Magyarország, 1985. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1985-01-06 / 1. szám
Franciaország A szigor alagútja Borús esztendőváltás Gazdaság, felszín és valóság Borús hangulatban ért véget az óév Franciaországban és a gazdasági előrejelzések az új esztendőre sem sok jót jósolnak. A különböző gazdasági kutatóintézetek most közölték 1985-re szóló prognózisaikat és egyetértenek az alapvető tendenciák felmérésében: a gazdasági növekedés Franciaországban várhatóan lassúbb lesz, mint legfontosabb partnereinél, s a munkanélküliség tovább fog növekedni (1984-ben több mint 300 OOD-el nőtt a munkanélküliek száma). A külkereskedelmi deficit apadt ugyan a fogyasztás és a behozatal csökkenése következtében, de még 1985 végére sem éri el — mint ahogy tervezték — az egyensúlyi helyzetet. Az előrejelzések egyetlen biztató pontja az infláció csökkenése, azáremelkedést a jövő év végéig várhatóan sikerül majd 5-6 százalékra viszszaszorítani. A Le Figaro közvélemény-kutatása szerint a vállalatok vezetőinek 91 százaléka peszszimistán ítéli meg a gazdasági helyzet várható alakulását, csak 15 százaléka tervezi a beruházásra fordított összegek növelését és csupán 5 százaléka készül új munkaerők felvételére. „Zárójel” helyett Amikor a kormány 1982 nyarán bevezette a szigorú politikáját, Mauroy akkori miniszterelnök még azt mondotta, hogy az csak „zárójel” lesz; egy olyan átmeneti időszak, amelyet hamarosan a gazdasági növekedés újabb korszaka követ. Akkoriban a kormány még arra számított, hogy hamarosan sikerül helyreállítani a gazdasági egyensúlyt, és 1985-ben már megindulhat az a fellendülés, amely kedvezően fogja éreztetni hatását az 1986-os nemzetgyűlési választásokon. Azóta azonban ezek a remények lelohadtak, 1984 végén még mindig nem lehet látni a szigor alagútjának a végét. Világosan megmutatkozott ez a szocialista párt december közepén tartott kétnapos országos tanácskozásán is, melyet a szocialista vezetők azért hívtak össze, hogy lelket öntsenek egyre inkább csüggedő seregükbe. Az utóbbi hónapok közvélemény-kutatásai Mitterrand elnök és a kormány népszerűségének állandó csökkenését mutatták. Az egyik legutóbbi közvélemény-kutatás szerint a franciáknak már csak 26 százaléka bízik az elnök politikájának sikerében. Több közvélemény-kutatást rendeztek arról is, hogyan szavaznának a franciák, ha most tartanának nemzetgyűlési választásokat, s az eredmények azt mutatták, hogy ma 52—59 százalék a jobboldali ellenzék pártjaira szavazna. Épp ezért a szocialista honatyák körében is nő a nyugtalanság. Az elmúlt hetekben többen sürgették, hogy a kormány 1985- ben — legalábbis átmenetileg — függessze fel a szigor politikáját, s ne az infláció csökkentésére helyezze a fő súlyt, hanem az államosított szektor felhasználásával a termelés növelésére és új munkaalkalmak teremtésére törekedjék, amivel megjavíthatná az 1986-os választási kilátásokat. Ezt sürgette például Andre Laignel szocialista képviselő is, a párt titkárságának tagja. Laignel a közelmúltban 115 szocialista képviselővel együtt „szocialista megújhodás” névvel olyan csoportot alakított, amely azt tűzte ki feladatául, hogy ösztönző erőként hasson a szocialista párton belül annak érdekében, hogy a párt ismét hangsúlyozza „baloldali identitását”, bátran szálljon síkra a jobboldallal szemben a baloldali eszmék védelmében, a gazdaságpolitikában pedig jobban használja ki az államosítások nyújtotta lehetőségeket, hogy legalább „szelektív módon” egyes szektorokban ismét meginduljon a fellendülés. A szocialista párt országos tanácskozásán Lionel Jospin első titkár maga is elismerte: „a foglalkoztatottság és a vásárlóerő alakulásától függ majd, vajon megnyerjük-e, vagy elveszítjük a választásokat”. Fabius miniszterelnök azonban határozottan leszögezte: nem tehet olyan ígéretet, hogy rövidesen véget vethetnek a szigor politikájának. A miniszterelnök szerint az ipar korszerűsítése, amely sok esetben munkahelyek megszüntetésével jár, nem alternatívák kérdése, hanem olyan szükségszerűség, amelyet a jövő érdekében vállalnia kell a kormánynak. Fabius maga is elismerte, hogy a munkanélküliség növekedése „árnyékot vet a kormány eddigi, nagyrészt pozitív, mérlegére”, de csak ennél a megállapításnál maradt. Nem jelentett be konkrét intézkedéseket a munkanélküliség elleni küzdelem hatékonyabbá tételére. A kormányfő ehelyett arra szólította fel a szocialistákat : győzzék meg a közvéleményt arról, hogy a jobboldal győzelme 1986-ban súlyos gazdasági és társadalmi megrázkódtatásokat okozna, mert a jobboldali vezetők meg akarják semmisíteni a kormány által hozott reformok nagy részét. Eddig nem volt tét A szocialista vezetők, úgy látszik, abból az elemzésből indulnak ki, hogy a jobboldal nem azért arathatott sikereket az elmúlt években tartott választásokon (így a községi járási vagy a közös piaci parlamenti választásokon), mert a baloldali szavazók elpártoltak és a jobboldalra szavaztak, hanem azért, mert a baloldali választók elég tekintélyes része tartózkodott a szavazástól. Az eddigi