Magyarország, 1980. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1980-02-24 / 8. szám
A hangosfilm regénye Halálos művészet Az első számú vonzerő Két támadás között IX. Hetedik esztendeje készültek már hangosfilmek Magyarországon, amikor a közvélemény egy jelentős része, a sajtó nyilvánosságát felhasználva, támadásba lendült. Azt a naiv szellemet és szemléletet kifogásolták, amely valósággal áradt az itthon készült filmekből. E szókimondó írások közül, hevességét, de nyíltságát tekintve is Egyed Zoltáné volt a legdinamikusabb, amely A Reggel című hétfői lap 1937. március 3-i számában jelent meg („Moskovics úr szerepet oszt — Néhány szó a magyar filmgyártás bajairól”). Piszkált, izgatott A címben szereplő és a cikkíró által kreált „Moskovics urat”, aki filmügyekbe mártotta magát, jóllehet a filmszakmát sem igen ismerte, Egyed a következőképpen jellemezte: „Azelőtt pulykaexporttal foglalkozott, esetleg kávéháza volt a Lehel úton, de az is lehet, hogy automobil-alkatrészekkel kereskedett, vagy valamelyik hetilapnak hirdetéseket gyűjtött.” Moskovics úr, miután felhagyott korábbi tevékenységével, a filmgyártás nyakán lógott, mi több: filmeket szervezett és szerepeket osztott. A többit nem nehéz elképzelni... A hazai filmgyártásnak, persze nem ez volt az egyetlen tökéletlensége. Egyed Zoltán nagy feltűnést keltő cikkében két alapvető kifogást említ. Az egyik, hogy hét esztendővel a hangosfilmgyártás megteremtése után egy-egy itthon készült filmre még mindig lehetetlen volt 100—120 000 pengőnél magasabb összeget költeni, holott „ezért az összegért képtelenség amerikai, francia vagy akár német arányú filmet készíteni’’; a másik — s alighanem ez jelentette a nagyobbik veszélyt —, hogy „a néhány év előtti vízízű német fiknoperettek és vígjátékok mintájára csupa csoda- és mesefilmet gyártunk”. Ezekben az erősen felhígított történetekben „a legszebb, a legtökéletesebb, a legsikeresebb, a legangyalibb, dekoldusszegény gépírókisasszonyt, görlt, házileánykát vagy más hamupipőkéjét az életnek, nőül veszi a legjellemesebb, a legbátrabb, a legtehetségesebb férj, aki viszont dúsgazdag és vezérigazgató — vagy megfordítva... A publikum erre azt mondja: ebből pedig elég volt! A gyártó azonban nem engedelmeskedik a közönség parancsszavának, és azt feleli: a »Meseautó«-nak sikere volt. Kerestem rajta ennyit és ennyit, majd bolond leszek kísérletezni”. Hiába neheztelt már évek óta a jobb ízlésű közönség, „Moskovics úrék” jottányit sem engedtek! Arra hivatkoztak, hogy a szóban forgó filmeknek országos sikerük van, de azt már elfelejtették hozzátenni: ezt a sikert nem a történeteknek vagy a rendezői tálalásoknak, hanem egyedül és kizárólag a színészi teljesítményeknek, vagy pusztán a színészek jelenlétének köszönhették. Hét év alatt olyan ragyogószínészgárda alakult ki a magyar filmgyártás körül (Csortos Gyula és Törzs Jenő, Kabos Gyula és Rajnai Gábor, Gőzön Gyula és Makláry Zoltán, Jávor Pál és Páger Antal stb.), amely a legvalószínűtlenebb csoda- és mesefilmek kereteit is könnyedén, minden erőfeszítés nélkül szétfeszítette. Ha valamiért, hát miattuk, a színészekért teltek meg a mozik széksorai, az ő jelenlétük biztosította a közönség széles körű részvételét, végső soron