Magyarország, 1985. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1985-07-07 / 27. szám
uszügy-dosszié Hét nap Azelsodort Bush-körút Amikor a washingtoni Fehér Házban megtervezték Bush amerikai alelnök körútját Nyugat- Európába, még nem sejtették, hogy a körút eredeti politikai célkitűzéseit maga alá temeti az eltérített amerikai repülőgép ügye és a túszul ejtett amerikaiak kálváriája. Az eredeti elképzelés szerint Bush alelnöknek az lett volna a feladata, hogy az amerikai „űrháborús” kezdeményezést állítsa tárgyalásainak középpontjába. Meggyőzze a különböző fenntartásokat és aggályokat hangoztató nyugat-európai szövetségeseket a Washington által hivatalosan stratégiai védelmi kezdeményezésnek (SDI) nevezett terv előnyeiről és rábírja őket annak feltétlen támogatására. Napirend változás Mire azonban az alelnök útra kelt volna Nyugat-Európa felé, már kirobbant a túszügy. Így Bush hivatalos missziója más jelleget is kapott: a valóban világstratégiai fontosságú SIDI-ügy mellett a nagyon nehezen kodifikálható „terrorizmus elleni harc” is a napirend része lett. Az alelnök ebben az ügyben Reagan személyes levelét is magával vitte. További, immár pozitív jellegű összefonódást jelentett az, hogy a június 14-én végrehajtott géprablás, az amerikai TWA társaság gépének eltérítése és utasainak túszul ejtése drámai epizódok, zsarolások és fenyegetések után még az alelnöki körút ideje alatt eredményesen megoldódott, így Bush megváltoztatta eredeti menetrendjét és Párizsból visszatért Frankfurtba, hogy a repülőtéren üdvözölhesse a kiszabadított túszokat. Az események filmje a feszültség „felmenő ága” — június 19— 25. — után (Bombák dossziéja, Magyarország 1985/26.) a következőképpen alakult: Június 25. Bush megérkezik nyugat-európai körútjának kulcsfontosságú állomására, az NSZK fővárosába. (S Bonn ekkor már végrehajtotta fordulatát, és közeledett a franciák által meghirdetett Euréka-terv elfogadása felé, amelyet megelőzően, a bonni csúcsértekezleten még elutasított.) Bush annyiban megkönnyíti az NSZK számára ezt az állásfoglalást, hogy Washington új vonalához alkalmazkodva hangsúlyozza : az SDI és az Euréka nem egymást kizáró koncepciók. A nyugat-európai NATO-tagállamok számára lehetőség nyílik arra, hogy párhuzamosan is együttműködjenek. Minden információ szerint azonban az alelnök tárgyalásainak központi témája a nemzetközi terrorizmus megfékezését célzó közös intézkedések megtárgyalása volt. Erről azonban minden részletes felvilágosítást megtagadnak a tárgyalófelek. Június 26. Alibanoni síita Ámnál mozgalom vezetője, a meglehetősen sajátságos szerepet játszó Nabih Berri ügyvéd, aki egyben az alig létező libanoni kormány igazságügy-minisztere is, a túszügy megoldását célzó javaslatot tesz az Egyesült Államoknak. A javaslat: az amerikai kormány járuljon hozzá ahhoz, hogy a még őrizetben levő 36 utas és a háromfőnyi személyzet egy nyugateurópai állam bejrúti nagykövetségére távozhasson. Ám csak akkor hagyhatják el a libanoni fővárost, ha már az országba érkezett az izraeli börtönben őrzött 735 — nagy többségében síita — libanoni fogoly.Ezeket az izraeliek aDél-Libanonból történő fokozatos visszahúzódásuk során ejtették foglyul, arra hivatkozva, hogy fegyveres csoportok tagjai voltak, akik megtámadták az izraeli