Magyarország, 1989. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)
1989-11-24 / 47. szám
Tehetséggondozás akar zsenit szülni? Programozott csecsemők Szuperbébifarmok ! „Minden újszülött egy különlegesen finom és nagy teljesítményű komputer. Hogy felnőttként mennyire válik hasznára a társadalomnak, az teljes mértékben attól függ, milyen programokat táplálunk bele. Ha ma sikeres a bébiszoftver, holnapra több tudós, feltaláló és művész könnyíti meg a társadalom életét.” Így véli a Harvard Egyetem orvostudományi karának professzora, Thomas Berry Brazelton és kiegészítésként kifejti azt is, hogy születéskor minden ember csupán „félkész termék”! A szülőktől örökölt tulajdonságok és képességek kusza halmaza. A gyermekkel foglalkozó felnőtteken múlik, a született tehetségcsíra elsikkad-e vagy kibontakozik. Ma, amikor a számítógépek mindenhatóságának korát éljük, a tudások előtt egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a versenyképesség megőrzésének egyetlen záloga a túlszárnyalhatatlan, az ötletteremtő és a problémamegoldó képességű emberi agy! Másképpen fogalmazva: az emberi boldoguláshoz nem elég okos gép, elsősorban okos emberek kellenek ! Tudálékos magzatok Kérdés, vajon mitől lesz okos például egy gyermek? Abban a kutatók egyetértenek, hogy az értelmi képességeket egyrészt örökletes tényezők, másrészt azok a környezeti hatások befolyásolják, amelyek a bébit élete legfogékonyabb időszakában, vagyis az első öt esztendő alatt érik. A zseniális géneket lettek volna hivatva szavatolni a hetvenes évek végén létrehozott Nobel-díjas génbankok, ahol az elszánt anyajelöltek — tetemes összeg ellenében — neves tudósok spermája segítségével fogadhattak gyermeket. A szuperbébigyártás e módja azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ugyanis — mint kiderült — aNobelbabák nemigen bizonyultak értelmesebbnek hagyományos módon létesjött társaiknál. A kudarc okát e szakemberek egyrészt abban látták, hogy a Nobel-díjasok általában idős emberek, és a koros férfiak ondósejtjei a tapasztalat szerint gyakran hordoznak hibás géneket. Emellett az öröklés kétesélyes dolog: meglehet, hogy egy bébi nem a zseniális apa, hanem éppen a mama eszét örökli! Ezért hamarosan új láz született az Amerikai Egyesült Államokban! Arra a kérdésre: „Akar ön egy zseni anyja lenni?” — megszállott nők tízezrei válaszoltak igennel, így aztán — éppen tíz éve — megalakult Kaliforniában az első , szuperbébiképző farm”. A nagy érdeklődésre való tekintettel — csak az Egyesült Államokban ma már közel száz ilyen intézmény működik, ahol az elszánt anyák már öt-hat hónapos magzatjukat „oktatni” próbálják. E módszert nevezik „hothousing” tréningnek, amely körülbelül annyit jelent, hogy a szülők gyermekük fejlődését melegházi körülmények közt gyorsítják. A modern technika segítségével az emberi test belseje képernyőre vetíthető, így nyomon követhetőek a — félidősnél korosabb — magzatok különféle reagálásai fény-, hangingerekre, zenére. E kísérletben részt vevő nők egy, a hasfalukra irányított tölcséren keresztül naponta beszélnek magzatukhoz. Képtelenségnek tűnne a még meg sem született gyermek értelmének ösztönzése, ha nem volnának valóságos eredmények. A bébitanításnak persze ez csak az első lépcsőfoka. A munka sűrűje ezután kezdődik. A Hogyan tanítsuk a csecsemőt olvasni? című könyv például módszertani segítséget nyújt a szülőnek az úgynevezett Mozart-programhoz. Ez azon a gondolatmeneten alapul, hogy Mozart se lett volna csodagyerek — aki már két és fél évesen elbűvölően hárfázott —, ha a kitartó szülői buzgalom nem ösztönzi erre. A szuperbébifarmokon meglepő látvány fogadja a látogatót. A főépületet körülvevő, gyepes térségen a lelkes szülők napi másfél kilométert másznak négykézláb nyolc—tíz hónapos csemetéjükkel! Mindezt abban a reményben teszik, hogy a maratoni mászás közben javul a gyermek agyának vérellátása. Így próbálják a kicsi öszszehasonlító gondolkodását serkenteni. Agytorna a bölcsődében Az IQ (Intelligence Quotient)szakértők szerint egy átlagember élete során agya teljesítőképességének csupán 20-1-25 százalékát hasznosítja. Ahhoz, hogy a körülbelül 1300 grammos agyból valaki ennél lényegesen többet tudjon „kihozni”, úgyszólván nem lehet elég korán elkezdeni a tréningezést. A melegházmódszer hívei szerint a harmadik életév az a legkésőbbi időpont, amíg egy gyermek szellemi és kreatív fejlődésébe oly hatékonyan be lehet avatkozni, hogy később akár zsenivé is fejlődhessék. Hiszen az átlaggyermek is hároméves korára — minden