Magyarország, 1903. március (10. évfolyam, 52-77. szám)
1903-03-01 / 52. szám
! Budapest, 1903. vasárnap, márczius 1. MAGYARORSZÁG két erő egy irányban működik, addig egyik könnyít a másikon. De mikor azt kell látnunk, hogy a másik erő, tisztán rosszakaratból és gonoszságból, az ellenkező irányba húz, akkor félre kell dobnunk az elméletben elvitathatatlan érdeket s meg kell próbálnunk, hogy a magunk terhét egyedül czipeljük. Ez a természetes igazság magyarázza ama feltűnő jelenséget, hogy — bár a közösségben rejlő előnyök kézenfekvők, — a különválás hívei feltűnően szaporodnak. Nem is a lényegben van itt a hiba, hanem az intenczióban, melyivel odaát a közösséget kezelik. S hiábavaló nekünk is, akik a hatvanhetes alap előnyeit hirdetjük, el kell ismernünk, hogy jobb lemondani ezekről az előnyökről, mintsem eltűrni a gonoszságnak, a gyűlölködésnek és rosszakaróinak olyan hőstetteit, mint amineket tegnap is az úgynevezett urak házában véghezvittek. Ne fenyegessenek tehát s higgyék el, hogyha elválni akarunk, tudunk. S nagyon félünk tőle, hogy kénytelenek leszünk akarni. Mert mindennek van határa. Csak egynek, úgy látszik, nincs: az osztrák szemérmetlenségnek. Erről győzött meg a tegnapi merénylet, mely okvetlenül elérte azt a czélját, hogy a magyar politikára hatás gyakoroljon: megerősítette és felbátorította azokat, akik az államközösséget Magyarországra nézve végzetesnek hirdetik. Bolgár Ferencz lapja, a Budapesten Tagblatt így ír : »A hadsereg nem egynéhány bécsi dum tulajdonát képezi, annak tulajdonosa az uralkodó és a monarchia két államának népe, ennélfogva helytelen az uralkodónak előírni akarni, hogy mit tegyen és mit tétessen, mint ahogy ezt egyik szónok hangoztatta, követelvén, hogy a magyar tisztek magyar ezredekbe ne legyenek beosztva, holott tudvalevő dolog, hogy ő felsége a magyar törvényekkel egybehangzóan már 1868-ban a hadügyminiszterhez intézett legfelsőbb rendeletével elrendelte ezt s e rendeletét újabban ismételte. Mit akarnak az ilyen követelésekkel ? És mit akar jelenteni annak a ténynek igazolása, hogy a közös hadsereg egy részét képező magyar hadsereg egy államjogi individualitás. Hát a bécsi urak házában nem ismerik az 1867: XII. t.-cz. 12. §-át, amely határozottan elrendeli, hogy ez országban a magyar hadsereg kiegészítése, az újonczok megszavazása, (megajánlása) a szolgálati idő kiszabása, e csapatok elhelyezése és élelmezése iránti intézkedések a nemzetnek vannak fentartva. Győződjenek meg tehát efelől és egyúttal feleljenek arra a kérdésre, hogy ez a jogfentartás ártalmára volt-e valamiképp a hadsereg-szervezet fejlődésének és megerősödésének«.* Budapest, febr. 28. A K képviselőház hétfőn, márczius 2-án délelőtt 10 órakor ülést tart, amelyen folytatják az újonczlétszám megállapításáról szóló törvényjavaslat tárgyalását. A javaslat ellen Lovászy Csak úgy huszárosan. — A Magyarország eredeti tárczája. — Irta: Zboray Aladár. Szeretem nézni a tengert, amikor fürdik benne a verőfény. Amikor a napsugár végig siklik a habokon, úgy látom, mintha ezer, meg ezer ezüstös hal kergetőznék a víz szinén, bohókás, egyre változó figurás tánczot járva. Gyönyörű nap volt s déltájban fenn ültem a Léda fedélzetén s néztem a vizet. Egyszerre különösen édes hangok áradtak felém. Azt hittem képzelődöm. Előbb csak úgy ülve figyeltem a zenére, amely a hajó szalonjából hangzott, azután fölkeltem s oda somfordáltam a szalon ablakhoz s megállottam. Szinte nem akartam elhinni, hogy csakugyan hallom azt a zenét. De hogy is hihettem volna, hogy is remélhettem, hogy ott, az afrikai partok mellett, egyszerre édes magyar dal hangozzék, bús, szivetjáró magyar nótákat ringasson a tengeri levegő. Pedig azok