Magyarország, 1901. május (8. évfolyam, 103-128. szám)
1901-05-12 / 112. szám
Budapest, iyul. vasárnap, május 17. .... i » ■ '■ ■ .....—■ M AGvX A O 'JtL SS 'Jú A. ti-3 s e beruházások költségeinek fedezéséről szóló 1897. évi XXX. t.-cz. módosításáról szóló törvényjavaslatot. Következik a Szeszadó. A Ház a pénzügyminiszternek a szeszadóra vonatkozó 1899: XX. t.-cz, valamint a szeszadópótlékokra vonatkozó 1899: XXIV. t-cz. némely határozmányainak módosítására vonatkozó törvényjavaslatát általánosságban, vita nélkül elfogadja. A részletek 3 §-ánál felszólalt Lukács László pénzügyminiszter. A 3 §-t kiegészíteni kívánja egy intézkedéssel, melynek az a czélja, hogy a visszaélések megakadályoztassanak. Ugyanis megtörténhetik, hogy oly szesz, mely a törvény értelmében szeptember 1-én pótadó kötelezettsége alá esik, még nincs raktározva, hanem uton van. Ily módon aztán ki lehet kerülni a megadóztatást, mert a szeszt szeptember elseje előtt adják fel pl. Ausztriában vagy Boszniában s hozzánk csak elseje után érkezik, a pótadót tehát itt is, ott is elkerüli. Kiegészíteni kívánja tehát ezt egy ponttal, mely szerint intézkedés történik arra nézve, hogy pótadó alá esik azon szeszmennyiség is, mely szeptember elseje előtt feladatott, de csak szeptember elseje után érkezik Magyarországba. A Ház e kiegészítéshez hozzájárul, s egyúttal elfogadta az egész törvényjavaslatot is. A bélyeg illetékese, Szabó Imre előadó röviden ismerteti és elfogadásra ajánlja a nyugtatványi és szerződési bélyegilletékeknek bizonyos esetekben készpénzben leendő lerovásáról szóló törvényjavaslatot. Horkay László : Az okmánybélyegekre vonatkozólag megjegyíti, hogy az okmánybélyegek olyan értéket képviselnek, melyek Ausztriából való viszonosságunknak folyományai. Azt azonban nem érti, s a pénzügyminisztérium részéről hanyagságnak minősíti, hogy miért nem lehet a forgalomban szükségelt okmánybélyegeket egy darabban kapni. Egyáltalában helyteleníti ezt az eljárást, a bélyegek alakja ellen esztétikai szempontból is van kifogása. Sürgeti, hogy a bélyegtörvény, melyet a pénzügyminiszter úr maga, sőt már hivatalbeli elődje is ígért, mihamarabb elkészüljön. Különben a javaslatot elfogadja. (Helyeslés balról.) Lukács László pénzügyminiszter: A bélyegnél az a fő, hogy oly alakkal bírjon és oly anyagból készüljön, hogy minden hamisításnak eleje vétessék; nem ismeri félre Rátkay megjegyzéseit, de a bélyeg alakját egy bizottság állapítja meg, hogy az minden tekintetben megfelelő legyen. Nem helyesli, hogy a bélyegek fokozatait megnagyobbítsák, mert ez nehézségekbe ütközik az alantas hivatalnokoknál, nem zárkózik el azonban az elől, hogy az új bélyegek kibocsátásánál Rátkay megjegyzése is figyelembe vétessék. Ami a bélyegtörvényt illeti, nem felel meg a valóságnak az, hogy ő ígéretét nem váltotta be. Annyit kijelent, hogy a bélyeg törvény munkálat alatt van s nemsokára meg fog jelenni. Kéri a javaslat elfogadását. A Ház a javaslatot általánosságban és részleteiben is elfogadja. A főrendek névjegyzéke. Beutalta Béni előadó ismerteti és elfogadásra ajánlja az 1896—1901. országgyűlés tartama alatt a főrendiházban örökös tagsági jogot nyert családok törvénybeiktatásáról a belügyminiszter