Magyarország, 1908. február (15. évfolyam, 28-53. szám)
1908-02-02 / 29. szám
MAGYARORSZÁG BUDAPEST, 1908. FEBRUÁR 2. VASÁRNAP XV. ÉVFOLYAM 29. SZÁM.-” ----=== - =:-^=-=-==——-=~———==—- • ' Előestééi ári negyedévre 7 hozom, egész ívre 28 korona.1 Főszerkesztő: -----’Szerkesztőség és kiadóhivatal! Teréz-körút 19 szegszámára helyben és vidéken 10 fillér. Holló Lajos: Hirdetések miliméter számítással díjszabás szerint, ebrenthal és a kiegyezés. Budapest, február 1ól közös külügyminiszter az osztrák digáczió külügyi albizottsága előtt hazadalmasan beszélt a kiegyezésről. Itn csinálunk kázust abból, hogy a kügyminiszter ilyen szíves érdeklődést rrat egy olyan ügy iránt, mely voltakben nem tartozik az ő kompetenciájába ; elvégre mindenkinek megvan gnaga véleménye a kiegyezésről, és csak elmondhatja ezt a véleményét, ahol alkalma nyílik a szólásra. Ami kevésbbé vesszük ezt rossz néven a bügyminisztertől, mert fejtegetései, ilatkozatai elég érdekesek. Érdekek, de nem irányadók; régibb mi magyarok semmi hajlandóság nem érzünk magunkban arra, hogy Eirenthal úr kedvéért lemondjunk a egyezésről táplált felfogásunkról. Arról, amit Aehrenthal a nomenklatáról beszélt, nincs sok mondanivalók. Ő elismeri, hogy a régebbi kiegyezőkben használt kifejezések: „az orák-magyar vámterület*' és „az orák-magyar vámtarifa“ erőteljesek* h, pregnánsabban fejezik ki a gazdagi egység fogalmát, mint „az egység vámhatár*' és a „szerződéses mtarifa” új kifejezései, de azzal visztátja magát, hogy lényegi változás történt, mert úgy a régi, mint az vámtarifa a két kormány közötti mgegyezés produktuma. Hát hiszen ez teljesen igaz, és ha a külügyminiszter, mint a gazdasági közösség rendületlen híve, ebben vigasztalást talál, semmi kifogásunk ellene, mert viszont nekünk, a gazdasági szétválás híveinek, vigasztalást nyújt az a tudat, hogy ez az utolsó vámtarifa volt, amelynek létrehozásában az Ausztriával való megegyezésre voltunk utalva. Mi a lényegi változást abban látjuk, hogy a magyar autonóm vámtarifa megalkotásával tarifáls törvényalkotásunk teljesen szétvált az osztrák tarifális törvényalkotástól. És ennek a körülménynek lényegi mivoltán mit sem változtat az, hogy erre a tíz esztendőre a két ország szerződésszerűleg a szabad forgalom elvét emelte érvényre. Ez a szabad forgalom a szerződés lejártával automatice lejár és ugyancsak automatice életbe lép a magyar autonóm vámtarifa; a mostani, ha a magyar törvényhozás nem változtat rajta, az új, ha a magyar törvényhozás az ország számára újat csinál. Érzi ezt, minden vigasztaló momentum mellett is, a külügyminiszter úr és ezért mondja azt, hogy „érthető elfogultságra adhat okot az a gondolat, hogy a jelentős terminusok, a vámtarifa, a kereskedelmi szerződések, a kiegyezési szerződések időtartama egy és ugyanabban az időpontban végződnek, ami tagadhatatlanul tápot nyújt a szétválás gondolatának.“ Fölvilágosíthatjuk a külügyminiszter urat, ha talán még nem tudta volna, hogy a terminusoknak ez az egybevágása nemcsak hogy tápot nyújt a szétválás gondolatának, hanem egyenesen ezt a czélt szolgálja. Hát mit gondol a külügyminiszter úr, hiába hozta meg Magyarország a kétszázalékos kvótaemelés áldozatát? Ezt az áldozatot most Magyarország fizeti, de tíz év múlva már Ausztria fogja megfizetni és pedig nagyon drágán, azzal, hogy elveszíti a magyar gyarmatot. De a külügyminiszter úr megint megtalálja a maga vigasztalását abban, hogy „a jól értelmezett saját érdekek a jövőben is győzedelmeskedni fognak a szétválás gondolatán és a közösség kötelékei mindig erősebbek lesznek, mint a két állam közösségét szétválasztani igyekvő ékek." Mert — úgymond — manapság csak a nagy, egységes gazdasági területek képesek a gazdasági versenyben megállani. Szép szavak, arany igazságok, csak az a kár, hogy nem illenek rá Ausztria és Magyarország egymáshozi gazdasági viszonyaira. Igaz, hogy Ausztria és Magyarország együttvéve nagy gazdasági terület, de nem egységes. Érdekeink úgy