Magyarország, 1901. május (8. évfolyam, 103-128. szám)

1901-05-01 / 103. szám

Budapest, 1901. szerda, május­i MAGYARORSZÁG a ■— "■ ■' 11 ................. —■■— 3 Rakovszky István: Reflektál Pieblercek a nép­pártra vonatkozó megjegyzésére. Ő csak csodálkozá­sát fejezte ki a fölött, hogy ilyen fontos tárgyban a vitában a Kossuth párt tagjai közül csak igen ke­vesen vettek részt. A néppárt minden alkalommal kivette a részét a küzdelemből, de sajnos a függet­lenségi párt egyes tagjai sok esetben nem álltak sorompóba, akkor, mikor a nagy rész a legádázabb harczot folytatta a törvénysértések egész lán­­czolata ellen. Majd visszautasítja a Pester Lloydnak Pichler által már felemlített vádját. Foglalkozik az adómentességgel és ezzel kapcsolat­ban a járatokról azt mondja, hogy az Adria 60 ezer mértfölddel kevesebb szolgálmányt teljesít, mint amint a miniszter úr kimutatott s így természetesen a szubvenczió is aránylag nagyobb mértföldenként, mint amit a miniszter mondott. Beszédét befejezi és felhívja a többséget, hogy fogadják el az ő ha­tározati javaslatát. Sajnálja, hogy a javaslatot nem siker­ült megbuktatni. Lehetetlennek tartja, hogy az új politikai rendszert e javaslattal a kormány kom­promittálja. Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszter: T. Ház! (Felkiáltások a baloldalon: Visszavonni! Vissza­vonni ! Elnök csenget. A zaj tovább tart.) Köszönet­tel veszi a tárgyilagos felszólalásokat . . . Első­sor­ban Rakovszky felszólalására fog felelni. A képvi­selő úr a tőkét támadja. Ő már tegnap is kijelen­tette, hogy az a tőke, mely egy államban le van kötve, nem lehet hazátlan. (Nagy zaj a baloldalon.) A mai szónokok egyébként ismételték a vitának régi argumentáczióit, a­helyett, hogy azt bizonyítgatták volna. Pichlert felvilágosítja néhány téves, a jára­tokra vonatkozó adatára, mert különbség van rendes és rendkívüli járat között. A járat kö­teles menni, ha legalább 100 tonna rakomány van. A tarifákra vonatkozólag megjegyzi, hogy a tarifakérdést nem lehet a szubvenc­ió kérdés­sel egybekapcsolni, mert ezt a tarifát használja más, Fiuméból a Triesztbe járó hajózási társaság is. A tarifára vonatkozólag a szerződésben sok oly intéz­kedés van, mely kötelességeket ró az Adriára s nem előnyöket biztosít. Igaz, hogy az Adria kö­vetelte a kőszén akkori drágasága miatt a di­rekt tarifának megváltoztatását, ő azonban ebbe nem egyezett bele. A tarifakérdés másképp alakul a szabadhajózásnál. Téved abban is, hogy a Lloyd leszállította volna a tarifát, az Adria meg nem. A dolog éppen megfordítva áll. (Felkiáltások balról : Vonja vissza, ne beszéljen annyit!) Kijelenti, hogy tarifák tekinteté­ben a szabadhajózás nincsen korlátozva. Az adó­­mentességre vonatkozólag megjegyzi, hogy több tár­saság más államoktól adómentességet kap. (Felkiál­tások balról: Ilyen sehol sincs, vonja vissza! Zaj.) Pichlemek kijelenti, hogy ő nem szezon­ szerinti üzletet mondott, hanem a hónapok szerinti üzlet szeszélyességét említette. Kéri a javaslat és a sza­kasz elfogadását. (Fölkiáltások balról: Vonja vissza! Vonja vissza!) Elnök : Szavazás alá bocsátja a kérdést. (Ismételt fölkiáltások : Vonja vissza ! Köszönjön le rögtön !) Polónyi Géza: Majd megszavaztatja ezt is az udvari bál! Elnök­: Felteszi a kérdést, elfogadja-e a Ház, hogy előbb a 27. §-ra szavazzanak Rakovszky határozati javaslatával szemben. A Ház ehhez hozzájárul. A szavazás a G betűnél kezdődik. Elnök : Az ülést 5 perc­re fölfüggeszti. Szünet után. (Az ellenzék hangos lármája közt veszi kezdetét a szavazás. Különösen nagy zajjal fogadták Halász Zsigmondinak, a renegát-képviselőnek igen voksát. Folytonos zaj közt folyik a szavazás. Fölkiáltá­sok : Vonja vissza, még nem késő!) A szavazás megejtetvén, igennel szavazott 188, nemmel 59 képviselő, így a paragrafus elfogadtatott . Rakovszky határozati javaslata mellőztetett, úgy­szintén