Magyarország, 1944. február (51. évfolyam, 25-48. szám)

1944-02-17 / 38. szám

10 MAGYARORSZÁG 1944 február 11, eszttörpe Szerdán is bombázták Rómát . Helsinki, február 11. (Német TI) Hel­sinki ellen az elmúlt éjjel újabb légitá­madás történt. A légitámadásról éjjel 2 órakor a következő Hivatalos jelentést adták ki: Szerda este és a Csütörtökre virradó éjszaka az ellenség erős légikötelékek­kel ismét támadást intézett Helsinki és Újabb bombatámadás érte Helsinkit közvetlen környéke ellen. Az éjfél előtti légitámadásban több mint száz repülő­gép vett részt. A ledobott gyújtó- és robbanóbombák Helsinkiben tüzeket és épületkárokat okoztak. Hajnali 2 óra­kor a légitámadás még tartott. Az eddig befutott jelentések szerint a lakosság vesztesége aránylag csekély. (MTI) menekült tartózkodott, akik az arc­­vonal mögött fekvő veszélyeztetett te­rületekről jöttek­­, akiket részben a pápai k­astélyban helyeztek el, részben pedig a környező parkokban. Ezeknek egy részét már Rómába szállították, ahol k­olostorok­ba­n, és egyébb vati­káni épü­ltekben kriptált helyet. Ez­­idő s­zerint még­­s körülbelül 10.000 me­nekült tartózk­odik Castel Gandolfó­­ban. Ha tehát Castel Ga­ndolfót újabb bombatáma­dás érné, — tette hozzá a vatikáni rádió — akkor ezzel nem­csak a Vaty&M területenkívüliségét sértenék meg,­­hanem ezer és ezer me­nekült életét is veszélyeztetnék. A szerkesztésért felelős: DR. SZVATKÓ PÁL főszerkesztő Szerkeszti: DARVAS JÁNOS " felelés kiadó: vitéz HORVÁTH JÁNOS Előfizetési tr egy litre 5.60, három húrt IS pon iS KIADJA A MAGYARORSZÁG NAPILAP R.-T. Kéziratot nem érzünk más és nem adunk vissza Bosnyák­ térnél, 2 emeletes, 20.000 jövedelemmel, alacsony bérek, 460.000. Hetyeg, 496-113. Nagyobb félházak Szabadság­térnél, 2 emeletes, 1.000.000-ért. Nemzetinél 400.000-ért, Kere­­pesi-úton, adómentes 300.000-ért, Erzsébet királyné-útnál, adóm. kétharmada 300.000-ért. Zugló­ban, adómentes félház 450.000- ért. Prohászkánál, Mária­ u. 23. T.: 133-806. ____________________ Újpesten, 15 lakásos, adómen­tes, 3000 nettó jövedelemmel, 135.000-ért sürgősen eladó. Pro­­hászk­ánál. T.: 1133-806. . . Nagy Lajos király-úton, nagy­­adómentes sarokház,, tranzakció miatt 300.000-ért sürgősen el­adó, Kizárólag: Hajós iroda., Andrássy-út 79. (421-164.) 67-es villamostól 5 percre, 4 la­kásos, nagyadómentes kis bér­ház 93.000-ért sürgősen eladó. Bakosnál, Amerikai­ út 39. T.: 499-615.__________________________ Főútvonalon, 400 öles, III. év. bérháztelek, tizennégy bérle­ménnyel. Legkitűnőbb tőkebe­fektetés (320.000). Mészáros u­. 221-754.__________________________ Budán, 6 éves, adómentes, több lakásos, 4x3 komi., beköl­­tözhetőséggel, 260.000 P. Bu­dán, jó helyen 2x3 hallos, 1xl hallos, 7 éves házmesterlakás­sal. adóm., 550.000. Egyéb bérházak, részházak, választék­ban kaphatók. Jancsek, Petőfi Sándor­ u. 3. T.: 189-712. Városligetnél, egyhatod bér­­házrész, 100.000. Tel.: 311-648. VILLA * 2 Térrenéző, 3 szobás + házmes­terlakás, beköltözhető, Zugló legszebb részén 225.000. Ugyan­ott­­2x2 szobás, beköltözhető, 250. 