Magyarország, 1992. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-03 / 1. szám
Nincs idő. A Történelemnek úgy látszik, nincs türelme, nincs „érkezése” arra, hogy előre szépen elgondolt kerek naptári dátumok szerint hagyja magát „megtörténni”. Sietős a dolga, hiszen a világnak ezen a boldogtalanabb féltekéjén testvérek között is legalább hét és fél évtizedes a késése, még akkor is, ha a lehető legnagyobb jóindulattal szimpla helybenjárásnak tekintjük az utóbbi háromnegyed évszázadot. Holott tudjuk jól, nem helybenjárás, hanem kemény visszafelé masírozás volt ez valamiféle ködös, embertől elrugaszkodott történelem előtti idők delejes vonzásában... Pár nappal ezelőtt még az volt az elgondolás, hogy az új év első napján ejtik meg a nagy zászlócserét a Kreml tornyán, Borisz Jelcin pedig december közepén egy nyilatkozatában a hónap utolsó napját, de legeslegkésőbb január közepét jelölte meg, a Szovjetunió első és egyben utolsó elnöke, Mihail Szergejevics Gorbacsov számára hivatali idejének végső dátumaként. Karácsony — a mi időszámításunk szerinti Karácsony — első napján aztán szépen helyet cserélt a sarló-kalapácsos zászló az orosz trikolorral, s ugyanezen estéjén megtörtént az a bizonyos „fontos bejelentés” is, ahogyan az oly ismerős pártzsargon a maga groteszkbe hajló lapos eufemizmusával —még a legutolsó pillanatokban sem tagadva meg önnönmagát — Gorbacsov búcsúját felkonferálta. Ki Ő, ki is volt Ő valójában? Lehet-e még valami eredetien szépet vagy csúnyát elmondani Róla, olyat, amit politikuszsenik és antitalentumok, rokonszenvező elemzők és szemellenzős ellenzők, továbbá azokat szemellenzősen ellenzők kommentátorok és koordinátorok, lamentálok és parlament előtt állók, kis, közepes és nagyemberek el nem mondtak róla? Aligha. A véleménykínálat példátlanul gazdag, ki-ki tetszése szerint válogathat, mi áll a szívéhez legközelebb: mondjuk Thatcher asszony szerelmi vallomásának is beillő emlékezése az első Kreml-béli találkozásra, vagy a moszkvai utcán mikrofon és kamera-végre kapott bábuska familiáris elemmel átszőtt könnyekbe fúló tömör helyzetértékelése: „mit tett velünk ez a Misa, mit tett velünk?” Netán Szolzsenyicin járna közelebb az igazághoz, aki az ősszel egy osztrák lapnak adott interjújában emberként érdektelennek, politikusként kétes figurának nevezte őt, vagy történetesen Richard Nixon volt amerikai elnök, aki a Washington Postban a nyár elején, pár nappal az orosz választások előtt megjelent cikkében három dimenzióba helyezte és a trojkához hasonlította politikai egyéniségét. Mondván: a szovjet elnök egyfelől a karrierjét elindító kommunista párti apparátus terméke, másfelől hazafias orosz nacionalista, harmadik oldalról pedig brilliáns pragmatista politikus, aki szereti a hatalmat, mi több, tudja, hogyan kell élni vele, s meg fog tenni mindent, ami a megtartásához szükséges... Magvas gondolatok ezek is, legfeljebb az igeidőket kell alig fél év elteltével most már egyszer, (A The Guardian Weekly karikatúrája) s mindenkorra befejezett múltba tenni. Azok látnának tisztán, akik a Baltikumban tett végső — szerencsére kudarcra ítélt — birodalmi próbálkozások mögött vélik fölfedezni őt, vagy akik Kelet és Közép Európa felszabadítóját ünnepük személyében. Egyvalami bizonyos: minket nem bántott, s a Kreml egykori uraként sorsdöntő pillanatokban, ennél többet nem tehetett volna értünk. Tudatos elhatározással, vagy kényszer diktálta belenyugvással, de a vértelen szabadulás esélyét adta meg számunkra, s ezen a tényen most már semmi nem változtathat. „A lemondásom ügye nem fontos, a fontos most az, mi lesz az