műszaki határ Sasin szovjet olajipari miniszter egy május végén lezajlott, ameri­kai újságírókkal folytatott beszél­getése, amelyben megjegyezte, hogy a Szovjetunió maga kívánja kiaknázni természeti kincseit, ide­ges és helyenként rosszhiszemű visszhangot keltett a vezető tő­kés lapokban. Szovjet részről til­takoztak a miniszter szavainak félreértelmezése ellen, s emlékez­tettek arra, hogy szó sincs az utóbbi években kibontakozó gaz­dasági együttműködési politika megváltozásáról. A Szovjetunió kész olajat, földgázt és más nyers­anyagokat szállítani nyugati part­nereinek az anyagi és műszaki közreműködés kompenzációjaként. Más kérdés, hogy semmiféle kon­cessziós jellegű kitermelési jogot nem szándékozott és a jövőben sem szándékszik biztosítani kül­földi vállalatoknak. A sajtóvita hátterében azonban egy reális megfigyelés áll. A Szov­jetunió nagy súlyt helyez arra, hogy gazdaságosan hasznosítsa olajkincsét, amelynek az árszintje a világpiacon néhány év leforgá­sa alatt meghatszorozódott. Belső sajátosságok Amerikai és japán vállalkozók néhány évvel, de még néhány hó­nappal ezelőtt is olyan hazai el­lenérvekkel találták szemben ma­gukat, melyek nemcsak a szovje­tekkel való együttműködés gazda­sági előnyeit vonták kétségbe, ha­nem politikai célszerűségét is: megengedhető-e — kérdezték —, hogy gazdasági függőségbe hozzák országaikat a nagy mennyiségű szovjet energiahordozótól. Ezek az „aggályok” most megszűntek. Az El Paso és az Occidental Petro­leum szovjet vállalatokkal kötött földgázegyezménye annak idején már jelezte, hogy jóllehet összér­tékükben igen tekintélyes, sok milliárd dolláros üzletek szület­hetnek, az egy évre számított szovjet gázexport az amerikai energiamérleget legalább egy-két százalékban érintheti. Még inkább a szovjet fél mértéktartására le­het következtetni a tyumenyi olaj­jal kapcsolatos szovjet—japán tár­gyalások elhúzódásából, melynek ismert oka, hogy a szovjet fél nem kíván kötelezettséget vállalni évi ötvenmillió tonna kőolaj szállítá­sára, s ennél kisebb volumenű együttműködési megállapodás el­érésére törekszik. A gazdasági tényezők, melyek­ről még szó lesz, természetesen eleve természetes korlátokat szab­nak a kivitel növelésének, de ta­gadhatatlanul számolni kell ke­reskedelempolitikai prioritások ér­vényesülésével is. A Novoje Vremja című hetilapban nemré­giben megjelent cikkében Sasin miniszter így ír erről: „A kőolaj­­termelés növekedése a Szovjet­unióban lehetővé teszi számunkra, hogy a továbbiakban is csaknem teljes mértékben fedezzük a szo­cialista országok kőolajszükség­leteit.” A miniszter ugyanitt helyt ad egy másik alapelvnek — a hosszú lejáratú szerződésekben vállalt kötelezettségek elsődleges­ségének: „A Szovjetunió — írja —, folytatja a tőkésországokba irányuló kőolajszállításokat is a különleges egyezményekben elő­irányzott mennyiségben.” .E tekin­tetben nagy feltűnést keltettek Kreisky kancellár legutóbbi moszkvai kijelentései arról, hogy a szovjet fél a tőkés energiavál­ság legsúlyosabb pillanataiban is aprólékos pontossággal tett ele­get szállítási kötelezettségeinek. A szovjet fűtőanyag-kivitel, le­hetőségeinek vizsgálatakor mégis elsősorban a belső gazdasági és technikai sajátosságokból kell ki­indulni. Sziget a mocsárban Bár a Szovjetunió három leg­fontosabb perspektivikus olajter­melő bázisa — a nyugat-szibériai alföld, a kelet-szibériai „platform” és a Szahalin környéki kontinen­tális talapzat együttes kincsei alap­ján feltételezhető, hogy az ország magáénak mondhatja a világ leg­nagyobb olajtartalékait, az is tény, hogy a három „olajtenger” közül gyakorlatilag csupán egynek az ipari kitermelése van folyamatban. Márpedig ennek az egynek, a tyu­menyi olajmezőknek a helyszíni tanulmányozása óhatatlanul arra a következtetésre indítja a meg­figyelőt, hogy a szibériai föld mé­lyében rejlő olaj mennyisége má­sodrendű gazdaságpolitikai ténye­ző a felszínre hozatal geológiai, gazdasági és műszaki problémáihoz képest. Egyszerűbben: a Szovjet­unió nem olyan mértékben növeli termelését, amilyen mértékben a felderített vagy feltételezett geo­lógiai tartalékok megengedik, ha­nem amilyen mértékben a pénz­ügyi, technikai és emberi ténye­zők lehetővé teszik. Repülőgépről a nyugat-szibériai tajga órákon át véget nem érő árterületnek tűnik, ahol az Ob fo­lyó és számtalan mellékfolyójának homokszínű szalagrendszere egy­beolvad a kacskaringós