000. 68-as villamosnál, 2 szoba, hallos, 120.000. Hetyeg, 496-112. Balatoni villák, beköltözhetők, 80.000—200 000. Hetyeg, 496-112. Budatétényben 3 szobás, telje­sen komfortos úri villa, gyü­mölcsössel, villamosmegálló­nál, elsőrendű építmény, 80.000 P-ért azonnal eladó. Schmidt, 258-275. _ ___ _ Felsőgödön fő helyen, 3 szo­bás villa manzartban, külön 2 szoba, veranda, pince, 350 öl termő gyümölcsös kerttel, ki­mondottan alkalmi tétel, 115.000. Ligetfalvy iroda, Fel­­sőgöd, állomásnál. T. 118. Rákospalotán, villamosmegálló­nál. 560 peres gyümölcsösben 2 szobás, konyhás, kamrás, elő­­szobás, alá.czuterénozott, gyö­nyörű villa, házmesterlakással, pincével, adómentes, beköltöz­hető, 95.000 P-ért.­ Leköthető: Nagy, Eötvös­ u. 41/b. Telefon: 122-486. __ ________ Gellérthegy déli lejtőjén, elit­­helyen, 3 szobás, beköltözhető, adómentes villa, 250.000. Szőke Tel.: 326-018. ______ _________ Svábhegyen, 4 szobás villa, 500 Öles parkban, 420.000 P. Ér­deklődők írjanak „Azonnal el­foglalható” címre kiadóba. Dunakeszi-műh­elytelepen, állo­más és Duna között, beköltöz-­ hető 2 szobás, mellékhelyisé­gek, 200­5-ös gyümölcsös, vil­la, 80.000. Sződliget, Vasúti­fasor 6. Técsi Imre. ISAZSAIM HÁZ .......-mi —.......................­..... Rákosligetnél 3 sz. ház eladó, 45.000 P. Kőbányán 132 Q01 terek 50.000. Foltin, Rákosliget, XV.­utca 5._______ Beköltözhető 1—2 szobakony­­hás házat HÉV mentén meg­vételre keresek. »Szendrey« jeligérel a kiadóba.___ Pestszenterzsébeten, főútvonal­nál, 2 szobás ház, üzlettel, be­költözéssel, 70.000. Érdligeten, beköltözhető 2 szobás ház, 65 ezer. Szőke, Dessewffy­ u. 6. T. 326-018 Pestszenterzsébeten, villamos­nál, egyszer 3 szobás, össz­komfortos, több modern la­kással, adómentes, 130.000. Bu­dafokon, 3 szobás, alápincézett, javítandó, adómentes családi ház, májusra elfoglalható, 68 ezer. Pestújhelyen, 3x1 szoba­­konyhás, 1 szoba külön, egy lakás elfoglalható, 65.000. Pest mellett, 5 szobás, összkomfor­tos, 500-as telken, ez évben el­foglalható, 110.000. Nagy Gyula ingatlaniroda, Népszínház-u. 18. T.: 135-776. Délelőtt. Nagyméretű, sióka, konyha, kamrás, beköltözhető családi ház, nagy gyümölcsössel, 26 ezerért, elköltözés miatt eladó. Ügynöki díj nincs Rákosszent­mihály, Endre-u. 37.____________ Nagymaroson eladó, azonnal bekölt. cs.-ház,- Dunaparton, vas.-áll.-hoz közel, csodás ki­látás, kert, 280 öl. penzió, üz­letnek, vállalati üdülőnek al­kalmas, 130.000. Lovas, Kis­maros. Ingatlanért is építünk télen is lakható, duplafalú faházat. T.: 220-852. Városliget mögött, beköltözhe­­tő, nagy adómentes családi ház, sürgősen, 85.000-ért eladó. Ba­kosnál, Amerikai­ út 39. Tel.: 499-615. ____________________ Beköltözhető családi házat ven­nék, termő gyümölcsösben, hegyvidéken, 25.000 