Magyarország, 1934. január (41. évfolyam, 4-23. szám)

1934-01-06 / 4. szám

Ha fáradt és izgatott, ha álmatlan­ságban és gyakori félelemérzetben szenved, ha hasgörcs, mellnyomás vagy szívfájás kí­­nozza, akkor igyek reggel éhgyomorra 1—2 pohár természetes Ferenc József keserű­­vizet, mert ez megszünteti az emésztési zava­rok okait s elhárítja a vértolulást. MAGYARORSZÁG 3 Az optánsüzlet magyar­ titkai Jogászi vélemény a Stavisky-spekuláció magyar vonatkozásairól Kifizettek hatmillió pengőt és kiment az országból 100 millió aranykorona követelés Válság a francia politikában a Stavisky-botrány miatt (A Magyarország tudósítójától.) Stavisky nemzetközi botránya nagy visszhangot keltett Magyarországon, mert az ügynek sok közvetlen érde­keltje van nálunk. Stavisky az op­­tánskövetelések megvásárlásával ma­gával rántott sok történelmi nevet vi­selő magyar családot. Egyesek úgy állították be a magyar kapcsolatokat, hogy szinte örülnünk kell a Stavisky­­féle manipulációknak, mert hiszen ezen a réven körülbelül 6 millió pen­gő folyt be az országba. A cinikusok úgy állították be a dolgot, hogy a szélhámos Stavisky nálunk »leadott« a kicsalt összegekből. E beállítással szemben komoly jo­gászok arra az álláspontra helyezked­­nek, hogy Stavisky manőverei a lát­szólagos keresettel szemben kimondat­­tan kárt okoztak egyrészt az ország­nak másrészt azoknak az optánsok­­nak akik követeléseiket eladták. A Magyarország munkatársa beszélt egy tekintélyes jogásszal, aki az optáns­­kérdést és a követelések eladásának az ügyét jól ismeri és tőle a Stavisky­­féle botrány magyar vonatkozásairól figyelemreméltó felvilágosításokat ka­pott. ön nekem a következő szövegű en­gedményes okiratot adta át: Cession. Ezen okiratot kiszolgáltattam Linksz Jenő dr. ügyvéd úrnak, hogy azt az agráralaphoz Bázelve elküldje a cég­­ből, hogy az agráralap a köv­elés en­gedményezéséről tudomást vegyen. Ebből a szövegezésből pedig nyíltan és világosan az olvasható ki, hogy Linksz Jenő dr., mint a franciák meg­bízottja, az engedélyező okiratot meg­halta és elküldte Bázelbe, ahol az el­küldött engedélyezés alapján az el­adóként szereplő optáns helyett a kö­vetelés erejéig így elismerték az en­gedélyezett új felet, tehát a követelést az eladó optánsleveiről átírták Serge A. Alexandre nevére, aki pedig nem más, mint Serge Alexandre Stavisky. Vitán felül áll tehát, hogy az en­gedményező okirat kiadása megtör­tént. Ugyancsak a Pesti Napló-ba­n közölt okirat utolsó bekezdése ezt tartal­mazza: Az esetre, ha ez a fizetés a megálla­podásnak megfelelően 1933 január végéig nem teljesíttetett... ... kötelezem magam, hogy kíván­ságukra a nevemen szereplő követe­lést önökre visszaengedményezni fo­gom. Stavisky A Stavisky optáns kapcsolatok igazi képe — Károsodtak, vagy kerestek-e a Stavisky-féle optánsmanipulációkon a magyar optánsok? — ez volt az el­ső kérdésünk. — Feltétlenül csak károsultak van­nak. Az érdekeltek egybehangzó állí­tása szerint Stavisky­ék egyetl­enegy optánsnak sem fizették ki teljes egé­szében azt az összeget, amelyet az en­gedményezés fejében kikötöttek. Sta­visky tehát mindenkinek adós ma­radt a kikötött vételár kisebb­­nagyobb részével. Ettől függetlenül azonban mindenki károsult, aki kö­vetelését neki eladta. Az optánsköveteléseket ugyanis egy nemzetközi szerződés garantálja és ezt a szerződést külön három nagy­hatalom garantálja. Ha ezidőszerint ebbe az alapba nem is folynak be a befizetések, a három nagyhatalmon kívül az egyezményt aláíró körülbelül 20 állam szintén obligóban van és lehetetlenség, hogy a követelések ne legyenek érvényesíthetők. Ha pedig a nemzetközi agráralappal szemben a követelések nem lennének teljesíthe­tők, ami nem nagyon hihető, akkor az optánsok követeléseiket érvénye­síthetik az utódállamokkal szemben;­ feltétlenül be tudják hajtani a nem­zetközi bíróság által számukra meg­ítélt követeléseket. Egyébként is az a helyzet, hogy ebbe a nemzetközi agráralapba Ma­gyarországnak is be kell fizetnie évente bizonyos összegeket. Ezek a fizetések a transzfermoratórium ki­hirdetése előtt megtörténtek, azóta pedig ezeket az összegeket Magyar­­ország a transzferalapba fizeti be. Most tehát tulajdonképpen az történt, hogy