Magyarország, 1910. november (17. évfolyam, 259-284. szám)
1910-11-01 / 259. szám
L BUDAPEST, 1910. NOVEMBER 1. KEDD XVII. ÉVFOLYAM*^59^ SZÁM. " ■ ---------=—..... .....................................................1 11 ....._____________________— Előfizetési ár: negyedévre 7 korona, egész évre 28 korona. Főszerkesztő: Szerkesztőség és kiadóhivatal s Teréz-karut 59. sz Egyes számára helyben és vidéken 10 fillér. HÍO 1 Ó Lajos: Hirdetések milliméter számítással díjszabás szerint. A horvát kudarcz. Irta: Baza Barna. Budapest, október 31. A horvátországi választások nem sikerültek Khuennek. Nem kapott többséget. A nagy hódító, akinek Magyarország engedelmesen a lábaihoz feküdt, diadalútjában megakadt egy kissé. Magyarországot játszva, mosolyogva győzte le, s a kis Horvátországgal nem boldogult. Hja, ez a nagy hódítók végzete ! Szolimán császár országokon gázolt keresztül, s világverő útjában megállította a kis Szigetvár. Napóleon letippra Poroszországot, Ausztriát, s a gyenge Spanyolországgal nem tudott semmire se menni. Akár a híres hőcsábítók, akiknek a nagyvilág büszke urihölgyei nem tudnak ellenállni, s aztán akad egy ártatlan falusi libácska, akit a csábítás művészetének összes fegyvereivel se bírnak meghódítani. Ám az elbizakodott Khuennek, aki elkábította, magáévá tette nagy Magyarországot, az egyszerű kis horvát leányzó a szeme közé nevet. Szomorít ez bizony. Vége a győzhetetlenség, az ellenállhatatlanság nimbuszának! S kétszeressé teszi a póruljárt hódító tragikumát, hogy éppen Horvátországban történt az eset. Az ő őshazájában, az ő első szerelménél, ahol a hódításnak azt a speciális módszerét évtizedeken át olyan mesés sikerrel alkalmazta. Hiszen horvát rendszernek neveztük a Khuen-féle kormányzati rendszert, s horvát mintájú választásoknak az ő választásait. És lám: a horvát választási szisztéma Magyarországon teljes diadalt aratott, Horvátországban pedig hatalmasan megbukott. Úgy látszik, névváltoztatásra lesz szükség : ezentúl magyar rendszernek kell hívni a Khuen féle választási eljárást. És ha eddig mi kiabáltuk oda nagy fennen Khuen grófnak, hogy: nem vagyunk Horvátországban, itt ilyet nem tűrünk ! — ezentúl teljesjoggal kiálthatják majd a horvátok: ez nem Magyarország, itt ne erőszakoskodjék, menjen a magyarok közé, ha pénzzel és szuronynyal akar magának többséget szerezni ! De hát mi történt Horvátországban ? Hogy eshetett ez a súlyos kudarca az eddig csalhatatlan Khuen-féle módszernek ? Nem volt elég csendőr, katona? Dehogyis neni ! Hiszen ahogy a hivatalos csapatkirendeléseket olvastuk, minden választóra két katona esett Horvátországban. Vagy pénz nem volt elég? No már az nem ismeri Kiment, aki felteszi róla, hogy ő elegendő pénz nélkül nekimegy egy választásnak. Volt bizott pénz bőven, jutott annyi egy kerületre, mint Magyarországon. S volt bor is, pálinka is. A mutikzió, amivel háborúba ment Tomasics, teljes és tökéletes volt, az ellen nem lehet kifogás. Mi hát az oka, hogy se pálinka, se pénz, se szurony nem tudott kellő többtonna a hegyes nyárson kellemes sistergéssel pirult; az őrmester nagy szakértelemmel , odaadó gonddal forgatta. A másik csendőr, a kétcsillagos, nem sokat törődött a szalonnapirítással. Szép, barna fiú volt, piros, gyermekded arccal. Mozdulatlanul tartotta a nyársat a tűz fölött. Nagy, fekete szeme nyugtalanul követte a lángok izgalmas árnyjátékát a kőkockás falon. Észre sem vette, hogy a vacsorája nagy füstöléssel atűzbe fordult az alattomosan kiégett nyársról. Az őrmester rárivalt, de már késő volt. — Hallja, Nyíri, ha szolgálatban van és szalonnát süt, a szalonnasütésre gondoljon s ne a kislétai virágszálakra. Mert ha a szalonnája odaég, éhesen marad. Ha pedig éhes, nem végezhet pontos szolgálatot. Hogy a szolgálat hátrányt ne szenvedjen, most az egyszer megosztom magával az enyimet. Dorgáló, kioktató beszédével igen meg volt elégedve az őrmester úr. Szép, rózsásra sült szalonnadarabját kettévágta s egyik felét rákényszeritette a fiúra. Szótlanul ettek s nagyokat húztak a tüzes, melegítő pálinkával telt bütykösből. Megtörülték a bicskát és czigarettát sodortak. Az őrmester valami tréfás dalt dudolgatott a betegen is felkelő és urának vacsorát főző menyecskéről. A kis káplár derülten, mindjobban fölragyogó szemmel hallgatta, a