Magyarország, 1909. június (16. évfolyam, 128-153. szám)
1909-06-01 / 128. szám
2 sággal megdöbbenést keltett. Bécsi és budapesti lapok most teli vannak a szidalmakkal és piszkolódásokkal ellene. Épp úgy szidják már őt is, mint a „bankcsoport“ tagjait. Kisült előttük — amit különben már mindenki régen tudhatott — hogy ő is a „bankcsoporthoz tartozik, a becsületes, elvhű függetlenségiek társaságához. De hiszen ide tartozik az egész függetlenségi párt, mert nem lesz olyan semmiházi függetlenségi politikus, aki akkor legyen hitelen elveihez és programmjához, mikor azokért küzdeni és harczolni kell. Hogy akkor dezertáljon a zászló mellől, mikor zárt sorokban az ellenség sorai előtt kell állani. Kossuth Ferenczet érheti a magya rázkodás, épp úgy nem fog rajta, mint ahogyan nem fogott rajta az eddigi alacsony, szolgai hizelkedés. Megy előre a függetlenségi párt nagynevű vezére a maga utján nemzetének javára és dicsőségére. Beleírja nevét a magyar nemzet történetébe, mint a nagy elődéhez méltó második Kossuth, aki alkotmányos után a törvény fegyvereivel nemzetét a függetlenség útjára reávezette. Ez a tudat többet ér Kossuthnak, mint minden más jutalom és kitüntetés, ami őt érhetné. Aki pedig arra számít, hogy Kossuthot megfélemlítheti, az nagyon fog csalódni, mert Kossuth nem abból az anyagból van gyúrva, akit útjáról megfélemlítéssel, terrorizálással és hírlapi nyelvöltögetéssel vissza lehetne ijeszteni. Azért ez az újabb kampány is eredménytelenül fog végződni. A nemzet most megy előre nagy vezére nyomán a gazdasági függetlenség útján és azt mielőbb el is fogja érni, a puha, tapadós sáron átgázolni a czél felé, hát legyen neld az ő ízlése szerint.. . Történt egyszer, hogy egy kedves, jó pajtásunk, eszes, sellemes gyerek, nagy bajba került: hozzányúlt a segélyegyleti pénztárhoz, melyet ő kezelt... Idegrontó óra volt az, mikor dideregve, halálra vált arczczal gyónta meg bűnét nekem, meg egy közös jóbarátunknak, az Isten szent nevére kérve segítségünket. Futottunk is fűhöz-fához, míg rá kellő diszkréczió mellett — sikerült összeszereznünk a hiányzó összeget. A dolgot szerencsésen el is simítottuk, hogy nem lett komolyabb következménye. Közbevetőleg meg kell jegyeznem, hogy a szegény gyerek tulajdonképpen helytelenül felfogott önfeláldozásból sikkasztott, mert annak a leánynak, akit végtelenül szeretett, a bátyját kellett megmentenie. Arról volt szó ugyanis, hogy a fiú, ki már régóta lézengett foglalkozás hijján, egy nagyon jó állást szalaszt el, amilyent soha ez életben nem szerezhet többé, ha a 2000 korona biztosítékot, ami ki volt kötve, le nem teszi, ígérte mennyre-földre, hogy nem hagyja cserbe leendő sógorát, a belső időre visszaadja a pénzt, de ez minden megfeszített akarat mellett sem sikerült neki. Szóval, a sikkasztás nem eshetett rendes beszámítás alá. Nagy könnyelműség, mondjuk, ostobaság volt a részéről, de nem közönséges sinkófálás, és mi azért egészen úgy bántunk vele, mint annakelőtte, amit szegény fiú megható ragaszkodással hálált meg. És ekkor ez a fráter, ez a kétes exisztenczia, egyszerre csak felcsap a «megcsúfolt becsület» védőjének. Hogy honnan tudhatta meg a titkot, máig sem sejtem. A jelenet szakasztott