Magyarország, 1901. június (8. évfolyam, 129-154. szám)
1901-06-01 / 129. szám
BUDAPEST, 1901 JUNIUS I. IT-efitetési ár: negyedévre 7 Korona, egész évre 38 Korona. Esryes szám ára helyben 1 fll’.ér, vidéken 10 fillér. Főszerkesztő Holló Lajos. niiiwivr ....iiiifi Szerkesztőség és kiadóhivatal , Teréz-körút 19. szám. Hirdetések nonparellje ezimbtársal díjszabás szerint. Bomlás. Budapest, május 81. Végig olvasni mostanában a lapok hírrovatait : kész borzalom. Gyilkosságok, öngyilkosságok, csalás, lopás, sikkasztás és zsarolás teszik azokat változatosakká, és azok számára, akik szeretik az efféléket olvasni, érdekesekké. És nem kell azt hinni, hogy a lapok szánt szándékkal, csupa szenzáczió-hajhászatból teszik ilyenekké újdonságrovatukat; maga az élet nyújtja nekik készen e hátborzongató, idegemésztő anyagot, jeléül annak, hogy a mostani társadalomba elemi erővel tört magának utat a bomlás, a kétségbeesés, a nyugodt önbizalomnak, a munkába és érdembe vetett hitnek általános csődje. Pedig azok a szörnyű jelenségek, amelyekről az újságok útján veszünk tudomást. Csak a felületet mutatják, csak a háborgó nagy élet egyes kitöréseit teszik közhírré. Az általános bomlás sokkal mélyebben hatolt be a mai társadalom mélyébe, mint azt még e rémkrónikák is mutatják. Alig van családfő, akinek az öngyilkosság, a szabadulás e szörnyű módja ne jutott volna eszébe; alig van család, amelynek kebelében ne dúlna a kétségbeesés, a reményveszettség, az elkeseredés, az elégedetlenség. Mindenki, aki csak egy kicsit foglalkozik a szocziológiával, meg van arról győződve, hogy a mai társadalom alapjaiban meg van rendülve, és hogy nagy, gyökeres, talán megrázkódtató átalakulásra van szükség, hogy a megnyugvás ismét visszatérjen. Természetes dolog, hogy amikor a szocziológusok ezt a tényt konstatálják, bőven foglalkoznak ennek okaival is. Ezek az okok az emberi élet nagyon különböző birodalmaiból vannak merítve. Az egyház atyái nagy nyomatékkal mutatnak rá a hitélet hiányára; az általános vallástalanságra, az isteni dolgok iránti közömbösségre, az elterjedt ateizmusra. Tanult közgazdák, akik újabban seregestől fordulnak el a még nem régen annyira tekintélyes Smith-féle iskolától és a manchesterizmustól, a túlzásba vitt pénzgazdaságban látják az általános kétségbeesés és bomlás okát. Szerintük buknia kell az olyan társadalomnak, amely minden előnyt, minden élvezetet busásan, szinte tolakodóan kínál, és megszerzésükhöz nem kell semmi egyéb, mint a pénz. Az ilyen gazdasági berendezkedés alapjaiból forgatja ki az emberi életet, mert legfőbb czéllá emel egy olyan dolgot, amelynek csak eszköznek volna szabad lenni az emberi élet és forgalom könynyebbségére, kényelmesebbé tételére. Még a közlekedési eszközök annyira óhajtott gyors elterjedésének , is kijut a része a vádakból, mert ezek okozták, hogy a föld javai általánosan megmozgósíttatván, azokkal az emberiség rohamosan megismerkedett, miáltal az igényeknek a gazdasági haladással lépést nem tartó megnövekedése következett be.• • JVindemez okok, amit a szocziológok kifejtenek, éppenséggel nincsenek igazság és alaposság híján. Mert az kétségtelen, hogy a hitélet hanyatlása sutba dobta az nézte Annust s majd meghalt az irigységtől, hogy a többiek olyan jól mulatnak vele. Az ilyen látogatások azután úgy elkeserítenék, s olyan elégületlenné tették, hogy rendesen kéthárom hónapig feléje se nézed Keveházának, hanem ott marta magát Szent-Tamáson s azon reszketett, nem szeret-e bele Annuska ezalatt valakibe. Mert csudálatosképpen arról meg volt győződve, hogy Annuska nem idegenkedik tőle, de a világ minden kincséért sem akarta volna hírbe keverni az udvarlásával — no meg attól is félt, hogy olyan esetlenül mondaná el, hogy az életét is oda adná érette, hogy nevetnie kellene annak a leánynak, attól pedig ő föltétlenül szörnyet halna. Ez a föltevés ugyan nem volt nagyon valószínű, mert Bandi úr egy csöppet sem volt halálra szánt alak, sőt maga az élet volt. Csupa erő, csupa kicsattanó egészség, hanem ha arra gondolt, hogy az a leány nemet mondhatna neki, úgy letört, hogy a leggyöngébb liliomok is megirigyelhették volna. Mert azt el tudta gondolni, hogy soha sem lesz az övé Dávid Anna, s habár nagyon keservesen esett, még arra is tudott gondolni, hogy más felesége lesz Annuska, de arra, hogy ő blamálja magát előtte s aztán