törvényjavaslatát s azt egy stiláris módosítással elfogadja a Ház. Jelentések: Benfee Gyula beterjeszti a zárószámadás-vizsgáló bizottság jelentését az 1899. évi állami zárószámadásról és Frideczky Timóth beterjeszti a számvizsgáló bizottság jelentését a képviselőház pénztárának az 1900. év első felére vonatkozó számadásáról. Mindkét jelentést tudomásul vette a Ház. Ennök ezután megállapítja a legközelebbi ülés napirendjét. Szünet után Interpelláczió: védjegygyel, vagy legalább is hozzá hasonló madárjellel vannak ellátva. Nem akar bővebben foglalkozni ez ügygyel; ez nem pártkérdés, ez a magyar nemzet ügye. Végül a következő interpellácziót intézi a kereskedelmi miniszterhez: 1. Van-e tudomása a t. miniszter úrnak arról, hogy az állami támogatás melett létrejött, nagyobb évi szubvencióban és az egyéb törvényes kedvezményekben részesülő temesvári «Turul»-czipőgyár, melynek az volna hivatása, hogy magyar munkások foglalkoztatásával, magyar termékek feldolgozásával honi iparczikkeket gyártson: a magyar gyár cége és a «Turul» nemzeti történelmi czimer védjegye mellett osztrák gyártmányt hoz forgalomba, ezzel árasztja el magyarországi elárusító helyeit és gyári raktárait és így állami támogatás mellett csinál versenyt osztrák iparczikkekkel a különben is súlyos és mostoha anyagi helyzetben vergődő és a létfentartásáért nehéz küzdelmeket vívó magyar kisiparosnak ? 2. Tudja-e a miniszter úr, hogy a temesvári «Turul» czipőgyárnak szegedi elárusító helyére legutóbb is hét láda 1887 kg. súlyú czipőáru érkezett, mely küldeményről — tisztán véletlenségből, mivel a czímzettek nem találták és a szegedi bőripar-szövetkezet éberségéből — kitűnt, hogy Frank Albert mödlingi czipőgyárából érkezett, aki a temesvári «Turul»-gyár alapítója és az állami kedvezmények élvezője, hogy a ládák Mödlingben gyártott czipőket tartalmaznak, és hogy a czipők a «Turul» védjegygyel, vagy ehhez hasonló madárjegygyel vannak ellátva ? 3. Tudja-e a miniszter úr, hogy a hírlapokban egy állítólag a t. miniszter úr és a mödlingi czipőgyár tulajdonosa, Frank Albert úr, mint a temesvári gyár alapítója közt létrejött szerződés szövege tétetett közzé, melyben többek közt az is foglaltatik, mint a t. miniszter úr megengedte volna, hogy a temesvári «Turul- gyár összes magyarországi elárusító helyén hoszszabb időn át egészen jövő esztendő elejéig és pedig a magyar Turul-gyár cég tábláit külsőleg feltüntető üzletekben az egész országban tisztán osztrák gyártmányt árusíthat ? A valónak megfelel-e ezen publikáczió és ha igen, mivel indokolja a t. miniszter úr ezen intézkedését, amennyiben a temesváriTurul” gyár részéről a közönség megtévesztésének czéljából és a magyar kisiparosság súlyos megkárosításával visszaélés történt, hajlandó-e ezt kellőleg megtorolni, és hasonló visszaéléseket a jövőre nézve lehetetlenné tenni? 