P. „Magán­hirdetés” jelig, főkiadóba. Pesterzsébeten, 3 szobás, kom­­fortos, 95.000, Rákoscsabán 1 Szobás, 222 öles gyümölcsös, 22 ezer, 2 szobás, 320 öles gyümöl­csös 65.000. Beköltözhetők, Andrássy­ út 20. Szakmáry, t.: 124-812. __ Soltszentimrén, egyszerűbb 1 szobás családi ház, 600 öles, jövedelmező príma szőlőgyü­­mölcsössel, 20.000-ért elad­ó. Taksonyi András, Népszínház­utca 20. ORfIK* A RAS Horthy-körtéren, adómentes, 2 szobás, hallos, erkélyes luxus öröklakás azonnal eladó. Ker­tész Béla. T.1 225-804. Csalogány­ utcában, 2 szobás, 25 éves, adómentes, luxus öröklakás eladó. Kertész Béla T.: 225­ 804. Verpeléti­ úton, 66-os villamos­­­ végállomásnál, adómentes, 1 szobás, hallos, elsőosztályú öröklakás. Sürgősen eladó. Kertész Béla, T : 225 804. Bercsényi-utcában, nagymére­­tű, adómentes, garzon örökla­kás, azonnal leköthető. Ker­tész Béla, Andrássy-út 27 T * 225-804. 3 szoba, hallos öröklakást ke­resek Pozsonyi-útnál, beköl­tözhető! Nagy Gyula ingatlan­­iroda. Népszínház-u 18. Tel.: 135-776. Délelőtt. B­IRTOK Eladó szolnokmegyei mindent­­termő tanyásbirtokok 36 mhol­­das 215.000, 26 mholdas 80.000, 26 mholdas 70.000, 21 mholdas 60.000. 20 mholdas 54.000 P-ért. Bálint, Huszár-u. 6. Turkevénél, 26 m.-holdas, m­in­­dent termő, 2 szobás lakóházzal, gazdasági épületekkel, 30 gyü­mölcsfával, búzavetéssel, 70.000. Ugyanott 12 m.-holdas, épüle­tekkel, 47.000-ért eladó Bá­lint, Huszár-u. 6. Pestmegyében, Prónayfalvánál, 8 m.­holdas, szántóval, erdő­vel, szőlő-gyümölcsössel, épü­letekkel, vetésekkel* 32.000 P. Bálint,­­Huszár-u. 6. Lajosmizsei vonalon. 10 mh. ta­nyásbirtok, alkalmi vétel 35 ezer P. Monornál, 18 h., Irsá­­nál 26 mh. és kisebb tanyás­­birtokok. Enessey, Sándor­ u. 82 Csengődön, 4 k.-hold szőlő, présházzal és 3 k.-hold prima, kaszáló eladó. Császár Ferenc, Budapest, Károly­ krt. 15. T.: 227­ 194. _________ ___ Zalában, 1­10 m.-hold prima birtok eladó, mellette 150 hold bérelhető.. Császár Ferenc. T.: 227 194._____________________ Dunántúl, 200 k.-hold 800.000- ért eladó. Császár Ferenc. T.: 227-194.__________________ Pest megyében, 500 m.-hold, 1 millió. Császár Ferenc. Tel.: 227-194. öröklakás Budán, 4 sz., össz­­komf., szép kert, beköltözhető, 210.000. 8 és 10 közt: 161-560. Beköltözhető öröklakások, 1, 2, 3, 4 szobások, összkomf., sür­gősen eladók.__Szigeti, 421-704. Azonnal beköltözhető 2 szobás, földszinti öröklakás, úri villá­ban sürgősen, áron alul el­adó. Megtekinthető: Semsey A.­utca 4­_________________________ Városligetnél, Hungária­ krt. 196/b. Beköltözhető és bérbe­adott 3 szoba, hallos, össz­komfortos öröklakások sürgő­sen eladók. Kizárólagos meg­bízott: Roznik iroda. T: 496-766 Azonnal beköltözhető, Vérme­zőnél, magasföldszinten, 4 szo­ba, összkomfort, telefon, saját és közös kert. Átírási illeték nincs, 210.000 P. Horthy-kör­­térnél, bérbeadott 2 szoba, hall, összkomfort, 145.000 P. 2 szobás, garzon, 110.000 P. 1 nagyméretű szobás garzon 75 ezer P. Nagyadómentesek. Kondor, Fehérvári­ út 19. T.: 468-721._________________________ Vecsésnél, 15 m.