Magyarország, 1916. november (23. évfolyam, 304-333. szám)
1916-11-14 / 317. szám
Budapest, 1916. kedd, november 14. MAGYARORSZÁG Kétnapi sikereink az orosz és oláh fronton Arz serege oláh földön áll A Magyar Távirati Iroda jelenti Berlinből. AVp 1 1 1-ügynökség a következőeket teszi közzé: A Skrobova és a Narajovka mellett e hó 10. és 11-én elért sikerek nem csupán helyi jelentőséggel bírnak. A Skrobovánál az oroszokat sok hónapon át kiépített erős állásokból vetettük ki s a Narajovka mellett súlyos veszteségeket okozva nekik, a keleti partra szorítottuk őket vissza. A gyorsan odavont tartalékokkal megkísérelt ellentámadások mit sem tudtak már változtatni az oroszok vereségén. Abbanhagyási szünet után a központi hatalmak hadseregeinek harci tevékenysége a keleti arcvonalon ismét fokozódó offenzív jelleget ölt, ámbár az antánt a Sommenél, az Isonzónál és a macedóniai arcvonalon lekötni igyekezett őket és Románia, mint új ellenfelük jelent meg a harctéren. Arz hadserege keleti Erdélyben a ratosznyaszékelyi vonalig előrenyomult ellenséget nyolcvan kilométerre visszaszorította és ma életre román területen, a Tatros- és az Ur-völgyben áll. Az észak felé csatlakozó Kövesd-hadsereg szövetséges csapatai az oroszoktól a Tölgyes-szakaszon elért pillanatnyi sikereiket a november hó 5. és 6-iki harcokban rövidesen visszahódították. A Dornavatrától délre a legutóbbi napokban végrehajtott orosz tehermentesítő vállalkozások a Bisztricánál megakadtak. A Narajovkánál az 5. és 6-iki sikereket tovább kiépítettük és ismét jelentékenyen előbbre vittük, majd ötszörös ellentámadással szemben megtartottuk. Vladimir Volinszkij terén Lucktól nyugatra a német front épp oly szilárd, amilyen azelőtt volt, míg a Kirlibabától keletre és a J e d u 1 n á 1 nov. 6-án elért legutóbbi osztrák-magyar sikerek, még friss emlékezetében vannak mindenkinek. A balkáni hadjárat Mackensen újra támad? Zürich, november 13 (Saját tudósítónktól.) Délon táviratozza Rómából a Daily Telegraphnak, hogy olasz körökben biztosra veszik Mackensennek a Dobrudzsában való újabb közeli támadását. Mivel nagy politikai, stratgiai és gazdasági érdekek fűződnek e támadáshoz, az olasz körök biztosra veszik, hogy Mackensen mindent el fog követni, csak hogy újabb támadásai sikerrel járjanak. (C. P. dr.) Visszavonulnak Szalonikiból ? Zürich, november 13 .Saját tudósítókkről.) Semleges sajtókörökben igenvalószínűnek tartják, hogy az antant egyik legközelebbi sakkhúzása a Szalonikiból való visszavonulás lesz. A görög területről való elvonulás éppen úgy történnék, mint annak idején a Gallipoliról való távozás. Olaszországon keresztül érkezett magánértesülések alapján azt beszélik, hogy Sarrail már igen sok hadianyagot hajóra rakatott. A megrakott hajók még nem indultak el, hanem további rendelkezéseket várnak a szalonikai kikötőben. Az illető semleges lapoknál az Antantnak ezt a nagy lépését teljesen érthetőnel tartják, de nem akarják még a verziókat nyilvánosságra hozni, nehogy az elhamarkodottság vádja érhesse őket. A szenzációs hírt tényleg fenntartással kell fogadni, mert magánértesüléseken kívül még semmi más alapja nincs. (C. P. dr.) Zsekoff bolgár fővezér nyilatkozata Zsekoff bolgár fővezér a két bolgár front helyzetéről a következőképp nyilatkozott: — Az általános helyzet rendkívül kielégítő, mégpedig úgy szövetségeseink valamennyi frontján, mint saját csapatainknál. Ma már világosabb, mint valaha, hogy ellenségeink rosszulszámítottak, amikor azt hirdették, hogy az idő az ő legjobb szövetségesük. Ellenkezően: én azt hiszem, hogy az idő a központi hatalmaknak és nekünk szövetségesünk. Legalább is, ami a bolgár hadsereget illeti, bizton lehet