5. Hajlandó-e a t. miniszter úr az iránt megnyugtatást adni, hogy kellő eszközökkel rendelkezik, melyekkel a temesvári czipőgyárak egész gyári üzemét az általa áruba bocsátott czikkek eredetére nézve mindenkor kellő ellenőrzés alá .Hová tűntek Karóimnak egykori ábrándjai az egyenes útról, a kötelesség teljesítéséről?) — És az urad nem gyanított semmit ? — kérdeztem majdnem részvéttel a kijátszott férj iránt és éreztem, mint távozik lelkem ifjúkori barátnőm lelkétől. — Semmit; a viszony közöttünk egészen jóra fordult, mióta boldog lettem. Elnéző, türelmes lettem iránta, mert megtanultam a ravaszságot is, csakhogy megőrizhessem boldogságomat. Az uram pedig annyira boldog volt, hogy életének legfőbb vágya: gyermekkel bírni, teljesedett, s mindenben alárendelte magát akaratomnak. Ez a gyermek kiszolgáltatta őt nekem. Nem tudtam belenyugodni házaséletük viharainak ekkénti elsimulásába. Akaratom ellenére kitört belőlem: — Tehát boldog vagy ? De mondd, nem rettensz vissza attól a gondolattól, hogy ezt a boldogságot egész életeden át tartó hazudozásokkal kell megfizetned ? — Nem fog egész életemen át tartani — felelte titokzatosan, és suttogva folytatta: az orvos felesége alig élhet egy-két évet, a végét járja. Ha meghal, elválok az uramtól és egybekelünk. Hideg zuhanyként érintettek e szavak. íme mennyi bűnös gondolatot ébreszt egyetlenegy ballépés! Hazudozás, ármánykodás követi a hitszegést. Karolin most már vetélytársnőjének halálára számít és ha az elég gyorsan be nem következnék, ki tudja minő újabb bűnös gondolatok szülemlenének meg a szenvedélyes asszony lelkében? Óvni, inteni akartam Karolint az örvénytől, ami az egyenes útról letért asszonyt fenyegeti. A szeretetem lehűlt ugyan iránta, becsülésemet elvesztette, de egykori barátságunk emlékére szólni akartam, mikor leltartást, szinte a ház úrnőjének képzeltem maggamat s azt hittem, nem is lesz az a lépés olyan nehéz. Sógorom már nem fiatal, csendesen megélünk egymás mellett. Kissé irtóztam ugyan a nejévé lenni, de áldozatom nagyságának tudatára csak akkor ébredtem, mikor már nem volt, visszalépés... Még most is összeborzadok, ha házasságom első napjaira, heteire visszagondolok. Nincs irtózatosabb kin, mint eltűrni egy gyűlölt férfi szerelmi ömlengéseit ! Mert én meggyűlöltem a férjemet... Az anyagi ember hevesen fellobbant késő szerelme undort keltett bennem. Borzasztónak találtam a házasság intézményét, a férfit, a szerelmet, mindent... Utáltam őt és önmagamat. Szökni szerettem volna, elbújni egy barlangban és ott végezni be életemet egyedül. Véres könyekkel sirattam elvesztett egyéni szabadságomat ! A férjem pedig nap-nap után hevesebben szeretett . . . fiatalságom megrészegítette, ellentállásom izgatta. Folytonos küzdelem folyt közöttünk ... és mindig az ő brutalitása győzött. És énemnek e folytonos feláldozásáért semmi szellemi kárpótlásom nem volt, férjem csak az anyagi örömökért tudott lelkesülni. Jó asztal és asszony, ennél többet ő nem igényelt. És ilyen embernek lettem én a felesége! Annyira szenvedtem, hogy meg akartam halni. Egy hűvös tavaszi éjjelen, mialatt a férjem mélyen aludt, kifeküdtem a veranda kőkockáira. Lázasan forró testemnek eleintén jól esett ez a hideg. Később, mikor már borzongani kezdtem, biztatott a tudat, hogy halálosan áthülök és megszabadulok mindennapi gyötrelmeimtől. Órákig feküdtem künn fogvaczogva és csak reggel felé, a megeredt eső kergetett vissza ágyamba. Az uram horkolt és mit sem vett észre. Másnap borzasztó lázt Visontai Soma szóvá teszi a Turul czipőgyár ügyét. A minisztérium az iparpártolás