erőket. A nemzetközi jog értelmében azonban megengedhetetlen volt átszállításuk izraeli területre. Ezt az ENSZ és az Egyesült Államok is elismerte, és már a túszügy előtt szóba került e síita foglyok szakaszos szabadon engedésének lehetősége.) Berri új ajánlata Alternatívaképpen Nabih Berri felveti, hogy a túszok esetleg Szíriába is távozhatnak, ha ezt Aszszad elnök elfogadja. De —mondja Berri — a síita foglyok szabadon engedésének ebben az esetben is meg kell előznie a túszok szabadon bocsátását. Ugyanezen a napon Bush meglehetősen „színtelen” tárgyalásokat folytat Belgiumban ésHollandiában. A belgákkal jószerint nincs miről tárgyalni, hiszen Brüsszel beleegyezett az amerikai manőverező robotrepülőgépek belgiumi telepítésébe, azzal a homályos fenntartással, hogy „tárgyalásos megoldást kíván a fegyveres erők ügyében”. Így Bush tartózkodásának egyetlen érdemi epizódja az volt, hogy megbeszélést folytatott a NATO-tagállamok brüsszeli nagyköveteivel.Hollandiában az alelnök eredménytelenül próbálta meggyorsítani a függőben levő holland döntést a manőverező robotrepülőgépek telepítése ügyében. A holland kormány továbbra is azon az állásponton van, hogy november 1-ig dönt az ügyben, különös tekintettel a közvélemény heves ellenállására. Június 27. Lomejko, a szovjet külügyminisztérium sajtóosztályának vezetője kifejti: a Szovjetunió elvi álláspontja a terrorcselekedetekkel és a túszszedéssel kapcsolatban változatlanul az, hogy határozottan ellenzi ezeket a módszereket, és ahol lehetséges, mindig kész latba vetnibefolyását e problémák megoldására. (Gemajel libanoni államfő különkülön fogadjaBartholomew amerikai, majd Szoldatov szovjet nagykövetet.) A Fehér Ház teljes hírzárlatot rendel el a túszok ügyében. Sem az elnök, sem a külügyminisztérium szóvivője nem hajlandó nyilatkozni arról, hogy folynak-e tárgyalások a siita Amal szervezettel, illetve más államokkal. Asszad és a fordulat Június 28. Bush amerikai alelnökBelgiumból Genfbe érkezik, ésbejelenti, hogy találkozni fog a szovjet—amerikai tárgyalásokon részt vevő két küldöttség vezetőjével. Közben a túszügyben Washingtonban tovább tart a hírzárlat, de azt kiszivárogtatják: a Fehér T.Ház nem hajlandó garanciát adni arra, hogy Izrael a túszok szabadon bocsátása előtt vagy azzal párhuzamosan szabadon bocsátaná a síita foglyokat. Néhány órával később az izraeli televízió bejelenti: Izrael mindaddig nem engedi el e foglyokat, amíg a Bejrútban őrzött amerikai túszok vissza nem nyerik szabadságukat. Nabih Berri továbbra is fordítva értelmezi az időtényezőt: csak az Izraelben őrzött foglyok szabadon bocsátása után tehet szó a valamelybejrúti nagykövetségre vagy Damaszkuszba szállítandó túszok szabadon engedéséről. A washingtoni álláspont merevedését jelzi, hogy ugyanezen a napon Reagan igen kemény hangú beszédet tart, megtorlást és a gépeltérítők „felelősségre vonását” emlegeti. Június 29. Minden jel szerint ezen a napon következik be a fordulat, mégpedig nyilvánvalóan Szíria és személyesen Asszad elnök közbelépése alapján. A fordulatnak csak egyik eleme az, hogy a szíriai elnöki hivatal közleményben bejelenti: a túszul ejtett amerikai állampolgárok Damaszkusz érintésével térnek haza, és ezt a megoldást Asszad szíriai államfő közbenjárása tette lehetővé. A másik, ki