Magyarország, 1902. február (9. évfolyam, 28-51. szám)

1902-02-22 / 46. szám

Budapest, 1902. szombat, február 2­­. MAGYARORSZÁG Ladornéri Szmertnik Árpádné, szül. sárosfalvi és nádasdi bittó Irén fiatal úrnő, ki a vidéki társada­lomnak egyik közkedveltségü tagja volt, a napokban a pozsonymegyei Sárosfán meghalt, férjét és kis árvát hagyva hátra. Az elhunytban Sághy Gyula udvari tanácsos, egyetemi tanár, orsz. képviselő és S­ághy Kálmán dévai m. kir. erdőfelügyelő unokahuguk­at gyászolták, Szeredi Fatikay Rezsőné szül. Fekete Róza, a ko­lozsvári Nemzeti Színház volt tagja, e hó 20-án 26 éves korában hosszú és kínos szenvedés után Buda­pesten elhunyt. Temetése holnap, e hó 22-én, d. u. 3 órakor lesz a Főherczeg Sándor­ utcza 38. sz. a. gyászházból. Az elhunytban szeredi Vajkiy Rezső honvédelmi miniszteri segédtitkár, a magyar tisztvi­selők orsz. egyesületének igazgatója a feleségét siratja. — Uj honpolgár. Ma délelőtt tette le a magyar honpolgári esküt Halmos polgármester előtt Piatnik Rudolf, a nagyhirű bécsi és budapesti Piatnik-féle kártyagyárak tulajdonosa. A polgármester az eskü­tétel után szép beszéddel üdvözölte az új magyar honpolgárt, aki osztrák nagyiparos létére a magyar állampo­gárság kötelékébe lépett. — Elfogott tolvaj. A rendőrség elfogta Molevitz János 18 éves napszámost, aki Neufeld Bódog új­pesti vegyeskereskedéséből 120 koronát érő holmit lopott. — Sikkasztó házmester. Reicher Béla 31 éves ékszerész, aki a Wesselényi­ utcza 54. számú ház házmestere volt, 800 korona házbér elsikk­asztása után megszökött. A rendőrség körözi a sikkasztó házmestert. A Kriegm­er-féle Separator csúz és köszvény ellen páratlan. Üvegje 2 K., kis üveg 1 K. A Rókus-kórházban 136 eset közül 129-ben teljes gyógyulást eredménye­zett. Főraktár : Korona-gyógyszertár, Bpest, Kálvin-tér.­­ Kovács dr. kézpasztája (félhold védjegygyel valódi) 3 nap alatt minden kezet gyöngéddé és fehérré varázsol. Egy tégely 1.20 kor. Főraktár: Kovács dr. gyógytárs, Budapest, Gyár­ u. 17. »Toilett­­titkok« kívánatra ingyen. Színháza­k műsora.­ ­Nemzeti Színház. Vasárnap délután: Rosenkranz és Güldenstern. Este: Kegyelemkenyér, Ahol mu­latnak. _ M. kir. Operaház. Vasárnap: A denevér (először) Szover Ilonával. Népszínház. Vasárnap délután: Katalin. Este: Egy görbe nap. Viaszínház. Vasárnap délután: A dada. Este: A Gyur­ko­vics-l­eányok. Magyar Színház. Vasárnap délután és este: Lotti ezredesei. EGYHÁZ. Mi az élet? A magyar kath. egyházi szónokok között Hock János neve kétségtelenül a legismer­tebb. Szónoklatai a fővárosban esemény­számba mennek. Nincs olyan nagy templom, hogy a közön­ség előre le ne foglalná, ha benne Hock szónokol. Ez évben kiválóan érdekes böjti cziklusát minden pénteken délután 5 órakor tartja. Mai beszéde is a főváros színe-javát vonzotta Kőbányára, ahol a kö­zönség zsúfolásig megtöltötte a szép templomot. A beszéd bevezető részét, amely olvasmánynak is na­gyon érdekes, bemutatjuk. Mi az élet ? Van-e olyan ember a világon, akinek még sohase jutott volna eszébe az a gondolat, hogy : mi ez az élet­­ ? Azt hiszem, nincs ! Hiszen ez a kérdés a legkomolyabb valóság, amely minden értelmes lényt érdekel. Bizonyára mi is gondolkoztunk már rajta mindnyájan — számta­lanszor. Sőt tovább megyek. A kérdésen törte a fe­jét világkezdete óta az egész emberiség. Nem