bent, mint kint homlokegyenest ellenkeznek egymással. Bent: a magyar ipar kifejlődésével Ausztria elveszti legfőbb fogyasztási piacát, a magyar nyerstermékekre vetett vámokkal pedig a saját fogyasztását drágítja és újabb csapást mér iparára. Kint: a külföldi ipartermékek beözönlése Ausztria, a külföldi nyerstermékek beözönlése Magyarország Jelenet. irta: Zboray Aladár, asszony. ur. .szony (lédesapja a kezében tankönyvet. Iszonyú idegesen): Parancsolj. Nos, parancsol! hát, kérlek! Rendelkezésedre állok! Hát parancsolj! Mivel lehetek szolgálatodra. Ur (sértődötten): Köszönöm, már semmire sincsen szükségem. I 1 Asszony: Minden félesztendőben egyszer jutni, hozzá az ember, hogy öt perczig olvasson, akkor természetesen, neked csevegni méltóztatik •• ! Ur: Semmi sem méltóztatik nekem. (Magában dörmögve.): Ezért nősül meg az ember. . I j | j 1; ! ;f [ | it Asszony (harczra készen): Tessék? Gondolom, gyászbeszédet mondtál ismét magad fölött. ' ! Ur: Nem szóltam egy szót sem. Asszony: Kár. Most már igazán beszéltnél. Most már úgyis annyira kihoztál a sodrból, hogy nincs az Istennek az a könyve,ely le tudna csillapítani. No, de úgy is tűni hogy csak ezt akartad elérni. Fájt az a anatnyi nyugalom, amelyben véletlenül réti volt. Mert az, hogy egy félmásodperczig álljunk a rendelkezésetekre, hogy egy féledperczig a magunkká legyünk, ez a gonit titeket teljesen kihoz a sodrotokból, ebbe a gondolatba belebetegedtek, talán bele is halnátok. !' ! 1 1 : Ur: Nem. Te igen tévedsz. Biztositálak, hogy, ennyi szabad akaratunk egyáltalán nincsen. Asszony: Az igaz, hisz mi elkobozzuk tőletek. Szegény üldözött ártatlanságok. Ur (aki már kék és zöld a dühtől, roppantul szelíden): Úgy látom, czivódni akarsz. Én nem. Ha nincsen kifogásod ellene, elmegyek és sétálok egyet. Asszony (gúnyosan): Szükséged van reá, hogy lehűlj egy kicsit? Ur: Ó, légy egész nyugodt. Teljesen le vagyok hűlve. ‘ 1 ! Asszony: Sőt, ki is vagy hülve. Tudom! Fölösleges bizonyítanod. Ha nem volnál, mindenesetre maradt volna benned annyi gyöngédség, hogy nem pörölöd ki a kezemből a könyvet’. Ur: Már mint én? Asszony: Dehogy is te. A szomszéd, vagy a kis kendermagos cziczám. ’ 1 ! ! Ur: Én egyszerűen annyit mondtam:’ Róla, kérlek, és amikor nem válaszoltál reá, megegyszer szólani merészkedtem. Ennyi az egész. Asszony: Én pedig rögtön lemészároltalak, ó, te szegény, boldogtalan áldozat. Ur: Hát tudod, ami azt illeti, még az ellenségem sem gyanúsíthat meg azzal, hogy én vagyok a boldogság mintaképe". Asszony: Nem fakadnál esetleg sírva,s nem mondanád kétszer: ó, mamám,5, mamám! 6. eltékozolt ifjúságom, ó, föláldozott legényálmaim. Mert, gondolom, te vagy az a bizonyos szegény áldozat, akit úgy hurczoltak az oltár elé. ) • Ji ' . Ur: Mindig az gúnyolódik, akinek nincsen igaza. 1. I) : ' Asszony: És mindig az hozakodik élő panaszszal, aki reászolgált a panaszra. Ur: Ó, azt tudom, axiómával győzöd. Hála a sok bölcs könyvnek, amelyektől nem érsz rá Semmire. ' 1 I ’ ’ I Asszony: Csak rajta. Tudom, tőled mi telik. Persze, mert jómagad betüiszonyban, könyvvakságban szenvedsz... Ur (fölpattanva): Én? Asszony: Te, persze, hogy te. Ugyan vad be, mikor láttál utoljára más nyomtatványt, mint az_ újságodat. Ur: Én nekem nincsen egy olyan jámbor igavonóm, mint neked, aki addig is húzza az igát, amíg te boldog semmittevéssel, könyvolvasással töltöd a drága időt. Asszony: Ő, Ó, te szegény igavonó. Aki húzod az igát éjszakan acabaretben, s elrontod a gyomrodat csupa merő önfeláldozásból, mert meg nem állhatod, hogy egy pár pohár pezsgőt ne üríts a feleséged egészségére. Ur: Hát nem te küldtél a cabaretbe? Asszony: Sőt, miután nem akartál jószántodból menni, az ölembe vettelek, s úgy hurczoltalak el. Ur: Azt nem, de igenis állítom, hogy te küldtél azzal, hogy győződjem meg magam is róla, hogy tisztességes asszonyok is járhatnak oda. Asszony: Te persze, éppen az ellenkezőjéről győződtél meg. Nem csodálom, hisz a lánunk mai száma 48 oldal