Magyarország, 1975. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-05 / 1. szám
Világpolitika Pythia 75 Felismerések Osztálycélok I A delphoi jósda Pythiájáról, az aranyozott háromlábú széken ülő jósnő-papnőről csak az olvas manapság, aki Lykurgos törvényalkotó tevékenysége vagy egyáltalán az időszámításunk előtti görög történelem iránt érdeklődik. A közelmúlt esztendők történetét felidéző, új esztendő idején előre néző olvasó számára mit sem mond a hexameterekbe szedett, legtöbbször sokféleképpen érthető-magyarázható Pythia-válaszok akármelyike — s talán csak valamivel többet az 1975-ös esztendőt is saját jóstehetsége dicséretével kezdő hírneves, Pulitzer-díjas amerikai újságíró, Jack Anderson. Hatszázhatvannégy amerikai és ki tudja még hány más világrészbeli lapban jelennek meg írásai, közöttük nem egynek a világpolitikai események menetére is volt hatása; elég csak az amerikaiak vietnami véres kalandja befejezését siettető leleplezés-sorozatára, a Pentagonokmányok nyilvánosságra hozatalára és az ezzel kapcsolatos kommentárokra, vagy a mások által leleplezett, de Anderson által élesen kommentált Watergate-históriára gondolni. Jóslatok az új évre Anderson most emlékeztet arra, hogy az elmúlt esztendő hajnalán már megjósolta: Nixonnak 1974-ben távoznia kell, megjósolta, hogy az elmúlt év az amerikai gazdaság válsága elmélyülésének éve lesz, előre megmondta, hogy a republikánusokat súlyos vereség éri a választásokon. („Megtörtént, amit előre mondtam, bár mindez akkor valószínűtlenül hangzott ...”) A bekövetkezett jóslások emlegetése után Jack Anderson 1975-ös jövendőmondása következik — az amerikai újságíró által a következő 365 napra prófétáit „várható események” listája, ha nem is oly kétértelműen megfogalmazott mint a delphoi Apolló-szentélyből zengő hexameterek, természetesen ködösebb még a futurológus-becslések szokásos félhomályánál is. (Anderson „egy közel-keleti személyiség meggyilkolását” jósolja, a szokásos nyugati találgatásokat ereszti bő lére a szovjet—kínai viszonyt illetően, megállapítja, hogy a szegény országoknak el kell temetniük a római világélelmezési konferenciához fűzött reményeiket és „1975 végéig éhínség lesz a világ hat országában, hármat csak olajtermelő arab országok segélyei mentenek meg ettől”. Megjósolja — ez nem is nehéz — az aranyárak további emelkedését és hozzáteszi: Franciaországban meg Libanonban ezzel kapcsolatban viszszaélésekre és pénzügyi botrányokra kerül sor. 1975 Amerikájáról az az előrejelzése: a gazdasági válság okozta gondok nem csökkennek, legkésőbb decemberig világossá válik, hogy Gerald Ford nem lesz az 1976-os elnökválasztás jelöltjei között.) A Pythia-jóslatok is mindig módosultak a jóslást kérő hatalmi helyzete s jó néhány más, külső tényező szerint, később meg, éppen kétértelműségük miatt utólag bármit bele lehetett magyarázni a révülten beszélő jósnők szavaiba. Valahogy így vagyunk az Anderson-féle jóslással: valódi, hatni képes világpolitikai tendenciák elemzéséből, egy-egy ország belpolitikai erőviszonyainak nagyjában megbízható képéből tapasztalt politikus egyes események bekövetkeztét, folyamatok előrehaladását több-kevesebb biztonsággal előre láthatja. Bármennyire manipulált is — és egyúttal a manipuláció eszköze is — a közvélemény-kutatás adatai is segítenek a mai Pythiáknak, így lehet, hogy Anderson valóban „megjósolta” Nixon távozását a Fehér Házból — a prófécia elhangzásakor a közvélemény-kutatók már csak 16—24 százalék Nixon-követőt találtak a