Magyarország, 1934. április (41. évfolyam, 73-96. szám)
1934-04-01 / 73. szám
2 sével működő bizottság határozott eredményeket ért el a londoni tárgyalás során. A külföldi hitelezők is belátták, hogy amikor gazdaságilag és pénzügyileg erősebb Németország is kamatleszállítást kér, sőt a »transzferálást« teljesen be akarja szüntetni, a megcsonkított Magyarország sem tudja kötelezettségét a régi arányban teljesíteni. Korányi báró bejelentette Az Est-ben, hogy a tőketörlesztés ugyanolyan marad, mint az elmúlt évben. A külföldi hitelezőkkel kötött hitelrögzítő egyezmény tudvalevőleg a magyar bankok és a magyar bankok adósainak rövidlejáratú hiteleire vonatkozik. Az elmúlt esztendőben 5%-os törlesztést kötöttek ki a külföldi hitelezők a pengőben. Mintegy 600 millió tartozásra becsülik azt a keretet, amelyre a Korányi báró elnökletével tárgyaló bizottság megállapodása szól. Hogy milyen kamatengedményt sikerült a magyar bizottságnak elér-etenie, az a következő napokban fog kiderülni. Korányi báró előbb tájékoztatja Imrédy pénzügyminisztert a londoni megegyezés részleteiről és azután fogják nyilvánosságra hozni a megállapodás teljes szövegét. Tavaly ötszázalékos kamatot élveztek a hitelrögzítő egyezmény alapján külföldi hitelezőink. Ma már túlzás volna ilyen magas kamattételről beszélni és a hivatalos londoni távirat kétségtelenné teszi, hogy a magyar bizottság komoly erdményt érhetett el. MAGYARORSZÁG 1934^prili^^Márn^ V Fontos változások, érdekes adatok a MÁV nyári menetrendjében Elvi Vonatrendszerek összevonása, kis vonategységek beállítása — A posta és a MAVAUT autóbuszüzeme beolvadt a MÁV-ba — Balatoni expressz fog közlekedni Nagy javulás a római forgalomban (A Magyarország tudósítójától.) Illetékes helyen ma délelőtt ismertették a»Magyarország”-gal az Államvasutak 1934 május 15-én életbelépő új menetrendjét. A MÁV valamennyi ágazatában folyamatban levő racionalizáló intézkedések mellett a személyforgalom terén is hasonló intézkedéseket léptetnek életbe. Ilyen módon akarják a személyforgalmi kiadásokat a lehetőség szerint. apasztani■ A MÁV-nak ugyanis, számolnia kell azzal, hogy a háború utáni időkben fokozatosan száz százalékig a békeszínvonalra emelt menetrend mellett az utóbbi négy év alatt az utasforgalom és az ebből származó bevételek körülbelül egyharmaddal csökkentek, amivel szemben a menetrendi teljesítmények csak mintegy 10 százalékkal voltak apaszthatók. A személyforgalmi kiadások csökkentésére az Államvasutak elsősorban azzal a lehetőséggel éltek, amelyet a kisvonategységek — motorkocsik és motorpótlós mozdonyok —forgalomba állítása nyújtott. Az ilyen motorkocsikkal való közlekedés és általában kis vonategységek beállítása továbbra is egyik fő programja a MÁV- nak. Ez lehetővé teszi, hogy az általános takarékossági szempontok érvényesítése mellett az utazási alkalmak igen sok viszonylatban nemcsak megmaradnak, de gyorsaság szempontjából több vonalon meg is javulnak. Az új menetrendben a személyforgalmat azzal a módszerrel teszik olcsóbbá, amelyet röviden vonatrendszerek öszszevonásának neveznek. E módszer alkalmazására különösen az ország keleti felén kínálkozott alkalom, ahol nemzetközi menetrendi szempontok ezt könnyebben érthetővé teszik. Szorosabb együttműködés a közúti autóbuszokkal Az új menetrend egyik lényeges újítása: a vasútnak a közúti autóbuszüzemekkel való szorosabb együttműködése, amelyet egyrészt a posta autóbuszüzemének a MAWART-tal való egyesítése, másrészt ennek az egyesített üzemnek az államvasutakba való beolvasztása tesz lehetővé. Ilyen módon egyes elmaradó vonatok autóbuszjáratokkal helyettesíthetők és lehetővé válnak olyan összeköttetések is, amelyeket vasúti csatlakozásokkal eddig nem sikerült megcsinálni. Az Államvasutak egyes vonalain a következő lényegesebb menetrendi