dal végén csöndesen megszólalt: — Őrmester urnak alássan jelentem, kevés kis napig maradok a csendőrségnél. — Csak nembolondult meg? — kérdezte őszinte meggyőződéssel az őrmesterséget teremteni ? Ha ugyanolyan minőségben s ugyanolyan bőségben voltak meg a harcz eszközei ott is, mint Magyarországon, az eredmény miért nem lett ott is ugyanaz? Csak egy helyes felelet van erre. S az mi ránk nagyon szomorú, nagyon megszégyenítő: a horvát nép az idei választáson erősebb volt, mint a magyar. Több volt benne a nemzeti öntudat, a kitartás, a lelkesedés és önzetlenség. Nem ijedt meg a szuronyoktól, pénzért, pálinkáért, nem adta el magát. Szavazott a lelke, az érzése szerint s nem hódolt be It Khuen-féle választási eszközöknek. Jót akarnak-e a horvátok, jogosultak-e, helyesek-e, okosak-e az ő nemzeti törekvéseik, arról én most nem szólok. Tény, hogy vannak vágyaik, vannak nemzeti törekvéseik, éppúgy, mint minekünk. Csakhogy a mi nemzeti törekvéseink rögtön elhallgattak, amint csengeni kezdtek Khuen aranyai. A horvátok kitartottak az ő nemzeti vágyaik mellett, hiába gurult a pénz, hiába villogott a szurony, hiába folyt a pálinka. Bizony, bizony oda jutottunk ezeréves állami lét után, hogy irigykedve kell néznünk a horvátokra. Ha a magyarban lenne annyi lelki erő, annyi nemzeti öntudat, annyi önzetlen kitartás! Ha nem ijedne meg rögtön a hatalom haragjától, ha nem adná el a meggyőződését, törekvését, hazája sorsát pénzért, haszonért, pálinkáért! Csak még ezen az idei választáson Nyíri buzgón piszkálta a tüzet és sűrűn köhécselt, mint aki nyilatkozatra készül,rezán valami ártatlan, gyerekesen ravasz öröm árulta el, hogy számit szavainak meglepő hatására. ■— Bocsásson meg az őrmester ur, de kutyának való az ilyen szolgálat s nem urnák — kezdte szinte komikusan ágáló hangon. — Én pedig ar leszek. Tekintetes írnok úr a telekkönyvnél. Ha előbb nem, új esztendőre egész bizonyosan, így ígérte Juliskának a keresztapja, aki nagy ur, méltóságom ur Budapesten. — Hát akkor mi a ragyogó istennyiva ütött téged közénk kutyáskodni? — méltatlankodott az őrmester. — A méltóságos úr akarta, ő pedig csak tudja, mit tesz, — büszkélkedett a legény. — Azt mondta, hogy innen könnyebben megy a kinevezés. Meg nem is ülök otthon az özvegy anyám nyakán. Aztán meg nem is hozom hírbe a kis Juliskát. Az őrmester széles mosolyt rejtegetve vastag bajusza alatt, érdeklődött a kis Juliska iránt. — A Juliska?... A Juliska... — dadogta a fiú rákvörös arczczal s látszott az erőlködés, hogy valami igen nagyot, csodásan szépet akar mondani. — A Juliska egy rózsaszínű violaszál, egy hófehér galamb, aki most pesti kisasszony, de uj esztendő után tekintetes asszony lesz Torda városában... Lázas össze-visszasággal besürlt, szeme különös fényben ragyogott. Az Őrmester értelmetlenül bámult rá. Nyíri érezte, hogy ma Az álom vége. Irta: Tömöri Jenő. Vihart hozó, korai hóval fenyegető novemberi éjszaka lepte meg az erdő közepén a czirkáló csendőrjárőrt. A kézilámpa gyönge fénye alig pár lépésnyire tánczolt előre a fölfelé törő szűk ösvényen. Az őrmester — aradmegyei oláh fiú lévén — felváltva magyarul és oláhul káromkodott, amint megbotlott valamelyik kiálló gyökérben, vagy arczába csapott a száraz ág. Hangját elnyelte a széltől rázott fasudarak recsegő zúgása, mégis csak akkor hagyott fel a különböző szenteknek tarka glédába való szedésével, mikor egy mohás sziklatömegen ütődött meg lámpásának fénye. Lesz már éjjeli szállás, elérték a Géczy-vár romjait. Megvárta hátrább jövő társai s óvatosan kúsztak előre a kövek között, keresve az épen maradt pinczébe levezető lépcsőt. A fény elől nagy, kövér baglyok rebbentek föl ijedt huhogással s össze-vissza szárnyaló denevérektől kellett elhóditaniok a tágas, boltozatos pinczeüreget. Rendes, szinte tisztán tartott helyiség volt. Az erdőőrök gondozták, akiket gyakran szorított ide a hirtelen kerekedő vihar. Egyik sarokban frissen hordott széna kínálkozott pompás fekhelyül. A pincze elején felhalmozott száraz galycsomónak csak éppen alá kellett gyújtani. Csakhamar lobogó tűznyelvek fantasztikus árnya tánczolt a hideg fénynyel csillogó kőfalon. A csendőrök a tűz köré telepedtek. A sza■ ■ —............. *- -“'li . mbmOES*--- —«V ■«■■■ i n i ■ ' i 11 .1. wmwm» Lapunk mai száma 32 oldal.