Magyarország, 1989. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)

1989-11-24 / 47. szám

Tehetséggondozás akar zsenit szülni? Programozott csecsemők Szuperbé­bifarmok ! „Minden újszülött egy különle­gesen finom és nagy teljesítményű komputer. Hogy felnőttként mennyire válik hasznára a társa­dalomnak, az teljes mértékben at­tól függ, milyen programokat táp­lálunk bele. Ha ma sikeres a bé­biszoftver, holnapra több tudós, feltaláló és művész könnyíti meg a társadalom életét.” Így véli a Harvard Egyetem orvostudományi karának professzora, Thomas Berry Brazelton és kiegészítés­ként kifejti azt is, hogy születés­kor minden ember csupán „fél­kész termék”! A szülőktől örökölt tulajdonságok és képességek ku­sza halmaza. A gyermekkel fog­lalkozó felnőtteken múlik, a szü­letett tehetségcsíra elsikkad-e vagy kibontakozik. Ma, amikor a számítógépek mindenhatóságának korát éljük, a tudások előtt egyre nyilvánvalób­bá válik, hogy a versenyképesség megőrzésének egyetlen záloga a túlszárnyalhatatlan, az ötletterem­tő és a problémamegoldó képessé­gű emberi agy! Másképpen fogalmazva: az em­beri boldoguláshoz nem elég okos gép, elsősorban okos emberek kel­lenek ! Tudálékos magzatok Kérdés, vajon mitől lesz okos például egy gyermek? Abban a kutatók egyetértenek, hogy az ér­telmi képességeket egyrészt örökletes tényezők, másrészt azok a környezeti hatások befolyásol­ják, amelyek a bébit élete legfo­gékonyabb időszakában, vagyis az első öt esztendő alatt érik. A zseniális géneket lettek vol­na hivatva szavatolni a hetvenes évek végén létrehozott Nobel-dí­­jas génbankok, ahol az elszánt anyajelöltek — tetemes összeg el­lenében — neves tudósok spermá­ja segítségével fogadhattak gyer­meket. A szuperbébigyártás e módja azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ugyan­is — mint kiderült — a­­Nobel­­babák nemigen bizonyultak értel­mesebbnek hagyományos módon létesjött társaiknál. A kudarc okát e sz­akemberek egyrészt abban lát­ták, hogy a Nobel-díjasok általá­ban idős emberek, és a koros fér­fiak ondósejtjei a tapasztalat sze­rint gyakran hordoznak hibás gé­neket. Emellett az öröklés kétesé­lyes dolog: meglehet, hogy egy bébi nem a zseniális apa, hanem éppen a mama eszét örökli! Ezért hamarosan új láz szüle­tett az Amerikai Egyesült Álla­mokban! Arra a kérdésre: „Akar ön egy­ zseni anyja lenni?” — megszállott nők tízezrei válaszol­tak igennel, így aztán — éppen tíz éve — megalakult Kaliforniá­ban az első , szuper­bébiképző farm”. A nagy érdeklődésre való tekintettel — csak az Egyesült Ál­lamokban ma már közel száz ilyen intézmény működik, ahol az elszánt anyák már öt-hat hónapos magzatjukat „oktatni” próbálják. E módszert nevezik „hot­­housing” tréningnek, amely kö­rülbelül annyit jelent, hogy a szü­lők gyermekük fejlődését meleg­házi körülmények közt gyorsítják. A modern technika segítségével az emberi test belseje képernyőre vetíthető, így nyomon követhe­tőek a — félidősnél korosabb — magzatok különféle reagálásai fény-, hangingerekre, zenére. E kísérletben részt vevő nők egy, a hasfalukra irányított tölcséren keresztül naponta beszélnek mag­zatukhoz. Képtelenségnek tűnne a még meg sem született gyermek ér­telmének ösztönzése, ha nem vol­nának valóságos eredmények. A bébitanításnak persze ez csak az első lépcsőfoka. A mun­ka sűrűje ezután kezdődik. A Ho­gyan tanítsuk a csecsemőt olvas­ni? című könyv például módszer­tani segítséget nyújt a szülőnek az úgynevezett Mozart-programhoz. Ez azon a gondolatmeneten ala­pul, hogy Mozart se lett volna csodagyerek — aki már két és fél évesen elbűvölően hárfázott —, ha a kitartó szülői buzgalom nem ösz­tönzi erre. A szuperbébifarmokon meglepő látvány fogadja a látogatót. A fő­épületet körülvevő, gyepes térsé­gen a lelkes szülők napi másfél kilométert másznak négykézláb nyolc—tíz hónapos csemetéjükkel! Mindezt abban a reményben te­szik, hogy a maratoni mászás köz­ben javul a gyermek agyának vér­ellátása. Így próbálják a kicsi ösz­­szehasonlító gondolkodását ser­kenteni. Agytorna a bölcsődében Az IQ (Intelligence Quotient)­­szakértők szerint egy átlagember élete során agya teljesítőképessé­gének csupán 20-1-25 százalékát hasznosítja. Ahhoz, hogy a körül­belül 1300 grammos agyból valaki ennél lényegesen többet tudjon „kihozni”, úgyszólván nem lehet elég korán elkezdeni a tréninge­­zést. A melegházmódszer hívei szerint a harmadik életév az a legkésőbbi időpont, amíg egy gyermek szellemi és kreatív fej­lődésébe oly hatékonyan be lehet avatkozni, hogy később akár zse­nivé is fejlődhessék. Hiszen az átlaggyermek is há­roméves korára — minden erőfe­szítés nélkül — elsajátítja anya­nyelvét! Elképesztő dolog, mert később az ember már soha sem­mit nem képes fáradság nélkül megtanulni! Ezért — állítják a szuperbébiképzők —, ha az anya közvetlen szülés után naponta — megadott tanterv szerint — ké­pezi csecsemőjét testileg és szel­lemileg, olyan eredményre juthat, hogy babája kétévesen olvas, há­romévesen hangszeren játszik, tízévesen regényt ír, szonátát komponál és bonyolult komputer­­rendszereket épít, vagy éppen egyéni szoftvereket dolgoz ki. Glenn Doman, a világ legtöb­bet támadott, de egyszersmind legtöbbet utánzott zseni-szakértő­je első, e­­tárgyú tapasztalatait jó 30 éve és tulajdonképpen egészen más vonatkozásban szerezte. Ak­koriban sérült agyú gyermekeket kezelt és közben figyelt föl arra, hogy milyen hihetetlen módon ké­pes regenerálódni a gyermeki agy, hogy a személyre szóló, meghatá­rozott foglalkozás eredményekép­pen milyen megdöbbentő gyorsa­sággal veszik át az egészséges agyrészek a sérült területek fel­adatait is. Doman ebből azt a kö­vetkeztetést vonta le, hogy ha a teljesen egészséges gyermekágya­­kat hasonló módon ösztönöznék, akkor valószínűleg­ az átlagot messze meghaladó képességeket lehetne kifejleszteni. Elgondolásait tett követte, és vi­lágszenzációt váltott ki, hogy szu­­perbébifarmján a hároméves gye­rekek kétjegyű számokkal végez­nek műveleteket, anyanyelvükön kívül még egy nyelvet beszélnek (általában japánt), meglepő sport­teljesítményre képesek. Sok pedagógus vallja, hogy a tények, adatok bemagolása gátol­ja a gyermek intelligenciájának és kreativitásának kifejlődését. Do­man ezzel szemben éppen azt ál­lítja, hogy az első évek intelli­genciája nem más, mint informá­ciótárolás. És mert ez alaposan igénybe veszi a kis szürkeállo­mányt, ezért kell ösztönzéssel fej­leszteni a gyermeki agyat. A ko­rai információhalom a későbbiek­ben úgyszólván magától alakul át eredeti és teremtő gondolkodás­­móddá. Tanterv az újszülöttnek Nem csupán az amerikaiak tud­ják, hogy mesterségesen „tenyész­tett”, vagy mondjuk így: létreho­zott fizikai és szellemi elit nélkül egy társadalom nagyon elmarad­hat a nemzetközi fejlődéstől. A ma még szocialista államok közül az NDK például kormány­­szinten nagy erőkkel támogatja az elitképzést. Az élsport terén isme­retesek bámulatra méltó eredmé­nyeik. (Bár ezek értékéből jócs­kán levon, hogy az utóbbi napok­ban az NDK-ban is fény derült egy doppingbotrányra.) A Szovjetunió és Japán is ha­talmas összegeket fordít a kevés létszámú elitet nevelő intézmé­nyek fenntartására, ám ezek a műhelyek iskolás gyermekekkel foglalkoznak és módszerük is elég egyszerű: a könyörtelen verse­nyeztetés. Ami a magyar újszülötteket il­leti, szuperbébiképzésről egyelőre nincs szó. Pár éve mégis bestsellernek szá­mított a magyar könyvpiacon Ge­nevieve Painter doktornő okos könyve, a Teach your Baby!, azaz Tanítsd a babádat! Ez a praktikus, a gyermekével több időt töltő — nálunk —­gyesen levő kismamák­hoz szól. Igaz, nem szupercsecse­­mőképző tanterv, mindössze ah­hoz ad életkoronként hasznos ta­nácsokat, hogy az anya — babájá­val játszadozva — hogyan fejlesz­­sze szellemi aktivitását, mozgás­­képességét, hogyan segítse diffe­renciálttá válni látását, hallását, tapintását. Painter doktornőt elsősorban az késztette könyve megírására, hogy már a hatvanas években fel­tűnt nyugati pedagógusoknak, hogy egyre több olyan kisiskolás gyermek van, aki képtelen telje­síteni az iskolai feladatokat. Az e tárgyú vizsgálódások pedig azt mutatták, hogy a gyengén telje­sítő gyermekek mind olyan csa­ládból származtak, amelyben — ilyen vagy olyan ok miatt — nem volt „divat” foglalkozni a csecse­mővel. Való igaz, hogy kétéves korukig az anyák nagyjából azonos szin­ten látják el a babát: etetik, tisz­tába teszik, fürösztik őket, közben egy kicsit gügyögnek hozzájuk. A vízválasztó a kétéves kor. A totyogó gyermek elemi kíváncsisá­ga, szenvedélyes tudásvágya, hogy mindent leszed, megkóstol, később pedig kérdésözönnel áraszt el, a legtöbb szülőt kétségbeejti és oly­annyira kifárasztja, hogy eljut odáig, már csak arra összponto­sít, hogy a gyermek ne tegyen kárt önmagában és lehetőleg ne legyen útban. A kérdésözönt pedig ingerülten leinti: nem tudom, hagyj békén, szállj le rólam, ne nyúzz örökké. Tíz magyar gyerekből átlag kilenc úgy nő föl, hogy csacskának tűnő , de saját értelmi fejlődése szempontjából igen fontos kérdé­seire érdemleges válasz helyett, a fentebb idézetteket hallja. Csoda, ha nem lesz belőle se szuper gyerek, se szuper felnőtt? BEBECS ÉVA Fotó: Archív A KÉTÉVES JUSZTIN OLVAS ■Fejlődését melegházi körülmények közt gyorsítják

Next