nem mondott eleme a fordulatnak az, hogy egyelőre fel nem deríthető, de nyilván sokoldalú befolyásolás hatása alatt Nabih Berri és az Amal különböző frakciói lemondanak az „időtényező” eredeti értékeléséről, és látnivalóin beleegyeznek abba, hogy előbb a túszokat bocsássák szabadon, ami az amerikai— izraeli megállapodás hallgatólagos tudomásulvételét jelenti. Mindamellett Reagan szombati rádióbeszédében továbbra is igen kemény hangot használ. Azt mondja, hogy „ez a terrorizmus emlékeztet bennünket arra a fenyegetésre, amely a nyitott társadalmakra nehezedik”. Reagan még általánosságban sem említi, hogy Washington szavatosságot vállalt volna a túszügy lezárása utáni „megtorlásról” való lemondásra, vagy akárcsak arra, hogy eltávolítsa a libanoni partok közvetlen közeléből az amerikai flottaegységeket. Június 30. Útnak indítják a 39 amerikai túszt Bejrútból Damaszkusz felé. Az autóbuszkonvojt a Vöröskereszt megbízottai mellett az egymással részben szövetséges, részben versengő drúz milícisták és a síita Amal emberei is kísérik. Ott vannak azonban a szíriai katonai hírszerzés tisztjei is. Damaszkusz repülőterén egy amerikai katonai különrepülőgép várakozik, hogy Frankfurtba szállítsa a túszokat. Előzőleg a géprablók szóvivői úgy nyilatkoztak: személyes garanciákat kaptak Asszad szíriai elnöktől azt követően,hogy Reagan megtette két fenyegető nyilatkozatát. Közük, hogy — az egyébként közelebbről nem részletezett — Asszad-garanciák után döntöttek a szabadon bocsátás mellett. Bush Párizsban (Frankfurtba utazása előtt) nyilatkozik a CBS televíziónak. Kategorikusan tagadja, hogy az Egyesült Államok engedményeket tett, vagy megállapodott volna akár Berrivel, akár Asszad szíriai elnökkel. Nem volt hajlandó nyilatkozni a „megtorlás” kérdéséről sem. Azt mondotta : Asszad szíriai elnök „segítőkész volt” a túszügy megoldásában, de — úgymond — szerepéről csak később tehet nyilatkozni. Rabin izraeli hadügyminiszter nyilatkozik az ABC amerikai tévétársaságnak. Kijelenti, hogy Izrael szakaszosan és a libanoni helyzettől függően szabadon bocsátja a síita foglyokat, de tagadja, hogy a túszügy és az izraeli döntés között bármiféle öszszefüggés állna fenn. Július 1. Frankfurtba érkeznek az amerikai túszok. Bush amerikai alelnök üdvözli őket a repülőtéren. Reagan televíziós beszédet mond. Újból arról beszél, hogy az Egyesült Államok „viszsza fog vágni a terroristáknak Libanonban és bárhol másutt”. Bush Frankfurtból nyomban viszszatér Párizsba, ahol megbeszéléseinek középpontjában a terrorizmus elleni harc ügye áll. Közben Washingtonban Schultz külügyiminiszter „bizonyos országokat” a terrorizmus támogatásával vádol és arrólbeszél, hogy Iránnak kapcsolatai vannak a Libanonban tevékenykedő szélsőséges síita csoportokkal. Hozzáfűzi: az Egyesült Államok ismeri a TWA gépet elrabló két terrorista személyazonosságát. Arra készül, hogy jogi úton szerezzen magának elégtételt, de ha ez nem megy, „akkor más eszközöket vesznek igénybe”. McFarlane nemzetbiztonsági főtanácsadó is nyilatkozik. ,,Erélyes lépéseket” helyez kilátásba és arra céloz, hogy esetleg „a terrorista kiképzőközpontok ellen” katonai rajtaütésekre is sor kerülhet. AZ ALELNÖK FRANKFURTBAN A TÚSZOK EGY CSOPORTJÁVAL A megoldást Asszad szíriai államfő közbenjárása tette lehetővé