újítások vannak:a Budapest—Hegyeshalom között nagyjából a régi menetrend érvényes, ellenben új csatlakozás létesül a reggel 8 óra Győrben, Celldömölkön, Tapolcán át a Balaton északi partjára. Új összeköttetés létesül ezenkívül a Budapestről 8 órakor induló és a Budapestre 19 órakor érkező bécsi gyorsvonatokkal — június 23-tól szeptember 18-ig Gramat—Neusiedlen át közvetlen kocsikkal — Budapest és a Wörthi tó között a Semmeringen át. A Budapest—Szombathely és a Budapest—Sopron viszonylatban ismét életbelép a múlt évi nyári menetrend. A Budapest—Miskolc fővonalon a délután 17 óra 10 perckor induló gyorsvonat és a 17 óra 55 perckor induló személyvonat helyett 17 óra 55 perckor induló gyorsított személyvonat közlekedik Miskolcig, illetve Sátoraljaújhelyig. A menetidő a jelenlegi személyvonattal szemben 50 perccel rövidebb. Ehez a vonathoz csatlakozó autóbuszjáratok lesznek Bánrévén át Ózdig és Szikszón át Gönc felé. Ellenkező irányban a Miskolcról 13 óra 50 perckor induló gyorsvonat és a 11 óra 15 perckor induló személyvonat helyett Miskolcról 14 óra 15 perckor gyorsított személyvonat indul. A tátrai viszonylat lényegesen megjavult. A délutáni gyorsnál megszűnik Kassán a sokszor sérelmezett 3 és félórás tartózkodás. Budapest—Debrecen fővonalán Debrecen irányában változás nem történik, de a Debrecenből 12 óra 10 perckor induló gyors és a 12 óra 30 perckor induló személyvonat helyett 12 órakor gyorsított személyvonat indul, amely 18 óra 55 perckor érkezik Pestre. Budapest—Békéscsaba, között változás nem lesz, a két gyorsvonatpár megmarad. Budapest—Szeged között Budapestről a jelenlegi délutáni két gyorsvonat helyett 16 óra 30 perckor gyorsvonat indul, amelynek az összes elágazó vonalakra megfelelő csatlakozásai lesznek. Ellenkező irányban a Szegedről 15 óra 36 perckor induló gyors és a 11 óra 16 perckor induló személyvonat helyett 11 óra 20 perckor gyorsított személyvonat indul, amely 20 órakor érkezik Budapestre. Ugyanebben a viszonylatban a hetenkint négyszer közlekedő s Budapestről reggel induló és ide este beérkező gyorsvonat naponként fog közlekedni. Budapestről 7 óra 50 perckor indul és Budapestre 21 óra 12 perckor érkezik. Budapest—Kelebia között ugyanaz a menetrend lesz, mint tavaly nyáron volt. Ez azt jelenti, hogy a Budapestről reggel induló és este érkező gyorsvonat a nyári idényben ismét közlekedik. A Budapest—Gyékényes, illetőleg pécsi fővonalon a 13 óra 15 perckor induló személyvonat meggyorsul és 13 óra 10 perces indulással változatlan időben érkezik Pécsre és Kaposvárra. Trieszt és Bécs között új összeköttetés létesül és a Triesztből jövő éjjeli gyorsvonatnak Murakeresztúron közvetlen csatlakozása lesz a Pécsre 8 óra 58 perckor érkező vonathoz. A budapest—nagykanizsai vonalon Budapestnek Rómával való összeköttetése lényegesen megjavult. Az utazás Budapestről Rómába, jelenleg este 20 órától másnap 23 óra 30 percig tart. Május 15-e után Budapestről 19 óra 10 perckor indulva közvetlen budapesti római kocsival már másnap 20 órakor Rómába lehet érni. Ellenkező irányban még nagyobb a javulás: az utazás egy egész éjszakával megrövidül. Ez idő szerint Rómából éjfélkor kell elindulni, hogy harmadnap reggel 9 óra 55 perckor Budapestre lehessen érni. Az új menetrend szerint Rómából 7 óra 10 perckor kell indulni, közvetlen kocsi lesz és másnap 9 óra 15 perckor Budapesten van az utas. Ugyancsak lényegesen javul a római összeköttetés a nappali trieszti vonatokkal kapcsolatban is. A budapesti balatoni viszonylatban a menetrend nagyjából a múlt nyári keretek között épül fel. Különösen említésre méltó az, hogy a nyári főidényben a keleti pályaudvarról 12 óra 20 perces indulással gyorsított személyvonat közlekedik Tapolcáig (érkezés 17 óra 08), amelynek Székesfehérvárott csatlakozása lesz Balatonszentgyörgy