végképp elveszítse még az ismeretségét is, erre nem tudott gondolni, ettől körülvették a halál sóhajtásai és a pokol gyötrelmei. Pedig gondolnia kellett néha erre is, mert annyira tűrhetetlennek találta már ezt a se bent se kint állapotot, hogy érezte: dűlőre kell önmegtartóztatás, az egyéni lemondás nemes erényét, minek folytán az igényeknek, a vágyaknak a rohamosan fejlődő pénzgazdaság által okozott megnövekedése elé alig volt képes valami is gátat vetni. Innen következik, hogy a családfő ma már alig képes tisztességes, rendes utón eleget keresni családja számára. A következmény az, hogy vagy adósságokba, zavarokba, nyomorba sülyed a család, vagy pedig a családfő letér a tisztesség, a becsület útjáról, és rátér arra a másik útra, amelynek végén a pisztoly vagy a börtön vár reá. Ilyen lévén a családi élet, ilyennek kell lenni az arra fektetett társadalmi és állami életnek is. A szenvedés, a küzdelem, a zaklatás az emberekben az önzést és az elszántságot fejlesztette ki. Szerencsejátékká változik át az élet, amelyben a legtöbb emberen már csak a vakmerőség segít. A kitartó, csendes munkának az értéke megcsökken. A közéletben elhalványodik a köz fogalma, mert a közdolgokat is az egyéni érdekek és a szertelenül megnövekedett vágyak kielégítésére akarják kizsákmányolni. Ezáltal válik a fórum egy általános küzdőtérré, ahol mindenki harczol mindenki ellen, és ahol a legbecsületesebbeknek van a legrosszabb dolguk. A tülekedő, feltörekedni akaró szennyes elemek éppen a legtisztább jelleműeket választják ki arra, hogy azok bemocskolásával és lerántásával maguknak bizonyos «tekintélyt» és pozíciót vívjanak ki. Szerencse, hogy ez így soká nem tartjutiia, különben vagy valami iszonytató bolondot cselekszik, vagy tényleg megbolondul. Vannak ugyanis olyan helyzetek a földi életben, amikor nagyon megkörnyékezi az embert a rosszabbik esze. Szerelmetességnek nevezik rendesen ezt a betegséget, amely nem gyógyítható ugyan, de éppen nem veszedelmes, mert ha komplikálódik, akkor házasság lesz belőle, s vannak, akik meg is bíznak ettől a betegségtől. Csak az a baj, hogy Szent-Tamássy Bandinál nagyon is sokáig nem akart beállani ez a krízis. — Ma azonban szólok, ha belehalok is,— gondolta magában, miközben a lovagló csizmáját húzta fölfelé, hogy a keveházi majálisra menjen. Mert elhatározta három heti tépelődés után, hogy mégis csak elmegy arra a tiszti mulatságra, és pedig lóháton, hadd egye a méreg a huszárokat, ha meglátják a maganevelésű Nonius-ivadékot, amelyet, ő tört nyereg alá. Már várt is rá a tornácz előtt Giza. Karcsú bokái reszkettek, s rózsás patája olyan volt, mint egy kínai főmandarinné kacsái. Minden rendben lett volna, a mikor meggondolta magát s kocsiba fogatott. — Ne ficsurkodjék, — dünnyögte, — kivonult már kend abból. Az a gyöngéje volt ugyanis, hogy önmagával mindig a harmadik személyben, s mindig per kend beszélgetett. — Jó lesz már kendnek a nagy határ is, hisz idestova harminczötéves lesz kend, s akkor már predikátummal toldák meg a legény Bárányfelhők. — A Magyarország eredeti tárczája. — , • Irta: Zboray Aladár. Valamikor régen az volt a szokás, hogy a fiatal ember feltüzött a vállára egy nagy piros szalagot, a markába kapta a dárdáját, egy nagyot kurjantott, ahol — kellett, nem kellett — kiütötte felebarátjának egynéhány fogát, s azután oltárhoz vezette a szive választottját. Ezt az eljárást akkortájt vitézi tornának nevezték s a jó családból való ifjak úgy mondták meg a szivük hölgyének, hogy iszonyúan szeretik, hogy a kedvenc színüket diadalra segítették, s a kisasszonyoknak ez a szerelmi vallomás imponált legjobban. Ezt a korszakot szerette volna visszavarázsolni mindenáron Szent-Tamássy Bandi, aki egy egész tucat férfira való erőt érzett dagadozni a karjaiban, de viszont egy csepp mersze sem volt az asszonyfélékkel szemben. Pedig nagy szüksége lett volna rá, mert már, vagy öt éve halálosan szerelmes a szép Dávid Annába, s éppen öt éve, hogy mindennap fölteszi magában, hogy hólnap befogat, s bemegy Keveházára és — se szó, se beszéd, — odaöleli a mellére Annust, abból csak megérti, hogy majd meghal érte. Hanem ennél több mersz azután nem is volt benne. Szépen megmaradt a jó szándéknál, és ha véletlenül oda vetődött Dávidékhoz, szépen félrehuzódott valami kuczkó félébe s onnan czimét. . . Lapunk mai száma 18 oldal.