mellőzi a Ház az összes módosítványokat. Major Ferencz: Nem hitte, hogy a Ház ily nagy többséggel fogja a szakaszt elfogadni, nem hitte a t. túloldalnak hangulata miatt. Azt hitte, hogy a miniszterelnök, ki formuláiról hírneves, fog egy formulát találni, melylyel erejét veszi a parag­rafusnak. De ebben is csalódtunk. Pader Rezső : Kifogyott már ! (Derültség.) Major Ferencz: Röviden kijelenti ezután, hogy a javaslat e szakaszát sem fogadja el. Molnár Jenő: Kéri, hogy beszédjét holnap mond­hassa el. A Ház ezt megengedi. Elnök: Indítványozza, hogy holnap a Ház ne tartson ülést, s a csütörtöki napirend megállapítása után az ülést bezárja. A 28. § nál meg. Egy hibás mozdulat miatt elveszett egy nagy csata, — egy nagy csata után minden. — Ki volt az a hadnagy? kiáltott a vékony dongájú Zsiga gyerek, irgalmatlanul suhingatva a vesszőjét. — Ki volt? — mondta Kopkó bácsi. — Bizony elfeledtem a nevét. Hallgassatok ide, most megpróbáljuk, hogy kellett volna meg­csinálni akkor a dolgot. Tanuljátok meg, hogy tudjátok, ha majd egyszer még kell. Mert, mert, ... no . . . Kopkó bácsi elhallgatott, de jól láttuk, hogy könybe lábbadt a szeme. Akkor pedig két részre osztott bennünket Kopkó bácsi, németnek, meg magyarnak. Mikor láttuk, hogy Dongó Pistát is németnek teszi, a legerősebb diákot, meg több is a német, mint mi, felzúdultunk. — Ez az igazság, — mondta Kopkó bácsi, — akkor is több volt a német. — Nem leszünk németek, — kiabált Dongó Pista. — No, no, — csitította Kopkó bácsi, — bohók, hiszen csak próbaképpen lesztek, majd megfor­dítjuk a dolgot mindjárt. . . . Messze bementünk az erdőbe, Kopkó bácsi fürgén biczegett velünk. Zúgott, búgott az erdő, soha még igen csodásan nem zúgott talán. Nem is erdőzúgás volt az , hadak roha­nása, dobpergés, trombita harsogása, ágyuk bömbölése, puskák ropogása, rohamra szomjazó, dicső halálvágytól ittas emberek szivének lázas dobogása. — Menjen­ már vissza ! — sürgettük Kopkó bácsit Budapest, ápr. 30. Tanulságosabb ingyenes látnivalónak a meg­tekintésére még alig volt közönségünknek jobb alkalma, mint mától kezdve, — amikor a vá­rosligeti Iparcsarnok egy nagy részében végig­gyönyörködhetik hazánk mezőgazdasági fejlő­désének történetén és mai viszonyain , mező­­gazdasági intézményeink pompás kiállításán. Nem tisztán szakszerű, ennélfogva talán száraz és a nagy közönségre mi vonzóerővel sem bíró mezőgazdasági tárgyak és grafikonok érdekte­len halmaza ez, hanem a legváltozatosabb, legelevenebb és legszínesebb kollekcziója az agrikultúra minden irányának és fajának, szem­léltető gyűjteménye mindazon mérhetetlen kincs­nek, amelynek a forrása: az édes anyaföld. Bámulatos tudás, csodásan finom érzék cso­portosította ezt a milliónyi apróbb-nagyobb — Várjatok, várjatok, — mondta s reszketett a hangja, — még öt perczig megyünk. Egy nagy bükkfa alatt állottunk meg. Kopkó bácsi maga köré gyűjtött. — Verve többen vannak a réten? — Többen. — mondtuk. — Kovács Feri, te vezeted majd a csapatot, ha ügyesen vezeted, megverheted őket. — Ott a Dongó. — mondta valaki. A­ Hadd legyen, persze ha egy csomóban men­tek rajtuk, megvernek benneteket Ha Kovács Ferire, a vezértekre hallgattok, ti veritek meg. Kopkó bácsi azután hosszasan magyarázga­­tott valamit Kovács Ferinek halkan súgva, úgy, hogy mi nem hallhattunk belőle semmit Kopkó bácsi engemet magával vitt vissza az erdészetre. Mikor kiértünk, Dongóékból nem láttam semmit. Kopkó bácsi megelégedetten mondogatta: — Jól van, jól van, jó magyarok lesznek. Nagy csöndesség vett körül, mintha az erdő is visszafojtotta volna minden lehelletét. Hall­gatott. Kíváncsian vártam, mi lesz. Kopkó bácsi az óráját nézte s hallgatózott. — Nos! —mondta végre. S akkor mintha föld­ből bukkantak volna ki, messze oldalt a réten lát­tam, hogy szaladtak egymásnak Kovács Ferkóék, meg a Dongó hada. Mint a villám fordult meg