Magyarország, 1903. március (10. évfolyam, 52-77. szám)

1903-03-01 / 52. szám

! Budapest, 1903. vasárnap, márczius 1. MAGYARORSZÁG két erő egy irányban működik, addig egyik könnyít a másikon. De mikor azt kell látnunk, hogy a má­sik erő, tisztán rosszakaratból és gonoszságból, az ellenkező irányba húz, akkor félre kell dobnunk az elméletben elvitathatatlan érdeket s meg kell pró­bálnunk, hogy a magunk terhét egyedül czipeljük. Ez a természetes igazság magyarázza ama feltűnő jelenséget, hogy — bár a közösségben rejlő előnyök kézenfekvők, — a különválás hívei feltűnően sza­porodnak. Nem is a lényegben van itt a hiba, hanem az intenczióban, melyivel odaát a közösséget kezelik. S hiábavaló nekünk is, akik a hatvanhetes alap elő­nyeit hirdetjük, el kell ismernünk, hogy jobb lemondani ezekről az előnyökről, mintsem eltűrni a gonoszságnak, a gyűlölködésnek és rosszakaróinak olyan hőstetteit, mint amineket tegnap is az úgynevezett urak házában véghezvittek. Ne fenyegessenek tehát s higgyék el, hogyha elválni akarunk, tudunk. S nagyon félünk tőle, hogy kény­telenek leszünk akarni. Mert mindennek van határa. Csak egynek, úgy látszik, nincs: az osztrák szemér­metlenségnek. Erről győzött meg a tegnapi merénylet, mely okvetlenül elérte azt a czélját, hogy a magyar politikára hatás gyakoroljon: megerősítette és fel­bátorította azokat, akik az államközösséget Magyar­­országra nézve végzetesnek hirdetik. Bolgár Ferencz lapja, a Budapesten Tagblatt így ír : »A hadsereg nem egynéhány bécsi dum tulajdo­nát képezi, annak tulajdonosa az uralkodó és a monarchia két államának népe, ennélfogva helyte­len az uralkodónak előírni akarni, hogy mit tegyen és mit tétessen, mint ahogy ezt egyik szónok han­goztatta, követelvén, hogy a magyar tisztek magyar ezredekbe ne legyenek beosztva, holott tudvalevő do­log, hogy ő felsége a magyar törvényekkel egybe­hangzóan már 1868-ban a hadügyminiszterhez in­tézett legfelsőbb rendeletével elrendelte ezt s e ren­deletét újabban ismételte. Mit akarnak az ilyen követelésekkel ? És mit akar jelenteni annak a tény­nek igazolása, hogy a közös hadsereg egy részét ké­pező magyar hadsereg egy államjogi individualitás. Hát a bécsi urak házában nem ismerik az 1867: XII. t.-cz. 12. §-át, amely határozottan elrendeli, hogy ez országban a magyar hadsereg kiegészítése, az újonczok megszavazása, (megajánlása) a szol­gálati idő kiszabása, e csapatok elhelyezése és élel­mezése iránti intézkedések a nemzetnek vannak fen­­tartva. Győződjenek meg tehát efelől és egyúttal feleljenek arra a kérdésre, hogy ez a jogfentartás ártalmára volt-e valamiképp a hadsereg-szervezet fejlődésének és megerősödésének«.­­* Budapest, febr. 28. A K képviselőház hétfőn, márczius 2-án dél­előtt 10 órakor ülést tart, amelyen folytatják az újonczlétszám megállapításáról szóló törvény­­javaslat tárgyalását. A javaslat ellen Lovászy Csak úgy huszárosan. — A Magyarország eredeti tárczája. — Irta: Zboray Aladár. Szeretem nézni a tengert, amikor fürdik benne a verőfény. Amikor a napsugár végig siklik a habokon, úgy látom, mintha ezer, meg ezer ezüstös hal kergetőznék a víz szinén, boh­ókás, egyre változó figurás tánczot járva. Gyönyörű nap volt s déltájban fenn ültem a Léda fedélzetén s néztem a vizet. Egyszerre különösen édes hangok áradtak felém. Azt hit­tem képzelődöm. Előbb csak úgy ülve figyeltem a zenére, amely a hajó szalonjából hangzott, azután fölkeltem s oda somfordáltam a szalon ablakhoz s megállottam. Szinte nem akartam elhinni, hogy csakugyan hallom azt a zenét. De hogy is hihettem volna, hogy is remélhettem, hogy ott, az afrikai par­tok mellett, egyszerre édes magyar dal hangoz­zék, bús, szivetjáró magyar nótákat ringasson a tengeri levegő. Pedig azok