a hazai filmgyártás folyamatosságát. Ők voltak az első számú vonzerő. Az írók, mint Móricz Zsigmond esete is bizonyítja, elkedvetlenedtek. Csupán Zilahy Lajos tudta áttörni azt a láthatatlan falat, amely a filmgyártás és az irodalom közé emelkedett. Zilahy viszont megszállottan csatázott, sőt egy bátor pillanatban attól sem riadt vissza, hogy megfelelő tőke nélkül saját filmvállalatot alapítson. A Pegazus nevű filmgyártó cég mindössze néhány évet élt, ám létezésével maradandó nyomokat hagyott a magyar filmművészetben. Valami más és új kezdődött a magyar filmgyártás történetében. Nemeskürty István írja „A Meseautó utasai” című könyvében: „Tulajdonképpen ez az 1939-ben készült film (vagyis a »Halálos tavasz« — A szerk.) indította meg azt a nemesebb erjedést, ami végül is az »Emberek a havason« - hoz vezetett.” 1939. december 23-án, Zilahy Lajos filmgyártói és -szervezői tevékenységéről Harsányi Zsolt ezt írta a Pesti Hírlap hasábjain: „Nekiment az ellenséges területnek és kitanulta. Lázított, futkosott, kutatott, beadványokat szerkesztett, tanulmányozott, piszkált, izgatott, elhatározta, az irodalmi színvonalú imagyar filmgyártás meg fog kezdődni. És megcsinálta, amit akart.” Ez a Zilahy-portré a „Halálos tavasz” bemutatója alkalmával készült, tehát egy hosszabb megfigyelés eredményeit összegezte. Zilahy valóban „nekiment” az ismeretlennek és természetesen rengeteg akadályba is ütközött. Minden tervét és számítását keresztülhúzták. S mert sem tőkével, sem kellő tapasztalatokkal nem rendelkezett, ezek a vállalkozásai mindig igen nagy kockázatot jelentettek. Első nekifutásra neki sem sikerült. Annál átütőbb sikere volt a „Halálos tavasz”-nak. Budapesten, a Kossuth Lajos utcai Fórum moziban kilenc hétig volt műsoron, egyre fokozódó érdeklődés mellett, s közben már gyülekeztek fölötte a viharfelhők. Pedig kezdetben úgyszólván pártállásra való tekintet nélkül a közvélemény és a sajtó egybehangzó dicséretekkel árasztotta el a filmet és kitűnően megválasztott szereplőgárdáját. (A férfi főszereplő — Jávor Pál — mellett, aki nélkül magyar filmsiker ezekben az években elképzelhetetlen volt már, a női főszerepet egy vadonatúj színésznőre — Karády Katalinra bízta Zilahy, aki nemcsak írója, de a vállalkozás „mindenese” is volt: a háttérből ő irányította az egész munkát; a rendezéstől a reklámig mindenbe beleszólt, az ő tehetsége és akarata tartotta össze a filmet!) Keck Antal tiltakozott Jellemző volt a fogadtatásra, hogy még az erősen kritikusan szemlélő Katolikus Szemle cikkírója is elismeréssel szólt a filmről („Ennek az esztendőnek az első és valójában igazán számba jövő eredménye a magyar filmdráma megteremtése . . . Ilyen jel volt mindenekelőtt Zilahy Lajos filmjének, a »Halálos tavasz«-nak kivételes vonziereje. Ez a mű az első képtől az utolsóig leköti végre a legkényesebb igényű néző figyelmét is, minden jelenetéből kiérzik, hogy valódi tragikai légkörben fogant”), néhány hét elteltével azonban az Actio Catolica Országos Elnöksége kiadta XI. Pius pápa körlevelét a filmszínházak helyzetéről, s ennek hazai kísérőszövegeként megjelent egy tanulmány, amely már úgy értékelte a filmet, mint „tömegeket mozgató, de lelkeket pusztító” alkotást. Mi bőszítette fel a