Magyarország, 1899. július (6. évfolyam, 179-209. szám)

1899-07-05 / 183. szám

t­ hatjuk föl, hogy lesz a képviselőházban 30 nemzetiségi képviselő, feloszolva 5­6 csoportra. Hát lehet az ezeréves törté­nelmi magyar állameszmét komolyan fél­teni az ilyen csekély, zilált csoporttól ? Seihhli veszedelmet nem látunk hát abban, ha a románok megszüntetik a passzivitást és részt vesznek a mi nem­zeti, alkotmányos életünkben. Sőt ellen­kezőleg, ez ma már talán az egyedüli út, a­mely a megértéshez, a kiegyenlítéshez vezet. Ha van panaszuk, ha van sérel­mük, adják elő azt az egyedül illetékes testület, a magyar nemzet képviselete előtt. Annak bölcsesége mérlegelni fogja érveik súlyát, megvizsgálja panaszaik jo­gosságát, és megkeresi, ha szükséges, az orvoslás módját. A Bécsbe való szalad­gálás pedig szükségtelen is lesz, meg si­kertelen is. Budapest, júl. 4. A képviselőház holnap,­­ szerdán délelőtt 10 órakor ülést tart, melynek napirendje a kö­­vetkező : Harmadszori olvasása a ma elfoga­dott nyolcz bankjavaslatnak, továbbá a szesz­­kontingensről és a budapesti csendőrlaktanyá­­ról­­szóló javaslatoknak ; a horvát-magyar pénz­ügyi egyezmény megkötésére kiküldendő regni­­kuláris bizottság nyolc­ képviselőházi tagjának, a közigazgatási- és a naplóbíráló-bizottságba egy-egy tag választása. Végül a miniszterelnök úgyis mint belügyminiszter válaszol a lapunkban már jelzett interpellácziókra, továbbá Lukáts Gyula interpellácziójára két magyar polgárnak a szlatinai szolgabírói hivatal által történt le­tartóztatása tárgyában. Résére az irodalmi köröket tartja legilletéke­sebbeknek, készséggel hozzájárul ahhoz, hogy abban a kormány a képviselőház elnöksége és tagjai által részt vegyen. Az a polot, melyet Petőfi a világirodalomban elfoglal, egyike a legmagasabbaknak. Abban a harczban, melyet a kultúrnépek szellemi ereje vív egymással, az ő lángelméje biztosított nekünk előkelő helyet. Petőfi hírneve és dalainak csengése eljutott olyan népek közé is, a­hova fegyvereink győ­zelmeinek híte el nem hatolhatott. Petőfi az egész emberiségé ma már, s­ nemzete, midőn leborul az ő nagysága előtt, ön­magát emeli föl. Mentől fényesebb, vigasztalóbb lesz a Petőfi-emlékünnep, annál nagyobb di­csőség árad abból mireánk, kik ez ünnepet üljük: ha mindnyájan részt vehetnénk benne, a nemzet apraja-nagyja, a földmívesektől, mun­kásoktól kezdve a kormányig, azt mondaná e fönséges jelenségre a nagy világ: íme egy egész nemzet, mely megértette és meg tudja becsülni az ő legnagyobb költőjét. Hogy az ünnep legalább jelképileg ilyen legyen, arra nézve, tett ma ígéretet Wlassics és így ismét szerzett egy olyan napot a Széll-kormánynak, melyen pártkülönbség nélkül mindenki egyet­értett vele. Az interpelláczióra adott válasz után Wlas­sics miniszter magához kérte Rátkay László képviselőt és Bartók Lajost, a Petőfi-társaság alelnökét s kijelentette előttük, hogy a Petőfi ünnepen az­­ országgyűlés küldöttségileg­­ fog részt venni és maga a miniszter is jelen lesz. Bartók Lajos a társaság alelnöke ez után is felhívja a Petőfi-társaság tagjait, hogy az ünnep részleteinek a megbeszélése végett csütörtök délután 5 órakor jelenjenek meg az Akadémia helyiségeiben. A felső-eöri mandátum. Pásmándy Dé­nes, a­ki ma a fővárosba érkezett, a napokban a felső-eőri kerületbe utazik, hogy az ottani mérvadó politikai egyéniségekkel érintkezésbe lépjen , s csakis azután határozza el, hogy a neki több oldalról fölajánlott képviselőjelöltsé­get elvállalja-e. A regnikoláris deputáczió. A képviselőház holnapi ülésében választja meg a regnikoláris depu­­tácziót, mely a­­horvát egyezmény dolgában