erőfeszítés nélkül — elsajátítja anyanyelvét! Elképesztő dolog, mert később az ember már soha semmit nem képes fáradság nélkül megtanulni! Ezért — állítják a szuperbébiképzők —, ha az anya közvetlen szülés után naponta — megadott tanterv szerint — képezi csecsemőjét testileg és szellemileg, olyan eredményre juthat, hogy babája kétévesen olvas, háromévesen hangszeren játszik, tízévesen regényt ír, szonátát komponál és bonyolult komputerrendszereket épít, vagy éppen egyéni szoftvereket dolgoz ki. Glenn Doman, a világ legtöbbet támadott, de egyszersmind legtöbbet utánzott zseni-szakértője első, etárgyú tapasztalatait jó 30 éve és tulajdonképpen egészen más vonatkozásban szerezte. Akkoriban sérült agyú gyermekeket kezelt és közben figyelt föl arra, hogy milyen hihetetlen módon képes regenerálódni a gyermeki agy, hogy a személyre szóló, meghatározott foglalkozás eredményeképpen milyen megdöbbentő gyorsasággal veszik át az egészséges agyrészek a sérült területek feladatait is. Doman ebből azt a következtetést vonta le, hogy ha a teljesen egészséges gyermekágyakat hasonló módon ösztönöznék, akkor valószínűleg az átlagot messze meghaladó képességeket lehetne kifejleszteni. Elgondolásait tett követte, és világszenzációt váltott ki, hogy szuperbébifarmján a hároméves gyerekek kétjegyű számokkal végeznek műveleteket, anyanyelvükön kívül még egy nyelvet beszélnek (általában japánt), meglepő sportteljesítményre képesek. Sok pedagógus vallja, hogy a tények, adatok bemagolása gátolja a gyermek intelligenciájának és kreativitásának kifejlődését. Doman ezzel szemben éppen azt állítja, hogy az első évek intelligenciája nem más, mint információtárolás. És mert ez alaposan igénybe veszi a kis szürkeállományt, ezért kell ösztönzéssel fejleszteni a gyermeki agyat. A korai információhalom a későbbiekben úgyszólván magától alakul át eredeti és teremtő gondolkodásmóddá. Tanterv az újszülöttnek Nem csupán az amerikaiak tudják, hogy mesterségesen „tenyésztett”, vagy mondjuk így: létrehozott fizikai és szellemi elit nélkül egy társadalom nagyon elmaradhat a nemzetközi fejlődéstől. A ma még szocialista államok közül az NDK például kormányszinten nagy erőkkel támogatja az elitképzést. Az élsport terén ismeretesek bámulatra méltó eredményeik. (Bár ezek értékéből jócskán levon, hogy az utóbbi napokban az NDK-ban is fény derült egy doppingbotrányra.) A Szovjetunió és Japán is hatalmas összegeket fordít a kevés létszámú elitet nevelő intézmények fenntartására, ám ezek a műhelyek iskolás gyermekekkel foglalkoznak és módszerük is elég egyszerű: a könyörtelen versenyeztetés. Ami a magyar újszülötteket illeti, szuperbébiképzésről egyelőre nincs szó. Pár éve mégis bestsellernek számított a magyar könyvpiacon Genevieve Painter doktornő okos könyve, a Teach your Baby!, azaz Tanítsd a babádat! Ez a praktikus, a gyermekével több időt töltő — nálunk —gyesen levő kismamákhoz szól. Igaz, nem szupercsecsemőképző tanterv, mindössze ahhoz ad életkoronként hasznos tanácsokat, hogy az anya — babájával játszadozva — hogyan fejleszsze szellemi aktivitását, mozgásképességét, hogyan segítse differenciálttá válni látását, hallását, tapintását. Painter doktornőt elsősorban az késztette könyve megírására, hogy már a hatvanas években feltűnt nyugati pedagógusoknak, hogy egyre több olyan kisiskolás gyermek van, aki képtelen teljesíteni az iskolai feladatokat. Az e tárgyú vizsgálódások pedig azt mutatták, hogy a gyengén teljesítő gyermekek mind olyan családból származtak, amelyben — ilyen vagy olyan ok miatt — nem volt „divat” foglalkozni a csecsemővel. Való igaz, hogy kétéves korukig az anyák nagyjából azonos szinten látják el a babát: etetik, tisztába teszik, fürösztik őket, közben egy kicsit gügyögnek hozzájuk. A vízválasztó a kétéves kor. A totyogó gyermek elemi kíváncsisága, szenvedélyes tudásvágya, hogy mindent leszed, megkóstol, később pedig kérdésözönnel áraszt el, a legtöbb szülőt kétségbeejti és olyannyira kifárasztja, hogy eljut odáig, már csak arra összpontosít, hogy a gyermek ne tegyen kárt önmagában és lehetőleg ne legyen útban. A kérdésözönt pedig ingerülten leinti: nem tudom, hagyj békén, szállj le rólam, ne nyúzz örökké. Tíz magyar gyerekből átlag kilenc úgy nő föl, hogy csacskának tűnő , de saját értelmi fejlődése szempontjából igen fontos kérdéseire érdemleges válasz helyett, a fentebb idézetteket hallja. Csoda, ha nem lesz belőle se szuper gyerek, se szuper felnőtt? BEBECS ÉVA Fotó: Archív A KÉTÉVES JUSZTIN OLVAS ■Fejlődését melegházi körülmények közt gyorsítják