Magyarország, 1901. május (8. évfolyam, 103-128. szám)

1901-05-12 / 112. szám

Budapest, iyul. vasárnap, május 17. .... i » ■ '■ ■ .....—■ M AGvX A O 'JtL SS 'Jú A. ti-3 s e beruházások költségeinek fedezéséről szóló 1897. évi XXX. t.-cz. módosításáról szóló törvényjavaslatot. Következik a Szeszadó. A Ház a pénzügyminiszternek a szeszadóra vo­natkozó 1899: XX. t.-cz, valamint a szeszadópótlé­­kokra vonatkozó 1899: XXIV. t-cz. némely határoz­­mányainak módosítására vonatkozó törvényjavaslatát általánosságban, vita nélkül elfogadja. A részletek 3 §-ánál felszólalt Lukács László pénzügyminiszter. A 3 §-t kiegé­szíteni kívánja egy intézkedéssel, melynek az a czélja, hogy a visszaélések megakadályoztassanak. Ugyanis megtörténhetik, hogy oly szesz, mely a törvény értelmében szeptember 1-én pótadó kötele­zettsége alá esik, még nincs raktározva, hanem uton van. Ily módon aztán ki lehet kerülni a meg­adóztatást, mert a szeszt szeptember elseje előtt adják fel pl. Ausztriában vagy Boszniá­ban s hozzánk csak elseje után érkezik, a pótadót tehát itt is, ott is elkerüli. Kiegészíteni kívánja tehát ezt egy ponttal, mely szerint intézkedés történik arra nézve, hogy pótadó alá esik azon szeszmennyiség is, mely szeptember elseje előtt fel­adatott, de csak szeptember elseje után érkezik Magyarországba. A Ház e kiegészítéshez hozzájárul, s egyúttal el­fogadta az­ egész törvényjavaslatot is. A bélyeg illetékese, Szabó Imre előadó röviden ismerteti és elfogadásra ajánlja a nyugtatványi és szerződési bélyegilletékek­nek bizonyos esetekben készpénzben leendő lerová­sáról szóló törvényjavaslatot. Horkay László : Az okmánybélyegekre vonatko­zólag megjegyíti, hogy az okmánybélyegek olyan értéket képviselnek, melyek Ausztriából való viszo­nosságunknak folyományai. Azt azonban nem érti, s a pénzügyminisztérium részéről hanyagságnak mi­nősíti, hogy miért nem lehet a forgalomban szük­ségelt okmánybélyegeket egy darabban kapni. Egy­általában helyteleníti ezt az eljárást, a bélyegek alakja ellen esztétikai szempontból is van kifogása. Sürgeti, hogy a bélyegtörvény, melyet a pénzügymi­niszter úr maga, sőt már hivatalbeli elődje is ígért, mih­amarabb elkészüljön. Különben a javaslatot el­fogadja. (Helyeslés balról.) Lukács László pénzügyminiszter: A bélyegnél az a fő, hogy oly alakkal bírjon és oly anyagból készül­jön, hogy minden hamisításnak eleje vétessék; nem ismeri félre Rátkay megjegyzéseit, de a bélyeg alakját egy bizottság állapítja meg, hogy az minden tekintetben megfelelő legyen. Nem helyesli, hogy a bélyegek fokozatait megnagyobbítsák, mert ez nehézségekbe ütközik az alantas hivatalnokoknál, nem zárkózik el azonban az elől, hogy az új bélyegek kibocsátásánál Rátkay megjegyzése is figyelembe vétessék. A­mi a bélyegtörvényt illeti, nem felel meg a valóságnak az, hogy ő ígé­retét nem váltotta be. Annyit kijelent, hogy a bélyeg törvény munkálat alatt van s nemsokára meg fog jelenni. Kéri a javaslat elfogadását. A Ház a javaslatot általánosságban és részletei­ben is elfogadja. A főrendek névjegyzéke. Beutalta Béni előadó ismerteti és elfogadásra ajánlja az 1896—1901. országgyűlés tartama alatt a főrendiházban örökös tagsági jogot nyert családok törvénybeiktatásáról a belügyminiszter