állítani, hogy ez a sereg ma sokkal értékesebb, mint a háború kezdetén. Végtelenül sokat tanultunk, és hála szövetségeseinknek, technikai szempontokból is terv emelkedtünk, hogy a bolgár hadseregre ma alig lehet ráismerni, óriási lpésekkel pótoltunk mindent, amit az eszközök hiányában előbb elmulasztottunk. így áll ma a tökéletes nagy bolgár hadsereg, győzelmesen, és készen arra, hogy a harcot felvegye nemcsak a macedóniai antantcsapatokkal, hanem már frontokon is. Ha pedig a háború még tovább tart, hadseregünk még jelentékeny erőkkel fog erősödni azokról az elfoglalt területekről, amelyek történelmileg és érzésben is hozzánk tartoznak. — E katonai szemponton kívül vannak politikai szempontok is, amelyek a mi erős helyzetünket bizonyítják. Mindenekelőtt a független Lengyelország proklamálását említem. Az oroszok két hadicéljának, a Dardanellák elérésének és a lengyelek orosz jogai alatt való egységesítésének a kérdése el van intézve, mégperdig Oroszországra nézve kedvezőtlenül. Micsoda reális értékmarad még, amiért harcolnak ? — A mi helyzetünkmindkét fronton megnyugtató. A románok ellen elért eredményeket nem kell magyarázgatnom. A macedóniai harcok, ha számbavesszük az antant nagy erőfeszítéseit, óriás vér veszteségeit és azt a kis területi veszteséget, amely sem politikai, sem stratégiai szempontból, nem számít, tulajdonképp a mi sikerünket jelentik. Monasztir, amelyet az ellenség el akart foglalni, hogy az új Szerbia alapját megvesse, szilárdan a kezünkben van és — amint a dolgok ma állanak — ennek a bizonyára fontos pontnak a birtoka biztosítva van. A harcba vetett szerb sereg, ha nem is semmisült meg, rendkívül meggyengült. A tökéletes demoralizálástól csak a tisztek nagy száma és az erőszakos eszközök mentik meg. El kell ismerni, hogy legvitézebb, legszilárdabb ellenfeleink a szerbek, akik a támadási kedvben és a harci módban nemcsak az angolokat, hanem a franciákat is felülmúlják. Sarrail, offenzívájáról így nyilatkozott: — Az újtámadás természetesen lehetséges, de a körülmények következtében semmi sikert sem ígér. Legalább is meg kellene duplázni Sarrail hadseregét, hogy reménye lehessen a sikerre, ez pedig az antant általános helyzetében fizikailag lehetetlen. Ezenfelül közeledik a tél is és ez, ha mindkét félre nézve megnehezíti a hadműveleteket, az ellenségre hasonlíthatatlanul rosszabb, mert a mi csapataink otthon harcolnak, megszokták a nehézségeket, testben és lélekben kevesebbet szenvednek, mint a messze idegenből hozott ellenfeleink. A hadtápszolgálat is lehetetlenné teszi ellenségeinknek, hogy csapataikszámát a verteidig emeljék. Az albániai olasz seregnek és írta: Újvári Péter Bonyodalom fenyegette Dús Ilka leányregényét, édes mámora ettől tett egy nagyon kicsit keserű. Ketten udvaroltak neki: Boér Kristóf és Csata Ottó. Boér volt a komolyabb és megbízhatóbb. Csata a kedvesebb. Egyebekben ugyancsak egyformák voltak, jól megtermeltek és gazdagok. Az udvarlásuk is egy fokon melegedett s ha itt-ott ki is akart csapni belőlük egy óvatlan hévül és gyorsan visszafojtották, mintha csapra járt volna a szerelmük. Ilka nem tudhatta meg, hogy melyik vonzódik hozzá nagyobb szenvedélylyel. Hiába figyelte őket, ezt nem tudhatta meg. Négy kézre játszottak egy szimfóniát és ez a versenyzést tudvalévően kizárja. Harmóniára kell itt törekedni, nem arra, hogy hangpazarlással egymást zavarják. Jó diarátok voltak, aztán urak is, azonfölül virtuózai az életművészeinek, no, még talán halálos se lehetett a szerelmük, hát nem zavarták egymást Majd csak elválik hogy melyikőjük csalatkozott. Az aztán szépen, úrimódon félreáll. Dús Ilka nem volt ennyire fatalista,Ingától — gondolta — nem rendeződik ilyesmi. Sokáig várni se lehet, mert a szerelem gyönge hajtásán bájos rügynek látszik minden bonyodalom, de aztán befelé romlik és meggörcsösödik. A bonyodalmat tehát enyhíteni kell. Ennek csak egy módja van: választania kell. Igen ám- de melyiket válassza. Neki mind a kettő egyformán kedves, vagy majd csak egy-formán.