Magyarország, 1913. június (20. évfolyam, 129-153. szám)
1913-06-01 / 129. szám
BUDAPEST, 1013. JÚNIUS 1. VASÁRNAP XX. ÉVFOLYAM 129. SZÁM —■■ 11 ...• ■ ' ~ —......... 1 • ..... | ' ................... . Előfizetési ára negyedévre 7 korona, egész évre 28 korona. Főszerkesztő: Ikesztőség és kiadóhivatal | Rákóczi-ut 38, ez Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér. | Holló Lajos* | Hirdetések milliméter számítással díjszabás szerint. Új czélok, új törekvések. Irta: Holló Lajos. . Budapest, május 31. Ez a most letárgyalt rettenetes eset bevilágít a mi fenékig romlott közállapotainkba. Természetes, hogy eddig is volt pártkassza és eddig is volt korrupció. De éppen az kellett, hogy ez a romlottság a végletekig fokoztassék, hogy végre általános felzúdulást keltsen. Csakis így lehet remélni, hogy harczba szálljon vele az egész magyar közvélemény és segítsen azt kiirtani és elpusztítani gyökerestől. Hiszen egy nemzetnek pusztulását kell, hogy jelentse, ha egész közélete csak erkölcsi romlásra van alapítva. A parlamentet nem a nemzet küldi ki, hanem annak összealakítását a bankok és nagyvállalatok finanszírozzák. Így megeshetik, hogy a bécsi bank és egyes érdekeikkel hozzá, vagy a kormányhoz hozzáfűzött bankok és nagy vállalatok ötévenként összeteszik a 30—40 milliót. (Micsoda semmi pénz az az ő érdekeikhez képest!) és vásárolnak maguknak képviselőházat. Egy miniszter eskü alatt tett vallomása azt mondja, hogy a miniszterelnök 500 ezer koronát fogadott el „letétbe“ azért, hogy a letevő főrendiházi tag legyen. Miután ez nem sikerült, a pénzt vissza- fizették. Más tanúeskü alatt olyan vallomást tesz, hogy több „ellenzéki“ képviselő mandátumait is megfizették. Tehát a kormány tagjai nyíltan hangoztatják, hogy a parlamenti tagsággal üzérkedés folyik, hogy százezreket fizetnek be a főrendiházi tagsági helyekért. Viszont milliók harczba dobásával vásárolnak megbízott embereik számára képviselőségeket. Még gyalázatosabb dolog az, amit örökösen „mentségül“ emlegetnek, hogy több emberüket ellenzéki álarcz alatt is beválasztották a képviselőházba. Mert az „ellenzéki“ képviselő támogatása azt jelenti, hogy akinek választását megfizették, azzal rendelkezni is akarnak. Ez már a romlottságnak olyan mértéke, amely minden képzeletet felülmúl. Nem csoda, ha Vadász Lipóttól már egy milliót kértek a „választói“. Ez a szuper- lativus, ez a végletekig való hajtás öli meg azután a gyalázatosságokra alapított kormányzati rendszert. Azt hiszik, hogy csak az ilyen „választók“ szemtelenkednek. Akinek a pénz a kezén megfordul, az mind kapzsiskodik. A főkertesek, kortesek mérhetetlenül arczátlanok. Jól is teszik : az ilyen összezsarolt és összeharácsolt pénzt nem kell kímélni. Szedjék szét, lopják szét, sikkaszszák el, aki hol éri. Gazemberség természetesen, aki egyáltalán lélekvásárló nemzetellenes munkára odaadja magát, de legalább segít, hogy az ilyen alávaló korrupt rendszer az ő lopása és gazsága által is hamarább véget érjen. Meg kell különben adni, hogy ebben nem vártak a jó urak senkitől sem kitanítást, mert a helyi nagyságok és nem helyi nagyságok ugyancsak értettek az ebül gyűlt pénz elherdálásához. Mi persze most tobzódunk. Nagy, nagy elégtétellel nézzük ezeknek a szörnyűséges dolgoknak napfényre kerültét. Mert hiszen csak egyes részletek kisülése az új dolog. De az egész irtó hadjárat már a választások alkalmával ismeretes volt, hiszen ott vétettek csak az eszközök foganatba. Ott használtattak fel az összeszedett megszámlálhatatlan milliók. Mi álltuk az élethalál-harczot a választások alkalmával. Derék, harczedzett embereink védelmezték az egyes kerületeket utolsó leheletükig. Lelküket, anyagi erejüket, idegeiket, tehetségüket mind az utolsó cseppig harczba vitték. De rátört az a gaz horda. Pénzzel, erőszakkal, becstelenséggekkel támadtak reájuk és úgy rabolták el tőlük mandátumaikat. Könnyű volt az egyes ember erejét leverni a közhatalomnak rettenetes fegyvereivel és a finanszírozó bankok megszámlálhatatlan millióival. Mennyien támadtak akkor békünkes parlamenti harczainkért, amiért feltártuk ország-világ előtt ezeket az alávalóságokat! Mennyien kifogásolták, hogy a parlamentben is évekig a legszívósabb harczot folytattuk ennek a rendszernek az A fehér ökör. (Babilon történet.) Irta: Lázár Igreva . I. ■ Lágy, halvány-rózsaszín sáv emelkedett azégre, lent a föld narancssárga szint öltött egyegy piros csíkkal; messze, a hegyek és a dombok felé ibolyakékbe borult a világ. Az emeletes függőkertek felől hűvös levegő áramlott a pálmák, cziprusbokrok és fűszeres növények bőddé illakával s az Euphrates mormogása felhangzott, mint egy mély ima. Alkonyodott hatalmas Babilon fölött. Nebükadnezár, a világ ura, a királyi palota ablakánál állott s az arany, ezüst és tűzvörös színfoltokra bámult, mik százféle árnyalatban váltakoztak. Sápadt és szomorú volt szentséges arcza, mint bármely földi halandóé; szemében valami, különös, beteg fény lángolt és idegesen ráncsigálta szép, göndörített szakállát, mintha ki akarná tépni. Mióta Karkamis mellett, az egyiptomiak ellen vívott, döntő csatában a koponyájára egy ütést kapott, azóta időnkint fejgörcsök kínozták, de két nap óta különösen nagy fájdalmai voltak. Nem evett, aludni sem tudott, s embert meg nem tűrt maga közelében, csak kedves feleségét, Amuhiát, kit a méd király, rózsás kertjéből emelt maga mellé a babilontrónra. De hol van most Amuhia is ? Nincs a függéskertben. Bizonyosan a lakosztályában tartózkodak. Fölvette Nebukadnezát az aranycsengtől, de meggondolta a dolgot, ő maga megy kl el a gyönyörű királynéhoz, hogy agyának nehéz sajgását a mosolyával lecsillapítsa, í El is indult. A puha homályban karcsú, pompás alakot látott a palota kapuja felé surranni, és beteges lányú szemével is fölismerte, hogy Amuhia királyné megy ki a kapun ... Hová megy ilyenkor, egyedül, s az ő tudta nélkül? Hová mehet? És miért húzódik úgy a fal mellé, palástba burkolva, hogy föl ne ismerjék? Nem volt féltékeny természetű Nebukadnezár király, most mégis megdöbbent, hogy az arcza elfehéredett. . Jó atyaurának, Nabopolosszárnak a háremében egyszer asszonyi árulás történt, s ez most az eszébe jutott. Nagyot sajdult az agya, és sötéten szikrázó szemmel indult Amuhia királyné után... Amuhia az Euphrates partjára ment és csónakba ült. Nebukadnezár szétnézett, a part mellett egy szegény tutajos állott, aranypénzt vetett neki,hogy evezzen gyorsan a csónak után ! A hatalmas víz fölött csillagfényben ringott a fölfújt tömlőkre fektetett tutaj. Nebukadnezár a palástját az arczára vonta, némán, mozdulatlanul ült, csak nagy, beteg szeme reszketett haragos, zöldes fényben. A királyné kiszállt a csónakból s megindult Baál isten temploma felé, mely irtózatos tömegével feketén és félelmetesen rajzolódott a szelíd-kék homályba. Nebukadnezár is a partra ugrott s követte feleségét a sóhajtozó cziprusok között. Az agya sajgóit, szédült, a halántéka ereket duzzasztott és dörzsölgette a szemét, hogy nem valami nehéz álmot lát-e ? , Amuhia a templom alsó lépcsőzetéhez ért,'* itt egy pillanatig szétnézett, azzal bement a nagy, nyitott bejárón,amit kétfélés szárnyas oroszlánok őriztek, és nekiindult az első emeletnek. Nebukadnezár gondolt egyet, elsuhant a nagy fal alatt s a túlsó följárón indult ki magasba, mint egy lihegő démon. Baál isten óriás temploma hat emeletből állott, csupa egymáson emelkedő s egyre keskenyedő tornyokból, melyeket két oldalról harántan futó lépcsősor csatolt össze. Mikor Nebukadnezár a második emeletre ért, tudta már, hogy hová megy a felesége: föl, Baál isten titkos szentélyébe, mely a legfelső toronyban van! A szentélyben egy magasra vetett ágy ál, mellette egy aranyasztal... És éjjel senkinek sem szabad belépnie oda, csak annak az asszonynak, akit Baál kiválasztott. Éjjelenkint megjelen az isten, lefekszik az ágyba és a szentélybe zárják vele a kiválasztott nőt, aki mindig csak jósnő lehet. Mit akar Baál ? Amuhia nem is babiloni asszony s nem is jósnő! A foga megcsikordult Nebukadnezárnak, amikor az épületóriás egyik oldalán a felesége, a másikon meg a negyedik emeletre ért. A rengeteg világváros ott hevert, alattuk millió aranyával a millió nyomorával, ködbe vesző fáklyafényével, dicsőségével és ezernyi bűnével. Az Euphrates mély mormogása alig hallatszott már, ahogy hömpölygő vize vitte az örmény tutajokat és a nagy kereskedelmi hajókat szerte, a világba.... A királyasszony meg-megállt, a hatodikemelet márványkönyöklőjéről a tátongó űrbe nézett, Babilon három- és négyemeletes palotái négyszögletes köveknek tűntek fel, lesülyedve . Lapunk mai száma AsAsiaL