országgal” mondta pár nappal karácsony előtt egy nemzetközi tanácskozáson, s nincs ok arra, hogy e kijelentés mögött valamiféle patetikus álszerénységet véljünk felfedezni. Az új esztendő nagy kérdése valóban ez: mi lesz a felbomlott birodalommal? Mi lesz a közel harmincezer nukleáris robbanótöltet ellenőrzésével, mennyire megnyugtató, hogy az oroszok, kiknek a keze ügyébe kerül az a bizonyos véglegesített nyomógomb, mi lesz a romokban heverő gazdasággal, a katasztrofális áruhiánnyal, az éhínséggel fenyegetett területekkel, a nekiszabadult inflációval, mi lesz az önnálósult köztársaságokban a politikai hatalommal, van-e, lesz-e olyan poltikai erő, amely képes megakadályozni a bolsevik, vagy a fasiszta hatalomátvételt, amely képes járható tereppé változtatni a lenini nemzetiségi politika térképvázlata szerint kialakított aknamezőket; s egyáltalán: mit hoz a Nagy Orosz tél az idén? És lesz-e tavasz a 280 millió ember számára azon a 22,3 millió négyzetkilométeren, amelyet 1922 augusztusa és 1991 decembere között Szovjetuniónak hívtak. ERDÉLYI ANDRÁS Télforduló ...és elmentek EGY HÉT Kis szovjet zsebnaptár — 1917: Bolsevik hatalomátvétel (októberi forradalom) — 1918: Lenin megalapítja az Oroszországi Szovjet Köztársaságot. A főváros: Moszkva. — 1921: Kronstadti matrózlázadás, 16 ezer tengerész részvételével. Az orosz kommunista párt egységpárttá alakul. — 1922: Az unió-szerződés aláírása. A Kommunista Párt főtitkárává Sztálint választják. — 1924: Lenin halála. Sztálin átveszi a hatalmat. — 1927: Trockijt kizárják a pártból, Sztálin egyeduralkodóvá válik — 1928: Az erőszakos szövetkezetesítés megkezdése — 1929: Az első ötéves terv elfogadása, a sztálini személyi kultusz kezdete — 1936: A sztálini tisztogatási hullám kezdete — 1939: Hitler—Sztálin paktum; meg nem támadási szerződés Németország és a Szovjetunió között — 1941: Német támadás a Szovjetunió ellen. — 1943: Sztálingrádi csata — 1953: Sztálin halála. Ugyanebben az évben Hruscsov a Kommunista Párt főtitkára lesz. — 1956: XX. pártkongresszus, Hruscsov titkos beszéde a Sztálin-korszak bűneiről. A magyar forradalom vérbefojtása. — 1962/63: Szakítás Kínával — 1964: Hruscsov megbuktatása, az új főtitkár Leonyid Brezsnyev — 1968: A prágai forradalom leverése. A Brezsnyevdoktrina életbe lépése. — 1974: Szolzsenyicin száműzése a Szovjetunióból — 1975: A Helsinki záróokmány aláírása — 1979: Afganisztáni bevonulás — 1982: Brezsnyev halála, az új első titkár: Jurij Andropov — 1984: Andropov halála, az utód: Konsztantyin Csernyenko — 1985: Csernyenko halála. Az új első titkár Mihail Gorbacsov — 1986: XXVI. pártkongresszus, Gorbacsov reformterve. A csernobili katasztrófa — 1988: Gorbacsov államelnök lesz. — 1989: A berlini fal lebontása — 1990: Német újraegyesítés. A többpártrendszer lehetősége a Szovjetunióban — 1991 június: Borisz Jelcint az első szabad választáson Oroszország elnökévé választják — 1991 augusztus 19—21: A puccs — 1991 augusztus 24: Gorbacsov visszatérése — 1991 szeptember 6: A Szovjetunió elismeri a Balti-államok függetlenségét — 1991 november 25: Két köztársaág elhatározza, hogy nem írja alá a Gorbacsov által előterjesztett Unio-szerződést, amely egy konföderációs rendszer kiépítését célozza — 1991 december 8: Oroszország, Ukrajna és Fehér- Oroszország elnökei dokumentumban rögzítik: a Szovjetunió nincs többé. Meglakítják a Független Államok Közösségét. — 1991 december 13: Öt közép-ázsiai köztársaság csatlakozik a Közösséghez — 1991 december 17: Gorbacsov és Jelcin megállapodása arról, hogy az év végéig a Szovjetunió megszűnik — 1991 december 25. Gorbacsov lemondása