“a maga érzése után tehát nem indulhatott Sokat töprenkedett emiatt. Akkor még csöndesen csörgedezett benne, a leány vér, hát magábamerülései nem voltak túlságosan fájdalmasak. A gondolatai ugyan néha megborzasodtak, riadtan összebújtak, mint az asztaléban a fehér bárányok, de mikor aztán virágos partra vergődtek, fehérebbek és szelídebbek voltak, mint valaha. Egyszer, mikor megint nála ■ voltak az Udvariéi, a kimértségük, nem tudni miért,, ingerelni kezdte. Hiszen az mégis hallatlan, hogy szerelmes emberek ennyire türelmesek legyenek. Megint az a gondolat Hasadt bele, azagyába, hogy neki magának kell válaszban,mert ez a kettő ugyancsak megponyvázta a szerelmét. Hát választani fog. Most mindjárt fog választani. Lehunyta szép kék szemeit és amit kigondolt, az poétikus képpé finomult a lelkében. Az érzései bokorba borultak. Rózsák lángoltak rajta sápadt liliomok mellél. I. Rózsaszüretre, liliomszüretre jött most ide ,el a két ember, harmattal meggyöngyözött nílyomszirmokkal, így fog választani, hogy a másik, akit nem választhat, ne szenvedjen. Dehát hiszen nem lehet azt, hogy az ne szenvedjen. Az bizony, szenvedni fog és riadt képzeletében már látta is, hogy az ő hatos liliomszirmai hogyan pirosodnak meg a vértől, amely a megsebbzett szívből panaszosan kiserked. A felelősség érzése borzasztóba, ő nem vállalhat felelősséget egy ember összezúzott boldogságáért. Olyan teher az, amelyet nem bírhatna el. Ha legalább biztos volna benne, hogy jól fog választani, de ebben se bizonyos és a maga iránt való felelőssége is, elég terhes. Több terhet hogyan vegyen magára. Az a gondolata támadt, hogy ,a sorsra kárpjaál a választás súlyos felelősségt fogol----- — *-------------: : r :-------------------------------a*-*——: dog akart lenni, de felelőtlenül boldog. A’ felelősség csak megkeseríti a boldogságot Az ötlete kolostoriasan romantikus volt és iert a regényességet, ha csöndes is, de szenvedélyesen szerelte, az ötletét jónak ítélte. A két férfiú csöndesen beszélgetett Bókot ritkán mondtak neki, akkor is lehelletszerűen finomat, ami meg nem perzselhette leányos érzékenységét. Most mégis furcsán érezte magát. Apró robbanások csókolták bele égető tüzeket a lelkébe. A szeretniakarásnak ez a hirtelen kicsillagzása megzavarta. A vére megkerült és parancsoló kívánságoktól torrt Válassz hát! —Oh, én nem választok, — hárította el a kisértést.--— A sors döntsön miközöttünk. És megint mosolygott, mint akkor, mikor először támadt ez a gondolata. Boér Kristófnak ezüsttel kivertdíszes tárcát adott névnapi ajándékuk Mikor Csata Ottó ünnepelte a nevenapját , se járt roszszabbul. Éppen olyan tárcát kapott ő is, mint Boér Kristóf. Egyese nézhette szerelmi zálognak és nem vette másnak, csak annak, aminek adódott: egyszerű kedveskedésnek. Ilka most mégis úgy érezte: nem szeszély volt, az tőle, nem is olyan cselekedet, amire a magunk akarata ösztökél. Valami végzetszerűség volt abban, hogy ő ennek a kétudvarlójának egészen egyforma tárcákat ajándékozott. Fátyolos tekintettel kémlelte a barátait Milyen szép, és egészséges mindkettő^ Erősek és férfiasak és mind a kettő az övé lehetne és Ő is lehetne mind a kettőé. Nem, Ó, csak egyé lehet. De melyiké legyen? Ő nem tudja eldönteni. Döntsön hát a Sors közöttük. Hirtelen Kristóf felé fordult: — Kristóf, magánál van a^Isrea, sírrgísz tyet tőlem kapott? 3