Magyarország, 1902. január (9. évfolyam, 1-27. szám)
1902-01-01 / 1. szám
BUDAPEST, 1902. JANUÁR 1. SZERDA IX. ÉVFOLYAM I. SZÁM Előfizetési ár: negyedévre 7 Korona, egész évre 28 Korona. Főszerkesztő Szerkesztőség és kiadóhivatal , Teréz-körut 19. szám Egyes szám ára helyben 8 fillér, vidéken 10 fillér. Holló Lajos: Hirdetések nonparellje számítással díjszabás szerint Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan szíveskedjenek intézkedni, nehogy alap szétküldése fönnakadást elengedjen. Alvó nemzet. Budapest, secz. 31. Nem sikerei voltak a múló évnek, hanem bizonyítékai. A siker nem barátja hazánknak. Elfordul tőlünk és a faképnél hogy. Szerencse, hogy reményeinket nem viszi magával, így aztán rózsás ködben éljük napjainkat és rózsás ködben pergetjük az év utolsó óráit. A kid miatt nem látunk, de vigasztalódni hogy színe rózsás, meleg, mosolygó. Sikernek a választási eredmény nem mondható. Pártsikernek — taán. De pártot czélnak tekinteni csak goroszak és hülyék szoktak. A központ nem feküdt rá a vidékre. Hivatalos jelölt a ig volt. Fojtó bilincsek hullottak le a politikai lelkiismeretről. Hát ez nem siker ? Nem. Ez csak törvényes állapot a jogrend természetes medrében. A visszaélések hiánya ez; az üldözések szünetelése , a szavazat-kobzás dobpergésének elnémulása. Sikert a közszellem átalakulása jelentett volna. De a közszellem nem alakult át. A választó közönség nem használta föl szabadságát. Legtöbb helyen most is húsosfazéknak nézte az urnát. Laczokba húzódott a polgári önérzet, mintha most is láncz lett volna rajta és ott irta az alkotmányos konyhahulladékot. A jelöltek nagy része szintén nem volt kitömb a Deákné vásznánál. Korrumpáltak a lehetőség határai között. Vevő is vot tehát és eladó is akadt. A nemzeti önfentartás történelmi fuvallata egyetlen nyárfalevelet sem hozott rezgésbe. Olyasi volt a ma, mir, a tegnap és a tegnap olyan, mint a tegnapelőtt. Alvó nemzet fölött suhant ; ez az év. Renyhe nyugalomban fekszik ezeréves ágyában, tehetetlenül. Uj népek születnek oldala mellett. Nehézlmában nem érezi lelkén a nyíló tavaszunk nedvduzzasztó erejét. Mesékből szőnek az uj népek hagyományt és hagyos lányból visszaemlékezést, hogy fejlődésükhöz alapot nyerjenek. Nekünk nincs szükségünk mesterségesen kieszelt visszaemlékezésekre. Számunkra ezer évnek valóságos történelme vetett biztos alapot a további fejlődéshez. Mégis úgy van, hogy azok léteznek, élnek, részt vesznek a nemzetközi politikában, mi pedig lépésről-lépésre mindinkább összezsugorodunk az állami létnek keresztelt tartományi exisztenczia szűk kereteiben. Alszunk. A fajpolitika háttérbe szorította Ausztriában az állami öntudatot. Az összetartozandóság szálai napról-napra szakadoznak. Közös ideáljuk sohasem is volt. De most a közös érdeket is szem elöl tévesztik. Vakon szaladnak az elgyöngülés utján. Fölszitott gyűlölködés hajtja Ausztria népeit egymás ellen. A szenvedély tüzében rejtett aknák robbannak föl s ezeknek magas lángoszlopai pángermán és pánszláv színeket világítanak meg. Sokat tanulhatnánk ebből, de semmit sem tanulunk. Beszélünk, írunk ugyan a nemzeti egységről eleget. Hogy hazánk népei együtt alkotják az egységes politikai magyar nemzetet, ezt törvénybe is foglaltuk. De amiként van papiros-búzánk, akként van papiros-egységünk is. Mivelhogy csak írunk és beszélünk, beszélünk és írunk. De a cselekvés terére lépni sem nem akarunk, sem nem tudunk. Ki hinné, hogy az osztrák széthullás nem sarkalta vezetőinket a fajpolitika veszélyeinek idejekorán való megelőzésére és elhárítására? A tapasztalás elég világos. Amely pillanatban az osztrák fajpolitika hullámai átcsapnak a Lajthán , abban a pillanatban megkezdődik a történelmi Magyarország fölbomlási folyamata. Ez tehát élet-halál-kérdés. Hol hát a kormány terve ? Mi a czélja ? Minek az eszközei? Megmondom. Terve, czélja, eszköze a