az eredeti követelés tizedré-­­zéért eladták az optánsok jogaikat és a vételárat megkapták a transzfer­­alapból, amelybe Magyarország befi­zeti a nemzetközi agráralap javára előírt évi részleteket. Továbbmenően tehát az a helyzet, hogy Magyaror­szág terhére megállapított részletek egy bizonyos részéből elégítették ki az optánsokat, a többi rész pedig itt marad zárolva Staviskyék javára. Hol vannak az engedményezési okiratok? Bázelben! Károsodtak a magyar optánsok pe­dig abból kifolyólag is, hogy a köve­telés eladása ellenére nem kapták Tissier, a Crédit Municipal igazgató­ja. Ez az a bayonnei bank, amely Stavisky szélhámosságai miatt meg­bukott meg a kikötött vételárat, ezzel szem­ben követelésüket engedményezték Staviskyék javára. Ezt bizonyítja az az okirat is, amelyet a Pesti Napló csütörtöki száma közölt. Ez az enged­ményező okirat Lukács Izsó dr. köz­jegyző közbenjöttével jött létre és Ianksz Jenő dr. ügyvéd képviselte a franciákat- Minden ügyben — ez a közjegyző és ez az ügyvéd szerepelt és minden engedményezés, illetve ezzel kapcsolatos irat hasonló feltételek szerint jött létre. Ezek szerint tehát a Pesti Napló­ban leközölt engedménye­ző okiratot el lehet fogadni olyannak, amely minden optáns ügyére vonat­kozik. Ez a leközölt levél az egyik optáns­­hoz van címezve és a következőképp kezdődik: a visszaenged­ményezés útja Már pedig ez annyit jelent, hogy ha Stavisky nem tesz eleget vállalt kitelezettségének, akkor kötelezi ma­gát, hogy az optáns kívánságára visszaengedményezi a javára, történt követelés átírást. Kötelezi magát erre, de... Hol van most, aki kötelezte magát: az álnevű Stavisky, aki az okiraton mint Serge A. Alexandre szerepelt De ha már elő is kerül, eleget tesz-e ennek a kötelezettségének? Mindebből tehát az látszik, hogy az optáns kényszerítve van arra, hogy visszaperelje követelését, amelyet megvettek, de amelyet nem fizettek ki. Franciaországban kell perelni Ebből aztán különféle bonyodalmak és nehézségek származnak. Elsősorban az, hogy nem lehet Budapesten perel­ni. Franciaország és Magyarország között nincs nemzetközi perjogi viszo­­ n. • óriási letéttel Az eladó optáns nem kapott teljes kielégítést. Viszont az engedményező okiratot aláírta és ezt elküldték Bá­zelbe. Tehát most pert kell indítania Franciaországban, hogy az engedmé­nyezett Stavisky ú«visszaengedményye­­zést«­ adjon. A megindítandó per per tárgya ki­­lenc millió aranykorona, tehát letétbe kell helyezni 900.000 aranykoronát ahoz, hogy a visszaengedményezés megtörténjék. Már most az a kérdés, hogy a szóbanforgó optáns rendelke­zik-e annyi pénzzel, hogy ezt a bírói letétet elő tudja teremteni és­ ezenkí­vül jelentékeny összeget kell előte­remtenie ügyvédi honoráriumra is. Így tehát az a helyzet, hogy az op­táns nem kapta meg a vételárat, csak baionyos részt vudott belőle és ezzel szemben súlyos kötelezettségei van­nak, ha eredeti követelését vissza akarja szerezni.­­ — De tovább kell menni, — mondot­ta az ismert jogász — mert az ország szempontjából sem közömbös az, ami itt történt. Nem helyes ugyanis az az álláspont, hogy végeredményben örül­nünk kell, hogy hatmillió pengő be­jött az országba. Ment fött be 6 millió, kiment az országból 100 millió követelés Elsősorban le kell szögezni, hogy nem jött be pénz az országba. Mind- mmm nosság, ami azt jelenti, hogy egyik országban nem lehet a másik ország­ban hozott ítéletet végrehajtani. Eb­ből pedig az következik, hogy magyar ítéletet nem hajt végre a francia bí­róság, tehát Franciaországban kell perelni a visszaengedményezés iránt, illetve az adott engedményezés hatály­talanítása iránt. Ha külföldi állampolgár pert indít­ Franciaországban, akkor a törvények értelmében bírói letétbe kell helyez­nie a pertárgy értékének 10 száza­lékát. Mit jelent ez az egész a gyakorlat­ban? Az egyik közismert optáns ügye a következőképen áll: Megítélt követelés volt 9 millió aranykorona, az agráralap fedez 1.800.000 arany­koronát. Az optáns kézhez kapott az eladás után 60.000 pengőt, a vételárból költségekre és ügyvédi díjazásokra elment 140.000 pengő, tehát eddig kifizettek összesen 200.000 pengőt. tátttP0” éQ e^Cn \a^Pál v­ rTSd.!**'’ C,a U \omeo\ fogáé 100 * TUNGSRAM

Next