­hold gyümöl­csös, szőlő, szántó, lakóház­zal, 250.000 P. Császár Ferenc. T.: 227-194._____________________ Somogyban, 450 kát.­hold, fe­le erdő, épületekkel eladó. Csá­szár Ferenc. T.: 227-194.__ Békéske, 10 hold príma, min­­dent termő szántó, műútnál, sürgősen 32.000. Kovács Jr., Vilmos császár­ út 20. Telefon: 115-891._________ Szeghalom mellett, 23 kat.-hold tanyás, mindent termő, 120.000- ért sürgősen eladó. Bódi K­. Erzsébet­ krt. 32. T.: 421-831 Zalai 25 kat.-hold erdő, kiter­melhető faállománya 350.000 P. Kondor, Fehérvári­ út 19. tel.: 468-721. _______________________ Kisújszállásnál, 13 m.­holdas, prima, fekete, mindent termő, cserepes épületekkel, városnál, műútnál, 72.000 P-ért eladó. Bálint, Huszár­ u. 6._____________________ Békési 300 k.­h. kastélyos, 7 nagy. bérhozamú, prima bir­tok elcserélendő 50.000 P lotto. jövedelmű pesti bérházzal. Csizmadia, Sas­ u. 29. ___ Birtok, 68 holdas, Karcagi tál, kitűnő fekete búzatermő vetés­sel, kisebb tanyával, magtár­ral, istállóval, ólakkal, holdan­ként 4000, 150.000-rel átvehető. György, Rákóczi­ út 17. Karcagon, 46 kataszter hold tanyával, kiváló búzatermő, ön­tözőcsatorna mellett, rizster­melésre alkalmas, 190.000. Ugyanott 54 kataszter hold, tanyával, 180.000. 34 hold, 120 ezer. Két utóbbi felével átve­hető. Némedy, Szent István­­körút 30, III. 3. T.: 311-648. Kimondottan primisszimó, 26 holdas mintabirtok, trágyaerő­ben, búzaföld, pompás tanyá­val, kitűnően kezelt, 80.000, vetésekkel. Birtokiroda, Do­hány-utca 78. _______TELEK_______ Saradi-útnál# 300 öles, 36 mé­teres front, víz, villany, al­kalmi áron 120.000. Hetyeg, 496-112._____ Zsófialigeten, olcsó gyümöl­csös, villatelkek, HÉV-től 8 perc. Német iroda, Batthyányi­­utca 48, vagy Podmaniczky-u. 49. illatszertár. __Tel.: 315-168. Olcsó házhelyek. Sződön, Csö­rög állomásnál 200 öles tel­kek, 2500 pengőért. Ingatlan­értékesítő, Pestszentlőrinc, ül­­lői­ út. 131. T: 342-094. X., Kápolna térnél, 160 öl, 80 ezer. Kada­ utcában, 270 öl 85 ezer. Kerepesi­ útnál, 400 öl, szfoba, konyhás házzal, beköl­tözhető 160.000. Lengyel k­. t.: 259-715.________________________ Széchenyi hegyen, zárdánál, csodás kilátású telek eladó, öle 220 P. Irodaj_154-557. Veresegyháza mellett, villamos­megállónál, 2 kát-hold, rész­ben gyümölcsös, bekerítve, csa­ládi viszály miatt 60.000 P-ért. Leköthető: Nagy, Eötvös­ utca 41/b. T : 122-486 Sürgős, Kisalagon, 600 öles házhelyek, Rákoscsabán, 1200 öles gyümöl­csös, házak között, 35 pengőjé­vel. Szőke, Dessewffy-u. 6. T : 326-018. Eladó telkek: Budaörsön. 