a horvát tartománygyűlés tagjaival tárgyalni fog. A független­ségi párt részéről Kossuth Ferencz, a néppárt részé­ről gróf Zichy János, a kormánypárt részéről pedig gróf Apponyi Albert, gróf Csáky Albin, Fálk Miksa, Horánszky Nándor, Lukács Béla és Tisza Kálmán fognak a küldöttségbe beválasztatni. rTorrr­e­t Petőfi ünneplése és a ’kormány. Wlassics Gyula közoktatásügyi minisztert a Ház mai ülésén Bátkai László meginterpellálta az iránt, hogy a kormány részt fog-e venni a július 31-iki Petőfi-emlékünnepben, melyet a nagy költő eltűnésének 50-ik évfordulója alkal­mából rendeznek. Wlassics miniszter az inter­­pelláczióra nyomban válaszolt és e válasz olyan volt, a­milyent joggal el lehet várni­­a magyar minisztertől, a­kitől a nemzeti eszmények őszinte tiszteletét követeli a nemzet. A kor­mány nevében kijelentette, hogy mindent meg­fog tenni, a­mi által Petőfi emlékünnepe méltóvá és országossá lehet és bárha az ünnep rende­nélkül halna meg, vagyonának a fele az édes mamára esnék .,,•■•■ Emily: Csak a fele . . . épp ez az. A fele nem elég. Azt akarnám, hogy a mama az egészet kapja. Neki sok pénz kell, sok a kiadása. Látja, kérem, alig múlik nap, hogy ne mondaná nekem: «Ha oly gazdag volnék, mint te, ezt és ezt tenném ... ha an­­yi pénzem volna, mint neked, ezt és azt ven­ném, ezt, vagy azt az élvezetet szerezném meg ma­gamnak» . . . Egyszóval: a mamának sok pénz kell . . . tetszik érteni ? A nélkül nem létezhetik. A­m­íg élek, annyi pénze lesz természetesen, a­mennyim nekem van, de ha meghalnék . . . Envoix: Ámde egész vagyonát nem hagyhatja az anyjára, nem engedi a törvény. Emily: Valami kibúvót mégis lehetne találni. Mondja meg, kérem, nem lehetne valamiképp a dolgon segíteni ? Envoix: A­míg ön kiskorú, nem lehet. De hát ki juttatta arra a gondolatra, hogy végrendelkezzék? Hogy születhetett meg ez a különös terv oly gyer­mekben­, ’ mint ön ? ". Emily (hirtelen elpirul): Oh,, nem vagyok én már gyermek. Sőt már nagykorú is vagyok. A mama három hóval ezelőtt nagykorúsih­atott. Envoix: Hát igen, értem. De mi haszna lenne mindebből ? Emily (minth­a reczkét mondana el): Hogy vagyo­­nom felett rendelkezhessen­. Envoix (élénken): Rendelkezni? De hiszen erről szó sincs . . . nem is lehet. A­ki ezt mondta ön­nek, ostobaságot mondott. Csak nem a mama? Emily: De igen, a mama mondta, így tehát té­vedett ? Envoix: Nagyon. Nagykorúsága csak arra jogo­sítja fel, hogy vagyonát maga kezelheti, de nem rendelkezhetik vele. Ments Isten, így nagyon is ké­nyelmes volna a dolog. Már az is sok, hogy maga kezelheti. (Szünet. Aztán szelídebb hangon folytatja.) És azóta gondol a végrendelkezésre, a­mióta nagy­korú ? Emily : Igen és aztán . . . (elakad.)­­ Envoix: Nos, mit akart mondani ? Envoix : És aztán azért is, a­mit a múltkoriban hallottam . . . tisztára véletlenül, én bizonyára nem akartam. De hát véletlenül hallottam valamit, ami abb­an a pillanatban fájdalmasan érintett... de csak arra a pillanatra. Envoix: Nos, mit hallott? Envoix : Előbb a mamától hallottam : «A kicsi­kének ugyanaz a baja,, mint az apjának. Egy napon váratlanul meghalhatna. És ha meghal, tönkreme­gyek». —­ «Nagykorú fittassa», felelt Paquis mester, «aztán pedig csináltasson vele végrendeletet az ön javára». .. . Envoix : Ali . . . (Szünet) Anyja unszolására jött tehát hozzám? Emily : Oh nem, bizonyára nem. Senki sem tudja, hogy fölkerestem önt. A mama soha egy szóval sem mondta n­ekem, hogy végrendeletet csináljak. Magam határoztam ezt el. Envoix­: Igaz ez ? Tiszta lelkiismerettel mond­hatja, hogy nem az anyja küldte ide ? (Erősen a­­ szemeibe néz.) Emily (zavartan, könnyes