megkérdezettek között. Hasonlóan előre látható volt a republikánus vereség a választásokon — a Watergate-ügy keserves számláját szenátori, képviselői helyekkel is kellett fizetni. Az pedig, hogy 1974 a szokásos recesszióknál mélyebb válságot hoz az Egyesült Államoknak, a napilapokban a politikai oldalak után következő gazdasági rovatok olvasói előtt már az Anderson-jóslat előtt is világos volt. A kérdésfeltevés Amit a világpolitikában nem jósolt meg Jack Anderson, és nem látott előre (ezer meg ezer más esemény mellett) egyetlen tőkés futurológus vagy jóshajlamú kommentátor sem, sok szempontból van olyan lényeges, mint mondjuk a republikánus törvényhozók számának csökkenése Washingtonban, például az 1974 áprilisi portugáliai fordulat vagy a görög ezredesek rezsimjének a bukása. S itt Anderson már csak harmad- vagy negyedsorban érdekes, hiszen az ő jóslatainak alapjai nem sokban különböznek a delphoi szentelt babérfa (vagy más, kábítószert tartalmazó növény?) megrágott le- svelei okozta kábulat ködében született szövegek alapjától. Ha Anderson jóslatainak valódi értékét ily alacsonyra becsüljük, nem sokkal többre értékelhetőek a nyugati világ más, magukat gondosan „megalapozott, cáfolhatatlan, tudományos” jövőbelátó kísérletei sem. Bár nem megértést, a világpolitikai tapasztalatot emlegeti a legtöbb ilyen elmélet hirdetője, mint az Andersonhoz hasonló szubjektív jósok akármelyike, a tényleges alap a politikai jóslatoknál a „matematikai modellek”, a játékelmélet és elektronikus számítástechnika esetében sem sokkal több, mint az ókori Apollo-templom jövendőmondói esetében. Az ok nyilván csak abban lehet, hogy a jövendőmondók azt mondják: ők osztályérdekektől és az osztályérdekeket kifejező ideológiától elszakítva akarják vizsgálni a nemzetközi folyamatokat és így „ideológiai befolyásolás nélkül” pillantanak a jövő felé is. Ez azonban képtelen vállalkozás. „Azok a kísérletek, hogy a politika terén kitérjenek a politikai imperatívuszok elől, illúziónak vagy csalásnak bizonyulnak. Mivel ezek az imperatívuszok határozzák meg azoknak a kérdéseknek a megfogalmazását, amelyeket a számító-döntéshozó berendezésnek tesznek fel, a berendezésbe táplált programot.Az ideológia elől kitérni-“ senki számára sem lehetséges” — írta a minap egy, a külpolitika osztályalapjairól szóló cikkében a moszkvai Mezsdunarodnaja Zsizny. A „berendezésbe betáplált program”,, vagy a kérdésfeltevés határozza meg a legtudományosabbnak tűnő prognózist is (s ez mindig a jövendőmondó politikai-ideológiai beállítottságának függvénye) — és a kérdésfeltevés soha nem lehet független a kérdező osztályának szükségleteitől. Ezért van az, hogy a divatos jóslatok jó része, az 1975 első napjait jellemző nyugati előrepillantások többsége, ha érinti is a mai világpolitikai tendenciák legfontosabbikát, a békés egymás mellett élés politikai gyakorlattá válását, nem ezt hangsúlyozza, nem ezt tekinti alapnak a holnap felé haladásban — legfeljebb csak úgy említi meg, mint egy folyamatot a sok közül. Tömegtámogatással igaz van már, talán több, mint bármikor eddig, olyan hang, nézet is a nyugati világban, amely a hidegháború ellen, az enyhülés mellett szól. Ha ennek okát, hátterét kutatja az ember, nemcsak arra a válaszra lel, hogy az atomháborúval, a nukleáris pusztulással szemben nincs más választási lehetőség a valóságos erőviszonyokat felismerő tőkés politika előtt sem, csak az atomkatasztrófához vezető konfliktusok tárgyalásos elhárítása. A milliókat, százmilliókat