a nekik szaladó Dongóék előtt Kovács Ferkó kis csapatával s az erdőszélnek tartva felénk futott. — No, most jön a hadnagy, — mormogta Kopkó bácsi. — Rajta, rajta, — kiáltotta, —­ menj, segíts nekik te is A mezőgazdasági kiállítás. — Saját tudósítónktól. — tárgyal, hogy könnyen áttekinthető, a laikus számára is megérthető módon állítsa elénk a tételünk minden alapját képező erőforrást: hazánk mezőgazdaságát. Ma délután 4 órakor nyitotta meg Darányi Ignácz földmivelésügyi miniszter a tavalyi, Pá­­risban bemutatott magyar mezőgazdasági kiál­lítást, a­melynek igazgatója Kazy József cs. és kir. kamarás, miniszteri osztály tanácsos és helyettese Viczián Antal földmivelésügyi miniszteri titkár semmi fáradságtól nem riadt vissza, hogy a két hónappal ezelőtt még ezernyi ládába csomagolt tárgyakat a legimpozánsabb rendbe osztályozza és cso­­portonként helyezze el. Ebben a nagy feladatban lelkes osztályosuk volt Krolopp Alréd, a magyar­óvári gazdasági Akadémia fiatal tanára, a kiál­lítás rendezője. S most, hogy a mai nappal a rendezés nagy munkájának zárókövét leteszi a miniszter, őszinte óhajtásunkkal járulunk a si­kerhez, vajha méltó gyümölcsét hozná a tömér­dek fáradozás, hogy a kiállítás leendő látoga­tottsága arányban állana azzal a nemes tevé­kenységgel, a­melynek egyedüli czélja, hogy okulást hintsen közénk, a­kik ismerni óhajtják azt a kincsesházat, mezőgazdaságunkat, a­mely­hez exisztencziánk fűződik. A kiállítás az Iparcsarnok folyosójáról nyílik: délszaki és örökzöld növényekkel dúsan díszített portáléjában látható a budai királyi várlak és kertje többféle nézetben, azután Frigyes és József főherczegek kiállítási fülkéi. Jobbra tartva a gaz­dasági szakoktatás termébe jutunk, ahol a magyar­­óvári gazdasági akadémia, a kassai, debreczeni, kolozs-monostori és keszthelyi gazdasági tan­intézetek és a földműves-iskolák kiállításai lát­hatók. Ez utóbbiaknál tömérdek, a termelők által készített mezőgazdasági eszközt látunk: jármot, hámféket, kerekeket, faragószéket, széna­­gyűjtő válákat, gereblyéket; számos képet, a­melyek foglalkozásaik közben ábrázolják e szántó, vető, arató, gyümölcs-csomagoló tanu­lókat. Igen érdekes kötet­kép látható itt: az aratógép fejlődése az 50-es évek óta máig, a­mikor a kaliforniai aratógép a 8 méter szé­lességben learatott és összegyűjtött gabonát ki is csépeli. Innen a növényélet- és kórtani, rovartani ál­lomások kiállításaiba megyünk, ahol finom preparátumok ismertetik a növény ellenségeit. Mellette látható a dohánytermelési ág ízlése. Nem láttam, nem hallottam, a fejem zúgott, a vérem forrt, egybeborult előttem a mező, előre rohantam . . . — Győztünk, — kiáltotta mellettem a Zsiga gyerek, — szalad a Dongó. És csudák csudája, csakugyan szaladt a Dongó, még a kalapját is elvesztette, úgy találtuk meg azután összetiporva a harcz me­zején. Kopkó bácsi büszkén nézett végig rajtunk a hegyoldalból. — Jól csináltátok, — mondta s úgy reszke­tett a szava, mintha sírni akart volna, — a csataterv bevált, csak ti maradjatok meg, mert valamikor még hátha, ... no, no, . . . fiaim. — Elcsuklott a szava, csak a szája resz­ketett s egy köny perdült végig az arczán, le a hosszú, ősz szakállán.* Még egyszer volt csak nagy csata, még egy­szer csak. Kopkó bácsi többet nem jöhetett ki velünk, hogy az erdőszélről, a hegyoldalból végignézze, terve szerint miként verjük az ellenséget. Nem! Az eperfa alá se ült ki többet, pedig olyan nagyon megszoktuk már, hogy Kopkó bácsi ott üljön, a mankójával rajzolgasson a földön csata­terveket ; beszéljen arról az időről, mikor elve­szett a fél lába, fél karja; beszéljen a tacskó hadnagyról, a­ki miatt elveszett egy kis csata, a kis csata után a nagy csata, egy nagy csata után minden, úgy figyeltünk, úgy hallgattunk, szóról-szóra tudtuk már, mit fog mondani Kopkó bácsi, mégis kértük, beszéljen, mégis hallgattuk

Next