800- as, HÉV-től 20 percnyire, 17.500, 500 öles gyümölcsös, vikend­­házzal, 20.000. Dunafüreden, 150 öles,­­beépített helyen, 7500, Mendén, 267 öles, templomnál, 7009. Nagy Gyula ingatlan­­iroda. Népszínház-u. 18. Tel.: 135-776. Délelőtt. Keresek azonnali megvételre, budapesti, pestkörnyéki bármi­lyen telkeket, telektömböt, csa­ládi házakat, elfoglalhatókért magas árat fizetek. Nagy Gyula ingatlaniroda. Népszínház-u 18. T.: 135-776. Délelőtt. ______? • Hűvösvölgyi végállomástól 1 percnyire, kettő villatelek ol­csón megvehető. Ajánlatok „Ideális hely” címre kiadóba. Wolff Károly-úti 226 öles, 120 ezer. Horthy-úti bérháztelek 160.000: Lenke-térnél, 140 és 120.000._____Iroda, Szent Imre herceg­ útja 8. Telefon: 269-087, 469-376. ___________ Érden, autóbusznál, 681 öles szőlő-gyümölcsös, házzal, 45 ezer. Balatonföl­dvárnál, 310-es, 258 öles telkek,­­ 75 P. Szigeti 421-704. Árpád-híd tengelyében, térre néző sarok­telek, 5 emelet épít­hető, 350.000. Szentendrén, 1250­­ öles, patak mellett, forrással, Dunára kilátással, ideális telek 37.500. Ingatlanértékesítő, t.: 342-094. ,__________________ Körútnál bérháztelek, komfor­tos családi házzal, III. övezet­ben, 24 méter utcafronttal, oszt­ható, 400.000. Iroda: 496-082. Érd-Hamzsabég, 1200 öl gyü­mölcsös, kerítve, kút, ölenként­­ 50, 540 köl gyümölcsös, épülettel, 40.000. Diósdnál, 200 ölesek, ölenként 35. Jáki iroda, 1002-ig. Tel.: 469-327. Elcserélném jövedelmező, új, adómentes, 1 em­­berházamat hasonló értékű, jó helyen levő telekért, vagy lebontásra kerülő öreg házért. Telefon: 133-723. Rákoshegy legszebb részén 4 darab 250 öles telek, ölenként 60 pengővel eladó. Rákoshegy, Agorasztó­ út 18, Hagemanné, Jandó I. Nógrádverőcén, eladó magas­lati, 400 öl, osztható villate­lek, pazar dunai kilátás, rajta kis épülettel, vasúthoz, Duná­hoz, erdőhöz közel, 150 P ölen­ként. Lovas, Kismaros.___ Nógrádverőcén, hegyi szőlők, villatelkek eladók. Lovas köz­vetitő, Kismaros._____________ Nógrádverőcén, eladó cca 250 öl magaslati csodás kilát, gyüm. villa-telek, egy kis­­ szobás, tégla vikendházzal, vasútáll.-hoz, Dunához közel, jó út, villany, 42.000 P. Lovas, Kismaros. Sasadi­ útnál villamosnál, 300 öl gyümölcsös (65.000).­­ Mé­szárosain 221-754. __________ Szent János kórház fölött, fogas megállónál, legszebb ki­látása 800 öles villatelek, a 350 P. Császár Ferenc. Tel.: 1827-194. _____ Rózsadombon, telektömb el­adó. Császár Ferenc. Tel.: 227-194._______ ____________ Pócsmegyeren, 1500 öl, 10 par­cellára osztva, ára 15.000 P. Császár Ferenc._T.: 227-194 _ Sztefánia-útnál, sarok­telek, 175 öl, 220.000 P. Császár Ferenc. T._227-194._____________________ Legszebb hely Piliscsaba mel­lett Klotildliget, 1313 öl villa­­telek 40.000 P. Császár Ferenc. T . 227-194._______________ Érd, 352 öl, prima gyümölcsös, rajta beköltözhető ház és építési anyag, ára 50.000 P. Császár Ferenc. T.: 227-194. Keresztúri­ úton, 8000 öl, 1 60 P. Császár Ferenc. T.: 227-194. Balatonnál, Börzsörfyben, Ürömnél, Csepelen, telkek kap­hatók. Császár Ferenc. Te T.: 227-194. ______________________ Balaton­széplakon, 178 öles, 18 ezer, Kenesén 380 öles meg­osztható 60.000, Csopakon 514 öles 40.000, Zamárdiban 240 öles 10.000, Királyerdőn, 268 öles 15.000. Székely, 116-923 Diósdon, 1600 öles fajgyümöl­csös, autóbusztól 3 perc, 60 ezer. Andrássy-út 20. Szak­mány, 124-812.