és Keszthely felé (érkezés Keszthelyre 17 óra 10 perckor). A rendes hétvégi és az ünnepnapi sió Bélrenyheség és kínzó főfájások, a máj és az epeutak bántalmai, gyomor- és bélhurut, aranyeres bajok és a végbél megbetegedései esetén a természetes Ferenc JóZSef keserűvíz gyorsan és biztosan megszünteti a hasiszervek pangását. Sok évi kórházi tapasztalat igazolja, hogy a Ferenc József VÍZ használata a bélműködést kitűnően szabályozza és erélyes elvonó hatása következtében soványító kúrákra is igen alkalmas. BOCCACCIOTELEFON 209-70. VI., NAGYMEZŐ UCCA 30 áprilisi műsorában új külföldi görlök és táncszámok szerepelnek Reggelig móka ,hangulat ! Buziás gyógyfürdő Nauheim páratlan szénsavas rádióaktív sós-vasas forrásvizekkel. Biztos gyógyhatás szervi, elhízásos, érelmeszesedéses szlv- és vércsocringeai xocranofonéis. Vesebaj, vérszegénység, izomcsúz, hólyaghurut és kimerüléses idegesség esetén. Női betegség a változásos zavarok, fertőző betegségek, mérgezések nyomán fellépett idegbajok (Tabes eter eseteiben a legjobb eredménnyel. Természetes szénsavas sós-vasas fürdők, ivókúrák, szakszerű orvosi kezelés. Kitűnő konyha Elsőrendű szállodák Diétás penziók, mérsékelt árakkal. Új. modern uszoda, napfényes stranddal Fürdőidény : máj. 15-től okt. 1-ig Prospektust, felvilágosítást szívesen küld Muschong Buziási Gyógyfürdő Rt. Fürdőigazgatóság BuziásiRománia és a magyarországi képviselet. Budapest, V., Lipót körút 27. Budapestvidéki srőztéglagyár címén. Telefon ■ 271-91 foki vonatokon kívül a siófoki vonalon Balatonexpressz elnevezéssel különleges gyorsvonat közlekedik. Indulás a budapesti déli pályaudvarról szombaton 12 óra 18 perckor. Ez a vonat Fonyódig megy, ahová 15 óra 15 perckor érkezik meg. Ellenkező irányban hétfőn reggel 5 óra 30 perckor indul Fonyódról a vonat és 7 óra 53 perckor érkezik Budapestre. A Balatonexpressz már pünkösdkor is közlekedik. Az új menetrendben turisztikai szempontból vasárnap és ünnepnapokon fontos új összeköttetések létesülnek: Budapestről Hortobágyra Füzesabonyon át„ indulás reggel 6 óra 50 perckor, érkezés a Hortobágyra 10 óra 58 perckor. Kitűnő összeköttetés lesz Budapest és a Bakony között Székesfehérváron át. Az autóbuszjáratoknak a vonatokkal valókombinált közlekedése kapcsán a legfontosabb a Bajáról Kalocsán át Budapestre és a Szekszárdról Siófokra közlekedő autóbusz. A z Óriási húsvéti idegenforgalom Megérkezett Az Est-lapok párizsi különvonata (A Magyarország tudósítójától.) Nagypénteken délután 4 óra 12 perckor menetrendszerű pontossággal befutott a Globe Trotter, Az Est-lapok és az IBUSz hatodik párizsi különvonata. Az utasok egyrésze Bécsben maradt és a hétfő esti hajóval érkezik meg Ausztriából. A különvonatot az IBUSz részéről Peller Imre és Léfeld Béla igazgatók, Az Est-lapok részéről Paizs Ödön szerkesztő fogadták. A különvonat utasai egy hétig maradnak a magyar fővárosban, közben vidékre is ellátogatnak. A vonatot F. Sironi, a Globe Trotter igazgatója vezette. A francia utazási iroda vezetője különböző idegenforgalmi testületekkel fog tárgyalni, mert ebben az évben még öt különvonatot akar Budapestre hozni. Tegnap este ezeregyszáz húsvéti utas érkezett Németországból Budapestre négy különvonattal. A német vendégeket Drasche Lázár Alfréd, az Ibusz elnöke, valamint a főváros és a német követség kiküldöttjei fogadták. Ma és holnap Budapest nevezetességeit tekintik meg, hétfőn Gödöllőre mennek, ahol a Magyar Bokréta előadásában a magyar népviselet és népművészet szépségeivel fognak megismerkedni. A társasutazást Vásárhelyi Gyula dr., a berlini magyar idegenforgalmi kirendeltség vezetője rendezte. Nagyon sok vendég érkezett Bécsből is. Ma délután még francia főiskolai hallgatók, holnap pedig svájciak érkeznek Budapestre. ff. —Gl ' |í|| AT H L N AL C/M OR A 2 P