cso­dálom. Hát vájjon mi iránt érdeklődjünk, ha önma­gunkkal sem foglalkozunk ? ! A tapasztalat azt bizonyítja, hogy az emberek nagyon is sokat törődnek magukkal. Egész életük­ben úgyszólván mást sem tesznek, csak önmagukkal foglalkoznak. A teremtett nagy mindenségből nem is érdekli őket más, csak a mi életsorsukkal össze­függ, vagy személyükre vonatkozik. Nincsen olyan földi halandó, aki a létező, összes teremtett dolgok között ne a saját személyét tartaná a legfontosabbnak, ne a saját érdekét a legelsőnek. A gyarló ember öntudatában ez a roppant minden­­ség,­ amely körülvesz bennünket és valami csoda­­szerű titokzatossággal nehezedik reánk, úgy tűnik föl, mint a mi lakásunk, amely csupán a mi hajlé­­kunk, mint a mi éléskamaránk, amely egyedül ne­künk van berendezve.­­ Az egyéniségnek ezt az egyoldalú öntudatát már '#,jKmaeks21?nen látjuk Jahemtakoani- és a csínét-. nyi teremtés még alig látszik ki a földből, már­is uralkodni akar. Minden az övé. Lefoglalja az egész világot. Csak az övé jó, az övé szép. Csak egyedül ő a tökéletes. Alig tud beszélni, már­is vezetni akar mindenkit, rendezni akar mindent. Nemcsak ő maga foglalkozik folyton önmagával, hanem azt kívánja, hogy állandóan vele foglalkozzék az egész világ. Amilyen ez a gyermek kicsinyben, olyanok va­­gyunk mi nagyban. Mi is azt hiszszük,­ hogy mi vagyunk a világ középpontja. A tengely, amely körül forog minden. Mi is azt akarjuk, hogy velünk fog­lalkozzék mindenki, hogy minket bámuljon és cso­dáljon az egész világ. Sőt rossz néven veszszük, ha nem így van. Annyira megyünk elfogultságunkban, hogy saját életünket — vagyis önmagunkat — ké­pesek vagyunk elképzelni az­ egész világ nélkül, de a világot m­inélkülünk nem. Ritka ember tud mélyen gondolkozni, még ritkább mélyre nézni. Sem az eszünket, sem a szemünket nem szeretjük valami nagyon megerőltetni. Mi is úgy okoskodunk, mint az a léha szivü ember a böl­­cseség könyvében. — Rövid és unalmas a mi életünk és nincs akit tudnánk, hogy visszatért volna az alvilágból. Jettek tehát, éljünk a jelen való jókkal és élvezzük gyor­san a mi ifjuságunkat. Drága borral és kenetekkel töltözzünk és ne múljék el tőlünk az idő virága. Koszorúzzuk meg magunkat rózsákkal, mielőtt el­­hervadnánk! így tévesztik össze sokan az élet ezélját az élet külső részleteivel, a lényeget a látszattal; a benső igazságot a külső alakkal. Odadobják kincseiket botorul egy pár színes üveggyöngyért, vagy csillogó tükördarabért mint a vad népek. Azt az igazi bol­dogságot, amit a szívnek benső összhangja és bé­kéje adhat, feláldozzák silány gyönyörökért, amiket beteges idegrendszerük, vagy elpuhult érzékeik szomjúhoznak. Csak hogy az ilyen élet, nem élet! Ez csak lát­szata annak. Az ilyen ember csak az értékeknek lánczra vert rabszolgája. Gömvedezve hordozza bilin­cseit és ha élete célját kérdezed tőle, vállat von. Maga se tudja. Igaza is van, mert az elzüh és soha­sem lehet életezés. Hogy mi ez az élet? Miért va­gyunk a világon? Mi lesz velünk, ha meghalunk? Mindezek a dolgok őt nem érdeklik. Előtte csak olyan nevetséges kérdések, amikkel nem érdemes foglalkozni. Halljátok?! Nem érdemes! Ugyan?! Hát mi van egyéb érdemes a világon! ? Kezdve a népek szent könyveitől, a modern kor­szaknak legújabb drámájáig, minden lapon az em­beri élet örök problémája lép elő. Az ó- és