________________ XI. kerületben, 80 öles bér­­háztelkek, építési engedéllyel 55.000. Kispesten, 120 öl sarok­telek 20.000. Andrássy­ út 20. Szakmáry, 124-812. Háztelkek Dunaharasztin, 504 öles, főúti, 18.000-ért. Érdpark­­városban 680 öles 12.000-ért, 350 öles ,7500-ért kaphatok. Taksonyi András, Népszínház­utca 20 Pestkörnyéken, vikendházas telket azonnal veszek. Nagy Gyula ingatlaniroda, Népszín­­ház-u­lS. T., 135-776_ Délelőtt. Telek Siófokon, 288 öles, 2 ikerház építhető. Balatontól 60 méterre, 60.000-ért, Szigeti, 421-704. _________________________ Rákosligeten, 170 öles vnlla­­ragonban, kényszerből olcsón, 15.000. Székely, 116-923. _ Parcellázás Erdővárosban, 150, 160 D­ öles telkek, gyönyörű er­dővel övezett magaslaton, strandfürdő,­ villany, sóderes utak, öle 30 P-től. Kizárólag: Szent István­ körút 30, III 3. Tel.: 311-648. Némedy. Telek Érden, 200 ölj bekerítve, kúttal, 1 szoba, konyhás, ideig­lenes építménnyel, 18.000, 507 öl, bekerített, 2 szoba, veran­da, kút, 56 termő gyümölcs­fával, 45.000, 158 öl, vasút mel­lett, 800, 166 öl szőlős telek, 9500, 380 öl 5600 Pestszent­­imrén, 150-es gyümölcsös, sző­lő, léckerítéssel, 9200. Némedy, Szent István­ körút 30, III. 3 Tel.: 311-648. XIV. kerületben, 3 szobás, összkomfortos, 150 négyszög­­öles telek, gyümölcsös, 200 öles telek, 1 szobás, összkom­fortos gyümölcsös, 300 D-üres telek, kétszer 1 szobás 25 és 10 méteres istálló, 300 öles­­ gyümölcsös, 3-szor 1 szoba, 300 négyszögöles­­ saroktelek­kel, 240 négyszögöles telek 2- sz­er 1 szobás lakással, 152 m­. öles telek, 38 mn. utcafronttal, 433 négyszögöles telek, ötször 1 szoba, konyhás lakással el­­adók Roznik iroda T. :496-736. Rózsadombon, össszközműves, délnyugati fekvésű saroktelek, 2 emeletes ipervilla építkezés­­sel, 46­5 m. utcafronttal, 275 ezer P. Nagyszöllős­ utcánál. összközműves bérháztelek, 2 emelet, magasföldszint építke­­zéssel, .200.000 P. Kondor, Fe­hérvári­ út 19. 468-721. _______CZLFT Uj nagy espresso, előkelő, ter­­jedelmes, 3 szakaszos, nyitás előtt álló, a főváros legelőke­lőbb forgalmú kulcspontját ké­pező téren egyedülálló, 10 éve« szerződéssel, engedélyekkel, nagy terasszal, 50%-os tár» beléphet. Szükséges tőke 4 180 000 + árukészlet. Felvilá­­gosítás kizárólag d. e. 11­ 1­2-ig ^456-973 telefonszámon. Jólmenő­ fűszerüzlet, összes en en­gedélyekkel, szobás lakással* olcsó bérrel, bevonulás miatt azonnal átadó. Rákoshegyen, Agorasztó-út 18. Hagemannér Jandó I. _______________ Budán, 2 üzleth. azonnal kiadó, esetleg csendes üzem, műhely, vagy raktárnak. T. : 456-968.