Magyarország, 1902. november (9. évfolyam, 260-285. szám)

1902-11-23 / 279. szám

Budapest, 1902. vasárnap, november 76. MAGYARORSZÁG találja, hogy a hadsereg még nincs kivetkőz­­tetve osztrák jellegéből és nem áll összhang­ban a nemzet érzelmeivel. Ez az oka annak is, hogy a most szóban forgó inczidens fölmerült. Ez az oka, hogy ezt az ügyet szenvedélyesen tárgyalják. — Kellő lelkesedéssel — kiált fel Madarász József. Ha a Gotterhaltét akarják Magyarországról kiküszöbölni és a hadsereg osztrák szellemét akarják megváltoztatni, ahhoz szóló is szívesen hozzájárul. De erre a czélra ne használják föl a mentelmi jog kibővítését, mert az mai alak­jában teljesen elég és oly széles, amilyen a világ egyetlen parlamentjének sincs. A men­telmi jog preventív jellege — amely fölösleges privilégiumot képez — gyűlöletes a közönség előtt. Azután hosszú fejtegetésekkel akarja bizonyí­tani Hódossy, hogy a mentelmi bizottság több­ségének igazsága van. Az ellenzéki padokról egyre másra zuhog az éles közbeszólás: — Maga se hiszi, amiket mond. — Szomorú dolog, hogy egy Hódossy így lessél. Hódossy pedig látható zavarral ismételgeti, hogy helyes a mentelmi bizottság álláspontja; azután a kormánypárt éljenzése között leül. Barabás Béla volt a nap utolsó szónoka. Először is lesajnálta Hodossy szereplését, azután reményét fejezte ki, hogy a kormány­pártnak az utolsó perczben mégis megnyilat­kozik a becsületes magyar lelke. — Elbújik a pad alá — kiáltja élesen Beöthy Ákos. Beszédének további részében Barabás buz­gón hordogatja össze a csattanós érveket az ellenzéki álláspont mellett. Majd egy újabb határozati javaslatot terjeszt be, amely — úgymond — arra van hivatva, hogy aranyhidat képezzen a kormánypártnak. Állítja különben, hogy katonáék már megbánták, hogy szőnyegre hozták a Nessi-üigyet. — Dehogy bánták! — tiltakozik Fejérváry. — No, majd meglátja, — biztosítja katego­rikus hangon Barabás — hogy fölmentik Nessit, hogy ezzel expiálják a botlásukat. Végül esküvel fogadja Barabás, hogy minden alkalommal tüntetni fognak a Gotterhalte ellen, még a király jelenlétében is. Amire az elnök rendreutasítja, de a függetlenségi párt zajos tapssal és éljenzéssel tüntetett mellette. Részletes tudósításunk a következő: Apponyi Albert gróf elnök az ülést megnyitván, hitelesítik a múlt ülés jegyzőkönyvét. Az irományok előterjesztése után következik: a M­essi-ügy tárgyalásának folytatása. Reich Aladár: Sajnálatos jelentőségnek tartja, hogy a jobboldalról még azok is megváltoztatták nézetüket, a­kik eleinte a kisebbség véleményén vol­tak , csak azért, mert erősebben támadott a függet­lenségi párt egyes minisztereket. Ismerteti a bizott­ság javaslatát. Foglalkozik a relatív mentelmi jog értelmével. A mentelmi jog mindenütt megkívánja, hogy ne csak testi, hanem lelki szabadságát is bizto­sítsa a képviselőknek. És főképp a lelki független­ség, szabadság biztosítása a mentelmi jog feladata. A mai rendezett rendészeti viszonyok között morális salvus conductusra van szüksége a mai képviselőnek. Az immunitásra is erős, legalább is hasonló erős támadó féllel szemben van szükség. A parlamenttel szemben ez a két hatalom: a királyi és a kormány­­hatalom lehet. A parlamentnek kötelessége ezeket a támadásokat mindig visszavonni. Ha magánosok részéről éri a képviselőt támadás, azzal szemben a Ház oltalma nélkül is meg tudja magát védelmezni. Ha Nessit magánosok részéről érte volna támadás, nem fordult volna ő sem a Házhoz, (ügy van­ a szélsőbalon.) Felolvassa a katonai szabályzatból, hogy mikor van helye a becsületbeli vizsgálat megindításának. A katonai szabályok azt mondják, hogy katonatiszt katonaruhában politikai tüntetésekben nem vehet részt. Tehát ez azt mondja csak, hogy uniformisban nem vehet részt ilyen tüntetéseken, de a polgári ruhában való megjelenést nem tiltja, tehát meg­engedi. Nincs értelme annak, hogy abszolút és rela­tív mentelmi jogról beszéljenek. Fejérváry Géza dr. honvédelmi miniszter: Én nem