törvényjavas­latát s azt egy stiláris módosítással elfogadja a Ház. Jelentések: Benfee Gyula beterjeszti a zárószámadás-vizsgáló bizottság jelentését az 1899. évi állami zárószám­adásról és Frideczky Timóth beterjeszti a szám­vizsgáló­ bizottság jelentését a képviselőház pénztá­rának az 1900. év első felére vonatkozó szám­adásáról. Mindkét jelentést tudomásul vette a Ház. Ennök ezután megállapítja a legközelebbi ülés napirendjét. Szünet után Interpelláczió: védjegygyel, vagy legalább is hozzá hasonló madár­jellel vannak ellátva. Nem akar bővebben foglal­kozni ez ügygyel; ez nem pártkérdés, ez a magyar nemzet ügye. Végül a következő interpellácziót intézi a keres­kedelmi miniszterhez: 1. Van-e tudomása a t. miniszter úrnak arról, hogy az állami támogatás melett létrejött, nagyobb évi szubvenc­ióban és az egyéb tör­vényes kedvezményekben részesülő temesvári «Turul»-czipőgyár, melynek az volna hivatása, hogy magyar munkások foglalkoztatásával, magyar termékek feldolgozásával honi iparczikkeket gyártson: a magyar gyár c­ége és a «Turul» nemzeti történelmi czimer védjegye mellett osztrák gyártmányt hoz forgalomba, ezzel árasztja el magyarországi elárusító helyeit és gyári raktárait és így állami támogatás mellett csinál versenyt osztrák iparczikkekkel a különben is súlyos és mostoha anyagi helyzetben vergődő és a lét­fentartásáért nehéz küzdelmeket vívó magyar kisiparosnak ? 2. Tudja-e a miniszter úr, hogy a temesvári «Turul» czipőgyárnak szegedi elárusító helyére legutóbb is hét láda 1887 kg. súlyú czipőáru ér­kezett, mely küldeményről — tisztán véletlenség­­ből, mivel a czímzettek nem találták és a sze­gedi bőripar-szövetkezet éberségéből — kitűnt, hogy Frank Albert mödlingi czipőgyárából érke­zett, aki a temesvári «Turul»-gyár alapítója és az állami kedvezmények élvezője, hogy a ládák Mödlingben gyártott czipőket tartalmaznak, és hogy a czipők a «Turul» védjegygyel, vagy ehhez hasonló madárjegygyel vannak ellátva ? 3. Tudja-e a miniszter úr, hogy a hírlapok­ban egy állítólag a t. miniszter úr és a möd­lingi czipőgyár tulajdonosa, Frank Albert úr, mint a temesvári gyár alapítója közt létrejött szerződés szövege tétetett közzé, melyben többek közt az is foglaltatik, mint a t. miniszter úr megengedte volna, hogy a temesvári «Turul- gyár összes magyarországi elárusító helyén hosz­­szabb időn át egészen jövő esztendő elejéig és pedig a magyar Turul-gyár c­ég tábláit külső­leg feltüntető üzletekben az egész országban tisz­tán osztrák gyártmányt árusíthat ? A valónak megfelel-e ezen publikáczió és ha igen, mivel indokolja a t. miniszter úr ezen in­tézkedését, a­mennyiben a temesvári­­Turul” gyár részéről a közönség megtévesztésének czél­­jából és a magyar kisiparosság súlyos megkáro­sításával visszaélés történt, hajlandó-e ezt kellő­leg megtorolni, és hasonló visszaéléseket a jövőre nézve lehetetlenné tenni? 