szempontjától vezérelve, kedvezményben,nagy szubvencióban részesítette ezt a szegedi ipartestületet. Nem akarja interpellációja szűk keretében a dolgot alaposan és részletesen ismertetni, hisz azt már ismerjük egyrészt a lapokból, másrészt az ipartestületi elnök átiratából. Ez a vállalat, a szubvenció hallgatag célzata ellenére, osztrák iparczikkeket hozott forgalomba. Oly czipőket árulnak, melyek nem Temesváron, nem Szegeden készülnek, hanem Mödsingben, Ausztriában. Mikor szó volt a vállalat létesítéséről, úgy az ipartestület, mint az ipartestületek összessége memorandumot nyújtottak be a kereskedelmi miniszterhez, melyben kérik, hogy a szóbanforgó gyárat ne létesítse. A miniszter ekkor úgy válaszolt az ipartestületeknek, hogy a memorandumban foglalt kéréseiknek nem tehet eleget, nem tehet eleget pedig fontos nemzetgazdasági okokból. A miniszter ebben a leiratában bölcs tanácsokkal látja el a kisiparosokat, hogy álljanak be napszámba, mert a kisipart úgyis ki fogja szorítani a gyáripar. Szóló ennek az ellenkezőjét tartja. Belgiumban, Svájczban az ipar nagyon fejlett, előrehaladott fokon áll s ezt éppen a kisipar fejlettségének köszöni. Mert ha már a kisiparost munkába kényszerítik, akkor gondoskodni kell arról is, hogy a kisiparosnak a munkában is legyen oly helyzete, mint az ipar szabad üzésénél. Nem szabad az iparost proletárrá tenni, mert ez a munkást a nemzetközi szoczializmus karjaiba hajtja. Hogy a miniszter ily föltétlenül bízik álláspontja helyességében, annak az lett a következménye, hogy most a magyar ipar égisze alatt idegen, osztrák iparczikkeket hoznak forgalomba. Ezek a czipők a »Turul« kaptam, de kétségbeesett kísérletem nem eredményezett halált hozó bajt, csak kínos, hónapokon át tartó izomgyuladást. Férjem városunk felkapott orvosát, egy nem rég ide telepedett fiatal fővárosi doktort hivatott kórágyamhoz. Hogy othellói féltékenysége mellett fiatal orvost mert hívni, abban leli magyarázatát, hogy a doktor nem rég házasodott ; ez a körülmény elaltatta bizalmatlanságát. Három hónapig feküdtem a kórágyon, három hónapig láttuk egymást az orvossal nap, nap mellett, és érintkeztünk bizalmasan, zavartalanul . . . E három hónap alatt ... De mit magyarázzam . . . Hiszen ugye kitaláltad? Megszerettük egymást. — És az orvos ifjú neje ? — A doktor sohase szerette őt, csak szüleinek rábeszélésére vette el a gazdag, mellbeteg, vézna leányt. Szerencsétlen volt házasságában ő is, s ez a körülmény csak közelebb hozott bennünket egymáshoz. De, azt hiszem, bárminő körülmények között találkozunk mi ketten, szíveink megtalálták volna egymást. Az első percztől fogva éreztük, hogy egymásnak vagyunk teremtve : szerelmünk olyan hirtelen fakadt, mint a tropikus éghajlatok világa. " — És nem küzdöttél e szerelem ellen ? — kérdeztem. — Nem, minek szépíteném magamat! Hiszen a halált keresve, a feltámadásban lett részem kórágyamon, mert feltámadás volt számomra e szerelem. Üdvöm lett, életem gyönyöre, boldogsága, az aranyos híd, ami átvezetett a kétségbeesés sötét poklából a ragyogó mennyországba. Csak mióta szerettük, egymást, értettem meg igazán az életet és nyílt meg számomra a világ. És mikor a kislányon is megszületett, boldogságom teljes lett