eltöltő háborúellenes érzelmek, párosulva azzal a — szintén százmilliókban terjedő — felismeréssel, hogy a szocialista országok nemzetközi politikája céltudatosan törekszik az egymással egyébként ezerféle területen ellentétes elképzelésekkel alkotó és építő két különböző társadalmi rendszer békés egymás mellett élésére, az enyhülési politikának szilárd tömegtámogatást ad. A szocializmus joggal és alappal hirdetheti, hogy nemcsak az egyedül igazságos társadalom, egyedül igazságos rend elérésre törekszik a marxista tanítások jegyében; ugyanilyen joggal és alappal mutathat rá az igazságtalan, a kizsákmányoló rendszerek növekvő gondjaira és válságaira. Az már aligha nevezhető jóslásnak, inkább csak ténymegállapításnak, amit az U. S. News and World Report egyik legutóbbi száma ír arról, hogy „vége felé jár a bőség korszaka Amerika számára”. Az igazság órája ez a felismerésé, hogy a világ lakosságának öt százalékát jelentő Egyesült Államok fogyasztja el a világ évente megtermelt ásványi anyagainak és energiájának negyven százalékát, hogy az Egyesült Államok lakossága az elmúlt 30 év alatt több ásványi és üzemanyagot használt fel, mint amennyit a világ összes többi népei a történelem eddigi évezredeiben. A „statisztikai amerikai”, azaz az átlagpolgár évi egy tonna gabonát fogyaszt el; ez a hatalmas mennyiség szinte egészében arra kell, hogy takarmányként hús és tej, azaz más élelmiszerek előállítására használják. Ám az amerikai egy tonnával szemben nem sokkal több mint két mázsa a „statisztikai indiai”, az ottani átlagember évi gabonafogyasztása ... Ami bizonyosság Éppen ebben a témakörben a legizgalmasabb és legjellemzőbb összevetni a jóslások fogadtatását: mást lát a holnapban és mást vár a holnaptól a tőkés társadalmi rend dicsérője és mást a szocialista építés híve. A nyersanyagban és energiában legtöbbet fogyasztók világának apologétái mint kényszerű és szomorú változást jósolgatják a takarékosság és az ésszerűbb elosztás eljövetelét. A szocialista gondolkodás az értelem, józanság és igazság korát látja a javak becsületes elosztásának, az amúgy sem örökké tartó nyersanyagkészletek, energia mértéktartó használatának, a tékozlás megszüntetésének beköszöntésében. Több a borús, pesszimista előrejelzés a nyugati világ holnapját illetően , az újesztendő távlatait kutató írásokban-jóslásokban mint valaha; több a keserves tény is persze, csökkenő vásárlóértékű dollártól az egész tőkés pénzügyi rendszer csődjéig, autógyárak előtt ácsorgó munkahelyet vesztett munkásemberektől földrészméretű területek éhségkatasztrófáinak riasztó tényeiig. A szocialista világban nem szokás jósolgatni: megalapozott tervek teljesítésében bízunk inkább, a jövendőt magunk rajzoljuk fel magunknak, erőink, lehetőségeink, tartalékaink ismeretében. Mégis, ha van, amit a világpolitikában 1975-re bizonyosságként jövendölhetünk, az éppen a szocialista politika állandó elemeinek folytatólagos érvényesülése. A békés egymás mellett élés politikája folytatódik tovább; folytatódik persze az ideológiai küzdelem is, hiszen az osztályérdekek összeegyeztethetetlenek. Éppen Lenin magyarázta meg, mennyire képtelenség a forradalom „exportja”, éppen a marxista—leninisták harcolnak az ellenforradalom exportja ellen. A békés egymás mellett élés politikája folytatódik tovább; a béke az, amelyben a szocialista alkotó munka újabb százmilliók számára válhat majd és válik példává, sorssá, jelenné. GÁRDOS MIKLÓS ' 9 • DELPHOI: TEMPLOM-ROM „Vége felé jár.. MAGYARORSZÁG 1975 1