5. Hajlandó-e a t. miniszter úr az iránt meg­nyugtatást adni, hogy kellő eszközökkel rendel­kezik, melyekkel a temesvári czipőgyárak egész gyári üzemét az általa áruba bocsátott czikkek eredetére nézve mindenkor kellő ellenőrzés alá .Hová tűntek Karóimnak egykori ábrándjai az egyenes útról, a kötelesség teljesítéséről?) — És az urad nem gyanított semmit ? — kérdeztem majdnem részvéttel a kijátszott férj iránt és éreztem, mint távozik lelkem ifjúkori barátnőm lelkétől. — Semmit; a viszony közöttünk egészen jóra fordult, mióta boldog lettem. Elnéző, tü­relmes lettem iránta, mert megtanultam a ravaszságot is, csakhogy megőrizhessem boldog­ságomat. Az uram pedig annyira boldog volt, hogy életének legfőbb vágya: gyermekkel bírni, teljesedett, s mindenben alárendelte magát akaratomnak. Ez a gyermek kiszolgáltatta őt nekem. Nem tudtam belenyugodni házaséletük viha­rainak ekkénti elsimulásába. Akaratom ellenére kitört belőlem: — Tehát boldog vagy ? De mondd, nem ret­tensz vissza attól a gondolattól, hogy ezt a boldogságot egész életeden át tartó hazudozá­­sokkal kell megfizetned ? — Nem fog egész életemen át tartani — felelte titokzatosan, és suttogva folytatta: az orvos felesége alig élhet egy-két évet, a végét járja. Ha meghal, elválok az uramtól és egybe­­kelünk. Hideg zuhanyként érintettek e szavak. íme mennyi bűnös gondolatot ébreszt egyetlenegy ballépés! Hazudozás, ármánykodás követi a hit­­szegést. Karolin most már vetélytársnőjének halálára számít és ha az elég gyorsan be nem következnék, ki tudja minő újabb bűnös gon­dolatok szülemlenének meg a szenvedélyes asszony lelkében? Óvni, inteni akartam Karo­lint az örvénytől, a­mi az egyenes útról letért asszonyt fenyegeti. A szeretetem lehűlt ugyan iránta, becsülésemet elvesztette, de egykori ba­rátságunk emlékére szólni akartam, mikor lel­­tartást, szinte a ház úrnőjének képzeltem mag­­­gamat s azt hittem, nem is lesz az a lépés olyan nehéz. Sógorom már nem fiatal, csen­desen megélünk egymás mellett. Kissé irtóztam ugyan a nejévé lenni, de ál­dozatom nagyságának tudatára csak akkor ébredtem, mikor már nem volt, visszalépés... Még most is összeborzadok, ha házasságom első napjaira, heteire visszagondolok. Nincs irtózatosabb kin, mint eltűrni egy gyűlölt férfi szerelmi ömlengéseit ! Mert én meggyűlöltem a férjemet... Az anyagi ember hevesen fellob­bant késő szerelme undort keltett bennem. Borzasztónak találtam a házasság intézményét, a férfit, a szerelmet, mindent... Utáltam őt és önmagamat. Szökni szerettem volna, elbújni egy bar­langban és ott végezni be életemet egyedül. Véres könyekkel sirattam elvesz­tett egyéni szabadságomat ! A férjem pe­dig nap-nap után hevesebben szeretett . . . fiatalságom megrészegítette, ellentállásom iz­gatta. Folytonos küzdelem folyt közöttünk ... és mindig az ő brutalitása győzött. És énemnek e folytonos feláldozásáért semmi szellemi kár­pótlásom nem volt, férjem csak az anyagi örö­mökért tudott lelkesülni. Jó asztal és asszony, ennél többet ő nem igényelt. És ilyen ember­nek lettem én a felesége! Annyira szenvedtem, hogy meg akartam halni. Egy hűvös tavaszi éj­jelen, mialatt a férjem mélyen aludt, kifeküdtem a veranda kőkoc­káira. Lázasan forró testem­nek eleintén jól esett ez a hideg. Később, mi­kor már borzongani kezdtem, biztatott a tudat, hogy halálosan áthülök és megszabadulok min­dennapi gyötrelmeimtől. Órákig feküdtem künn fogvaczogva és csak reggel felé, a megeredt eső kergetett vissza ágyamba. Az uram horkolt és mit sem vett észre. Másnap borzasztó lázt Visontai Soma szóvá teszi a Turul czipőgyár ügyét. A minisztérium az iparpártolás szempontjától