voltak, a javából s aki játszotta, annak a szivében kellett éreznie az alföld délibábos pusztáinak, minden megragadó költészetét, annak a lelkéből kellett fakadnia minden egyes hangnak, a szivével kellett játszania a dalokat. Soha nem hallottam olyan művészettel zongorán játszani magyar nótát. És nehéz lett egyszerre a szívem. Megcsapott a magyar nap perzselő heve, a búzát érlelő, verejtéket szárító magyar napsugár s valamely mondhatatlan fájdalom vonaglott végig a lelkemen. Mi a mérhetetlen tenger szépsége, ami rónánk szépségéhez képest ? Távoli jegenyék, te-íj. . ____.j u j ■- _____in .i-'-— hézre meszelt szalmafedelü házak rajzottak a képzeletemben. Arató lányok dala csengett a fülemben s kicsordult a könny a szememből. De ki lehetett, aki ugy tud játszani magyar nótát ezen a szomorú hajón? Végig gondoltam újra a hét utas nevét, de hiába, magyar hangzású egy sem volt közöttük. Benéztem a szalon ablakán. A torzkép is Walter ült a zongoránál. Forradásos arcza egészen átszellemült. Szemei, azok a különös, medrev tekintetű szemek, lángban égtek, megszabdalt ajkai mosolyogtak s játszott önfeledten, átszellemülten, elragadóan. Beléptem a szalonba, de nem vett észre. A lelke mintha a hangszerbe költözött volna s mintha az egész emberiség fájdalma benne sirt volna a húrokban. Mikor végre abban hagyta a játékot s a zenétől mámorosan dőlt vissza székén, inkább felsóhajtottam, mint szólottam: — Ő de isteni szépen játszik magyarokat. Rám pillantott s valamely rezignált, fájdalmas mosolygás siklott végig sebhelyes arczán. Azután, pár pillanat múlva, a legtisztább magyarsággal szólalt meg, szomorú, elrekedt hangon. — Csak úgy huszárosan! — Hát csakugyan magyar. — Azért, mert Walternek hívnak? Nem tudom, hogyan juthattam ehez a német hangzású nézhez, noha minden ősöm színmagyar volt. Pár pillanatig ismét elhallgatott, azután csöndesen kezdett beszélni: — Én nem veszem kezembe azokat a mesélésre kényszerítő koczkákat, én nem mesélem el a magam történetét. Mi köze annak a gyülevész népnek az én életemhez. Meghallgatom, amit össze-vissza hadar az a sok szegény bolond — mert őrültek szegények — de nem alacsonyodom le hozzájuk. Meg sem értenének a jámborok. Mert ne higyye, hogy bolond vagyok. Nem az eszeveszettségem hozott ide a hajóra — mert csak a hajóra jöttem — csak az ábrázatom. Ez a szétfaragott, meg újra összetákolt ábrázat, ez a világ csúfságára megorvosolt pofa. Nem tudom sokat élt-e, vagy legalább is eleget arra, hogy megértse a világmozgató nagy gondolatokat. Van ember, aki magától ráakad az életigazságokra, van, akinek egy ostoba ólomgolyó, meg a doktorok vágószerszárva magyarázza meg. Az utóbbiak közül való vagyok én, úgy van, hogy az úristen a szép nőket a nagyon gazdag embereknek meg a poétáknak teremtette. A nagyon gazdag embereknek játékszerül, a poétáknak pedig, hogy legyen miről verset írni. Csak egy dolog bizonyos föltétlenül, hogy a szép nőt nem feleségnek szánta a természet. Főhadnagy voltam az ötös huszároknál. Tiszaparti városban feküdt az ezredem s olyan boldog voltam, olyan megelégedett. A legszebb lovaim voltak az egész környéken, a legjobb czigány muzsikálta át az éjszakáinkat s tele volt a város vágyó szemű, szerelmesszivü aszszonyokkal, akik megtudták becsülni a huszárt, sőt szeretni is tudták, ha ki arra való volt. Úri ezred az ötös. Magyar is lehetőleg, már tudniillik a fiatalsága. A legelső famíliák fiai szolgálnak benne addig, amig meg nem unják a legénykedést. Főhadnagyságig, kapitányságig is fölviszik, akkor azután egyet gondolnak, megnősülnek s hazamennek urnák a birtokukra .. Márton, Kecskeméthy Ferencz, Stürmern György, Reich Aladár, Brázay Kálmán, Benedek János, Szily Béla, Vállay