voltak, a javából s aki játszotta, annak a szivében kellett éreznie az alföld déli­bábos pusztáinak, minden megragadó költésze­tét, annak a lelkéből kellett fakadnia minden egyes hangnak, a szivével kellett játszania a dalokat. Soha nem hallottam olyan művészettel zon­gorán játszani magyar nótát. És nehéz lett egyszerre a szívem. Megcsa­pott a magyar nap perzselő heve, a búzát ér­lelő, verejtéket szárító magyar napsugár s valamely mondhatatlan fájdalom vonaglott végig a lelkemen. Mi a mérhetetlen tenger szépsége, ami ró­nánk szépségéhez képest ? Távoli jegenyék, te-íj. . ____.j u j ■- _____in .i-'-— hézre meszelt szalmafedelü házak rajzottak a képzeletemben. Arató lányok dala csengett a fülemben s kicsordult a könny a szememből. De ki lehetett, aki ugy tud játszani magyar nótát ezen a szomorú hajón? Végig gondoltam újra a hét utas nevét, de hiába, magyar hang­zású egy sem volt közöttük. Be­néztem a szalon ablakán. A torzkép is Walter ült a zongoránál. Forradásos arcza egé­szen átszellemült. Szemei, azok a különös, me­­d­rev tekintetű szemek, lángban égtek, megszab­dalt ajkai mosolyogtak s játszott önfeledten, átszellemülten, elragadóan. Beléptem a szalonba, de nem vett észre. A lelke mintha a hangszerbe költözött volna s mintha az egész emberiség fájdalma benne sirt volna a húrokban. Mikor végre abban hagyta a játékot s a ze­nétől mámorosan dőlt vissza székén, inkább felsóhajtottam, mint szólottam: — Ő de isteni szépen játszik magyarokat. Rám pillantott s valamely rezignált, fájdal­mas mosolygás siklott végig sebhelyes arczán. Azután, pár pillanat múlva, a legtisztább ma­gyarsággal szólalt meg, szomorú, elrekedt hangon. — Csak úgy huszárosan! — Hát csakugyan magyar. — Azért, mert Walternek hívnak? Nem tudom, hogyan juthattam ehez a német hang­zású nézhez, noha minden ősöm színmagyar volt. Pár pillanatig ismét elhallgatott, azután csön­desen kezdett beszélni: — Én nem veszem kezembe azokat a mesé­­lésre kényszerítő koczkákat, én nem mesélem el a magam történetét. Mi köze annak a gyülevész népnek az én életemhez. Meghallgatom, amit össze-vissza hadar az a sok szegény bolond — mert őrültek szegények — de nem alacso­­nyodom le hozzájuk. Meg sem értenének a jámborok. Mert ne higyye, hogy bolond vagyok. Nem az eszeveszettségem hozott ide a hajóra — mert csak a hajóra jöttem — csak az ábrázatom. Ez a szétfaragott, meg újra összetákolt ábrázat, ez a világ csúfságára megorvosolt pofa. Nem tudom sokat élt-e, vagy legalább is eleget arra, hogy megértse a világmozgató nagy gon­dolatokat. Van ember, aki magától ráakad az életigazságokra, van, akinek egy ostoba ólom­golyó, meg a doktorok vágószerszárva magya­rázza meg. Az utóbbiak közül való vagyok én, úgy van, hogy az úristen a szép nőket a nagyon gazdag embereknek meg a poétáknak teremtette. A nagyon gazdag embereknek játékszerül, a poétáknak pedig, hogy legyen miről verset írni. Csak egy dolog bizonyos föltétlenül, hogy a szép nőt nem feleségnek szánta a természet. Főhadnagy voltam az ötös huszároknál. Tiszaparti városban feküdt az ezredem s olyan boldog voltam, olyan megelégedett. A legszebb lovaim voltak az egész környéken, a legjobb czigány muzsikálta át az éjszakáinkat s tele volt a város vágyó szemű, szerelmesszivü asz­­szonyokkal, akik megtudták becsülni a huszárt, sőt szeretni is tudták, ha ki arra való volt. Úri ezred az ötös. Magyar is lehetőleg, már tudniillik a fiatalsága. A legelső famíliák fiai szolgálnak benne addig, amig meg nem unják a legénykedést. Főhadnagyságig, kapitányságig is fölviszik, akkor azután egyet gondolnak, megnősülnek s hazamennek urnák a birto­kukra .. Márton, Kecskeméthy Ferencz, Stürmern György, Reich Aladár, Brázay Kálmán, Benedek János, Szily Béla, Vállay