holtágak, tavak és állóvizek sötétkék szöve­vényével. A „vízdzsungelben” el­szórt szürke foltokról helikopter­magasságból kiderül, hogy szintén nem szárazfölddarabok. A lápos talajon itt-ott ritkás tűlevelű er­dők nőnek, de tavasszal ezek is derékig vízben állnak. Az erdők között látható sárga rozsdafoltos massza pedig mocsár, melynek mélysége a tyumenyi területen ket­tőtől nyolc méterig terjed. Ősmo­­csár. Nem azonos az európai mér­tékkel mért, szárazföldbe ékelődött árterekkel, kiszáradófélben levő tavakkal. A természet normális létezési módja. Sem fizikailag, sem elméletileg nem csapolható le. El­tűnése ugyanolyan katasztrófa len­ne, mint az Antarktisz jegének felolvasztása. Az üledékes kőzeteket hordozó tyumenyi mocsárvidéket így nem lehet „meghódítani”. Legjobb eset­ben apró darabokat lehet elra­gadni tőle homokutak és homok­szigetek formájában, mint Fjodo­­rovszkoje lelőhelyen teszik. Egy kilométernyi ilyen tőzegalapú, vas­tag homokréteggel lefedett, eset­leg előregyártott betonlapokkal ki­rakott mocsári út építése néha fél­millió rubelbe is belekerül. A fú­rótorony elhelyezésére szolgáló ho­mokszigetek képzése pedig össze­hasonlíthatatlanul nehezebb és költségesebb feladat, mint maguk­nak a kutaknak a megfúrása. Ezért Tyumenyben többnyire rézsútos kutakat fúrnak, mert ez­zel a módszerrel egyszerre hat­nyolc kutat tudnak kivezetni ugyanarra a szigetre vagy homok­dombra. A szurguti geológiai igazgatóság vezetője szerint a mocsár évente több tucat traktort nyel el, s ezek az esetek nem számítanak ka­tasztrófának. A traktorosnak rend­szerint van ideje biztonságos hely­re menekülni, a gépet pedig, mely örökre eltűnik a mocsárban, egy­szerűen leírják. Az ilyen veszte­ségeket előre tervezik. Terv sze­rint közlekednek a munkahelyeket a „szárazfölddel” összekötő heli­kopter-rajok is, amelyek olvadás után, a téli légutak megszűntével az olajvidék számos pontján a leg­fontosabb közlekedési- és szállító­­eszközökké lépnek elő. Szerepelnek a tervben a félelmes külsejű és erejű „Orkán” tehergépkocsik szá­zai. Végül természetesen szerepel­nek a tervben azok az emberek, akik vállalják a szabadtéri mun­kát a téli negyvenfokos fagyban és szélben. A fúróbrigádok átlag­­fizetése 400—500 rubel között van, s egy-egy tapasztaltabb fúrómes­ter vagy brigádvezető könnyen megkeresi az 1000—1200 rubelt (13 000—16 000 Ft) is havonta. A szibériai olaj így is megéri a pénzt és fáradságot. Attól a pilla­nattól kezdve, hogy elkészült a homoksziget, helyszínre juttatták a fúrótornyot, máris a világ leg­olcsóbb olajai közé tartozik. Vi­szonylag nem nagy mélységből hozzák felszínre, s így a fúrás ide­je is csak átlag 15—20 nap a könnyű talajban. A Szamod­or— Uszty—Balik—Ufa—Almetyevszk olaj fővezeték megépülésével a tyumenyi olaj egyik legnagyobb szállítási problémája is megoldó­dott: akadálytalanul jut el az európai főútvonalakra, köztük az Almetyevszkből induló Barátság kőolajvezetékbe. A szurguti csúcs Nyugat-Szibéria olajtartalékai nemcsak, hogy nehezen adják meg magukat, de nem is korlátlanok. A legnagyobb lelőhely — Szamod­­or — termelése most szédületes ütemben nő, de négy-öt éven be­lül megállapodik az évi 120 mil­lió tonnás csúcsérték körül. Ek­korra várható a nagy fellendülés Szurgut vidékén, ahol ma tízmil­lió tonnánál tartanak, de ahol a geológusok szerint a potenciális lehetőségek még a szamod­orinál is nagyobbak. A ma legtöbbet em­legetett perspektivikus „szuperlelő­hely” — Holmogorszk, melyet egyelőre semmilyen út és csőveze­ték nem köt össze az olaj meglevő központjaival. A vidék, mely már ma is szinte egymagában biztosítja a szovjet olajtermelés évi 30 millió tonnás növekményét, tíz-tizenöt éven be­lül jut el lehetőségeinek felső ha­tárára. Némileg más a helyzet a föld­gázzal, melynek termelési és kivi­teli lehetőségeit is speciális körül­mények határozzák meg. A már feltárt tartalékok alapján nyilvá­nosságra hozott adatok szerint je­lenleg a Szovjetunió a világ föld­gáztartalékainak egynegyedét mondhatja magáénak. Egy tonna olaj felderítése a szovjet geoló­giának 15 kopekjébe kerül, ezer köbméter gáz felderítése alig egy kopekbe. A már feltérképezett, s részben kitermelés alatt álló észak-tyume­­nyi és egyéb készletek megkönnyí­tik a több évtizedes távlati terve­zés megbízható elvégzését. BOKOR PÁL TYUMENY: HELIKOPTER A MOCSÁRON Mélysége kettőtől nyolc méterig terjed MAGYARORSZÁG 1974/27

Next