Lipót, Vázsonyi Vilmos, Ráth Endre és Sebess Dénes vannak feliratkozva. Monstre-küldöttségek a fővárosban. A jövő héten, szerdán érkezik a fővárosba a második nagy küldöttség a vidékről. Ez alkalommal Hatvanból jön föl a polgárság 100 tagú küldöttsége. Fogadásukra a fővárosi polgárság és ifjúság körében nagy előkészületeket tesznek. A debreczeni és nagykárolyi küldöttség érkezésének napja még nincs megállapítva. A csikszentmártoni választás. Csikszentmártonban — mint nekünk onnan jelentik — mind nagyobb hullámokat ver a választási mozgalom. A választás márczius 2-án lesz és heves küzdelemre van kilátás. A néppárt, amelynek dr. Baránszky Gyula a jelöltje, kiáltványt bocsátott ki, amelyik miatt Győrffy Gyula kormánypárti jelölt provokáltatta Baránszkyt. Baránszky segédei becsületbiróság összehívását kérték és a maguk részéről becsületbirókal Rakovszky István és Ilosvay Miklós orsz. képviselőket nevezték meg. Baránszky eddig öt faluban tartott programm-beszédet. Az osztrák arroganczia visszaverése. — A képviselőház ülése. — Budapest, febr. 28. Hatalmas visszautasításban részesült ma az a gyűlöletes és arrogáns támadás, melyet a hadsereg kérdésében az osztrák parlament, az ottani honvédelmi miniszter hozzájárulásával, intézett Magyarország törvényes jogai és nemzeti szuverenitása ellen. Öten jelentkeztek ebben a dologban napirend előtti fölszólalásra, a miniszterelnök is kétszer beszélt, s így érthető, hogy a napirendre csak délután egy órakor került a sor ; akkor is a katonai javaslat mellőzésével egyenesen a kérvényekre tértek át. A napirend előtt Rátkay László nyitotta meg a felszólalások sorát, úgy érzi, — úgymond — közeledik az idő, amikor minden becsületes magyar embernek pártkülönbség nélkül össze kell tartani, mert minden oda mutat, hogy ismétlődik a félszázad előtti eset, a haza és alkotmány veszélyben forog. Emlékeztet ezután a szabadelvű pártnak arra az értekezletére, ahol Szentiványi Árpád formulázta és csoportokra osztotta a volt nemzeti párt katonai követeléseit, amelyekre Fejérváry honvédelmi miniszter azt felelte, hogy a követelések egyik csoportját teljesíteni fogják, a másik részét pedig majd a védtörvény revíziójánál fontolóra veszik. Elmondta azután, hogy miképp beszéltek a napokban az osztrák parlamentben ezekről a jogos követelésekről és úgy emlegették a magyar nemzetet, mint «betyár fajzatot», s nem találkozott ott sem elnök, sem miniszter, aki ezt az alávaló impertinencziát visszautasította volna. Sőt az osztrák honvédelmi miniszter kijelentette, hogy «örömmel hallotta» a mondottakat és kinyilatkoztatta, hogy «legfelsőbb akarat» az, hogy a hadseregben minden úgy maradjon, amint eddig volt; tehát maradjon meg a német nyelv, a kétfejű sasos feketesárga zászló, az osztrák tisztikar és a «régi szellem». Már most vessük össze ezeket azokkal a a kijelentésekkel, melyeket a magyar miniszterek tettek és kérdezzük meg, hogy ki mondta hát az igazat? Ha Fejérváry mondott igazat, akkor az osztrák honvédelmi miniszter hazudott. Viharos taps és helyeslés zúgott fel erre. Apponyi azonban rácsöngetett a szónokra s a következő kijelentést tette: — Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy Magyarország és a magyar parlament fölényét akkor őrizzük meg, ha ebben a legszentebb kérdésben is fenntartjuk a kifogástalan parlamenti hangot. — Tisztázni kell a kérdést — folytatja Rátkay — mert hogyha az osztrák miniszter mondott igazat, akkor ismétlődik a 43-iki hitszegés, akkor alkotmányosságunk csak papirosrongy és üres hazugság, s akkor ne tartsanak itt bennünket, küldjenek haza, majd tudni fogjuk, melyik után kell megvédeni nemzeti jogainkat. Hosszantartó éljenzés és taps honorálta ezt .