új­ világ­nak összes művészeti emlékei és irodalmi alkotásai csak a mi eredetünket, szenvedélyeinket és a jövő életbe vetett reményeinket állítják szemünk elé. Tudomány, bölcsészet, irodalom, vallás, művészet, rmód­ mind csak az emberrel foglalkoznak! Sőt állítani merem, hogy itt közöttünk nincs olyan ember, aki tanulmányainak, szomorúságának egy­­egy mélyebben érző, magányos pillanatában se gon­dolt volna reá . Hogyan is lesz majd akkor, mikor én nem leszek ? Fogok-e élni a síron túl is ? Hal­lom-e majd, ha hívnak? Látom-e azokat, akiket szerettem valaha? Nagy talány ez, amelyet megfejteni csak mélyre­ható bölcseség képes. Sőt magában véve ez sem. A templom és az áldozati oltár is kell hozzá! Ezért fordulok én is Istenhez, hogy mikor az élet nagy titkáról elmélkedem, világosítsa fel gyarló ér­telmemet, hogy meggyőzhessetek benneteket, hogy az élet forrása nem a tehetetlen anyag, hanem a leírhatatlan isteni erő, akiben élünk, " vagyunk "és mozgunk. Ezt fogom kifejteni, merült abban a fölterjesztésben, amelyben a köz­gyűlés fölsorolta, hogy milyen áthárított terhei van­nak a fővárosnak, a tanács nem tartja igazságosnak. A közgyűlés már 1898 ban megállapította a pénzügyi programmot, amely alkalmas lett volna a főváros halainak orvoslására. Amit a programmból önkor­mányzati hatáskörben megvalósíthatott, a város azt megtette. Megcsinálta az új vízvezetéki szabályren­deletet, a burkolási szabályrendeletet, a városren­dező szabályrendeletet, behozta a biczikli­adót s rendezte a többi illetéket. A programainak két leg­jelentékenyebb pontját a város nem valósíthatta meg. Az iskola­adóra vonatkozó határozatot a kormány nem hagyta jóvá, a progresszív községi jövedelmi adóra vonatkozó határozatra pedig a pénzügyminisz­ter még ma sem válaszolt, noha a város többször megsürgette. Nem felelt a miniszter a városi tűzkár­­biztosító-intézet fölállítására, a tűzoltói járulékok kivetésére és a hirdetésügyre vonatkozó közgyűlési határozatokra sem. A leghatározottabban tagadja a tanács a miniszternek azt a vádját, hogy a községi pénzeket rendeltetésüktől elvonják. A főváros a tör­vényesen megállapított büdzséiben lévő tételeket mindenkor szabályszerűen használta föl, s nincsen a büdzséiben egy tétel sem, amelyet törvényes ren­deltetésétől elvontak. A főváros háztartásának a rendezésére itt van a legvégső idő. A tanács nem is akar tovább polemizálni, hanem kötelességszerűen azonnal a munkához fog. Tételenként átvizsgálja a költségvetést, hogy redukáljon mindent, amit a tör­vényes korlátok között leszállítani nem lehet. Emel­­lett számít a tanács az állam támogatására is. Ha a legszigorúbb takarékosság alapján revideált költ­ségvetés nem segít, s az államtól nem kapja meg a város a támogatást, amelyet jogosan és méltányosan elvárhat, akkor a fővárosnak a polgárságra kell appedálnia, s a tanács föltétlenül bízik a polgárság áldozatkészségében, hogy nem engedi Budapestet válságba jutni, a Kato­lkus-kör Budán. Demecztey Mihály dr. elnöklese mellett a Budai Katolikus­ Kör” czimen új egyesület alakult. A kör czélja, hogy a budai olda­lon lakó katolikusok szellemi, társadalmi és anyagi érdekeit előmozdítsa s a katolikus hitéletet a köz­művelődéssel és összetartással fejleszsze. Az új egyesületből a politika fel van zárva.