___ Jogfolytonos és nem jogfolyto­­nos kocsma, söntés, vendéglő,, fel nem sorolható választék­ban Schwarczné irodájában. Podmaniczky­ u. 71. T.: 326-118. Thököly-út elején, nagyfor­­galmú, vagyont szerző fűszer­­csemegeüzlet, teljes berende­zéssel, nagy raktárral, összes engedélyekkel, 17.000-ért. G­.rá­dosi. Telefon: 114-562. Krisztina-körútnál, nagyfor­galmú, modern fűszer-csemege­­üzlet, teljes berendezésvel, raktárral, összes kijelölések­kel, italjoggal, betegség miatt 12.000-ért eladó. Gárdosi. Tft.: 114-562._______________________ Aréna-út legforgalmasabb ré­szén, vagyont szerző fűszer* csemege-üzlet, legnagyobb for­galommal, teljes berendezés­sel, lakható raktárral, húsait felszerelt áruval (melynek ér­téke 10.000 pengő) és az ö­­­­szes kijelölésekkel együtt leg­sürgősebben 30.000-ért­­eladó# Gárdosi. Tel.: 114-562. Legritkább alkalom. Krisztina a körút forgalmas helyén, ne­vetséges olcsóbérű, nagymére­­­tű, világos üzlet, berendelés­sel, nagy raktárhelyiséggel, mely lakásnak is használható, pincével,­­ szép kirakatokkal, fűszer-csemege, textil, vas,, hentes, cipő, szabó, fodrász vagy bármely, más üzletnek is nagyon alkalmas, 9000-ért azonnal átadó. Kizárólag meg­bízva: Gárdosi, Visegrádi-in 4. Tel.: 114-562. Nagyszabású vendéglőbe üzlet­vezetőt keresek. Krauszr Üz­letét 3 nap alatt eladom vagy pénzes társat ajánlok. Krausz iroda, Rákóczi-út 61 félemelet Penzió, 22 szobával,­­értékes berendezéssel, 25 éve egy KÖ2- ben, 220.000 P-ért eladó. Meg­bízott: Zimányi üzletértékesítő iroda, Alkotmány­ u. 31. Tel.? 120-929, 120-874._______________ Rendkívüli alkalmi vétel! Sen­tos­ kocsma, lakással, napi­­ forgalommal, haláleset miatt, minden elfogadható árért sür­gősen, eladó. Zimányi üzletér­­tékesítő, Alkotmány-u.­­T­­ 120-929, 120-874. " Söntés, vendéglő, söröző­, be-­­rozó, kávéház, espresso, pen­zió, szálloda vagy bármilyen üzletet venni vagy eladni szán*­dékozik, forduljon teljes biza­lommal a pontosságáról, gyors és diszkrét lebonyolításáról közismert Zimányi üzleti é­­kesítő irodájához, Alkotmány­­a 31 Tel.: 120-929, 120-874^ Előköltség nincs!_____________ Jogfolytonos söröző, borozó Buda centrumában, 25 éve egy kézen, 4 helyiség, nyugodt megélhetést biztosít, kimerült­ség miatt eladó. Kovács üzlet­­értékesítő, Vilmos császár-út 20. T. : 115-891.________________C Krisztinában, évtizedes vevő­körrel. nagyvonalú csemegeüz­­let, kifogástalan, luxus felsze­reléssel, igazolható nagy for­galommal, italméréssel ,évtize­deken egy kézen, kimerült­ség miatt csak kiváló szakem­bernek, eladó. Bemutatja Ko­vács üzletértékesítő irodája, Vilmos császár­ út 20. SZÁLLODA Balaton partján. 40 szobás nagy szálloda, teljes berende­zéssel, eladó: Császár Feren­c. T.: 227-194. Borszéken, príma, 20 szobás penzió bérlete átadó, 25.000 P. Császár Ferenc T. : 227-194. 1­­­7 Erzsébet királyné-útnál, adó­mentes, üzem, műhelyház, be­költözhető 2 és 1­ szobás, összr komfortos, pazar lakások, rövid ideig 420.000-ért eladó. Prohász­­kánál. T.: 133-806. 17% H P­­7 Balatonon, siófoki oldal, állo­mástól 2 perc.­­Verndéglősház, 4 szobával, söntés, pince, verg­yes berendezés. 