választásoknak nem volt országos politikai tétje, hiszen csak a helyi tanácsok vagy a közös piaci parlament megválasztásáról volt szó. 1986-ban azonban a nemzetgyűlést választják újjá, s akkor talán sikerülni fog felrázni apátiájukból a szocialista szavazókat, ha meggyőzik őket arról, hogy a jobboldalnak a hatalomba való visszatérése milyen következményekkel járna. Fejszével vagy anélkül A miniszterelnök ezért hangsúlyozta, hogy a szocialisták „nem fejszével” akarják végrehajtani a korszerűsítést, mint azt a jobboldal tenné, hanem párosítani akarják azt a társadalmi haladással. A miniszterelnök szerint a jelenlegi gazdaságpolitikának a mai körülmények között nincsen alternatívája, s a követelések teljesítése — bár választástaktikai szempontból kifizetődő lenne — „gazdasági összeomlással” járna. A tanácskozáson ugyan hallatszottak kritikaiangok is, s több felszólaló sürgette, hogy a kormány „lazítsa” szigorú politikáját, de végeredményben olyan határozatot fogadtak el, amely a párt támogatásáról biztosítja a kormányt s hangsúlyozza, hogy a francia szocialisták másként folytatják a korszerűsítést, mint az Angliában vagy az Egyesült Államokban történik; szociális kísérő intézkedésekkel ellensúlyozzák a korszerűsítés negatív hatásait és nem mondanak le a társadalmi haladás terén kitűzött céljaikról. Akarácsony előtti héten ért véget a parlamentben az 1985-ös költségvetés vitája, s 1981 óta először történt meg, hogy a kommunista képviselők a költségvetés ellen szavaztak. Csak a szocialista képviselők szavaztak a költségvetés mellett, s ez elég is volt annak elfogadásához, hiszen a szocialisták egymagukban is többséggel rendelkeznek a nemzetgyűlésben. Több francia lap azonban hangsúlyozta: az idei költségvetési vitának szimbolikus jelentősége volt, mert a baloldal két nagy pártja között „a szakításteljessé vált”, a szocialisták most már magukra maradtak. (A kommunista képviselők a vita során számos módosító javaslatot terjesztettek elő, de azokat a kormány elutasította, így a kommunista képviselők nem fogadhatták el a költségvetést.) Az FKP február elején tartja 25. kongresszusát, s a pártszervezetekben most folyik a vita a központi bizottság által kidolgozott kongresszusi határozattervezet felett. A határozattervezet azt javasolja, hogy akongresszus erősítse meg a legutóbbi kongresszusokon kidolgozott stratégiai irányvonalat, azt, hogy demokratikus útonkell előrehaladni a szocializmus felé, de a múlthoz képest tartalmaz egy lényeges újítást. Tömörülés terve A határozattervezet ugyanis az elmúlt évek tapasztalataira hivatkozva hangsúlyozza, hogy a pártok vezérkarai által kötött szerződések (így a szocialista párttal 1972-ben kötött közös program) nem bizonyultak hatékonyaknak. A határozattervezet éppen ezért azt tűzi ki a kommunisták fő feladatául, hogy széles körű népi tömörülést hozzanak létre, s a válság által sújtott széles rétegek mozgósításával nagy erejű tömegmozgalmat bontakoztassanak ki. Az IFKP vezetői legutóbbi nyilatkozataikban hangsúlyozták: a kommunisták a jobboldalt tekintik az ellenfélnek, sharcolnak az ellen, hogy a jobboldal ismét hatalomra kerüljön. Éppen ezért bírálják a szocialista kormány gazdaságpolitikáját, mert az objektíve a jobboldal hatalomra jutását segíti elő, hiszen fokozza a munkanélküliséget, csökkenti a vásárlóerőt, s így egyre nagyobb elégedetlenséget kelt a dolgozók körében. A kommunisták továbbra sem zárják ki annak lehetőségét, hogy megállapodásokatkössenek a szocialista párttal, de a hangsúlyt nem erre, hanem a népi erők mozgósítására helyezik, arra, hogy a válság által sújtott dolgozók tudatosan fellépjenek érdekeik védelmében, s az eddigi politika megváltoztatását követeljék. A kongresszusi határozattervezet vitájával kapcsolatban a L’Humanité külön tribünt nyitott hasábjain, s naponta közli a párttagok hozzászólásait. E levelek túlnyomó többsége helyesli, hogy az FHP kilépett a kormányból, s nem vállaljatovább a felelősséget a jelenlegi gazdaságpolitikáért. Akad azonban olyan hozzászóló is — eddig három ilyen levelet közöltek — aki kifogásolta a határozattervezetet. Szerintük az nem mutat rá elég önkritikusan a múltban elkövetett hibákra, s nem hangsúlyozza a párt „belső megújhodásának”, eddigi működési rendszere megváltoztatásának szükségességét. E kritikai hozzászólásokat olyan újabb állásfoglalások követték, amelyek vitába szálltak a határozattervezet bírálóival, elutasítva minden olyan törekvést, amely arra irányul, hogy a párttagságot szembefordítsa a pártvezetéssel. Az egyik ilyen levélíró szerint nagy hiba lenne, ha a francia kommunisták most valamiféle önmarcangolásbakezdenének, ahelyett, hogy minden energiájukat a rájuk váró nagy feladatok szolgálatába állítanák. Georges Marphais, az FKP főtitkára legutóbb kijelentette, hogy a pártonbelül élénk, demokratikus viita folyik, de bizonyos külső erők igyekeznek befolyást gyakorolni erre a vitára, hogy eltérítsék a kommunistákat a lényeges kérdésektől. DOBSA JÁNOS LIONEL JOSPIN „A foglalkoztatottságtól függ" MAGYARORSZÁG 1985/1