beszéltem! (Derültség.) Leich Aladár: Politikai zaklatásnak tekinti az esetet. Többször megtörtént már, hogy nemzeti ün­nepeinket a Gotterhalléval akarták megzavarni. De mindig akadtak becsületes, őszinte, hazafias magyar emberek, akik tüntettek ez ellen. Ezek között a férfiak között voltak tartalékos tisztek is. Nem tud róla, hogy ezek ellen a becsületbeli eljárást egyetlen egy esetben is megindították volna. Elmond egy esetet, amelyik a nyáron történt egy fürdőhelyen. Szent István napján, a nemzeti ünnepen, ünnep­séget rendeztek. Volt ott sok tiszt, talán tábor­nok is. Az ünnep megkezdése előtt egy magas­­rangú katonatiszt rendelésére ezen a­ nemzeti ünnepen, ezen a magyar fürdőhelyen a czigány­­banda elkezdte a Gotterhaltét húzni. Egy öttagú társaság erre a Kölcsey-himnuszt kezdte énekelni. E társaság tagjai között volt két tartalékos tiszt is, akinek ilyen minőségét tudta a jelenlévő tisztek nagy többsége. És daczára annak, hogy a becsület­beli szabályzat elrendeli, hogy az a tiszt, aki vala­mely tiszttársának vagy hadapródnak a tiszti becsü­letét sértő vagy veszélyeztető eljárásáról tudomást szerez, ezt az esetet a felettes hatóságánál bejelen­teni köteles, s ezt az esetet még sem jelentették be. A különbség tehát a Nessi-féle eset s ezen eset között az, hogy itt nem volt politikailag szükség a zaklatásra. Fejérváry Géza dr. honvédelmi miniszter: A kü­lönbség a kettő között az, hogy az nem volt hiva­talos, a kolozsvári pedig hivatalos volt. Sebess Dénes: Mi az a hivatalos ? Minden nem­zeti ünnep hivatalos ! Fejérváry Géza dr. honvédelmi miniszter: Ő felsége képviseletével! Reich Aladár: A kisebbségi különvéleményt fo­gadja el. (Helyeslés a szélsőbalon.) Hódossy Imre: T. Ház ! Leszkay Gyula: Minden rossz ügynek védelme a nemzeti pártból kerül ki! Hódossy Imre: Nem hallottam, mit mondott a t. képviselő úr! Leszkay Gyula: Pl. a kvóta­emelés, meg a Hen­tzi-ügy ! Hódossy Imre: Hát bizonyítsa be a t. képviselő úr, hogy rossz. Én azon törekszem, hogy bebizo­nyítsam, hogy azon indítvány, amelyet a bizottság többsége terjesztett elő, igenis helyes. (Élénk he­lyeslés a jobboldalon. Ellentmondások a szélsőbal­oldalon.) Barabás Béla: Ezelőtt pár évvel ezt nem mon­dotta volna így! (Zaj.) Hodossy Imre: Azon megjegyzést, hogy én, nem, tudom, hány évvel ezelőtt ezt nem mondtam volna, ezennel visszautasítom. (Helyeslés jobbfelől.) Har­­minc­három éve vagyok tagja ennek a Háznak, vol­tam bár a kormánypárt padjain, akár itt az ellen­zék padjain, én mindig egyformán beszéltem, soha­sem néztem azt, hogy mi tetszik a kormánynak,... Polozner Jenő! Azelőtt nem emelte a kvótát! Hódossy Imre:... sohasem hederítettem sem fenyegetésére, sem csábjaira, de azt sem néztem, hogy mi tetszik vagy nem tetszik az én polgártár­saimnak. (Elénk helyeslés jobbfelelős.) csak az én lelkiismeretem és nem az önök tetszése, sem a kor­mány tetszése nem vezetett. Én voltam itt és vagyok 33 esztendeje. (Zaj.) Polczner Jenő : A kvótáról beszéljen. (Zaj.) Hodossy Imre: A kvótáról én, mióta képviselő vagyok, soha sehol egyetlenegy szó­nyilatkozatot nem tettem és így engemet ezért sem önök, sem más, kérdőre nem vonhat. (Helyeslés jobbfelől.) En­gem ilyen közbeszólásokkal senki megfélemlíteni nem fog, előttem az, hogy önök engem hurrogatnak, vagy lármáznak, egészen közönyös. (Helyeslés jobb­felől. Zaj.) Tagadhatatlan az, hogy a mi hadseregünk intéz­ményei még mai napig sincsenek kivetkőztetve bi­zonyos osztrák jellegből (Zaj.) és még mai napig sincs összhangba hozva a magyar állam többi in­nem is készülhetett úgynevezett hatásos szín­darab, amelyik könnyekre fakasztja a harmadik emeletet. Inkább lélektani dráma ez, az Ibsen borongó hangulatával. De azért lélektani szem­pontból is kifogásolható a szerkezete, így pél­dául nagyon merész fordulat az, hogy Julcsa és Bálint is, akik annak előtte bizonyára épp úgy lenézték a nazarénusokat, mint a többi orosházi polgár, öt percz alatt hívőkké lesz­nek. Nos, egy ajtóstul nem szoktak rohanni bele