­­ Embercsont-lelet. A székesfővárosnak a Lipót­­körúton most fölépí­ett házai telkén emberi kopo­nyákat és csontokat találtak, amelyeket a tanács beküldetett megvizsgálás végett az embertani in­tézethez.­­ Egyesületi alapszabályok jóváhagyása. A belügyminiszter a Nemzeti Zenede és a Budapesti Torna Club módosított alapszabályait, valamint a IX. kerületi iparosok, kereskedők és gazdák körének s a Polo-Clubnak most bemutatott alapszabályait jóváhagyta. FŐVÁROSI ÜGYEK. X Alapítvány özvegyeit részére. Néhai Pósch f­rancziska alapítványt tett, olyan állami és fővárosi tisztviselők özvegyei részére, akiknek kiskorú gyer­mekeik vannak. Az idén három dijat adnak ki az alapítvány kamataiból, egyenkint 78 korona 12 fillérc­ben. A kérvényeket márczius 1-éig kell a székes­főváros tanácsához czimzellen, annál az elöljáróság­nál benyújtani, amelynek területén az illető kérvé­nyező lakik. • Válasz a büdzsét-leiratra. A tanács tegnapi ülésén tárgyalta, hogy milyen választ adjon a bel­ügyminiszter büdzsei­ leiratára, amelyben olyan szi­gorú kritikával illette a főváros gazdálkodását. Je­lentésében tagadja a tanács, hogy a főváros pénzügyi bajainak a város gazdálkodása az oka. A mai pénz­ügyi helyzetet Budapest naprarányú fejlődése okozta, azok a nagyszabású közintézmények, amelyeket a fejlődés következtében végre kell hajtani. Minden közmunkát a kormány előzetes jóváhagyása után, sőt gyakran a kormány sürgetésére hajtottak végre. Másrészt minden új törvény és rendelet újabb ter­heket hárított a közigazgatásra. A minis­zternek azt a vádiót, hogy a f óváros egész gondoskodása ki­ SZÍNHÁZ, művészet. — (Nemzeti Színház.) Verejtékes estéje volt teg­nap a színpadnak, nézőtérnek egyaránt. Hallottunk mi már súlyos igazságokat, kemény lec­kéztetést elégszer a színpadról, tükröt tartottak elénk, melyből megrettenve láttuk a magunk és korunk hibáit, hisz ez a mai színház való hivatása. De egy előttünk teljesen ismeretlen, idegen, érdektelen világ nyomo­rúságát, szennyét látnunk — fölösleges, legföljebb az irodalmi érdekességgel menthető, így Turgenyev drámája aligha él hosszú ideig: a Kegyelemkenyér, e sötét jellemrajz, melynek sem hősét, sem mellék­­alakjait soha e földön megérteni nem fogjuk. — Barabás Ábel eredetiből fordította a darabot folyé­konyan és értelemmel; az eredetiben, melyet azon­ban sehol Európában nem játszanak, Kuzovkin nem hal meg, hanem elfogadja lányától a tízezer rubelt, s a derék szomszéddal, aki berugatta, elhitetik, hogy csakugyan hazudott, mikor Olga atyjának mondta magát. Gál Gyula buzgó igyekezettel tanulta meg a sze­repet , de a tanulás e munkáját, a jellem egyes vo­násainak színészi szintézisét azon nyersen mutatta be sok helyen. E tudatosság árt az alakítás hitelé­nek, miután magának a jellemnek már a priori nem volt semmi hitele. Siránkozása gyötrelmessé tette az estét, pedig rajta nyugodott az egész darab sorsa. Mi szeretjük a gondolkodó színészt, s Gál kétség­kívül ilyen. De a színpadon kész munkát akarunk látni, nem készülőt. A lerészegedést kitűnően ját­szotta, de kitörésében nem erő volt, az egyszer éle­tében fejet fölemelő féreg ösztönszerű életereje, ha­nem rekedt czivakodás. Iván ii erősen jellemzetes orosz gavallér, Mszeghy, bájos, költői, mint mindig, ahányszor látjuk. Persze ez ritkán történik, e kitűnő művészpó,­i. Bor ,Bétran, sem Aittharot^A többi. '­

Next