kormánynak, hogy Magyarország legyen Ausztriának politikailag tartománya, gazdaságilag gyarmata. Nem egyéb ez, mint a nemzeti erők elsorvasztása. De elsorvasztott erővel tekintélyt szerezni nem lehet. Tekintély nélkül a fajok előnyomulása nem korlátolható. Mit reméljen az oláh, a szász, a tót olyan nemzet kebelében, amelyik önmagában nem bízva idegen gyámság alá veti magát? Miért csatlakozzék hozzánk, mikor mi is oltalomkeresők vagyunk? Vezérletünk makacssága a balsors végzetével nehezedik ránk. íme, Ausztriánál keres vezető politikánk oltalmat. Annál az Ausztriánál, ahol minden természetes erő bontó ékezet az állami szervezetben. Amelynek föloszlásáról úgy beszél a külföld politikai irodalma, mint a legközelebb fekvő jövendő kikerülhetetlen eseményéről. Ehhez a korhadó testhez fűzzük magunkat. Ennek az inficziált testnek gazdasági vérkeringésével egyesítjük a magunk vérkeringését. Sőt erőltetjük a dolgot. A viszonyok kedveznek a különválásnak. Alaptörvény járul a viszonyok erejéhez, mely arra kötelez, hogy önállók legyünk. De mi készek vagyunk szembe szállani a viszonyok erejével és hirdetjük, hogy az alaptörvényt is készek leszünk valamely szükségtörvénynyel megkerülni, csakhogy ne legyünk önállók ; csakhogy ne kövessük a természet rendjét ; csakhogy ne legyünk szabad, öncélú nemzet a történelmi hivatás becsével, ambicziójával, felelősségével és dicsőségével. Ilyen nemzetre boldog újév nem virradhat. Bartha Miklós: Lapunk mai száma 21 oldal. Beöthy Ákos a szükségtörvényről. A «Magyarország» tudósítójától. Budapest, decz. 3 Az osztrák sajtó közlönyei behatóan folkoznak a Magyarország vasárnapi számi megjelent politikai nyilatkozatokkal, amely kormány részéről tervezett szükségterveny foglalkoznak. Ebben a kérdésben madósítónk fölkereste Beöthy Ákost, a parlament e kiváló tagját, aki tudósítói véleményét a kérdésről következőkben tartotta: " Magáról a szükségtörvényről érdes'" nem nyilatkozhatom , igen egyszerűen 1 okból, mert azt, és annak tartalmát i. ismerem. Aziránt azonban egész tisztát vagyok, hogy maga a szükségtörvény a 67 kiegyezés negáczióját jelenti. A 67-es kiegyzés alapgondolata ugyanis a kétoldalas. Miután Ausztria alkotmányt kapott, neküi a közös ügyeket illetőleg nem a fejedelemmel, hanem Ausztria népeivel van dolgunk. Mihelyt tehát ezt a közös ügyes rendelkezést e nélkülük, egyoldalúan tisztán a magunk szakállára kell megcsinálnunk, világosan következik, hogy ez a 67-es kiegyezés intencióinak semmiképpen meg nem felelhet. Más oldalról azonban nem lehet tagadásba venni, hogy annak is, amit önálló rendelkezésnek nevezünk, megvannak a maga nehézségei. Ez a nehézség különösen abban áll, hogy úgy a gazdasági szétválasztást, vagy hogy még messzebb menjünk, a politikai szétválasztást illetőleg a közvélemény a kérdéssel egyáltalában nem foglalkozott, sőt azok részéről sem kapta meg az irányítást, akik erre magukat hivatottnak tekintik, amennyiben a szétválasztást, mondjuk a teljes függetlenséget írták zászlajukra. Ezalatt értem pl. a függetlenségi pártnak eljárását és magatartását. Természetesen távol áll tőlem annak — amit ezen párt sztratégiájának vagy taktikájának kell nevezni — bírálatába bocsátkozni. Tisztán csak az érvelés szempontjából, mint állításom illusztrációját hozom föl a következőket. Ott van például a hadsereg különválasztásának kérdése. A függetlenségi párt követeli az önálló magyar hadsereget, azonban nem megy bele a delegáczióba. Márpedig arra nézve, hogy a hadseregnek intézményét, szervezetét, költségvetését, egyszóval annak minden csinját-bűnját megismerje, — mert ez a megismerés a szétválasztás okszerű keresztülvitelének conditio sine qua non-ja — okvetlenül szükséges, hogy részt vegyen egy oly testületnek működésében, mely éppen ezzel a matériával foglalkozik. A gazdasági szétválasztást illetőleg természetesen a dolog nem jár ennyi nehéz-