Lipót, Vázsonyi Vilmos, Ráth Endre és Sebess Dénes vannak felirat­kozva. Monstre-küldöttségek a fővárosban. A jövő héten, szerdán érkezik a fővárosba a második nagy küldöttség a vidékről. Ez alka­lommal Hatvanból jön föl a polgárság 100 tagú küldöttsége. Fogadásukra a fővárosi pol­gárság és ifjúság körében nagy előkészületeket tesznek. A debreczeni és nagykárolyi küldöttség érke­zésének napja még nincs megállapítva. A csikszentm­ártoni választás. Csikszentmár­­tonban — mint nekünk onnan jelentik — mind nagyobb hullámokat ver a választási mozgalom. A választás márczius 2-án lesz és heves küzdelemre van kilátás. A néppárt, amelynek dr. Baránszky Gyula a jelöltje, kiáltványt bocsátott ki, amelyik miatt Győrffy Gyula kormánypárti jelölt provokáltatta Baránszkyt. Baránszky segédei becsületbiróság össze­hívását kérték és a maguk részéről becsületbirókal Rakovszky István és Ilosvay Miklós orsz. képviselőket nevezték meg. Baránszky eddig öt faluban tartott programm-beszédet. Az osztrák arroganczia visszaverése. — A képviselőház ülése. — Budapest, febr. 28. Hatalmas visszautasításban részesült ma az a gyűlöletes és arrogáns támadás, melyet a hadsereg kérdésében az osztrák parlament, az ottani honvédelmi miniszter hozzájárulásával, intézett Magyarország törvényes jogai és nem­zeti szuverenitása ellen. Öten jelentkeztek eb­ben a dologban napirend előtti fölszólalásra, a miniszterelnök is kétszer beszélt, s így érthető, hogy a napirendre csak délután egy órakor került a sor ; akkor is a katonai javaslat mel­lőzésével egyenesen a kérvényekre tértek át. A napirend előtt Rátkay László nyitotta meg a felszólalások sorát, úgy érzi, — úgy­mond — közeledik az idő, amikor minden be­csületes magyar embernek pártkülönbség nél­kül össze kell­ tartani, mert minden oda mutat, hogy ismétlődik a félszázad előtti eset, a haza és alkotmány veszélyben forog. Emlékeztet ezután a szabadelvű pártnak arra az értekez­letére, ahol Szentiványi Árpád formulázta és csoportokra osztotta a volt nemzeti párt ka­tonai követeléseit, amelyekre Fejérváry honvé­delmi miniszter azt felelte, hogy a követelések egyik csoportját teljesíteni fogják, a másik ré­szét pedig majd a védtörvény revíziójánál fontolóra veszik. Elmondta azután, hogy miképp beszéltek a napokban az osztrák parlamentben ezekről a jogos követelésekről és úgy emlegették a ma­gyar nemzetet, mint «betyár fajzatot», s nem találkozott ott sem elnök, sem miniszter, aki ezt az alávaló impertinencziát visszautasította volna. Sőt az osztrák honvédelmi miniszter ki­jelentette, hogy «örömmel hallotta» a mondot­takat és kinyilatkoztatta, hogy «legfelsőbb aka­rat» az, hogy a hadseregben minden úgy ma­radjon, amint eddig volt; tehát maradjon meg a német nyelv, a kétfejű sasos feketesárga zászló, az osztrák tisztikar és a­­ «régi szel­lem». Már most vessük össze ezeket azokkal a a kijelentésekkel, melyeket a magyar miniszte­rek tettek és kérdezzük meg, hogy ki mondta hát az igazat? Ha Fejérváry mondott igazat, akkor az osztrák honvédelmi miniszter ha­zudott. Viharos taps és helyeslés zúgott fel erre. Apponyi azonban rácsöngetett a szónokra s a következő kijelentést tette: — Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy Magyarország és a magyar parlament fölényét akkor őrizzük meg, ha ebben a legszentebb kér­désben is fenntartjuk a kifogástalan parlamenti hangot. — Tisztázni kell a kérdést — folytatja Rát­kay — mert hogyha az osztrák miniszter mon­dott igazat, akkor ismétlődik a 43-iki hitszegés, akkor alkotmányosságunk csak papirosrongy és üres hazugság, s akkor ne tartsanak itt ben­nünket, küldjenek haza, majd tudni fogjuk, melyik után kell megvédeni nemzeti jogainkat. Hosszantartó éljenzés és taps honorálta ezt .

Next