mása volt a mainak. Ülünk hárman, forró nyári éjszakán, a sétatéri kioszk előtt... Ez a hitvány is köztünk... Jön a szegény fiú... Le akar telepedni... Mi kezet nyújtunk neki... ő nem... Keresztül néz rajta... A különbség csak az volt, hogy Kiss Józsi, bűnösségének tudatában, nem merte őt kérdőre vonni, mint ez engem. De mi ketten azért mégis Józsi mellett tüntettünk, mert abban a pillanatban felkeltünk, fizettünk és Józsival együtt távoztunk, otthagyva őt a faképnél. Az egyetemi évek után szertedobált az élet. Sokáig nem hallottam róluk, míg végre a véletlen eszembe hozta mindkettőjüket. Egy nyáron W. gróf jószágigazgatójánál voltam látogatóban. A kiterjedt grófi uradalom éppen akkorában valami jól jövedelmező állásra hirdetett pályázatot Mint gondolható, rengeteg mennyiségű pályázat érkezett be. Szórakozásból segítettem neki az áttekintésben. Egyszerre csak a Kiss József neve ötlik szemembe... Kiss József annyi van, mint fűszál a réten. De a nemesi előneve, — Dobai — meg az életkor, születési hely, végzettség, szóval minden összevágott, úgy, hogy semmi kétségem sem lehetett hogy ő az, az egykori kedves diákpijtás... Nos, mi sem természetesebb, minthogy életrehalálra kezdtem tolni a bolondos jó fiú szekerét. Annyira kitettem magam érte, hogy a jószágigazgató, kitől az állás betöltése jórészt függött mindjárt külön is tette a Kiss Józsi folyamodványát. — Teljesen nyugodt lehetsz, kinevezzük, — mondta olyan hangon, hogy én csakugyan megnyugodhattam abban a jóleső tudatban, hogy sikerült a fiúnak, aki már eddig bizonyára el is vette imádottját, egy, kitűnő állást szereznem. Néhány hónap’ múlva Budapesten találkoztam a jószágigazgatóval. — Nos, hogyan válik be a pártfogoltam? — volt az első kérdésem. — Dobai Kiss József Urat kérded? — Azt, azt! Hát ki mást? — Nos, ő sehogy sem. Nem őt neveztük ki. Megütődve néztem rá. Csak ekkor tűnt fel hogy a különben nagyon barátságos ember, milyen fagyos, majdnem visszataszító. — De hát az Istenért, mi baj volt?! Hallottál valamit róla? Én, időközben, Telkemre, egészen elfelejtettem azt a Szerencsétlen sikkasztási históriát. — Hogy hallottam-e? Meghiszem azt! És csak azon csodálkozom, hogy te, kedves barátom, kifogástalan úriember létedre, hogyan hozhattál engem ilyen kellemetlen helyzetbe. Én, egyedül a te ajánlatodra, már az igazgatótanács elé terjesztettem annak az urnak az ügyét, és biztosan meg is tesz, ha a szerencsés véletlen Ugyanakkor össze nem hoz itt, Budapesten, Zsoldos Imrével, aki fölvilágosított, hogy az az ember egyetemi hallgató korában a segélyegyleti pénztárból 2000 koronát sikkasztott el, és így semmiképpen nem méltó arra, hogy azt a helyet esetleg egy becsületes ember elő) elfoglalja. Képzelhetitek az én helyzetemet! Aztre hittem, hogy szégyenletemben, dühömben, elkeseredésemben valami helyrehozhatatlan ostobaságot követek el. Szerencsére, a czivilizált ember önfegyelmével őriztem meg külső nyugalmamat. Hanem hogy hogyan búcsúztam el az én jó MAGYARORSZÁGt Budapest, lyug. kedd, junius 1. Munkában. Terrorizmus Kossuth ellen. A közösbankista sajtó rágalmai. Koholt hírek memorandumról és egyebekről.