katolikus egyházat? Elsősorban az extrém témaválasztás, a házasság és szerelem ilyen módon való ábrázolása, amelyet az egyház évezredes és megkövesedett tételeivel összeegyeztethetetlennek tartottak. Úgy látszik, Zilahy az előítéletek vaspáncélját mozdította meg. Ezt tükrözik azok az egyházi megnyilatkozások, amelyek a Halálos tavasz vidéki, elsősorban szegedi bemutatója körül kipattantak. A Pest című napilap 1940. február 16-án jelentette: „Amióta hangosfilmek szerepelnek, a magyar filmek meg sem közelítették azt a sikert, amelyet most a »Halálos tavasz« ért el. Szegeden az elmúlt héten vagy harmincezren látták Zilahy Lajos filmjét... dr. Sándor István, a tanárképző főiskola tanára »Halálos művészet« címen cikket írt, és megtámadta a Zilahy-filmet. A cikk súlyosan kifogásolta a film egyes jeleneteit és erkölcsi tartalmát. A tanár úr egy nyilvános gyűlésen éles szavakkal szállt szembe a film pornográf momentumaival.” Nem magányos akcióról volt természetesen szó. A már idézett Actio Catolica-kiadványból kiderül, hogy Szegeden „valósággal föllángolt a nemesebb érzésűek botránkozása s a főispán hivatalban a telefontblakozások sorozata indult el a Püspöki Iroda, a Szent Imre Kollégium, a Katolikus Tanítóképző, a Püspöki Szeminárium, a Jézustársasági Teológiai Főiskola Igazgatóságától stb.”. Valóságos hecckampány bontakozott ki, azoknak az éveknek ismert harcmodorában, amely országgyűlési interpellációval tetőződött. Ki más tiltakozhatott volna ez ügyben, mint Keck Antal nyilas képviselő, aki 1940. november 20-án a következő nyilatkozatot tette: „Van-e tudomása a m. kir. Miniszterelnök Úrnak arról, hogy az olasz és szlovák filmcenzúra éppen nemzetnevelési okokból a »Halálos tavasz« című filmet — amelynek betiltását, hangot adva a széles körben megnyilvánult egészséges magyar közfelfogásnak, 1940. március 6-án követeltem, hónapokkal ezután, miután ez a film lélek- és nemzetromboló hatását az egész országban« sikeresen elvégezte — Olaszországban, illetve Szlovákiában játszani nem engedte?” Tüntetően elválasztotta Zilahy, mintha megedzette volna a film fogadtatása, az ellenkezők hangos kórusát is ideszámítva, nem adta fel a harcot. További öt filmet készített még, közülük három sajátregényének, illetve színművének filmváltozata volt („Hazajáró lélek”, „A szűz és a gödölye”, „Valamit visz a víz”), egy Móricz Zsigmond regénye alapján, Jankovich Ferenc forgatókönyvéből készült film, további egy pedig két kiváló kortárs író, NagyLajos és Tersánszky J. Jenő forgatókönyvéből készült. Az is igényességét jelezte, hogy egyik filmjében József Attila-vers hangzott el, a „Halálos tavasz” ismert Karády-dalának pedig egy másik költő, Nadányi Zoltán a szövegírója. Zilahy a munkatársait is úgy választotta meg, hogy a kor legjobb művészeit (Bajor Gizi, Csortos Gyula, Oláh Gusztáv stb.) gyűjtötte maga köré. Ezzel is tüntetően elválasztotta saját alkotásait a korszak alacsony színvonalú filmtermésétől. Ennek az egészséges, ha olykor kissé bátortalan folyamatnak 1944. március 19-én Magyarország német megszállása vetett véget. BÁNOS TIBOR KARÁDY KATALIN ÉS JÁVOR PÁL A „HALÁLOS TAVASZ” CÍMŰ FILMBEN „Miután ez a film lélek- és nemzetromboló hatását sikeresen elvégezte" MAGYARORSZÁG 1980/8