vezérelve, kedvezményben,nagy szubvenc­ióban ré­szesítette ezt a szegedi ipartestületet. Nem akarja interpellác­iója szűk keretében a dolgot alaposan és részletesen ismertetni, hisz azt már ismerjük egy­részt a lapokból, másrészt az ipartestületi elnök át­iratából. Ez a vállalat, a szubvenc­ió hallgatag c­él­­zata ellenére, osztrák iparczikkeket hozott forgalomba. Oly czipőket árulnak, melyek nem Temesváron, nem Szegeden készülnek, hanem Mödsingben, Ausztriában. Mikor szó volt a vállalat létesítéséről, úgy az ipar­testület, mint az ipartestületek összessége memoran­dumot nyújtottak be a kereskedelmi miniszterhez, melyben kérik, hogy a szóbanforgó gyárat ne léte­sítse. A miniszter ekkor úgy válaszolt az ipartestü­leteknek, hogy a memorandumban foglalt kéréseiknek nem tehet eleget, nem tehet eleget pedig fontos nem­zetgazdasági okokból. A miniszter ebben a leiratában bölcs tanácsokkal látja el a kisiparosokat, hogy áll­janak be napszámba, mert a kisipart úgyis ki fogja szorítani a gyáripar. Szóló ennek az ellenkezőjét tartja. Belgiumban, Svájczban az ipar nagyon fej­lett, előrehaladott fokon áll s ezt éppen a kisipar fejlettségének köszöni. Mert ha már a kisiparost munkába kényszerítik, akkor gondoskodni kell arról is, hogy a kisiparosnak a munkában is legyen oly helyzete, mint az ipar szabad üzésénél. Nem szabad az iparost proletárrá tenni, mert ez a munkást a nemzetközi szoczializmus karjaiba hajtja. Hogy a miniszter ily föltétlenül bízik álláspontja helyességé­ben, annak az lett a következménye, hogy most a magyar ipar égisze alatt idegen, osztrák iparczikke­ket hoznak forgalomba. Ezek a czipők a »Turul« kaptam, de kétségbeesett kísérletem nem ered­ményezett halált hozó bajt, csak kínos, hó­napokon át tartó izomgyuladást. Férjem városunk felkapott orvosát, egy nem rég ide telepedett fiatal fővárosi doktort hiva­tott kórágyamhoz. Hogy othellói féltékenysége mellett fiatal orvost mert hívni, abban leli magyarázatát, hogy a doktor nem rég házaso­dott ; ez a körülmény elaltatta bizalmatlansá­gát. Három hónapig feküdtem a kórágyon, há­rom hónapig láttuk egymást az orvossal nap, nap mellett, és érintkeztünk bizalmasan, zavar­talanul . . . E három hónap alatt ... De mit magyarázzam­­ . . . Hiszen ugy­e kitaláltad? Megszerettük egymást. — És az orvos ifjú neje ? — A doktor sohase szerette őt, csak szülei­nek rábeszélésére vette el a gazdag, mellbeteg, vézna leányt. Szerencsétlen volt házasságában ő is, s ez a körülmény csak közelebb hozott ben­nünket egymáshoz. De, azt hiszem, bárminő körülmények között találkozunk mi ketten, szíveink megtalálták volna egymást. Az első percztől fogva éreztük, hogy egymásnak vagyunk teremtve : szerelmünk olyan hirtelen fakadt, mint a tropikus éghaj­latok világa. " — És nem küzdöttél e szerelem ellen ? — kérdeztem. — Nem, minek szépíteném magamat! Hiszen a halált keresve, a feltámadásban lett részem kórágyamon, mert feltámadás volt számomra e szerelem. Üdvöm lett, életem gyönyöre, boldog­sága, az aranyos híd, ami átvezetett a kétség­­beesés sötét poklából a ragyogó mennyországba. Csak mióta szerettük, egymást, értettem meg igazán az életet és nyílt meg számomra a vi­lág. És mikor a kis­­lányon­ is megszületett, boldogságom teljes lett­

Next