300 öles feny­ves telken, 160.000. Hetyeg# 496-112. GYÁR ■ ..............................­ ............ Téglagyár Zalában. 2 millió kapacitással, ára: 250.000 P. Császár Ferenc. T. : 227-194. - - - -............................ ......................................................................................................... ....... .......................... ■ Milánó, február 17. (NST) Mint a római rádió jelein®, az angolszász légi­haderő szerdán délelőtt ismét megtá­madta az olasz fővárost. A gépek elő­ször bombákat dobtak le, majd gép­puskákkal lőttek fiz utcákat és tereket A géppuskaitűzből belekerült egy na­gyobb csoport is,amely éppen a Colos­seum alatt épült légoltalmi fedezékek­be igyekezett. Számos villamoskocsit is géppuskáztat. Sokan meghaltak s igen nagy a sese­ültek száma is. A kom­bák által szétrombolt házu­k alatt még sok halott­­fekszik. Az angol rádió Nápolyból keltezett jelentése szerin­t az olasz főváros ellen intézett újabb traimbatámadást ameri­kai repülőgépek hajtották végre. Kiürítik Icastel Gandol­fót Vatkánváros február 17. (NST) A vatikáni rád­ó szerdai angol nyelvű adásában közölte, hogy a szövetsége­seik legutóbb illegi támadásai miatt ki­ürítik a castelgandolfói pápai nyaraló­helyet. Castel Gandolfóban a támadá­sokat megelőzően, körülbelül 18.000 ———— INGATLAN KFÍIHÁZ Rákosszentmihály, főút men­tén, szép gyümölcsös saroktel­ken épült 2 szoba, előszoba, konyha, gyönyörű vaskerítéssel, bármilyen üzletnek is megfe­lelő, kényszerből 58.000-ért el­adó. Rákosszentmihály, Ká­roly király-út_188. Földi._____ Rákoshegyen eladó 2 szobás, élőszobás úrivilla, szobás mel­léképülettel, 250 öles gyümöl­csös telekkel, telekárban. Bu­dapesti cserelakással elfoglal­ható. Rákoshegy, Agorasztó­ út 18. Hagemanne, Jandó I. Gödön, Dunaparton 3 szobás, beköltözhető úri villa, 1100 öl parkkal eladó. Bővebbet Li­getfalvy iroda, Felsőgöd. Te­lefon: 58.______________________ 67-es villamostól 3 percre, úri villa, 4 szobás, komfortos, adó­mentes, 250.000-ért eladó. Ba­kosnál, Amerikai­ út 39. Tel.: 499-615._______________________ Testvérhegyen, 4 szabád, hal­los házmesterlakással, 1200 öles gyümölcsössel, 260.000-ért. „Be­­költözhetőséggel” jelig, főki­adój­a. •____ Rózsavölgy legszebb helyén, 850­0­ öles gyönyörű termő faj­gyümölcsös, vaskerítéssel, be­kerítve, több részre megosztva, adómentes, 2 szobás, komfor­tos, parkettás villával, 150.000. Farkas, telefon: 346-850. Ba­l­atonakarattyán, 380 ölön adómentes, beköltözhető 6 szo­bás, összk.,. garázs, 130.900. Árpádföldön, 400 öl gyümöl­csösben, adómentes, 3 szoba, komforttal, 110.000. Székely, 116-923. ____________________ Horthy ügyben, 30 szobás, par­kettás, beköltözhető luxusvilla,, villany, vízvertek, 450 öles fej­­gyümölcsös, 3 napig, 100.000. Andrássy­ út 20. Szakmáry, t.: 124-812. Az Athenaeum Irodalmi és nyomdai részvénytársulat nyomása. Frid­izi Kárpáti Antal igazgató.

Next