szemekkel) : De uram­, hiszen már mondtam, hogy ő nem tudja . . . Nem­­ is sejti ... Ő odaát van Bonifacenál . . . Envoix : Hogy fésültesse magát... Már tudom ... Nem, gyermekem . . . Ugy­e­bár, nem haragszik, ha így szólítom ? Emily: Nem, nem. Envoix: Hát látja, gyermekem, mivel még senki­­sem halt meg csak azért, hogy megcsinálta a vég­rendeletét, hát semmi kifogásom ellene. Hanem hát csináltassa meg otthon nyugodtan, mikor lecsilla­podott egy kicsit az izgatottsága. .. Emily : Nem fogalmazná meg . . . most mindjárt ? Envoix: Nem, semmi esetre sem. Valamely irány­ban talán befolyásolhatnám és azt nem akarom. Emily: De ha nagyon kérem ? . . . Envoix : Nem, nem. (Kedélyesen tréfál.) Ha egy­szer a házassági szerződését akarja megcsináltatni, mindig a rendelkezésére állok ... de ezt . . . nem . . ..(Feláll) Ajánlom meg ... Emily (szintén feláll): Úgy hát bocsánatot kérek, hogy zavartam, és köszönöm . . . Envoix: Nincs miért. Épp ellenkezőleg, sajnálom, hogy nem lehettem szolgálatára. (Az ajtóig kiséri és mély meghajlással búcsúzik tőle). (Mikor Emily egyedül áll a lépcsőn, hátraveti fátyolét és leszáritja könyeit.) — Mit szól majd a írtam­a ? Azt fogja hinni, hogy nem értettem meg őt, vagy hogy éppenséggel nem akartam . . . 7. MAGYARORSZÁG Budapest, 1899. szerda, július 5. A képviselők ülése. Budapest, jul. 4. A kiegyezési javaslatok tárgyalását a mai üléssel befejezte a képviselőház. Ezzel négy esztendőnek hosszú, keserves és helyenkint na­gyon válságos küzdelme véget ért. A főrendi­ház, mely a legközelebbi napokban veszi tár­gyalás alá a kiegyezésről szóló javaslatokat, minden jel szerint nagyon hamar fog velük végezni és ezzel a magyar országgyűlés meg­érdemelt nyugalomra térhet. A Házban a tárgyalás befejezése nyugodt volt. A függetlenségi párt, mely a lefolyt küz­delemben mindig a harc­olók első soraiban állt, ma is kivette a vitából az oroszlánrészt. Polczner Jenő és Madarász József tartott egy­­egy beszédet a közös bank ellen. Úgy a ma felhozott ellenvetésekre, mint Kossuth Ferencz­­nek és Komjáthy Bélának tegnapi fejtege­téseire Lukács László pénzügyminiszter fe­lelt hosszabban. Beszédében ismeretes álláspontját védelmezte, hogy a fennálló körülmények kö­zött, a­mikor a valutaszabályozás nagy mű­vét kell tető alá hozni, a bank ügyét nem sza­bad rázkódtatásnak kitenni és ezért, bár­mennyire elismeri is a külön bank elő­nyeit, egyelőre fenn kell tartani a bankközös­séget. A miniszter hangsúlyozta, hogy a lefolyt tárgyalások alatt voltak pillanatok, a­mikor nagyon közel álltunk az önálló bank felállításához, de sikerült Magyarország érdekeit kellően meg­védelmezni és miután az Osztrák-Magyar­ Bank az összes eléje szabott követelményeknek meg­felelt, a bankszabadalom meghosszabbítása csak előnynyel jár. Ezt az álláspontot Kossuth Ferencz és Kom­játhy Béla személyes felszólalásaikban újólag megtámadták. A vita a javaslatok változatlan elfogadásával ért véget. A ülés további folyamán Széll Kálmán Po­­lónyi Gézának egy még a Bánffy-korszakból elintézetlenül maradt interpellác­iójára adta meg a választ. A Tipográfia munkás­lapnál annak idején történt pénzelkobzást védte Széll Kálmán «elvi szempontból», bár hozzátette, hogy azóta az elkobzott pénzt visszakapta a lap­ . Polónyi a válasz első részét igen hevesen megtámadta és kifejtette, hogy az elhangzott értelmezés mellett tönkretehető a magyar sajtószabadság.­ Széll ezt visszautasította. Az ülés végén Rátkay László szép, igazán költői szavakkal felhívta a kormányt kötelessé­gére, hogy a Petőfi halálának 50 esztendős évfor­dulójára rendezendő ünnepségen vegyen részt.

Next