— Saját tudósítónktól. — Budapest, május 31. Most már erős munkába lépett az egész vonalon a közösbankista sajtó. Megkezdte koncentrált támadását a nemzeti álláspont ellen. Minden eszközt megragadna arra, hogy lehetetlenné tegye a nemzeti bank létesítését. Most már támadják Kossuth személyét is, durva és kíméletlen formában, mert látják, hogy Kossuth nem enged és hűtlen nem lesz elveihez és pártjához. Arra törekszenek, hogy kompromittálják az önálló bankért folytatott küzdelmet, Budapesten és Bécsben egymásután gyártják a koholt és hazug híreket, és azokat, mint «szenzácziókat» akarják beadni a közönségnek. Elől jár ebben a bécsi «Presse», amely iszonyú nagyképűséggel azt a hazugságot tálalja fel, hogy az önálló bank hívei a király elé egy «memorandumot» csempésztek be, amelyben feltárják követeléseiket. Aki csak egy kissé is be van avatva az Udvari élet titkaiba, az tudja, hogy a király elé nem lehet semmiféle memorandumot becsempészni. Még Kossuth, Apponyi és Justh Gyula, akik kihallgattattak, azok se adtak át memorandumot a királynak, pedig ezt megtehették volna, mert felhivattak rá, hogy tárják fel nézeteiket és terveiket a kibontakozásra nézve. Azonban se Justh Gyula, se senki, sem közvetlen, sem közvetve, nem adtak át semmiféle memorandumot sem a királynak, sem semmiféle más élőlénynek. A függetlenségi pártnak megvan a vezére, Kossuth Ferencz. Egyedül csak vele és általa lehet a függetlenségi párt részéről tárgyalásokba bocsátkozni. A másik szenzáczió, hogy az önálló bank hívei Bécsben bizalmas embereik által Kristóffyval tanácskoztak. Jól mondja Kossuth, aki ezeket a híreket alább megcáfolja, hogy csak őrült ember irhat ilyeneket! Kristóffy és a nemzeti bankért küzdők tábora Bécsben bizalmas értekezleteket tartanak! Ez már igazán olyan dolog, amit el lehet hinni! De végül jön a legjava, miben egyeztek volna meg az önálló bank hívei Kristóffyval. Titkosan megegyeztek a következőkben, ami azután a király elé «csempészett memorandum»ban van: az önálló bankót feladják! (Ugyebár, nemi rossz!) minden katonai kívánalmat teljesítenek! (még jobb!) semmi katonai jogot nem kívánnak! (Teljesen hihető!) a császárral azonban titokban összepaklizanak! (Na ez meg egészen valószínű!) Az egész Programm látszik, hogy egészen reális és hihető dolog. Egyedüli követelménye lenne a függetlenségi pártnak, hogy «a kizárólagos hatalmat» a császártól — mint a «Presse» írja — megkaphassa. " Ha csak hatalomról volna szó, régen a nyárkába dobták volna már a függetlenségi pártnak az egész hatalmat. Tálczán hordanák neki a kormámynyal való megbízatást. Csak az a bökkenő, hogy a függetlenségi párt semmi jogot fel nem ad, semmi követelést el nem ejt. Az önálló bankot pedig 1911. év elejére feltétlenül meg akarja csinálni. Vagy nem vállal kormányt és szembe helyezkedik mindenféle hatalommal, mely a nemzet jogát megsemmisíteni engedi, vagy pedig megvalósítja azt, amire vállalkozott. A bécsi «Presse» ezen «szenzácziójával» egyidejűleg a «Lfloyd»-ban is lehet új programoiét találni. Természetesen ebben is el van ejtve az önálló bank és természetesen ezt is a függetlenségi párt csinálja. Kossuthtal főzték azt ki, Holló Lajosés társai és legelőször futottak a «Lloyd» zsurnál- Hoz, Hogy ottan közzétegyék’.__________