egy vallásba. Aki tíz perczc­el előbb czi­­gány mellett emlegeti az arkangyalokat, abból tíz percz múlva nem lesz próféta. Ezt a hibát leszámítva, a feldolgozás hatá­rozottan kvalitásos munka és különösen a második felvonás magas irodalmi nívón áll. A darab messze túlszárnyalja az utóbbi szabvány­­szerű népszínműveket és elhihető, hogy szer­zője megnyerte volna vele a Porzsolt-féle pályadíjat, ha el nem késik a benyújtással. Mindenesetre kár, hogy a szerző olyan ko­molyan fogta föl a nazarénus hitet. Pedig a józan magyar nép kifigurázza ezeket a zsol­­táros embereket, akiknek mézes-mázos, éneklő beszédmodoruk csiklandó hatással van a nevető izmokra. Meg azután a Népszínház művészei talán életükben sem láttak nazaré­­nust, mert akkor nem szavalnának olyan ko­moly pathoszszal. Szóval: látunk eredeti nép­viseletet, hallunk szép gányó nótákat, de nem találjuk föl az igazi hangulatot. Mikor azután elhagyjuk a színházat, eszünkbe jut Julcsa és Bálint, a két új nazarénus és meg­szabadulva a hamis hangulattól, ilyenformán gondolkozunk. — Megint több van két bolonddal! —S­­ k Bánó Feri házassága. — A Magyarország eredeti tárczája. — — Látom már, hogy addig veletek semmire sem megyek, mig el nem mesélem, hogy miért haragudtam én meg és hogyan váltam én el az egynapos feleségemtől — szólt Bánó Feri mellette ülő két barátjához. A két hallgató, Gyulay Géza és Ivátay Misi, mind a ketten gyerekkori jó pajtások, nyugod­tan, hogy forma szerint eleget tiltakoztak már, a lehető legkényelmesebben elhelyezkedve, fe­szült figyelemmel várták a következendőket. — Bizonyára emlékezni fogtok még — vette fel a szót Bánó — hogy mily sokáig küz­döttem a sorssal, de évek múltával nekem is feltűnt szerencsecsillagom, minden vállalkozá­som nagyszerűen sikerült és nemcsak hogy czélomat elértem, de nagyobb vagyonom lett, mint amit remélhettem. Az üzlettel felhagytam és a könnyű életnek szenteltem magamat. De rövid idő múlva kezd­tem a dologba beleunni és roppant éreztem az egyedüllét sivár egyhangúságát. Beláttam, hogy meg kell házasodnom. Gyönyörű álmokat szőttem magamnak egy édes, igazán szerető kis feleségről. Átláttam azonban, hogy sokkal, de sokkal gazdagabb vagyok, semhogy apró cseprő osto­baságok, mint pl. szerelem, esetleges házassá­gomnál szóba jöhetnének. Egyszer aztán az a bolond gondolatom tá­madt, hogy hát ha én álutakon, kalandokra indulnék, talán . . . nos, ki tudja ? Nem vagyok a hosszú megfontolgatásoknak embere és már aznap s azontúl folytonosan a legcsodálatosabb öltözetekben kóboroltam, m­íg n­agyon nem fáradtam. Képzelhetetlen ostobaságokra vetemedtem. Vékony, ócska felöltőben, lyukas czipőkben sza­ladgáltam késő őszi napokon, de sokáig ered­ménytelenül. Végre egy zimankós téli napon, pompásan sikerült diurnista­ uniformisban mentem éppen hazafelé, mikor egy kapuból kifordul egy leány, akihez hasonlót még nem láttam. Öltözetén meglátszott, hogy nincsen jómód­ban, de tiszta volt és oly előkelő megjelenésű, hogy mindenki megfordult utána. Sokáig kísértem észrevétlenül, míg végre a külvárosban egy aránylag csinos házba for­dult be. Másnap beállítottam abba a házba s mint az már a regényekben is meg van írva, kiadó la­kást kerestem. A házmesterné azt kérdezte, hogy egyedül lakom-e ? Igenlő válaszomra egy bútorozott szobát ajánlott a második emeleten, hol — mint mondta — igen tisztességes, ked­ves nép lakik, egy özvegy és a leánya. Azonnal felmentünk és a sejtelmem nem csalt. Ő náluk voltam. Nagy megerőltetésembe került, hogy el ne áruljam magam, de azért mégis megvizsgáltam a szobát és bár gratuláljatok! — kissé drágá­nak találtam, mégis kivettem, s miután aka­dály nem volt, másnap behurczolkodtam. Képzelhetitek, mennyi bajom volt a bagá­­zsival! Hússzor is átnéztem, s mégis találtam benne olyan dolgokat, melyek okvetlen árulóim let­tek volna. Tudjátok, szeretem a fényűzést, és minden apróságom magán hordja vagyonom bélyegét. De végre mégis csak sikerült, és én Margi­­­­téknál laktam. ”

Next